A Weiss Manfréd konszerntől a Rákosi Mátyás Művekig: egy családi vagyon végnapjai

„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”

Bevezetés 

Weiss Manfréd és bátyja 1882-ben egy kis konzervüzemet hozott létre Budapesten. Ekkor talán még maguk sem gondolták, hogy döntésükkel Magyarország talán máig legsikeresebb családi vállalkozását indították útjára. A fiatalabb alapító és tehetséges örökösei ugyanis néhány évtized alatt az apró üzemből hatalmas vállalatbirodalomat varázsoltak. Jó üzleti érzékkel hamar felismerték, hogy a gyors fejlődés titka a hadseregnek való beszállításban rejlik. Az élelmiszer mellett csakhamar rátértek tehát a katonai vonatkozású termékek gyártására is, amelynek eredményeképpen hallatlan ütemű fejlődés vette kezdetét (a gyárvezető szinte job-ban ráérzett mire lesz szüksége egy-két évtized múlva a hadseregnek, mint maguk a tábornokok), melyet csak Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállása tudott - véglegesen - megakasztani. A gazdaságban elért sikereik előtt a mindenkori politikai elit is meghajolt: Weiss Manfréd 1916-ban főrendiházi tagsággal, 1918-ban pedig bárói címmel lett "gazdagabb". Utódai és örökösei is méltóknak bizonyultak e címek viselésére: az 1940-es évekre a közel negyvenfősre duzzadt család magáénak tudhatta fél Magyarországot - persze gazdasági-ipari értelemben. A famíliába ugyanis majd' mindegyik jelentősebb üzleti partner (bankárok, gyártulajdonosok) bekerült a családok (Chorin, Mauthner, Kornfeld, stb.) egymás közötti házasságai révén. Az üzleti kapcsolatot rokoni kapcsolatokkal fűzték tehát szorosabbra, amelynek eredménye: konszernvállalat-birodalom, amely az összes jelentős ipari ágazatban igyekezett meghatározó irányító pozíciót szerezni, ezáltal a politikai döntéseket is befolyásolni. Csak egy példa: az 1938-ban meghirdetett nagyszabású magyar fegyverkezési ("győri") program kivitelezhetetlen lett volna a WM vállalatok - amelybe az akkori egyetlen hazai repülőgépgyár is beletartozott - termelési kapacitásának igénybevétele nélkül. Ugyanez áll a II. világháború időszakára is. Ezekben az években a vállalatokon keresztül a család valószínűtlenül jó nyereségeket könyvelhetett el, ám egyúttal ez okozta a vesztüket is. A hadigazdaság minden jelentős ágát birtokló konszern a kormányzat számára (és később a németek számára is) stratégiai fontosságúvá vált, kvázi "nemzeti vállalatként" tekintettek a család vagyonát képező gyárakra. Ez többek között azt jelentette, hogy a vállalatok termelését minden körülmények között fenn kellett tartani, főleg azután, hogy Németország hadiiparában a szövetséges légitámadások érzékeny veszteségeket okoztak. De jelentette azt is, hogy állami akarat rendelje el bizonyos gyáregységek létesítését (pl. 1943-ban a Dunai Repülőgépgyár Rt. felépítését).

Így a Weiss család számára a német megszállással - és a zsidónak minősülő vagyon elkobzását elrendelő határozatokkal - minden megváltozott. A vállalatok családi vezetéséről többé szó sem lehetett. A vállalatok irányításáért megindult a német versenyfutás: mind a Göring Werke, mind a Himmler vezette SS magáénak akarta tudni a mérhetetlen vagyont képviselő iparóriást. Kettejük közül az utóbbi került ki győztesen a rivalizálásból. Ennek eredményeképpen a Waffen-SS és a Weiss család 1944. május 17-én meglehetősen egyoldalú szerződést kötött egymással: a családtagok semleges országokba (Portugália, Svájc) távozhatnak, szabad eltávozásuk fejében azonban minden vagyonukat átadják 25 évre "bizalmi kezelésbe" a Kurt Becher képviselte német gazdasági csoportnak. Hogy miért nem tulajdonba (és miért kellett ehhez egyáltalán jogügylet), arra vonatkozóan több teória is magyarázatul szolgálhat. Egyrészt a megszállásnak - német politikai megfontolásokból - éppen az lett volna a lényege, hogy látszat szerint ne tűnjön annak. Németországnak ugyanis csak Magyarország gazdasági potenciájára és lojalitásának biztosítására volt szüksége és nem pedig egy esetleges ellenállási mozgalom kirobbanására, ezáltal a termelés akadozására. Az ország tehát formailag szuverén maradt, ahol nincs helye egy idegen hatalom szabadrablásának. Másrészt elképzelhető, hogy az SS ezzel az ajánlattal került előnyösebb pozícióba Göringékkel szemben.

A család sikertörténetére (és vagyonára) pontot tevő szerződés-komplexum négy szerződésből (I, II, III, IV), egy pótszerződésből és egy meghatalmazásból állt. Az I. szerződésben a Weiss Manfréd család egy árja tagjától a Kurt Becher által vezetett SS-csoport egy kis vállalatot, a Házértékesítő és Kezelő Rt.-t vásárolt. Ez lett az új holding. A II. szerződésben és a pótszerződésben a szerződést aláíró családtagok átadták a szerződésben felsorolt összes rész-vényeiket az új holdingnak 25 évre "bizalmi kezelésbe". A III. szerződésben a németek köte-lezettséget vállaltak arra, hogy a 25 év letelte után visszaadják az egész vagyont a családnak, ha nem élnek a szerződésben biztosított elővételi jogukkal. A szerződés a vállalatok bruttó forgalma után évi 5 % részesedést biztosított a németeknek a "bizalmi vagyonkezelési tevékenységért". E kikötés rejti a németek tulajdonképpeni célja: az 5% tudniillik olyan magas részesedést jelentett, amit a vállalatok semmiképpen sem tudtak volna elviselni, s így a konszern 25 év alatt szép lassan eladósodott volna a német "vagyonkezelőkkel" szemben. Ez a kikötés tehát burkoltan magában foglalta a vállalatóriás német kézre kerülését. A szerződés IV. része - melyet Kurt Becher sohasem adott ki a kezéből és amely a mai napig sem került elő - tartalmazta a német ellenszolgáltatásokat: lehetővé teszik a családtagok szabad eltávozását, készpénzben fizetnek részükre 600 000 dollárt és 250 000 RM-t. A németek (annak biztosítására, hogy a Weiss-család külföldön sem fog Németország ellen dolgozni) túszként vissza-tartották a család öt tagját. A szerződés megkötésének körülményeiről a korabeli szemtanúk visszaemlékezéseit olvasva kaphatunk közelebbi képet.

A német vezetésűvé vált konszern ezután nagyjából még fél évig termelt lényegesebb zavarok nélkül, sőt még a front átvonulását is - kisebb-nagyobb károsodások árán - sikerült átvészelnie. 1945 elején - tekintettel stratégiai hadászati jelentőségére - a csepeli gyárak szovjet katonai parancsnokság alá kerültek. Az újjáépítést megkönnyítette, hogy Vörös Hadsereg 1945 augusztusában visszaadta a gyárat a magyar államnak.

A konszern-vállalatok - mintegy az államosítás előszeleként - 1946. december 1-jén ke-rültek állami kezelésbe, majd 1947 elején a Szovjetunió váratlanul bejelentette igényét a vállalatok iránt. Indoklásul azzal érveltek, hogy a konszernnek a németekkel szemben a szerződés megkötése napján megrendelés-tartozása mutatható ki, ezért a potsdami egyezmény értelmében a vállalatok hadizsákmánynak minősülnek (a tartozás összege meghaladta a gyárak forgalmi értékét, így a gyárak kvázi-zálogtárgyaknak voltak tekintendők). A magyar fél ezzel szemben arra mutatott rá, hogy mind a megszállás, mind a szerződés kényszer-jellege érvénytelenné teszi magát a szerződést is, tehát az magyar kézből tulajdonképpen sohasem került át német kézbe.

A vállalatok azonban sohasem kerültek egy újabb nagyhatalom birtokába, mivel azokat többszöri átszervezést és az 1948-as államosítást követően 1949. január 1-jén nemzeti válla-lattá nyilvánították. Nem sokkal később, 1950 márciusában "személycsere" is történt a vállalat élén: néhány éven át Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt a hivatalos elnevezés.

Az alábbi dokumentumcsokor a Weiss Manfréd vállalatok - és természetesen a család, mint egykori tulajdonos - 1944-1950 közötti, fent vázolt történetének fontosabb állomásait villantja fel.

Ezen a napon történt december 17.

1905

A budapesti ifjúmunkások nagygyűlést tartottak. Ezen jóváhagyták a Magyarországi Ifjúmunkások Szövetségének alapszabályait, amit a...Tovább

1939

La Plata-i csata: a La Plata torkolatánál Uruguaynál Langsdorff kapitány felrobbantja a német zsebcsatahajót, a Admiral Graf Spee-t.

1989

Bush amerikai elnök elrendeli az „Igaz ügy” hadművelet (azaz Kuvait visszafoglalásának) megindítását.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nyilatkozta magabiztosan, a gyors győzelem reményében II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A háború kitörésének híre Magyarországon is osztatlan lelkesedést váltott ki. A harctérre induló katonákat a diadalmas hazatérés reményében zászlókkal, rezesbandával, ünnepélyes szónoklatokkal búcsúztatták. A lelkesedést azonban a háború elhúzódása, a harctereken elszenvedett vereségek és a végső győzelembe vetett hit szertefoszlása nyomán egyre inkább a kiábrándulás, a csalódás érzése váltotta fel. A súlyos anyagi és emberveszteségek mellett a háború a hátországot sem kímélte. A lakosság életkörülményei jelentősen romlottak, és 1917-től rendszeressé váltak a tüntetések, sztrájkok.
A társadalmi elégedetlenség fokozódása mellett a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A nemzetiségek politikai elitjei egyre inkább az önálló állam megteremtését, illetve az anyaországhoz való csatlakozást tekintették fő céljuknak. Az emigráns cseh és horvát politikusok a Monarchia teljes feldarabolását követelték. E programot az antanthatalmak képviselői kezdetben erős fenntartásokkal fogadták, 1918 tavaszától azonban már támogatták. A környező kisállamok – Szerbia, Románia – irredenta tevékenysége erősödött Magyarország irányába. Az 1918. október végi őszirózsás forradalom nyomán hatalomra került antantbarát és pacifista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel a világháborúból vesztesként kikerült ország területére minden irányból benyomuló szerb, cseh és román hadseregekkel szemben. Károlyi úgy vélte, hogy ezzel csak rontaná Magyarország esélyeit az eljövendő békekonferencián.  
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés előírásai igazságtalanok, kirívóan durvák és elvszerűtlenek voltak: Magyarország területének több mint kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát veszítette el úgy, hogy az elcsatolt részeken több mint 3 millió magyar is élt, egy részük közvetlenül az új határ közelében. Az ország nem várt szétdarabolása sokkhatást váltott ki a magyar lakosság körében, és ennek következményei mind a mai napig érezhetőek.
Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „I. világháború, forradalmak, Trianon”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2017. december 14-én, míg a szintén öt dokumentumközlésből álló 6-os 2017. december 28-án jelenik meg.

Budapest, 2017. december 14.

A szerkesztők