"Aki nincs ellenünk, az velünk van"

Emigráns magyarok levelei 1962-ből

A pártközpont rendszeresen küldött az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat. A külföldre szóló propagandához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is hozzájárult. Az itt közölt dokumentumoknak az adja az egyik érdekességét, hogy mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján. Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20–24.) irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve véleményüket, de csak 23 személy válaszolt. A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak anyaországhoz való viszonyát.

Bevezetés 

A hatvanas években a magyar emigráció - mint minden ország, illetve minden korszak emigránsai - igen sokrétű és rendkívül széthúzó volt. Köszönhető ez annak, hogy ekkora már külföldön együtt élt a század második felének három emigráns hulláma, az 1945-ben, az 1947-ben, végül az 1956-ban távozók.

Már az 1947-ben bekövetkező változások után külföldre távozó magyarok élesen szemben álltak a két évvel korábban emigráltakkal. Míg az 1945-ös emigráció főleg katonai, bajtársi szervezeteket hozott létre, az 1947 után érkezők a demokratikus pártokat alapították újjá, igyekeztek új, saját szervezeteket létrehozni, a korábbi magyarországi pártok emigráns képviseletét kiépíteni. A politikai paletta minden színe képviseltette magát, persze, nem mindig abban a formában, ahogy itthon. Később az 56-os menekültek is hozzáfogtak, hogy létrehozzák saját szervezeteiket. Így az emigrációban megjelentek a konzervatívok, republikánusok, királypártiak, liberálisok, népi és polgári radikálisok, kereszténydemokraták, szociáldemokraták, szocialisták, stb. Az emigráns politikai pártok között soha nem jelenik meg az összefogás gondolata, inkább erős egymás elleni küzdelemről lehet beszélni. Az anekdoták szerint, ha három disszidens összejött, akkor biztos, hogy négy felé húztak.

A magyarországi emigrációval a Kádár-korszakban a titkosszolgálatok mellett az MSZMP KB Külügyi osztálya foglalkozott. Nyilvántartotta számukat, a kivándoroltak letelepedési helyét, helyzetük főbb vonásait, illetve politikai irányultságukat.

Az emigráció felé irányuló propaganda fő céljai a pártvezetés szerint: "az egységes szervezkedésre irányuló törekvések bomlasztása. Le kell választani a régi emigráció dolgozó rétegeit és az ellenforradalmi disszidensek kijózanodó, de végleg külföldön letelepülő csoportjait az emigrációs vezérekről, és ellensúlyozni kell körükben az emigrációs sajtó hatását." (MOL 288. f. 5/88. ő.e.) "A propagandában figyelemmel kell lenni az emigráció rétegződésére. Törekedni kell arra, hogy a magyar emigráció becsületes rétegeit bizalmatlanná tegyük az imperialista propagandával és az emigráns kalandorpolitikusokkal szemben." "A reakciós emigráns szervezetek ellentéteinek növelését bomlasztással fokozzák, az emigráns vezérek ellentéteinek mélyülését nemcsak propaganda útján, hanem minden fellelhető személyes kapcsolat révén is elő kell segíteni. Felelős: KB Agit-prop osztálya."v(MOL 288.f . 32/1959/7. ő.e.)

A médiát, a TV-t, a rádiót, a sajtót teljes mértékben alá rendelték az Agit-prop osztálynak, valamint ők irányították a Kossuth Könyvkiadó tevékenységét is. A külföldre irányuló, a disszidenseknek szóló propagandamunkát a Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztálya végezte. Nyolc nyelven és a külföldön élő magyarok részére magyarul sugárzott hétköznaponként 15 órányi műsort, amelyet Magyarországon kívül 65 országban tudtak fogni. "Feladata volt konkrét és aktív támogatást adni az illető imperialista ország imperialistaellenes erőinek." (MOL XXVI-A.8.1.d.)

A propaganda tevékenység célkitűzéseinek megvalósításához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is nagyban hozzájárult. A műsornak a Magyarok Világszövetségével kellett összehangolni a tevékenységét, többek között a véglegesen hazatelepülők körében készített riportokat. Ennek a műsornak volt a főszerkesztője Fekete Sándor, aki mielőtt a rádió munkatársa lett, budapesti református esperesként felsőbb szinten is részt vett az egyház irányításában.

Az Agit-prop osztály és a Külügyi osztály rendszeresen küldtek az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat, leginkább persze névtelen levélben. Az itt közölt dokumentumoknak ez adja meg az egyik érdekességét, hogy most nemcsak egy pártanyagot juttattak el a külföldi magyarok egy részének, hanem mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján, Fekete Sándor aláírásával (ezt a Fekete Sándort többen összekeverték az író Fekete Sándorral, aki akkoriban még börtönben ült 1956-os tevékenysége miatt). Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20 24.) Irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve a levélben, hogy írják meg véleményüket.

A leveleket 1962 októberében szétküldték, de csak 23 személy válaszolt 1963. január 18-ig. Sajnos sem a Fekete Sándor által írt eredeti levelek, sem a beérkezettek eredetijét nem találtam meg, csak a Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztálya által írt jelentést. Többségében 47-es és 56-os emigráltak válaszoltak (kivétel ez alól Szabó András, aki 1911-ben és Fejtő Ferenc, aki 1938-ban hagyta el az országot). A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak pártállásának különbözőségét, az anyaországhoz való viszonyukat, illetve helyüket az emigrációban.

A válaszolók között többen egyszerűen csak nyugtázták a levél érkezését. Volt, aki erélyesen visszautasította azt, és nyomatékosan felkérte a szerzőt, hogy többet neki semmilyen politikai anyagot ne küldjön, és volt, aki oldalakon keresztül ecsetelte korábbi sérelmeit, de az Irányelvekhez vajmi keveset szólt hozzá. Többen viszont azt írták, hogy milyen jól esik nekik a levél hangneme, amit az enyhülés jeleként értékelnek. Egyben megragadják az alkalmat, hogy valamilyen kéréssel forduljanak Fekete Sándorhoz. A legtöbben - már akik reagáltak is az Irányelvekre - csak egy-egy pontot ragadtak ki, és arról írtak. Érdemben csak egy levél foglalkozott az "Irányelvek" egészével, arról jóval részletesebb véleményt mondott, mint sorstársai, és tételesen felsorolta a főbb pontokra adott észrevételeit.

Hogy miért éppen a VIII. kongresszus előtt kérték az emigránsok állásfoglalását? Ezt a kongresszust akkor és utána még évekkel később is fordulópontnak tartották. A kongresszus megállapította, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésével az ország befejezte a szocializmus alapjainak lerakását, megszűntek a kizsákmányoló osztályok, ezzel a szocializmus teljes felépítésének korszakában lépett. A békés egymás mellett élést hirdette, a teljes leszerelést sürgette. A jószomszédi kapcsolatok fejlesztését kívánta Jugoszláviával, és Ausztriával is. Az emberek megítélésében már fontosabbnak tüntették fel a rátermettséget, tudást, mint a származást. Ezzel eltörölték - legalábbis formálisan - a tanulóifjúság származás szerinti kategorizálását, valamint a párton kívüliek is betölthettek különféle pozíciókat. A kongresszus elítélte a személyi kultuszt, és a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról is határozatot hozott.

Ezt az enyhülést, a belső megbékélést jelzi a cikk címe is "Aki nincs ellenünk, az velünk van". E mottót Kádár Jánosnak tulajdonítja a néphagyomány, és így jelenik meg Havas Gábor levelében is. Valójában ezt a mondatot Méray Tibor írta először az Irodalmi Újságban, jellemezvén ezzel az új politikát. Ami aztán annyira megtetszett Kádárnak, hogy elkezdte használni, és mint az ő mondása terjedt el.

Az emigráció is általában ezt az utolsó pontot tartotta a legfontosabbnak - a levelek tanúsága szerint - erről írták meg legtöbben véleményüket.

A jelentésben szereplő levelek sorrendje jelezheti a párt véleményét az egyes emigráns politikusokról, mivel a leveleket nem dátum szerint rendezték sorba (persze, lehet, hogy csak találomra rakták így őket). De valószínű, hogy az általuk legfontosabbnak ítélt személyek levelével kezdik, ezt mutatja, hogy az első Kéthly Annától érkezett.

Az alábbi dokumentum az Agit-prop osztály anyagában található, de nem derül ki belőle, hogy a jelentést kinek címezték. Mint ahogy az sem, hogy sikerült-e "meghasonlást támasztani", illetve létrejött-e valakivel a remélt párbeszéd.

(MOL 288. f. 22/1963/12. ő. e.)

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők