Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
Diákok forradalma?

Az 1968. májusi válság Franciaországban

Magyarország az 1968-as megmozdulásokhoz hasonló utcai harcokat „testközelből" ismerte, tisztában volt azzal, hogy lehetnek külső erők az események mögött, és ismerte azon eszközöket is, hogy mi kell a hatalom megőrzéséhez.


4. Külkereskedelmi minisztériumi elemzés a válság gazdasági következményeiről


1968. június 5.

Kedves Mádai Elvtárs!

Most alkalom van kerülő úton anyagot hazajuttatni. Miután a sztrájkmozgalom, az események tovább fejlődnek, az alanti anyagot 1968. június 3-án zártuk le.

A franciaországi sztrájkmozgalom. A sztrájkok várható kihatása Franciaország gazdasági helyzetére:

A három hete tartó sztrájkok a mai napig nem értek véget, és várható befejezésükről még mindig nehéz lenne megbízható véleményt mondani. Ezért az alábbiakban a jelenlegi helyzet-nek megfelelően igyekszünk elemezni a dolgok állását és levonni egyes következtetéseket, megjegyezve, hogy az állandó változások és számos politikai és gazdasági tényező bizonyta-lansága folytán sok kérdésben csak feltételezésekből tudunk kiindulni.

Kétségtelen, hogy Franciaország a második világháború utáni időszak legnagyobb politikai és gazdasági válságát éli át, és ehhez hasonló helyzet 1936 óta az országban nem volt. Egyesek szerint még az 1936-os sztrájkmozgalom is messze elmaradt a jelenlegitől.

A három hete tartó sztrájkok gyakorlatilag teljesen megbénították az ország gazdasági életét. Szünetel a munka valamennyi számottevő ipari üzemben, az ország közlekedési hálózata tel-jesen béna (szárazföldi, vízi és légi közlekedés), zárva a bankok, postahivatalok és nagyáru-házak, az üzemek többségét elfoglalta a munkásság.

Az évek óta felgyülemlett szociális elégedetlenség, a gaulleizmus által felhalmozott belpoliti-kai hibák robbanáshoz vezettek, olyan robbanáshoz, amely az egész de Gaulle-ista politikai és gazdasági rendszer létét fenyegeti, és amelynek kihatásai nagymértékben befolyásolhatják az egész ország jövőjét.

Három hete, amikor jelentéktelennek látszó diáktüntetések a szolidaritási sztrájkok sorozatát váltották ki, kevesen gondolták volna, hogy három hét múltán sem indul meg az országban az élet, hogy a pünkösdi weekend még mindig bizonytalan kimenetelű tárgyalásokkal fog eltelni, hogy politikai téren a Parlament feloszlatásához vezet.

I. Az 1967. május 27-i megállapodás:

A sztrájkok kezdetét követő második hét végén megkezdett és három napig tartó tárgyalások befejezése után már sokan bíztak abban, hogy az élet visszaáll a régi kerékvágásba és megindul a viszonylag gyors konszolidálódási folyamat.

A Szociális Ügyek Minisztériumában a francia miniszterelnök, a Gyáriparosok Szövetsége (CNPF) és a szakszervezeti megbízottak között folytatott tárgyalások május 27-én reggelre jegyzőkönyvi megállapodáshoz vezettek, amelyet a szakszervezeti vezetők azzal a fenntartás-sal írtak alá, hogy az üzemek dolgozóival történő konzultálás után válik véglegessé, vagy kerül elutasításra. Azóta már ismeretes, hogy a CGT (a legnagyobb baloldali munkásszervezet) vezetői által elsőnek a Renault gyáriak nagygyűlésén ismertetett megállapodást a munkások elvetették, mint nem kielégítőt, majd a többi üzemekben is sorra a sztrájkok folytatása mellett foglaltak állást.

Melyek voltak az úgynevezett „Rue de Grenelle-i megállapodásnak” főbb pontjai?
– A megállapodás első pontja a legrosszabbul kereső munkásrétegeket érinti, amennyiben a minimális órabéreket az iparban dolgozók számára Frs. 3-ra emeli (a korábbi minimális órabér Frs. 2,22 volt). A megállapodás a mezőgazdaságban dolgozók órabérérére további tárgyalásokat helyezett kilátásba, amelyek végül is ugyancsak 3 Frs. minimális órabért ír-nak elő a mezőgazdasági munkások számára az eddigi 1,92 Frs-al szemben.
– A megállapodás az első pontban nem érintett dolgozók fizetésére 1968. június 1-től 7%, október 1-től pedig további 3% emelést rögzít le [!]. Az államosított iparra a megállapodás nem vonatkozik, erre a szektorra külön tárgyalások beindítását javasolja. Ugyancsak nem vonatkozik a megállapodás ezen pontja a közszolgálatban lévők fizetésére, amelyet a kormány szakmánkénti tárgyalások útján kíván rendezni.
– A szakszervezet követelésére a megállapodás rögzíti, hogy 1969 márciusában a fizetésből élők vásárlóképességének megvizsgálásával külön bizottság foglalkozik.
– A továbbiakban a megállapodás kiterjed a szakszervezeti jogokra, a folyamatosan beveze-tésre kerülő munkaidő csökkentésre, a kollektív szerződések rendszerére, illetve öregségi pótlékra és még több vitatott kérdésre.
– Végül a sztrájknapok által elvesztett fizetés 50%-os, később részben visszafizetendő pót-lására tartalmaz megállapodásokat.

A jegyzőkönyvi megállapodás olyan részletességgel történő ismertetése azért látszott szüksé-gesnek, mert a munkáskövetelések részbeni kielégítése a francia gazdasági élet egészére nézve komoly következményekkel jár. Szakemberek által végzett gyors számítások alapján – amennyiben a megállapodás az itt nagy vonalakban ismertetett módon elfogadásra került vol-na – évi 15–16 milliárd frank költségkihatással járt volna a francia gazdaság számára. Nem számítva a sztrájknapok által okozott termeléskiesést és a sztrájkok más következményeit, önmagában az említett költségkihatások is próbára tették az ország gazdaságát.

Azóta a megállapodás túlhaladott. A változatlan erővel folyó sztrájkok egyre nyilvánvalóbban további engedményekre kényszerítik a kormányt és a tőkéseket egyaránt, és így 15–16 milliárd frank aligha lesz elegendő a követelések kielégítésére.

Ennél is nagyobb gondot okoz azonban a francia kormánynak a sztrájk következtében előállott termelésveszteség és a sztrájk egyéb kihatásainak gazdasági áthidalása.

II. A termelés kiesése és következményei
Egyelőre nehéz lenne képet alkotni a sztrájkok okozta termeléskiesés értékéről, annál is inkább, mivel a munka újrafelvétele iparáganként változó mértékben még bőven elhúzódhat. Szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy az országnak hosszú idő kell ahhoz, hogy a termeléskiesést minden területen pótolja. Kétségtelen, hogy a sztrájk kihatásai messze túl-mennek azon a határon, amely időtartamukból arányosan következne, de túlhaladják a sztrájk által közvetlenül érintett üzemek termelési értékhányadát is. Azokban a szektorokban, ame-lyekben közvetlen sztrájkmozgalom nem bontakozott ki (mezőgazdaság, élelmiszeripar, egyes kis és középüzemek különböző termelési ágazatokban), a termelés a sztrájk első napjaiban még fenntartható volt, a nyersanyagtartalékok felélése és az utánpótlás megoldhatatlansága folytán azonban a sztrájk elhúzódása ugyancsak bénuláshoz vezetett. Az élelmiszerellátás viszonylag folyamatos fenntartása ellenére a kereskedelemben is jelentős kiesések keletkeztek.

A Les Echos című lap elemzése szerint úgy lehet tekinteni, hogy ha a sztrájk első hete a normál termelés egészének felébe került, akkor a második hét a kétharmadába, a harmadik há-romnegyedébe. A háromhetes termeléskiesés a lap szerint az éves termelésnek mintegy 2,35%-át teszi ki, ami az egész évre vetített termelésnövekedésnek minimum felét viszi el. Pompidou miniszterelnök egyik rádiónyilatkozatában ennél is magasabb veszteségről beszél, nevezetesen a heti kiesést az éves volumen 2%-ban jelölve meg. A miniszterelnök szerint május végéig ez a veszteség eléri a 6%-ot.

Érdekes a Les Echos elemzése a bekövetkezett veszteség pótlási lehetőségeinek vizsgálatában is. A lap szerint az év hátralévő részében is az első heti kiesés pótlására a 46 órás munkahetet, 47,8 órára kellene felemelni, a második hét pótlására 49,6 órára. Ez a helyzet figyelembevéte-lével teljesen valószínűtlennek látszik. A harmadik heti és esetleges további kiesést az év vé-géig behozni pedig teljesen lehetetlen. Ebben az évben tehát a francia gazdaság olyan hely-zetbe került, amelynek kihatásait bizonyára még 1969-ben is viselni lesz kénytelen. Márpedig 1968. a francia gazdaság számára sorsdöntő esztendő. A közös piaci vámhatárok teljes eltör-lése esetén a francia ipar nemcsak a tervezettnél gyengébben, hanem a sztrájkot megelőző idő-szakhoz képest is meggyengülve néz szembe a konkurenciával.

A ténylegesen mérhető veszteségen túlmenően igen érzékenyen érinti az országot a beruházá-sok elhúzódása miatt csak később jelentkező termeléselmaradás, valamint a sztrájkok kihatá-sainak eredményeként jelentkező beruházási kedvcsökkenés. Az így előálló lemaradás beho-zására évekre lehet szükség.

Nem elhanyagolható az ország exportkiesése, mely nemcsak iparban, de szállítási eszközök híján a mezőgazdasági exportban is komoly veszteséggel jár. Talán az exportrendelések egy része késedelemmel még kivitelezhető lesz (legalább is olyan mértékben, amilyen mértékben ezt a termelés megengedi), egy része azonban alig lesz behozható, mivel a megrendelők a francia szállítások elmaradása folytán fedezeti vásárlásokat voltak kénytelenek eszközölni.

Ez a körülmény a versenytársak pozíciójának erősödéséhez vezet, melyet csak áldozatok árán lehet később visszaszerezni. Ehhez járul az az erkölcsi következmény is, amely a kereskedelmi partnerekben a francia gazdaság iránt megnyilvánuló bizalom elvesztését jelentené. Hosszú idő lehet ahhoz szükséges, hogy a francia külkereskedelem eddigi presztízsét visszanyerje.

III. Pénzügyi következmények

Komoly problémát okoz a francia kormánynak a frank gyengülése következtében előállott helyzet is. Már a sztrájkok második hetében megkezdődött a frank árfolyamának romlása a nemzetközi piacon. A sztrájkok elhúzódása és a mindinkább előtérbe kerülő politikai követe-lések a frank gyengülésének drámai szakaszába érkeztek. Megkezdődött a frank tömeges ki-áramlása az országból, elsősorban Svájc és Spanyolország irányába. A váltási árfolyam 7-8%-kal tért el a hivatalos kurzustól, de olyan esetek is előfordultak, hogy az olasz határ közelében lévő olasz kereskedők a frankot csak 20% különbözettel voltak hajlandók fizetési eszközül elfogadni. A Francia Nemzeti Bank, a Banque de France kénytelen volt a Nemzetközi Fizeté-sek bankjához fordulni a frank árfolyamának fenntartása érdekében. Néhány nap elteltével a Banque de France azonban leállította a Nemzetközi Fizetések Bankján keresztül eszközölt frankvásárlásokat, és szabad folyást engedett az eseményeknek. Bár eléggé általános az a vé-lemény, hogy a francia kormány intézkedése egyszerűen politikai manőver, annak érdekében, hogy a francia polgárt megfélemlítse a pénz értékcsökkenésének veszélyével, a frank vásárlá-sának letiltása mégis növelte a pánikot a nemzetközi pénzpiacon.

A kormány végül is ahhoz a megoldáshoz folyamodott, hogy ideiglenesen korlátozta az or-szágból kivihető, illetve az országba behozható pénz mennyiségét, ily módon remélve megfé-kezni a frank nagymérvű kiáramlását és átváltását.

Felmerül a kérdés, hogy sor kerül-e a frank leértékelésére? Ennek lehetősége kétségtelenül fennáll. A kereskedelmi mérleg várható nagymérvű deficitje a fizetésemelkedésekkel várható-an együtt járó belföldi áremelkedés, a tőke kiáramlása mellett szólnak.

Vannak azonban logikusnak látszó ellenérvek is. Franciaországnak igen jelentős arany és de-vizakészletei vannak, amelyek a frank megmentése érdekében felhasználhatók. Talán ennél is jelentősebb az a feltételezés, hogy a frank külső segítségre is számíthat. A dollár és az angol font helyzete hetek óta válságos. A frank esetleges leértékelése – az egyébként is beteg – nemzetközi monetáris rendszer teljes bomlását eredményezheti. A leértékelés ellen szól az az érv is, hogy a gaulleista kormány minden erejével igyekszik leküzdeni a leértékeléssel járó további presztízsveszteséget.

Felmerül a kérdés olyan értelemben is, hogy a dollár leértékelése esetén kerülhet sor egyebek közt a francia frank leértékelésére, és ez esetben a nemzetközi monetáris rendszer is túlélheti a leértékelés következményeit. Feltehető, hogy a dollár leértékelése esetén egyes valuták – így elsősorban a frank – leértékelése nagyobb lenne, mint magáé a dolláré. Valamennyi találgatás között ez az utóbbi látszik a legvalószínűbbnek, mégpedig úgy, hogy a devalválásra még az amerikai elnökválasztások előtt kerülne sor.

Bármi is legyen a frank sorsa, biztosra vehető, hogy a francia kormány kénytelen lesz számos olyan intézkedést foganatosítani, amelyek a jelenlegi válság következményeinek felszámolását segítik elő.

IV. Külkereskedelemre vonatkozó kihatás

A közös piaci vámhatárok eltörlésének július 1-i határidővel történő bevezetésére a franciák valószínűleg nem kérnek haladékot. A Közös Piacon kívüli országok felé azonban minden bizonnyal életbe léptethetnek bizonyos átmeneti importkorlátozásokat. Ezek a korlátozások nyilván nem kizárólag a szocialista országokat fogják érinteni, de ezek franciaországi exportját feltétlenül befolyásolják.

Számolni kell azzal, hogy exportunk ez évre Franciaország irányába nemcsak mezőgazdasági, hanem iparcikkekben is csökkenni fog.

Nem lehet abból a felvetésből kiindulni, hogy a helyzet rendeződése után Franciaországnak szüksége lesz az import fokozására, mert ez legfeljebb az egyes szektorokban várható (pl. a beruházások meggyorsítása érdekében) az import egészében azonban a fizetési mérleg egyen-súlyának helyreállítására irányuló megszorítások várhatók. Vonatkozhat ez elsősorban egyes fogyasztási cikkekre, mivel átmenetileg ezekben keresletcsökkenéssel is kell számolni, egy-szerűen a sztrájkolók jelentős fizetéselmaradása miatt.

A várhatóan bevezetésre kerülő protekcionista intézkedések mellett fel kell készülnünk arra, hogy exportunk csökkenése irányában objektív tényezők is hatnak. Problémák lehetnek egyes szezoncikkeknél, amelyek esetében a szállítások időbeni eltolódása lényeges exportcsökkentést eredményezhet. Pl. a nyaralási szezonhoz kötött campingcikk-export nagy százalékban csökkenhet, mert a szezonra történő szállítás máris lehetetlenné vált.

A helyzetből kifolyólag számolni kell azzal, hogy egyes vevőink a szállítások újbóli beindulása esetén fizetési könnyítéseket, rövidebb-hosszabb hiteleket fognak kérni.

Importunkban fel kell készülnünk szállítási határidők eltolódására, de egyes esetekben a szer-ződésektől való visszalépés lehetőségét sem tartjuk kizártnak. Ennek lehetőségét Czili elvtárs-sal már közöltük, és kértük, hogy a vállalatok mérjék fel a franciaországi importjuk helyzetét, szükség esetén gondoskodjanak más beszerzési forrásról, hogy késedelemből nálunk termelési zavarok ne következzenek be.

Ezúttal a franciaországi események néhány várható, és már most is valószínűnek látszó kö-vetkezményére szerettük volna felhívni a figyelmet, azzal a szándékkal, hogy a szükségesnek látszó elővigyázatossági szabályokat, intézkedéseket kellő időben meg lehessen tenni.

***

Végleges következtetéseket a jelenlegi helyzet alapján levonni egyelőre nehéz volna. Mind-eddig még a kibontakozás körvonalai sem mutatkoznak. Ha időben előre nem látható esemé-nyek nem következnek be, akkor talán a június végén sorra kerülő parlamenti választások a kérdések zömére választ adnak. A választások kimenetelére pillanatnyilag legfeljebb azt lehet mondani, hogy minden elképzelhető. A választások után hivatalba lépő új kormány politikai irányvonalától és gazdasági elképzelésétől függ a jelenlegi válság tényleges rendezése és az ország jövőjének kibontakozása.

Lezárva 1968. június 3-án.

Havas Károly

Jelzet: MOL XIX–J–1–j– 002510/4). – (Magyar Országos Levéltár – Külügyminisztérium – TÜK – Franciaország)

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők