Diákok forradalma?

Az 1968. májusi válság Franciaországban

Magyarország az 1968-as megmozdulásokhoz hasonló utcai harcokat „testközelből" ismerte, tisztában volt azzal, hogy lehetnek külső erők az események mögött, és ismerte azon eszközöket is, hogy mi kell a hatalom megőrzéséhez.


4. Külkereskedelmi minisztériumi elemzés a válság gazdasági következményeiről


1968. június 5.

Kedves Mádai Elvtárs!

Most alkalom van kerülő úton anyagot hazajuttatni. Miután a sztrájkmozgalom, az események tovább fejlődnek, az alanti anyagot 1968. június 3-án zártuk le.

A franciaországi sztrájkmozgalom. A sztrájkok várható kihatása Franciaország gazdasági helyzetére:

A három hete tartó sztrájkok a mai napig nem értek véget, és várható befejezésükről még mindig nehéz lenne megbízható véleményt mondani. Ezért az alábbiakban a jelenlegi helyzet-nek megfelelően igyekszünk elemezni a dolgok állását és levonni egyes következtetéseket, megjegyezve, hogy az állandó változások és számos politikai és gazdasági tényező bizonyta-lansága folytán sok kérdésben csak feltételezésekből tudunk kiindulni.

Kétségtelen, hogy Franciaország a második világháború utáni időszak legnagyobb politikai és gazdasági válságát éli át, és ehhez hasonló helyzet 1936 óta az országban nem volt. Egyesek szerint még az 1936-os sztrájkmozgalom is messze elmaradt a jelenlegitől.

A három hete tartó sztrájkok gyakorlatilag teljesen megbénították az ország gazdasági életét. Szünetel a munka valamennyi számottevő ipari üzemben, az ország közlekedési hálózata tel-jesen béna (szárazföldi, vízi és légi közlekedés), zárva a bankok, postahivatalok és nagyáru-házak, az üzemek többségét elfoglalta a munkásság.

Az évek óta felgyülemlett szociális elégedetlenség, a gaulleizmus által felhalmozott belpoliti-kai hibák robbanáshoz vezettek, olyan robbanáshoz, amely az egész de Gaulle-ista politikai és gazdasági rendszer létét fenyegeti, és amelynek kihatásai nagymértékben befolyásolhatják az egész ország jövőjét.

Három hete, amikor jelentéktelennek látszó diáktüntetések a szolidaritási sztrájkok sorozatát váltották ki, kevesen gondolták volna, hogy három hét múltán sem indul meg az országban az élet, hogy a pünkösdi weekend még mindig bizonytalan kimenetelű tárgyalásokkal fog eltelni, hogy politikai téren a Parlament feloszlatásához vezet.

I. Az 1967. május 27-i megállapodás:

A sztrájkok kezdetét követő második hét végén megkezdett és három napig tartó tárgyalások befejezése után már sokan bíztak abban, hogy az élet visszaáll a régi kerékvágásba és megindul a viszonylag gyors konszolidálódási folyamat.

A Szociális Ügyek Minisztériumában a francia miniszterelnök, a Gyáriparosok Szövetsége (CNPF) és a szakszervezeti megbízottak között folytatott tárgyalások május 27-én reggelre jegyzőkönyvi megállapodáshoz vezettek, amelyet a szakszervezeti vezetők azzal a fenntartás-sal írtak alá, hogy az üzemek dolgozóival történő konzultálás után válik véglegessé, vagy kerül elutasításra. Azóta már ismeretes, hogy a CGT (a legnagyobb baloldali munkásszervezet) vezetői által elsőnek a Renault gyáriak nagygyűlésén ismertetett megállapodást a munkások elvetették, mint nem kielégítőt, majd a többi üzemekben is sorra a sztrájkok folytatása mellett foglaltak állást.

Melyek voltak az úgynevezett „Rue de Grenelle-i megállapodásnak” főbb pontjai?
– A megállapodás első pontja a legrosszabbul kereső munkásrétegeket érinti, amennyiben a minimális órabéreket az iparban dolgozók számára Frs. 3-ra emeli (a korábbi minimális órabér Frs. 2,22 volt). A megállapodás a mezőgazdaságban dolgozók órabérérére további tárgyalásokat helyezett kilátásba, amelyek végül is ugyancsak 3 Frs. minimális órabért ír-nak elő a mezőgazdasági munkások számára az eddigi 1,92 Frs-al szemben.
– A megállapodás az első pontban nem érintett dolgozók fizetésére 1968. június 1-től 7%, október 1-től pedig további 3% emelést rögzít le [!]. Az államosított iparra a megállapodás nem vonatkozik, erre a szektorra külön tárgyalások beindítását javasolja. Ugyancsak nem vonatkozik a megállapodás ezen pontja a közszolgálatban lévők fizetésére, amelyet a kormány szakmánkénti tárgyalások útján kíván rendezni.
– A szakszervezet követelésére a megállapodás rögzíti, hogy 1969 márciusában a fizetésből élők vásárlóképességének megvizsgálásával külön bizottság foglalkozik.
– A továbbiakban a megállapodás kiterjed a szakszervezeti jogokra, a folyamatosan beveze-tésre kerülő munkaidő csökkentésre, a kollektív szerződések rendszerére, illetve öregségi pótlékra és még több vitatott kérdésre.
– Végül a sztrájknapok által elvesztett fizetés 50%-os, később részben visszafizetendő pót-lására tartalmaz megállapodásokat.

A jegyzőkönyvi megállapodás olyan részletességgel történő ismertetése azért látszott szüksé-gesnek, mert a munkáskövetelések részbeni kielégítése a francia gazdasági élet egészére nézve komoly következményekkel jár. Szakemberek által végzett gyors számítások alapján – amennyiben a megállapodás az itt nagy vonalakban ismertetett módon elfogadásra került vol-na – évi 15–16 milliárd frank költségkihatással járt volna a francia gazdaság számára. Nem számítva a sztrájknapok által okozott termeléskiesést és a sztrájkok más következményeit, önmagában az említett költségkihatások is próbára tették az ország gazdaságát.

Azóta a megállapodás túlhaladott. A változatlan erővel folyó sztrájkok egyre nyilvánvalóbban további engedményekre kényszerítik a kormányt és a tőkéseket egyaránt, és így 15–16 milliárd frank aligha lesz elegendő a követelések kielégítésére.

Ennél is nagyobb gondot okoz azonban a francia kormánynak a sztrájk következtében előállott termelésveszteség és a sztrájk egyéb kihatásainak gazdasági áthidalása.

II. A termelés kiesése és következményei
Egyelőre nehéz lenne képet alkotni a sztrájkok okozta termeléskiesés értékéről, annál is inkább, mivel a munka újrafelvétele iparáganként változó mértékben még bőven elhúzódhat. Szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy az országnak hosszú idő kell ahhoz, hogy a termeléskiesést minden területen pótolja. Kétségtelen, hogy a sztrájk kihatásai messze túl-mennek azon a határon, amely időtartamukból arányosan következne, de túlhaladják a sztrájk által közvetlenül érintett üzemek termelési értékhányadát is. Azokban a szektorokban, ame-lyekben közvetlen sztrájkmozgalom nem bontakozott ki (mezőgazdaság, élelmiszeripar, egyes kis és középüzemek különböző termelési ágazatokban), a termelés a sztrájk első napjaiban még fenntartható volt, a nyersanyagtartalékok felélése és az utánpótlás megoldhatatlansága folytán azonban a sztrájk elhúzódása ugyancsak bénuláshoz vezetett. Az élelmiszerellátás viszonylag folyamatos fenntartása ellenére a kereskedelemben is jelentős kiesések keletkeztek.

A Les Echos című lap elemzése szerint úgy lehet tekinteni, hogy ha a sztrájk első hete a normál termelés egészének felébe került, akkor a második hét a kétharmadába, a harmadik há-romnegyedébe. A háromhetes termeléskiesés a lap szerint az éves termelésnek mintegy 2,35%-át teszi ki, ami az egész évre vetített termelésnövekedésnek minimum felét viszi el. Pompidou miniszterelnök egyik rádiónyilatkozatában ennél is magasabb veszteségről beszél, nevezetesen a heti kiesést az éves volumen 2%-ban jelölve meg. A miniszterelnök szerint május végéig ez a veszteség eléri a 6%-ot.

Érdekes a Les Echos elemzése a bekövetkezett veszteség pótlási lehetőségeinek vizsgálatában is. A lap szerint az év hátralévő részében is az első heti kiesés pótlására a 46 órás munkahetet, 47,8 órára kellene felemelni, a második hét pótlására 49,6 órára. Ez a helyzet figyelembevéte-lével teljesen valószínűtlennek látszik. A harmadik heti és esetleges további kiesést az év vé-géig behozni pedig teljesen lehetetlen. Ebben az évben tehát a francia gazdaság olyan hely-zetbe került, amelynek kihatásait bizonyára még 1969-ben is viselni lesz kénytelen. Márpedig 1968. a francia gazdaság számára sorsdöntő esztendő. A közös piaci vámhatárok teljes eltör-lése esetén a francia ipar nemcsak a tervezettnél gyengébben, hanem a sztrájkot megelőző idő-szakhoz képest is meggyengülve néz szembe a konkurenciával.

A ténylegesen mérhető veszteségen túlmenően igen érzékenyen érinti az országot a beruházá-sok elhúzódása miatt csak később jelentkező termeléselmaradás, valamint a sztrájkok kihatá-sainak eredményeként jelentkező beruházási kedvcsökkenés. Az így előálló lemaradás beho-zására évekre lehet szükség.

Nem elhanyagolható az ország exportkiesése, mely nemcsak iparban, de szállítási eszközök híján a mezőgazdasági exportban is komoly veszteséggel jár. Talán az exportrendelések egy része késedelemmel még kivitelezhető lesz (legalább is olyan mértékben, amilyen mértékben ezt a termelés megengedi), egy része azonban alig lesz behozható, mivel a megrendelők a francia szállítások elmaradása folytán fedezeti vásárlásokat voltak kénytelenek eszközölni.

Ez a körülmény a versenytársak pozíciójának erősödéséhez vezet, melyet csak áldozatok árán lehet később visszaszerezni. Ehhez járul az az erkölcsi következmény is, amely a kereskedelmi partnerekben a francia gazdaság iránt megnyilvánuló bizalom elvesztését jelentené. Hosszú idő lehet ahhoz szükséges, hogy a francia külkereskedelem eddigi presztízsét visszanyerje.

III. Pénzügyi következmények

Komoly problémát okoz a francia kormánynak a frank gyengülése következtében előállott helyzet is. Már a sztrájkok második hetében megkezdődött a frank árfolyamának romlása a nemzetközi piacon. A sztrájkok elhúzódása és a mindinkább előtérbe kerülő politikai követe-lések a frank gyengülésének drámai szakaszába érkeztek. Megkezdődött a frank tömeges ki-áramlása az országból, elsősorban Svájc és Spanyolország irányába. A váltási árfolyam 7-8%-kal tért el a hivatalos kurzustól, de olyan esetek is előfordultak, hogy az olasz határ közelében lévő olasz kereskedők a frankot csak 20% különbözettel voltak hajlandók fizetési eszközül elfogadni. A Francia Nemzeti Bank, a Banque de France kénytelen volt a Nemzetközi Fizeté-sek bankjához fordulni a frank árfolyamának fenntartása érdekében. Néhány nap elteltével a Banque de France azonban leállította a Nemzetközi Fizetések Bankján keresztül eszközölt frankvásárlásokat, és szabad folyást engedett az eseményeknek. Bár eléggé általános az a vé-lemény, hogy a francia kormány intézkedése egyszerűen politikai manőver, annak érdekében, hogy a francia polgárt megfélemlítse a pénz értékcsökkenésének veszélyével, a frank vásárlá-sának letiltása mégis növelte a pánikot a nemzetközi pénzpiacon.

A kormány végül is ahhoz a megoldáshoz folyamodott, hogy ideiglenesen korlátozta az or-szágból kivihető, illetve az országba behozható pénz mennyiségét, ily módon remélve megfé-kezni a frank nagymérvű kiáramlását és átváltását.

Felmerül a kérdés, hogy sor kerül-e a frank leértékelésére? Ennek lehetősége kétségtelenül fennáll. A kereskedelmi mérleg várható nagymérvű deficitje a fizetésemelkedésekkel várható-an együtt járó belföldi áremelkedés, a tőke kiáramlása mellett szólnak.

Vannak azonban logikusnak látszó ellenérvek is. Franciaországnak igen jelentős arany és de-vizakészletei vannak, amelyek a frank megmentése érdekében felhasználhatók. Talán ennél is jelentősebb az a feltételezés, hogy a frank külső segítségre is számíthat. A dollár és az angol font helyzete hetek óta válságos. A frank esetleges leértékelése – az egyébként is beteg – nemzetközi monetáris rendszer teljes bomlását eredményezheti. A leértékelés ellen szól az az érv is, hogy a gaulleista kormány minden erejével igyekszik leküzdeni a leértékeléssel járó további presztízsveszteséget.

Felmerül a kérdés olyan értelemben is, hogy a dollár leértékelése esetén kerülhet sor egyebek közt a francia frank leértékelésére, és ez esetben a nemzetközi monetáris rendszer is túlélheti a leértékelés következményeit. Feltehető, hogy a dollár leértékelése esetén egyes valuták – így elsősorban a frank – leértékelése nagyobb lenne, mint magáé a dolláré. Valamennyi találgatás között ez az utóbbi látszik a legvalószínűbbnek, mégpedig úgy, hogy a devalválásra még az amerikai elnökválasztások előtt kerülne sor.

Bármi is legyen a frank sorsa, biztosra vehető, hogy a francia kormány kénytelen lesz számos olyan intézkedést foganatosítani, amelyek a jelenlegi válság következményeinek felszámolását segítik elő.

IV. Külkereskedelemre vonatkozó kihatás

A közös piaci vámhatárok eltörlésének július 1-i határidővel történő bevezetésére a franciák valószínűleg nem kérnek haladékot. A Közös Piacon kívüli országok felé azonban minden bizonnyal életbe léptethetnek bizonyos átmeneti importkorlátozásokat. Ezek a korlátozások nyilván nem kizárólag a szocialista országokat fogják érinteni, de ezek franciaországi exportját feltétlenül befolyásolják.

Számolni kell azzal, hogy exportunk ez évre Franciaország irányába nemcsak mezőgazdasági, hanem iparcikkekben is csökkenni fog.

Nem lehet abból a felvetésből kiindulni, hogy a helyzet rendeződése után Franciaországnak szüksége lesz az import fokozására, mert ez legfeljebb az egyes szektorokban várható (pl. a beruházások meggyorsítása érdekében) az import egészében azonban a fizetési mérleg egyen-súlyának helyreállítására irányuló megszorítások várhatók. Vonatkozhat ez elsősorban egyes fogyasztási cikkekre, mivel átmenetileg ezekben keresletcsökkenéssel is kell számolni, egy-szerűen a sztrájkolók jelentős fizetéselmaradása miatt.

A várhatóan bevezetésre kerülő protekcionista intézkedések mellett fel kell készülnünk arra, hogy exportunk csökkenése irányában objektív tényezők is hatnak. Problémák lehetnek egyes szezoncikkeknél, amelyek esetében a szállítások időbeni eltolódása lényeges exportcsökkentést eredményezhet. Pl. a nyaralási szezonhoz kötött campingcikk-export nagy százalékban csökkenhet, mert a szezonra történő szállítás máris lehetetlenné vált.

A helyzetből kifolyólag számolni kell azzal, hogy egyes vevőink a szállítások újbóli beindulása esetén fizetési könnyítéseket, rövidebb-hosszabb hiteleket fognak kérni.

Importunkban fel kell készülnünk szállítási határidők eltolódására, de egyes esetekben a szer-ződésektől való visszalépés lehetőségét sem tartjuk kizártnak. Ennek lehetőségét Czili elvtárs-sal már közöltük, és kértük, hogy a vállalatok mérjék fel a franciaországi importjuk helyzetét, szükség esetén gondoskodjanak más beszerzési forrásról, hogy késedelemből nálunk termelési zavarok ne következzenek be.

Ezúttal a franciaországi események néhány várható, és már most is valószínűnek látszó kö-vetkezményére szerettük volna felhívni a figyelmet, azzal a szándékkal, hogy a szükségesnek látszó elővigyázatossági szabályokat, intézkedéseket kellő időben meg lehessen tenni.

***

Végleges következtetéseket a jelenlegi helyzet alapján levonni egyelőre nehéz volna. Mind-eddig még a kibontakozás körvonalai sem mutatkoznak. Ha időben előre nem látható esemé-nyek nem következnek be, akkor talán a június végén sorra kerülő parlamenti választások a kérdések zömére választ adnak. A választások kimenetelére pillanatnyilag legfeljebb azt lehet mondani, hogy minden elképzelhető. A választások után hivatalba lépő új kormány politikai irányvonalától és gazdasági elképzelésétől függ a jelenlegi válság tényleges rendezése és az ország jövőjének kibontakozása.

Lezárva 1968. június 3-án.

Havas Károly

Jelzet: MOL XIX–J–1–j– 002510/4). – (Magyar Országos Levéltár – Külügyminisztérium – TÜK – Franciaország)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő