Az anschluss nélküli anschluss

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1938 márciusában Hitlernek az anschlusst bejelentő beszédét negyedmillió osztrák hallgatta a bécsi Heldenplatzon. A tanulmány és a források célja annak bemutatása, hogy az anschluss egy belülről (is) előkészített folyamat végpontja volt, és erre hogyan reagált és reagál Ausztria, illetve mennyire nem fogta fel a változás horderejét Horthy Magyarországa. Horthy szerint annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". A források arra is felhívják a figyelmet, hogy a múlttal való őszinte szembenézés elodázhatatlan.

Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök beszéde az anschluss 70. évfordulóján

2008. március 12.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Ma az osztrák Parlament hagyományokban gazdag birodalmi tanácsi üléstermében azért gyűltünk össze, mert napra pontosan hetven éve történt, hogy hazánkban, Ausztriában a legnagyobb drámaiság jegyeit magán viselő és óriási politikai jelentőségű események zajlottak le.

Tegnapelőtt volt hetven éve - 1938. március 10-én -, hogy Hitler és Göring ultimátum formájában azt követelte Dr. Kurt Schuschnigg osztrák szövetségi kancellártól, hogy mondjon le, és a nemzetiszocialista Dr. Seyß-Inquartnak mint új szövetségi kancellárnak adja át a helyét; ezen túlmenően az önálló, szabad Ausztria fennmaradásáról március 13-ra kiírt népszavazást is le kellett mondani.

Következett 1938. drámai március 11., amikor Miklas szövetségi elnökre és Schuschnigg szövetségi kancellárra óráról órára fokozták a nyomást, és egyre élesebb fenyegetéseket fogalmaztak meg.

Végül 19 óra 50-kor hangzott el a rádióban Schuschnigg szövetségi kancellár beszéde a következő történelmi szavakkal: „Meghajolunk az erőszak előtt" és zárásként az „Isten óvja Ausztriát" felkiáltással. Ezután Schuschnigg kancellár lemondott, és a nemzetiszocialista Seyß-Inquart lett az utóda.

Hitlert azonban nem tántorította el a terveitől az, hogy elfogadták a követeléseit. Ma hetven éve bevonultatta a német Wehrmachtot Ausztriába, és 1938. március 13-án de facto is lezajlott az anschluss. Ausztria elsüllyedt a horogkeresztes zászlók tengerében, és megszűnt létezni.

Március 15-én zajlott le a szomorú és hírhedt ujjongó demonstráció a Heldenplatzon, ahol a diktátor „a történelem színe előtt" jelentette be mindent betöltő hangján hazája, Ausztria belépését a Német Birodalomba.

A ház, ahol most vagyunk, a parlamentünk, Gau-ház lett, és az NSDAP Bécs birodalmi gau-jának központjaként működött a Josef

szám alatt. Beindult a letartóztatási gépezet. Elkezdődött a zsidóüldözés.

 

Hölgyeim és Uraim!

Ha ma azoknak a napoknak a képeit nézegetjük, elakad a lélegzetünk. A Második Köztársaság

újra és újra arról a kérdésről folyt a vita, hogy hetven évvel ezelőtt egy mindenre elszánt, erőszakra is kész diktátor rohant le egy védtelen népet, amely ezáltal Hitler első áldozatává vált, vagy 1938 márciusában egy hónapokon, sőt éveken át tartó folyamat utolsó és sokak által ujjongva fogadott lépése történt meg?

Ez a folyamat Hitler 1933. januári németországi hatalomátvétele után és az ausztriai viszonyok fényében a nemzetiszocialista mozgalom végzetes megerősödéséhez és a Führer növekvő csodálatához vezetett.

Mai válaszunk csak úgy hangozhat: is-is.

A német csapatok ausztriai bevonulása egyértelműen egy szószegő diktátor katonai agressziója volt. Ausztria nemzetközi jogi értelemben ennek az agressziónak lett az áldozata. Ausztriában máig nem feledjük, hogy a Népszövetségnél egyetlen országként Mexikó tiltakozott a nemzetközi jog megsértése miatt.

Ugyanakkor ezt az akciót, illetve agressziót jelentősen megkönnyítette a diktátor számára, sőt talán ebben a formában egyáltalán az tette lehetővé, hogy Ausztriában tekintélyes számú fanatikus nemzetiszocialista volt. Ehhez társult a szimpatizánsok még nagyobb száma, akik nem csak a bevonuló német csapatokat fogadták ujjongva, és nem csak Hitlert részesítették lelkes fogadtatásban a túlzsúfolt Heldenplatzon március 15-én, hanem egész Ausztriában horogkeresztes zászlókat feszítettek ki, és kifejezték, hogy milyen reményeket tápláltak az úgynevezett Harmadik Birodalommal szemben.

Mások, akik megrémültek, akik tudták vagy sejtették, hogy ennek a folyamatnak áldozatai lesznek, akik előre látták a háborút, akik menekülni próbáltak, akiket letartóztattak vagy öngyilkosságba hajszoltak, szintén nagy számban éltek, de akkoriban nem látták őket, és közülük sokan túl sem élték a történteket.

Más szavakkal: az anschluss napjaiban nem csak a lelkesedés, hanem a rémület és az undor is jelen volt. És az első naptól kezdve voltak tettesek és áldozatok.

Az úgynevezett anschluss hetven évvel ezelőtt nem úgy jött, mint derült égből villámcsapás, hanem messzire visszanyúló gyökerei voltak.

A legerősebben minden bizonnyal az Első Köztársaság politikai és ideológiai táborai közötti kibékíthetetlen ellentétek, a gazdasági válság, a szörnyű munkanélküliség, a kilátástalanság és a demokrácia és a parlamentarizmus lerombolása, ahogy az Ausztria jobb jövőjébe vetett hit hiánya is hozzájárult ehhez a folyamathoz.

Azt hiszem, a Heldenplatzon hetven évvel ezelőtt tapasztalt ujjongás jelenségét csak akkor lehet nagyjából megérteni, ha az 1938-at megelőző történésekkel is nyíltan és őszintén foglalkozunk.

Ezért támogatom, hogy használjuk ki a bennünket ezektől az eseményektől elválasztó jelentős, hetven és több évnyi időbeli távolságot, hogy önmagunk iránti elfogultság nélkül és a legnagyobb objektivitásra törekedve fokozott erőfeszítéseket tegyünk az anschluss előtti időszak, tehát az 1938 előtti évek feldolgozására.

Úgy gondolom, hogy történelmünk máig vitatott személyiségeiről és nagyon kínos fázisairól is tényszerű módon lehet és kell vitákat folytatni és az eltérő felfogások között hidakat építeni.

 

Hölgyeim és Uraim!

Nézetem szerint a történelmi tapasztalatokat felhasználó hídépítés a politika egyik legfontosabb feladata.

A Második Köztársaság sikere - és a több mint hat évtizedes békés fejlődés - nem utolsó sorban azon nyugszik, hogy 1945 után több építőmesterünk és hídépítőnk volt meghatározó szerepben a kormányban, a parlamentben és a szociális partnerek között, és hogy a Második Köztársaságban sok hidat sikerült felépíteni.

A politikai hídépítéshez szükséges legfontosabb tulajdonság az, hogy az ember tudja, mit várhat el a vele szemben ülőtől, a partnerétől és az ellenfelétől is. Ez nem csupán egy múltbeli tapasztalat, hanem tanulság is a jelen és a jövő számára. A képesség, hogy tudd, mit várhatsz el egy politikai partnerség keretei között - és általában a politikában - meghatározó jelentőségű.

 

Hölgyeim és Uraim!

Ma, hetven évvel 1938 márciusa és 63 évvel a háború vége után, Ausztria csodálatos, irigylésre méltó ország.

Nem hibátlan ország - olyan ugyanis nem létezik, mert hibátlan emberek sincsenek -, de olyan ország, amely sok területen kiváló teljesítményt mutat fel, amely tekintélyes helyet vívott ki magának Európában és a világon.

Erre az országra mindannyian büszkék lehetünk.

Ugyanakkor, ha manapság vannak is kellemetlen érzéseink a politikával kapcsolatban, akkor azzal komolyan kell foglalkoznunk és dolgoznunk kell a kiváltó okok megszüntetésén. Meg kell ugyanis akadályoznunk, hogy a kellemetlen érzés bizonyos problémák kezelésével kapcsolatban a demokrácia intézményével kapcsolatos kellemetlen érzéssé válhasson.

Ez leginkább tényleges munkával, meggyőző teljesítményekkel fog sikerülni. Kevesebb energiát kellene a konfliktusokra és a konfrontációra fordítanunk, mert ezáltal több energia áll majd rendelkezésre a konstruktív munkához.

Ez a mai közös múltidézés, amelyet megpróbálunk folytatni, éppen ebben fog bennünket megerősíteni.

Ha a múltba tekintünk, azt is láthatjuk, hogy minden diktatúra végeredményben megbukott - nem csupán a nemzetiszocialista diktatúra. És azt is, hogy a demokrácia él. Méghozzá az Európai Unió minden országában.

Ebből kell bizodalmat merítenünk Ausztria jövőjével és Európa jövőjével, a béke és a demokrácia Európájával kapcsolatban. Lássunk munkához.

 

Forrás: http://www.bundespraesident.at/newsdetail/artikel/gedenkveranstaltung-zum-70-jahrestag-des-anschlusses-oesterreichs-an-hitler-deutschland-am-12/
A hozzáférés ideje: 2013 szeptembere. A szerző fordítása.

 

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A belgrádi katonai konvención a magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírják a 18 pontos fegyverszüneti...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők