Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Források

A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS POLGÁRMESTERE

221.770
1945.-XI. ü.-oTárgy: A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

Miniszter úr!

A Nemzeti Színház igazgatójának értesítéséből köszönettel vettem tudomásul, hogy az igazgatóság az általa használt Népszínház épületén bedőléssel fenyegető további háborús pusztulást a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által rendelkezésre bocsátott fedezetből közvetlen intézkedéssel megszüntette.

Sajnálattal értesültem azonban arról, hogy ez - a magyar művelődést szolgáló épületekre szánt - fedezet a színházépület használhatóvá tételére nem elegendő.

Sajnálattal vettem azt is tudomásul, hogy az államkincstár, mely a Népszínház épületét közel negyedik évtizede használja, a maga részéről a helyreállítási költségeket, egymagában úgy látszik, viselni nem hajlandó.

Az épület tulajdonosa, a Budapesti magyar Népszínházi Alapítvány, amint az a minisztérium előtt is ismeretes, ez idő szerint - színielőadások szüneteltetése következtében - sem jövedelemmel, sem számottevő alapítványi tőkével nem rendelkezik s az alapítványra hárított költségeket viselni nem képes.

Teljes értékében méltányolom azt, a komoly szerepet, amelyet a Nemzeti Színház a magyar művelődés életében betöltött és azt a fontos hivatást, ami különösen a jövőben reá vár, - szeretném tehát a színházépület karbahelyezését tőlem telhetőleg a mielőbbi megvalósítás felé vinni.

A székesfőváros sokoldalú súlyos, anyagi kötelezettségeire tekintettel erősen mérlegelnie kell minden további kötelezettségvállalást, ezért a színházépület használhatóvá tételének költségeit egymagában vállalni nem képes. Ezek a munkálatok pedig siettetve hajtandók végre.

Arra kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves a Nemzeti Színház által 1908. év óta használt színházépület karbahelyezésének költségeiből - melyek voltaképpen a Nemzeti Színház régi állandó otthonának használhatóvá tételét szolgálják - az államkincstár terhére részét kivenni, mert csak ezzel az előfeltétellel tudom a székesfőváros anyagi hozzájárulását vállalni, mely célra 2.000.000 P-t szándékozom rendelkezésre bocsátani.

Véleményem szerint csak így oldható meg, hogy azt a színházat, melyben a Nemzeti Színház egy emberöltő óta dolgozik és szolgálja a magyar művelődést, számottevő szünetelés nélkül meg lehessen menteni rendeltetésének.

Kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves, értesíteni, milyen mértékben fogja az államkincstár a hosszú idő óta Nemzeti Színház céljait szolgáló Népszínház-épület helyreállítási és karbahelyezési költségeit biztosítani.

Budapest, 1945. június hó 11.

Vas Zoltán
polgármester

MOL-XIX-I-1-i-2-2tétel-21457-1945 10.doboz (Magyar Országos Levéltár - Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium - Művészeti és Szabadművelődési Osztály - Színházak ügyei-21457-1945)

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők