Budapesti információs jelentések 1989. június 16-áról

„Alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltés”

„Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat – amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal – egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá változtatták.”

Orbán Viktor „durva, uszító" szavakkal elmondott 1989. június 16-ai beszédét minősítette a fenti szavakkal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Budapesti Bizottsága. Bár Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésére jól felkészült a Budapesti Pártbizottság -

- arra azonban senki sem számított, hogy ott olyan kifejezések hangzanak majd el, mint „orosz megszállás", „kommunista diktatúra" vagy olyan gondolatok, mint „a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek", „1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt."

Pedig a Fideszt már jól ismerték a Köztársaság téren, a fővárosi pártszervezet többször is foglalkozott velük, a fővárosi agitációs szervek által összeállított dossziéban természetesen a Fidesznek is

 Megfigyelőjük még aznap értesítette a pártszerveket az I. kongresszus 1988. november 20-ai második  számon tartották, hogy hány tagja volt az ötven csoportban működő szervezetnek, ismerték anyagi helyzetét, tagdíjfizetését, munkacsoportjait,  Egy 1989. áprilisi statisztikában kerületenként bontva követhették szervezeteik alakulásának dátumait pillanatnyi taglétszámukkal együtt. Az elemző rész feltárta, hogy az MDF, az SZDSZ és a FIDESZ törekedett a legjobban a (munka)helyi csoportok létrehozására, ők azok, akik inkább

Az alternatív szerveződések a romániai falurombolás elleni tömegdemonstrációkkal kerültek

 „a Szárszói Front megalakulása; a Magyar Demokrata Fórum szervezetté nyilvánítása; az a  a szegedi bölcsész sztrájk, a FIDESZ által kezdeményezett és  az ELTÉ-n és a Petőfi-szobornál a vízlépcső ellen lezajlott egyetemista tüntetés; és különösen a  adtak munkát a

1989. április végén már látszódott, hogy a hatalomnak helyi szinten is

Számuk - egy a pártnak a fővárosi munkásságra gyakorolt hatását vizsgáló feljegyzés becslése szerint - meghaladta a százötvenet. A FIDESZ csoportjai alapvetően iskolákra, művelődési intézményekre épültek. A párt fontosnak tartotta, hogy lakóterületi szinten fejlessze a pártmunkát, figyelje az új szerveződések és a politikai pártok megjelenését, tevékenységét, hiszen „tevékenységük a szervezetépítésen és a tagtoborzáson túlmenően elsősorban a néphatalmi-képviseleti szervekbe történő beépülésre, illetve erre történő felkészülésre koncentrálódik". Számítottak egy tanácsválasztáson megjelenő FIDESZ-SZDSZ-MDF összefogásra is, hogy

A Nagy Imre és társai újratemetésén történtek lakossági megítéléséről a pártállam fennmaradását szolgáló, rendkívül összetett agitációs és propagandahálózat „alkalmazottjától" értesülhetett a budapesti PB. A hangulatjelentő az adott hét legfontosabb eseményének tekintette a temetést. Elismerte, hogy „az eseményt a közvélemény jelentős része régen időszerűnek minősítette. [...] több tízezres tömegmegmozdulás méltóságteljes hangulatban, rendzavarás nélkül zajlott le." Az már nem nyerte meg a tetszését, hogy „akadtak, akik éles szovjetellenes, antikommunista kirohanásra" használták fel az alkalmat. Ezt különösen „Rácz Sándor és Orbán Viktor durva, uszító szavaira" vonatkoztatta.

Másnap, június 17-én a Népszabadság kegyeletteljes megemlékezésről, megrendült búcsúról számolt be. Olyan megbékélésről, melyből nem szabad senkit kirekeszteni. Az összes beszédről, előadóról, még Orbánéról is kommentár nélküli „pártatlan" tájékoztatást adott.

A temetésnek a Budapesti Pártbizottságon még hetekkel később is volt visszhangja. A Budapesti Végrehajtó Bizottság közleménytervezetet készített Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Megállapította, hogy „a Magyarországon végbemenő reformfolyamatot a fővárosi lakosság, a párttagság döntő többsége támogatja. [...] A gazdaság állapota, az állampolgárok életfeltételei és a társadalmi közhangulat a fővárosban romlott, a szélsőségek erősödtek. [...] Ugyanakkor a vezető testületeknek, a párttagságnak világosan el kell határolnia magát a szélsőségektől. 1989. június 16-a a gyász és a megemlékezés napja volt a fővárosban is. A sokszor elítélt és a már meghaladott korszak a nemzet nyilvánossága előtt is véget ért. Nagy Imre és sorstársai, akik politikai koncepciós perek áldozatai lettek, most végső nyughelyre kerültek. A megtorlások áldozatai mellett fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik hitüket, meggyőződésüket követve, parancsot teljesítve bármely oldalon vagy ártatlanul vesztették életüket. Az MSZMP BP VB az állampolgárok, a párt fővárosi szervezeteinek, testületeinek és tagjainak észrevételei alapján is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy néhány szónok alantas ösztönökre építő politikai hangulatkeltésre használta fel a társadalmi gyász és megrendülés óráit, olcsó választási agitációt folytatott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a ravatalt és a sírokat - amelyeknek tehertételét a nemzet és soraiban az MSZMP tagjai is évtizedes súlyként cipelték magukkal - egyesek az ország, földrészünk békéjét felborító, társadalmi revánsra áhítozó, szovjetellenes pódiummá

A közleménytervezetet a június 26-ai PB-ülésen fogadták el. 1956 megítélésében célszerűnek tartották megkeresni azt az utat, amelyen közmegegyezésre lehet jutni. A testület felkérte az addig kialakult különböző platformokat, hogy kompromisszumok, megegyezések útján segítsék a párt valós programjának a 

A jelentés említi a Mező Imréné és Vásárhelyi Miklós közötti párbeszédet is. Mező Imréné 1989 júniusában írt levelet a budapesti PB-hez, melyben az 1956-ban elhunytakról és a megbékélésről, valamint a

A gyásznap sokak szemében a rendszerváltás kezdetének dátuma volt, ahol az alant lévők katarzisa tagadhatatlan volt, mégha néhány pillanatát a fent lévők egy része olcsó választási agitációnak is minősíthette.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők