Csehszlovák–magyar lakosságcsere- és deportálások

„A Duna másik oldaláról naponta érkező jelentések egybehangzóan megerősítik, hogy az ott élő magyarságot dúvad módjára üldözik, megfosztják legelemibb emberi jogaitól és az embernek vele született jogától, vagyonából kiforgatják és elkobozzák, és a középkori állapotokat megcsúfoló rabszolgasorsra ítélik.”

Csehszlovákiai magyarok sérelmei és követelései

a.
A felvidéki menekült demokrata magyarok tanácsának feljegyzése.

Sem a Szlovákiában élő magyar tömegeknek, sem a Csehszlovákiából egyre nagyobb csoportokban menekülni kényszerülő magyaroknak semmiféle olyan társadalmi, vagy gazdasági szervük nincsen, amelyen keresztül közvetlenül hangot adhatnának sérelmeiknek, vagy kívánságaiknak, pedig az érdekeltek szava döntő, mert a legtisztábban világítja meg a helyzetet és a leggyakorlatibban mutat rá a megoldások lehetőségeire.
Éppen ezért mindazok nevében, akik itt és odaát a legközvetlenebbül érdekelve vannak, a csehszlovák-magyar viszályban, s akiket életlehetőségüktől és vagyonuktól fosztott meg és családtagjaiktól szakított el a Csehszlovák Kormány jogtalan eljárása,
az alábbiakban tisztelettel és reménnyel fordulunk a Magyar Kormány illetékes tényezőihez.

Felhívjuk figyelmüket mindarra, ami az érdekeltek véleménye szerint hozzájárulhat a kiüldözött és a még kiüldözés előtt álló szlovákiai magyarság sorsának enyhítéséhez,
és kérjük, hogy a legközelebbi magyar-csehszlovák tárgyaláson panaszainkat és óhajainkat figyelembe venni,
érdekeinket képviselni, adatainkat felhasználni és immár tarthatatlanná vált keserves ügyünk orvoslását kierőszakolni szíveskedjenek.

Előterjesztéseinket három részre osztjuk: az általános, a gazdasági és a sérelmi részre.

I. Általános észrevételek.

Leszögezzük, hogy mi csehszlovákiai magyar kisemberek tömegeinkben ártatlanok vagyunk mindabban, amik az elmúlt 10 esztendő alatt Csehszlovákiában lejátszódtak, és éppen ezért jogtalannak és embertelennek tartjuk az eljárást, amelyet minden megállapodás és figyelmeztetés ellenére a Csehszlovák Kormány velünk szemben alkalmaz s mely nemzetközi megállapodás szerint félmillió csehszlovákiai magyar sorsát a szó szoros értelmében rabszolgasorsra alacsonyította le.
Ezzel kapcsolatban kérjük a következők tudomásul vételét és alkalomadtáni kihangsúlyozását a világ közvéleménye és a Csehszlovák Kormány képviselői előtt.
1./ A csehszlovákiai magyarság 1918 óta mindvégig csak az első Párizs-környéki békeszerződésekben és a csehszlovák alkotmánytörvényben biztosított jogai érvényesítéséért küzdött Csehszlovákiában. Maguk a csehszlovák államférfiak hangoztatták annak idején, hogy a „magyar kisebbségnek annyi joga lesz, amennyit legális parlamentáris eszközökkel kiharcol magának." A kisebbségi jogokért folyó hajdani legális harcot utólag most nem lehet bűnnek felróni, a Csehszlovák Kormány mégis ezt teszi. A csehszlovákiai magyarság - ellentétben a csehszlovákiai németekkel és a szlovákokkal - soha nem vett részt az állam ellen irányuló akciókban, egyetlen egyszer sem szervezett összeesküvést, vagy zendülést, s legálisan beilleszkedett a Csehszlovák Állam keretébe. Ezt a Csehszlovák Állam vezetői annak idején gyakran elismerték. Már aránylag csekély számánál fogva sem befolyásolhatta az állam életét s mindaz, ami Csehszlovákiával és a magyar kisebbséggel történt, az utóbbi aktív szereplése és befolyása nélkül valósult meg, egyedül és kizárólag nemzetközi bonyodalmak és elhatározások folyományaként.
2./ A szlovákiai magyarság elvileg mindig ragaszkodik és ragaszkodni fog, senkitől elvileg meg nem tagadott önrendelkezési jog biztosításához, azaz ahhoz a természetes emberi joghoz, hogy önmaga döntsön sorsa fölött.
3./ A szlovákiai magyarság a maga részére kívánja a kisebbségi jogok biztosítását olyan formában, ahogy azt az első világháború utáni békeszerződések előírták. A régi Párizs-környéki békeszerződések ez irányú rendelkezéseit az 1946. évi párisi békekonferencia nem érvénytelenítette. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének alapokmánya a kisebbségi jogokat elvben szintén elismerte.
4./ A szlovákiai magyarság nem ismeri el azoknak a jogfosztó és vagyonelkobzást kimondó törvényeknek és rendeleteknek érvényét, amelyeket Csehszlovákiában nem parlamentáris kormány hozott, hanem az ideiglenes államfő és forradalmi intézmények adtak ki.
5./ A szlovákiai magyarság fenntartja azt a jogot, hogy a nemzetközi jogrend helyreállítása után az elszenvedett károkért teljes kártérítést követeljen. E jog későbbi érvényesítésének előfeltétele a Csehszlovákiában jogtalanul elvett vagyontárgyak pontos összeírása.
6./ A szlovákiai magyarság már csak azért sem tekinthető háborús bűnösnek, mert mint kisebbségnek nem volt beleszólása a hadiüzenetbe, és nem vehetett részt a háború támogatásában.
7./ A szlovákiai magyarságnak, a szlovákokkal ellentétben, semmiféle fasiszta szervezetei nem voltak. Nem vett részt a faji üldözésben. Ezzel ellentétben a szlovák fasiszta szervezetek ugyan úgy üldözték a magyarokat, mint a többi idegen fajt, vagy kisebbséget.
8./ Tisztelettel kérjük, hogy a Magyarországra átköltözött magyarok részére olyan társadalmi szerv engedélyeztessék, amelynek keretei között sérelmei összegyűjthetők, feldolgozhatók, a világ közvéleménye előtt feltárhatók volnának, s amely a kisebbségvédelem terén a magyar kormányhatóságok tanácsadója lehetne.
9./ A Magyarországra átköltözött magyarok általános kérése továbbá, hogy a szlovákiai magyarság érdekeinek megvédésénél s az erre a célra felállított intézményeknél vonják be a munkába az olyan Szlovákiából származott magyar nemzetiségű személyeket, akik felkészültségük, nyelvtudásuk, tapasztalataik és helyi ismereteik alapján erre alkalmasak és így hasznos tájékoztató munkát végezhetnek.
10./ A legközelebbi magyar-csehszlovák tárgyaláson a magyar átköltözöttek szükségesnek tartanák, hogy magyar részről rámutassanak arra a lényeges különbségre, amely a magyarországi kisebbségek széles és általános jogai és a szlovákiai magyarság rabszolgasorsa között van. Ez a különbség ellenkezik minden demokratikus felfogással.
11./ Szükségesnek tartjuk, hogy azokba a tárgyalásokba, amelyek a szlovákiai magyarság sorsával vannak összefüggésben, vonják be a jövőben a szlovákiai magyarok erre hivatott képviselőit és szakembereit is.

II. Gazdasági észrevételek.

Mivel a szlovákiai és a Csehszlovákiából kiüldözött valamint az áttelepülő magyarság tönkretétele a csehszlovák hatóságok első törekvése, ez a törekvés súlyos következményekkel jár a magyarságra nézve, a legsürgősebb teendő a szenvedő magyarokat gazdasági téren megsegíteni, vagy legalább érdekeiket a lehetőség szerint képviselni

Erre vonatkozóan a következő gyakorlati észrevételeink volnának.

1./ A szlovákiai és a Csehszlovákiából kiüldözött magyarok, valamint az áttelepülők vagyontárgyainak számbevétele, felértékelése, esetleg felkutatása, valamint adott esetekben az ún. „Csehszlovák nemzeti gondnokság" alá vont értékek felülvizsgálása igen sürgős volna, mert az eddigi és az eseteleges további késedelemből pótolhatatlan és mérhetetlen károk keletkeznek. Elsőrendű fontosságú volna, hogy az ehhez szükséges intézkedések intézményesen megtörténjenek, beleértve a menlevéllel biztosítandó felülvizsgáló utazásokat, továbbá a meghatalmazások okszerű megszervezését, végül azt, hogy a Pozsonyban működő magyar kormány-meghatalmazottak csoportját szakemberekkel kibővítsék, és a szlovákiai viszonyokkal ismerős szlovákiai magyarokat vonjanak be az összes teendőkbe [!]. Az ellenőrzésnél különösen azokra az esetleges hátrányokra kell tekintettel lenni, amelyek az áttelepülőket érik egyes esetekben, főleg ha az áttelepülők vagyonát Szlovákiában „nemzeti gondnokság" vagy „nemzeti kezelés" alá teszik.

Elsősorban az áttelepülők ingóságainak kérdése merül fel, Elvben ragaszkodni kell a csehszlovák-magyar egyezmény 6. cikkének ama rendelkezéséhez, amely szerint az áttelepülők minden ingóságukat magukkal vihetik. A 6. cikkellyel ellentétben álló 16. sz. vegyesbizottsági véghatározatot éppen ezért semmisnek kellene tekinteni.

A fizetési eszközök, a betétek, a követelések ellenértékére továbbá az ingóságok értékesítéséből származó összegekre egy külön „áttelepítési clearinget" kellene létesíteni.
A csehszlovák értékpapírok a fél kívánsága szerint vagy értékesítendők, vagy „áttelepítési gyűjtőletétbe" helyezendők. Minden egyéb, főleg magyar értékpapír áthozatalát szabaddá kellene tenni. Vonatkozzék a szabad áthozatal korlátlanul az ékszerekre is.

Mivel Magyarországon a termelési eszközök, gépi és egyéb felszerelések a mai viszonyok között nehezen pótolhatók, feltétlenül el kell érni a csehszlovák-magyar tárgyalások folyamán, hogy ezeket a tárgyakat szabadon áthozhassák az áttelepülők. Kiviteli tilalom legfeljebb csak feldolgozhatatlan nemesfémekre írható elő, amennyiben ezek nem az áttelepülők iparszerű leltár[á]hoz tartoznak. El kell érni, hogy az áttelepülők tényleges áttelepülésük napjáig szabadon rendelkezhessenek a tulajdonukat alkotó ingó vagyonukkal és azt szabadkézből értékesíthessék, beleértve azokat a műkincseket és történelmi műtárgyakat is, amelyeket a csehszlovák-magyar egyezmény 6. cikke értelmében magukkal nem vihetnek. Ugyan ezek a jogaikat személyesen, vagy meghatalmazottak útján gyakorolni óhajtják. Egyszerűség kedvéért a meghatalmazás érvényességéhez legyen elégséges az Áttelepítési Kormánybizottság hitelesítése, eltérően a 6. számú véghatározat rendelkezésétől.
A már áttelepítettek és az ezután áttelepítendő személyek olyan ingóságaikat, amelyek közigazgatási, vagy törvényhozási intézkedések alapján vétettek igénybe, természetben igényelhessék vissza, és ehhez az illetékes közigazgatási hatóságok segítségét igénybe vehessék, eltérően az 1946. február hó 26-i csehszlovák-magyar levélváltás szövegétől, mely szerint az így elvont ingóságokért csak pénzbeni kártérítés igényelhető.

3./ A következő kérdés az áttelepülők ingatlanainak kérdése. Az ingatlanok a csehszlovák-magyar egyezmény 7. cikke értelmében a Csehszlovák Állam tulajdonába mennek át. Az utóbbi rendelkezést a 12. számú vegyesbizottság véghatározata olyképpen módosította, hogy a vagyonok végleges összeírásáig a magyar és a szlovák áttelepülők között lehetséges az ingatlancsere.
Ezt a lehetőséget gyakorlatilag meg kell szervezni és érvényét lehetőleg az áttelepítéstől számított egy évre meghosszabbítani. Méltányos és célszerű lenne kikötni azt is, hogy az ingatlanokat egy éven belül szabadkézből lehessen eladni, ha a bizottság által megállapítandó árnál kedvezőbb értékesítésre kínálkozik alkalom.
4./ Az értékesített vagyontételekből befolyt összegeket egyénileg megjelölt „áttelepítési clearing"-en kell nyilvántartani és kamatoztatni, s a jóvátételi és egyéb két állam közötti elszámolásoktól függetlenül kezelni.
5./ Gondoskodni kell a csehszlovák állami és magánalkalmazotti nyugdíjigények megfelelően tőkésített tartalékainak átadásáról, akár esedékesek ezek, akár nem.
Az így nyert összegeket szintén az „áttelepítési clearingen" keresztül kell biztosítani, amire egyébként a két állam közötti viszonylatokban már korábbi időkből van precedens. /1938./
6./ A csehszlovák élet- és balesetbiztosításoknál az említett módszerhez hasonlóan kell eljárni.
7./ A csehszlovák-magyar egyezmény 6. cikkének 2.§-a szerint adók, közterhek és illetékek az áttelepülőket az áttelepülés ténye folytán nem sújthatják. Az egyezmény megkötése után megjelent csehszlovák vagyondézsma-törvény, természetesen a reciprocitás elve alapján ne vonatkozzék a magyar áttelepülők vagyonára, legfeljebb olyan mértékben, amilyen mértékhez hasonló módon sújtaná a magyar kormány a szlovák áttelepülők vagyonát. A magyar áttelepülőket a csehszlovák vagyondézsma szempontjából ugyan azokban a kedvezményekben kellene részesíteni, mint az egyenjogú belföldieket, ha a reciprocitás elvét nem sikerülne kellőképpen érvényesíteni. A már áttelepültek a külföldiek számára meghatározott dézsma bevallási határidő alkalmazandó. /Ez idő szerint 1947. márc. 31./
8./ A vagyonjogi elbánásnál ne legyen különbség az áttelepülés időpontja, vagy az áttelepítés módja tekintetében, tehát legyen mindegy, hogy áttelepült menekültekről, vagy más áttelepülő személyről van szó és, hogy a Csehszlovákiából való átköltözés korábbi időben történt, vagy pedig a jövőben fog-e csak történni.
9./ Visszamaradt, különösen közös háztartásban élő családtagok kívánságukra soron kívül és azonos vagyonjogi feltételek mellett költözhessenek át.
10./ Az áttelepítéssel kapcsolatban az áttelepültek és visszamaradt esetleges örökhagyóik között az örökösödést célszerűen rendezni kell.
a./ Az új egzisztenciák megteremtésére és az új egzisztenciáknak az anyaország termelésébe való zökkenő nélküli bekapcsolására jó volna, ha kiépítenék az állásközvetítés rendszerét, s ezen kívül az áttelepülőknek az őket megillető clearing-követelések és a nyugdíj- clearing - várandóságok arányában előlegeket nyújtanának.
b./ Ugyanúgy, mint annak idején a deportálások áldozatainál, gondoskodni kellene arról, hogy az áttelepülők részesedjenek a magyar államra átszállt volt szlovák vagyon, a földreform és az elhagyott javak keretéből történő gondoskodásokban.

III. Sérelmi észrevételek.

Mindezeken kívül legyen szabad felhívni a figyelmet az 1946. február 27-én megkötött Magyar-Csehszlovák Lakosságcsere Egyezménnyel kapcsolatos néhány szempontra.
Köztudomású tény, hogy az egyezmény nem elégítette ki, és nem nyugtatta meg a szlovákiai magyarságot, s nem váltotta be a hozzá főzött reményeket. Az egyezménynek vannak homályos pontjai, amelyeket a Csehszlovák Kormány a maga előnyére alkalmazott és magyarázott. A szlovákiai magyarságot ebből kifolyólag sok anyagi és erkölcsi kár és megpróbáltatás érte.
Ezért, ha már nem is lehet a megkötött egyezményt újjal pótolni, magyar részről az egyezménynek legalább revidiálását kellene elérni, és azt, hogy a sérelmes pontokat újabb megállapodással kiegészítsék vagy megváltoztassák. Magyar szempontból fontos volna kieszközölni, hogy a lakosságcsere mindkét részről önkéntes jelentkezés alapján történjék. Ezt az álláspontot képviselte több nagyhatalom delegátusa a párisi béketárgyaláson, tehát olyan szempont, amit a világ elismer, és helyesnek tart.
Az önkéntesség kölcsönösségét minden téren biztosítani kellene azzal az indokolással, hogy a szlovákiai magyarság a maga egészében nem tekinthető háborús bűnösnek. Ha azonban ebben a vonatkozásban az egyezményben változtatni nem lehetne, és a csehszlovák kormány ragaszkodnék az eredeti egyezményben kifejezésre juttatott ama alapelvhez, hogy a szlovákiai magyarokat a Csehszlovák kormány saját tetszése szerint válogatja, és jelöli ki a kitelepítésre, legalább a következő vonatkozásokban kellene a csehszlovák kormány kitelepítési jogát némileg megszorítani: A cserekvótába elsősorban a következő személyeket kellene besorozni:
a./ akik 1938. nov. 2-a után hagyták el a csehszlovák területen lévő lakóhelyüket és a felszabadulás, illetve a csehszlovák közigazgatás visszaállítása után a csehszlovák jogfosztó és magyarellenes törvénykezési intézkedések folytán /pl. állampolgárság megvonása/ eredeti csehszlovákiai lakóhelyükre visszatérni nem tudtak.
b./ akik a csehszlovák közigazgatási visszaállítás után a Csehszlovák kormány által foganatosított törvénykezési és közigazgatási intézkedések és magyarüldözések következtében kényszerültek csehszlovákiai lakóhelyüket elhagyni és Magyarországra menekülni, tekintet nélkül arra, vajon Magyarországra 1946. február 27-e /az egyezmény aláírásának napja/ előtt, vagy utána jöttek át.
c./ a fenti a./ és b./ pontban említett személyeknek Csehszlovákiában visszamaradt hozzátartozóit, akik az 1946. május 15-én kelt „levélváltás" értelmében nem szakíthatók el családfőjüktől.
A magyar és csehszlovák kormánybizottságok elnökei között 1946. május 15-én történt „levélváltás" meghatározza azoknak a családtagoknak a körét, akiket a családfővel együtt kell áttelepülésre kijelölni. A „levélváltás" szerint a családtagok köre csak a feleségre és a 18 éven aluli gyermekekre terjed ki. E rendelkezést ki kell terjeszteni egyéb családtagokra is, nevezetesen azokra, akik a családfővel közös háztartásban éltek, és az áttelepülés előtt önálló egzisztenciával nem rendelkeznek.
Ezzel kapcsolatban rendezni kell a már Magyarországra menekült személyek csehszlovák területeken rekedt családtagjainak kérdését is. Lehetővé kell tenni, hogy az utóbbiakat soron kívül Magyarországra telepítsék át. A helyzet ugyanis az, hogy a csehszlovák hatóságok az ilyen visszamaradt személyek részére csak a legritkább esetekben adnak kiutazási engedélyt, és akkor is csak úgy, hogy az illetőnek vissza kell hagynia az ingóságait. A visszamaradtak beutazását Magyarországra, még abban az esetben is lehetővé kell tenni, ha az államközi megegyezés következtében a múltban nem lehetett őket az egyezmény hatálya alá venni és a cserekvótába beszámítani. Az egyezményben ugyan nincsen szó a Csehszlovákiában élő magyarok önkéntes áttelepülésének lehetőségéről, de a csehszlovák hatóságok az eddigi gyakorlat szerint kiengedik azokat a szlovákiai magyarokat, akiknek a magyar állam beköltözési engedélyt ad azzal a záradékkal, hogy kvótán felül fogadja be őket az országba. Az a néhány 100 személy, akikről ebben a vonatkozásban szó van, Magyarország népesedési helyzetét a legkevésbé sem befolyásolná hátrányosan, ellenben a magyar nemzeti vagyont számottevő módon gyarapítaná, tehát a beköltözési engedélyt sürgősen meg kell adni nekik.
A szlovák népbíróságoktól hozott egyoldalú bírói ítéleteket, amelyek minden vizsgálat mellőzésével mondották ki ártatlan és a politikus magyar emberekre a háborús bűnösségét, az egyezmény 8. cikke értelmében hatálytalanoknak kellene tekinteni. A 8. cikk szerint ugyanis háborús bűnösöknek csak azokat a személyeket lehet elismerni, akiket a vonatkozó szlovák népbírósági rendelet alapján 1946. február 27-ig jogerősen elítéltek Csehszlovákiában.
Akár az 1946. XV. tc.-kel becikkelyezett a Lakosságcsere Egyezményt, akár a jövőben megkötendő államközi megállapodást magyar részről csak azzal a feltétellel lehet végrehajtani, hogy a csehszlovák kormány kötelezi magát, hogy a lakosságcserével kapcsolatos kérdések lebonyolítása és letárgyalása alatt megszünteti a szlovákiai magyarság üldözését, vagyonának elkobzását és a magyar népnek az ország belterületeire való kényszerű behurcolását, illetve széttelepítését.
Felhívjuk továbbá az illetékes magyar kormányzati tényezők figyelmét arra, hogy a lakosságcserével kapcsolatban olyan kérdéseket is meg kell oldani, amelyek nem az államközi tárgyalásokkal intézendők el, hanem belső közigazgatási intézkedésekkel rendezhetők. Ezek az intézkedések az áttelepült /menekült/ szlovákiai magyarok magyarországi jogi helyzetének rendezésével kapcsolatosak. Ilyenek:
1./ az állampolgársági kérdés,
2./ a tartózkodási és a munkavállalási engedély,
3./ a szociális segélyezés,
4./ a lakáskérdés,
5./ az ipari, a kereskedelmi és a másféle személyi jogosítványok és képesítések elismerésének és érvénybetartásának kérdése.
6./ a mezőgazdasági telepítések és egyéb juttatások.
Minthogy mindezeket a kérdéseket a fennálló törvények és rendeletek keretein belül rendezni nem lehet, sürgősen új jogszabályokat kell teremteni rendezésükre. Saját problémáikat a legjobban a Magyarországra menekült szlovákiai magyarok ismerik. Ez a felismerés késztette őket arra, hogy a maguk kebeléből megalakítsák a „Menekült Felvidéki Magyarok Demokrata Tanácsát". A megalakítást a Miniszterelnök Úrnak bejelentették és a Miniszterelnök Úr elismerte azt. Mindazonáltal szükségesnek mutatkozik, hogy a menekültek független szerveként a „Tanácsot" minden fórum jogérvényesen elismerje, hatáskörét az illetékes hatóság pontosan megszabja és a Tanácsot a Lakosságcsere Egyezménnyel összefüggő munkálatokat végző kormányzati szerveknek és állami hivataloknak tanácsadói minőségben hivatalosan mellérendelje.

Budapest, 1947. év február hó 11-én.

Felvidéki Menekült Demokrata
Magyarok Tanácsa.

MOL XIX-a-1-j-1947-XXXIV-ikt. nélk. Gépelt aláírás nélküli tisztázat karbonpapírral készített egykorú másolata.

b.
A csehszlovákiai magyarok emlékirata a magyar köztársaság elnökéhez, kormányához, a parlament elnökéhez és a magyar kormánykoalíció minden pártjához.

A csehszlovákiai magyarság képviselői, akik a fennálló jogfosztások és a hatóság megfélemlítése miatt teljes és törvényes szervezet híján csupán egyéni munkával, de az ország egész magyarságának bizalmát élvezve két esztendő óta hathatósan állnak őrt az itt élő magyarok érdekében, s akik egyformán képviselik személyükben a munkásságot, a parasztságot és az értelmiséget és a római kat[olikus] és protestáns magyarokat egyaránt. 1948. [1947.] február 26. és 27-én Pozsonyban megtartott megbeszélésükön felelősségük teljes tudatában egyhangúan és egységesen a következő emlékiratban állapodtak meg:

A szlovák közvélemény révén tudomásunkra jutott, hogy a magyar kormány a csehszlovák kormány által rendszeresen űzött és a külföld felé mesterien palástolt egyezményszegés ellenére újból tárgyalásokba bocsátkozik Csehszlovákiával. A tárgyalások az 1946. február 27-én megkötött népcsere-egyezmény megvalósítása érdekében indultak meg, sőt talán a párizsi béketárgyalások utasította [sic!] államközi tárgyalások anyagát is felölelik a 200 000 szlovákiai magyar ügyében. Mivel a mai csehszlovák köztársaság kormánya az állam újraalakulásának legelejétől kezdve a csehszlovákiai magyarság képviselőjének a magyar kormányt tette meg, és közvetlenül egyetlen egyszer sem fordult saját magyar lakosságának képviselőihez, kötelességünknek érezzük, hogy a sorsunk ügyében határozó és döntő tényezővel, a magyar kormánnyal ilyen módon érintkezésbe lépjünk és a pontos megértés érdekében írásban is közöljük az egész szlovákiai magyarság véleményét kifejező felfogásunkat.

E felfogás szerint a prágai kormány az ismeretes magyar-csehszlovák egyezményt minket illetően leglényegesebb pontjaiban egy órára sem tartotta be; nevezetesen nem szüntette meg a magyarok vagyonának elkobzását, nem hagyta abba a magyar lakosság széttelepítését, nem adta meg az ide való magyar nemzetiségű köztisztviselőknek a megígért létminimumot /kivéve az állami nyugdíjasok egy csoportjának előlegszerű nyugdíjkiutalását/, és nem szüntette be a magyar köztársaság és a magyar nemzet ellen irányuló gyűlölettől izzó, becsmérlő és sokszor az ocsmányságig süllyedő hangnemet a sajtóban és a rádióban űzött magyarellenes propagandájában. Ezért tehát azon a nézeten vagyunk, hogy a csehszlovák-magyar egyezményt kell a most elkövetkező csehszlovák-magyar tárgyalások alapjának tekinteni, és ebből az egyezményből kell kiindulni. Így tehát a tárgyalás első pontja és minden további szó előfeltétele magyar részről az 1946. nov. 17-e óta folyó és a közmunkarendelet ürügye alatt végzett etnikai széttelepítés és vagyonfosztás azonnali megszüntetése és az eddig széttelepítetteknek lakóhelyükre való azonnali visszaszállítása.

Nem tudjuk elképzelni, hogy bármely magyar kormány képviselői akár egy óráig is tárgyaljanak olyan tárgyalóféllel, aki minden nemzetközi érintkezést megcsúfoló és az európai művelt és keresztény nemzetek tradícióit sárbatipró intézkedéseket tesz a magyar delegációhoz tartozó magyar nemzet egy részével. A magyar kormány nyilván értesült arról, hogy ezt a széttelepítést, amely a csehszlovákiai magyarságnak emberi, nemzeti és gazdasági tönkretételét célozza, a jelzett dátum óta változatlanul folytatják a legnagyobb téli hidegben és hóviharokban, annak ellenére, hogy azt sem az itt élő szlovák nép, sem a szlovák katolicizmus képviselői, sem a régi, sovinizmustól mentes szocialista munkásság, sem pedig a külföld nem helyesli, és elítéli. Nyilvánvaló tehát, hogy itt a csehszlovák kormány néhány ezer zsákmányban osztozkodó emberével együtt olyan akciót hajt végre, amely erkölcsileg és politikailag könnyen megtámadható és könnyen válhat a szlovák nemzet kárává. Az erre való erélyes rámutatás s az idevágó tárgyilagos adatok feltárása nyilvánvalóan jelentékeny hatással lenne a csehszlovák delegációra. A csehszlovákiai magyarság képviselői a deportálások megszüntetését és a restitúciót tehát előfeltételnek tartják, és ellene vannak minden olyan kompromisszumnak, amely ezt a sarkalatos követelményt megkerülné. Itt említjük meg, hogy a deportálások már eddig is a magyar nemzet birtokállományának sok milliárd K?-t [koronát] kitevő részét vették el és óhajtják törvénytelenül és igazságtalanul, még a fennálló csehszlovák tételes törvényekkel szemben is eltulajdonítani. Bízunk a magyar kormány képviselőiben és kérjük, hogy ügyünket férfias bátorsággal, történelmi felelősséggel és erkölcsi határozottsággal képviseljék. Nemzetárulónak kellene tekintenünk azt a magyar delegációt, amely a deportálásokat figyelmen kívül hagyva bármely más előny alapján tárgyalni óhajtana Csehszlovákiával.

Mi tehát, akik az egész csehszlovákiai magyarsággal együtt több mint két évtizeden át és itt maradt részünk a háború alatt is minden alibi igénye nélkül lojális, törvénytisztelő és megtartó polgárai voltunk a demokratikus Csehszlovákiának, mai kegyetlen, méltatlan és az emberiséget arculcsapó sorsunkból nézve a jövőt, képtelenségnek látjuk a magyar és szlovák nemzet együttélését, békéjét, a két ország jószomszédi viszonyát, anélkül, hogy a mi sorsunkat ne változtassa meg a józan és belátó, komoly csehszlovák kormány a restitúció alapján, úgy, ahogy a törvény és Isten előtt minket megillet. Ezért kérjük, hogy a magyar kormány a restitúció álláspontjából ne engedjen. Ugyanakkor kérjük és követeljük nemcsak a magunk nagyobb szégyenének elkerülése végett, hanem az egész magyar nemzet és a magyar demokrácia megszégyenítésének elkerülése és jó hírének megtartása érdekében, hogy a magyar kormány és annak felelős tényezői mindaddig, míg a restitúciót végre nem hatják, ne menjenek bele a magyarországi szlovákok áttelepítésébe, ne kössenek Csehszlovákiával semminemű gazdasági vagy egyéb szerződést, ne lépjenek sem a sport sem a kultúra terén semmiféle érintkezésbe ezzel az országgal a jóvátételi kötelezettségek teljesítésén kívül. Ha pedig a lakosságcserében megállapodnának, akkor követeljük, hogy az 1945 óta Magyarországra átkergetett vagy oda átmenekült csehszlovákiai magyarokat egytől-egyik beszámítsák az ellenquvótába.

Kérjük, hogy az elkövetkező tárgyalások menetéről és anyagáról a magyar delegáció értesítsen minket és semminemű egyezményt a mi álláspontunk meghallgatása nélkül Csehszlovákiával ne kössön.

Amennyiben pedig a magyar kormány őszinte várakozásunk és reményünk ellenére itt kifejtett álláspontunkat nem fogadná el, kénytelenek volnánk a mai kormánykoalíció keretén kívül az egész magyar közvéleményhez fordulni, hogy a szlovákiai magyarok érdekeinek hathatós képviselőt találjunk.

PIL 274. f. 10. cs. 56. ő. e., 11-114. Gépelt aláírás nélküli tisztázat, karbonpapírral készített másolata.

Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők