Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

„Egy becsületes tsz-főkönyvelő egyedül többet sikkaszt, mint ez a 23 ember együtt”

Az Onódy-ügyről az MSZMP Központi Bizottságában, 1965. március 11.

1964. december 5-én a Népszabadság hírül adta, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozást folytatott Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója és 11 társa ellen. A nyomozás megállapításai szerint Onódy és társai éveken keresztül „csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont”. Az Onódy-ügy akarva-akaratlanul is összekapcsolódott a Hruscsov 1964 októberi leváltása nyomán a magyar pártvezetésben kialakuló bizonytalansággal, amely leginkább azt a kérdést vetette fel, miként tud úrrá lenni Kádár János pozíciója megingásán.

Mivel foglalkozik a mi bizottságunk? Mindezekkel a kérdésekkel. A perrel már nem foglalkozik, a perben biztosították a törvényes eljárás lehetőségét, és körülbelül be is van fejezve. Várjuk a bírósági ítéletet, és kész. Azonban a további kérdésekkel foglalkozik a bizottság és kell foglalkoznia: ezzel az állami-politikai felelősséggel, amit említettem, mégpedig a belker. vonalán, a közlekedési miniszternél és a BM-ben azt a részleget illetően is, ahol a két ballépés bekövetkezett, valamint az állami-politikai felelősség kérdésével másfajta összeférhetetlenség miatt Nezvál és Szalay elvtársak esetében. Ez alól mi nem tudunk kitérni. Itt nem lefölözésről vagy nem tudom én miről van szó, ez alól mi nem tudunk kitérni, ezt a dolgot tisztázni kell. Érvényt kell szerezni, az eskünek törvényes ereje van, s annak politikai ereje és következménye is van adott esetben. Nem lehet mást csinálni. Foglalkozik ezenkívül a bizottság ezzel a párt-kontrollal, megint vannak olyan esetek, ahol nem áll fenn egyik sem, amit az előbb elmondottam, de vannak egyszerű, elemi dolgok, amiknél van egy párterkölcsi felelősség. Azokat is ki kell vizsgálni. Minden érintettnél pontosan ki kell vizsgálni, tekintet nélkül a beosztására és a rangjára. Azt hiszem, ez a mi kötelességünk. Más kötelességünk nekünk nem lehet ilyen esetben. Lehet, hogy valakinek azt fogják mondani, hogy figyelmeztetjük magát, vagy helytelenítjük, amit tett, lehet, hogy valaki más pártbüntetést kap, az attól függ, hogy mi sül ki ebből a vizsgálatból.

Végül van az, amiről Biszku elvtárs beszélt, ez sem csekélység, hogy a mi büntetőrendszerünkkel is komolyan kell foglalkozni. Ez sajnos nem napi kérdés, hanem mélyebb, hosszantartóbb munka. Ennél a pernél ismét beleütköztünk olyan nehézkességbe perrendtartásunkban, büntetőjog-gyakorlatunkban, s úgy tűnik, hogy itt változtatni kell. Ha megengedik, meg is említem, hogy miről van szó. Nálunk, ahogy mondják, szocialista sajtó van. Ez azt jelenti, hogy elég rossz a közvélemény tájékoztatása - mindenféle bűnügyben. Sajnos, ez így van. Mi mindenfelé elemzünk, meg elmélyülünk, meg olyan osztálynak kell jelenteni, meg ilyen minisztériumnak bejelenteni, mielőtt egy hírt ki akarnak adni, hogy elég rossz a közvélemény tájékoztatása. A közlekedési balesetnél ha egy részeg sofőr egy öregasszonyt halálra gázol, azt rögtön le lehet adni a Távirati Irodának, ha autóbusz nekimegy a lezárt sorompónak, azt csak 5 nap múlva szabad az újságban közölni, mert olyan nehézkes, bonyolult. Mi ennek a hátránya a bűnügyeknél? Van egy elemi büntetőjogi perrendtartás, ami azt jelenti, ha elfognak egy sikkasztót vagy tolvajt, a rendőrségnek három nap alatt végeznie kellene vele, és átadni az ügyészségre az egészet. Ez azt jelenti, hogy három napig nem közlik, hogy mi van, mert ez bűnügyi vizsgálat megint. De lehet, hogy miután a rendőrség átadta, már lehetne a hírt közölni. De nálunk nem lehet, mert ilyen az eljárásunk. Kitaláltuk a maga idejében, és bevezettük, helyesen, a köztulajdon fokozottabb védelmét. Ez olyan joggyakorlatot épített ki, ami most visszafelé üt szerintem. Tudniillik ezt akkor csinálták, amikor a termelőeszközök 10-20 százaléka volt köztulajdonban, tehát azt hatályosabban védték a magántulajdonnal szemben. Most azonban a termelőeszközök 98 százaléka köztulajdon, aki most már sikkaszt valahol, az már csak köztulajdont tud sikkasztani. Megváltozott a jogi helyzet e tekintetben. De azok a bizonyos előírások, azok nem jók. Ami ott elő van írva eljárásként stb. Itt mondok valamit az Onódy-ügyről. Kérdeztük, mi az isten az a 23 vádlott vagy gyanúsított? Miért nem lehet a rendőrségnél kiadni valami hírt, hogy letartóztatták ezt meg ezt a csirkefogót, és átadták az ügyészséghez. Azt mondják, nem lehet, mert ez szövetkezés formájában elkövetett bűncselekmény, s ott a törvény előírja, hogy a szövetkezés valamennyi részesét fel kell fedni, s csak azután lehet a vizsgálatot lezárni. Tessék most megnézni ezt a pert. Itt olyanok vannak, hogy egy üveg konyakot a köténye alá csap valaki, amott egy fél sonkát, meg így tovább. Persze, ezt valamilyen szövetkezésben csinálja. De nem lehet elcsípni egyedül, és gyorsan eljárást folytatni, mert fel kell tárni, hogy kik vannak még a szövetkezésben, és akkor sajnos az sül ki, hogy 15, meg 18, meg 23 ember van a szövetkezésben, s emiatt a rendőrségi vizsgálat négy hónapig tart, az ügyészségi hat hónapig, a bírósági 14 hónapig, s mire valami értelmes dolgot lehet mondani, két esztendő elmúlt. Ez nem jó. Ez az, amit meg kell vizsgálni, és másképp és hatékonyabban kell védeni a köztulajdont is. Úgy gondolom, ha itt az első három gyanúsítottat rögtön ügyészségre és bíróságnak adják át, 14 nap múlva kész. Nézzék meg a polgári perrendtartást, 14 nap múlva már elítélve ül a börtönben, ha bűnös valaki, s nem úgy, mint ilyen tetűügyekben, magyarán mondva. A végén egy műalkotás születik belőle. Nem szabad minden egyszerű tolvajlásból rendszer-ügyet csinálni. Nézzék meg a bírósági tárgyalásainkat: napszámban pofáznak a vádlottak. De milyen alapon? Nagyrészük állt már bíróság előtt annak előtte. Az is törvényes volt, az ő törvényeik alapján. Feltették a kérdést, arra azt mondhattuk, hogy igen vagy nem. Ha tiszteletlenül beszéltünk a rendszerről, rögtön megvonták a szót, és jött a sötétzárka. Miért kell a mi szocialista jogrendszerünknek olyannak lenni. Ez is egy bonyolult, komplex vizsgálati probléma, amivel szintén ez a bizottság foglalkozik.

Azért mondtam el ezeket, mert szeretném a Központi Bizottságot megnyugtatni a tekintetben, hogy reálisan nézzék ezt a dolgot, hogy tudják azt: a Politikai Bizottság a szükséges lépéseket megtette, kézben tartja, kivizsgálja, és a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni. Ha ez olyan horderejű következtetésre vezet egyik vagy másik kérdésben, hogy a Központi Bizottság illetékességébe tartozik, ide fogjuk hozni. Ha nem, intézkedünk a saját kontónkra, és kérem, ezt vegyék tudomásul. S közöljük ennek megfelelően ezt az egész ügyet is. Mi ezt komolyan vesszük, mert számunkra társadalmi következtetése ennek az ügynek, meg ami a mi számunkra feladatként jelentkezik, hogy az állami lazaságokat leküzdjük, meg a pártetikával össze nem férhető dolgokat megszüntessük, kiküszöböljük, meg harcoljunk ellene, ezt meg kell tenni. Ez nagyon fontos természetesen, s én nagyon egyetértek az előadó elvtárssal és Révész elvtárssal is, úgyhogy ebben nincs félreértés.

Most választ adok arra, hogy hogyan került ide: ez hasonlít a Török-ügyre. Mert van egy ilyen következtetése is. Itt nagyon sok érintett ember van. S mondok valamit: ezeket már nem a kapitalizmustól örököltük. Még az Onódyt sem. Ezek a mi saját nevelésű embereink. Ez a dolognak a fájdalmas és keserű része. Ennyiben teljesen azonos a Török-üggyel, ebben a vonatkozásban. Emlékszem rá. Rendes munkásember volt, tehetséges volt, dolgozott eredménnyel, megbecsülésben volt része, előrelépett, a gőz a fejébe szállt, és úgy viselkedett, mint egy kiskirály, aki a törvények felett van. Ez volt a Török tragédiája. Ez sajnos ránk is visszahatott. Ennyiben teljesen azonos esetről van szó. Ez az Onódy is rendes vasas ifjúmunkás volt, becsületes ember, senkit nem tudok hibáztatni, hogy aki 10 vagy 12 éve baráti viszonyba került vele. Ez egy rendes ember volt. Nem tehetségtelen ember, jól dolgozott, eredményesen, a vállalat felfejlődött, elismerésben volt része. Igaz? A gőz a fejébe szállt, kezdett megengedni magának dolgokat, és a végén most a börtönben ül. Tehát ennyiben azonos. Ez is éberségre int minket.

A szünetben Csanádi elvtárssal beszélgettünk, mondta, őt persze nem kellemesen érintette, hogy a neve itt ilyen formában szóba került. Mondom neki: mit csináljunk, Csanádi elvtárs? Hát a MALÉV-nél és az IBUSZ-nál lazaságok voltak, s ez is szerepet játszott ebben az ügyben. Erről van szó. Mindjárt mondtam neki, hogy itt van ez a Hűvös, valamennyire ismerem, felszínesen, az a véleményem, hogy komoly ember, rendes ember, tehetséges ember, megjelenése van, dolgozni tud, és a többi, de mégis az ő ügykezelése menetében megengedhetetlen dolgok történtek. Nekünk az is érdekünk, hogy az a Hűvös, meg a hasonló másik ember megmaradhasson rendes embernek. Ne két év múlva az ő ügyét kelljen tárgyalni. Ennyiben gondolom - lehet ezt mondani -, bizony van analógia is a Török-üggyel. Ezt azért érdemes emlegetni, mert annak idején, aki abban részt vett, mindnyájan megesküdtünk, hogy okulunk belőle. Igaz? És tessék, itt az Onódy-ügy, és nem mindenki okult belőle. Elnézést, hogy elvettem az időből.

[?]

TAUSZ JÁNOS elvtárs:

Tisztelt Központi Bizottság!

Csak az Onódy-üggyel kell foglalkoznom, és a Belkereskedelmi Minisztérium felelősségével és szerepével ennek az ügynek a kapcsán.

Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy azt a politikai felelősséget, amit Kádár elvtárs említett, azt teljes mértékben átérzem még akkor is, ha az Onódynak nem tartoztam a baráti köréhez, semmiféle magándolgokkal - finoman kifejezve magamat - nevemet kapcsolatba nem hozták, és nem hozhatják, de az tény, hogy ez egy belkereskedelmi vállalat, sőt közvetlenül irányított belkereskedelmi vállalat, ezért ennek ténykedéséért a miniszter, a minisztérium felel. Ezt én elismerem, és a jövőre nézve ebből a csúnya ügyből igyekszem személy szerint is okulni. Remélem, hogy amit ezután mondok, azt nem magyarázgatásnak tartják az elvtársak, elég idő volt gondolkodni azon, hogy mi is volt az oka ennek az ébertelenségnek [sic!], ami részünkről és részemről is bekövetkezett, és hogyan fordulhattak elő ilyen társadalmi tulajdont sértő, vétkes cselekmények egy vállalatnál, miközben mi, illetékes gazdasági vezetők figyeljük annak tevékenységét.

Az egyik oknak azt szeretném megemlíteni, hogy ez a vállalat jól működött. Nagyon ügyes vezetés alatt, a tervét mindig teljesítette, a legbonyolultabb feladatokat rá lehetett bízni, megoldotta. Az Onódyval kapcsolatban én személy szerint soha sem voltam elragadtatva, mindig volt bennem egy bizonyos fenntartás vele szemben, de bizonyítani ennek okát nem tudtam. Az Onódy vezetését ügyes, bizonyos mértékig vagány, rámenős vezetésnek tekintettük, természetesen ezekről a magánéletében elkövetett dolgokról nem tudtunk, de jó volt, hogy van egy vállalat, amely nehéz helyzetben nehéz feladatokat végrehajt. Olyan volt pl. a tavalyi balatoni felkészülésnél is, később kaptunk beruházást, neki adtuk a feladat egy részét, ennek a vállalatnak, és végrehajtotta. Ez bizonyos mértékig az éberségünket és személy szerint az enyémet is elaltatta, és nem néztem megfelelően a mögé, hogy egy ilyen jó vállalatnak megítélt vállalat kulisszái mögött mi folyhat. Ez az egyik.

A másik: a felelősség itt van a nyakamban. De hogy a jövőben ez ne forduljon elő, ne ismétlődjön meg, hogy a munkámat hogyan fogom megszervezni, az még őszintén szólva gondot okoz nekem. A Belkereskedelmi Minisztériumhoz kereken vagy 300 ezer ember tartozik, 350 vagy 400 vállalat. Én az ilyen felügyeleti munkát, és munkatársaim, bizonyos transzmissziókon keresztül végezzük. Igazgatóságok, főkönyvelőség, revíziók, vállalati ellenőrzés, rendészet, és támaszkodunk a társadalmi szervekre is. Ez az eset azt bizonyította be, hogy ezek a transzmissziók, amelyek hivatva lettek volna olyan mértékben segíteni, hogy jelezzék felénk a problémákat, ezek úgyszólván csődöt mondtak. Ezeknek a gazdasági cselekményeknek a zöme a vállalatellenőrzés körébe tartozik. Ilyen kisebb boltokban, hidegkonyhán stb. elkövetett dolgokban. Benne volt a vendég, benne volt az áruforgalmi vezető, benne voltak társadalmi funkcionáriusok, és természetesen nem jelentették. A felügyeletet gyakorló főigazgatóságnak a vezetője szintén ismert okokból fedezte a dolgokat. A minisztérium egy ilyen vállalatnál az igazgatósága révén egy évben egyszer végez dokumentális ellenőrzést. Ezt egy revizor végzi, néhány héten át. Ez az ellenőrzés főleg mérlegellenőrzésre terjed ki, és nem képes ez az egy ember ilyen bolti, vállalati részletekig lehatolni. Mégis, az ellenőr feltárt rendellenességeket, szabálytalanságokat. A minisztériumban rendszerint egy ilyen vállalat revíziójának realizálása a főigazgatónak, illetve a miniszterhelyettesnek a feladata. Megállapították a hiányosságokat, közölték a vállalattal, az vagy kijavította azokat, vagy olyan is előfordult, hogy nem a revízió megállapításai kerültek vissza hozzá, hanem a szintén terheltként szereplő Lázár Géza egyszerűen iktatás nélküli levelet küldött, és úgy realizálták. Minderről nem volt tudomásom, és sajnos sehol, sem a vállalatoknál, sem a minisztériumban nem akadt egy olyan szerv vagy egy olyan ember, aki erre a figyelmet, legalábbis az én figyelmemet és munkatársaim figyelmét is, felhívta volna. Volt egy bejelentés 1961-62-ben, erről már volt szó, egy névtelen bejelentés, én most szereztem erről tudomást, és töviről-hegyire kivizsgáltam. Ez a bejelentő a levelét három helyre küldte el, a minisztériumnak, a rendőrségnek és a VIII. kerületi pártbizottságnak. Mindhárom helyen, vizsgálat után, a bejelentés negatíve zárult le, mert Onódy és cinkostársai igazolták magukat, és kivágták magukat.

KÁDÁR JÁNOS elvtárs:

Most már ne vizsgáld, most már mi vizsgáljuk. Akkor kellett volna vizsgálni.

TAUSZ JÁNOS elvtárs:

Végül az ébertelenséghez egy másik dolog is hozzájárult. Itt a Központi Bizottság előtt kijelentem, hogy az Onódy 26 külföldi útjának egyetlen egy útlevél-kérelmező blankettáját én alá nem írtam. A legutóbbi útja az én távollétem alatt történt, mégis mindig megkapta az útlevelet. Sőt, néhány évvel ezelőtt, utána kellene néznem, a jegyzeteimben megvan, felhívták a figyelmemet a Belügyminisztérium részéről az Onódy személyére, külföldi kapcsolataira azzal, hogy ne javasoljak az Onódynak útlevelet. Én ezt megfogadtam, és sem akkor, sem azóta Onódynak útlevelet, útlevél blankettát nem írtam, útlevelet nem javasoltam. Mégis, Onódy fél Európát és Amerikát átjárta. Megmondom, bizonyos mértékig ez engem elaltatott, nem néztem meg, ki engedélyezi ezt, miért utazik Onódy, én bíztam a társhatóságok ellenőrző szerepében.

Megfelel a tényeknek, hogy én a Minisztertanácsban ezzel az üggyel nem jelentkeztem, én egy vizsgálat alatt levő dolognak tekintettem, a párt illetékes osztályánál, szerveinél jelentkeztem, tárgyaltam erről az ügyről. Inkább arra fektettem a súlyt, hogy inkább annak érdekében tegyünk, hogy hasonló dolgok ne ismétlődhessenek meg. Mit tettünk eddig? Először is a Büfé Vállalat összes, az ügyben szereplő vagy az ellenőrzésben elmarasztalható funkcionáriusait leváltottuk. Új igazgatóval és minden poszton, amennyire lehet ezt ellenőrizni, megfelelő embereket tettünk oda [sic!]. Súlyt helyeztem és helyeztünk arra, hogy amíg ez a csúnya ügy folyik, ne menjen a vállalat tevékenységének a kárára, és főleg a fogyasztók ne érezzék ezt meg. Ez a vezetési változás úgy lesz végrehajtva, hogy a Büfé Vállalat üzleteiben senki nem tudhatta, hogy ott új ember van, mert zavartalanul működtek, és a terveiket, éppen a feszesebb vezetés következtében, jobban túlteljesítették, mint máskor. Amikor tudomást szereztem az egész dologról, hogy milyen piszkos ügyről van szó, kiküldtünk egy 15 revizorból álló részleget, nem azokat, akik korábban negatív [sic!] revíziós jelentéseket adtak, és a vállalat teljes tevékenységét töviről-hegyire átvizsgáltuk. Megfelelő javaslatokat, megfelelő intézkedéseket tettek. Meg kell mondani, hogy a revizorokkal magam hosszan beszéltem, és a revizori osztály vezetőjének szemrehányást tettem, hogy korábbi vizsgálataiknál miért nem hozták felszínre ezeket a dolgokat, miért nem jelentették ezeket? Egyet tudott csak mondani, hogy a Büfé Vállalatnál a legutóbbi időkig, amíg az emberek nem látták, hogy az Onódy marad ott, ahol van, az emberek nem beszéltek. Nem beszéltek, hivatkoztak Onódy jó kapcsolataira. Most, hogy az Onódy felelősségre vonása határozott és nyilvánvaló, az emberek beszéltek, beszélnek, és feltárták a rendellenességeket, a disznóságokat.

Az egész dolog anyagi bázisa, hogy így mondjam, az úgynevezett káló volt. Ebben a kérdésben a Kormány elé javaslatot szándékozom terjeszteni. 1957-ben a Kormány azt a helyes intézkedést hozta, hogy egyrészt a kereskedelmi dolgozóknál megszigorította a leltárhiányért való felelősséget, másrészt bizonyos káló biztosítása útján védelmet nyújtott számukra a veszteségekkel szemben, a hibájukon kívül előállott veszteségekkel szemben. Hosszabb ideje tapasztalom, hogy ez a káló, ugyanúgy, mint a normák, öt év után rendezésre szorul. Eddig nem sikerült végrehajtani, még a legutóbbi időben is a szakszervezet úgy érvelt, hogy most, amikor évek óta a kereskedelmi dolgozók bérhelyzete nem lett rendezve, ne szigorítsuk meg a kálókat. Ez adott okot arra, hogy a kálókból ilyen visszaélést követtek el.

Remélem, hogy ezeknek a kálóknak a megszigorításával, csökkentésével meg lehet szilárdítani a társadalmi tulajdont.

Amit Biszku elvtárs mondott, azzal teljesen egyetértek, szeretném kérni, hogy miután abból egy dolgot nem értek, és formálisan nem szeretnék semmit elismerni, s főleg tanulságképpen, nem értem, hogy a minisztériumban vagy én vagy valaki gátolta a vizsgálat megindítását és annak a határozatnak a végrehajtását, hogy hogyan kell együttműködni a bűnüldöző szervekkel [sic!]. A vizsgálat legelején a helyettesem és a főkapitány között volt egy összeszólalkozás, de ettől eltekintve teljes egészében szívvel-lélekkel az illetékes hatóságokkal együttműködtünk, és egyszerűen nem tudom, hogy itt hol történt a hiba. Kérem ezt megmondani okulás végett.

Végezetül, tisztelt Központi Bizottság, belátom, hogy ez mind magyarázkodás részemről, próbálom [sic!] az előfordult hiba okaira rávilágítani, nem tudom, mennyire sikerült, annyi biztos, hogy ez az ügy számomra és munkatársaim, az egész minisztérium számára egy egész életre tanulságul szolgál. Egyet kérek csak: a belkereskedelem és a Belker. Minisztérium hosszú évek óta nagy erőfeszítéseket tesz, és azt hiszem, mondhatom, eredményeket is ért el. Ne az Onódyn és Onódy személyén keresztül ítéljék meg a mi munkánkat, mert ez kivétel, remélem, hogy ehhez hasonló és ismétlődő eset nem fog előfordulni. Politikai felelősség felvetését átérzem, és azzal egyetértek.

[?]

BISZKU BÉLA elvtárs:

Tisztelt Elvtársak! Egyetértek Kádár elvtárs kiegészítő felszólalásával, kérem ismételten a Központi Bizottságtól, hogy vegye tudomásul az információt, s az ebben az ügyben kiküldött bizottság, amely itt szerepelt, folytassa a munkáját.

Azt hiszem, meg kellene gondolni, hogy a tájékoztatóban, ami majd a Központi Bizottság üléséről el fog hangzani, ez az ügy ne szerepeljen, ez a konkrét ügy. Éppen azért, hogy mi politikai zavart ne okozzunk, ne szervezzünk mi magunknak. Ilyen szempontból az, amit Kádár elvtárs Révész elvtársnak mondott, az kielégítő. Ne kerüljünk különböző hangulatok hatása alá. Most már ott van az ügy, ahol kell lennie, a tanulságok levonásával együtt, és folytassuk a munkát.

Amit Tausz elvtárs felvetett, hogy hogyan értelmeztük, hogy a vizsgálat megindulását gátolták. Amikor az a bejelentés volt, elkerült különböző szervekhez, annak az volt a vége - hibásak persze azok az eljáró szervek is, akikről Kádár elvtárs beszélt -, hogy az lett tulajdonképpen felelősségre vonva, aki bejelentett. A revízió nem tárta fel azokat a különböző visszaéléseket, amelyek később az eljárás során napvilágra kerültek. Ezt így kell értelmezni, s nem akkor, amikor megindították a bűnügyi eljárást. [sic!] Ez akkor megtörtént. Ha akkor ennek a bejelentésnek utánanéznek, ez nem következik be, 1964 végén egy ilyen kavargás. Amire hivatkoztam: van egy érvényes minisztertanácsi határozat, amiről, azt hiszem, sokan megfeledkeztek. Annak tanulságaként hoztuk annak idején ezt a határozatot, amit az Élelmezésügyi Minisztériumban egy ügy kapcsán szereztünk, hogy hogyan működjenek együtt állami, gazdasági, társadalmi, igazságügyi szervek a bűncselekmények felderítése esetén. Higgyék el az elvtársak, ez egy jó határozat. Vegyék elő a miniszter elvtársak. Annak lényege, hogy abban az esetben, ha valamilyen jelzés van, bűncselekményekre utaló jelzés, akkor le kell folytatni az eljáró szerveknek, állami vagy gazdasági szerveknek a fegyelmi vizsgálatot. Ha abból kiderül, hogy olyan jellegű a cselekmény, hogy az bűncselekményre utal, akkor köteles az illetékes tárcának a vezetője feljelentést tenni. S akkor szinkronban van a bűnügyi szervek munkája és az állami szerveknek a munkája, és nem kerülnek egymással szembe. Erről beszéltem én. Elő kell venni ezt a dolgot. Annak idején legalább egy esztendeig forgattuk jobbra-balra, a Minisztertanács határozott, és most megint itt a tanulság, hogy ilyen eset fordul elő, ha nem a határozat szerint járnak el.

Ismételten kérem, hogy a Központi Bizottság a tájékoztatót vegye tudomásul, s térjünk át a következő napirendekre.

NYERS REZSŐ elvtárs:

Felteszem a kérdést, tudomásul veszi-e a Központi Bizottság az időszerű belpolitikai kérdésekről szóló tájékoztatót?

Megállapítom, hogy tudomásul vette a Központi Bizottság."

MSZMP KB, 1965. március 11-13. (kibővített ülés). MOL, 288. f., 4/73. ő. e.

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők