Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

4. Tájékoztató 1988. október végi szegedi eseményekről 

TÁJÉKOZTATÓ

 

A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Operatív Bizottságának kezdeményezéséről és a történtekről

 

1. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ifjúsági parlamentjén megválasztott hallgatói tanács, illetve az öttagú Operatív Bizottság 1988. szeptember 26-ra hívott össze kari hallgatói fórumot, amelyen előterjesztették állásfoglalás tervezetüket a felsőoktatás helyzetéről és állást foglaltak abban, hogy a hallgatói követelések nyomatékosítás érdekében 1988. szeptember 28-ra a hallgatók figyelmeztető sztrájkot hirdetnek, ugyanakkor állásfoglalásukat megküldik a felsőoktatási intézményeknek, a kormányzati szerveknek és a sajtónak.

 

Szándékuk szerint e széles körű publikációval egy társadalmi vitát kívántak elindítani a felsőoktatás megújítása érdekében.

 

Az Egyetem vezetése kari eseményként kezelte mind a fórumot, mind pedig a sztrájkot. Álláspontjukat indokolta, hogy a fórumra elkészített „fogalmi emlékeztető” – amely a hallgatókat feszítő gondokat tartalmazza – elsősorban bölcsészkari gondokat gyűjtött egybe. Viszont a fórumon elfogadott állásfoglalásban megfogalmazott kérdéskörök, valamint azok publicitása messze túlmutatnak egy kar hatáskörén, és az egész felsőoktatást érintik.  

 

A hallgatói sztrájk idejére előadásokat terveztek és tartottak a középkori egyetemekről, és a mai külföldi egyetemekről, és egyetemi mozgalmakról.

 

Ezek a rendezvények nyitottak voltak mind a sajtó, rádió nyilvánossága előtt, mind más karok hallgatói előtt.

 

A sztrájkban Bölcsészettudományi Kar hallgatói vettek részt. Az oktatók is jelen voltak a rendezvényeken, de ők nem sztrájkoltak, és Kristó Gyula dékán intézkedésében felszólítást kaptak, hogy 28-án az óráikat ne tartsák meg. Tehát sem oktatási szünetet nem rendeltek el, sem a sztrájkhoz nem csatlakoztak. A Kari Szakszervezeti Bizottság levélben foglalt állást és támogatta a hallgatók által megfogalmazott állásfoglalást.

 

A hallgatói megmozdulásra küldöttek jöttek a Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláról és a Janus Pannonius Tudományegyetemről, és táviratban támogatták követeléseiket a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói.

 

Az Egyetemi és Főiskolai Főosztályt Bodnár László rektorhelyettes tájékoztatta a rendezvénysorozatról, hangsúlyozva ennek kari jellegét. Az EFO [Egyetemi és Főiskolai Főosztály] 27-i vezetői értekezletén foglalt állást abban, hogy a szegedi eseményekről a helyszínen tájékozódjon Szövényi Zsolt osztályvezető. Erről Bodnár Lászlót telefonon értesítettük, ugyanakkor Juhász Erzsébet előkészítette, hogy a MTI [Magyar Távirati Iroda] helyi tudósítójának és a rádió esti magazin tudósítójának adjunk nyilatkozatot Szegeden.

 

A hallgatói fórum állásfoglalását előzetesen nem kaptuk meg, a helyszínen délelőtt 10 h-kor ismerhettük meg a követeléseket és a fogalmi emlékeztetőt. Ekkor közölték, hogy a Kar vezetői és mintegy 350 hallgató 11 órára várja a minisztérium képviselőjét konzultációra.

 

A két és félórás konzultáción a felvetett gondok felsőoktatás-politikai és gazdasági kérdésköröket érintettek. Sajnos gyakran volt érzékelhető, hogy alapvető kérdésekben – amelyeket törvény, illetve jogszabályok rögzítenek – nincsenek tájékozódva, illetve a különböző vezetők a felelősséget a minisztériumra hárítják. Így a vita hangulatát a türelmetlenség és a minisztérium felelősségének túlhangsúlyozása, egyfajta minisztérium ellenes hangvétel jellemezte.

 

A konzultáció azzal zárult, hogy a felvetett kérdésekre a választ a minisztériumtól – 30 napos határidő betartásával – a sajtó nyilvánosság bevonásával várják a kar hallgatói.

 

A hallgatói megmozdulásokat, a sztrájk rendezvényeit a jól szervezetség, a fegyelmezettség jellemezte.

 

2. Pusztai Ferenc miniszterhelyettes kísérőlevelével a részletes választ 1988. október 27-én 10 h-kor a minisztérium képviselője adta át az Operatív Bizottság képviselőinek, az egyetem vezetésének, valamint a helyi sajtó és rádió kiküldött munkatársának. Ugyanakkor október 27-én 11 h-kor a Művelődési Minisztériumban sajtótájékoztató keretében ismertettük a minisztériumi választ.

 

A válaszlevélben hangsúlyoztuk:

       hogy a felsőoktatás korszerűsítése érdekében szükség [van] a folyamatos együttműködésre, és kérjük a közös cselekvést és kezdeményezzük az együttműködést;

       az együttműködés alapjának a széleskörű vita alapján kidolgozott és a Minisztertanács által elfogadott cselekvési program megvalósítását tekintjük;

       a program eredményes teljesítése és az irányítás demokratikus ellenőrzése érdekében hozzuk létre az Országos Felsőoktatási Tanácsot.

 

A részletes válasz az alábbi kérdésköröket érintette:

 

[popup title="[…] " format="Default click" activate="click" close text="A kihagyott részben összefoglalják az általunk az 5. dokumentumban közölt válaszlevél tartalmát."]

 

A válaszlevél átadását követő két órás megbeszélésen az autonómia, a tanszabadság és az anyagi helyzetről tárgyaltunk jelezve, hogy e témakörök más és más szintű és formájában eltérő intézkedést igényelnek. A Kar dékánja másnapra meghívta az Operatív Bizottságot, elsősorban a tanszabadság illetve a tantervi kérdésekről egy eszmecserére és a hallgatók befolyásolására.

 

A beszélgetés alkalmával jelezték, hogy a minisztérium válaszát nem tudják elfogadni, és szóban is meghívást kaptunk az október 31-i kari fórumra.

 

Már 27-én jelezték, hogy az Operatív Bizottság tagjai a hétfői fórum előkészítése ügyében tárgyalnak a JPTE, valamint az ELTE Hallgatói Önkormányzati Tanács képviselőivel. Ennek az együttműködésnek tudható be, hogy a későbbiekben felerősödtek az Országos Felsőoktatási Szövetség létrehozására irányuló kezdeményezések. 

 

3. 1988. október 31-én kari fórumot hívtak össze a minisztérium válaszlevelének megvitatására úgy, hogy az Operatív Bizottság – a fórum meghallgatás nélkül – elkészítette az elutasító választ „Válasz a válaszra: Mi az oka, hogy Magyarországon a felsőfokú oktatás lábra nem tud kapni” címmel.

 

A Kar mintegy 400-500 hallgatóján és sok oktatóján kívül a szegediek meghívására jelen volt az ELTE – BTK – HÖT [Hallgatói Önkormányzati Testület] képviselője megfigyelőként, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a JPTE Tanárképző Kara (Kiss Sándor), a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola (15 hallgatóval) és a KLTE képviselője (nem hivatalosan). Valamennyien szolidaritásukról és cselekvő együttműködésükről biztosították a fórumot.

 

A tanácskozáson részt vett a kar dékánja, az egyetem rektora, véleményével azonban a vitát csak a dékán próbálta befolyásolni.

 

A fórum a minisztérium Egyetemi és Főiskolai Főosztálya levelének felolvasásával kezdődött, folytatódott a „Válasz a válaszra” kari állásfoglalás-tervezet felolvasásával, majd az ELTE-BTK-HÖT [Hallgatói Önkormányzati Testület] és a JATE BTK Operatív Bizottságának közösen kialakított, Országos Felsőoktatási Szövetség létrehozására vonatkozó javaslatának ismertetésére került sor.

 

Szólt a helyi TDDSZ [Tudományos Dolgozók Demokratikus Szövetsége] képviselője és az ELTE ÁJTK egyik oktatója is szimpátiájukat kifejezve.

 

Ezt követően megindult a vita, de – jellemző módon – nem a minisztérium válaszleveléről, hanem az ülés előtt kiosztott „Válasz a válaszra” c. [című] összeállításról.

 

Előterjesztésükben a minisztérium egyetlen válaszát sem fogadták el, indokaikat néhol stílusbírálatra degradálták. A minisztérium képviselői többször kértek szót, de párbeszéd nem alakulhatott ki.

A vita három pont köré sűrűsödött:

       egyetemi autonómia,

       tanszabadság,

       a felsőoktatás nagyobb részesedése a nemzeti jövedelemből.

 

A vita során egyszer-egyszer felmerült a minisztérium válaszának részleges elfogadása (pl. az orosz nyelv választhatósága), a hangadók azonban a vitát következetesen visszaterelték az eredeti elutasító ellenséges hangnemhez.

 

Szemben a veszprémi ifjúsági parlamenttel, ahol a minisztérium nem csak érvelő támogatást kapott a cselekvési programhoz, hanem az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet mindent a minisztériumtól számon kérni, itt – a szórványosan jelentkező mérsékelt megnyilatkozások mellett – rendkívül erős minisztérium-ellenes hangulat alakult ki. (Minisztériummal szemben bizalmatlansági indítvány, minisztériumi vezetők lemondatása, a minisztérium alkalmatlansága „engedelmes és passzív” magatartása miatt stb.), amit a jelenlévő vendég felsőoktatási intézmények képviselői is szítottak. A Kar dékánja többször megfontoltságra intette a hallgatókat.

 

A hétórás vita során a hallgatóság erősen megfogyatkozott, úgy hogy a szavazáskor a kar hallgatóinak kb. negyede-ötöde volt jelen.

 

A szavazás több kérdésre terjedt ki.

1. Nagy szótöbbséggel, kis módosításokkal elfogadták az Operatív Bizottság előterjesztését („Válasz a válaszra”), ami a minisztérium egyetemi és főiskolai főosztálya által adott válaszlevél csaknem teljes elutasítását jelenti.

2. Döntöttek abban, hogy az Országgyűléshez 15-20 soros követelést juttatnak el, elsősorban a nemzeti jövedelemből való nagyobb, mintegy 4%-os felsőoktatási részesedést indítványozva.

3. 91 hallgató (a Karnak mintegy 900 hallgatója van) szavazott az országos demonstráció mellett – hangsúlyozva annak nem politikai jellegét. Időpontjául az Országgyűlés novemberi ülésszakának kezdetét megelőző napot – november 23-át – és az országgyűlés első napját – november 24-ét jelölték ki. Felhívásukat valamennyi felsőoktatási intézményhez eljuttatják, rájuk bízva a demonstráció megválasztásának a módját.

4. A jelenlévő hallgatók nagy többsége megszavazta az Országos Felsőoktatási Szövetség megalakítását, amelynek minden oktató és hallgató alanyi jogon tagja lehet, és a „felsőoktatás mindenkori kizárólagos képviseletét valósítaná meg”.

Az országos kongresszus összehívására november 20-át választották.

 

Az oktatók csatlakozásáról – Szegeden – szakszervezeteik fognak nyilatkozni.

 

Jelzet: MOL XIX–I–9–c–2937–1988. – Magyar Országos Levéltár, Czibere Tibor miniszter, iktatott iratok. – Eredeti, gépelt tisztázat.

 

 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők