Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

5.  A Minisztérium válasza a szegedi bölcsészhallgatók állásfoglalására

1988. október 26.

 

A József Attila Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

Operatív Bizottságának

 Szeged 

Kedves Hallgatók!

 

A Művelődési Minisztérium megvizsgálta az 1988. szeptember 28-án kialakított Állásfoglalásukban felvetett kérdéseket.

 

Az Egyetemi és Főiskolai Főosztály válaszát, egyetértőleg, mellékletben megküldöm.

 

Ezúttal is szeretném megerősíteni a Művelődési Minisztérium álláspontjának kiinduló tételét: a felsőoktatás korszerűsítése sürgető, országos érdek. Ez a szemlélet, törekvés az alapja a felsőoktatás fejlesztésének cselekvési programját rögzítő minisztertanácsi határozatnak is. A cselekvési programot hosszú és sokoldalú vita után alakítottuk ki. A siker érdekében a cselekvésben, a megvalósításban is körültekintő, folyamatos együttműködésre van szükségünk. A Művelődési Minisztérium nemcsak kéri a közös cselekvést, hanem kötelességének tartja az együttműködés kezdeményezését. Az Önök által megfogalmazott konkrét kérdésekben is.

 Pusztai Ferenc

(Pusztai Ferenc)

miniszterhelyettes

 

***

 

Bölcsészettudományi Kar

Operatív Bizottságának

 Szeged 

Tisztelt Operatív Bizottság!

 

A Bizottság 1988. szeptember 28-án juttatta el a Művelődési Minisztériumhoz a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar fórumán megvitatott „állásfoglalást”, s a minisztérium érdemi válaszát kérte az abban felvetett kérdésekre. Állásfoglalásukban a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéért és jövőjéért érzett jogos aggodalom fejeződik ki; követeléseiket a felsőoktatás fejlesztését segítő és halaszthatatlan feladatok megoldását sürgető cselekvő szándék megnyilvánulásának tekintjük.

 

A felsőoktatás feszítő gondjainak megoldása és a kor követelményeinek megfelelő korszerű felsőoktatás megteremtése egész társadalmunk érdeke. A Művelődési Minisztérium és a felsőoktatási intézmények erőfeszítéseit és munkánk kritikus számbavételét nagymértékben segíti a felsőoktatás fejlesztéséről már korábban kibontakozott társadalmi vita. Ennek szellemében és az eszmecsere folytatásaként válaszolunk az állásfoglalásukban megfogalmazott észrevételekre és követelésekre.

 

I. Általános észrevételek

Az állásfoglalásnak a magyar felsőoktatás helyzetéről adott általános értékű megállapításai véleményünk szerint nem veszik figyelembe kellően a felsőoktatás tagoltságát, azt, hogy a különböző intézménytípusok, és azon belül az egyes intézmények eltérő feltételek között, más-más szinten tesznek, illetve tudnak eleget tenni feladataiknak. A magyar felsőoktatás általános és egyoldalú elmarasztalása, erőfeszítéseinek és eredményeinek leértékelése méltánytalan. Ez a kiindulópont nem alkalmas arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket a felsőoktatás fejlesztése, a társadalmi – és azon belül a hallgatói – igényeknek való jobb megfelelése érdekében meg kell oldanunk, konstruktív szellemben közösen határozzuk meg. A felsőoktatás helyzetét több szempontból magunk is kritikusnak tartjuk, de úgy véljük, hogy felsőoktatásunk rendelkezik olyan eredményekkel és belső értékekkel – mindenekelőtt az oktatók jelentős részének magas szintű szakmai – tudományos felkészültségére és hivatástudatára gondolunk –, amelyekre alapozva, s a szükséges anyagi feltételeket megteremtve kiépíthető a társadalmi igényeknek megfelelő korszerű felsőoktatási rendszer.

 

A fejlesztési feladatok meghatározása nem most kezdődött. A Minisztertanács ez év nyarán áttekintette a felsőoktatás fejlesztési programjáról szóló határozatának végrehajtását, megállapította a lemaradás okait. („A lemaradás részben külső okokra, első sorban a célkitűzések megvalósításához szükséges anyagi feltételek hiányára és a kedvezőtlen társadalmi folyamatokra vezethető vissza”); a felsőoktatás fejlesztésének meggyorsítására rövid távú cselekvési programot fogadott el, amely előtérbe állítja a tartalmi korszerűsítés meggyorsítását, a felsőoktatás fokozott részvételét a társadalmi-gazdasági kibontakozás folyamatában és fejlesztési feltételeinek javítását, s a megvalósítás feltételeinek javításához fejlesztési alapot létesített.

 

A felsőoktatás fejlesztésének cselekvési programja hosszú és sokoldalú vitasorozatban formálódott, a veszprémi felsőoktatási Ifjúsági Parlament állásfoglalásában is érvelő támogatást kapott. A cselekvési programban érintett témák zömében egybevágnak az állásfoglalásban megfogalmazott és változtatásra javasoltakkal. Kivételt azok a kérdéskörök jelentenek, amelyek az intézményi irányítás hatáskörébe tartoznak (pl. tanterv, óralátogatás, oktatók szabad választása), vagy a felsőoktatáson kívüli de természetesen a felsőoktatásra is ható társadalmi feszültségek (pl. a pedagógusok helyzete).

 

A cselekvési program legfontosabb fejlesztési feladatainak megoldása céljából a szükséges intézkedések megkezdődtek, ill. a döntéseknek 1990-ig folyamatosan kell megszületniük. A cselekvési program eredményes teljesítése és az irányítás demokratikus ellenőrzése érdekében a Művelődési Minisztérium – más fórumok működtetése mellett – Országos Felsőoktatási Tanácsot hoz létre, és számít az oktatók és a hallgatók – így az Önök – cselekvő részvételére és támogatására is.

 

A felsőoktatás reformjához véleményünk szerint nem új koncepcióra és programra van szükség, hanem a Minisztertanács cselekvési programjának megvalósítására.

  II. Észrevételek az egyes követelésekhez 

1. Új jogi szabályozás, új oktatási alaptörvény kidolgozása

 

Az állásfoglalásból nem derül ki, hogy a jelenlegi alaptörvényt hol, s miként kellene módosítani.

Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény jogalkotási szempontból is új alaptörvénynek számít. Előkészítése már abban az időszakban történt, amikor általános elvként érvényesült, hogy a törvény a szabályozandó területen az alapvető kérdéseket rendezze. Indokolt esetben, meghatározott keretek között, a törvény szellemét megőrizve tegye lehetővé a keretjellegű rendelkezések tartalmi kitöltését.

 

Az oktatási törvény végrehajtása jelenleg is tartó folyamat.

A törvény új, keretjellegű rendelkezései esetében szükséges alacsonyabb szintű jogszabályok megalkotása. Elkészült többek között a felsőoktatási intézmények szervezetére, működésére, tanulmányi, vizsgarendjére, stb. vonatkozó jogszabály. Ezeknek az érvényesülését folyamatosan vizsgáljuk, hogy a szükséges korrekciókat végrehajthassuk. (Ez évben pl. a szervezeti és működési kérdéseket rendező jogszabály alkalmazásának tapasztalatait összegezzük.)

 

Az oktatási törvény érintett több olyan jogszabályt is, amelyet ugyan a törvény nem helyezett hatályon kívül, de felülvizsgálatuk, korszerűsítésük az oktatási törvény alapján indokolt (felvételi jogszabály; a tankönyv-, jegyzetellátásról szóló utasítás stb.).

 

Az új oktatási alaptörvény kidolgozását mindezért jelenleg nem tartjuk indokoltnak. Ez nem zárja ki, hogy kellő tapasztalatok és indokok birtokában ne kerülhessen, ne kerüljön sor a törvény módosítására.

 

A még kiadásra, felülvizsgálatra váró jogszabályok előkészítő munkájában kérjük az intézmények oktatóinak és hallgatóinak véleményét.

 

Az oktatási törvényben is deklarált és ösztönzött intézményi autonómia, önállóság megteremtése, érvényesítése érdekében 1988. július 1-től a vezetői megbízások jogköre (a rektori és főigazgatói megbízás kivételével) az intézmények hatáskörébe került; a Művelődési Minisztérium kísérleteket indított az intézmények gazdálkodásának önállóbbá tételére. Jelenleg a nemzetközi ügyek intézményi hatáskörbe utalását készítjük elő.

 

Azért, hogy az autonómia ne maradjon puszta deklaráció, hanem érdemben valósuljon meg, az anyagi, gazdálkodási, működtetési feltételek javítása is szükséges. A fokozatosságnak, a lépésről-lépésre való előrehaladásnak ez az oka és magyarázata.

 2. Szűnjön meg a tantervutasítás, a kötelező óralátogatás 

A „tantervutasítás” az 1985. évi I. törvény óta nem létezik. A tantervutasítás helyett a felsőoktatást irányító miniszternek arra korlátozódott a joga, hogy a tantervi irányelveket – amelyeket szakértő bizottságok, az érintett intézmények szakemberei készítenek – jóváhagyja. Azért, hogy a társadalom és a tudományosság felsőoktatással szemben támasztott igényei egyértelműen megfogalmazódjanak, a tantervi irányelveket széles körű szakmai vitára bocsátjuk. A tantervi irányelvek keretei között minden felsőoktatási intézmény önállóan állapítja meg tantervét, az oktatás tartalmát és módszereit. A tantervet a felsőoktatási intézmény tanácsa hagyja jóvá, ahol a hallgatók egyharmados képviselete biztosított.

 

A Minisztertanács idézett határozata „megköveteli és támogatja a felsőoktatás minőségi fejlesztését”, s ennek elősegítésére szorgalmazza a „rugalmasabb oktatás, az alternatív előadások és szemináriumok, alternatív képzési blokkok, szakirányok, fakultatív kollégiumok és programok, valamint a szabad tanárválasztás” lehetőségének a biztosítását. (megjegyezzük, hogy a szabad tanárválasztásnak eddig sem volt jogi akadálya: több intézményben már évek óta ez a gyakorlat; a kvalifikált oktatók kisebb száma vagy pl. a teremhiány azonban sok helyütt akadályozza ennek megvalósítását.)

 

A Művelődési Minisztérium is a „kimenet” felőli szabályozás elvét vallja és követi. Arra törekszik tehát, hogy a diploma elnyerésének feltételeit és annak konkrét követelményeit állapítsa meg; az ehhez vezető út meghatározása az egyes egyetemek, karok hatáskörébe tartozzék.

 

3. Ideológiai tárgyak; orosz nyelv

 

Ehhez a kérdéskörhöz – a konkrét változtatási irányok ismertetése előtt – néhány általános jellegű megjegyzést kell tennünk.

 

A megfelelő felsőfokú végzettség megszerzéséhez – a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelően – szükségesek bizonyos meghatározott filozófiai, társadalomtudományi, közgazdasági ismeretek.

 

A művelődési kormányzat szükségesnek tartja ezek marxista szellemű oktatását, de ez nem jelentheti sem a stúdiumok tematikai korlátozását, sem a különböző filozófiai, közgazdaságtudományi, politológiai, stb. irányzatok, elméletek elhallgatását, vagy sematikus ismertetését. Emelni akarjuk e tárgyak oktatásának tudományos színvonalát.

 

A Művelődési Minisztérium, figyelembe véve a társadalmi változásokat, a tudományos fejlődést, valamint az intézményekben, az intézményi és alágazati ifjúsági parlamenteken elhangzott észrevételeket, olyan módosított struktúrát alakított ki a marxizmus–leninizmus tárgyak oktatására, amely nagymértékben biztosítja a felsőoktatási intézmények önállóságát.

 

Ennek megfelelően a minisztérium az egyetemeken négy társadalomtudományi tárgyból (filozófia, politikaelmélet, politikai gazdaságtan, szociológia) – az intézménnyel konzultálva – csak egy tárgyat ír elő központilag. Ebben eltérések lehetnek egy intézményen belül is (pl. karonként). A többi tárgy közül kettőt az intézmények (az intézményi tanácsok) maguk választanak ki. Az 1989. szeptemberében bevezetendő új struktúra egészében jelentős óraszám-csökkentést is jelent. Egyes intézményekben – ahol ehhez a feltételek adottak – már 1988. szeptemberétől az új rendszer szerint tanítják a társadalomtudományi tárgyakat.

 

A tartalmi kérdésekben a tanszékek maximális önállósággal rendelkeznek: a tartalmi és formai megújulás során olyan tárgyakat, speciális kollégiumokat stb. hirdetnek meg, amelyek megfelelnek a tudományosság kívánalmainak, a társadalmi szükségleteknek, így a közvetlenhallgatói igényeknek is. A társadalomtudományi tárgyak alapvető feladata, hogy a marxizmus megismertetése mellett az eddiginél nagyobb mértékben és színvonalasabban mutassanak be más eszmei áramlatokat.

 

A veszprémi Ifjúsági Parlamenten is fölvázolt új nyelvoktatási rendszer 1992-ben lép mindenütt életbe. Néhány intézményben – ahol a feltételeket biztosítani tudják – ez már korábban is megtörténik vagy megtörténhet. A diploma megszerzésének feltétele az egyetemeken két szabadon választott nyelvből letett állami nyelvvizsga (egy alap és egy középfokú lesz). A felkészülési folyamatot és a vizsgáknak az időpontját a hallgató szabadon választhatja meg. Az orosz nyelv az új követelmények értelmében azonos helyzetben lesz a többi idegen nyelvvel.

 

4. A tanárképzésben a szakoktatás időtartama öt év legyen

 

Az egyetemi szintű tanárképzésnek az Állásfoglalásban vázolt rendszere a ’80-as évek elején az oktatás korszerűsítéséről folytatott vitákon is fölvetődött, de különböző – elvi, szakmai és gyakorlati – megfontolások és ellenérvek miatt nem kapta meg a szakemberek többségének támogatását. A korábbi ifjúsági parlamenteken a tanárképző intézmények hallgatói pedig ismételten azt kívánták, hogy a gyakorlati képzés mielőbb megkezdődjék. Több országban az iskolai gyakorlat korábbi megkezdését kezdeményezték, mivel a tanári személyiség formálása az egész képzési folyamat feladata.

 

A nem tanári pályára készülők érdekeit is szem előtt tartva, a bölcsész szakok tantervi irányelveiben olyan képzési struktúra van kibontakozóban, amely a jelenleginél rugalmasabb rendszerben biztosítja a szakosodás és átszakosodás lehetőségét. A tanárrá válás érdekében ugyanakkor az irányelvek a képzés kezdetétől olyan stúdium- és gyakorlati rendszerre tesznek javaslatot, amely folyamatosan segíti a hivatáshoz szükséges ismeretek és kultúra kialakítását, a gyakorlati felkészítést.

 

5. Az ösztöndíj reálértékének megőrzése; hitelfelvétel

 

A hallgatók és oktatók élet- és munkakörülményeit – hasonlóan az Állásfoglalás kiegészítőinek a véleményéhez – a Művelődési Minisztérium sem tartja megfelelőnek. Ezek javítását a maga eszközeivel szorgalmazza, a megfelelő fórumokon nyomatékosan képviseli és képviselni fogja. (Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a pedagógusok béremelésére vonatkozó javaslatokkal is teljes mértékben egyetértünk.)

 

A hallgatók élet- és munkakörülményeinek javítását, az oktatókat érintő központi bérpolitikai intézkedések kidolgozását a korábban idézett minisztertanácsi határozat szintén feladatul tűzte ki. A tandíj- és ösztöndíjrendszer módosítását, a tanulmányi hitel bevezetésének lehetőségeire vonatkozó javaslatokat 1989. március 31-éig kell elkészíteni.

 

A veszprémi Ifjúsági Parlamenten elhangzottakra is figyelemmel vizsgálatot folytatunk és javaslatokat dolgozunk ki a hallgatói jogviszonyból származó kedvezményeket és kötelességeket illetően.

 

Megkezdtük a hallgatók hitelfelvételi lehetőségeinek számbavételét. A legjelentősebb jogi akadályt az jelenti, hogy a hallgató nem tud biztosítékot adni a hitel visszafizetésére. A probléma megoldásaként javaslatunk olyan speciális biztosítási szerződés megkötése, amely esetében a biztosító vállalna kötelezettséget a visszafizetésre.

 

6. A felsőoktatás anyagi helyzete

 

A most folyó költségvetési tárgyalások során az ország jelenlegi gazdasági helyzetében is arra törekszünk, hogy a felsőoktatás a költségvetési támogatás reálértékét megőrizze. A korábban kísérletként engedélyezett szabad gazdálkodási rend általánossá tételét szorgalmazzuk.

 

A felsőoktatás fejlesztéséhez - az ország gazdasági előrehaladása és távlati fejlődése érdekében is - jelentős pótlólagos forrásokra van szükség. E célból hozta létre a kormány a felsőoktatás fejlesztési alapot, amelyben 1988-ban 150 millió Ft áll a felsőoktatás rendelkezésére. Várhatóan 1989-ben az alap összege jelentős mértékben növekedni fog.

 

Minden olyan gazdasági és politikai támogatás, amely az alapot növeli, segítség a felsőoktatás számára.

 

Budapest, 1988. október 26.

 

Művelődési Minisztérium

Egyetemi és Főiskolai Főosztály

Jelzet: MOL XIX–I–9–c–2937–1988. – Magyar Országos Levéltár, Czibere Tibor miniszter, iktatott iratok. – Másolat.  
 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt augusztus 18.

1917

Első világháború: A tizenegyedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg nagyerejű támadása nyomán az osztrák–magyar haderő jelentős...Tovább

1919

Megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Nemzeti „Turul” Szövetség Előkészítő Bizottsága.

1945

A ME 6650/1945. sz. r. értelmében elrendelték a nyolc osztályos általános iskola bevezetését. A 6660/1945. sz. r. pedig a nők számára is...Tovább

1946

Prágában tartották az első Diák- Világkongresszust, amelyen 38 ország diákszervezeteinek képviselői vettek részt. Augusztus 27-én, a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők