Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

Sztrájk a szegedi egyetemen

 

Az 1988 őszén bekövetkezett események a szegedi egyetem egy kis jelentőségű ügyéből indultak el. Szeptember közepén vált világossá, hogy az ötödéves hallgatóknak a korábbiaknál kétszer több órát kell majd az adott évben hospitálniuk. Ez ellen kezdődött meg egy szervezkedés, amely végül sokkal kiterjedtebb hatást gerjesztett.

 

A szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara ebben az időszakban nehéz helyzetben volt: a bölcsészhallgatók száma jelentősen megemelkedett, azonban az egyetemet pénzügyi elvonás sújtotta. Az óraszámokat is megnövelték, amely miatt az utolsó éves diákok túlterheltté váltak. Többek között emiatt, valamint a külső „politikai jelenségek” hatása miatt a diákok egy része – a korabeli megfogalmazást használva – „radikalizálódott”.

1988. szeptember 26-án egy fórumot tartott a BTK Ifjúsági Parlamentjének soraiból választott öttagú operatív bizottság, valamint a Kari Gyűlést is összehívták. Akaratukat keresztül tudták vinni, és két nappal későbbre egy figyelmeztető sztrájkot szerveztek, hogy nyomatékot adjanak a felsőoktatás radikális reformjaikat követelő elképzeléseiknek.

 

E követeléseik röviden: teljes intézményi autonómia, tanszabadság, és az ezt szolgáló jogi szabályozás megalkotása; az ideológiai tárgyak és az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlése; a tanárképzés és a szakképzés elkülönítése; a felsőoktatás anyagi helyzetének javítása. Emellett szabad tanárválasztást igényeltek, és az alternatív oktatási formák kialakítását.

 

A sztrájkkal – állításuk szerint – a felsőoktatási reform „elodázhatatlanságára” is fel akarták hívni a figyelmet. „A felsőoktatás a jelenlegi gazdasági helyzetben is igénye szerint kapjon pénzt az értelmetlen nagyberuházások, a meddő ipari támogatások és az apparátusok rovására a költségvetésből.” Minderről egy bő állásfoglalást is készítettek.

 

A sztrájk a bölcsészkaron rendzavarás nélkül lezajlott, időtöltésként pedig történelmi jellegű előadásokat tartottak. Képviseltette magát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, valamint a pécsi egyetem hallgatósága is. A szegedi egyetem tanárai nem vettek részt az akcióban, óráikat viszont nem tartották meg. A sztrájkot szervezők írásban is követelték a Minisztériumtól, hogy az ún. nyílt válaszban, és „tömegkommunikációs eszközök útján” deklarálja ki álláspontját. A Minisztérium képviseletében Szövényi Zsolt osztályvezető jelent meg a helyszínen, aki az idő rövidségére hivatkozva nem adott érdemi választ, de átvette az állásfoglalást, és megígérte, hogy arra 30 napon belül hivatalos választ adnak.

  

                                                     
 

Czibere Tibor minisztert még a sztrájk reggelén telefaxon keresztül tájékoztatták a fejleményekről. Ebben fontosnak tartották kijelenteni, hogy a fórum „rendkívül fegyelmezett keretek között” kizárólag a felsőoktatás problémáival foglalkozott, leginkább a diákszociális gondok megoldásával. Megjegyzendő, hogy a résztvevők már kategorikusan elhatárolták magukat egyrészt a FIDESZ, másrészt a KISZ KB álláspontjától.

 

A Minisztérium illetékesei eleinte azt hangoztatták, hogy „társadalmi életünk gyakorlatában a sztrájkot - mint véleménynyilvánítási formát - az érdekek kifejezésének végső megoldását, a felsőoktatás területén sem zárhatjuk ki”. Október elején viszont mindehhez az állásponthoz azt is hozzátették, hogy „a sztrájk megítélése - a jelenlegi jogi szabályozás hiányában - attól függ, hogy milyen előkészítő, véleménynyilvánítási vagy érdekkifejező fórumokat követően került meghirdetésre; milyen tartalmi kérdések mellett vagy ellen protestálnak, és végezetül milyen formában kerül megrendezésre. […] A JATE BTK hallgatói önkormányzatainak nyomatékosító sztrájkja eltért a korábbiaktól. Az eltérést abban látjuk, hogy a kar hallgatói fóruma által elfogadott Állásfoglalás a felsőoktatás fejlesztését célzó komplex követelményrendszert tartalmaz.” Emellett a sztrájkot lokálisnak és elsősorban pénzügyi indíttatásúnak jellemezték, bár publicitását túlzott méretűnek tartották. Ez utóbbi kissé aggasztotta is a tárca illetékeseit, mert hozzáfűzték: „az egyetem vezetőivel közösen politikailag kellene elemezni és értékelni a bölcsészkari hallgatók megmozdulását”.

 

A sztrájkról a sajtó is bőven tudósított. Ezen kívül az akkoriban készített rajzokat, plakátokat és molinókat ma a rendszerváltás mozzanatainak értékelik. (A kar épületében pl. a „Több mézet a madzagra!” felirat volt olvasható.)

                          

                                                                                                                                                                    

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők