Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

A szegedi hallgatók és a minisztérium vitája 

Októberben viszonylag csendes viták és tervezgetések zajlottak, mindkét oldal igyekezett felmérni és elemezni a helyzetet. Az állampárt bizottságot bízott meg az egyetemen zajló folyamatok megismerésére, míg a sztrájkszervezők több új elképzelést és követelést alakítottak ki. Ilyen volt pl. az oktatói munka hallgatói véleményezésének (=OMHV) éles bírálata, amelyet öncélú papírmunkának minősítettek. Az általuk valódinak és hatékonynak nevezett oktatói munka megteremtéséhez szükséges véleményezési tevékenységet az autonómia kibővítéséhez, valamint a pénzügyi keretek biztosításához kötötték Az oktatóknak tájékoztatást kell kapniuk munkájuk hallgatói megítéléséről, mely anyagi és erkölcsi megbecsülésüknek vagy elmarasztalásuknak alapjául fog szolgálni. A véleményezésnek ki kellene terjednie az oktatói munka valamennyi lényeges tartalmi elemére, a módszertani kérdésekre, az oktatott tárgyak tartalmára valamint a szervezeti egységek munkájára. A technikai intézést is kidolgozták (kurzusonként történjen, kérdőívek alapján írásos vélemény, legalább 60%-os részvétel, összesítés, utólagos fórum, beterjesztés a Kari tanácshoz stb.). „Az OMHV akkor válik komollyá, ha az oktatók szakmai teljesítményével és a fenntartó állam szempontjaival együtt határozzák meg átlátható, a lehetőségekhez képest objektív mechanizmusokon keresztül, ki lehessen oktató, milyen minősítést, anyagi erkölcsi elismerést kapjon.”.

 

1988. október 27-én valóban a Minisztérium személyes képviselője adta át a választ a sztrájkot szervező Operatív Bizottságnak. 28-án a dékán „eszmecserére hívta” a Bizottság tagjait, de a hírek szerint szándékaikról nem tudott információt szerezni. 31-én Kari Fórum zajlott le a válaszlevél megvitatása ügyében, de a Bizottság már korábban elkészítette a válaszlevelét („Válasz a válaszra: Mi az oka, hogy Magyarországon a felsőfokú oktatás lábra nem tud kapni”), mely egyértelműen elutasító volt. A fórumon kezdetben a Kar 4-500 hallgatója vett részt (az összesen 900-ból), és meghívásra más felsőoktatási intézmények is képviseltették magukat (ELTE BTK-ról egy személy, a Janus Pannonius Tudományegyetemről Kiss Sándor, a Kossuth Lajos Tudományegyetemről „nem hivatalosan” egy személy, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskoláról 15 fő, és voltak a Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláról is. „Valamennyien szolidaritásukról és cselekvő együttműködésükről biztosították a fórumot.” A tanácskozáson részt vett a kar dékánja, valamint az egyetem rektora, „azonban a vitát csak a dékán próbálta befolyásolni”.

 

Először felolvasták a Minisztérium válaszát, majd folytatták az állásfoglalás-tervezet („Válasz a válaszra”) felolvasásával. Ezt követően ismertették az Országos Felsőoktatási Szövetség létrehozására vonatkozó ELTE-JATE javaslatot. Mindezek után kezdődött meg a vita, de nem a minisztériumi válaszról, hanem csak az arra adandó viszontválasz összeállításáról. A vita három lényeges pont köré kristályosodott ki: az egyetemi autonómia, a tanszabadság, a felsőoktatás nagyobb részesedése a nemzeti jövedelemből.

 

A tárca képviselője szerint rendkívül erős minisztérium-ellenes hangulat alakult ki: követelték bizonyos minisztériumi vezetők lemondását, és bizalmatlansági indítvány készítését is tervezték. Bár néha úgymond mérsékeltebb hangok is hallatszottak, „a hangadók azonban a vitát következetesen visszaterelték az eredeti elutasító, ellenséges hangnemhez”. Emiatt „a Kar dékánja többször megfontolásra intette a hallgatókat.”

     

    
                       

A hosszú, hét órás vita után erősen, negyedére-ötödére csökkent a hallgatói létszám. Végül szavazásra bocsátották a viszontválaszt, majd el is fogadták. Döntöttek az Országgyűléshez eljuttatandó, a nemzeti jövedelem 4%-os részesedését kérő követelésről. 91 hallgató országos demonstráció mellett szavazott, illetve annak november 24-ei időpontját is kijelölték. Végül megszavazták az érdekvédelmet biztosítani hivatott Országos Felsőoktatási Szövetség (OFSZ) megalakítását.

 

A tárca ellenben egy ún. Felsőoktatási Tanácsot tervezett megalakítani, amely a már elhatározott és a közeljövőben kidolgozandó programok és egyéb intézkedések „demokratikus ellenőrzésére” lett volna hivatott, és amelynek működése során „számítottak” a hallgatók részvételére és támogatására is. A Tanács működési elveit és szervezeti felépítését nem határozták meg.

 

Az ellentétek kiéleződéséből a tárca azt a véleményt szűrte le, hogy az említett fórum „feltehetően mögöttes politikai tartalmat is hordozott. Hatása most még pontosan nem kiszámítható.” Más egyetemeken is fórumok szerveződnek, a Szövetséget is tervezik megalakítani, és a történtek miatt „zavar keletkezhet” az Országos Felsőoktatási Tanács létrehozásában és működésében. A tárca „a komolyabb, súlyos következmények elkerülése céljából” mozgásba lendült, és ellenszervezésbe kezdett. A KISZ KB-val tanácskoztak a közös tennivalókról, a követendő technikáról, konzultációkat folytattak a JATE állami- és pártvezetőivel, valamint a többi felsőoktatási intézménnyel.

                                                                                                                                  

                    

Kulcsszavak

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők