Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

Viták más egyetemeken 

November 7-én a Koordinációs Bizottság Pécsen tartott több egyetem képviselőinek részvételével ülést. Megerősítették a november 23-ai és 24-ei szolidaritási demonstráció szándékát, a programot is kidolgozták. Ezen kívül kialakítottak egy javaslatot az OFSZ alapításáról és működési elveiről.

 

Az ELTE ÁJTK-án november 10-én zajlott le egy vitafórum, melyet előzetes tervek szerint a felsőoktatás válság-állapotáról tartottak volna, azonban végül a szegedi javaslathoz való csatlakozásról tárgyaltak. (Bihari Mihály a témaváltás miatt a tervezett előadását nem is tartotta meg.)

 

Az ELTE BTK-án november 10-én a Kari tanácsülés tárgyalta meg a szegedi javaslatot, de nem fogadták el, és új előterjesztés elkészítéséről döntöttek (a hallgatók képviselői ezzel nem voltak megelégedve). Az ELTE BTK HÖT (Hallgatói Önkormányzati Testület) Elnöksége és a JATE BTK Operatív Bizottsága viszont november 15-én kibocsátott egy nyilatkozatot az OFSZ tervezete lényeges pontjairól, illetve a felsőoktatás átalakítására javasolt program elveiről. Ebben leszögezték, hogy a felsőoktatás a „jelenlegi helyzetben is” kapjon elegendő pénzt az igényes szakmai munka feltételeinek biztosítására. Igényelték az oktatás elemi tárgyi feltételeinek biztosítását, a nagyobb és teljesítmény-differenciált oktatói fizetéseket, esélyegyenlőséget biztosító tan- és ösztöndíjrendszert (magas szintű tanulmányi eredmény elérése esetén az ösztöndíj érje el a társadalmi létminimumot). Emellett követelték a felsőoktatás támogatási rendszerének egész átalakítását, és állami helyett „társadalmasított oktatás” kialakítását.

 

A szegedi kar állásfoglalásához hasonlóan ekkor is kinyilvánították az intézményi autonómia szükségességét, hogy az intézményi tanácsok önállóan dönthessenek a személyi kérdésekben, így a felvételi követelményekben és keretszámokban, a képzési rend kialakításában. A korra jellemző követelés volt az, hogy alakuljon ki egyfajta „belső demokrácia”, vagyis „minden döntési jogot olyan testületekre kell ruházni, amelyek abban kompetensek és közvetlenül érintettek”. A legtöbb felsőoktatási intézmény, és azok vezetősége is többnyire támogatták az anyagi jellegű, valamint az oktatás szerkezetét átalakítani kívánó kezdeményezéseket. Ezen kívül számos középiskola tanári kara fogalmazott meg hasonló követeléseket. Az ősz folyamán javaslatok és memorandumok „tömege” érkezett a tárcához, illetve a párthoz. (A debreceni egyetemen pl. november végén megtartották a tervezett demonstrációt.)

                

                                   
               
A követelések zöme a felsőoktatás „radikális átalakítására”, a felmerülő problémák „racionális és demokratikus” megoldására úgy foglalt állást, hogy meg kell alakítani az OFSZ-t, amely fellép a változtatások végrehajtásáért, és képviseli a felsőoktatás egészét a kormányzati szervekkel való munkakapcsolatban. 

November 26-án Kecskeméten Ifjúsági Parlamentet hívtak össze. E nagyszabású értekezleten újra előkerült a felsőoktatási érdekképviseleti szövetség kérdése, és olyan javaslat született, hogy a korábban említett OFT jöjjön létre olyan fórumként, amely „közvetlen és élő kapcsolatot biztosít a felsőoktatás-politika állami feladatainak a megvalósítása terén a felsőoktatási intézmények és a központi ágazati irányítást ellátó állami szervek között”. E javaslatot végül elfogadták.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők