Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

Viták más egyetemeken 

November 7-én a Koordinációs Bizottság Pécsen tartott több egyetem képviselőinek részvételével ülést. Megerősítették a november 23-ai és 24-ei szolidaritási demonstráció szándékát, a programot is kidolgozták. Ezen kívül kialakítottak egy javaslatot az OFSZ alapításáról és működési elveiről.

 

Az ELTE ÁJTK-án november 10-én zajlott le egy vitafórum, melyet előzetes tervek szerint a felsőoktatás válság-állapotáról tartottak volna, azonban végül a szegedi javaslathoz való csatlakozásról tárgyaltak. (Bihari Mihály a témaváltás miatt a tervezett előadását nem is tartotta meg.)

 

Az ELTE BTK-án november 10-én a Kari tanácsülés tárgyalta meg a szegedi javaslatot, de nem fogadták el, és új előterjesztés elkészítéséről döntöttek (a hallgatók képviselői ezzel nem voltak megelégedve). Az ELTE BTK HÖT (Hallgatói Önkormányzati Testület) Elnöksége és a JATE BTK Operatív Bizottsága viszont november 15-én kibocsátott egy nyilatkozatot az OFSZ tervezete lényeges pontjairól, illetve a felsőoktatás átalakítására javasolt program elveiről. Ebben leszögezték, hogy a felsőoktatás a „jelenlegi helyzetben is” kapjon elegendő pénzt az igényes szakmai munka feltételeinek biztosítására. Igényelték az oktatás elemi tárgyi feltételeinek biztosítását, a nagyobb és teljesítmény-differenciált oktatói fizetéseket, esélyegyenlőséget biztosító tan- és ösztöndíjrendszert (magas szintű tanulmányi eredmény elérése esetén az ösztöndíj érje el a társadalmi létminimumot). Emellett követelték a felsőoktatás támogatási rendszerének egész átalakítását, és állami helyett „társadalmasított oktatás” kialakítását.

 

A szegedi kar állásfoglalásához hasonlóan ekkor is kinyilvánították az intézményi autonómia szükségességét, hogy az intézményi tanácsok önállóan dönthessenek a személyi kérdésekben, így a felvételi követelményekben és keretszámokban, a képzési rend kialakításában. A korra jellemző követelés volt az, hogy alakuljon ki egyfajta „belső demokrácia”, vagyis „minden döntési jogot olyan testületekre kell ruházni, amelyek abban kompetensek és közvetlenül érintettek”. A legtöbb felsőoktatási intézmény, és azok vezetősége is többnyire támogatták az anyagi jellegű, valamint az oktatás szerkezetét átalakítani kívánó kezdeményezéseket. Ezen kívül számos középiskola tanári kara fogalmazott meg hasonló követeléseket. Az ősz folyamán javaslatok és memorandumok „tömege” érkezett a tárcához, illetve a párthoz. (A debreceni egyetemen pl. november végén megtartották a tervezett demonstrációt.)

                

                                   
               
A követelések zöme a felsőoktatás „radikális átalakítására”, a felmerülő problémák „racionális és demokratikus” megoldására úgy foglalt állást, hogy meg kell alakítani az OFSZ-t, amely fellép a változtatások végrehajtásáért, és képviseli a felsőoktatás egészét a kormányzati szervekkel való munkakapcsolatban. 

November 26-án Kecskeméten Ifjúsági Parlamentet hívtak össze. E nagyszabású értekezleten újra előkerült a felsőoktatási érdekképviseleti szövetség kérdése, és olyan javaslat született, hogy a korábban említett OFT jöjjön létre olyan fórumként, amely „közvetlen és élő kapcsolatot biztosít a felsőoktatás-politika állami feladatainak a megvalósítása terén a felsőoktatási intézmények és a központi ágazati irányítást ellátó állami szervek között”. E javaslatot végül elfogadták.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők