Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

A hatalom a mozgalom mellett 

A kormányzati- és pártszervek is igyekeztek a mozgalom élére állni, és átvenni a kezdeményezést. A KISZ országos felsőoktatási rétegértekezletén állásfoglalás mondatott ki, amely a szegediekkel azonos kérdésekben igényelte a felsőoktatás reformját. Kimaradtak viszont belőle az ideológiai és társadalomtudományi tárgyakkal kapcsolatos egyetemi követelések.

 

1989 elején a kormányzat egy „dinamikus“ felsőoktatási fejlesztési tervet fogadott el, jelentősen növelve a pénzügyi előirányzatokat, és erősen kidomborítva az életkörülmények javítását. (Egyébiránt az egyetemi hallgatók számát 1990-ben 20%-al megemelték.) Az automatikus emelésen kívül 1989. szeptembertől a pedagógusok további, rendkívüli 15%-os béremelésben részesültek. E lépés sem érte el a kívánt eredményt, főleg a már előző évben jelentkező, egyre növekvő infláció miatt. 1988-ban vált a fogyasztói áremelkedés kétszámjegyűvé (16% körül), és 1989-ben is hasonlóan alakult. Jelentősen nőtt viszont a fejlesztésekre fordítható összeg. A tárca 1989-es beruházási keretének kb. 67%-át fordították a felsőoktatás fejlesztésére.

Az 1989-es évben javaslatok, tervek és elképzelések sora született minden lehetséges fórumon a felsőoktatási reform végrehajtására és elősegítésére (pl. egy jellegzetes című javaslat a Rektori Konferenciától: „Az egyetemek fejlesztése társadalmi-gazdasági felemelkedésünk érdekében”). Emellett számos egyedi intézkedés született annak pártkérésnek végrehajtása érdekében, hogy az egyetemek „maguk is tegyenek lépéseket súlyos gondjaik megoldása érdekében, ne csupán központi intézkedéseket várjanak, hanem működési helyeiken tárják fel azokat a lehetőségeket, amelyek a felsőoktatást segíthetik” (ilyen lett például az állampárt párthelyiségeinek igénybe vétele).

 

Hosszú előkészítés és viták után, 1989 májusában alakult meg az akkor már Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetségnek (OFÉSZ) nevezett szervezet.

 

A viták és az érdekvédelmi testületek szervezése az 1989-es évet is felölelte. Felsőoktatási törvényt követeltek, a dologi keretek növelését, sőt az ingyenes oktatás megszüntetése is megjelent, valamint ezzel kapcsolatban a különböző hitelkonstrukciók bevezetésének szándéka. az állampárt épületeinek megszerzését is beleértve.

                   

     
 

Az intézményi önállóság és tanszabadság jogának „biztosítása” továbbra is kiemelt figyelmet kapott, a Minisztertanács az Országgyűlést is tájékoztatta a korszerűsítéssel járó jogalkotási feladatokról. 1989-ben a teljes politikai intézményrendszer átalakulása során a felsőoktatás pénzügyi és jogi helyzetének átformálása is napirenden szerepelt.

 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők