Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

2. A szegedi bölcsészkar Operatív Bizottságának Állásfoglalása

1988. szeptember 28. 

A JATE BTK HALLGATÓINAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

 

A magyar felsőoktatás és azon belül is a humán felsőoktatás – saját társadalmi, politikai és gazdasági környezetét tükrözve – a jelenlegi helyzetében és állapotában nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni. Minden további halogatás, reformfoltozgatás a (humán) értelmiség a tágabb értelemben vett (írás) tudás létét, a magyarság általános és kulturális érdekeit veszélyezteti.

A felsőoktatás átalakításának alapja egyrészt a felsőoktatási intézmények teljes autonómiája – oktatási és tartalmi kérdésekben –, másrészt a tanszabadság kell, hogy legyen.

 

Ennek érdekében követeljük:

  1. Szűnjön meg a tantervutasítás. A Művelődési Minisztérium hátóságból váljon felügyeleti szervvé, mely csupán felügyeleti jogokat gyakorolhat. Az oktatás tartalmi kérdéseiben a MM csak diploma kiadásának általános feltételeit határozza meg.

    A felsőoktatási intézményeken belül kell dönteni, határozni a kisebb oktatási egységek, a félév teljesítésének feltételeiről. A diákoknak, ezeket a - minden bizonnyal sokkal szigorúbb - követelményeket szem előtt tartva jogában áll a felkészülés módozatainak megválasztása. Az óra látogatása ne legyen kötelező csak ajánlott a számonkérés feltételeinek teljesítése érdekében.

    A szorgalmi időszak teljesítésének feltétele, meghatározott és minimalizált szemináriumi gyakorlati jegy megszerzése legyen, olyan szemináriumokon, amelyek kapcsolódnak az évfolyamok megfelelő tananyagához. A kötelező szemináriumok eltörlésével a hallgatónak joga a szemináriumok és tanárok közötti választás.
    A felsőoktatási intézményekben az eddig kötelező ideológiai tárgyak helyét szabadon választható formában vegyék át az általános társadalomismereti tárgyak és a filozófiai történet. Ez a változás legyen teljes és visszafordíthatatlan: ne lehessen filozófia történet elnevezés alatt csak dialektikus és történelmi materializmust, politológia elnevezés alatt csak tudományos szocializmust, közgazdaságtan alatt csak marxista politikai gazdaságtant oktatni. A marxizmus-leninizmus az orosz nyelvhez hasonlóan legyen egyenlő jogú és helyzetű, mint a többi filozófiai irányzat és nyelv.

    A tanárképzésben az orvosképzéshez hasonlóan a szakoktatás időtartama 5 év legyen. Ezt az időtartamot semmilyen jogcímen, még a pedagógiai képzés érdekében sem lehet megrövidíteni. A képzés végén, a diplomamunka sikeres megvédése után a hallgatók szakdiplomát kapjanak, a tanítani szándékozók egy éves pedagógiai képzés és fizetett iskolai gyakorlat után megfelelés esetén, pedagógusi képzettséget igazoló tanári diplomát kapjanak.

Az oktatás egészét, így a felsőoktatást is magába foglaló új jogi szabályozás, akár új oktatási alaptörvény kidolgozását. A jogszabályalkotása vagy törvényalkotás előkészítő munkálataiba egyenlő, partneri módon vonják be a felsőoktatási intézmények vezetőit, az oktatók és a hallgatók képviselőit, független szakértőket. A jogszabály, törvény elfogadását nyilvános társadalmi vita és széleskörű, korrekt tájékoztatás előzze meg.
Az egyetemi oktató maximálisan képzett oktató és nevelőszakember. Munkájáért az általa oktatott szakterület legmagasabb fizetését kell kapnia, a tudományos pozíciók, az egyetemi státusok fokozatában. Javadalmazása az általános bér- és jövedelemmozgás szerint alakuljon, és az inflációs ráta mellett a tanítási órák száma, a vezetett szemináriumok, a megtartott előadások és a megjelent publikációk függvényében állandóan változzon. Fizetésének, és pusztán annak – kielégítő munkavégzés esetén – elegendőnek kell lennie méltó lakásviszonyok, életszínvonal, könyvellátás és utazási költségek fennakadás nélküli biztosítására.

A hallgató a munkáját végző fiatal szakemberjelölt. Nem kivetettje, nem eltartottja, nem élősdije, hanem egyenjogú tagja a társadalomnak, ezen belül az egyetemi társadalomnak. Munkájáért fizetést kap, javadalmazása az általános bér- és jövedelemmozgás szerint alakuljon és az inflációs ráta mellett legyen tekintettel a lakásviszonyokra, a tanügyi költségekre és az utazási körülményekre. Az ösztöndíj fizetési jellegének alapvető feltétele, hogy amennyiben a hallgató kölcsönt kíván felvenni, a pénzintézetek hitelképes ügyfélnek tekintsék őt.

Ezzel egyidejűleg szükséges és követeljük, hogy kormányzati szinten vizsgálják felül az oktatás, azon belül is a felsőoktatás anyagi feltételeit. Az oktatás – az általánosan vett kulturális, szociális és egészségügyi szférával együtt – kapjon nagyobb részesedést a költségvetésből, a katonai kiadások, az államilag támogatott párt- és tömegszervezetek költségeinek terhére.

 

Kijelentjük: a pedagógusok nem lehetnek tovább a nemzet napszámosai, fizetésük nem éhbér. A pedagógusok felelnek a jövő nemzedékeiért; méltányos társadalmi és anyagi megbecsülésük álljon arányban össztársadalmi fontosságukkal. Fizetésük és pusztán az, elegendő kell legyen a méltó életszínvonal és a szakmai önképzés biztosítására.

 

A hallgatónak minden, a legtágabb értelemben vett, őt érintő kérdésben joga a véleménynyilvánítás, annak minden formájában. A hallgatók választott képviselők révén képviseltetik magukat az oktatási döntéshozás minden szintjén. Érdekeik védelmében és érvényesítésére joguk van szervezetek alakítására, együttes fellépésre az alkotmány tiszteletben tartásával.

 

Ezen állásfoglalással a célunk a véleménynyilvánítás, a tájékoztatás, a társadalmi vita megindítása volt. Ennek megfelelően állásfoglalásunkat eljuttatjuk a kormányzatnak, a művelődési miniszternek, a képviselőháznak, a társadalmi szervezetek és a sajtó képviselőinek és az összes felsőoktatási intézmény vezetőjének.

 

JATE BTK OPERATÍV BIZOTTSÁG

  

Jelzet: MOL XIX–I–9–c–2937–1988. – Magyar Országos Levéltár, Czibere Tibor miniszter, iktatott iratok. – Eredeti, gépelt tisztázat.

 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők