„A börtönben is szólítsanak elvtársnak”

Extra igények a Markó utcában

Farkas Mihályt, fiát Farkas Vladimírt és Faludi Ervint 1956 októberében, de még a forradalom kitörése előtt tartóztatták le több társukkal együtt. A letartóztatás után a bűnbak szerepére kiszemelt volt honvédelmi miniszter és társai „áldatlan” körülmények közé kerültek. Ezt megelégelve írtak levelet a legmagasabb pártfórumra, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás során le fogják leleplezni az igazi bűnösöket, azaz „kénytelenek leszünk akaratunk ellenére továbbmenni konkrétumokkal, bizonyítható tényekkel az igazság feltárása terén”.

Bevezetés

Farkas Mihályt, fiát Farkas Vladimírt és

1956 októberében, de még a forradalom kitörése előtt tartóztatták le több társukkal együtt. A cél az volt, hogy - Péter Gáboron kívül - elítéljék őket a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszak „hibáiért". A letartóztatás után a Markó utcai börtönbe vitték a bűnbak szerepére kiszemelt volt honvédelmi minisztert és társait, ahol „áldatlan" körülmények közé kerültek. Ezt megelégelve írtak levelet a legmagasabb pártfórumra, megfenyegetve benne Kádár Jánost is, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás során le fogják leleplezni az igazi bűnösöket, azaz „kénytelenek leszünk akaratunk ellenére továbbmenni konkrétumokkal, bizonyítható tényekkel az A fenyegetés be is vált: 1957 januárjában megjelent a börtönben Szénási Géza, a Legfőbb Ügyészség vezetője, aki számos ígéretet tett a foglyoknak. Ettől kezdve a hozzátartozók hetenként látogathatták a rabokat, hozhattak nekik csomagokat, kaptak napilapokat és folyóiratokat, sőt Farkas Vladimír még beteg édesanyjával is beszélhetett telefonon. A legnagyobb privilégium azonban kétségkívül az volt, hogy levelet is írhattak, méghozzá a legmagasabb köröknek címezve, mi több, ezeket a leveleket a címzettek kézhez is vehették - természetesen hiba lenne azt állítani, hogy ezt nem saját érdekeik okán tették meg, ám ettől a kedvezmény ténye és annak jelentősége tagadhatatlan.

Az egykor a pártállam vezetőséghez tartozó rabok igényei azonban akkor mérhetők fel igazán, ha bemutatjuk a kor tényleges börtönviszonyait is. Az ÁVH éjszakai, vagy hajnali letartóztatásai után a politikai okokból megvádoltak évekre eltűntek rokonaik, ismerőseik elől. A börtönök kapuiban legfeljebb egy „kedvesebb" ávós elejtett megjegyzésiből tudhatták meg, hogy szeretteik hol senyvednek. A börtönökben, a munka- és internálótáborokban nem volt látogatás, az ott élők nem kaphattak csomagot. A nyílt, vagy más néven kirakatperekben elítéltek hozzátartozóinak annyi könnyebbségük volt, hogy ők legalább tudták, hogy hány évre ítélték el a vádlottakat, míg zárt per esetében még erről sem lehetett szó.

Az elítéltek sem tudhattak semmit a külvilág eseményeiből. Általában egyszemélyes zárkákban ültek (ha valaki mégis volt a cellában, arról biztosan lehetett tudni, hogy besúgó, ún. vamzer), egymással pedig nem, vagy csak alig tudtak kommunikálni. Komoly hírértéke volt még az 1-2 évvel korábbi újságfecniknek is, amik néha azért bejuthattak a cellákba.
Sétára nem volt lehetőség, ablaktalan, vagy kisméretű, magasan elhelyezett ablakokkal „ellátott", sötét, nyirkos cellákban sínylődtek az elítéltek embertelen bánásmód között. Az étel, amit kaptak, mennyiségében és minőségében megközelítőleg sem volt elégséges egy felnőtt ember igényeihez mérten. Esetleges betegségeikre a foglyok semmilyen kezelést nem kaptak.

A fentiek tudatában értékeljük hát a kivételezett foglyok által kért és kapott rendkívüli bánásmódot, amiről az alábbi dokumentumok tanúskodnak, annak jeléül, hogy az egykori pártelit börtönben ülő tagjai, illetve az oda juttatásukban szerepet játszók közötti kapcsolat sajátos formában élt tovább.

A dokumentumokat szöveghűen, de nem betűhíven közöljük, a magyar helyesírás jelenlegi szabályai szerint.

Az ügyiratok lelőhelye: MOL XIX-B-1-ai Miniszteri Titkárság 1957. 2. d.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők