Hogyan zajlottak a létszámcsökkentések 1946-ban?

A B-listázások hátteréről

„A közhivatalok megtisztítása: hadművelete a demokráciának. Ezt a hadműveletet tervszerűen, fegyelmezetten és a győzelem teljes elhatározottságával kell végrehajtanunk. A feladat nehéz. Csak a legmegbízhatóbb, megközelíthetetlen, értelmes és erélyes elvtársak alkalmasak eredményes ellátására. Aki tehát tisztogató bizottságba szóló megbízást kap, tekintse megbecsülésnek és érezze át a milliós munkásság sok évtizedes mozgalmával szemben a teljes felelősséget.”

Forrásközlésemben nem a B-listázások eseménytörténetének bemutatására törekszem. Ezt már megtették előttem

, illetve a téma nagysága egyébként is szétfeszítené jelen írás kereteit. A következő forrásközlés másra vállalkozik: a leépítéseket eddig ismeretlen oldalról kívánom bemutatni, a háttérmunkálatokra, konkrétan a Szakszervezeti Tanács - delegáltjainak szánt - meghatározott instrukcióira koncentrálva.

A B-listázások hátteréről

A leépítések előzménye volt az a munka (is) amit a Magyar Kommunista Párt egyik ismeretlen, háttérben működő tagja dolgozott ki funkcionáriusainak. Ezt támasztja alá

című irat, amely egyfajta „menetrendként" is értelmezhető. Eszerint e küzdelem egybekapcsolódik az infláció megfékezéséért folyó harccal, a reakciós szabotálások elleni harccal, a nagytőke spekulációjának, illetve a reakciónak a földesurak visszacsempészésére irányuló kísérleteinek megakadályozására. Éppen ezért a lefolytatandó akciók tervezete szerint Budapesten először a nagyüzemekben majd a kisipari szakmákban, szakosztályi, iparági, illetve szakmaközi gyűléseket kell tartani a külső kerületekben lévő helyi csoportok rendezésében. A 40-60 perces gyűléseken, amelyeken egy 20 perces előadói beszédet 4-5 perces felszólalások követhetnek, határozatokat kell elfogadni, amelyekben követelni kell az államgépezet megtisztítását, valamint képviseletet a szakszervezetek megbízottai számára a leépítő bizottságokban. A határozatokat el kell küldeni a két munkáspárt lapjainak, a szakszervezeti közlönynek és a szaklapoknak, vidéken a helyi munkáspárti lapoknak. Március 3-án vagy 10-én vasárnap pedig nagygyűlést kell rendezni, amelyen biztosítani kell a földmunkások és a kisbirtokosok képviselőinek részvételét is, természetesen a két munkáspárt vezérének meghívása mellett. A nagygyűlésen a tervek szerint Kossa István, Rákosi Mátyás és, Szakasits Árpád tartott 20-25 perces beszédet, s emellett lehetőséget akartak adni egy ipari, egy szellemi és egy földmunkás számára, a dolgozó nők és az ifjúság egy-egy képviselőjének 5-6 perc erejéig. A rendezvényre mozgósítani kívánták a munkás kultúrszövetség gárdáit is. Ez a nagygyűlés egyúttal a március 15-ei ünneplés megfelelő bevezetője is lett volna. Terveik szerint február 24. és március 5. között vidéken is hasonlóképpen kell a helyi közigazgatást befolyásolni, meghívandók a helyi nemzeti bizottságok képviselői is, tapasztalataikra, szervezőképességükre támaszkodva. Az akciók irányítására, szervezésére, lebonyolítására a szakszervezeti központok 4-7 tagú bizottságokat hoztak létre. Ezalatt a háztömbök megbízottai aláírásokat gyűjtöttek a lakóktól a közigazgatás megtisztításnak követeléséért. Egy nyomtatványt írattak alá a szimpatizánsokkal, amelyben követelték a reakciósok, a korrupt elemek eltávolítását a közigazgatás kötelékéből. Egyben kérték a kormányt, hogy a „megtisztítási munkák" végrehajtását a nemzeti bizottságok a Szakszervezeti Tanáccsal együtt végezzék el. Végül helyet követeltek a munkásságnak is a Az események hűen követték a „menetrendet", ami egyúttal arra is utal, hogy az 1948-tól alkalmazott szervezési és propaganda módszereket már 1946 tavaszán is „magas szinten" művelték a kommunista párt aktivistái.

Ezen a napon történt szeptember 26.

1920

A numerus claususról szóló törvény elfogadása, mely előírja az egyetemekre, jogakadémiákra fölvehetők számát és összetételét. Azaz...Tovább

1946

A MKP II. kongresszusán elfogadott pártprogram része lett az egyház „megsemmisítése”.

1989

A Magyar Országgyűlés elfogadja a be- és kivándorlási törvényt. Ez alapvető emberi jognak nyilvánítja a kivándorlást, és a szabad mozgást...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők