„Gratulálunk és fogadja részvétemet”

Kádár és Dubček találkozója 1968 januárjában

„Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva. Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult” állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, – most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni.”

Bevezetés 

Ezekkel a szavakkal tervezte Kádár János Alexander Dubček üdvözlését első, nem hivatalos, pártvezéri találkozójukon. Az összejövetelről Kádár az MSZMP Politikai Bizottsága 1968. január 23-i ülésén számolt be,

Erdélyi Károly által készített emlékeztető felhasználásával. azonban teljes terjedelmükben ezúttal hozzuk nyilvánosságra.

Alexander Dubčeket, a Szlovák Kommunista Párt első titkárát 1968. január 5-én választották a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává, ugyanakkor szétválasztották a köztársasági elnöki és az első titkári funkciót, a korábban mindkét funkciót egyszerre betöltő pártvezért, Antonín Novotnýt pedig - látszólag felfelé buktatva -

Dubček rögtön meghívást kapott a Szovjetunióba; de úgy döntött, hogy előtte találkozik Kádár Jánossal. Hogy a szovjetek érzékenységét ne sértse meg, Dubček leszögezte, hogy új funkciójában első hivatalos külföldi útja a Szovjetunióba vezet. Ezért a két első titkár találkozójára a szlovákiai Tapolčiankyban (Kistapolcsány) hivatalos külsőségektől mentes formában,

1968 elején a két ország helyzete sok szempontból hasonló volt. Mindkét állam gazdaságát megviselte a tervutasításos gazdálkodás és a Szovjetunió által is szorgalmazott erőltetett iparosítás. Mindkét pártvezér belátta, hogy az érvényben lévő, működésképtelen modellen változtatni kell.

Csehszlovákiában 1967. január 1-én bevezették az új gazdasági mechanizmust, amit a magyar pártvezetés is élénk figyelemmel kísért és a tapasztalatokat felhasználta a tervek szerint 1968-ban bevezetendő, magyar új gazdasági mechanizmus kidolgozásakor. Dubček Kádárban 1968 elején stratégiai partnert látott, személyében olyan pártvezérrel kívánt találkozni, akivel eszmét cserélve, tapasztalatait felhasználva könnyebben tudja elfogadtatni elképzeléseit pártbeli ellenfeleivel, illetve a Szovjetunió vezetőivel. Kádár számára Dubček és az egész csehszlovákiai folyamat annak a tesztelése is lehetett, hogy vajon az SZKP meddig engedi elmenni kelet-európai testvérpártjait? Az ekkor még létező közös érdekek és az egymásrautaltság miatt a jelentésből a csehszlovák folyamattal rokonszenvező vélemény olvasható ki; a hangvétele sokkal barátságosabb, mint amire a későbbi események ismeretében következtetni lehet.

Mindkét első titkár tisztában volt azzal, hogy a mozgásterük rendkívül szűk: a Szovjetunió egyetértése vagy beleegyezése nélkül érdemi döntéseket nem hozhatnak. Tudták, hogy a Szovjetunió és a testvérpártok vezetői minden lépésükről tudomást szereznek. Fentiek miatt nehezen elképzelhető, hogy a szovjet kommunista párt vezetője, Leonyid Iljics Brezsnyev előzetesen ne tudott volna Dubček és Kádár kistapolcsányi vadászatáról, holott az iratok alapján csak annyi bizonyos, hogy Kádár a találkozó után beszámolt Brezsnyevnek az ott történtekről.

Dubček a Szovjetunióban tanult - az SZKP Központi Pártfőiskoláját végezte el -, becenevén (Szása) szólította őt Brezsnyev is. Moszkva a csehek és a szlovákok számára egyaránt elfogadott, a Szovjetunióhoz feltétlenül hűséges kommunistát látott benne, olyan embert, aki a csehszlovákiai folyamatot a legnagyobb eséllyel tudja kézben tartani.

A szovjetek emlékezetében élénken éltek az 1956-ban szerzett tapasztalatok, ezért egyfelől nyomást gyakoroltak a csehszlovák vezetésre, másfelől időt is hagytak nekik, hogy bizonyítsanak. Kádárt viszont eszközként használták: hol az 1956-os intervencióval, hol Rákosi visszatérésével, hol pedig egy újabb Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia összetételű, szocialista kisantanttal ijesztgették, vagy egyszerűen azzal, hogy Moszkva elveszíti iránta való bizalmát.

A két politikus személyisége és helyzete közötti különbség erősebb volt, mint a hasonlóság, de ez a kistapolcsányi találkozó idején Dubček számára még nem vált nyilvánvalóvá.

Kádár tervezett köszöntője végül váteszinek bizonyult. Azt azonban még ő sem tudhatta, hogy - amint az utólagos elemzésekből kiderült -, január végére Brezsnyev csapata minden eshetőségre felkészülve már elkészítette a Csehszlovákia elleni katonai intervenció tervét...

 

A források a Magyar Országos Levéltár MSZMP iratai között találhatók. A közlésnél a mai helyesírási szabályokat alkalmaztuk, de a nevek és a helynevek írásánál meghagytuk a korabeli írásmódot, pl. Dubcsek vagy Dubcek.

Ezen a napon történt július 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők