„Gratulálunk és fogadja részvétemet”

Kádár és Dubček találkozója 1968 januárjában

„Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva. Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult” állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, – most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni.”

Bevezetés 

Ezekkel a szavakkal tervezte Kádár János Alexander Dubček üdvözlését első, nem hivatalos, pártvezéri találkozójukon. Az összejövetelről Kádár az MSZMP Politikai Bizottsága 1968. január 23-i ülésén számolt be,

Erdélyi Károly által készített emlékeztető felhasználásával. azonban teljes terjedelmükben ezúttal hozzuk nyilvánosságra.

Alexander Dubčeket, a Szlovák Kommunista Párt első titkárát 1968. január 5-én választották a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává, ugyanakkor szétválasztották a köztársasági elnöki és az első titkári funkciót, a korábban mindkét funkciót egyszerre betöltő pártvezért, Antonín Novotnýt pedig - látszólag felfelé buktatva -

Dubček rögtön meghívást kapott a Szovjetunióba; de úgy döntött, hogy előtte találkozik Kádár Jánossal. Hogy a szovjetek érzékenységét ne sértse meg, Dubček leszögezte, hogy új funkciójában első hivatalos külföldi útja a Szovjetunióba vezet. Ezért a két első titkár találkozójára a szlovákiai Tapolčiankyban (Kistapolcsány) hivatalos külsőségektől mentes formában,

1968 elején a két ország helyzete sok szempontból hasonló volt. Mindkét állam gazdaságát megviselte a tervutasításos gazdálkodás és a Szovjetunió által is szorgalmazott erőltetett iparosítás. Mindkét pártvezér belátta, hogy az érvényben lévő, működésképtelen modellen változtatni kell.

Csehszlovákiában 1967. január 1-én bevezették az új gazdasági mechanizmust, amit a magyar pártvezetés is élénk figyelemmel kísért és a tapasztalatokat felhasználta a tervek szerint 1968-ban bevezetendő, magyar új gazdasági mechanizmus kidolgozásakor. Dubček Kádárban 1968 elején stratégiai partnert látott, személyében olyan pártvezérrel kívánt találkozni, akivel eszmét cserélve, tapasztalatait felhasználva könnyebben tudja elfogadtatni elképzeléseit pártbeli ellenfeleivel, illetve a Szovjetunió vezetőivel. Kádár számára Dubček és az egész csehszlovákiai folyamat annak a tesztelése is lehetett, hogy vajon az SZKP meddig engedi elmenni kelet-európai testvérpártjait? Az ekkor még létező közös érdekek és az egymásrautaltság miatt a jelentésből a csehszlovák folyamattal rokonszenvező vélemény olvasható ki; a hangvétele sokkal barátságosabb, mint amire a későbbi események ismeretében következtetni lehet.

Mindkét első titkár tisztában volt azzal, hogy a mozgásterük rendkívül szűk: a Szovjetunió egyetértése vagy beleegyezése nélkül érdemi döntéseket nem hozhatnak. Tudták, hogy a Szovjetunió és a testvérpártok vezetői minden lépésükről tudomást szereznek. Fentiek miatt nehezen elképzelhető, hogy a szovjet kommunista párt vezetője, Leonyid Iljics Brezsnyev előzetesen ne tudott volna Dubček és Kádár kistapolcsányi vadászatáról, holott az iratok alapján csak annyi bizonyos, hogy Kádár a találkozó után beszámolt Brezsnyevnek az ott történtekről.

Dubček a Szovjetunióban tanult - az SZKP Központi Pártfőiskoláját végezte el -, becenevén (Szása) szólította őt Brezsnyev is. Moszkva a csehek és a szlovákok számára egyaránt elfogadott, a Szovjetunióhoz feltétlenül hűséges kommunistát látott benne, olyan embert, aki a csehszlovákiai folyamatot a legnagyobb eséllyel tudja kézben tartani.

A szovjetek emlékezetében élénken éltek az 1956-ban szerzett tapasztalatok, ezért egyfelől nyomást gyakoroltak a csehszlovák vezetésre, másfelől időt is hagytak nekik, hogy bizonyítsanak. Kádárt viszont eszközként használták: hol az 1956-os intervencióval, hol Rákosi visszatérésével, hol pedig egy újabb Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia összetételű, szocialista kisantanttal ijesztgették, vagy egyszerűen azzal, hogy Moszkva elveszíti iránta való bizalmát.

A két politikus személyisége és helyzete közötti különbség erősebb volt, mint a hasonlóság, de ez a kistapolcsányi találkozó idején Dubček számára még nem vált nyilvánvalóvá.

Kádár tervezett köszöntője végül váteszinek bizonyult. Azt azonban még ő sem tudhatta, hogy - amint az utólagos elemzésekből kiderült -, január végére Brezsnyev csapata minden eshetőségre felkészülve már elkészítette a Csehszlovákia elleni katonai intervenció tervét...

 

A források a Magyar Országos Levéltár MSZMP iratai között találhatók. A közlésnél a mai helyesírási szabályokat alkalmaztuk, de a nevek és a helynevek írásánál meghagytuk a korabeli írásmódot, pl. Dubcsek vagy Dubcek.

Ezen a napon történt november 23.

1935

Megszületett Törőcsik Mari a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő...Tovább

1935

Megszületik Vlagyiszlav Nyikolajevics Volkov szovjet űrhajós († 1971).

1940

Románia csatlakozik a tengelyhatalmakhoz.

1945

Első fokon halálra ítélik Imrédy Béla miniszterelnököt

1956

Az Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége (EPOSZ) Ideiglenes Szervező Bizottsága Felhívásban szólította fel a parasztifjúságot a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők