„Gratulálunk és fogadja részvétemet”

Kádár és Dubček találkozója 1968 januárjában

„Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva. Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult” állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, – most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni.”

Bevezetés 

Ezekkel a szavakkal tervezte Kádár János Alexander Dubček üdvözlését első, nem hivatalos, pártvezéri találkozójukon. Az összejövetelről Kádár az MSZMP Politikai Bizottsága 1968. január 23-i ülésén számolt be,

Erdélyi Károly által készített emlékeztető felhasználásával. azonban teljes terjedelmükben ezúttal hozzuk nyilvánosságra.

Alexander Dubčeket, a Szlovák Kommunista Párt első titkárát 1968. január 5-én választották a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává, ugyanakkor szétválasztották a köztársasági elnöki és az első titkári funkciót, a korábban mindkét funkciót egyszerre betöltő pártvezért, Antonín Novotnýt pedig - látszólag felfelé buktatva -

Dubček rögtön meghívást kapott a Szovjetunióba; de úgy döntött, hogy előtte találkozik Kádár Jánossal. Hogy a szovjetek érzékenységét ne sértse meg, Dubček leszögezte, hogy új funkciójában első hivatalos külföldi útja a Szovjetunióba vezet. Ezért a két első titkár találkozójára a szlovákiai Tapolčiankyban (Kistapolcsány) hivatalos külsőségektől mentes formában,

1968 elején a két ország helyzete sok szempontból hasonló volt. Mindkét állam gazdaságát megviselte a tervutasításos gazdálkodás és a Szovjetunió által is szorgalmazott erőltetett iparosítás. Mindkét pártvezér belátta, hogy az érvényben lévő, működésképtelen modellen változtatni kell.

Csehszlovákiában 1967. január 1-én bevezették az új gazdasági mechanizmust, amit a magyar pártvezetés is élénk figyelemmel kísért és a tapasztalatokat felhasználta a tervek szerint 1968-ban bevezetendő, magyar új gazdasági mechanizmus kidolgozásakor. Dubček Kádárban 1968 elején stratégiai partnert látott, személyében olyan pártvezérrel kívánt találkozni, akivel eszmét cserélve, tapasztalatait felhasználva könnyebben tudja elfogadtatni elképzeléseit pártbeli ellenfeleivel, illetve a Szovjetunió vezetőivel. Kádár számára Dubček és az egész csehszlovákiai folyamat annak a tesztelése is lehetett, hogy vajon az SZKP meddig engedi elmenni kelet-európai testvérpártjait? Az ekkor még létező közös érdekek és az egymásrautaltság miatt a jelentésből a csehszlovák folyamattal rokonszenvező vélemény olvasható ki; a hangvétele sokkal barátságosabb, mint amire a későbbi események ismeretében következtetni lehet.

Mindkét első titkár tisztában volt azzal, hogy a mozgásterük rendkívül szűk: a Szovjetunió egyetértése vagy beleegyezése nélkül érdemi döntéseket nem hozhatnak. Tudták, hogy a Szovjetunió és a testvérpártok vezetői minden lépésükről tudomást szereznek. Fentiek miatt nehezen elképzelhető, hogy a szovjet kommunista párt vezetője, Leonyid Iljics Brezsnyev előzetesen ne tudott volna Dubček és Kádár kistapolcsányi vadászatáról, holott az iratok alapján csak annyi bizonyos, hogy Kádár a találkozó után beszámolt Brezsnyevnek az ott történtekről.

Dubček a Szovjetunióban tanult - az SZKP Központi Pártfőiskoláját végezte el -, becenevén (Szása) szólította őt Brezsnyev is. Moszkva a csehek és a szlovákok számára egyaránt elfogadott, a Szovjetunióhoz feltétlenül hűséges kommunistát látott benne, olyan embert, aki a csehszlovákiai folyamatot a legnagyobb eséllyel tudja kézben tartani.

A szovjetek emlékezetében élénken éltek az 1956-ban szerzett tapasztalatok, ezért egyfelől nyomást gyakoroltak a csehszlovák vezetésre, másfelől időt is hagytak nekik, hogy bizonyítsanak. Kádárt viszont eszközként használták: hol az 1956-os intervencióval, hol Rákosi visszatérésével, hol pedig egy újabb Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia összetételű, szocialista kisantanttal ijesztgették, vagy egyszerűen azzal, hogy Moszkva elveszíti iránta való bizalmát.

A két politikus személyisége és helyzete közötti különbség erősebb volt, mint a hasonlóság, de ez a kistapolcsányi találkozó idején Dubček számára még nem vált nyilvánvalóvá.

Kádár tervezett köszöntője végül váteszinek bizonyult. Azt azonban még ő sem tudhatta, hogy - amint az utólagos elemzésekből kiderült -, január végére Brezsnyev csapata minden eshetőségre felkészülve már elkészítette a Csehszlovákia elleni katonai intervenció tervét...

 

A források a Magyar Országos Levéltár MSZMP iratai között találhatók. A közlésnél a mai helyesírási szabályokat alkalmaztuk, de a nevek és a helynevek írásánál meghagytuk a korabeli írásmódot, pl. Dubcsek vagy Dubcek.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők