„Gratulálunk és fogadja részvétemet”

Kádár és Dubček találkozója 1968 januárjában

„Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva. Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult” állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, – most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni.”


Kádár János beszámolója a Politikai Bizottság 1968. január 23-i ülésén az Alexander Dubčekkal folytatott tárgyalásról

Jegyzőkönyv
A Politikai Bizottság 1968. január 23-án tartott üléséről

Szóbeli tájékoztató a csehszlovák elvtársakkal való megbeszélésről.

Kádár János elvtárs:

Mivel nem tudom, hogy az elvtársak ismerik-e mindannyian ennek a szóban forgó találkozónak a közvetlen előzményeit, talán elmondanám.

Hat-nyolc nappal ezelőtt jött Dubcek elvtárstól üzenet, hogy szeretne velem találkozni, s beszélgetni, ezért meghívott valahova Szlovákiába, egy közeleső helyre vadászatra. A második üzenet úgy szólt, hogy a találkozón az ő részükről esetleg részt venne 2-3 politikai bizottsági tag, és tőlünk is szívesen látnának elvtársakat. A harmadik üzenet úgy szólt, hogy itt, meg ott szeretne velem találkozni, - de résztvevőket ő nem nevezett meg. Nem tudtuk, kik lesznek ott. Tehát amíg a második üzenetben azt mondta, hogy több politikai bizottsági tag is részt vesz a megbeszélésen, és tőlünk is szívesen látnának vendégeket - még Fock és más elvtársak nevét is megemlítette - most nem mondott semmit. Tehát nem lehetett látni, hogy politikai bizottsági tagjaik közül kik vesznek ott részt. Ennyi volt az előzmény.

Azután létrejött ez a találkozó, ami tulajdonképpen két helyen történt. Egyik: Érsekújvár felett egy ismert vadászhelyen szerveztek rövid vadászatot, amely összesen három óra hosszáig tartott, itt azonban nem tudtak bennünket elszállásolni, így elmentünk egy onnan másfél órányira lévő helyre, Tapolcsiankyba egy vadászházba. Ott is volt egy rövid vadászat, azután összeszedelőzködtünk, és átmentünk egy másik házba. Ott a vacsora előtt én két, vagy több órát négyszemközt beszélgettem Dubcek elvtárssal, azután együtt megvacsoráztunk, s azután folytattuk a beszélgetést.

Csehszlovák részről a vadászaton részt vett Szabolcsik elvtárs, az elnökség póttagja, a Szlovák Kommunista Párt KB titkára, Dvorsky elvtárs, a szlovák párt KB póttagja, kerületi titkár, egy Hagara nevű elvtárs, aki a szlovák vízgazdálkodási szervek igazgatója, Daubner elvtárs, a szlovák szakszervezetek elnöke, Stencl elvtárs, a szlovák népi ellenőrzés elnöke. És a társaság egy része szombaton este, vacsora után visszament Bratislavába.

Mivel én a Politikai Bizottság tudtával és jóváhagyásával mentem ki, a Politikai Bizottság nevében mondtam el azt, amit illett és el kellett mondani. Átadtam üdvözletünket, jókívánságainkat, amiket ők szívesen viszonoztak. Hagara elvtárs külön kérte, hogy Kállai elvtársnak, Daubner elvtárs pedig hogy Gáspár elvtársnak adjam át üdvözletét.

Azzal kezdeném, hogy ez a szó szoros értelmében mindenféle protokoll nélküli találkozó volt. Ugyanezzel a társasággal, ugyanitt én már találkoztam két és négy évvel ezelőtt is. Olyan volt itt a légkör, mint amikor ismerősök találkoznak. Jó légkör volt a Dubcek elvtárssal való beszélgetésnél is.

Én a szokásosnál kicsit erősebb kísérettel mentem, mert bizonytalan volt, hogy kik vesznek ott részt. Beszerveztünk olyan embereket, akik csehül beszélnek, olyant, aki szlovákul beszél (pozsonyi konzulunkat) és Erdélyi elvtársat, aki oroszul beszél. Végül az történt, hogy oroszul beszélgettünk, mert ott volt olyan tolmács, aki megfelelő ilyen bizalmas beszélgetésre. És az orosz nyelv Dubcsek elvtársnál nem ütközik nehézségbe, mert ő kitűnően beszél oroszul.

Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva.

Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult" állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, - most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni, - és ez a társaság, melyet előbb megneveztem, külön is mondta: nagyon jó, hogy együtt vagyunk, mert nagy szükség van Dubcek elvtársnak arra, hogy kötetlenül kibeszélhesse magát.

Más tekintetben - ezt is meg kell mondani, - Dubcek elvtárs énrám, aki egyébként is ismerem őt, nagyon jó benyomást tett olyan szempontból, hogy semmiféle triumfálás, vagy gőg nem tapasztalható nála, sőt talán azt lehetne mondani, éppen az ellenkezője van ennek. Bizonyos értelemben el van keseredve, hogy éppen őt választották meg, érzi a gondot, a felelősséget, és nagyon szenved.

Dubcsek elvtársról az a véleményem és megítélésem, hogy kivétel nélkül minden fontos kérdésben ő kommunista és elvi alapon áll, ez még a szubjektív dolgokra, pl. Novotny elvtárs megítélésére is értendő. Nincs benne gyűlölet, vagy hasonló dolog.

Mindezek alapján - bár a beszélgetés majdnem végig a cseh ügyekbe való beavatkozás volt tulajdonképpen, mert hiszen másról sem beszéltünk - azt lehet mondani, hogy a beszélgetés korrekt, elvtársi volt. Én is nagyon örülök annak, hogy létrejött ez a találkozó, és külön annak, hogy ez ilyen módon, ilyen környezetben és ilyen feltételek között történt. Régi ismerősök voltak ott, akiknek lehetett azt mondani, hogy most ők kártyázzanak, mi pedig beszélgetünk.

Első beszélgetési témánk, - bár ott is már politikai kérdések keveredtek - majdnem két órán át a múltkori és a mostani meghívás körül forgott. Ebből az derült ki - és ez összefügg a mostani találkozó kezelésével is - hogy annak idején egy szót sem szólt Novotny elvtárs sem az elnökségnek, sem a Titkárságnak arról, hogy meghívta Brezsnyev elvtársat és engem. Ezt ő szervezte és szerveztette saját elnökségi titkárságával. És valamilyen üggyel kapcsolatban a megnevezett csehszlovákoknak mondta, hogy ekkor és ekkor lesz egy vadászat, - de különben semmit sem mondott. Ez olyan momentum, ami fontos az akkori szituáció megítéléséhez. Ez részben magyarázza, hogy Brezsnyev elvtárs vizitjét miért fogadták olyan idegenkedéssel még a vezetés háza táján is. Egyszerűen akkor tudták meg, hogy jön, amikor ott volt.

Elmondta Dubcek elvtárs, hogy amikor arra gondolt, hogy meghívnak engem és tőlünk valahány elvtársat, beszélt Novotny elvtárssal és megkérdezte, mi is az a látogatás, és milyen jellegű, mert fel akarják újítani. Novotny elvtárs akkor nem mondott semmit, hogy az hogyan lett volna, csak azt mondta: már nem aktuális. Azután a mi találkozónk előtt két nappal Dubcek elvtárs elővette prágai nagykövetünket, így amit erről a találkozóról tud, azt prágai nagykövetünktől tudja.

Ezzel függ össze az a kérdése is, amit előre üzent, s amely szerint kérte, hogy erről a látogatásáról ne legyen kommüniké. Ennek magyarázata, hogy ő tulajdonképpen szeretett volna kommünikét, de tanácskozott Novotny elvtárssal, aki azt ajánlotta, ne legyen, hiszen csak ketten találkozunk, s erről nem kell kommüniké. Dubcek elvtárs pedig nem akart úgy feltűnni, hogy még alig hogy megválasztották, máris szerepelgetni akar. Utána végig kínlódott emiatt, és intézkedni is akart a kommüniké ügyében. Mi is azt mondtuk, ne csináljon most már semmit, ha így értesítette az Elnökség tagjait. Külön zavarta őt az, nehogy mi megsértődjünk, hogy ilyen ez a találkozó, amikor annak idején másról volt szó.

Egyébként az egész beszélgetésen az a bélyeg volt, hogy neki ki kellett magát beszélnie bizonyos tekintetben, de úgy látszik, gondot csinál abból, hogy róla mit tételeznek fel nemzetközileg is bizonyos dolgok kapcsán. Nagyon sokat és hosszan beszélt erről azért, hogy ezen a kis dolgon bemutassa a munkamódszereket, és azután nagyon sokat beszélt az egész dolog politikai előzményéről, s magyarázta, hogy ő tulajdonképpen mikor került szembe Novotny elvtárssal.

Én megemlítettem, hogyan volt a tavalyi meghívás, mi hogyan foglalkoztunk vele, azonkívül elmondtam, hogy azután a találkozó után Brezsnyev elvtárs felhívott és mindenről részletesen informált, emberekről is véleményt mondott. Hangsúlyozom, hogy az én megítélésem szerint Brezsnyev elvtárs gondosan járt el, korrektül nézte ezeket a dolgokat, amiket ő a benyomásairól, értékeléséről mondott, az kb. ugyanaz volt, mint amit mi kialakítottunk. Mondtam: Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy Novotny elvtársat kommunistának és a maga módján tisztességes embernek tartja, aki nem tudatosan csinált kárt, de ezt az utolsó lépését - Brezsnyev és az én meghívásomat - láthatóan azért tette, hogy megkapaszkodjék és a pozícióját tartani tudja. Azért is volt fontos ezt elmondani, hogy Dubcek elvtárs lássa, Brezsnyev elvtárs milyen értelemben foglalkozott az üggyel.

Elmondtam, hogy a mi Politikai Bizottságunk az ő határozatukat, annak vonásait, karakterét, a kommünikét jónak tartja, s az a véleményünk, hogy az adott helyzetben az volt a legjobb. Hangsúlyozottan aláhúztam: nagyon örülök neki, hogy elismerően szóltak Novotny elvtársról a kommünikében, mert ennek nagy politikai jelentősége van, hogy ilyen kérdésekkel hogyan foglalkoznak a szocialista országok. Mondtam, ez ugyanaz, mint amiről mi annak idején, Hruscsov leváltásával kapcsolatban vitatkoztunk a szovjet elvtársakkal. Mondtam, örülünk Dubcek elvtárs megválasztásának is, gratulálunk, jó egészséget kívánunk és sok sikert munkájához, de azt is megemlítettem, útközben elhatároztam, hogy mindjárt azzal köszönök: gratulálunk és fogadja részvétemet.

Azt is mondtam, jól értse meg és ne értse félre Brezsnyev elvtársat sem, és tudja azt is, hogy ha velem beszél abban a szituációban, nekem is az volt a véleményem, amit Brezsnyev elvtárs mondott neki: igen, szét kell választani a funkciókat, de nem nyomás hatása alatt, hanem megfelelő időpontban, a Politikai Bizottság egységes álláspontja alapján, s az erre vonatkozó javaslatot maga Novotny elvtárs terjessze elő. Erre ő közölte: neki is hasonló volt a véleménye, mert a kérdés nem most, hanem kb. egy éve van napirenden, de előállott olyan helyzet, hogy a dolog nem tűrt további halasztást. Ha ugyanis tovább huzakodtak volna, átcsaptak volna a hullámok a párt felett. Ezért változott meg a véleménye és ő valóban fellépett ebben az időszakban a szétválasztás mellett.

Azt is elmondotta, ő mindent akart, csak azt nem, hogy őt válasszák meg. Volt egy jelölőbizottság, amely összeállított egy listát, ezen öt név volt: Lénárt, Csernik, Kolder, Strougal és ő. Vele a jelölőbizottság előzetesen beszélt. ő azt kérte, őt ne jelöljék, mert többször fellépett a szétválasztás mellett, s nem szeretné, ha rossz látszata lenne a dolognak. Végül a jelölőbizottsággal abban maradtak, rendben van, jelöljék, de csak az ötödik helyre. És a választás úgy történt, hogy előbb egyikre szavaztak, azután a másikra, utoljára merült fel az ő megválasztásával kapcsolatos javaslat, s azt a Központi Bizottság egyhangúlag elfogadta. Rögtön hozzáfűzte, még most is úgy látja, nem nagyon jó ez a választás, különösen abban a vonatkozásban, hogy pártjuk 1921 óta áll fenn, s még soha nem volt szlovák az első titkár - ez problémát jelenthet az ő pártjukban.

Azután hangsúlyozta, ez a változás semmiféle tekintetben nem érinti a párt vonalát, bel-, vagy külpolitikai vonatkozásban sem, s e tekintetben a Központi Bizottságban teljes az egység.

Hangsúlyozta, habár voltak különböző vitás kérdések - többek között a szlovákok kérdése is - de ez nem nemzetiségi kérdés. Az a Központi Bizottság, amely őt megválasztotta, 85 százalékban csehekből áll.

Hosszasan és részletesen foglalkozott - tulajdonképpen ez volt az ő mondanivalójának legnagyobb része - annak a helyzetnek okaival, eredetével, ami kialakult. Beszélt Novotny elvtárs általában nem helyes munkamódszereiről, de azután kiderült, hogy persze a párt azért egy politikai intézmény, s bár a munkamódszerekkel van probléma, azért itt mindig politikáról van szó. S elmondotta, ő már többször került összeütközésbe Novotny elvtárssal, de mindig politikai kérdésekben. Elég részletesen beszélt ezekről, s ezek elég fontos dolgok.

Négy-öt fontos politikai kérdést említett, amivel kapcsolatban a vita mindig az Elnökség keretében folyt elsősorban. Ő fellépett Novotny elvtárs javaslataival, észrevételeivel szemben, de az Elnökségben mindig egyedül maradt. Ő volt az, aki a dolgokat szóvá tette, s kisebbségben maradt. Ezzel kapcsolatban megemlített egy érdekes mozzanatot: miután a Központi Bizottság határozata megszületett, Novotny elvtárs is gratulált, s azt mondta: Dubcek elvtárs volt az egyetlen, aki különböző dolgokban kiállt, és az ő hibáira is rámutatott.

Mik voltak ezek a vitatott kérdések? Az első ilyen köztük lévő csetepaté a rehabilitáció kérdésében volt, ami hosszan tartó vita volt. Ő akkor a CSKP KB-nak titkára volt. Az Elnökség létrehozott három bizottságot a rehabilitációs ügyek intézésére, s egyik bizottságnak ő volt a vezetője. A másik két bizottság jelentette, hogy az általuk vizsgált ügyeket lezárták, az ő bizottságuk pedig azt mondta: az ügy nincs lezárva, mert intézkedésekre van szükség. A vita lényege az volt: egységes álláspont alakult ki arra vonatkozóan, hogy állami vonalon a törvénysértő perekben sértett embereket teljesen rehabilitálni kell, s ezzel a dolog be van fejezve. Dubcek elvtársék azt mondták: ezeket mint párt- és mozgalmi embereket is rehabilitálni kell, mert e nélkül a rehabilitáció félmunka. Ezen vitatkoztak vagy két évig. Itt azután említette Novotny elvtárs eljárási módját is, aki - miközben ezen vitatkoztak a Politikai Bizottságban - elment Kassára, tartott egy beszédet, kifejtette egyéni álláspontját, mely szerint azokat is, akiket kivégeztek, állami vonalon rehabilitálni kell, de mivel ezek, mint pártemberek, hibákat követtek el, mint pártembereket nem lehet rehabilitálni.

Utána került a kérdés a Központi Bizottsághoz, amely úgy határozott, hogy ezekben a dolgokban elrendelte a párt-rehabilitációt, de kifelé csak Novotny elvtárs beszélt még évekig. Azon folyt a vita, hogy most már a Központi Bizottság nevében foglaljon állást hivatalosan is, Novotny elvtárs pedig kijelentette, ő ezt soha nem fogja megcsinálni.

Másik vitájuk és összeütközésük részben ehhez kapcsolódik. Ez a Bacilek kérdésben volt. Ez az ügy felszínre hozta, hogy a perek idején Bacilek belügyminiszter volt. Bacileket akkor sokan támadták, s világos volt, hogy fel kell menteni a szlovák első titkári tisztségből. Novotny nagyon kardoskodott mellette. Volt elnökségi határozat is a felmentésére, de azzal, hogy ő és még valaki legyenek tagjai a szlovák Politikai Bizottságnak. Akkor Dubcek elvtárs sokat vitatkozott, végre elnökségi határozat született, hogy így kell csinálni. Ennek magyarázataként elmondta, hogy Bacilek egyik beszédét a perek idejéből megtalálták bizonyos irományokban, s ebből kiderül, hogy Bacilek, mint belügyminiszter mikor fellépett, nagyon megdicsérte Novotny elvtársat, mint olyant, aki sokat segített az ellenség leleplezésében. Novotny ekkor prágai első titkár és KB titkár volt. És a Bacilek körüli vitában végül Novotny olyasmit mondott: meg fogja ezt bánni, mert még rájön, hogy magának is szüksége lehet Bacilekre.

Ezután összeült a szlovák kongresszus, ahol olyan atmoszféra alakult ki, hogy lehetetlen lett volna Bacileket javasolni, s ezzel elő sem álltak, így nem került be a Politikai Bizottságba. Másnap Dubcek elvtárs telefonon közölni akarta Novotnyval, miért nem tudták az elgondolást végrehajtani, de Novotny elvtárs közbevágott: jó, minden világos, - és lecsapta a telefont.

A harmadik ilyen nagy vita a gazdasági kérdések körül folyt olyan időszakban, amikor bizonyos problémák mutatkoztak, s akkor arra született határozat, hogy az ötéves tervet hétéves tervvé kell átalakítani. Ezt nagy vita előzte meg, Dubcek elvtárs ennek ellene volt, mert szerinte ezzel semmit sem csinálnak, s a helyzet nem lesz jobb, - ahogyan ez később ki is derült.

A negyedik ilyen vita szlovák vonatkozású volt. Örök vita, hogyan fejlesszék az ország elmaradott területeit, s persze ez mindjárt cseh és szlovák vitává alakul, mert az országnak elmaradott, gazdaságilag elmaradott zónája tulajdonképpen kettő van [!]: egyik a szlovák rész, a másik pedig a német határsávban lévő rész. A kongresszusnak vannak döntései Szlovákia fejlesztésére, de bent a pártvezetésben évek óta folyt a harc, hogy ne Szlovákiát, hanem azt a bizonyos Szudéta-vidéket fejlesszék, s ilyen javaslatok is kerültek oda. Pl. az azóta Kassán felépítésre került üzemeket is ott akarták elhelyezni, bár ott annak semmiféle járulékos adottságai nem voltak meg. Pl. munkaerő sem volt, s ezért Szlovákiából akartak 50 ezer családot odatelepíteni. Dubcek elvtárs ezek ellen fellépett, s ebből jött ki azután, hogy ő szlovák nacionalista.

Végül az egész dolog úgy került napirendre, hogy volt egy elnökségi határozat, mely szerint a párt munkamódszereit meg kell tárgyalni, meg kell javítani. A konfliktus ekörül robbant ki. A párt munkamódszeréről vitatkozva arról beszéltek, hogy az alapszervezetek dolgoznak rosszul. Azt mondták, hogy nem jól dolgozik a párt és annak az alapszervezetek az okai. Vagy azt mondták, hogy nem jól dolgozik a kormány, - de a kormánynak semmiféle hatásköre nincs. Dubcek elvtárs a vitában felszólalt, s azt mondta: tulajdonképpen a Központi Bizottság, vagy az Elnökség dolgozik rosszul, s ez az oka annak, hogy a pártszervezetekben rossz a munka.

Beszélgettünk Dubcek elvtárssal további programjukról is, arról, hogy mit akarnak a továbbiakban csinálni. Persze a Központi Bizottság egész munkarendjét át kell alakítani, mert abban olyanok vannak, hogy pl. március elején kerül napirendre a mőszaki fejlesztés kérdése. Ez persze komoly dolog, de ezzel most nem lehet így foglalkozni.

Dubcek elvtárs elmondotta, hogy mióta első titkár, politikailag még nem lépett fel sehol, de rögtön megválasztása után átadták neki a szovjet elvtársak meghívását, amelyben meghívják vizitelni. Ő azonban úgy gondolja, előbb otthon kell valamiféle politikai beszédet tartania, meg más sürgős dolgokkal foglalkoznia, s csak azután utazhat külföldre. Ha külföldre megy, akkor első útja a Szovjetunióba vezet. Valamikor februárban tart otthon egy politikai beszédet, s talán márciusban utazik a Szovjetunióba, mégpedig Novotny elvtárssal együtt. Mi ezeket az elgondolásokat helyeseltük.

Még részletkérdésekről is beszélgettünk. Beszélt arról, hogyan foglalkoznak most saját dolgaikkal. Mi azt mondtuk: most a pártban is lesz egy várakozás, figyeli, mi lesz ezek után, nemzetközileg is lesz várakozás, az ellenség is vár ilyenkor orientációt, s a rendes emberek nem kívánnak kapkodást, de valaminek időben kell történnie. Dubcek elvtárs azt mondta: akcióprogramot akarnak kidolgozni a Központi Bizottság számára, hogy mikor mivel foglalkozzanak, s a műszaki fejlesztés helyett ezt akarják márciusban megtárgyalni.

Mondtam, helyes, hogy a Szovjetunióba mennek, s az is helyes, hogy Novotny elvtárssal megy oda. Beszéltünk arról, jó, most a mi találkozásunkról nincs kommüniké, de neki mozognia kell jobbra-balra, mi pedig a közeljövőben nem fogunk találkozni, s akkor mit gondolnak, a csehek és a magyarok hogyan értik meg egymást. Erre elmondta: úgy gondolta, hogy a Szovjetunió után mindjárt eljönne hozzánk. Meg is egyeztünk, hogy eljön látogatásra, amiről kommüniké jelenne meg.

Azután finoman „beavatkoztam belső ügyeikbe" - mert ez lehetséges volt, s óvtam bizonyos dolgoktól. Mondtam, hogy persze nagyon fontos a nép egysége, meg a munkásosztály, a párt egysége, de azért gondoljon arra, hogy ennek is van mechanizmusa. A nép nem lehet egységes, ha nem egységes a párt, amely összefogja. A párt nem lehet egységes, ha nem egységes a Központi Bizottság, és a Központi Bizottság is nehezen lehet egységes, ha a Politikai Bizottságban nincs meg az egység. Én azt ajánlottam: a lefolytatott vitákra borítsanak fátylat. Azt mondtam: itt van pl. a maguk híres 5:5 arányú szavazata [az államelnöki és a párt első titkári funkció szétválasztásáról van szó]. Ezt az egész világ ismeri. Ezzel kapcsolatban én a következőt ajánlom: ezt maga ne tartsa számon, mert könnyen meglepetés érheti. Lehet, hogy aközött az öt között, akik azt javasolták, hogy a funkciókat most ne válasszák szét, tisztességes emberek voltak, s talán a másik öt között voltak olyanok, akikről ki tudja, milyen indítékból javasolták a szétválasztást. És itt ismertettem Hruscsov példáját a képkiállításon. Erre valóban mondott is el példákat személyekre vonatkozóan, akik gyötrődtek, hogy legyen-e szétválasztás, vagy ne. Én azt mondtam: ha el akar igazodni azon, hogy kinek mi az elve, erre van egy jó módszer. Be kell vinni a progresszív javaslatokat és meg kell nézni, kik szavaznak mellette. Azt mondtam, legyenek humánusok [!], emberségesek, ne foglalkozzanak azzal, hogy mikor ki mire szavazott, de pardont ne ismerjenek, mert akkor nem lesz előrehaladás.

A konkrét kérdések között a nemzetiségi kérdést is megemlítettem. Ők is vitatkoztak azon, hogy a föderáció reakciós dolog. Mondtam, hogy én ebbe beleszólni nem akarok, de van ilyen nemzet, hogy szlovák? Azt mondta, ilyen nincs, mert ezek már a cseh nyelvet beszélik, de más mentalitású emberek. Azt mondtam, így nézve a dolgot, olyan benyomása van az embernek, hogy az állam egyik lába hosszabb, mint a másik. Ha van szlovák nemzetiségi tanács, miért nincs cseh, vagy ha van szlovák központi bizottság, miért nincs cseh és a kettő fölött egy csehszlovák? Az ember úgy gondolja, ha ennek az államnak a neve Csehszlovák Szocialista Köztársaság, akkor ezen a konstrukción változtatni kellene és meg kellene nézni, hogy valóban igazi vezető szerv-e a szlovák központi bizottság. Ott már a szlovák központi bizottság nem csinál semmit.

Dubcek elvtárs beszélt azután arról, milyen náluk a helyzet az írókkal. Ez is bizonyítja, mennyire féltek attól, hogy ha még húzzák a dolgot, a párt nem lesz képes az ügyet kézbe venni. Volt egy írókongresszusuk. Képzeljék el az elvtársak, hogy az írószövetség tagsága 75 százalékban párttag, de nem akármilyen párttag: sok közöttük a régi párttag, a volt partizán, s 8 hónap óta nem jutottak el odáig, hogy az írószövetségnek vezetősége lenne. Senki nem vállalja el a vezetést. Még egy nemzetközi dolgot említettem meg Dubcek elvtársnak. Azt mondtam: maguknak nagy türelemre van szükségük. Elmondtam: a mi Politikai Bizottságunknak az a véleménye a maguk döntéséről, amit már említettem, de nemzetközileg különböző vélemények vannak, s nem tudom, ezek közül maga mit ismer. Nem valami kitörő lelkesedéssel fogadták, hogy éppen Dubceket választották meg. Ezt tűrni kell, nyugodtan kell tűrni és nem szabad sérelmi politikát csinálni. Ezt egyszerűen tekintse annak, hogy nem ismerik a körülményeket, a maga álláspontját. Majd ha megismerik, annak megfelelően fogják a dolgot értékelni.

Még megmondtam: nálunk tudja a Politikai Bizottság, hogy eljöttem, és a beszélgetésről be is fogok számolni a Politikai Bizottságnak. Azt mondta, rendben van, és megismételte: értsük meg, hogy ilyen módon, ahogyan velem beszélt, nem tud még két emberrel beszélni. És újra megköszönte a látogatást. Azt mondta: sokszor szeretne még beszélgetni, mert szavakkal nem tudja érzékeltetni, mit jelent számára a köztünk lévő viszony. Egyébként mint kiderült, a harcok idején a vitába bedobta Dubcek elvtárs azt is: nézze meg Novotny elvtárs, hogyan csinálták ezt Kádárék, s miért tudták ezt Magyarországon olyan egyszerűen megcsinálni. Még azt is mondta: kövesse Kádár példáját.

Nagyon szeretne Dubcek elvtárs találkozni hivatalosan, nem hivatalosan, barátilag, családtagokkal, a feleségemmel, említette, hogy ismeri Fock elvtárs feleségét, s miért ne találkoznánk sokszor. Azt mondtam: rendben van, de most maga nem ugyanabban a helyzetben van, mint volt. Ő tehát nagyon akarja a látogatást, s az egésznek az volt az értelme, hogy nagyon szeretné a kontaktust tartani.

Tegnap - konzultálva Komócsin [Zoltán] és Erdélyi elvtársakkal - az a gondolat támadt bennem, hogy fel kellene hívni telefonon Brezsnyev elvtársat. Fel is hívtam és a lényeget röviden elmondtam neki. Azt mondta, helyesli, hogy a találkozásra sor került és köszöni, hogy tájékoztattuk.

Nem tudom, az elvtársak ismerik-e a berlini esetet. Arról van szó, hogy berlini nagykövetünket, Tömpe András elvtársat meghívta egyszer a csehszlovák nagykövet a lakására, egy alkalommal pedig egy újságíró, aki ott szóvivő. Feleségestűl együtt volt mindkét helyen vacsorán. Tömpe elvtárs azután kisütötte, hogy a meghívást egyszerre adja vissza, - ezt ő jelentésében okosan magyarázza. Sikerült is mindkettőjüket meghívni feleségestűl együtt a saját lakására, baráti vacsorára. Jó vacsorát csináltak, utána leültek beszélgetni. Az újságíró kezdte el a beszélgetést a csehszlovák nagykövettel, s azt mondta neki: mit csináltak maguk már megint? A gyeplőt a lovak közé dobták, a párt feladta vezető szerepét. Ez egy határozat? Ez egy revizionista dolog... és így tovább. És még részleteket is mondott, majd így folytatta: de ha már így alakult a helyzet, Novotny maradt volna az első titkár, mert mégiscsak az a fontosabb, miért kellett maguknak Dubcek első titkárnak. És hasonló baromságokat fejtegetett, akkor még azt mondva, hogy ez a saját véleménye. Amikor elment a csehszlovák nagykövet, ő még ott maradt, s akkor közölte, hogy ez nemcsak az ő véleménye, sőt ennek megmondására megbízása volt. Majd az elvtársak megkapják részletesebben Tömpe elvtárs jelentését.

Tömpe elvtárs szerint a csehszlovák nagykövet megütközve, de erősen fegyelmezve magát végighallgatta az újságírót, azután ő kezdett beszélni, s közölte: ez a leghallatlanabb, legdurvább beavatkozás a cseh párt belügyeibe. Azt is mondta: nem is az első beavatkozás, mert a kulturális dolgokba is beleszóltak, s ezt a legkategorikusabban visszautasítja. „De válaszolok is magának az egyes kérdésekre" - mondta, - és válaszolt is a cseh párt álláspontjának megfelelően. Azután megköszönte a vacsorát és elment.

Az újságíró még ott maradt és folytatták a vitát. Tömpe elvtárs nehéz helyzetben volt. Azután ez a Schnitzler nevű újságíró magyarázgatta, miről van szó. Tény, hogy Schnitzler naponta találkozik, érintkezésben van a német vezetőkkel. Szinte naponta találkozik Axennel, gyakran Ulbricht elvtárssal. Közölte, hogy ő nem a saját feje után csinálta ezt, hanem a német vezetők instruálták, hogy mit csináljon. Az a legnagyobb baj, hogy bizonyos igazság van abban, hogy lényegében tényleg nem a saját álláspontját mondta el.

Most, hogy Brezsnyev elvtárssal beszélgettünk, szóba került, hogy a csehek a februári felkelés évfordulója ünnepségére meg akarják hívni az európai szocialista országok pártjainak képviselőit - kivéve az albánokat, - s semmiféle igénnyel nem léptek fel arra vonatkozóan, hogy milyen szintű képviseletet várnak. Megkérdezte, hogy mi kaptunk-e meghívót. Mondtam, hogy igen. Brezsnyev elvtárs fellelkesedve azt mondta, jó lenne, ha ő vezetné a szovjet küldöttséget. Én azt mondtam, szerintem nem ilyen szintű képviseletre gondolnak a csehek, de idő még van, gondolkozni lehet rajta, majd beszélgetünk még egymással és ezt még a pártokkal is egyeztetni kell. Elmeséltem ezt a berlini kriminális dolgot, s hogy a németek nem nagyon lelkesek.

Brezsnyev elvtárs azután elmondta, hogy most mivel foglalkoznak. Elmondta, hogy most ott van

 Indiában van,  megy Japánba találkozni az ottani párttal. Mondta, hogy a románok meghívták őket Bukarestbe a konzultatív találkozóval kapcsolatos megbeszélésre, s nyomatékosan hangsúlyozták, hogy legfelső szinten akarnak a szovjetekkel találkozni. Azt mondtam, gondolják meg a bukaresti utat. Minket is meghívtak, de mi ezt a meghívást megfordítottuk, s más módon tárgyalunk. Önök is erősen gondolják meg, mikor, hol és milyen szinten tárgyalnak a románokkal. A legfelső szint nagyon meggondolandó! Ugyanakkor azt is mondtam: konzultálni kell a románokkal megfelelő szinten, mert ők dolgoznak a budapesti konzultatív találkozó érdekében, habár úgy tűnik, más irányzattal, mint mi. Úgy tűnik, ennek a tanácskozásnak valójában két központja van: egyik Budapesten, a másik Bukarestben.

Brezsnyev elvtárs végül kérte, adjam át az elvtársaknak üdvözletét.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, 288. f. 5. cs. 444. ő. e.

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők