A kelet-nyugati kereskedelem helyzete

Megtorpanás után

1979. október 20.

A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok 1960-as évek közepén elkezdődött lendülete 1976 után lefékeződött. Ennek következtében csökkent a KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere részaránya a világkereskedelemben. A cikk ismeretlen szerzője szerint az átmeneti megtorpanás jól átgondolt stratégiával és azok erélyes végrehajtásával megfordíthatók.
A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok több mint egy évtizedes lendülete 1976 után lefékeződött. Ennek következtében csökkent a KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere részaránya a világkereskedelemben. Az átmeneti megtorpanás, s az esetenkénti tartósabb hatású kedvezőtlen tendenciák azonban jól átgondolt stratégiák erélyes végrehajtásával megfordíthatók.

Az úgynevezett kelet-nyugati kereskedelem, azaz az európai KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere az elmúlt három évtized során sűrítve tükrözte a nemzetközi politikai légkör rezdüléseit, s a közös gazdasági érdekek erősödésének mértékében hozzájárult a békés egymás mellett élés gazdasági oldalról való szilárdításához. A közvetett külpolitikai-stratégiai funkció mellett a kelet-nyugati kereskedelem fontos szerepet tölt be a szocialista országok gazdaságainak korszerűsítési programjaival együttjáró importigényének kielégítésében, de nem kevésbé az egyes fejlett tőkés országok exportpiacainak kiszélesítésében. Mindezért az egész világgazdaság fejlődési lendülete szempontjából sem volt közömbös, hogy 1965 és 1975 között a kelet-nyugati kapcsolatok a világkereskedelem átlagánál jóval gyorsabb ütemben bővültek.

A több mint egy évtizedes lendület azonban nem terjedt át az 1976 utáni időszakra. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlődési üteme 1975-1978 között a világátlag alatt maradt, aminek következtében a két országcsoport közötti árucsere világkereskedelmi súlya 3,8 százalékról 3,5 százalékra csökkent. A forgalom lassúbb ütemű bővülésén belül azonban kétségkívül kedvező jelenség a szocialista országok oldalán mutatkozó külkereskedelemi egyensúlyhiány mértékének csökkenése: a KGST-országok kivitele 1975-ben még csak a vásárlások 69 százalékát, de 1977-ben már 83 százalékát, 1978-ban pedig 82 százalékát fedezte.

A kisebb KGST-országok kivitelében nő az iparcikkek aránya, igaz, ezek zöme fogyasztási cikk, illetve félkészt termék, s a gépek hányada még szerény. Előrelépést jelent emellett a hagyományos kereskedelem keretein túlnövő – a termelés, a műszaki fejlesztés, a finanszírozás és az értékesítés területét felölelő – komplex ipari együttműködési megállapodások elterjedése. A kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok szervezeti kereteinek erősödését jelzi az is, hogy ma már több mint 300 teljesen vagy részben a szocialista országok tulajdonában lévő vállalat tevékenykedik a fejlett tőkés országokban.

A kelet-nyugati kapcsolatok egyensúlyi helyzetében, áruszerkezetében, szervezeti formáiban tapasztalható javulási jelek ellenére ma már világosan látható az is, hogy a kapcsolatfejlesztési lendület megtörése, az egyensúlyhiány nem egyszerűen konjunkturális természetű, hanem mélyebben gyökerezik. Külgazdasági oldalról a korábbihoz képest eltérő helyzetet jelent a Közös Piac kibővülése, valamint a nemzetközi munkamegosztásba viharos ütemben bekapcsolódó fejlődő országok versenye, s a kisebb KGST-országok által exportált fogyasztási cikkek és félkész termékek nemzetközi kereskedelmét befolyásoló tőkés protekcionista intézkedések szaporodása.

A KGST-országok oldaláról is jelentkeznek korábban nem észlelt gondok. A világgazdaság szerkezeti átalakulásának felgyorsulása nyomán bizonyos ipari termékek, alágazatok elavulttá váltak. A kiéleződött világgazdasági versenyben való helytállást, a szükségszerű termékváltást, minőségjavítást és műszaki fejlesztést a KGST-országok gazdaságirányítási rendszerei, az érdekeltségi viszonyok korántsem ösztönzik még a kívánatos mértékben. Számolni kell azzal is, hogy a megelőző évek nagyarányú importjának következtében a szocialista országokban kialakult külkereskedelmi egyensúlyhiány nagyságrendje eleve szűkíti az importbővítési lehetőségeket. A behozatal tartósabb mérséklődése viszont nem kedvező az exportbővítés szempontjából.

A szaporodó gondok nyomán a KGST-országok nem védekezhetnek a világgazdaságtól való elszigetelődéssel, a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok szűkítésével. A nemzetközi politikai-gazdasági-kulturális együttműködés szélesítésének nincs ésszerű alternatívája, s mindenfajta elzárkózás – különösen a külkereskedelem-érzékeny kisebb KGST-országokban – ellátási, sőt, gazdaságnövekedési feszültségeket okozhat. Az 1977-ben elfogadott új magyar fejlesztési stratégia, majd a közelmúltban bejelentett szovjet, lengyel, bolgár külkereskedelem-fejlesztési és - korszerűsítési intézkedések világosan jelzik, hogy milyen jellegű választ keresnek az egyes KGST-országok az új világgazdasági problémákra.

De van-e megfelelő realitása annak, hogy az új helyzethez való alkalmazkodással elkerülhetetlenül együtt járó áldozatok megtérülnek az elkövetkező évek meglehetősen bizonytalan világgazdasági helyzetében? A legtöbb KGST-ország eddigi exporttapasztalatai azt mutatják, hogy a jó minőségű és korszerű termékek értékesítése nehezebb piaci helyzetben sem okozott nagyobb gondokat; a világgazdaság viharzónáiban a gyenge versenyképességű vállalatok és termékek rostálódnak ki.

Az elkövetkező években bizonyos javulást jelenthet a kelet-nyugti kereskedelem fejlődése szempontjából az NSZK viszonylagos világgazdasági helyzetének erősödése is, ami aktív együttműködési stratégia révén további hajtóerőket szabadíthat föl a kelet-nyugati kereskedelemben.

Az átmeneti megtorpanás, az esetenként tartósabb kedvezőtlen tendenciák semmiképpen sem tekinthetők megfordíthatatlannak, s jól átgondolt stratégiák erélyes végrehajtásával megfordíthatók.

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő