A magyar gazdaság egyensúlyának kérdése

1979. október 6.

A cikk az V. ötéves terv eredményeit foglalja össze, mintegy számvetést adva az eredményekről, a kereskedelmi passzívumról, némiképpen felvetvén a reményt a tekintetben, hogy a gazdasági nehézségek nem lesznek súlyosak.
Az V. ötéves terv befejező évében változatlanul a külgazdasági egyensúlytalanság a magyar gazdaság legnagyobb gondja. A külkereskedelmi forgalom passzívuma tavaly volt a legnagyobb, s bátran leírhatjuk most, 1979 őszén; az idén kisebb lesz, de tekintélyes méretű marad. Néhány szóval talán így egyszerűsíthetjük azt a képet, amit a tervfordulóhoz közeledve készíthetünk a helyzetről.

A világgal való érintkezésünk mind szélesebb munkamegosztásban ölt testet. S a magyar gazdaságnak nincs más választása, mint a világpiaci kihívás elfogadása, tudomásulvétele. Nézzük meg – éppen e sajátos optikán keresztül -, milyen pályát futott be a magyar gazdaság az év eddig eltelt hónapjaiban? Úgy tűnik, hogy a tavaly megjelölt korrekciót sikerül végrehajtani: mérséklődik a termelés növekedési üteme, s a lassúbb tempó módot ad a jobb arányok kialakulásához. Az ipar termelése 1978 első hat hónapjához viszonyítva 1979. január-júniusban (KSH adat szerint) 3,6 százalékkal emelkedett. Ez nagyjából megegyezik az idei terv előirányzatával. Az ipar 1 millió 665 ezer munkavállalót foglalkoztatott, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés az ipar egészében 4,9, az állami iparban 4,8, a szövetkezeti iparban 5,2 százalékkal emelkedett. Az adatok tanúsága szerint a termelékenység kedvező irányba fejlődik.

Érdemes sorravenni néhány átlagtól eltérő ágazati teljesítményt: a leggyorsabban az élelmiszergazdaság és a tartósítóipar növelte termelését, ezt követi a vegyipar 14, a gyapjúipar 9,5, a bútoripar 7,6 százalékkal. Kevesebbet termelt a pamutipar, a selyemipar, a bőr- és szőrme-, valamint a cipő- és a gumiipar. A gépipar az év első hat hónapjában 3,3 százalékkal termelt többet – igen rapszódikus ingadozások közepette. Erre vall, hogy teljesítménye (az előző év azonos időszakához viszonyítva) íme így alakult: január 76,7 százalék; február 88,1; március 124,6; április 87,2; május 96,0. Nem kétséges, hogy az esztendő második felében, novemberben-decemberben méginkább, „pótolja” lemaradását. Csakhogy ki tudja, jó-e ez a fajta ingadozás? Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: nem. Ütemtelenséget, szállítási, kooperációs, készletezési és értékesítési zavarokat mutat.

Nem járunk messze az igazságtól, ha a bíztatóak mellett nyomatékkal vesszük figyelembe a még mindig túl hatásosan fékező tendenciákat. Így például az, hogy az elsősorban exportáló ágazatokban nem bontakozott ki megfelelő ütemmel a szerkezet-átalakítás.

A pénzügyi szervek vizsgálatai kimutatták, hogy a veszteségesen dolgozó vállalatoknál még csak csírájában találhatók azok az intézkedések, amelyeknek a veszteséges működést, a ráfizetést kellene fölszámolniuk. Késnek a szelektív fejlesztésnek azok az „elemei”, amelyek a legfontosabb állami és pártdokumentumokban a visszafejlesztést írták elő a kirívóan gazdaságtalan területeken. Mert el nem hallgatható tény, hogy az idén sem voltunk még tanúi a hatalmas ráfizetéssel működő üzemek határozott átszervezésének, megszüntetésének. Így persze vontatottan halad a termelés szervezetének-szerkezetének olyannyira áhított korszerűsítése.

Ne feledjük: sem munkaerőben, sem anyagban, sem anyagiakban nem állnak rendelkezésre korlátlan készletek – kizárólag a meglévő, s jószerivel már aktivizált mennyiségek jöhetnek szóba. Márpedig az ipar tartalékait éppen a drágán és sokszor rosszat termelő vállalkozások, üzemek tartják lekötve – ezek emésztik fel a jövedelmezők erőforrásait.

Tartalékokat, s adottságokat említve kerül a vizsgálódás előterébe a mezőgazdaság. Ma már tudjuk: kétmillió tonna gabonával termett kevesebb, mint tavaly, és ez igen nagy tétel a végelszámolásban. A kedvezőtlen időjárás több más növényt is károsított, miközben állatállományunk rekordfejlődést produkál. Az alacsony gabonatermés azt jelenti, hogy lényegében nem exportálhatunk búzát – a magas állatállomány pedig, hogy takarmányozási gondok mutatkozhatnak. Ily módon az élelmiszergazdaságtól eleve alacsonyabb export-teljesítmény várható.

A külkereskedelmi egyensúly felé kell törekednünk, s erre kezdő sorainkkal is utaltunk. Az eddig ismertté vált adatok szerint látszik is némi elmozdulás: Az év első hét hónapjában kivitelünk 14,9, míg behozatalunk csupán 1,4 százalékkal bővült. Ezek az adatok egyaránt jeleznek igen kedvező és nem annyira kedvező állapotokat. A tervezett irányba módosul a dollár-elszámolású forgalom: a kivitel 27,1 százalékos emelkedésével a behozatal 0,5 százalékos csökkenés áll szemben. A rubel-elszámolású export 4,5, míg az import csak 3,7 százalékkal emelkedett – noha ez utóbbit is szeretnénk jóval magasabb értéken látni. Kiváltképpen bizonyos anyagjellegű termékek behozatalának elmaradása, illetve késése érinti gazdaságunkat érzékenyen. Ám a dollár-elszámolású forgalom szerkezeti módosulását szintén gyorsítani szeretnénk éppen azért, mert passzívumunk ledolgozása ezt sürgeti. Látnunk szükséges persze: e cél valóra váltása nem lehet rövid távú feladat. Olyan feltételei vannak, amelyeket önmagukban is nehéz elrendezni – a termékszerkezet átalakítása, versenyképesség növelése.

Szó esett erről Kádár János szeptember 25-i csepeli fölszólalásában is. Az MSZMP első titkára megjelölte az útirányt is, amerre haladva sikerrel eljuthatunk e kívánt célhoz. Az ár- és szabályozórendszer átalakításával, határozottabb differenciálással a teljesítmények szerint. Mindezek a halaszthatatlan belső átalakulás előfeltételei ahhoz, hogy a magyar gazdaság erősebb pozícióban jelenjék meg határain kívül. Azaz, hogy az új érték létrehozását hatékonyabbá tehesse, ezáltal megalapozva mind a termelés fejlesztését, mind pedig az életszínvonal ettől elszakíthatatlan gyarapítását.

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők