Hare krisna, Hare krisna…

Külkereskedés Indiával – nagy piac, nagy verseny

1979. július 14.

A cikk a magyar-indiai kereskedelmi kapcsolatok jelentőségére, az indiai piacra történő bejutás lehetőségeit és buktatóit tárgyalja, felhívván a figyelmet arra, hogy a versenyben a magyarok fokozatosan háttérbe szorulnak.
Vitathatatlan, hogy nem könnyű az indiai piacon eladni, ám a magyar külkereskedelmi és iparvállalatok nagyobb kezdeményező kedve és szívós kitartása nélkül az exportbővítés csak puszta óhaj marad – mondta el meggyőződését Szebeni László, új-delhi kereskedelmi tanácsos, aki a Magyar Kereskedelmi Kamarában tartott előadást.

Jóllehet a kétoldalú áruforgalom egyenlegének időleges kibillenése önmagában még nem ad okot a harangok megkongatására, érdemes odafigyelni, hogy a 2 évvel ezelőtt még 2,5 milliárd forint értékű magyar-indiai külkereskedelem az utóbbi időben csökken és az Indiába irányuló magyar export jelentős mértékben elmarad az onnan származó import mögött. Az játszaná ebben a döntő szerepet, hogy 1978. január 1-től áttértünk a korábbi ról a szabad devizás fizetésre? Szebeni László, az új-delhi magyar kereskedelmi kirendeltség tanácsosa ezt erősen vitatja. Sokkal inkább úgy látja, hogy részben az érdekelt magyar vállalatok piaci munkájának, fogyatékosságaiban kell keresni a hibát.

A magyar vállalatok csupán szerény sikereket könyvelhettek el az utóbbi időben Indiában. Lényegében kivonult az indiai piacról a CHEMOLIMPEX és a METALIMPEX, az a két külkereskedelmi vállalat, amely az Indiába irányuló kivitel mintegy háromnegyedét adta. Miközben bizonyos mértékig liberalizálták az indiai behozatalt, a magyar vállalatok tétlenkedtek. Annál inkább résen volt a gazdaságilag erősödő Tajvan, Dél-Korea, sőt Románia és Jugoszlávia is; ez utóbbiak Magyarországgal szemben ráadásul élvezik a fejlődő országoknak járó t .
Az indiai piaci aktivitás oldaláról nézve, igazán csak a MEDIMPEX dicsérhető, amely indiai közös vállalata segítségével kitűnően szervezi tevékenységét és mindezek révén mintegy 50 százalékát adja jelenleg a magyar exportnak. Eredményesnek mondható a NIKEX és az Egyesült Izzó tevékenysége is.

A METRIMPEX viszont felszámolta bombayi irodáját és szervizét. Szerviz nélkül a műszerforgalom erősen összezsugorodott. Igaz, közben az indiai műszergyártás is fejlődött. A MEDICOR-ral hasonló a helyzet: orvosi műszerekből az indiai piac sokkal többnek a felvételére lenne képes, mint amennyit a magyar vállalat elad.

A könnyűipar példája is mutatja, hogy a kivitel visszaeséséért nem hibáztathatók csupán az objektív nehézségek. A bőr- és a textilipar jogosan nagy reménységekkel startolt Indiában három évvel ezelőtt. Államtitkári szintű tárgyalásokon rögzítették, milyen részt vállal a magyar ipar az indiai cipőfelsőrész-gyártás és textilkonfekcionálás megszervezésében. Ezután a vállalatok többnyire olyanokat küldtek ki „iparszervezésre” Indiába, akiknek ehhez mind a képességük, mind a képzettségük hiányzott.

Ami a kooperációt illeti, ki kell emelni a MOM eredményes munkáját. Olyan termékeinek gyártását helyezte ki fokozatosan indiai üzemekbe, amelyek előállításával idehaza leáll. Az áttelepítést jól megszervezik, és ennek eredményeként bizonyos termékekből nem csupán a magyar igényeket tudják már indiai gyártásból kielégíteni, hanem tőkés exportra is jut belőlük. A MOM jó tapasztalatai alapján hasonló jellegű tevékenységbe fogott az Egyesült Izzó is.

Az indiai beruházási piacin a Magyar Alumínium Trösztnek (MAT) vannak jó esélyei. Tervezik a korbai timföldgyár bővítését, a gudzserati timföldgyár tervei pedig úgyszólván készen vannak a MAT tervezőintézetében. A meglévő jó referenciák alapján az indiai fél örömmel venné, ha magyar technológiával működne az az évi 600 ezer tonna kapacitású alumíniummű is, amelynek beruházása szovjet fővállalkozásban és szovjet hitellel a közeli jövőben megkezdődik.

A fentiek bizonyítják: az indiai piacon eredményt elérni csak úgy lehet, ha az ajánlatok mind műszakilag, mind kereskedelmileg pontosan kidolgozottak, és ha az ígéretek megalapozottak, nem maradnak meg csupán ígéretnek. Végül pedig elengedhetetlen, hogy az értékesítési törekvések az indiai piacon a magyar vállalati stratégia elemei legyenek, ne pedig esetleges, ötletszerű megmozdulások.

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők