Interjú Nagy Tamással az új árrendszer kidolgozójával

„Az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota”

1979. augusztus 25.                                 

Interjú Nagy Tamással a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesével, aki részt vett az új árrendszer kialakításában.                               
nak, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesének több kérdést tettünk fel a mostani áremelésekkel kapcsolatban, amelyek érthető módon foglalkoztatják a közvéleményt, és amelyektől sokan jobb ellátást, magasabb minőséget várnak. Nagy Tamás 65 éves, intézetének 1954 óta a munkatársa. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a politikai gazdaságtan professzora, a tudományok doktora. Részt vett az új árrendszer kialakításában, ezért is illetékes a válaszadásra.

HVG: A kommentátorok talán önmaguk dolgát nehezítették, amikor árnyalatlanul értékelték a tőkés országokban érvényesülő áremelkedési tendenciákat. Most, amikor ezek hatása a szocialista országokban is érzékelhetővé vált, sokan sokféle helytelen párhuzamot vonnak a két folyamat között. Hogyan kell helyesen értékelnünk e jelenségeket?

N. T.: Már éppen ideje, hogy leszámoljunk az egyszerűsítő szemlélettel, hiszen az árszínvonal emelkedése önmagában még nem jelenti az életszínvonal romlását. Minden attól függ, hogy a bérek mennyire tartanak lépést az árakkal. A fejlett tőkés országokban nemcsak az árak, hanem a nominálbérek is nőttek. Persze az életszínvonal megőrzéséért, javításáért sokat tettek a szakszervezetek és a baloldali pártok, nélkülük ez biztosan nem sikerült volna.

HVG: Nehézséget okozhatott az is, hogy a stabil fogyasztói árakról sokáig mint a javuló életszínvonal egyik biztosítékáról beszéltünk.

N. T.: Ez sokáig valóban része volt az elméletnek, az ideológiának. De ez az álláspont téves. A gyakorlatban a többi szocialista országban is – hosszabb időszakot tekintve – emelkednek az árak. Ez nem is lehet másként, mivel náluk is működnek árfelhajtó erők, és egyetlen gazdaság sincs elszigetelve a világ többi részétől. Az is tény persze – s ezt a lehetőséget mindenütt ki kell használni -, hogy a szocialista gazdaság módot ad arra, hogy az árszínvonal emelkedése mérsékelt legyen és a tervezett keretekben maradjon.

HVG: A legutóbbi elodázhatatlan áremelések mértékét sokféle belső és külső tényező befolyásolta; de sokan kérdezték: nem lett volna-e jobb az egyszeri nagyarányú áremelést folyamatos árváltozásokkal elkerülni?

N. T.: De igen, s remélem, hogy a jövőben így is lesz. Az árak közismerten eddig is emelkedtek nálunk. Az 1973-as nagy világgazdasági árrobbanás után azonban kormányunk mérsékelni igyekezett a külső árak belföldi hatását, s ez csak az árrendszer bizonyos megmerevítése, eltorzítása árán vált lehetségessé. Azután ennek az árpolitikának érezni kezdtük a negatív hatásait is: erősen romlott a termelői árak orientáló és ösztönző funkciója, vállalataink nem érzékelték kellően a világpiaci nyersanyagárak emelkedését. A fogyasztói árak is egyre inkább elszakadtak a termékek előállítási költségeitől. Most azonban – éppen azért mert ilyen helyzet alakult ki – feltétlenül indokolt volt árrendszerünk jelentős mértékű és átfogó átalakítása. Ez szerintem tulajdonképpen árreformot jelent.

HVG: Januárban várható a termelői árak módosítása. Nagyon különböző technikai-technológiai színvonalon termelő gazdálkodási egységek találkoznak majd közvetlenül a világpiac értékítéletével. Mi várható ettől?

N. T.: A termelés egyes ágazatai és ezen belül az egyes vállalatok jobban, mások kevésbé bírják ki a világpiac értékítéletét. S ez nem is csak a felszerelés korszerűségétől függ. Textiliparunk tőkés exportjának gazdaságossága – jövedelmezősége – a nagy összegekbe került rekonstrukció ellenére is kedvezőtlen. Meg kell küzdenie az egyes fejlődő országok termékeinek konkurrenciájával, azok pedig olcsóbban állítják elő a szokványos termékeket. De nem is akarjuk egyszerre minden tompítás nélkül rázúdítani vállalataikra a világpiac értékítéletét azzal, hogy a belföldi termelői árarányokat azonossá tesszük a világpiaci árarányokkal. Csak közelíteni akarjuk őket egymáshoz, meg akarjuk szüntetni azt az állapotot, hogy amelyik magyar vállalat nagyobb árfordításokkal dolgozik, az is megkapja a belföldi árban költségeit és egy kis nyereséget. De ami még rosszabb, eddig azt a céget sem illette meg sokkal több nyereség, amelyikek kisebbek voltak a ráfordításai.

HVG: Milyen módon fogják közelíteni a belföldi termelő árak arányait a világpiaci árarányokhoz?

N. T.: Termelői árrendszerünk átalakításának ez az egyik alapvető kérdése. Egyfelől azt kell tennünk, hogy a belföldi nyersanyagok árát a világpiaci árak szintjére emeljük; s ugyanakkor megakadályozzuk, hogy a késztermékek belföldi termelői ára is ilyen mértékben emelkedjen. Ezzel drágábbá tesszük a nyersanyagot és az energiát a késztermékekhez és a munkabérekhez képest. Ettől azt várjuk, hogy vállalataink takarékosabban fognak gazdálkodni. Azt is meg kell valósítani, hogy aki magas áron tud exportálni, az kapjon belföldön is magasabb árat a termékeiért, s ezáltal növekedjék a jövedelmezőség. Azok a termékek viszont, amelyek olcsóbban importálhatók, idehaza is legyenek alacsonyabb árúak, és termelésük csak kevésbé vagy egyáltalán ne legyen jövedelmező. Ilyen belföldi termelői árarányokat könnyebb lenne kialakítani, ha többé-kevésbé szabad importkonkurenciát teremthetnénk, s az olcsóbb importtermék szorítaná le a drágán előállított hazai termék árát. Erre azonban egyelőre többféle okból nincs lehetőség. Ezért a termelő árak reformjánál más – véleményem szerint mérsékelt – megoldásra kerül sor, éspedig arra, hogy az exportáló iparvállalatok termékeinek 1980. január 1-től esedékes új termelői árait az exportban elért árakhoz közelítik. A jövőben állami ellenőrzéssel, a tisztességtelen haszonra vonatkozó új szabályok alkalmazásával kívánják biztosítani, hogy a belföldi termelői árarányok változása kövesse az exportban elért árak változását. Ez szerintem pótmegoldás, de azért remélem, bizonyos eredményre vezet.

HVG: Persze az olvasókat elsősorban a fogyasztói árak érdeklik. Sokan nemcsak áremelésekre, hanem árcsökkentésekre is számítottak.

N. T.: Néhány fogyasztási cikk árát a tervek szerint a közeljövőben némileg csökkenteni fogják, de a fogyasztói árrendszer átalakítása során sokkal több és nagyobb mértékű az áremelés, mint az árcsökkentés. Ez elkerülhetetlen. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a világpiaci nyersanyagárak a vártnál jobban emelkedtek, továbbá meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy nálunk az árintézkedések előtt a fogyasztói árak általános színvonala, a rengeteg dotáció révén, alacsonyabb volt, mint a termelői árak általános színvonala.

HVG: Ismeri azt a mondást, hogy nálunk nyugati árak és keleti bérek vannak?

N. T.: Ez demagógia. Természetes, hogy nálunk a munkabérek vásárlóereje kisebb, mint a sokkal gazdagabb, fejlettebb tőkés országokban. Az árak és a bérek arányában ugyanis kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota. Egyébként a mostani fogyasztói árintézkedések kapcsán mi annakidején nagyobb jövedelemkiegészítést javasoltunk. Akkorát, amely a lakosság összessége számára némi túlkompenzálást jelentett volna. Azóta azonban az ország gazdasági helyzete még nehezebbé vált. Ezt a tényt a párt- és kormányszervek nyilván figyelembe vették a kompenzáció mértékének megállapításakor. De az általunk kidolgozott elveket – például azt, hogy a különböző nagyságú kereseteket és nyugdíjakat azonos pénzösszeggel egészítsék ki, hogy nagyobb százalékos mértékben növekedjék a családi pótlék és a gyermekgondozási segély, hogy kapjanak az egy gyermekesek is kiegészítést stb. – alkalmazták az intézkedések meghozatalkor.

HVG: Az ember mindig elfogult azokkal az elgondolásokkal szemben, amelyeknek a megalkotásában részt vett. Ön is így van az árreformmal?

N. T.: Árrendszerünk átalakítása helyes, sőt, elkerülhetetlen. Kedvező hatásokkal fog járni, de nem csodaszer. Ettől az intézkedéstől önmagában még nem fog népgazdaságunk jobban, hatékonyabban dolgozni, s nem emelkedik tőle az életszínvonalunk sem. Egész gazdasági mechanizmusunkat és részben gazdaságpolitikánkat kell tehát továbbfejlesztenünk.

Mogyoró Katalin

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők