Lengyel hazafi vs. lengyel zsidó

Menekültek menedéke, Magyarország, 1939-1946

A magyar politikai vezetés 1939 őszén döntést hozott a lengyel katonai és polgári menekültek befogadásáról. Bár a nagyszámú feldolgozás és a visszaemlékezések sem tagadják a sajátos együttélés során felmerült problémákat, a történeti emlékezet által idealizált kép a magyar „menekültparadicsomról" a levéltári dokumentumok fényében árnyalásra szorul - többek között a zsidó menekültügy kontextusában.

A Sławik-féle bizottsággal együttműködő Henryk Zwi Zimmermann szerint Szapáry grófnő tisztességes embernek

Antallt, „akitől idegen a rasszizmus, bár ezt nem demonstrálja". A forrásokból egyértelmű, hogy nem a menekültügyi kormánybiztoson és nem a bizottságon, hanem a belügyminiszter korábbi álláspontjának megváltoztatásán és döntésén múlt, hogy a menekülteket végül nem toloncolták ki. Tehát az 1939 őszén a hazájukért fegyvert ragadó lengyel hadsereggel és civilekkel együtt érkezett lengyel zsidókat - a KEOKH álláspontjával szemben - a magyar politikai elit befogadta (bár kezdettől külön nyilvántartották őket is), az életveszély elől a biztonságosnak vélt magyar menedékbe később érkezetteket azonban már veszélyesnek tartotta, és igyekezett megszabadulni . Id. Antall József 1989-ben, Szapáry grófnő 1998-ban posztumusz megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől a Világ Igaza kitüntetést. Mindenesetre egy későbbi feljegyzés szerint csak 1942-ben 18 ezer lengyel zsidót tettek át a határon, ezek harmada később „visszaszivárgott". A „zsidó-gyanúba jövő" lengyelekről sárga karton-nyilvántartó lapokat fektetett fel a .

Antall levele után nem sokkal, 1942. október-novemberben Farkas János rendőrkapitány ellenőrzést tartott a lengyeltóti, kaposvári, keszthelyi, marcali, párkányi, szentendrei, tabi, kalocsai és székesfehérvári járási menekülttáborokban. A vizsgálatot kettős céllal, a lengyel polgári menekültek elhelyezése, gazdasági és szociális viszonyainak megállapítása, illetve magatartásuk ellenőrzése mellett a „magukat kereszténynek valló zsidók felkutatására" indították. Farkas zsidókat összeíró munkáját a zsidókról „szinte gyűlölettel beszélő" menekültek is segítették, akik szabadulni akartak zsidó menekülttársaiktól, és felhívták figyelmét a zsidógyanús emberekre is. A zsidók szerintük kiszolgálták az orosz megszállókat, ezért „csak megtűrik őket kényszerűségből, de jobb szeretnék, ha nem tekintenék őket lengyelnek", mert, ha hazakerülnek, „úgyis kiirtják a zsidókat".

 

  
3. számú forrás
Dr. Farkas János rendőrkapitány jelentése a lengyel polgári menekültek ellenőrzéséről és a magukat kereszténynek valló zsidók felkutatásáról
Budapest, 1942. december 4.
Az irat jelzete: MNL OL K491–1942–403. – – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság, Rezervált iratok. – Eredeti, géppel írt, aláírással ellátott irat.

A helyzet akkor változott meg valamennyire, amikor Sikorski 1942-ben figyelmeztette a budapesti lengyel vezetőket. A magyar szervek a zsidó származású lengyelektől gyakran megtagadták a Lengyel-Magyar Menekültügyi Bizottságtól kapott igazolás hitelesítését. A keresztény lengyelek papírjait az egyik napon, a zsidókét egy másik napon küldte meg a bizottság a magyaroknak, így

azok tudomására, „hogy ezek lengyelek, amazok pedig valószínűleg zsidók. Ez a kitoloncolást és a halált jelenti számukra".

A Sacré Coeur apácák által működtetett Sophianum igazgatónője Hitlerért imádkoztatta a Szentkirályi utcában működött, „jó házból való úrilányok neveldéjeként" ismert intézményét. Danuba Jakubiec következő iskolája, Lázár Piroska leánygimnáziuma pedig zsidó iskola volt, oda járni - főleg egy magas rangú tiszt lányainak - „az akkori Magyarországon megengedhetetlen volt". Így lett belőle is boglarczyk, a balatonboglári lengyel középiskola, hivatalos nevén Lengyel Ifjúsági Tábor

.

Morogtak a közkatonák, hogy „szalmára emlékeztető szalmán" kellett aludniuk, gyakran voltak elégedetlenek saját parancsnokaikkal, az élelmezéssel, a levesként kapott „pirosított vízzel", a német nemzetiségűek jobb ellátásával. Nem tudták mire vélni a magyar hatóságoknak az evakuációval szembeni határozott fellépését, a „kakastollak sűrű hálóját", a rend helyreállítása érdekében a „puskás őrangyalok" által alkalmazott kikötést, a fizikai erőszakot, sőt a tábori fegyverhasználatot (Tornanádaskán, Sárváron, Kisbodakon halálos áldozatokkal) és a lengyel menekültek autóira leadott csendőrlövéseket sem. A menekültek egységes szövegű, német nyelvű levelezőlapon írhattak az otthon maradottaknak, és a „díjmentes" feliratú bélyegzőt sok családtag értelmezte úgy, hogy az a lengyel menekültek valamilyen sajátos magyar megnevezése.

Nagymaroson „asszonyokból álló csődület capitóliumi gágogása" követelte a lengyelek eltávolítását, sváb legények „bőgték a képükbe" a

. Matolcsy Mátyás nyilas parlamenti képviselő „sötétben ólálkodó, minket megszálló", az erkölcsi süllyedésnek megágyazó lengyelekről beszélt 1939. októberi . Egy honvédelmi miniszteri 1940 januárjában a lengyelek „követelődző, erőszakos magatartásával, gyakori leittasodásával" magyarázza, hogy a menekültek „rövid idő alatt eljátszották a lakosság rokonszenvét".

Jan Emisarski katonai attasé visszaemlékezéseiben 26 ezer főben adja meg a nyugatra szökött és ott tovább harcolt lengyel katonák, a gyakran ugyanolyan ruhába öltözött „Sikorski-turisták"

. Emellett a „tömegesen kérték otthonukba való hazabocsátásukat", nem csupán ukrán nemzetiségűek és a kémelhárítás értesülései szerint utak, vasutak, hidak felrobbantását tervező kommunista meggyőződésűek. Voltak, akik Németországba tartottak. A „felesküdött hazatérők", a német, illetve bolsevik fennhatóság alatt lévő területekre távozók közül a legtöbb „feldagadt képpel" tért vissza a „kakastollasok" kíséretében, de a visszaemlékezések szerint minden ötödik-tizediknek sikerült az . Persze, akik el tudták hagyni az országot, a velük összekacsintó magyar hatóságokra emlékeztek, akik a táborokból eltűnő emberek miatt dühöngő németek megnyugtatására időnként szerveztek ellenőrzésAz csak később tudatosult sokakban, „a magyarok néha kiadják a hívatlan vendégeket". A KEOKH anyagában számos jelentés található a belügy fogház- és toloncügyosztályán előállított lengyel állampolgárokról. Kezdetben a szovjetek által megszállt területen való hosszabb tartózkodás vagy a szakáll viselete is megalapozhatta a kém-, illetve kommunistagyanút. 1944-re aztán a m. kir. csendőrség központi nyomozó parancsnoka, Czigány József ezredes a belügyminiszterhez címzett javaslatában már a teljes, Magyarország területén tartózkodó lengyel zsidóságot „különböző baloldali világnézetet vallónak és esetleg kémkedés és szabotázs elkövetésére hajlamosnak" .

Arról nyilván nem tudtak a menekültek, hogy a magyar politikai vezetésen belül viták voltak a lengyel kérdés kezelését illetően, kezdve azzal, hogy a Mein Kampf egy díszkötésű példányát a német birodalmi kancellárral dedikáltató Csáky külügyminiszter már 1939. augusztus 8-án - felhatalmazás nélkül - azt kérte Berchtesgadenban, hogy a németek tekintsék semmisnek Teleki két ismert, a várható német-lengyel konfliktusban a magyar semlegességhez ragaszkodó levelét. Orłowski később azzal mentegette Csákyt, hogy ugyan valóban a tengelyhatalmak őszinte hívének mutatta magát,

„inkább arról van szó, hogy az egyetemen túl sokat olvasta Machiavellit". Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig csak Teleki erélyes közbelépésre változtatta meg azt a rendeletet, amely szerint lengyelek csak szabad hallgatóként, vizsgázási jog nélkül vehetők fel az egyetemekre. Abban a dokumentumok szerint teljes egyetértés volt a honvédelmi és a külügyminisztérium között, hogy az ország elsőrendű érdeke, „minél előbb és minél több internálttól megszabaduljon".

Andrzej Przewoźnik, a szmolenszki légi katasztrófában fiatalon elhunyt történész, a lengyel-magyar kapcsolatok elkötelezett kutatója

„sajnálatos módon nem sikerült megakadályozni a zsidó származású tisztek és katonák elkülönítését". Sőt, tehetjük hozzá, a civilek származását munkavállalás esetén megállapító orvosi vizsgálatot, zsidókat és nem zsidókat külön rögzítő névjegyzékeket, illetve a „kinézés és modor zsidó" és „orvosi vizsgálat zsidó" kategóriák megjelenítését , az „arckifejezésre gyanús", a „táborparancsnok és a tábororvos meggyőződése szerint zsidó", illetve a „plébános vallástanból vizsgáztatta, minden kérdésre megfelelt, véleménye szerint keresztény" kategóriákról nem is . A lengyel zsidó menekültek száma a kezdeti 3-5 ezer főről 1944 májusára egy feljegyzés szerint 198 főre .

  
4. számú forrás
Névjegyzék a Fajsz község területén lakó lengyel polgári (zsidó) menekültekről
Fajsz, 1944. június 11.
Jelzet: MNL OL K 150–IX–15–1944–561397. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, kézzel írt, aláírással ellátott irat.

 

   
5/a. számú forrás

Kimutatás a lengyel zsidó származású polgári menekültek létszámáról
Budapest, 1944. május 19.
Jelzet: MNL OL K 150–IX–10–1944–560815. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, kézzel írt, aláírás nélküli irat.

 


5/b. számú forrás
Kimutatás a tabi tábor kötelékébe tartozó zsidó lengyel polgári menekültekről
Tab, 1944. április 23.
Jelzet: MNL OL K 150–IX–10–1944–560815. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, aláírásokkal ellátott irat.

 

Persze, ez az elkülönítés akár a védelmüket is eredményezhette, mint - többek között - a váci zsidó internátusban elhelyezett lengyel árvák esetében. Annak kimondását, hogy a lengyel zsidók esetében „ugyanolyan eljárást kell alkalmazni, mint a magyar zsidókkal", csak 1944. június 21-én javasolta egy

. A minisztertanács aznapi ülésén 7., „Az 1939. év óta Magyarországra menekült lengyelek helyzetének megváltoztatása" című napirendi pontként szerepelt kérdésről sajnos nem maradt fenn a jegyzőkönyv, ugyanakkor egy 1944. június 10-ei, szintén e tárgyban tartott értekezlet jegyzőkönyve szerint a közbiztonsági osztály kiadta az ezt célzó rendeletét. Sajátos a döntésekről születetett összefoglaló : „Lengyel zsidókkal úgy elbánni, mint a hazai zsidókkal". Ezt az irat végén pontosítják: „A lengyel zsidókat tekintet nélkül menekült mivoltukra, és arra, hogy mikor léptek az ország területére, úgy kell kezelni, mint a magyarországi zsidókat és az országból ki kell őket szállítani".

 
  
6. számú forrás
Zsidó fajú lengyel polgári menekültekkel történő eljárás
Jegyzőkönyv a lengyel menekültek zárt táborokban való elhelyezéséről tartott értekezletről

Budapest, 1944. június 10.
Jelzet: MNL OL K 150–IX–15–1944–561411. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Másolat.

 

Az elvi németbarát és a német frontsikerek hatására keménykedő magyar politika gyakran ütközött a hagyományosan lengyelbarát, illetve a német kudarcok idején szelídebb bánásmóddal, ezt az önérzetes lengyelek „kicsit gyávaságnak", a magyarok diplomáciának nevezték. A németek követeléseit, majd a Gestapo utasításait „teljesítő-tagadó" magyar álláspont miatt lengyelek gyakran ott is bántó szándékot véltek felfedezni, ahol erről szó sem volt, de ugyanez igaz a néha ok nélkül feltételezett láthatatlan segítő magyar kezekre is. Ráadásul a trükköket, a vélt államérdekből folytatott politikát sem a németek, sem a nyugati hatalmak nem értékelték.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő