Negyedszázaddal később 1981-es történelmi visszatekintés 1956-ra

Mi itt Magyarországon nemegyszer visszatérünk annak az útnak az elemzéséhez, amelyet 1956 óta megtettünk. Jelen pillanatban a központi kérdést számunkra a gazdasági problémák jelentik, amelyek az 1974-es olajárrobbanás után jelentkeztek. Magyarország éppen akkor szenvedte el a legnagyobb veszteségeket. Amikor most akarunk annyit vásárolni külföldön, mint 1974-ben, akkor ehhez húsz százalékkal növelnünk kell az exportunkat. Eleinte, 1976-ig nem ismertük fel ezt a tendenciát, de már akkor is eljutottunk arra a következtetésre, hogy fékeznünk kell a fejlődés ütemét.

Bevezetés

1981 márciusában hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Stanislaw Kania, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A lengyel pártvezető elsősorban azért jött, hogy tanácsokat kérjen Kádár Jánostól, miként lehetne kivezetni a válságból az 1970-es évek végére gazdaságilag és politikailag egyaránt csődbe jutott kommunista Lengyelországot. Ráadásul az 1980-as nyári sztrájkok nyomán megalakult, és Lech Walesa vezetésével egy éven belül közel tízmilliósra duzzadt Szolidaritás szakszervezet folyamatosan arra kényszerítette a LEMP-et, hogy a hatalom bizonyos szeleteit ossza meg a társadalommal. Kania helyzetét nehezítette az is, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország - Magyarországot és Romániát kivéve - állandó nyomást gyakorolt a lengyel testvérpárt vezetésére, hogy az mihamarabb s bármilyen eszközzel tegyen rendet. Ugyanekkor Varsóban a szocialista tábor virágzó mintaállamaként tekintettek Magyarországra, amelynek első számú vezetője - a lengyelek szerint legalábbis - az 1956-os megrázkódtatás után ügyes politikával úrrá lett a nehézségeken, és rendszerét mind külföldön, mind odahaza elfogadtatta. Kania és társai valóban szívesen megvalósították volna a "kádári vezetési és politikai stílust". (Az 1980-81-es lengyel válság részletes leírását, illetve Kádár és az MSZMP álláspontját az akkori lengyel eseményekről lásd: Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980-1981. ArchivNet, II. évf. 1. szám /2002. jan./.)

Egyébként 1956-ban a Visztula mentén is jelentős események történtek, amelyek nyomán - Moszkva kezdeti ellenkezésének dacára - októberben Wladyslaw Gomulka lett a lengyel párt vezetője. Ő képesnek bizonyult arra, hogy lecsillapítsa a robbanással fenyegető feszültséget országában. Mindazonáltal tizennégy évvel később, 1970 decemberében leváltották őt, mivel tűzparancsot adott ki az áremelések ellen tüntető fegyvertelen tengermelléki munkásokra. Helyét Edward Gierek vette át, aki tízéves fényűző országlás után, 1980 szeptemberében szintén távozni kényszerült.

A Kaniával folytatott tárgyalásokon Kádárnak lehetősége nyílt arra, hogy egyfajta összegzést adjon lengyel partnerének a huszonöt évvel korábbi magyar eseményekről, s elmondja, mit is tett az MSZMP az "ellenforradalom" leverése után, hatalma megszilárdítása és az ún. "szocialista konszolidáció" véghezvitele érdekében. Mint látni fogjuk, beszámolója gyakran nem felel meg a történeti hitelesség kategóriáinak, mindez azonban jól jellemzi magát az elbeszélőt.

Kádár önkéntelenül is párhuzamokat vont az 1956-os magyarországi és az 1980-81-es lengyelországi állapotok között - összevetette az azonosságokat és az eltéréseket -, s igyekezett olyan párhuzamokat is keresni, amelyek azt sugallták, hogy a lengyel vezetés bizton számíthat tömegtámogatásra, ha elszánja magát a "határozott cselekvésre". Ez utóbbiak közé tartozik az 1957. május 1-jei budapesti felvonulás megemlítése, amelyre a magyar pártvezető a tárgyalások után egy héttel, az MSZMP Központi Bizottságának március 26-i ülésén is visszatért - a maga sajátos megközelítésében. Elmondása szerint - bár csak fél év telt el a forradalom vérbefojtása óta - közel félmillió ember jelent meg a Hősök terén, hogy "hitet tegyen a szocialista eszme és rendszerünk mellett, és kifejezze, kész részt vállalni a társadalmi konszolidációért indított harcból". Annak ellenére gyűlt össze ekkora tömeg, hogy "oda csak egyénileg jöhettek az emberek, nem vonulhatott fel se csoport, se üzem, semmilyen szervezett kollektíva", mert az MSZMP vezetése azt akarta látni, "hányan jönnek el önszántukból". Ezután így folytatta: "Ezzel szemben az ötvenhatos események idején a legnagyobb tömeg, amelyet az ellenforradalmi lázítók, hőzöngők meg tudtak mozgatni, a Kossuth téren gyűlt össze, meg a Bem téren; az egyiken elférnek háromezren, a másikon meg talán nyolcezren. Akkora tömeget, amelyet újjászervezett pártunk hívó szava vonzott, képtelenek lettek volna bármilyen jelszóval, szervezéssel megmozgatni, egybegyűjteni. Mélyen meg vagyok győződve, hogy a mai Lengyelországban is a szocializmus hívei vannak többségben." (MOL, 288. fond, 12/217 ő. e.)

Kádár két órán keresztül elevenítette fel élményeit és adta át tapasztalatait Kaniának. Aztán a látogatás véget ért, a lengyel pártvezető hazatért, s fél év múlva leváltották, mert nem volt hajlandó erőszakkal felszámolni a válságot. Helyére az 1981 februárjától a miniszterelnöki posztot is betöltő Wojciech Jaruzelski tábornok került, aki december 13-án bevezette a hadiállapotot. Ő is számított a magyar vezetés tanácsaira - amelyeket azonnal és bőségesen meg is kapott -, de nem tudott többet hasznosítani belőlük, mint elődje.

A kádári tapasztalatokat ugyanis nem lehetett mindent megoldó receptként átültetni az 1980-as évek Lengyelországába, éppen azért, mert 1956 óta egy negyedszázad eltelt, és a világ azalatt nagyot változott.

Az 1981 márciusában, Budapesten lezajlott Kádár-Kania megbeszélésekről a lengyel fél által készített jegyzőkönyvre a varsói Újkori Iratok Levéltárában bukkantam rá, a dokumentum jelzete: Archiwum Akt Nowych, KC PZPR, 1822, s. 78-91.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők