„Nem tagadjuk, hogy a bíróságnak politikai célt kell betölteni.”

A bíráskodás jellemzői Pest megyében az 1950-es években

„M. elvtárs motorkerékpárján haladva nekiment két rendőrnek, akik az út szabálytalan oldalán mentek. Sérülés nem történt s a rendőrök maguk sem kérik a vádlott megbüntetését.A vádlott két fröccsöt fogyasztott el az esetet megelőzően.
[...] a megyei tanács konkrét kérelme az, hogy a vádlott a másodfokú eljárás során vagy felfüggesztett enyhe szabadságvesztés büntetést, vagy pedig alacsonyabb összegű pénzfőbüntetést kapjon [...]
Magam is arra kérlek Karcsi, légy szíves odahatni, hogy a megyei tanácsunk eme kérelme teljesedésbe menjen."

Bevezetés 

Ries István igazságügy-miniszternek a címben idézett 

 a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1949. november 18-ai teljes ülésén érzékletesen tükrözi, hogy az 1949. XX. alkotmánytörvénnyel kialakított bírósági  milyen szerepet szánt az új hatalom.

Forrásközlésünkben a Pest Megyei Bíróság elnöki 

 segítségével azt kívánjuk bemutatni, hogy milyen főbb jellemzői voltak a bíráskodásnak az . Ismeretes, a hangsúly a büntető ítélkezésen volt. A büntetőbíráskodás eszközzé vált, hogy a diktatúra megvalósítsa célkitűzéseit: a társadalom strukturális átalakítását, a tulajdonviszonyok megváltoztatását, az ideológiai arculat átformálását és a politikai ellenfelek . A Pest Megyei Bíróság politikailag megbízható elnöke, Z. Károly maga is bevallotta 1952. júniusi beszámolójában, hogy a polgári ítélkezéssel kapcsolatban szakmai tudása hiányos, és nem is szentel rá kellő 

A kommunista vezetés jogilag is igyekezett legitimálni rendszerét, aminek végrehajtását az egykori szociáldemokrata 

igazságügy miniszter kezdte meg. Az 1949. december 7-én az új vezérfonalról kiadott rendelete alapján utasította a Budapesti Felsőbíróság elnöke a Pestvidéki Törvényszék elnökét, hogy a felügyelete alá tartozó járásbíróságoknál az időszaki felügyeleti vizsgálatot végezze el, s mint felettes szerve szintén e rendelet szerint vizsgálja a . Az utasítás küldője hét (megválaszolandó) kérdést közölt, melyek mindegyike érintette valamilyen módon a párthoz, a hivatalos ideológiához való viszonyt, vagyis ettől kezdve a bíróságok szakmai felügyeletét még a korábbiaknál is leplezetlenebbül a politikai felügyelet . (Lásd az 1. számú forrást!)

A Pest Megyei Bíróság elnöke évekkel később, 1953. június 22-én a Pest megyei Pártbizottság Titkárságának küldött jelentésében - ugyanebben a szellemben - az általános politika megvalósulásának elősegítőjeként tartotta számon a helyes ítéletet, annak indoklását és a döntést megelőző politikus 

. A megyei bíróság munkájáról szóló beszámolójában a politikus bíráskodás fogalmát . Ez egyrészt az osztályellenség (elsősorban a kulákok) ellen irányuló ítélkezést jelentette, másrészt a politika diktálta, különböző módon érkezett parancsok felhasználását az ítélkezésnél. Az ítélkezés kétféle lehetett: megtorló az osztályellenséggel, ill. nevelő a dolgozókkal szemben. Ez utóbbi azonban nem minden esetben volt nevelő, így a dolgozók esetében is összemosódott a megtorló és a nevelő funkció. (Lásd a 8. számú forrást!)

A különböző módon érkezett parancsok, követendő utasítások lehettek az igazságügy-minisztérium különböző osztályvezetőinek leiratai, de magánlevélre is akad példa. Az Esztergom Megyei Bíróság elnöke 1952. március 11-én személyes hangvételű levelében kérte a Pest Megyei Bíróság elnökét, hogy a Komárom megyei tanács egy kiváló dolgozója enyhébb büntetést kapjon a fellebbviteli szakaszban. A vádlottat a pestvidéki járásbíróság öt hónapi börtönbüntetésre ítélte élet és testi épség veszélyeztetésének bűntette miatt, miután motorkerékpárjával ittasan nekihajtott az út szabálytalan oldalán haladó rendőröknek. Sérülés nem történt. A büntetést túl szigorúnak találta a Komárom megyei tanács elnöke, és mivel „harcos" és „aktív" párttagról volt szó, így a megyei bíróság elnökén keresztül felfüggesztett enyhe szabadságvesztést, vagy alacsonyabb összegű pénzfőbüntetés kiszabását próbálta meg elérni a fellebbviteli tárgyalás során. Az elnököt tájékoztatta az ügy számáról, a tárgyalás pontos időpontjáról, és az ügyben meghozni kívánt ítéletről is. (Lásd a 6. számú forrást!)

Az alkotmány VIII. az állampolgárok jogairól és kötelességeiről szóló fejezete deklarálta, hogy a „Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek". Hogy ez mennyire csak papíron létező volt, tanúsítja többek között a Pest Megyei Bíróság elnökének 1951. október 24-én a Pest megyei Tanács VB ülésén elhangzott

. Az osztályszempontú ítélkezés példáinak egész sorát tartalmazza a dokumentum. A Pest Megyei Bíróság cséplési visszaélések tárgyában elkövetett ügyek esetében a „kulák" vádlottakra három, ill. kettő és fél év börtönbüntetést szabott ki, a dolgozó parasztok és a munkások azonban - akik egyébként a cséplőgép ellenőrei és felelős vezetői voltak - „csupán" hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést kaptak, emellett a mellékbüntetés mértéke is csekélyebb volt.

A korban sokat idézett, hírhedt szovjet legfőbb ügyész, Andrej Januarjevics Visinszkij minden bírósági ügyet az osztályharc egy epizódjának tekintett. Emiatt különös fontosságú volt a megfelelő ítélet, amelyhez támpontot nyújtottak egyrészt a fentebb említett parancsok, utasítások, másrészt a megyei bíróság elnöke az ügyek megfelelő elosztásával ezt maga is

. Amennyiben túl enyhe büntetést szabtak ki, akkor a megyei bíróság elnöke jelezte ezt a járásbíróság elnökének. Példaként említhető az 1951. évi őszi eset, amikor a megyei bíróság elnöke szerint a Váci Járásbíróság enyhe ítéleteket hozott, a Pestvidéki Járásbíróság pedig nem vont éles határt a dolgozó paraszt és a kulák . Előfordult, hogy az Igazságügy-minisztérium nevében kelt leiratban maga a megyei bíróság elnöke kapott dorgálást a felügyelete alá tartozó járásbíróságok helytelen ítélkezése . Az Igazságügy-minisztérium főosztályvezetője, kevesellte például 1952 augusztusában a 65 kg lisztet vásárló kulákra kirótt hét hónapi börtönt és a 800 Ft pénzbüntetést, mivel a bíróság elé kerülő, jól kiválasztott ügyekben példát statuáló, komoly ítéleteket tartott szükségesnek.(Lásd a 7. számú forrást!)

A bíróságok már a kezdetektől szorosan kapcsolódtak a tanácsrendszerhez. Ezt illusztrálja Sömjén Pál 1950. október 3-án kiadott szigorúan bizalmas utasítása is. Az utasítás célja az 1950. október 22-ére kitűzött tanácsválasztások nyugodt lefolyásának biztosítása volt. A főosztályvezető által ünnepnapnak titulált napot, és a megelőző időt is a hatalom minden igyekezetével védeni igyekezett. Október 4-én érkezett meg az utasítás a Pestvidéki Törvényszék elnökéhez, így e naptól október 22-ig a Törvényszék elnökének a rendelkezések szerint biztosítania kellett, hogy az „agitáció" zavartalanul folyhasson, és hogy a „reakció" ne kapjon lehetőséget a támadásra. Ennek elérésére az elnöknek meg kellett vizsgálnia, hogy ne a védett időszakra essenek a büntetőtárgyalások. Az elnapolási indítványokat egyébként a maximális biztosítás végett az államügyészségek vezetői részére is megküldték, az indokot pedig más irányú hivatali elfoglaltságban jelölte meg a főosztályvezető. (Lásd a 2. számú forrást!)

Bár a tanácsrendszer bevezetésétől kezdve napirenden volt az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szoros együttműködése, Házi Árpád belügyminiszter, 1951. július 9-én bizalmas leiratot adott ki az ügyészségek, bíróságok és a helyi tanácsok kapcsolatának további fejlesztése végett. (Lásd a 3. számú forrást!) Ebben leírta, hogy a bíróságok elrettentő ítéletekkel segíthetik a tanácsok munkáját, ugyanakkor árthatnak is pl. a begyűjtésekkel kapcsolatban hozott „rossz" döntésekkel. A belügyminiszter a tanácsok és a bíróságok kapcsolatát nemcsak megyei, hanem járási szinten is szorgalmazta havi beszámolók, és folyamatos megbeszélések formájában. Hangsúlyozta, hogy a bíróságok, és az ügyészségek nincsenek alárendelve a tanácsoknak, ugyanakkor az egymás munkája feletti építő kritikát és a kellő tájékoztatást elengedhetetlennek tartotta. A tömeges közellátási bűncselekményeknél válogatást javasolt a belügyminiszter, mégpedig annak figyelembevételével, hogy a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőit és az egyébként is ellenséges magatartásúakat állítsák bíróság elé, a többieket pedig kihágási eljárás alá vonják. A feljelentések alapos előkészítésénél figyelmeztetett arra a helytelen gyakorlatra, hogy a tanácsi szervek mentesítő bizonyítékokat adtak a vádlottaknak. A belügyminiszter a tanácsok VB elnökeinek kiadott rendeletében tehát a bíróságok ítélkezési gyakorlatát is befolyása alá kívánta vonni. A Pest Megyei Bíróság elnöke maga is elismerte a Pest megyei Tanács VB előtt tett beszámolójában, hogy a tanácsok feladata a bíróság elé kerülő ügyek

. A dokumentumban kendőzetlenül írt arról, hogy a kulákok felmentését a lehető legkisebb mértékre kell csökkenteni, ennek az eléréséhez pedig az ügyek megfelelő kiválasztása szükséges, mert még a kiválasztásnál elejét kell venni a felmentés lehetőségének.

Újabb összemosódását láthatjuk tehát a végrehajtó és a bírói hatalomnak. Ezt erősíti a belügyminiszteri rendelet azon utasítása is, hogy a tanácsok minél nagyobb számban vonják be a bírákat, és ügyészeket, az igazságügyi szervek vezetőit tanácstagokként vagy aktívaként a tanácsok egyes állandó bizottságaiba.

A helyes tagok kiválasztásában a bíróság elnökeinek juttatott fontos szerepet a belügyminiszter. A bíróság elnöke egyértelműen csak a párt szempontjából megbízható ember lehetett, aki biztosíthatta a pártszervezetekkel való jó együttműködést.

Az ideológiai irányítás, a párt vezetőinek „tisztelete" a mindennapi élet egészét áthatotta, s ez a bírósági munkának is meghatározó eleme volt. A bíróság megyei elnöke kötelességének érezte, hogy Rákosi Mátyás 60. születésnapjára felajánlást tegyen, hiszen ezzel javítják a bírói munkát (Lásd a 5. számú forrást!) A „nagypolitika" figyelembe vétele mellett azonban a párt helyi vezetőit is tájékoztatni kellett az aktualitásokról, mint azt a megyei bíróság elnökének 1952. január 23-án kelt levele mutatja. Az MDP Pest megyei pártbizottságának titkárához küldött beszámolójában a járásbíróságok kétheti jelentéseiből válogatott a fontosnak tartott politikai ügyek közül. Az elnök a szóbeli megbeszélésükre hivatkozva küldte a levelet, így valószínű, hogy a párt naprakész információkkal rendelkezhetett a bíróságon zajló nagy fontosságú pereket illetően. (Lásd a 4. számú forrást!)

Végül jellemzőek voltak a gyorsan meghozott és nagyszámú ítéletek is: Előbbi azt jelentette, hogy 1951-ben nyolc hét alatt fejezték be az ügyeket a megyei Bf. tanácsnál, 1952-ben pedig már

. A járásbíróságoknál ugyanekkor 8-10 hétről egy hónapra csökkent a perek időtartama. Hogy mekkora számokról is van itt valójában szó, arra először az MDP Központi Vezetőségének - évtizedeken keresztül a nyilvánosság elöl elzárt - 1953. június 27-28-ai határozata utal. A dokumentum szerint 1950 és 1953 I. negyede között 650 000 személy ügyével foglalkoztak a bíróságok, és 387 000 személy ellen hoztak marasztaló . Már ez az óriási szám önmagában elég indok, hogy további kutatások tárgyát képezze az államszocializmus jogszolgáltatása.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők