Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Nemzetközi és hazai fellépés a népbiztosok megkegyelmezése érdekében

„Nagy kérdés és a történelmi idők forgatagában ijesztően nagy probléma, hogy helyesen cselekszik-e a polgári társadalom, amidőn közvetlenül az események nyomán a nagy perspektívákat, az igazi méreteket s az idők igazi történelmét a közelségtől nem látva, gyűlölettől elhomályosult szemmel mártírokat teremt önmagával szemben."

8.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Szakszervezeti Tanács közös kegyelmi kérvénye Horthy Miklós kormányzóhoz

Budapest, 1920. december 28.

  

Főméltóságú nagybányai Horthy Miklós úrnak, Magyarország kormányzójának Budapesten

Kegyelmi kérvénye a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és a Magyarországi Szakszervezeti Tanácsnak a halálra ítélt népbiztosok ügyében

 

Főméltóságú Kormányzó Úr!

1. A magyar munkásmozgalom vezetői közül négyet halálra, hatot pedig életfogytig tartó fegyházra ítélt a bíróság azért, mert a Tanácsköztársaság népbiztosai voltak.

Magyarország szervezett munkássága és a szociáldemokrata párt megdöbbenéssel áll ez előtt a szomorú tény előtt. Mély szomorúsággal látja, hogy a szavak megértést, kiengesztelődést és társadalmi békét ígértek, a tettek azonban - halálos ítéleteket jelentenek. Nagy önuralomra és akaratunk teljes megfeszítésére van szükségünk, hogy megakadályozzuk a végsőkig fokozott elkeseredésnek kitörését. Azét az elkeseredését, amelyet az immár 16 hónapja tartó túlzott elnyomás és üldözés égetett bele a magyar munkásság lelkébe, és amelyre ez az ítélet rátette most a koronát.

Tudatában vagyunk erőnknek. Tudatában vagyunk annak, hogy nélkülünk és ellenünk nem lehet újjáépíteni és talpra állítani országunkat. Komolyan és őszintén akarunk dolgozni. A társadalmi béke és az ország jövője érdekében emeljük fel tiltakozó szavunkat e meggyőződésünk szerint jogi szempontból is tarthatatlan, de társadalmi és emberi szempontokból is igazságtalan ítélet ellen. Elkeseredés fokozására alkalmas az csupán, nem pedig a kiengesztelődés előmozdítására.

 

2. A négy és fél éves világháború válságba sodorta az egész világ munkásmozgalmát. Ez a válság a mi pártunkat sem kímélte, sőt fokozott mértékben rázta meg, mert elvesztettük a világháborút. A háborút a dolgozók tömegei vívták, annak terhét, könnyeit és szenvedéseit ők és hozzátartozóik szenvedték. A katonai diktatúra, mely a háborúban szenvedő, vérző és nélkülöző tömegek elégületlenségét és elkeseredését erőszakosan féken tudta tartani a háború alatt, a háború elvesztésekor szertefoszlott. A vesztett háborút követő első forradalom egyszerre, minden átmenet nélkül dobta bele a politikába ezt a szenvedő, vérző és nélkülöző tömeget és ez a politikailag iskolázatlan és szervezetlen tömeg lett egyik legfontosabb tényezője a politikának. A gazdasági viszonyok dezoláltsága és a háború elvesztésének következtében történelmi szükségszerűséggel következett be az októberi forradalom. Inkább volt az összeomlás, mint forradalom. Emberi erővel feltartóztatni nem lehetett.

A szociáldemokrata párt részese lett az államhatalomnak. Vezetői helyet kaptak a kormányban. A politikai jogokból mindaddig kizárt, de most felszabadult tömegek százezrei megduzzasztották a párt- és szakszervezeteket. Szertelen kívánságaikkal és felelőtlen vezetőikkel megbontották pártunknak szervezettségében és fegyelmezettségében rejlő erejét. És ráerőszakolták a kormányra azt a radikális politikai irányt, amely feltartóztathatatlanul sodródott mindinkább bal felé.

A pártnak és a szakszervezeteknek régi vezetői küzdöttek ez áramlat ellen. Ha lett volna erős, egységes és szervezett polgárság, amely szintén ellenállást fejt ki e törekvésekkel szemben, akkor minden másképp történhetett volna. A szervezett és egységes polgárság erejére való hivatkozás erős és biztos támasza lett volna pártunk vezetőségének a túlzókkal szemben. Magunkra hagyatva, nem bírtuk a küzdelmet. A vezetés és irányítás fokozatosan átsiklott a túlzók kezébe.

A bolsevizmus elleni harcot, amelyre ekkor sor került, komolyan, becsületesen és őszintén küzdötte végig pártunk és szakszervezeteink vezetősége. A halálra ítélt népbiztosok közül Bokányinak és Haubrichnak oroszlánrésze volt ebben a harcban. A polgárság, sajnos, a szociáldemokraták és a kommunisták belső harcának minősítette ezt a küzdelmet, és nem támogatott bennünket.

A munkanélküliség, a szén- és nyersanyaghiány, a leküzdhetetlen drágaság, a tömegek nyomora és nélkülözése és az, hogy a kormány bel- és külpolitikai viszonyok folytán nem tudott javítani ez állapotokon: mindez a koalíciós kormányzat csődjéhez kellett, hogy vezessen. Emberi erővel úgy lett volna csak ez feltartóztatható, ha sikerült volna a kormánynak, hogy a forradalom legalizálása és a tényleges békeállapot helyreállítása útján megindítsa a termelést, és belekezdjen a háború okozta sebek gyógyításába. Ezt azonban a polgárság apátiája és tehetetlensége egyfelől, külpolitikai okok másfelől lehetetlenné tették.

A Vyx-jegyzék teljesen felborította a helyzetet. A szűkre szabott országhatárokat sem elfogadni nem merte a kormány, sem visszautasítani. Újabb polgári kormány sem merte volna. A fegyveres erő és a tömegek irányítása bolsevista kezekben volt már ekkor.

Nem egyes emberek műve volt a proletárdiktatúra, amely a Vyx-jegyzék visszautasításával, orosz segítséggel akarta megmenteni országunkat. Történelmi események szükségszerű következménye volt az. Egyik láncszeme annak az eseménysorozatnak, amely a világháborúval indult meg, és napjainkban sem záródott még le. Aki a proletárdiktatúrát látja csupán, de sem előtte, sem utána nem lát semmit sem, az lehet jó pártpolitikus, de sem megértő, sem igazságos nem lehet.

 

3. Az átélt események kritikáját a történelem fogja megadni. Politikai ellenfeleinktől nem kívánhatjuk, hogy történelmi elfogulatlansággal bíráskodjanak.

Főméltóságod azonban fölötte áll a pártoknak. Kormányzói bölcsessége képessé fogja tenni arra. Hogy a pártoskodások és politikai ellentétek közepette is elfogulatlanul szemlélje a halálraítélt népbiztosok szereplését. Ahogy az imént vázolt történelmi eseménysorozatba beállítva és az alább kifejtendőkre tekintettel mérlegelje, megérdemlik-e vajon, hogy közönséges gyilkosok gyanánt bitófán végezzék életüket és hogy a megértést, a kiengesztelődést és a társadalmi békét szolgálná-e ez a kivégzés.

 

4. A halálra ítélt népbiztosok régi vezető emberei a magyarországi szociáldemokrata munkásmozgalomnak.

A magyarországi szociáldemokrata munkásmozgalmat - keletkezése óta, körülbelül 1869 óta, amikor a pesti István-téren először tartott nyilvános gyűlést a szervezett munkásság - mindig a rendre, békére, az osztályharcnak békés eszközökkel való megvívására való törekvés jellemezte. És a vádlott népbiztosok ennek a békés, a reális erőviszonyokkal számoló, lassan haladó és békésen fejlődő mozgalomnak voltak a vezérei. A magyarországi munkásmozgalom soha nem hirdetett véres harcot, terrorista erőszakot, merényleteket vagy puccsokat. És nem hirdettek a vádlott népbiztosok sem.

A vádlott népbiztosok nevét a hosszú békés gazdasági, politikai és kulturális küzdelem legnemesebb tradíciói, legbeszédesebb emlékei vésik be kitörölhetetlenül a magyarországi szociáldemokrata munkásság gondolatvilágába.

Egy Bokányi Dezső legendás alakja a magyarországi munkásmozgalomnak, mert azon felül, hogy a munkásság legnagyobb szónoka, örökké izzó, fáradhatatlan eszmei harcosa; hosszú évtizedek alatt puritán és csak önművelődésre törekvő életmódjával általános becsülést és tiszteletet szerzett magának a munkásság körében és őt a munkásság örök időkre szívébe zárta.

Ágoston Péter évtizedes, könyvtárra menő irodalmi munkásságával a békés fejlődés szociáldemokrata ideológiáját mélyítette. Évtizedes múltra tekint vissza Vántus Károly, akinek jó oldalait és buzgalmát párttitkári működéséből ismeri a munkásság és Haubrich József is, aki a vas- és fémmunkások szakszervezeti mozgalmában érdemelte ki a munkásság rendíthetetlen bizalmát.

A szociáldemokrata munkásságnak békés küzdelmekben eltöltött múltja, ennek a múltnak megfontolt, óvatos és az ország általános érdekeit mindig szem előtt tartó, a többi társadalmi osztályokkal a gazdasági küzdelem keretein belül megegyezésre, kompromisszumra törekvő politikai és társadalmi iránya éles, össze nem téveszthető határvonalat von az elítélt szociáldemokrata népbiztosok és a megszökött kommunista vezérek között. Elemi erővel, az objektív igazmondás erkölcsi erejével követeli, hogy más mérték, más elbírálás alá essenek a szociáldemokrata népbiztosok, mint ha a kommunista vezérek állanának a bíróság előtt.

Ha összehasonlítjuk a két csoportot: a vádlott szociáldemokrata népbiztosokat és a megszökött kommunista vezéreket, nyomban szembetűnik a két csoport döntő politikai, pszichológiai ellentéte. Amíg a szociáldemokrata népbiztosok régi vezetői voltak a munkásmozgalomnak, addig a kommunista vezérek teljesen új, a szervezett munkásság előtt nem ismert nevek, a mozgalomban - azt mondhatjuk - forradalmi véletlen folytán hirtelen és erőszakosan betolakodott elemek. Olyan elemek, akik az orosz bolsevizmussal való összeköttetéseik révén ­- nélkülözve a régi szakszervezeti élet tanultságát, higgadtságát és fegyelmezettségét, a legtúlzóbb agresszivitást, a legkönyörtelenebb terrorizmust, a legféktelenebb osztálygyűlöletet és türelmetlenséget hirdették.

Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a kommunista vezérek nevét: Kun Bélát, Szamuely Tibort, Korvin Ottót, Lukács Györgyöt, Rákosi Mátyást, Székely Bélát, Alpári Gyulát, Lengyel Gyulát, Rudas Lászlót, Rákos Ferencet, Rabinovics Józsefet, Pogány Józsefet, Sachse József nevét, tehát éppen azokét, akik Kun Béla közvetlen környezetéhez tartoztak és - állam az államban - a diktatúra hatalmának még a kormányzótanács fölött is kizárólagos letéteményesei voltak, akik a szociáldemokrata népbiztosokkal szemben is a legtúlzóbb terrort gyakorolták: ezeknek a nevét a szervezett munkásság körében a forradalom kitöréséig senki sem ismerte. A munkásság körében teljesen ismeretlen nevek voltak ezek.

És amíg ezeknek az új neveknek és új embereknek szélső terrorját saját bőrén is érezte a szervezett munkásság, addig a szociáldemokrata népbiztosok sokszor életveszélyek árán is, igyekeztek hűen a szervezett munkásság politikájához és békés törekvéseihez érvényt szerezni a mérséklet szellemének, a józanság és emberszeretet követelményeinek.

Nyugodt lelkiismerettel és tiszta becsületérzéssel lehet elmondani, hogy ez a törekvés, ha részleteiben sokszor kudarcot vallott is a kommunisták terrorja folytán, végeredményben sikerült. Mert éppen a szociáldemokrata népbiztosok voltak azok, akik mint a többi szakszervezeti vezetők is, folyton titkos tárgyalásokat folytattak az idegen missziókkal, megegyezésre jutottak az antant képviselőivel, visszavezették az eseményeket a lassú fejlődés útjára, biztosították az átmenet zavartalanságát, leszerelték rendben a vörös hadsereget, és megmentették az országot és a fővárost a baloldali kommunisták vérfürdőjétől és fosztogatásától. Hogy a szociáldemokrata népbiztosok különböző intézkedéseikkel és tetteikkel mennyi értéket mentettek meg a diktatúra alatt, erről a főtárgyalás adatai és a per iratai tanúskodnak.

Aki objektív szemmel nézi az eseményeket, az meg kell, hogy lássa, hogy azok a nagy, áthidalhatatlan különbségek, amelyek a diktatúra előtt a szociáldemokrata munkásságot élesen, utcai harcok formájában is szembeállították a kommunistákkal, és amelyeket a Vyx-féle jegyzék által teremtett történelmi kényszerhelyzet áthidalt egy pillanatra: ezek az ellentétek a diktatúra alatt egész intenzitásukban feléledtek újra, még mélyebbre vonták a szakadékot a két tábor között, és ma már ismét a régi gyűlölet és a régi harc uralkodik a szociáldemokraták és a kommunisták között. Magyar külügyminisztériumunk és a bécsi magyar lapok kétségtelen bizonyítékokat szolgáltatnak erről.

 

5. A vádlott népbiztosok alakját és működését ilyennek látja a munkásság.

Nem lett volna szabad - igazságossági, erkölcsi, politikai és társadalomlélektani okokból - a diktatúra véres tényeiért, a diktatúra véres ítéleteiért felelőssé tenni és megbüntetni ezeket a szociáldemokrata népbiztosokat. Mert ők, mint az egész szervezett munkásság, bizonyíthatólag maguk is a legszélsőbb terror alatt állottak, és állandóan opponálva véges-végig az egész diktatúrán át a szélső elemek ellen, a mérsékletért, a békés fejlődésért küzdöttek. Fékező munkájuk nélkül hányan és hányan estek volna áldozatul, megbecsülhetetlen szolgálatuk nélkül milyen óriási rombolást vitt volna végbe a társadalom gazdasági és kultúrértékeiben a gyűlöletre és kegyetlenségre öt év óta szoktatott tömeg!

Az elítélés annyit jelent, hogy a bíróság nem disztingvál és a szociáldemokrata népbiztosokat egy kalap alá vette a diktatúra terrorjának reprezentálóival, a megszökött kommunista vezérekkel.

Mély megdöbbenést és elkeseredést váltott ki a szociáldemokrata munkásságból a halálos ítélet. Nemcsak azért, mert régi, becsült és szeretett vezéreit juttatja bitóra, hanem azért is, mert megrendülve kell tapasztalnia, hogy nem bízhatik többé a polgári társadalom és a polgári igazságszolgáltatás objektivitásában, hogy a polgári társadalom és a polgári igazságszolgáltatás a szervezett munkássággal való kibékülés és kiengesztelődés minden gondolatát mereven elutasítja magától, és a gyűlölet és a diktatúra véres tetteiért való retorzió kedvéért szemet huny ama kétségbe nem vonható tények előtt, amelyek a szociáldemokrata népbiztosok jóhiszeműségét, emberszeretetét, intakt és mérsékelt gondolkodását és a terror ellen való állandó küzdelmét tanúsítják.

A halálos ítélet végrehajtása mártírokká avatná a munkások szemében a népbiztosokat, akik szociáldemokrata eszméikért bitófán szenvedtek vértanúhalált.

Nagy kérdés és a történelmi idők forgatagában ijesztően nagy probléma, hogy helyesen cselekszik-e a polgári társadalom, amidőn közvetlenül az események nyomán a nagy perspektívákat, az igazi méreteket s az idők igazi történelmét a közelségtől nem látva, gyűlölettől elhomályosult szemmel mártírokat teremt önmagával szemben.

Mert nem kétséges, hogy a vértanúhalált halt népbiztosok mártíromságának a munkásság lelkében egyre jobban hatványozódó érzése örök vádképen irányulna a polgári társadalom ellen. És a mártíromság kinyújtott karja a polgári társadalom felé mutatna.

Nagy kérdés ez. És mi éppen a békés fejlődés nevében, a szervezett munkásságnak a kialakuló új világrendben való békés elhelyezkedése és az új világrend nyugodt egyensúlyi helyzet érdekében emeljük föl óvó szavunkat az ellen, hogy a polgári társadalom mártírokat teremtsen.

 

6. Elmondható, hogy ma egész Európában a szociáldemokrata pártoknak a kommunistákkal szemben való elhatározóan döntő, éles állásfoglalása biztosítja a polgári társadalom békés fejlődésének lehetőségét, a polgári társadalom alapvető intézményeinek, jogrendjének és gazdasági struktúrájának a fönnmaradását. Csak utalunk az angol, francia, svájci munkásság kommunistaellenes határozataira, az amszterdami szakszervezeti központ és az egész II. Internacionálé elkeseredett küzdelmeire a kommunistákkal szemben, a német többségi szociáldemokraták legutóbbi kongresszusára, amelyen az orosz szovjet kiküldöttje:

sem volt képes semmiféle módon a német független munkásság egységes táborát a bolsevizmusnak meghódítani.

Nos, ez, a bolsevizmus erőszakos eszközeivel, véres militarizmusával és zsarnoki osztályuralmával szemben állást foglaló és a bolsevizmussal elkeseredett harcot vívó, több mint húszmillió szervezett munkást egyesítő európai szociáldemokrácia, ez az új Atlas, amely vállain tartja Európa rendjét: - ez magáénak vallja a vádlott népbiztosokat, mint a szociáldemokrácia régi vezéreit, és mint a magyarországi diktatúra alatt is a szociáldemokrata elvek képviselőit.

Tévedett a vádat képviselő főügyész, amikor azt állította vádbeszédében, hogy a vádlottak padján ülő népbiztosokkal a nyugati államok szociáldemokratái nem vállalnak közösséget, igenis vállalnak.

Amikor a népbiztosok perében megkezdődött a védelem, az európai szociáldemokrácia valamennyi lapjában - angol, svéd, olasz, svájci, francia, cseh, osztrák, belga, dán, német lapokban - felhívást tettek közzé az angol munkásvezérrel: Hendersonnal az élükön az európai szociáldemokrata vezetők, munkáspolitikusok és pártok, hogy adakozzék a munkásság a magyar szociáldemokrata népbiztosok védelmi költségeire. A népbiztosok kizárt védői ellen a budapesti ügyvédi kamaránál megindult fegyelmi eljárás iratai között fekszik az európai szociáldemokrácia szolidaritását tanúsító, az osztrák szociáldemokrata párt által kiállított közjegyzői okirat.

De nemcsak a magyar munkásság, nemcsak az európai szociáldemokrata pártok ismerték úgy a vádlott népbiztosokat, mint mérsékelt, békés kibontakozásra, az ország politikai és gazdasági regenerálódására törekvő politikusokat, hanem ilyennek ismerték őket az antantnak a diktatúra alatt itt tartózkodó magasrangú funkcionáriusai is. Ezeknek a véleménye pedig perdöntő fontosságú kellett volna, hogy legyen, mert elfogulatlanul nézték az eseményeket, és politikai és diplomáciai megbízásuknál és képességeiknél fogva tiszta képet tudtak alkotni az eseményekről és a benne szereplő emberekről.

A legperdöntőbb bizonyság azonban, hogy a halálraítélt népbiztosokat egy világ választja el a kommunistáktól, és választotta el már a diktatúra alatt, hogy a vádlott népbiztosoknak más bűnük nincs, minthogy passzíve kénytelenek voltak tűrni a kommunista diktátorok erőszakos uralmát: legkétségtelenebb bizonyíték erre az a kíméletlen támadás, amelyben a kommunisták részeltetik őket a bűnper kezdetétől fogva a per egész ideje alatt.

A népbiztosok ugyanis vallomásaikban, az igazsághoz híven, szociáldemokratáknak vallották magukat, kifejtvén, hogy egy pillanatra sem azonosították magukat Kunék véres diktatúrájával, sőt küzdöttek az ellen és minden közösséget megtagadtak azzal.

E vallomásokra a kommunisták részéről a legvadabb támadások kezdődtek a népbiztosok ellen. A "Daily Herald"-ban egy kommunista tudósítás úgy ír a népbiztosokról, mint a munkásság árulóiról, akik szabotáló magatartásukkal és a burzsoáziával való állandó kacérkodásukkal megbuktatták a diktatúrát. Hasonlóan ír a bécsi "Proletár" című kommunista lap Vántusról, Haubrichról, Ágostonról. A támadások egész cikluson keresztül tartanak. A „Proletár" június 29-i száma azt írja, hogy a népbiztosok nem méltók a munkásság becsületére, mert szociáldemokraták, a szociáldemokraták pedig 1919. március 21-én csak azért egyesültek a kommunistákkal, hogy akadályozzák és megbénítsák őket, augusztus 1-én pedig azért alakították meg a Peidl-kormányt, hogy elárulják, és kiszolgáltassák a munkásságot a burzsoáziának. Majd „Miért bukott meg a magyar tanácsköztársaság?" címmel egy füzet jelent meg, amelyben Kun Béla,

és Sinovjev fejtegetik, hogy a tanácsköztársaság az Ágostonok, Vántusok, Haubrichok árulása miatt bukott meg.

 

7. Csakis ebből a szempontból, e támadások világosságánál érthető meg az a mélységes ellentét, ami már a diktatúra alatt is elválasztotta a szociáldemokrata népbiztosokat a kommunistáktól, és ami elképzelhetetlenül lehetetlenné teszi azt, hogy a diktátorok terrorizmusáért a mérsékelt szociáldemokrata népbiztosokat lehessen büntetni.

A népbiztos-per nyomozati iratai, amelyeket az ügyészség a minisztériumoktól, hatóságoktól, az egész ország területéről szerzett be, kétségtelenül tanúsítják:

1. Hogy a vádlott népbiztosok egyénileg intakt, puritán emberek. Hogy semmiféle panamát, visszaélést a saját egyéni céljaikra, semmi anyagi hasznot hajtó önző cselekedetet nem vittek végbe. Hogy családjaikkal együtt a diktatúra alatt és azóta is, a legnagyobb szegénységben éltek.

2. Hogy a terror, amely a kormányzótanács szociáldemokrata tagjaira is ránehezedett, Kun Béla és nevek szerint ismert, kikutatott társasága, szűkebb környezete gyakorolta. Hogy ez a szűkebb társaság - és csakis ez a társaság - volt az, amely különböző formációkban: mint „kegyelmi tanács", mint „Kun-iroda" kezében tartotta a diktatúra szálait és rendelkezett élet és halál fölött.

3. Hogy Kun Béláék uralma ellen a szociáldemokrata népbiztosok állandóan küzdöttek, és arra törekedtek, hogy az antant segítségével és a szervezett munkásság akciójával megdöntsék azt.

4. Hogy a szociáldemokrata népbiztosok állandóan megfigyelés alatt állottak. Hogy többször felmerült a kommunisták között az a gondolat, hogy el kell tenni őket láb alól, sőt egy baloldali ellenforradalmi terv is keletkezőben volt a szociáldemokrata népbiztosok ellen.

5. Hogy a kommunisták hatalmával szemben a szociáldemokrata népbiztosok semmiféle valóságos hatalommal és befolyással nem rendelkeztek.

Mindezt az adatok egész tömege bizonyítja a per nyomozati irataiban.

 

8. Az elítélt népbiztosok nemcsak a magyarországi szakszervezeti munkásságnak a vezérei, hanem vezérei az elszakított, idegen hódítóktól megszállott magyar területek szervezett munkásságának is. Ez az elszakított munkástömeg kimeríthetetlen rezervoárja, legakcióképesebb képviselője az anyaországhoz való visszatérés gondolatának. És annak a törekvésnek, amely a munkásság nemzetközi szolidaritásának fölhasználásával is küzd az idegen elnyomók és kizsákmányolók ellen, akik a népek önrendelkezési elvének megcsúfolásával új kulturrabszolgaságot teremtenek az elszakított területeken.

Micsoda erőt jelent az elszakított magyar területek munkásságának szempontjából egy Ágoston, aki mint bihari főispán vezette és kezdeményezte a románok ellen való küzdelmet! Egy Vántus, aki Nagyváradon született, és hosszú éveken át irányította az erdélyi munkásmozgalmat! Egy Bokányi, aki az aradi emlékezetes gyűlésen a románokkal szemben odakötötte magát a területi integritás jelszavához, egy Haubrich, akit az elszakított területek vasgyárainak és bányáinak munkássága bálványozásig szeret!

Ezek az emberek mind ezer szállal, évtizedes küzdelem ezer emlékeivel és eleven energiával vannak hozzákapcsolva az elszakított részek szervezett munkásságának szívéhez, tiszteletéhez, szeretetéhez és képzeletéhez. Milyen elcsüggesztő, reményt vesztő, kiábrándító és elriasztó volna a megszállott területek munkásságára nézve, ha örökre elszakadnának ezek a szálak. Ha látnia kellene, hogy az ő bálványozott vezéreit itt Magyarországon örökre elnémítják!

Van egy áramlat külföldön, amely a győzők békéje helyett a népek önrendelkezésének és a megértésnek békéjét követeli. Ennek az áramlatnak letéteményesei az európai nagy, politikai súlyban és jelentőségben egyre növekvő szociáldemokrata pártok. Elsősorban az angol Labour Party, amelynek legutóbbi kongresszusán az angol munkásmozgalom legnagyobb nevű vezérei hirdették, hogy a trianoni, neuilly-i, st.-germain-i békeszerződéseket revideálni kell, mert népeket a győzelem bosszúja vagy kapzsi kizsákmányolás kedvéért éhhalálra, gazdasági sorvadásra ítélni nem lehet. Arra kell törekednünk, hogy revíziós törekvéseinkben továbbra is támogassa hazánkat a revíziónak e leghatalmasabb tábora: az európai szociáldemokrata munkásság.

A szervezett munkásság ártatlannak tartott vezéreinek elítélése könnyen keltheti azt a látszatot - amire Apponyi Albert gróf máris utalt legutóbbi kaposvári beszédében -, hogy nem bűnösök megszüntetésére törekszünk, hanem egy osztályt üldözünk: a proletariátust, azért, amiért egyszer, a történelmi forrongás folyamán politikai hatalmat mert magának vindikálni. És hogy a büntetőtörvénykönyv paragrafusainak kivételes gyorsított eljárás útján eszközölt szofisztikus alkalmazása e történelmi időszak egyes mozzanataira és szerepvivő munkásvezéreire nem más, mint az osztályüldözésnek leplezője, az osztályüldözésnek burkolt, de annál ridegebb megnyilvánulási módja.

Ez a fölismerés végzetesség lehet Magyarország érdekeire. Abban az ellenséges atmoszférában, amely most Magyarországot minden oldalról körülveszi, még a revízió legnyíltabb követelője: az európai szervezett munkásság is elejthetné a Magyarországra vonatkozó revíziós gondolatát.

 

9. Mindezen felhozott indokok - úgy véljük - elég világosan dokumentálják, hogy a halálos ítéletek végrehajtása úgy bel-, mint külpolitikai szempontokból rendkívül károsan érintené hazánk érdekeit. És hogy végzetesen megakasztaná a kiengesztelődés és konszolidáció folyamatát, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy újból megindulhasson az országot regeneráló termelő munka, és hogy a munkásság is belekapcsolódhassék ebbe.

A kiengesztelődés és békés konszolidáció e folyamatát Főméltóságú Kormányzó Úr megindította már azzal a legfelsőbb kézirattal, amelyet az amnesztia ügyében volt kegyes a Megváltó születésének emlékünnepén kibocsátani. Kérjük, kegyeskedjék kormányzói bölcsességgel mérlegelni a fölhozott történelmi, társadalomlélektani, pszichológiai és politikai okokat és megakadályozni a hozott halálos ítéletek végrehajtását. Kegyeskedjék kegyelemből szabadságvesztésre változtatni a halálra ítélt népbiztosok: Vántus Károly, Haubrich József, Bokányi Dezső és Ágoston Péter büntetését!

 

Budapest, 1920. december 28.

 

Mély tisztelettel:

A Magyarországi Szakszervezeti Tanács nevében

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében

 

Jelzet: PIL I. 658. f. 5/70.ő. e. - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Szakszervezeti Tanács közös kegyelmi kérvénye Horthy Miklós kormányzóhoz a halálra ítélt népbiztosokért.

 

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 19.

1904

Megjelent Az Ifjúmunkás című lap, amelynek szervezése Bana Sándor nevéhez fűződik. Az újság, megjelenésétől fogva szocialista orgá-numnak...Tovább

1941

A német hadsereg közeledése miatt Moszkvában kihirdetik az ostromállapotot.

1956

Moszkvában elrendelik a harckészültséget a Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtestnél és a Baltikumi Katonai Körzetbe tartozó...Tovább

1960

Az Amerikai Egyesült Államok Kubával szemben teljes kereskedelmi embargót léptet életbe.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők