Pillanatfelvétel az első országos népszavazásról

1989. november 26.

„ISMERETLEN MÉLY FÉRFI HANG az alábbi bejelentést tette: »Húsz perc múlva hagyják el az iskolát, mert bomba fog robbanni« – majd a beszélgetést megszakította. A bejelentést R. L. 56 éves, portás, IX., A. u. 12. fszt. 84. szám alatti lakos vette. Az iskola földszinti helyiségeiben a 47-es és 48-as választó-kerület kapott helyet. A szavazás 18.10 h-kor rendben befejeződött.”

Bevezetés 

A Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1988-ban és 1989-ben több alkalommal végzett közvélemény kutatást a lakosság körében az ország gazdasági és politikai helyzetéről. Ebben a mozgalmas, történelmi eseményekkel zsúfolt időszakban (a többpártrendszer kialakulása, a köztársaság kikiáltása, népszavazás, szabad választások kiírása [Lásd az 1. sz. forrást!]) az emberek érthető módon kiegyensúlyozatlanul és ellentmondásosan reagáltak a történésekre. A lakosság politikai hangulata a bekövetkezett politikai változások megítélésében erősen megosztott volt, s az emberek döntését, véleményét nagymértékben befolyásolta, hogy az adott esemény milyen hatással volt életükre.

Ilyen esemény volt az 1989. november 26-ára kitűzött 

 is, amely megcsillantotta a reményt a közügyekbe való beleszólásra, a nyilvánosság kiszélesítésére és felgyorsította a rendszerváltás folyamatát. Forrásközlésünkben némi ízelítőt kívánunk nyújtani a népszavazás idején felvett közvélemény kutatás eredményeiről, valamint a népszavazás rendőri előkészületeiről.

az Országgyűlés akkori elnöke (ebbéli minőségében ideiglenes köztársasági elnök) 1989. október 23-án kikiáltotta a III. Magyar Köztársaságot, s ezzel formálisan véget ért a „szocializmus" időszaka. A politikai erők már az új választásokra készültek, az ellenzék korábbi egysége foszladozni kezdett. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az MDF és az SZDSZ különböző alternatívát ajánl, s ez a köztársasági elnök választása körüli vitákban különösen élessé vált. A  tárgyalásain abban állapodtak meg, hogy az elnököt még a parlamenti választások előtt közvetlenül kell megválasztani. Az SZDSZ és a FIDESZ azonban emiatt nem írta alá a megállapodást tartalmazó dokumentumot.

Az SZDSZ 1989. szeptember 24-én bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben:
Ezek a következők voltak: a köztársasági elnök megválasztásának ideje és módja, az MSZMP kivonulása a munkahelyekről, elszámoltatás a pártvagyonról és a Munkásőrség feloszlatása. Az SZDSZ és a FIDESZ által kezdeményezett, de a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt által is támogatott népszavazás döntő akciónak bizonyult, és az addig viszonylag szűkebb körben ismert és elfogadott szabad demokraták jelentős előretörését eredményezte.

1989 november elejétől a népszavazás előkészületei tartották lázban az országot. A szükséges 100 000 aláírás október közepére összejött. A népszavazást követelő összesen 204 152 aláírás közül végül 114 470 bizonyult hitelesnek. Az Országgyűlés 1989. október 31-én úgy döntött, hogy november 26-án legyen a népszavazás az említett négy kérdésről, az elnökválasztást pedig január 7-ére halasztották.

Az SZDSZ, a FIDESZ, a Független Kisgazdapárt és a Petrasovics Anna vezette MSZDP ezzel kapcsolatban november 8-án közös nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben a szavazáson való részvételre és négy „igen" szavazat leadására kérték a választókat. A nyilatkozat egyértelműen bizonyítja, hogy a viszonylag gyengébbnek látszó és kisebb ismertségű pártok már az új hatalmi viszonyokra, a minél sikeresebb választásokra készültek, mert a kérdések egy része ekkorra már okafogyottá vált.

Az MSZP ellenkampányba kezdett és négy „nem" szavazat leadására buzdította híveit. A legerősebbnek tartott ellenzéki párt, az MDF pedig bojkottálta a népszavazást. „Nem megyünk el! Nem szavazunk!" - jelentette ki a televízió Híradójában Csengey Dénes, aki„áldöntéseknek", „látszatdemokráciának" minősítette a 

 Az emberek többsége így is elment szavazni, azonban a szavazás végeredményét jelentősen befolyásolta az MDF állásfoglalása. Az MDF és az MSZ(M)P közötti hallgatólagos egyezség értelmében az MDF tudomásul vette volna Pozsgay Imre köztársasági elnökségét még a választások előtt - ugyanis az akkoriban népszerű politikus személye az MDF vezetése számára is elfogadható volt -, a többi ellenzéki párt azonban nem volt hajlandó az utódpárt MSZP és az MDF közötti megegyezés kulcsfigurájának tartott Pozsgay köztársasági elnökségéhez asszisztálni.

A népszavazás lebonyolítására a rendőrség minden eshetőségre felkészült, és mozgósította erőit. Túrós András országos rendőrfőkapitány 1989. november 20-án 15 példányban bocsátotta ki 4/1989. számú intézkedését. (Lásd a 2. sz. forrást!). Az intézkedés leszögezte, hogy a népszavazás lebonyolításához fontos társadalmi és politikai érdekek fűződnek. Mivel sok embert érint a kampány és a nagy tömegeket megmozgató szavazás során, ezért a rendőri szerveknek fokozott gondot kell fordítaniuk a törvényesség, a közrend és a közbiztonság fenntartására, meg kell előzniük mindenféle rendzavarást, és készen kell állniuk arra, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően lépjenek fel a szavazást jogszabályba ütköző módon akadályozó személyekkel vagy csoportokkal szemben. Külön utasításként szerepelt, hogy „a szavazáshoz kapcsolódó rendkívüli eseményekről azonnal, a szavazás lefolyásáról annak befejezése után tegyenek jelentést a BM Főügyeletnek". Ezt bizonyítja az a dokumentum is, amelyben kérték a rendőri szerveket, hogy a november 26-ai népszavazással kapcsolatban a Napi Tájékoztató Jelentésben számoljanak be a népszavazás eseményeiről még akkor is, ha „esemény nem történt".

Az Országos Levéltárban található dokumentumok azonban tanúsítják, hogy minden óvintézkedés és rendőri készültség ellenére történtek különleges és rendkívüli események a népszavazás napján, amelyek gondot okoztak a rendőri szerveknek. (Lásd az 5. sz. forrást!) Szokatlan s talán egyedülálló jelenség volt a rendszerváltás körüli években a bombariadó, amely alaposan felborzolta a kedélyeket a népszavazás napján. Budapesten, a IX. kerületi Ihász Dániel Közlekedésgépészeti Szakközépiskola földszinti helyiségeiben a népszavazás ideje alatt telefonon egy „ismeretlen mély férfihang az alábbi bejelentést tette: „Húsz perc múlva hagyják el az iskolát, mert bomba fog robbanni", majd a beszélgetés megszakadt. A tűzszerészek gondosan átvizsgálták az épületet, de robbanóanyagot vagy robbantó szerkezetet nem találtak. Az eseményről bővebb információt nem találtunk, ami magyarázható azzal is, hogy a rendszerváltás körüli iratanyag egésze még nem került levéltári őrizetbe.

A következő dokumentum arról számol be, hogy Fehérvárcsurgón egy lezáratlan és őrizetlenül hagyott személygépkocsiból ismeretlen tettesek ellopták a mozgó urnát, amikor a faluban lévő járóképtelen emberekhez mentek. Az urnát az eltűnés helyétől kb. 70 méterre lévő szemetes mellett, a földre helyezve, sértetlen állapotban találták meg. Az urnát nem bontották fel, ezért az abban leadott 14 szavazat érvényes volt. Az ügyben a Móri Rendőrkapitányság folytatott vizsgálatot.

A népszavazás több mint 11 ezer szavazóhelyiségben, reggel 6 órától este 18 óráig, illetve egyes helyeken 20 óráig zajlott. A választási bizottságok munkájába bekapcsolódtak a népszavazás kiírását követelő pártok - SZDSZ, FIDESZ, MSZDP - képviselői is.

A népszavazásra feltett három kérdésben jóval a népszavazás megtartása előtt megszületett a parlamenti döntés: a parlament tudomásul vette, hogy a Minisztertanács a Munkásőrség azonnali, jogutód nélküli megszüntetése mellett döntött, elfogadta az MSZMP vagyonáról szóló 158 oldalas pénzügyminisztériumi jelentést, ill. azt, hogy a munkahelyeken nem működhetnek politikai pártok.

A népszavazás időpontjában tehát a kérdések közül igazi tétje csak az elsőnek volt, amely így hangzott: 

A népszavazáson a választók közel 60%-a vett részt. A Munkásőrség és a munkahelyi pártszervezetek feloszlatására, valamint az MSZMP utódpártjának elszámoltatására vonatkozó kérdésekre a szavazók 95%-a igennel válaszolt. A köztársasági elnök választásának időpontjával kapcsolatban azonban eltértek a vélemények: 50,07% szavazott igennel és 49,93% nemmel.

Az Országgyűlés 41/1989. (XII. 27.) OGY határozatában, az Országos Választási Bizottságnak az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott tájékoztatója alapján megállapította a népszavazás eredményét: e szerint az országos népszavazás - a szavazásra feltett mind a négy kérdésben érvényes és eredményes volt. A szavazáson a 7 824 775 választásra jogosult állampolgár 58,03%-a, azaz 4 541 077 szavazó adta le voksát, és ebből 50,7% szavazott arra, hogy a köztársasági elnök megválasztása az országgyűlési választások után legyen. Ezzel - a közfelfogás szerint - Pozsgay Imrét ütötték el a köztársasági elnökségtől. Azt, hogy a távol maradó 41,7%-ból mennyit tettek ki a közömbösök, és mennyit azok, akik az MDF-re hallgattak, sohasem fogjuk megtudni.

Az Országos Választási Bizottság 1989. november 29-én megjelent közleményében utalt arra, hogy öt esetben már az urnába bedobott, de elrontott szavazólap miatt a választópolgár kérésére a szavazatszámláló bizottság jogellenesen újabb öt szavazólapot adott át. Egy szavazókörben pedig olyan személy szavazott, akinek nem volt választójoga. Az Országos Választási Bizottság valamennyi esetben megállapította a törvénysértés tényét, és a szabálytalanul leadott szavazatokat érvénytelenítette. A közlemény megállapította, hogy érdemben ez az incidens nem befolyásolta a népszavazás eredményét. (Lásd a 3-4. sz. forrást!)

Az Munkásőrség és a munkahelyi pártszervezetek feloszlatására, valamint az MSZMP utódpártjának elszámoltatására vonatkozó kérdésekre a szavazók 95%-a igennel válaszolt. Ez az eredmény megerősítette a Munkásőrség megszüntetéséről szóló 1989. október 20-án elfogadott, 1989. évi XXX. törvényt, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló XXXIII. törvénynek a pártok, munkahelyi létrehozására és működésére vonatkozó tilalmát, valamint az Országgyűlés felkérte az Állami Számvevőszéket, hogy 1993. január 31-ig részleteiben vizsgálja meg az MSZP-nek (mint az MSZMP jogutódának) a bejegyzési kérelmében egyidejűleg a bírósághoz benyújtott vagyonmérlegét, és erről tájékoztassa az Országgyűlést.

A köztársasági elnök választásának időpontjával kapcsolatban csak kis különbséggel, 6101 szavazattal győztek a népszavazást kezdeményezők. A referendum így is érvényes volt, és a népszavazást kezdeményező pártok elérték céljukat. Eldőlt, hogy az első szabad parlamenti választás előtt (időpont) biztosan nem lesz közvetlen („népszavazásos") köztársasági elnökválasztás (választási mód) Magyarországon. Ennek megfelelőn a szavazatok összeszámlálása után az Országgyűlés a köztársasági elnök választásának kitűzéséről és a választási eljárás kérdéseiről szóló 26/1989. (XI. 10.) OGY határozatát visszavonta, és megállapította, hogy a

A Magyar Közvélemény-kutató Intézet (MKKI) is végigkísérte a rendszerváltozás egyes eseményeit, és kutatást folytatott véleményekről, nézetekről, attitűdökről. A leggyakrabban nem, életkor, lakóhely és egyes esetekben iskolai végzettség szerinti megoszlás alapján véletlenszerűen kiválasztott minta alapján, statisztikai módszerekkel kérdezte a felnőtt lakosságot. A közvélemény kutatásnál közös adatfelvételre került sor, a felvétel helyszínei Budapest, az ország 22 vidéki városa és 42 községe volt. A felvételkor a válaszmegtagadók száma általában 49-51 fő között mozgott. Az adatfelvétel személyes beszélgetés keretében, kérdőíves módszerrel történt. Ennek figyelembe vételével a „négyigenes"népszavazás különböző kérdéseire kereste és várta a választ a népszavazásról, a munkahelyi pártszervezetekről, a Munkásőrségről és az MSZMP vagyonáról, valamint a köztársasági elnök választásáról. (Lásd 6. sz. forrást!)

Vélemények a népszavazásról
Az országgyűlés június eleji ülésszakán elfogadta a népszavazásról szóló törvényt. Az MKKI kérdezőbiztosai májusban, közvetlenül a parlamenti ülés előtt kérdezték meg az embereket arról, hogyan vélekednek a törvénytervezetről.

A megkérdezettek 80%-a egyetértett azzal, hogy országos jelentőségű ügyekben népszavazást tartsanak, bár sokaknak fenntartásaik voltak. A népszavazást helyeslők többsége úgy gondolta, hogy az embereknek nincs elég ismeretük ahhoz, hogy országos jelentőségű ügyekben dönteni tudjanak, és nem elég érettek erre a feladatra. A népszavazást komoly és fontos dolognak tartották, s a többség szerint az emberek akkor is kinyilvánítják majd véleményüket, ha az ellentmond a vezetés álláspontjának. Sokan nem bíztak abban, hogy a lakosságot megfelelő módon tájékoztatják a népszavazások előtt, s úgy gondolták, hogy csak kisebb jelentőségű ügyekben fognak szavazást tartani. A szavazástól való tartózkodás az iskolázottság és az életkor függvényében változott.

Pártszervezetek a munkahelyeken
A munkahelyi pártszervezetek sorsáról szóló vitát a parlamentben éles ellentétek, és nagyfokú bizalmatlanság jellemezte. Ebben a kérdésben nemcsak az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP véleménye tért el egymástól, hanem az MSZMP tagjainak nézetei is különböztek, sőt a közvélemény kutatás eredményei egyértelműen bizonyították, hogy a lakosság szintén megosztott volt e tekintetben.

A Közvélemény-kutató Intézet felmérését az MSZ(M)P kongresszus és az október közepén megtartott országgyűlési ülésszak előtt készítette, amikor még bizonytalan volt a vita kimenetele. A közvélemény-kutatásra 1989. szeptember 29. és október 6. között került sor. A vizsgálatot az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1000 fős mintán végezték. A személyeket úgy választották ki, hogy az ország 18 éves és idősebb népességét reprezentálják. A megkérdezettek több mint kétharmada egyértelműen ellenezte a pártok munkahelyi működését, egyötödük jónak tartotta ennek ellenkezőjét, 4% pedig a munkahely jellegétől tette volna függővé, hogy tevékenykedhetnek-e ott ilyen szervezetek. A kérdezettek 7%-a nem akart vagy nem tudott válaszolni a kérdésre.

A vizsgálatot megelőző hetekben nagy vihart kavart az MSZMP-nek azon döntése, hogy alapszervezetei ne vonuljanak ki a munkahelyekről. Közvélemény kutatást végeztek az emberek között arról is, hogy szerintük miért született ez a határozat. A megkérdezettek háromnegyed része egyetértett azzal, hogy a párt csak így tudja továbbra is befolyásolni a munkahelyi döntéseket, így képes átmenteni hatalmát és megnyerni a választásokat. Ha kivonulnak a munkahelyekről, akkor fennáll annak a veszélye, hogy sokan kilépnek a pártból. A megkérdezettek 69%-a elfogadta azt az állítást, hogy az MSZMP attól tartott, elveszíti befolyását az ország életére.

Az MSZMP kompromisszumként felajánlotta a többi pártnak, hogy azok is működjenek a munkahelyeken. Az emberek jelentős része azonban attól tartott, hogy ha a munkahelyeken több párt működne, az konfliktusok okozója lenne a dolgozók között és akadályozná a termelést. Azzal a feltételezéssel viszont, hogy a munkahelyi pártszervezetek léte csak az MSZMP-nek lenne előnyös, a kérdezettek alig több mint harmada értett egyet.

A parlamentben a munkahelyi pártszervezetek ügyében hozott döntés tehát a lakosság nagy részének egyetértésével találkozott.

Vélemények a Munkásőrségről
Az MSZMP KB 1989. május 8-ai ülésén kinyilvánította, hogy lemond a Munkásőrség közvetlen pártirányításáról, és javasolta a Minisztertanácsnak, hogy a testület - esetleg módosított funkcióval - kormányirányítás alá kerüljön. E döntés hatását mérték fel azok a közvélemény-kutatások, amelyeket a megszüntetést megelőző hónapokban több alkalommal a Közvélemény-kutató Intézet munkatársai vizsgáltak.

A Munkásőrség közvéleménybeli megítéléséről négy alkalommal végeztek kérdőíves felmérést, amely reprezentálta az ország felnőtt lakosságát. A megkérdezettek létszáma 700, ill. 1000 fő volt. Az MKKI munkatársai több Munkásőrséggel kapcsolatos kérdést fogalmaztak meg a mintavételben kiválasztott személyeknek. E kérdéskörbe tartoztak az alábbiak: hasznos-e a Munkásőrség léte az országnak, a Munkásőrség fenntartása túl sok pénzébe kerül az országnak, a Munkásőrséget az MSZMP irányítsa, a Munkásőrségre továbbra is szükség van a természeti csapások elhárításához, a Munkásőrség feladatai ellátásához nincs szüksége fegyverre, a Munkásőrséget meg kell szüntetni, a Munkásőrség a fegyveres erőszaktól sem riadna vissza, hogy támogassa az MSZMP hatalmát.

Bár történtek kísérletek a Munkásőrség további fenntartására, más fegyveres testületekbe való integrálására, a vélemények állandósága azt bizonyította, hogy a megkérdezettek többsége továbbra is annak tekintette a Munkásőrséget, ami létrehozásakor volt: párthadseregnek. Emiatt a megkérdezettek többsége a testület feloszlatása mellett foglalt állást.

A legteljesebb egyetértés a Munkásőrség költségességének megítélésében mutatkozott, s abban, hogy ha meg is marad a testület, feladatai ellátásához nincs szüksége fegyverre. A többség még az „átmentésnek" azt a formáját is elutasította, hogy a Munkásőrség a természeti katasztrófák okozta károk elhárítására szolgáló szervezetként működjön tovább. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta, hogy „a Munkásőrség a fegyveres erőszaktól sem riadna vissza, hogy támogassa az MSZMP hatalmát." Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy az emberek 68%-a helyeselte a Munkásőrség megszüntetését.

A köztársasági elnök megválasztása
Az, hogy végül ki szerzi meg a szavazatok többségét a köztársasági elnök választás megítélésében, számos tényező függvénye volt. A legfontosabb ismérv az volt, hogy a választópolgárok mennyire tartják rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek a jelölt személyiségét, s milyen mértékben ragadja meg őket fellépésük, nyilatkozataik, mennyire vonzza, vagy taszítja őket egy-egy politikus külseje, modora, beszédstílusa.

Az MKKI a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében két alkalommal végzett kérdőíves felmérést, mindkét alkalommal 1000 fős mintán. A válaszmegtagadók száma az első felvételben 51, a másodikban 49 fő volt.

A köztársasági elnök választás körül kibontakozó vita nem befolyásolta az embereket annak megítélésében, hogy kit tartanának legalkalmasabbnak erre a posztra. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek a „reformerként" ismert politikusok közül mindkét alkalommal Pozsgay Imre nevét említették a leggyakrabban, 32%-uk bizalmát élvezte. Őt növekvő rokonszenvvel 

 televíziós újságíró követte. Németh Miklós miniszterelnök szavazótábora és népszerűsége töretlen volt mindkét felvételkor, ám mindössze 9% tartotta őt alkalmasnak erre a posztra, inkább miniszterelnöknek szerették volna az emberek. Köztársasági elnöknek más politikusokat is megneveztek a megkérdezettek, pl. Habsburg Ottót, Szűrös Mátyást, Horn Gyulát, Grósz Károlyt, Nyers Rezsőt és  Ők voltak azok, akiknek neve ritkábban vagy csak újabban hangzott el a tömegkommunikációban. A kérdésben 37% nem foglalt állást, mivel nem volt határozott elképzelése arról, hogy kire adja voksát.

Az MSZMP vagyon sorsa
A közvéleményt leginkább megosztó témának bizonyult az a sokakat foglalkoztató kérdés, hogy mi legyen az MSZMP többmilliárdot érő vagyonával. Egyes politikai szerveződések vitatták, hogy az MSZP rendelkezhet-e felette, tárgyalhat-e róla más pártokkal, mivel nem ismerték el a szocialista pártot a volt MSZMP egyetlen jogutódának. Az MKKI ebben a kérdéskörben két alkalommal végzett közvélemény-kutatást

Nem meglepő, hogy a párt hatalmának fennmaradásával legszorosabban összefüggő kérdés megítélésénél az állampolgárok 34%-ának az volt a véleménye, hogy a pártvagyont teljes egészében szét kellene osztani a többi párt között, 38%-uk szerint a részbeni felosztás lenne a legjobb, s 16% gondolta azt, hogy a felosztásra egyáltalán nincs szükség. A megkérdezettek 12%-a nem akart vagy nem tudott nyilatkozni a feltett kérdésekről.

Rendkívül érdekes, hogy mivel indokolták az emberek e kérdésben elfoglalt álláspontjukat. A válaszolók 95%-a úgy gondolta, hogy az a nép vagyona, 81% azzal érvelt, hogy az MSZMP nem érdemli meg, hogy ekkora vagyona legyen, 74% szerint az MSZMP ehhez a vagyonhoz ingyen és jogtalanul jutott, 49% pedig azt vallotta, hogy az MSZMP azt más pártoktól vette el.

Arra a kérdésre, hogy a most alakult pártoknak is szükségük van a vagyonra, a megkérdezettek a saját szemszögükből ítélték meg a helyzetet. Attól féltek ugyanis, hogy a többpártrendszerben valamennyi párt épületeket, felszereléseket, eszközöket fog igényelni, s ennek terhét a lakosságra hárítják.

Bár a vagyon felosztásának mértékéről különbözőképpen vélekedtek az emberek, nagy részük azonban egyetértett abban, hogy a többi párt működése sem jelenthet az állam számára az eddiginél nagyobb anyagi terheket, mert „úgy érzik, hogy az e célra fordított pénzt - akár közvetlen, akár közvetett módon - az ő „zsebükből" vennék el."

Felvethető, hogy mi volt a „négy igenes" népszavazás jelentősége a rendszerváltás folyamatában. Tagadhatatlan, hogy az átalakulás lényegi folyamatait nem változtatta meg, hanem „csupán" gyorsította az eseményeket, és megváltozott az egyes politikai erők közötti egyensúly is. A legnagyobb vesztes egyértelműen az MSZP volt, amely - akkor még nemzetközileg is elfogadottan - 30-35%-os relatív többséggel számolt. Az MSZP reformszárnya és a személyében is vesztes Pozsgay Imre ezáltal megszűnt, mint az MDF lehetséges partnere, viszont a népszavazást kiharcoló, elindító SZDSZ az addigi viszonylagos ismeretlenségből az ország egyik legerősebb erejévé vált, amely az 1990-es választásokon is bizonyította sikerét. A többi politikai erő lényegében úgyszintén profitált a szavazásban való részvételből. Azon el lehet gondolkodni, hogy az MDF szavazó tábora meggyengült-e vagy erősödött. Egy tény, azzal, hogy a választást bojkottálta, a választás után kénytelen volt kiegyezni az SZDSZ-el a közvetett elnökválasztás kérdésében.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők