„Szívvel, lélekkel és ésszel”

Volt államvédelmi beosztottak levele Kádár Jánoshoz 1956 decemberében

„Elvtársaink döntő többsége október 23-tól kezdve végig részt vett az ellenforradalom elleni harcban. […] nem akadt olyan „ávós” család, amelyet az ellenforradalmárok ne kutattak volna fel. Állományunk nagy többsége november 4 óta is éjjel-nappal harcol az ellenforradalom nyílt és titkos erőinek megsemmisítéséért, a szocialista demokráciáért és a proletárdiktatúráért. Mindezek ellenére sokan köztük még mindig törvényen kívül állónak érzik magukat, félteniük kell családtagjaik életét és otthonaik biztonságát, és állandó támadásoknak vannak kitéve.”

Bevezetés

1956 decemberének közepén korábbi államvédelmi beosztottak - a teljes terjedelmében most először közreadott - levélben fordultak az új hatalom első emberéhez, Kádár Jánoshoz. A levél születésének elsődleges indokául szervezetük, az 1953 óta ilyen névvel ugyan önállóan már nem létező, de a közvélemény által és a hivatali zsargonban is ezen a néven ismert Államvédelmi Hatóság megszüntetése körüli bizonytalanság, az állomány további sorsának rendezetlensége szolgált.

Az 1956-os forradalom átmenetileg elsöpörte a Rákosi-korszak jelképének is tekinthető Államvédelmi Hatóságot. A hírhedt államvédelmi apparátus jogi megszüntetésére azonban - a történelem furcsa fintoraként - csak a Kádár-kormány idején került sor. Az 1956 októberét követő újabb "feloszlatás" szövevényes históriájának részletes ismertetésére itt nem térünk ki. (Erre vonatkozóan bővebben lásd a szerző A megszüntetve megőrzött Államvédelmi Hatóság című tanulmányát. In Államvédelem a Rákosi-korszakban. Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendőrség második világháború utáni tevékenységéről. Szerk. Gyarmati György Bp., 2000, Történeti Hivatal, 211-237. o.), csak a közzétett forrás születési körülményeinek bemutatásához szükséges legfontosabb intézkedéseket idézzük fel.

A szovjet hadsereg által hatalomba emelt Kádár-kormány első, 1956. november 7-i ülésén határozott - az újjászerveződő és a szovjetek oldalán tevékenykedő (!) - államvédelmi alakulatok megszüntetéséről. A határozat alapján a kormány fegyveres erők és közbiztonsági ügyek vezetésével megbízott tagjaként Münnich Ferenc rendeletben is megerősítette a szervezet feloszlatását . A jogszabály kihirdetéséről és végrehajtásáról az Országos Rendőrkapitányság gondoskodott. Ez eltérő módon ugyan, de november 14-ig a Belügyminisztérium fővárosi és összes vidéki főosztályán megtörtént. A minisztériumon belül, a nyilvánosság kizárásával hajtották végre ezeket az intézkedéseket. Kádár, Münnich és Pőcze Tibor, a rendőrséget irányító belügyminiszter helyettes a sajtóban azonban többször is nyilatkozott a szerv megszüntetéséről, sőt az utóbbi - állítólag - még az állománynak a rendőrség épületeiből történő kitiltásáról is.

A feloszlatás elrendelése az országban tartózkodó szovjet katonai és állambiztonsági vezetők éles reakcióját váltotta ki, a végrehajtatása során november második felére pedig bebizonyosodott, hogy a saját fegyveres erő létrehozásán fáradozó új hatalom épp egyetlen lehetséges belső fegyveres támaszától fosztotta meg önmagát. Így nem meglepő, hogy az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülése éles fordulatot hozott az egykori államvédelmi alkalmazottak korábbi megítélésében. A testület tagjai egyetértésre jutottak a párt mellett "tűzön vízen át" kiálló volt államvédelmisek további felhasználásának szükségességében. Ennek szervezeti keretéül elsődlegesen a karhatalmat jelölték meg, de a rendőrségen belül szerveződő ÁVH jogutód szervezet, a Politikai Nyomozó Főosztály állománya is a soraikból kerülhetett ki. A politikai testület ülése után a kormány elnökhelyettese és a legfőbb ügyész 1956. november 27-én együttes rendeletet adott ki a volt államvédelmi szervek beosztottainak elbocsátásáról és tevékenységük felülvizsgálatáról, amellyel a felülvizsgált és igazolt volt államvédelmi beosztottak számára "tabula rasa"-t teremtettek, így azok bárhol alkalmazhatóvá váltak.

A közölt dokumentum az utóbbi jogszabály végrehajtása idején született. A közlés alapjául szolgáló szöveg írógéppel írt, eredetileg öt oldalas irat indigós másodlata. Keltezés és aláírás nélkül készült, ezért pontos keletkezési idejét nem ismerjük, azonban tartalmi utalásai alapján - "csak most, hat hét után szervezzük meg azt az állományt, amelyet november 4. után kellett volna" - december közepére, második felére tehető.

A levél szerzői névtelenségbe burkolóznak. A szövegbeli utalások alapján csak annyi derül ki, hogy az irat a "politikai nyomozó testület", azaz a Politikai Nyomozó Főosztály "MSZMP tagsága" illetve "pártszervezetei" nevében készült. A szerzők 1953 előtt is az állomány soraiba tartoztak, vagyis az önálló Államvédelmi Hatóságnál is szolgáltak, s a "szakma" tényleges képviselőinek tekintik magukat. Megvetéssel írnak az 1953-as változások, vagyis Péter Gábor letartóztatása után az egységes Belügyminisztériumba visszatagolt hatóság élére helyezett új vezetőikről, akik szakképzetlenségükön túl a "nehéz időkben" cserben is hagyták őket.

A levél címzettje az új hatalom első számú vezetője. Kádár Jánoshoz a levél készítői elsősorban mint politikai vezetőhöz, pártjuk vezetőjéhez fordulnak, azonban a kormányzati intézkedések felemlegetésével minduntalan előbukkannak a kormányfőnek szóló - hol nyílt, hol rejtett - bírálatok, tanácsok, ajánlatok is. A korszak "erős emberének", s nem közvetlen feletteseiknek írt levél taktikusságra vall, s egyben indokául szolgálhat Kádár János "pártvonalon" történt megkeresésének: készítői egy fegyveres testület beosztottjaiként, csak a hivatali út megkerülésével, "függelemsértést" elkövetve írhattak volna levelet közvetlenül a miniszterelnöknek. A kiszámíthatatlan következmények miatt még így is ragaszkodtak névtelenségükhöz. A levélnek a címzetthez érkezéséről, s a másodlat belügyminiszteri titkárságra kerüléséről, azaz az irat történetéről nem állnak rendelkezésünkre adatok.

A dokumentum jelzett "hiányosságai" kétséget ébreszthetnek a hitelességét illetően, ezért fontos bemutatnunk azokat az ismérveket is, amelyek autentikussága mellett szólnak. Ezek közül az első a kézzel rávezetett nyilvántartási szám. 1957-ben az iktatószám előtti "G" megkülönböztető betűjelzést a Politikai Nyomozó Főosztály helyettes vezetőjének, G. József alezredesnek a titkárságán alkalmazták. A valamilyen ok folytán 1957-ben újra elővett iratnak a Politikai Nyomozó Főosztályon utólag adtak iktatószámot, amelyet kézzel írtak rá, majd továbbították a belügyminiszter titkársága részére, amelynek iratai között - kísérőlevél és egyéb intézkedésre utaló feljegyzés nélkül - napjainkig megőrződött. Névtelensége - a már említetteken túl - szintén inkább hitelességének groteszk bizonyítéka. Az 1956-os forradalmat követő átmeneti időszak, a néhány hónapig tartó bizonytalan politikai és hatalmi helyzet kedvezett ennek a "műfajnak", a korszak a névtelen levelek születésének - a döntéshozó központok regisztraturáiban jól megfigyelhető - fénykora. Döntő érvként az irat hitelessége mellett szól, hogy tartalmilag a szöveg nagyon szoros kapcsolatot mutat az 1956. november-decemberi napi eseményekkel, szinte az azokra adott közvetlen reflexiónak tekinthető.

Jelen dolgozatnak nem célja a levél tartalmának részletes vizsgálata. Úgy gondoljuk, ehhez a szervezetről megjelent kiterjedt memoár- és szakirodalom kellő ismeretanyagot szolgáltathat az érdeklődő olvasó számára, ezért mindössze néhány, az irat forrásértékét bizonyító, figyelemfelkeltő gondolatot ragadnánk ki az abban leírtakból.

A levél a kádári hatalom szolgálatába lépett volt ávéhások hűségnyilatkozatának tekinthető. A bevezetésében és befejezésében, a levelet mintegy keretbe foglalva, egyértelműen hűségükről biztosítják az új "gazdát": szívüket, lelküket és eszüket felajánlva az irányítása alatt álló párt és kormány támogatására és segítésére a "társadalmi és kulturális életben való térfoglalásban".

A levél első részében jelen helyzetük okaként a volt ÁVH szerepének tisztázatlanságát meghatározva, a szervezet múltbeli és "ellenforradalom" alatti szerepét kívánják tisztázni.

Visszatekintésüket egy sommás kijelentéssel kezdik: "Az államvédelmi szerv 1945-től fogva a proletárdiktatúra szerve volt." A dolog mikéntjére, az 1945-ös demokratikus államberendezkedési kísérlet eleve kudarcra ítéltségére a levél egy későbbi utalása szolgálhat közvetett magyarázatul: "az áv. szervek 1953 óta több súlyos jelzést hoztak az ellenség taktikájára vonatkozóan. Az egyik amerikai dokumentumra, amely szerint a párton belüli ellentétekre kell építeni, maga Vorosilov elvtárs írta rá: fontos!". Az 1953-ban (is) instrukciókat adó, akkor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöki tisztét betöltő Vorosilov 1945-ben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetőjeként tevékenykedett Magyarországon.

A levél írói a koncepciós perekért teljes egészében az MDP vezetőire hárítják a felelőséget, akik - szerintük - mindössze néhány tucat embert használtak fel céljaik érdekében. Ezek "aljas" tevékenységének "káros és bűnös" általánosítása eredményezte a proletárdiktatúra fegyveres szervének tönkretételét. Az általánosítás az MDP régi vezetőségéből indult ki, "amely saját felelőssége és bűnei elkenése végett 1953 óta fokozatosan koncként dobta oda az áv. szerveket". A levélírók szerint az állomány az MDP vezetőségétől a szélsőjobboldalig terjedő "ÁVH ellenes egységfront" ellenére is előre jelezte az "ellenforradalmat", amellyel legdicsőbb fegyvertényét végrehajtva, ingadozás nélkül szembe is szállt.

A múlt sérelmeinek felidézése közben eljutnak a jelenéihez, amelyek már a levél címzettjének szóló bírálatnak is tekinthetők. A november 4-e utáni feloszlatást a korábbinál is károsabbnak ítélték, mert "a súlyos időkben a központi főosztályok, többnyire vezetőikkel az élükön, zömükben együtt tudtak harcolni." Az ezt követő felülvizsgálatot rendkívül sértőnek tartják, mivel "Magyarországon eddig csak a fasiszta szervezeteket vonták kollektív felelősség alá". Egyértelmű állásfoglalást kérnek a pártvezetőtől: ha a kormány belső fegyveres támaszaként a karhatalomban és az új politikai nyomozó testületben szükség van a szolgálataikra, akkor szüntessék meg a velük szemben tanúsított kettős magatartást, mely szerint "kívülről támadnak, belülről pedig dicsérnek."

A levél további - jelennel és jövővel foglalkozó - részei már a hűségükért benyújtott számlát is tartalmazzák: az "ellenforradalom" megsemmisítéséhez sem az új tervezett létszámot, sem az operatív technikát nem tartják kielégítőnek. Új vezetőiket maguk közül akarják, egyedül a főosztályvezetőt és helyetteseit fogadják el "politikai személyeknek". Szót emelnek a korábbi államvédelmi szervezetbe tartozott karhatalmi tisztek rendőrségi karhatalmi újra alkalmazása mellett, s az "ellenforradalmárokat" védő ügyészek eltávolításáért is.

A levél címzetthez érkezéséről, fogadtatásáról és következményeiről, miként arról már szóltunk, nem rendelkezünk információkkal. Mindenesetre a Belügyminisztériumban 1956. december 28-án tartott országos vezetői értekezleten Tömpe István, a belügyminiszter első helyettese az ÁVH harcosainak fokozott megbecsülésére hívta fel a belügyi vezetés figyelmét. Ez tekinthető az 1956. november 21-e utáni politikai irányvonal képviselete mellett a levélben írtak - közvetett vagy közvetlen - hatásának is, miként az is, hogy a felülvizsgálattá elkeresztelt szerecsenmosdatásról készült 1957. január 16-i tájékoztató jelentés szerint az igazoló bizottságok 4986 államvédelmisből mindössze 15 főt nem találtak igazolhatónak.

* * *

A szövegközlés során (a kapcsolódó szövegek esetében is) az alábbi elvek szerint jártunk el. Az eredeti szövegekben kézzel írt utólagos feljegyzéseknél kurziválást alkalmaztunk. A ritkítással és aláhúzással jelölt kiemeléseket félkövérrel szedtük. A forrásokat mai helyesírással közöljük. A közreadó általi, nyelvi értelmezést segítő kiegészítéseket, illetve nagyobb nyelvi hibákra történő utalásokat (pl. hibás egyeztetés) szögletes zárójelek között szerepeltetjük. Az előforduló rövidítéseket nem oldottuk fel, jelentésüket az alábbiakban közöljük.

áv.: államvédelmi
ÁVH: Államvédelmi Hatóság
BKH: belső karhatalom
KEB: Központi Ellenőrző Bizottság
KEOKH: Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal
MDP Magyar Dolgozók Pártja
PB: Politikai Bizottság

Ezen a napon történt december 15.

1914

A szerb hadsereg visszafoglalja Belgrádot az Osztrák-Magyar Monarchia seregeitől.

1933

Az alkoholtilalom visszavonása az Egyesült Államokban.

1944

Adolf Eichmann német SS-Sturmbannführer utasítására Budapestről elindítják a Magyar Nemzeti Bankban tárolt értékeket szállító „...Tovább

1987

Az MSZMP Politikai Bizottságának 1987. december 15-ei határozata március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánította.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők