Pártunk mindig a nagy tömegek, az egész nép pártja volt és az is marad

A Szabad Nép cikke a Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága május 18-ai, Nemzeti Sportcsarnokban megtartott aktívaüléséről tudósít. A cikk közli a Politikai Bizottság beszámolóját, amelyet Rákosi Mátyás ismertetett felszólalásában. Az itt közölt részletben a Központi Vezetőség első titkára - formálisan a XX. kongresszus szellemiségét követve - a személyi kultusz maradványai elleni harcról, az el nem kerülhető önkritikáról, a törvényesség megszilárdításáról, az ehhez szükséges feladatokról beszélt. Rákosi nem volt könnyű helyzetben, szembe kellett néznie a saját politikai szereplésével is, felvállalnia hatalmi politikája hibáit, bár a felelősséget - ahogy a fenti, kiragadott idézet is mutatja - igyekezett hárítani, eltolni magától.

 A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága pénteken délután aktívaülést tartott a Nemzeti Sportcsarnokban. A gyűlés részvevői már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtöltötték a csarnokot, jelezve ezzel is a nagy érdeklődést, amellyel az aktíva az itt elhangzó beszámoló elé tekintett. Pontban 5 órakor elfoglalta helyét az aktívaülés elnöksége.

Az elnökségben helyet foglalt

, , Hegedüs András, , , , Rákosi Mátyás, elvtársak, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai,és elvtársak, a Politikai Bizottság póttagjai, elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének titkára, valamint az MDP Központi Vezetőségének, Budapesti Pártbizottságának több tagja; több megyei pártbizottság titkára, a párt- és az állami munkában kitűnt több dolgozó.

Az aktívaülést Kovács István elvtárs, a Magyar Dolgozó Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára nyitotta meg.

- A Budapesti Pártbizottság nevében üdvözlöm a budapesti pártaktíva minden részvevőjét - mondotta.

-        Üdvözlöm a pártaktíván megjelent kedves vendégeinket, a megyei, járási és vidéki városi pártbizottságok első titkárait és a tanácselnök elvtársakat, s a legdöntőbb vidéki üzemek, intézmények párttitkárait. (Taps) Az egész pártaktíva nevében meleg szeretettel üdvözlöm a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és a Minisztertanács itt megjelent tagjait. (Nagy taps) A Pártaktíva-ülést megnyitom. Pártaktíva-ülésünk egyetlen napirendi pontja: a politikai helyzet és a párt feladatai. Előadó Rákosi Mátyás elvtárs. Felkérem Rákosi elvtársat, tartsa meg beszámolóját.

Ezután a részvevők meleg tapsa közepette, Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára ismertette a Politikai Bizottság beszámolóját.

 

 Tisztelt pártaktíva!

Kedves elvtársak!

 

Alig negyed év telt el azóta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának

  megkezdte korszakot formáló munkáját, és bátor, a marxizmust-leninizmust tovább gazdagító következtetéseket vont le a jelen kor olyan fontos nemzetközi kérdéseire, mint a szocialista és a kapitalista rendszer békés egymás mellett élése, a háború elkerülhetősége, és a szocializmusba való átmenet békés formái a különböző országokban.

Nem kevésbé fontosak a XX. kongresszus határozatai a pártélet lenini normáinak szigorú betartásáról, a kollektív vezetésről, a párton belüli demokrácia fejlesztéséről, a kritika és önkritika erősítéséről, valamint a személyi kultusz maradványai elleni állhatatos harcról.

Ma már nyilvánvaló a XX. kongresszus óriási jelentősége, mely nemcsak a Szovjetuniót, s annak kommunista pártját, de az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat a világ minden népét érinti.  Mindannyiunk számára világos, hogy egész nemzetünk, egész jövőnk szempontjából milyen sorsdöntőek voltak az olyan események, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vagy a Szovjetunió győzelme a második világháborúban. Felszabadulásunk, egész szocialista fejlődésünk ezeknek az eseményeknek egyenes folyománya. Hatalmas jelentőségű nemcsak pártunk, de egész dolgozó népünk számára a XX. kongresszus munkája is. Ezért kísérte soha nem tapasztalt figyelemmel e kongresszus menetét az egész magyar nép, ezért üdvözölte és helyeselte az ott hozott határozatokat. Ezért valljuk mi, magyar kommunisták magunkénak azokat az eszméket, melyek a XX. kongresszust lelkesítették és fűtötték, s ezért tekintjük őket vezérfonalul további munkánkban, a szocializmus építésében.

 

[...]  

Következetes harcot a személyi kultusz maradványai ellen,

a pártélet lenini normáinak teljes érvényesítéséért

 

Elvtársak!

A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának legfontosabb tette, hogy minden területen érvényre juttatta a pártvezetés lenini normáit: kollektív vezetést, a kritikát, a párt- és állami demokráciát, a demokratikus centralizációt, és kérlelhetetlenül hadat üzent a személyi kultusz minden megnyilvánulásának. Ez utóbbival kapcsolatban bátran felvetette és kritizálta Sztálin működését.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nem felejti el Sztálin nagy érdemeit, melyeket a pártban, a Szovjetunió létrehozásában, és az egész nemzetközi munkásmozgalomban szerzett. Közismert az a pozitív szerep, melyet Sztálin a szocialista forradalom előkészítésében és megvalósításában, a polgárháborúban, a párt és a központi bizottság harcában a leninizmus eltorzítói és ellenségei, a trockisták, a jobboldali opportunisták, polgári nacionalisták ellen vívott harcban, a szocializmus építéséért folyó küzdelemben játszott. Sztálin kiemelkedő marxista volt, akinek műveiből tovább is fel kell használni azt, ami értékes és maradandó, és kritikusan el kell választani tőlük a helytelen tételeket.

A Szovjetunió Kommunista Pártja, miközben józanul értékelte és elismerte Sztálin érdemeit, élesen rámutatott azokra a súlyos hibákra, melyek a vele kapcsolatos személyi kultuszból eredtek, s azokra a nagy károkra is, melyeket Sztálin különösen élete utolsó két évtizedében okozott azzal, hogy gyakran megsértette a pártélet lenini normáit és a kollektív vezetés elvét, hogy fontos párt- és állami kérdésekben gyakran egyedül döntött, amiből komoly hibák, a párt- és államvezetés lenini elveinek elferdítése, a szocialista törvényesség súlyos megsértése származott. A személyi kultusz, mely szerint egy ember mindent láthat, mindent meg tud tenni, mindenki helyett gondolkodhat, háttérbe szorította a párt és a néptömegek történelemalkotó szerepét, és gátolta a dolgozó tömegek teremtő tevékenységének szabad fejlődését.

A személyi kultusz nagyban hozzájárult a marxizmussal összeegyeztethetetlen dogmatizmus elterjedéséhez, növelte a bürokratizmust, a nyers adminisztratív eszközök alkalmazását, helyes kezdeményezések semmibe vevését, a hibák elkenését és a felelőtlenséget a néppel szemben.

Azt a bátorságot és határozottságot, mellyel a Szovjetunió Kommunista Pártja minden téren felvette a harcot a személyi kultusz ellen, helyenként egyesek félremagyarázták, s azt hitték, hogy a személyi kultusz elítélése egyben a vezetők szerepének tagadását, a gazdaságban az egyszemélyi vezetés elvetését is jelenti. Ez a nézet téves. Lenin szakadatlanul aláhúzta a vezetés és vezetők jelentőségét. „Egyetlen osztály a történelemben - tanította Lenin - nem jutott volna uralomra, ha ki nem emelte volna saját politikai vezetőit, élenjáró képviselőit, akik képesek szervezni és irányítani a mozgalmat."

A személyi kultusz elterjedt a népi demokratikus országokban, és sajnos nálunk is. Káros hatásai a párt- és állami élet minden területén megmutatkoztak S bár a harcot a személyi kultusz ellen pártunk Központi Vezetősége 1953. júniusi helyes határozatai óta felvetette, igazi jelentősége csak most, a XX. kongresszus bátor munkájának nyomán kezd kibontakozni. Nekünk az eddiginél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés lenini elveinek megszilárdításával, és ezzel kapcsolatban a személyi kultusszal is. Felülről, önbírálóan kell e téren példát mutatni.

Eddig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általánosságban beszéltünk a nálunk eluralkodott személyi kultuszról. Ez nem elég. A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én magam is eltűrtem, sőt nem egyszer támogattam. Ezt azért is kereken ki kell mondani, mert különben az elvtársakban az az érzés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását.

Hasonló a helyzet a személyi kultusszal összefüggő törvénytelenségek kérdésében is. Itt is tovább kell mennünk. Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk ilyen súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb posztján állottam, de hibás bizonyos fokig pártunk akkori vezetése is. S legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy mélyen fájlaljuk és sajnáljuk - és különösen én sajnálom és fájlalom -, hogy nálunk a szocialista törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő. Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki, és nem valósította meg az

párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket. Ez volt a fő hiba, s ebben hibás vagyok magam is. Ez tette lehetővé ügynökeinek, és bandájának garázdálkodását.

Pártunk Központi Vezetősége levonta ebből a szükséges tanulságokat, s mindent megtesz, hogy hasonló esetek soha többé meg ne ismétlődhessenek. (Hosszan tartó, hatalmas taps.)

 

A törvényesség megszilárdításáról

  

Elvtársak!

Meg kell mondani, hogy a rehabilitáció, mely kezdetben nem folyt elég gyorsan és konzekvensen, de amelyre az illetékes szervek a legközelebbi hetekben megnyugtatóan és véglegesen lezárnak, a párt igazságérzetét, és erejét bizonyítja.

Mi pártunk és dolgozó népünk előtt nem titkoltuk, nyíltan feltártuk elkövetett hibáinkat. „Ha mi nem fogunk félni attól, hogy a legkeservesebb és legnehezebb igazságról is egyenesen beszéljünk, akkor megtanuljuk, feltétlenül, biztosan megtanuljuk legyőzni az összes és mindenféle nehézségeket." (Nagy taps.)

1953 júniusa óta a Központi Vezetőség és a kormány jól átgondolt, sorozatos rendszabályokat foganatosított arra, hogy biztosítsa a szocialista törvényességet. E rendszabályokhoz tartozott az internálótáborok megszüntetése, széles körű amnesztia, a rendőrbíráskodás eltörlése, egy sor politikai per felülvizsgálása, melynek elítéltjeit, amennyiben ártatlanok voltak, rehabilitálták, mások pedig, akik bűncselekményt követtek el, amnesztiában részesültek. Létrejött az ügyészség, mely állami vonalon rendszeresen ellenőrzi a szocialista törvényesség betartását. A Belügyminisztériumot, az Ügyészséget, az Igazságügyi Minisztériumot több száz becsületes, párthű elvtárssal erősítették meg. Azóta egyre fokozódott ezeknek a szerveknek állandó párt- és állami ellenőrzése. Ezen a téren az utolsó három esztendőben kétség kívül komoly eredmények mutatkoztak.

De ezzel nem lehetünk megelégedve, s szakadatlanul résen kell lennünk, hogy az ellenőrzés állandó fokozásával, a kritika és önkritika, különösen pedig a pártdemokrácia felhasználásával biztosítsuk, hogy ezeket a szerveket át- meg áthassa a szocialista demokrácia szelleme és a törvényesség, az alkotmány tisztelete, a szocialista haza becsületes, hű szolgálata.

Szükség van szilárd, jó államvédelemre. A Központi Vezetőség mindent megtesz, hogy az állambiztonság, az államvédelem szervei érezzék, hogy nehéz munkájukat teljes bizalom kíséri, és támogatja a párt és a kormány, az egész dolgozó nép, és segíti kialakítani azt az egészséges, harcos szellemet, mely legjobb biztosítéka annak, hogy feladatukat odaadóan és sikerrel tudják elvégezni. (Taps.)

Az összes volt szociáldemokraták is szabadlábra kerültek. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert Hruscsov és

elvtárs múlt havi angliai tartózkodása alkalmával az angol egyes vezetői ezt a kérdést felvetették, és az angol sajtóban vagy három hete meg is jelent egy lista, rajta nálunk állítólag még börtönben ülő, volt szociáldemokraták neveivel. E névsoron szereplő szociáldemokraták valamennyien szabadlábon voltak, s az angol Labour-party egyes vezetői, akik, mint Hruscsov elvtárs mondotta, nem egyszer reakciósabbak a konzervatívoknál, ezt nagyon jól tudták. Azt is tudták, hogy ezzel a lépésükkel csak a reakciónak, a békés együttélés ellenségeinek malmára hajtják a vizet.

 

A szektaszellem elleni harc nélkül nem erősíthetjük meg kapcsolatainkat a tömegekkel

  

Elvtársak! A pártélet lenini normái érvényre juttatásának kérdését, mint említettem, a maga teljes jelentőségében és mélységében csak a XX. kongresszus határozatai után vetettük fel. A kollektív vezetés, a kritika és önkritika, a pártdemokrácia teljes érvényesülését csak úgy tudjuk biztosítani, ha bátran rámutatunk azokra az akadályokra, amelyek kibontakozásukat gátolják. A mi pártunkban a felszabadulás első napjától kezdve erős volt a szektaszellem, a 25 éves illegalitás velejárója. Az elvtársak emlékeznek arra, hogy 1945-ben, 1946-ban milyen szívósan kellett harcolnunk a szektaszellem különböző megnyilvánulásaival, bizonyos elvtársak baloldali túlzásaival szemben. Ez a kérdés később is gyakran felmerült, különösen a termelőszövetkezetek fejlesztésével kapcsolatban és másutt is, de mélyreható, komoly eredményeket nem hozhatott, mert közben a személyi kultusz elterjedése is erősítette a szektaszellemet, gyengítette a pártdemokráciát.

Amikor a dolgozó nép hatalomra jutott, sok elvtársunkban az a nézet kerekedett felül, hogy most már nincs szükség érvelésre, hogy most már nem is olyan fontos a tömegek meggyőzése, a gondos, aprólékos agitáció és propaganda, helyette megfelelnek az adminisztratív rendszabályok, az utasítgatás, a parancsolgatás. A szocialista törvényesség megsértése, a személyi kultusz e velejárója, ugyancsak abba az irányban hatott, hogy elszaporodtak a basáskodó, öntelt kiskirályok, és velük együtt a karrieristák, a talpnyalók, a fejbólogató jánosok, akik nem egy régi rendes elvtársat háttérbe szorítottak és megbántottak. Ilyen körülmények között nem fejlődhet megfelelően a bátor kritika és önkritika, a pártdemokrácia, a kollektív vezetés. Ugyanakkor erősödött minden téren a centralizáció, s a helyi, egyéni kezdeményezés helyét egyre inkább a felülről jövő utasítás foglalta el.

Már az 1953. júniusi határozat követelte, hogy harcot kell indítani az ellen az érdes, rideg bánásmód ellen, amellyel az állam, de nem egyszer a párt funkcionáriusai is helyenként kezelték a dolgozókat. S most, hogy a XX. kongresszus munkájának a fényében ezt a kérdést közelebbről szemügyre vesszük, látjuk, hogy a munka dandárja még előttünk van.

Ezért nekünk most fel kell venni a szektaszellem minden megnyilvánulása ellen is a harcot, mert enélkül nem tudjuk megerősíteni és elmélyíteni kapcsolatainkat a tömegekkel. Minden módon bátorítsuk és támogassuk a kritikát és önkritikát, azt a kritikát, amely építő, segítő szándékú, s amelyet a szocializmus erősítésének szelleme hat át. Bátran támaszkodjunk a tömegekre, szívleljük meg kritikájukat, hallgassuk meg javaslataikat, orvosoljuk jogos panaszaikat, legyünk figyelmesek velük szemben.

Ugyanakkor informáljuk őket a lehető legszélesebb mértékben, hogy módjuk legyen a kérdéseket minden oldalról látni, és hozzájuk helyesen állást foglalni.

A Központi Vezetőség egyik fontos feladatának tartja, hogy számba vegye a régi párthű elvtársakat, akik az illegalitás nehéz éveiben vagy a spanyol szabadságharc tüzében, a második világháború idején a legnehezebb viszonyok közt bátran küzdöttek a kommunizmus nagy ügyéért, s gondoskodjon róla, hogy a régi harcosok példaként álljanak az új kommunista nemzedék előtt. (Nagy taps.)

Harcoljunk kíméletlenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a szabad kritikát. Ha a munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek azt tapasztalják, hogy mindenütt, a pártban csakúgy, mint az államgépezetben erőteljesen érvényesül a demokratikus szellem, úgy ez fokozza a párttagok és párton kívüliek politikai aktivitását, és egyben megnöveli tömegbefolyásunkat. Már most is tapasztalhatjuk, hogy a XX. kongresszus óta sokkal bátrabb, elvibb természetű hiányosságaink bírálata, és szaporodnak azok a hasznos javaslatok, melyeknek az a célja, hogy hibáinkon, hiányosságainkon segítsenek. Nekünk minden eszközzel bátorítani kell az ilyen kritikát, melyet szocialista építésünk és a nép érdeke fűt, és mely azok ellen irányul, akik bürokraták, akik félnek az újtól, akik már elfelejtették a dolgozó néppel szemben fennálló kötelezettségeiket. A kritika, főleg az egyszerű dolgozók kritikájának bátorítása a legbiztosabb módja annak, hogy pártunk tömegbefolyását gyorsan megerősítsük.

---