Archívum

0000: Kiszolgált öreg bakák és a Nagy Háború hősi halottai

A király által is hitelesített törvények eredeti példányainak megőrzéséről az Országos Levéltár gondoskodik. Áttekintésünk katonai témájú törvényeinket használja forrásként, és az első világháborús megemlékezés sorozathoz, valamint az intézményben folyó katonaállítási digitalizálási projekthez kapcsolódva született. Az Országos Levéltár Mikrofilmtárában őrzött katonaállítási lajstromok gyűjteményében (1756–1918) fennmaradt iratok által lefedett évkör több uralkodó kormányzását is érintette – Mária Teréziától IV. Károlyig.

0000: Steinschneider Lilly, az első magyar pilótanő

„Gyönyörű repülés, 31 percig időzik Steinschneider a levegőben, és a plató túlsó szélén engedi le a gépet. A közönség oda szalad, vállára emeli Steinschneidert, és diadalmenetben hozza el a hangárokhoz, hol Illner nyakába ugrik, és a mestert össze vissza csókolja. A nézők átugorják a kordont és autogram kérések özönével árasztják el Steinschneider Lilit, ugyanannyira, hogy Teleky grófnak fáradságos törtetés után sikerült csak az ünnepelthez jutni, hogy gratulálhasson.”

0000: Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány című regényében szereplő Buzgó Mócsing figurája nem csupán az írói fantázia szüleménye, hanem alakját valóságos, létező személy ihlette. Bár az igazi Trebitsch, azaz Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác kalandos, meglepő (pál)fordulatokban bővelkedő élete regényes túlzásnak is tűnhetne, de nem az. Ki volt, milyen életet élt meg az az ember, aki önmagát – tetszetősen – a XX. század legnagyobb kalandorának nevezte? Egy ilyen „világpolgár” miért akart élete alkonyán hazatérni Magyarországra?

0000: A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén
„A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként.”
1944: Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója

„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”

1955: A Varsói Szerződés propagandája a Magyar Rádióban – 1955

„Hatvan évvel ezelőtt 1955. május 14-én írták alá a Varsói Szerződéshez csatlakozó országok miniszterelnökei a történelmi dokumentumot. A rádió Külpolitikai osztálya adásaiban figyelemmel kísérte a szovjet blokk országait érintő külpolitikai kérdéseket és műsoraiban bemutatta, elemezte a hallgatóknak azok jelentőségét. 1955 májusában műsorainak központi témája a Varsói Szerződés aláírása, a szovjet és a jugoszláv diplomáciai tárgyalások újraindulásának bejelentése és a közelmúlt eseményei között nem sokkal korábban lezajlott bandungi konferencia volt.”

1944: Budapesti mindennapok gyerekszemmel a háború végén

„Már lassan két hete, hogy felszabadultunk. Azóta visszajöttünk a Vilmos cs[ászár] úti lakásba. H. O. a lehető legundokabb módon viselkedik. Éppen ma volt egy kellemetlen veszekedésem vele. Sajnos megint itt zörgetnek az orosz katonák a kapunál. Ez egyáltalán nem jó, mivel egymás után fosztják ki a házakat. Csillagot természetesen levettük. Rém jó érzés. Kajánk sajnos nincsen. Kenyeret már hetek óta nem ettünk.”

0000: Meszeljünk vagy ne?

„Megvizsgáltuk az Országos Levéltár lépcsőházi falfestményeit. A festményekkel kapcsolatban a következő a javaslatunk. A földszinten, az első és harmadik emeleten lévő körképek többek közt a Horthy-rezsim letűnt politikusait helyezik igazi történelmi értékeink alakjai közé. Ezeknek a képeknek a beállítása különben is történelmileg hamis, álpátosszal telített és a letűnt uralkodó réteg pöffeszkedő álhumanista szellemét sugározza. […] a fentiek alapján az épület restaurálásakor új, politikailag és művészetileg megfelelő falképeket fessenek a népi demokráciának szellemében.”

1945: Aki ember tudott maradni

„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."

1945: „Szabadok voltunk, csak éppen nem tudtunk mit kezdeni a szabadságunkkal.”

„Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos volt.”          

1914: Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

1950: Műkincsek ebek harmincadján

„Míg a vidéki munka szépen haladt előre, addig a pesti nyomozások sanyarú kimenetellel végződtek. A nagyváros hivatásos zugkereskedőit, spekulánsait és orgazdáit szinte teljesen lehetetlen volt kézre keríteni. Egy-egy ügy kinyomozását sokszor hosszabb időre abba kellett hagyni, majd újra kezdeni. Annál nagyobb eredményként kell elkönyvelni, hogy a Hopp Múzeum ostrom alatt eltűnt képeinek legnagyobb részét hosszú hónapok munkájával sikerült visszaszerezni és két év múlva még három darab nyomára jutottunk. Az elveszett képekből ilyen módon 48 drb visszajutott eredeti helyére."

1916: Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények

„a háborúval járó nehézségeken igyekeztem én a magam kis körében Tanácsadó Irodámmal segíteni és talán nem minden siker nélkül, hisz közel voltam a fótiakhoz és mindegyikük számára nyitva volt az ajtóm." - írja naplójában gróf Károlyi Lászlóné született gróf Apponyi Franciska, aki 1914 őszén megalakította a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottságot" és a fóti Tanácsadó Irodát, majd a háború után férjével telepet hozott létre hadirokkantak és hadiözvegyek részére. A grófnő az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat, s adott mintát szociális intézmények szervezésére.

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 16.

Lukácsy Sándor, az Írószövetség első szabad közgyűlése előtti napon írt cikkében, az írók legfontosabb közéleti kötelességét hangsúlyozza; a bírálat, a véleményalkotás, az igazság kimondása a nemzet sorsáért. Kevés volt a kenyér, s mi bőségről szavaltunk - kényszerpályáját követően úgy véli, hogy a párt júliusi és az értelmiségről hozott határozatát követően megérett az idő arra, hogy az irodalmi életben egyre inkább érvényesüljön az írói szabadság elve, és - ennek reményében - az írók minél nyíltabban fellépjenek a társadalmi visszásságok ellen.

Szabad Nép, 1956. június 24.

A demokratizmus „akarása", elhatárolódás a dogmatizmustól, a hamis tekintélyi elvektől, országos felelősségérzet - ezekkel a jellemzőkkel méltatja és üdvözli a Szabad Nép vezércikke a DISZ Petőfi körének hétről-hétre lezajló vitáit. A pártvezetés számára a Petőfi kör tagjainak vitái: a „Nagy Imre csoport" véleményét képviselte. A június 27-i sajtóvita után a párt vezetői külön foglalkoztak a Szabad Nép itt közölt beszámolójával. Úgy vélték, hogy az értelmiség találkozóinak ilyenfajta méltatása tápot adhat az MDP elleni támadásoknak.

Magyar Nemzet, 1956. június 22. 

A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.

Grősz József kalocsai érseket (1943-tól töltötte be tisztét) 1951. június 28-án a demokratikus államrend elleni összeesküvés vezetésének vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában a Minisztertanács döntése értelmében amnesztiával szabadult, ismét elfoglalhatta az érseki széket és a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 23.  

A Szabad Ifjúság fiatal újságírója, Bányász Rezső – a későbbi első magyar kormányszóvivő (1984–1988) – itt közölt írásában a párt ifjúságpolitikáján belül, a gyermekvédelem legégetőbb problémájának: az állami gondozottak ügyének a megoldására tesz javaslatokat. Cikkének apropóját az adta, hogy a párt az ifjúság helyzetének megtárgyalására –pedagógusok, jogászok, ifjúsági vezetők bevonásával – tanácskozást hívott össze.

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 30.

A fiatalkorúak bűnözésének a csökkentésére, és annak megelőzésére tesz javaslatokat Bányász Rezső itt közölt írásában, amely folytatása a gyermekvédelemről írt, 1956. szeptember 23-án megjelent cikkének. Bányász szociálpolitikai, oktatási, munkaügyi kérdések rendezésében látja a probléma megoldását.

Szabad Ifjúság  1956. október 14.

Már az első Nagy Imre kormány idején, 1954-ben megkezdődött a vita a felsőoktatási tanulmányi rendszer átalakításáról. A forradalom előestéjén immár a korábbiaknál sokkal szélesebb körben merültek fel a főiskolák és az egyetemek működését, a diákok önállóságát korlátozó problémák. A felsőoktatás valamennyi szereplője egyetértett abban, hogy a fiataloknak joguk van beleszólni az őket érintő kérdésekbe és gyorsabb reformokat szorgalmazni.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt november 23.

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők