„A látszat a fontos." A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. feldarabolása és elsorvasztása

A második világháborút követő államosítások és a vállalati formák átalakítása nem minden esetben ment végbe olyan egyszerűen, mint az kormányzati körökben remélték. A vállalatokban lévő akár 1-2%-os külföldi érdekeltség is nehezebben kezelhető helyzetet teremtett az állami apparátus számára. Egy ilyen esethez válogattam össze néhány dokumentumot.

Feljegyzés a nemzeti vállalatok szervezéséről II.

1945. augusztus 28.

 

NEHÉZIPARI KÖZPONT

JOGÜGYI OSZTÁLYA

 

Feljegyzés

a nemzeti vállalatok szervezéséről

 

Dr. Herczeg István f. hó 24-én egy feljegyzést nyújtott be, amelyben foglalt elgondolásokat teljes egészében magamévá teszem. A feljegyzéssel kapcsolatban a következő szempontokat ajánlom megfontolás tárgyává tenni:

1./ Mindenek előtt rá kell mutatnom arra, hogy akkor, amikor Dr. Herczeg István távolléte alkalmával egyik ügyvezetőségi ülésen a nemzeti vállalatok szervezését tárgyaltuk, valamennyiünknek az volt az álláspontja, hogy az összes vállalatot korlátolt felelősségű nemzeti vállalattá kell átalakítani. Ennek azonban utóbb, az iparügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályának vezetőjével folytatott beszélgetésünk, valamint az 1948:XXXVII. t.c. (nemzeti vállalatokról szóló törvény), továbbá a 8.230/1948. Korm. számú rendelet értelmében akadályai merültek fel, és már akkor rámutattam arra, hogy ezen kérdést feltétlenül csak jogszabály módosítással lehet rendezni.

Elöljáróban meg kell állapítanom, hogy a Ganz és Társa rt., valamint a Rima rt. könyveiből bizonyos minimális %-ú külföldi érdekeltség tűnik ki. A %-ok pontos megállapítása a vállalat könyveiből nem volt lehetséges, mert az annak idején kibocsátott részvények bemutatóra szólnak, és tőzsdén jegyzett értékpapírok voltak. Ezért Karczag államtitkár úrral és az ip. min. törvényelőkészítő osztályának vezetőjével abban állapodtunk meg, hogy az iparügyi minisztérium egy átiratot intéz a külügyminisztériumhoz, amelyben javaslatot tesz arra, hogy a külképviseletekhez utasítás menjen, amely szerint a fennálló kormányrendelet értelmében a hozzájuk f. évi augusztus 31-ig érkezett részvénybejelentéseket azonnal továbbítsák a külügyminisztériumba, ahol azok legkésőbb f. év szeptember hó 10-ig a külügyminisztérium birtokában legyenek Budapesten, és ennek alapján a részvénytársaságok külföldi érdekeltsége pontosan megállapítható legyen.

Világhy tanácsos úrral történt megbeszélésem értelmében - amit Karczag államtitkár úr is jóváhagyott - úgy gondoltuk az ügyet lebonyolítani, hogy az elkészített forintmérlegek alapján az alaptőkét %-szerűen felosztjuk magyar és külföldi részre, és ennek megfelelően amely vállalatnál külföldi érdekeltség van, ott korlátolt felelősségű nemzeti vállalatot alapítunk olyformában, hogy a forintmérleg szerint megosztjuk a magyar államra eső és a külföldiekre eső tőkét. Pl. a Rima rt.-nak forintmérleg szerinti alaptőkéje 100 000.- forint, ebből 5% külföldi érdekeltség, tehát az állami vagyonbetét összege 95 000.- forint, a nem állami vagyonbetét pedig 5000.- forint.

Amennyiben a kormányzat elgondolásának megfelelően a részvénytársaság több vállalatra oszlana, úgy egy matematikai számítással szét kívánjuk bontani a vállalat alaptőkéjét a megosztásnak megfelelő részekre. Tehát a Rima rt. esetében, ahol a vállalat 4 nemzeti vállalatra oszlik szét, ez a megoldás úgy a magyar állam, mint a külföldi vállalat vagyonbetétjében a megfelelő %-os arányban jelentkezni fog.

2./ Az előzmények előrebocsátása után feltétlenül helyesnek mutatkozik Dr. Herczeg István alapgondolata, miszerint ne csináljunk korlátolt felelősségű nemzeti vállalatokat, mert ez különböző komplikációkra vezet, azonban ennek ellenkezője - a fennálló jogszabályokból kitünőleg - egyenlőre [!] nem lehetséges, mert:

a./ Az 1948:XXXVII. t.c. 1. fejezetének 1.§. /2/ bek. szerint állami tulajdonban van az a vállalat, amelyben az állami tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos. Állami rendelkezés alatt áll az a vállalat, amelyben az állam tulajdoni érdekeltsége nem kizárólagos ugyan, de eléri, vagy meghaladja az 50%-ot. Tulajdoni érdekeltségnek kell tekinteni a részvények, valamint a törzstőke tulajdonát is.

A 8.230/1948. Korm. számú rendelet 9.§-a, amelyből Dr. Herczeg István kollégám egész elgondolása kiindul, kifejezetten és határozottan úgy intézkedik, hogy az állami tulajdonban lévő vállalat vagyonának egy részét más állami tulajdonban lévő vállalatra vagy nemzeti vállalatra át lehet ruházni.

Kétségtelen tény az, hogy az állami tulajdonban lévő vállalatnak csak az a vállalat tekinthető, ahol a részvények 100%-ig a magyar állam tulajdonában vannak. Ezt kifejezetten megerősíti a törvénynek fent megjelölt, határozott szövege. Márpedig abban az esetben, ha a vállalatban akár 1% nem állami tulajdon van, úgy -nem vitásan - a vállalat nem tekinthető állami tulajdonú vállalatnak, hanem a törvény határozott rendelkezése értelmében csupán állami érdekeltségű vállalatnak. Ezért a fennálló jogszabályok alapján ezen elgondolás keresztülvihetetlen. Megoldandó kérdés abban az esetben, ha a Kormányzat a 9. §-t módosítja egy kiadandó újabb jogszabállyal, amelyben az átruházás lehetőségét az állami érdekeltségű vállalatokra is kiterjeszti.

Ezen esetleges kormányzati intézkedéssel kapcsolatban azonban felmerülhet az az aggály is - ami általános jogszabályokból folyik -, miszerint osztatlan tulajdonnál a vagyontárggyal való szabad rendelkezés a többséget illeti meg, azonban magát a vagyontárgyat elidegeníteni vagy átruházni csak valamennyi tulajdonos hozzájárulása esetén lehetséges.

Az ingatlanok tulajdonközösségének megszüntetése tárgyában lehet ugyan bírói eljárást egyoldalúan igénybe venni és a hozandó bírói ítélet a tulajdonközösséget megszüntetheti, azonban jelen esetben egy ilyen megosztás a részvényesi jog eszmei voltánál és oszthatatlanságánál fogva elképzelhetetlen.

Ezen kérdések további megítélése azonban nemzetközi kérdés, amely kérdésnél elsősorban politikai szempontok érvényesülnek.

Minden esetre ezen fent említett régi jogszabályt nem akarom követni, mert hiszen forradalmi újításról lévén szó, a jogszabálynak feltétlenül az élethez kell igazodnia, azonban kötelességemnek tartottam az illetékesek figyelmét mindezekre felhívni.

Rá kell mutatnom továbbá arra is, hogy minden egyes ilyen kérés elbírálásánál meg kell vizsgálnunk azt is, hogy mi volt a törvényhozónak, illetve a rendelet alkotójának intenciója. Etekintetben azt hiszem, hogy a rendelet 9.§-ával kapcsolatban az volt az elérendő cél, hogy egyes üzemeket és vállalatokat, amelyek termelésileg vagy kereskedelmileg összefüggnek, a szükségeshez képest a kormányzat egybevonhassa.

Végeredményben tehát a magam részéről azt az álláspontot képviselem, - amint azt a dolgok kezdeti stádiumában megmondtam, hogy az államosítás tényével kapcsolatban átment a köztudatba - külföldön is -, miszerint minden a magyar állam tulajdonába ment át -, hogy nem kell tudomást szerezni a külföldi érdekeltségekről, és valamennyi vállalatot újabb jogszabály nélkül korlátlan felelősségű nemzeti vállalattá kell átalakítani. Legfeljebb ebből kifolyólag az illetékes külföldi tényezők által támasztott követeléseket, illetve a sérelemmel jelentkezők kívánságait ki kell elégíteni.

Ezzel kapcsolatban lehetséges volna egy új jogszabálynak a hozása, amely szerint az állam a kisajátítási törvény mintájára a külföldi érdekeltségeket megfelelő kártalanítás ellenében elvonja. A kártalanítás összegszerűségének megállapítása vegyes döntőbizottság megítélésének tárgyát kell képeznie.

 

Budapest, 1948. augusztus hó 28-án.

 

Dr. Bakoss István

 

 

Jelzet: MNL OL XIX-F-32. 99. doboz. Nemzeti vállalatok alapítása. - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Nehézipari Központ iratai.

Ezen a napon történt július 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők