Hétköznapok

2023: Nihil novi sub sole? – A fiumei magyar állami alkalmazottak és tisztviselők egzisztenciális helyzete a dualizmus korában

1907 őszén a magyar országgyűlésnek benyújtott következő évi állami költségvetéstervezet nagy riadalmat keltett a fiumei állami tisztviselők és alkalmazottak körében. A pánik oka az volt, hogy a tervezetben nem szerepeltek azok a kormány által korábban kilátásba helyezett állami támogatások, amelyek egzisztenciális viszonyaikon segíthettek volna.

2023: „Gyors és alapos szociális intézkedéseket kellett volna megvalósítani, hogy ez a nép a sok csalódás után bizalommal legyen a magyar állam irányában”

Kárpátalja területe a Magyar Királyi Honvédség katonai hadművelete nyomán 1939. március 14–18. között újra magyar fennhatóság alá került. A visszacsatolást követően a magyar kormány előtt hatalmas feladatok tornyosultak. Ezek közül talán a legnehezebb az újraegyesített területek gazdasági együttműködésének a megteremtése volt. A katonai közigazgatás idején gazdasági tekintetben tőkehiány és munkanélküliség jellemezte Kárpátalját. Ezek felszámolására a katonai közigazgatás egyfajta előzetes munkálatokat végzett a polgári adminisztráció számára.

 

2023: Küzdelem a csémpusztai káplánlakért

Csémpuszta a 13. századtól 1945-ig az esztergomi érsek birtokát képezte. Az év márciusában a település nagy része leégett, a lakosság elmenekült. A második világháborút követően a megrongálódott iskolai épületbe a korábbi kántortanító és családja, illetve az újonnan betelepülő K. I. lettek elhelyezve az épületben.Nem sokkal később vette kezdetét az a több mint két évtizedes küzdelem az egyház részéről, amikor is a káplánlakás tulajdonjogát próbálták az állami szervek felé igazolni, illetve az épületben lakó másik személy folyamatos támadását és rágalmait cáfolni, és az ellenkezőjét bizonyítani.

 

2022: Hétköznapi ellenállás Fejér megyében a kollektivizálás után

1959 és 1961 között zajlott le az egyik legdöntőbb változás a 20. századi magyar társadalom életében. Ez volt a mezőgazdaság kollektivizálása, korabeli szóhasználattal: „szocialista átszervezése”, amikor is nemcsak a tulajdonviszonyok alakultak át, hanem a vidéki társadalom élete és ezzel párhuzamosan mentális állapota is. A „falvak népe” azonban nem volt teljesen passzív szemlélője a téeszesítési folyamatnak, az emberek a mindennapi életükben alakítottak ki különféle ellenállási formákat – ami általánosan jellemző jelenség önkényuralmak idején.

2022: Sárdy János, a dunaföldvári tanító

Sárdy János az 1940-es évek Magyarországának egyik legismertebb énekes-színésze volt. Még az országos hírnév előtt egy évtizedet Tolna megyében töltött: 1927 és 1936 között Dunaföldváron kántortanítóként tevékenykedett. Összeállításunkban az idén 115 éve született művész tanítói időszakának irataiból tallózunk, így tisztelegve az emlékének.

 

2022: „A partizánok kiirtása pedig országos érdektől eltekintve presztízskérdés is”. Rekvirálás, szovjet partizánok és változó közhangulat Kárpátalján (1944)

Kárpátalja történetében a kiemelkedő fontosságú 1944-es év a sorozatos változásokról szólt: míg az év elején a háború szempontjából még a „béke szigete volt”, addig őszre hadszíntérré vált a terület. 1944 elején még magyar polgári közigazgatás működött Kárpátalján, a nyár folyamán viszont létrejött a katonai is. Mindezt ellenséges szovjet partizánok beszivárgása és állandó katonai csapatmozgások is kísérték. 1944 tavaszán zajlott le a kárpátaljai zsidóság hátrányos megkülönböztetése, megalázása, összegyűjtése, deportálása, kifosztása, majd ősszel bekövetkezett a szovjet katonai birtokbavétel.

 

2022: Kik voltak, mit akartak? A skinheadek Magyarországon

Ezen forrásközlésben az 1988. április 22-i és 24-i, skinheadekkel kapcsolatos erőszakos cselekmények iratanyagából válogattam. A Fővárosi Főügyészség büntető iratai közül a „közösség megsértése” bűncselekménnyel kapcsolatos iratanyagban lelhetőek fel a kispesti metróverekedéssel kapcsolatos eljárás forrásai. A közösség megsértése bűntett volt a Büntető Törvénykönyv szerint és két év szabadságvesztéssel volt sújtható, azonban az 1989-es év az élet minden területén a rendszerváltást jelentette, így a bíróságon is. A közösség megsértése bűntettet hatályon kívül helyezték, a skinhead per időszakában azonban még hatályos volt.

 

2022: „[...] méltóztasson tekintetbe venni, hogy büntetlenül megbűnhődtem ezen arra alkalmas állomáson”. A bucsai állomásfőnök áthelyezése

Egy kicsit mindannyiunk története is. A vasúti személyzeti források jelentősége.
A vasút a 19. század közepétől a hazai kapitalizmus fejlődésének egyik meghatározó tényezője, annak megkerülhetetlen alkotóeleme volt; az alapvető jelentőségű gazdasági szerepe mellett jelentős hatást gyakorolt a magyarországi társadalom fejlődésére, modernizálódására is. A nyugatról átvett foglalkoztatási keretek, a munkakultúra és a mentalitásbeli elemek máig hatóan részévé váltak mindennapi életünknek. Mivel szinte nincs olyan család, amelyiknek ne lenne a vasútnál dolgozó (vagy korábban ott dolgozott) tagja, a vasúti személyi források feldolgozása szinte mindannyiunk számára tartogat új információkat.

2021: Vállalat és sport a két világháború között

Napjainkban a sport az országokon belüli és a közöttük folyó versenyről, valamint az éremszerzésről szól leginkább, ugyanakkor fontos szerepet játszik az országimázs alakításában. Mindez azonban nem mindig volt így, ugyanis a két világháború között a sport és a testedzés sokszor nyíltan összekapcsolódott a „nemzetvédelmi” célú, militarista-soviniszta neveléssel, és ebben a vállalatoknak is jelentős szerepet szántak. A munkások testedzése, erőnlétük karbantartása mindazonáltal a vállalat jól felfogott érdeke volt, éppen ezért a hatalom által hirdetett eszméket figyelmen kívül hagyva is támogatták a sportéletet.

 

2021: A falusi dolgozók első spartakiádja Békés megyében

Magyarországon 1945 után a sportot állami irányítás alá vonták. Az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettek a tömegsportra, amelyet szovjet mintára, központi irányítással igyekeztek mozgalommá szélesíteni. Az első ízben 1951-ben megrendezett falusi spartakiád-versenysorozattal a parasztifjúságot akarták bevonni a sportmozgalomba. Ezt különböző tömegszervezetek és a tanácsi sportirányítás együttes munkájával igyekeztek megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. Megyei tapasztalatok szerint a résztvevők számát tekintve az első falusi spartakiád vegyes eredményeket hozott, mégis ezt követően a spartakiádokat változó lebonyolítási formában ugyan, de az 1980-as évek végéig megrendezték.  

 

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt december 05.

1917

Breszt-Litovszk-ban Szovjet-Oroszország fegyverszüneti szerződést köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar...Tovább

1933

Az Egyesült Államokban véget ér az alkoholtilalom.Tovább

1941

A szovjet ellentámadás megindulásának napja Moszkvai csata, a német hadsereg első veresége a II. Világháborúban.Tovább

1952

Londonban a sajátos időjárási viszonyok és a levegő szennyezettsége miatt létrejövő szmog körülbelül 12000 ember halálát okozza.Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő