Hadirokkant jelvények a második világháború után

A második világháború után az új hatalom újragondolta és szabályozta kitüntetési rendszerét. Az alapítások körüli huzavonában és az adományozásoknál egyre inkább a kommunista párt szempontjai érvényesültek. Elsősorban a politikai okok miatt üldözöttek kaptak kitüntetéseket. Ebbe a kitüntetés alapítási közegbe illeszkedett a második világháború hadirokkantjai számára készített új típusú hadirokkant jelvény is, melynek elkészítése körüli bonyodalmakat mutatjuk be forrásközlésünkben.

A Nemesfémipari Jelvény- és Fémárukészítő Munkások Termelő Szövetkezete beadványa a hadirokkant jelvények átvételére

a.

NEMESFÉMIPARI JELVÉNY- ÉS
FÉMÁRUKÉSZÍTŐ MUNKÁSOK
TERMELŐ SZÖVETKEZETE
Budapest, 1948. október hó 26.

T[isztelt]
Népjóléti Minisztérium Úr! [!]

Budapest

A Népjóléti Minisztérium Hadigondozási főosztálya 1948. IX. 11-én megbízott bennünket 33 300 drb új mintájú hadirokkant jelvény elkészítésével drb.-ként 45 filléres árért.

Folyó hó 22-én megrendelt mennyiség felét egy 7 tagból álló, úgynevezett hivatalos szakértő bizottság vizsgálta át, a jelvények átvételét elutasította és arról jegyzőkönyvet vettek fel. A jegyzőkönyv lényege:

  1. a jelvény rész anyaga az előírtnál vékonyabb
  2. a zománcozott felszín nem eléggé sima
  3. a dombornyomás kontúrjai nem eléggé élesek
  4. a jelvény színe, oxidációja egyenetlen.

Azt az ellenvéleményünket, hogy a felsorolt hibák, ha fenn is állnak, a jelvény formáját, mintáját, lényegét és használhatóságát semmikép[p] nem befolyásolja, figyelmen kívül hagyták.

A jelen beadványhoz mellékelt mintáknál is szeretnénk megcáfolni a felhozott kifogások tarthatatlanságát. Nem is akarunk vitába szállni a hivatalos szakvéleménnyel a fenti részletekről, nem akarjuk kétségbe vonni jóhiszeműségüket az ide vonatkozó rendelkezések betűinek szabályszerű betartásáról. De állítjuk, és bizonyítani tudjuk, hogy a jelvények átvétele sem a hadirokkantakat, sem a Népjóléti Minisztériumot meg nem károsítja, mert azok a kívánt célnak mindenkép[p]en megfelelnek. Az, hogy a Magyar Dolgozók Pártja 300 000 drb jelvényét, a Szakszervezeti Tanács 100 000 drb jelvényét, a Szabadságharcos stb. nagy szervezetek jelvényét mi készítettük és készítjük, szintén a fentieket bizonyítja.

Nem lehet érdeke ma az országnak, nem lehet tehát a Népjóléti Minisztériumnak sem ennyi értéket, amit az elkészített vagy befejezés előtt álló jelvények képviselnek, anyagban és munkában kidobni, veszni hagyni. 15 000,- forint veszteség a mi szövetkezetünket is érzékenyen érinti, ezért kérjük a t[isztelt] népjóléti miniszter úr intézkedését, engedélyezze az elkészült jelvények átvételét.

Teljes tisztelettel
Újhelyi

Nemesfémipari Jelvény- és Fémárukészítő Munkások
Kisipari Termelő Szövetkezete
Budapest, VII., Rózsa Ferenc u. 25.
Telefon: 425-339

[kézírással]
Selejt ellen küzd az egész mozgalom!
Mi meg támogassuk a selejtet szállító elvtársakat!

[hátlapon kézírással]
Ikt.
Veégh [László]
Bemutatni alelnök úrnak.
a/a Olt [Károly] elvtárssal és panaszossal megbeszéltem.

XI. 4.
Koós Zoltán

b.

Az Országos Hadigondozó Hivatal jelenti 2596/1948. számú miniszteri jelzőlapra:

A Nemesfémipari Jelvény- és Fémárukészítő Munkások Termelő Szövetkezete beadványára vonatkozólag jelentem, hogy a Szövetkezet által bemutatott 15 800 drb jelvény átvételét - a szabályszerűen megalakított átvevő bizottság - a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet szakértőjének meghallgatása után tagadta meg.

A nemleges döntés meghozatalánál a beadványban hivatkozott szempontokat a bizottság mind mérlegelte. Különösen figyelemmel volt a vállalkozó cég munkásszövetkezet jellegére és arra is, hogy az elkészített jelvények át nem vételéből a Szövetkezetre anyagi hátrány hárul. Mindezek a szempontok nem indokolják azonban azt, hogy a közszállítási szabályzat rendelkezései szerint meghirdetett versenytárgyalás után vállalatba [!] adott új mintájú hadirokkant jelvényeket az átvevő bizottság annak ellenére is átvegye, hogy a leszállított áru a vállalkozó cég által elfogadott feltételeknek nem felel meg, és akkor, amidőn az áru a kivitelezés szempontjából az átvehetőség határán alul van.

Budapest, 1948. évi november hó 3-án.

[olvashatatlan aláírás]
miniszteri tanácsos

Jelzet: MOL XIX-C-1-j-3441-55-1948. (Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Szociálpolitikai főosztály)

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők