A Weiss Manfréd konszerntől a Rákosi Mátyás Művekig: egy családi vagyon végnapjai

„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”

F e l j e g y z é s

A magyar kormányhoz érkezett átirat szerint a Szovjetunió megbízottai arra alapítják a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t., valamint a konszernhez tartozó vállalatok átadására vonatkozó kívánságukat, hogy a németek 1944. március 19-ét követően saját rendelkezésük alá vonták a Weiss Manfréd vállalatokat.

Kétségtelen tény az, hogy 1944. május 7-én [elírás! a helyes dátum 17-e] a Weiss Manfréd család tagjai és a németek között a másolatban ide csatolt szerződés jött létre. A szerződésnek állítólagos "IV. része" hiányzik és a kapott információ szerint ezen részt a né-metek a családnak soha nem adták át. Ez a rész tartalmazta állítólag a család tagjainak kivitelére vonatkozó megállapodást és bizonyos anyagi térítéseket is /állítólag a család 170 ezer dollárt kapott, erre vonatkozóan azonban a kapott információ szerint semmiféle írásbeli megállapodás nincs./

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Szovjetunió a Weiss Manfréd vállalatok átengedésére vonatkozó kívánságát arra alapítja, hogy:

  • a németek a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak több mint 800 millió pengőt adtak és ezen összeget gyártási előleg fejében a Dunai Repülőgépgyár r.t. továbbadta a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak, viszont a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t. a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak 1944. március 19.-ig kb. mindössze 200 millió pengő értékben szállított, s így a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak a Dunai Repülőgépgyár r.t.-vel, vagyis végeredményben a németekkel szemben 600 millió pengő tartozása ál-lott fenn.
  • A Szovjetunió megbízottainak megállapítása szerint végeredményben a szerződés létrejöttét ezen fennálló tartozások tették indokolttá, bár ez az átiratból egészen nem tűnik ki, hanem feltétlenül erre lehet következtetni, ezzel szemben bizonyítható az, az ide csatolt szerződésmásolatból:

1./ hogy a szerződésben ezen gyártási előlegek nincsenek megemlítve, holott nyilvánvaló, hogy amennyiben a németek erre alapították volna a Weiss Manfréd konszern átengedésére vonatkozó igényüket, úgy a jogcímet a megállapodásba kifejezetten bele kellett volna foglalni, annál is inkább, mert nem vitás, hogy a szerződés készítésénél úgy magyar, mint német részről ügyvédek vettek részt.

2./ A megállapodás II. része többek között többek között a következőket tartalmazza:
"A Weiss, Chorin, Mauthner és Kornfeld családok árja és nemárja tagjai, akik egymással a legszorosabb rokoni és személyi kapcsolatban állanak, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a velük szemben részben nemárja származásuk miatt német részről kényszerűképen táplált bizalmatlanság miatt, még a legjobb akarat mellett sem lesznek abban a helyzetben, hogy a fegyverkezési kapacitás emelésével kapcsolatban támasztott követelményeknek kielégítő módon eleget tegyenek."

  • A megállapodásnak ezen hivatkozott részéből, valamint azokból a közismert tényekből is, hogy a Weiss Manfréd család tagjai részben a Gestapo őrizetében voltak, rész-ben pedig zsidószármazásuk miatt bujkálni voltak kénytelenek, következik az, hogy a németek, kihasználva a család szorult helyzetét, hatalmukkal visszaélve kényszerítették őket a megállapodás megkötésére.
  • Felmerülhet a tárgyalások során az az ellenvetés is, hogy vajon a németeknek miért volt szükségük ezen megállapodás megkötésére akkor, amikor 1944. március 19-ét követően - Magyarország megszállása után - egyszerűen a Weiss Manfréd vállalatokat minden megállapodás nélkül önhatalmúlag birtokba vehették. Ezzel szemben áll az, hogy a Weiss Manfréd konszernhez tartozó vállalatok a magyar ipar kulcspozícióját jelentették és jelentik is, tehát az akkori magyar kormány intézkedéseivel mindent megtett abban az irányban, hogy zsidónak tekintendő személyektől minden vagyont elvegyen, ezt a németek tudták és nyilvánvalóan a magyar kormánynak ezt a szándékát kívánták megelőzni, mert saját hadiiparuk fokozása érdekében feltétlenül szükségük volt a konszernhez tartozó vállalatokra, annál is inkább, mert hiszen még a megszállást követően is féltek a magyar kormány /különösen a Lakatos kormány alatti/ szabotálási szándékától. Természetesen mindezek csak feltevések, ezekre positivumot szerezni képtelenség.
  • Az előadottakból nem vitás,

1./ hogy a Weiss Manfréd család tagjai a szerződést szabadságuktól megfosztva kényszerhelyzetben kötötték,

2./ Magyarországnak 1944. március 19.-én a németek által való megszállása jogellenes volt, márpedig ezért a németek által kötött mindennemű jogügyletet érvénytelennek minősítenek, ezért nemzetközi jogi szempontból a potsdami háromhatalmi egyezmény határozmányai jelen esetben sem alkalmazhatók.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Weiss Manfréd konszern-vállalatok iratai; Labor Bizalmi Rt., 21. tétel

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők