Lengyel hazafi vs. lengyel zsidó

A Sławik-féle bizottsággal együttműködő Henryk Zwi Zimmermann szerint Szapáry grófnő tisztességes embernek

Antallt, „akitől idegen a rasszizmus, bár ezt nem demonstrálja". A forrásokból egyértelmű, hogy nem a menekültügyi kormánybiztoson és nem a bizottságon, hanem a belügyminiszter korábbi álláspontjának megváltoztatásán és döntésén múlt, hogy a menekülteket végül nem toloncolták ki. Tehát az 1939 őszén a hazájukért fegyvert ragadó lengyel hadsereggel és civilekkel együtt érkezett lengyel zsidókat - a KEOKH álláspontjával szemben - a magyar politikai elit befogadta (bár kezdettől külön nyilvántartották őket is), az életveszély elől a biztonságosnak vélt magyar menedékbe később érkezetteket azonban már veszélyesnek tartotta, és igyekezett megszabadulni . Id. Antall József 1989-ben, Szapáry grófnő 1998-ban posztumusz megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől a Világ Igaza kitüntetést. Mindenesetre egy későbbi feljegyzés szerint csak 1942-ben 18 ezer lengyel zsidót tettek át a határon, ezek harmada később „visszaszivárgott". A „zsidó-gyanúba jövő" lengyelekről sárga karton-nyilvántartó lapokat fektetett fel a .

Antall levele után nem sokkal, 1942. október-novemberben Farkas János rendőrkapitány ellenőrzést tartott a lengyeltóti, kaposvári, keszthelyi, marcali, párkányi, szentendrei, tabi, kalocsai és székesfehérvári járási menekülttáborokban. A vizsgálatot kettős céllal, a lengyel polgári menekültek elhelyezése, gazdasági és szociális viszonyainak megállapítása, illetve magatartásuk ellenőrzése mellett a „magukat kereszténynek valló zsidók felkutatására" indították. Farkas zsidókat összeíró munkáját a zsidókról „szinte gyűlölettel beszélő" menekültek is segítették, akik szabadulni akartak zsidó menekülttársaiktól, és felhívták figyelmét a zsidógyanús emberekre is. A zsidók szerintük kiszolgálták az orosz megszállókat, ezért „csak megtűrik őket kényszerűségből, de jobb szeretnék, ha nem tekintenék őket lengyelnek", mert, ha hazakerülnek, „úgyis kiirtják a zsidókat".

3. számú forrás Dr. Farkas János rendőrkapitány jelentése a lengyel polgári menekültek ellenőrzéséről és a magukat kereszténynek valló zsidók felkutatásáról Budapest, 1942. december 4. Az irat jelzete: MNL OL K491–1942–403. – – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság, Rezervált iratok. – Eredeti, géppel írt, aláírással ellátott irat.

A helyzet akkor változott meg valamennyire, amikor Sikorski 1942-ben figyelmeztette a budapesti lengyel vezetőket. A magyar szervek a zsidó származású lengyelektől gyakran megtagadták a Lengyel-Magyar Menekültügyi Bizottságtól kapott igazolás hitelesítését. A keresztény lengyelek papírjait az egyik napon, a zsidókét egy másik napon küldte meg a bizottság a magyaroknak, így

azok tudomására, „hogy ezek lengyelek, amazok pedig valószínűleg zsidók. Ez a kitoloncolást és a halált jelenti számukra".

A Sacré Coeur apácák által működtetett Sophianum igazgatónője Hitlerért imádkoztatta a Szentkirályi utcában működött, „jó házból való úrilányok neveldéjeként" ismert intézményét. Danuba Jakubiec következő iskolája, Lázár Piroska leánygimnáziuma pedig zsidó iskola volt, oda járni - főleg egy magas rangú tiszt lányainak - „az akkori Magyarországon megengedhetetlen volt". Így lett belőle is boglarczyk, a balatonboglári lengyel középiskola, hivatalos nevén Lengyel Ifjúsági Tábor

.

Morogtak a közkatonák, hogy „szalmára emlékeztető szalmán" kellett aludniuk, gyakran voltak elégedetlenek saját parancsnokaikkal, az élelmezéssel, a levesként kapott „pirosított vízzel", a német nemzetiségűek jobb ellátásával. Nem tudták mire vélni a magyar hatóságoknak az evakuációval szembeni határozott fellépését, a „kakastollak sűrű hálóját", a rend helyreállítása érdekében a „puskás őrangyalok" által alkalmazott kikötést, a fizikai erőszakot, sőt a tábori fegyverhasználatot (Tornanádaskán, Sárváron, Kisbodakon halálos áldozatokkal) és a lengyel menekültek autóira leadott csendőrlövéseket sem. A menekültek egységes szövegű, német nyelvű levelezőlapon írhattak az otthon maradottaknak, és a „díjmentes" feliratú bélyegzőt sok családtag értelmezte úgy, hogy az a lengyel menekültek valamilyen sajátos magyar megnevezése.

Nagymaroson „asszonyokból álló csődület capitóliumi gágogása" követelte a lengyelek eltávolítását, sváb legények „bőgték a képükbe" a

. Matolcsy Mátyás nyilas parlamenti képviselő „sötétben ólálkodó, minket megszálló", az erkölcsi süllyedésnek megágyazó lengyelekről beszélt 1939. októberi . Egy honvédelmi miniszteri 1940 januárjában a lengyelek „követelődző, erőszakos magatartásával, gyakori leittasodásával" magyarázza, hogy a menekültek „rövid idő alatt eljátszották a lakosság rokonszenvét".

Jan Emisarski katonai attasé visszaemlékezéseiben 26 ezer főben adja meg a nyugatra szökött és ott tovább harcolt lengyel katonák, a gyakran ugyanolyan ruhába öltözött „Sikorski-turisták"

. Emellett a „tömegesen kérték otthonukba való hazabocsátásukat", nem csupán ukrán nemzetiségűek és a kémelhárítás értesülései szerint utak, vasutak, hidak felrobbantását tervező kommunista meggyőződésűek. Voltak, akik Németországba tartottak. A „felesküdött hazatérők", a német, illetve bolsevik fennhatóság alatt lévő területekre távozók közül a legtöbb „feldagadt képpel" tért vissza a „kakastollasok" kíséretében, de a visszaemlékezések szerint minden ötödik-tizediknek sikerült az . Persze, akik el tudták hagyni az országot, a velük összekacsintó magyar hatóságokra emlékeztek, akik a táborokból eltűnő emberek miatt dühöngő németek megnyugtatására időnként szerveztek ellenőrzésAz csak később tudatosult sokakban, „a magyarok néha kiadják a hívatlan vendégeket". A KEOKH anyagában számos jelentés található a belügy fogház- és toloncügyosztályán előállított lengyel állampolgárokról. Kezdetben a szovjetek által megszállt területen való hosszabb tartózkodás vagy a szakáll viselete is megalapozhatta a kém-, illetve kommunistagyanút. 1944-re aztán a m. kir. csendőrség központi nyomozó parancsnoka, Czigány József ezredes a belügyminiszterhez címzett javaslatában már a teljes, Magyarország területén tartózkodó lengyel zsidóságot „különböző baloldali világnézetet vallónak és esetleg kémkedés és szabotázs elkövetésére hajlamosnak" .

Arról nyilván nem tudtak a menekültek, hogy a magyar politikai vezetésen belül viták voltak a lengyel kérdés kezelését illetően, kezdve azzal, hogy a Mein Kampf egy díszkötésű példányát a német birodalmi kancellárral dedikáltató Csáky külügyminiszter már 1939. augusztus 8-án - felhatalmazás nélkül - azt kérte Berchtesgadenban, hogy a németek tekintsék semmisnek Teleki két ismert, a várható német-lengyel konfliktusban a magyar semlegességhez ragaszkodó levelét. Orłowski később azzal mentegette Csákyt, hogy ugyan valóban a tengelyhatalmak őszinte hívének mutatta magát,

„inkább arról van szó, hogy az egyetemen túl sokat olvasta Machiavellit". Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig csak Teleki erélyes közbelépésre változtatta meg azt a rendeletet, amely szerint lengyelek csak szabad hallgatóként, vizsgázási jog nélkül vehetők fel az egyetemekre. Abban a dokumentumok szerint teljes egyetértés volt a honvédelmi és a külügyminisztérium között, hogy az ország elsőrendű érdeke, „minél előbb és minél több internálttól megszabaduljon".

Andrzej Przewoźnik, a szmolenszki légi katasztrófában fiatalon elhunyt történész, a lengyel-magyar kapcsolatok elkötelezett kutatója

„sajnálatos módon nem sikerült megakadályozni a zsidó származású tisztek és katonák elkülönítését". Sőt, tehetjük hozzá, a civilek származását munkavállalás esetén megállapító orvosi vizsgálatot, zsidókat és nem zsidókat külön rögzítő névjegyzékeket, illetve a „kinézés és modor zsidó" és „orvosi vizsgálat zsidó" kategóriák megjelenítését , az „arckifejezésre gyanús", a „táborparancsnok és a tábororvos meggyőződése szerint zsidó", illetve a „plébános vallástanból vizsgáztatta, minden kérdésre megfelelt, véleménye szerint keresztény" kategóriákról nem is . A lengyel zsidó menekültek száma a kezdeti 3-5 ezer főről 1944 májusára egy feljegyzés szerint 198 főre .

4. számú forrás Névjegyzék a Fajsz község területén lakó lengyel polgári (zsidó) menekültekről Fajsz, 1944. június 11. Jelzet: MNL OL K 150–IX–15–1944–561397. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, kézzel írt, aláírással ellátott irat.

 

5/a. számú forrás Kimutatás a lengyel zsidó származású polgári menekültek létszámáról Budapest, 1944. május 19. Jelzet: MNL OL K 150–IX–10–1944–560815. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, kézzel írt, aláírás nélküli irat.

 

5/b. számú forrás Kimutatás a tabi tábor kötelékébe tartozó zsidó lengyel polgári menekültekről Tab, 1944. április 23. Jelzet: MNL OL K 150–IX–10–1944–560815. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Eredeti, aláírásokkal ellátott irat.

 

Persze, ez az elkülönítés akár a védelmüket is eredményezhette, mint - többek között - a váci zsidó internátusban elhelyezett lengyel árvák esetében. Annak kimondását, hogy a lengyel zsidók esetében „ugyanolyan eljárást kell alkalmazni, mint a magyar zsidókkal", csak 1944. június 21-én javasolta egy

. A minisztertanács aznapi ülésén 7., „Az 1939. év óta Magyarországra menekült lengyelek helyzetének megváltoztatása" című napirendi pontként szerepelt kérdésről sajnos nem maradt fenn a jegyzőkönyv, ugyanakkor egy 1944. június 10-ei, szintén e tárgyban tartott értekezlet jegyzőkönyve szerint a közbiztonsági osztály kiadta az ezt célzó rendeletét. Sajátos a döntésekről születetett összefoglaló : „Lengyel zsidókkal úgy elbánni, mint a hazai zsidókkal". Ezt az irat végén pontosítják: „A lengyel zsidókat tekintet nélkül menekült mivoltukra, és arra, hogy mikor léptek az ország területére, úgy kell kezelni, mint a magyarországi zsidókat és az országból ki kell őket szállítani".

6. számú forrás Zsidó fajú lengyel polgári menekültekkel történő eljárás Jegyzőkönyv a lengyel menekültek zárt táborokban való elhelyezéséről tartott értekezletről Budapest, 1944. június 10. Jelzet: MNL OL K 150–IX–15–1944–561411. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Általános iratok. – Másolat.

 

Az elvi németbarát és a német frontsikerek hatására keménykedő magyar politika gyakran ütközött a hagyományosan lengyelbarát, illetve a német kudarcok idején szelídebb bánásmóddal, ezt az önérzetes lengyelek „kicsit gyávaságnak", a magyarok diplomáciának nevezték. A németek követeléseit, majd a Gestapo utasításait „teljesítő-tagadó" magyar álláspont miatt lengyelek gyakran ott is bántó szándékot véltek felfedezni, ahol erről szó sem volt, de ugyanez igaz a néha ok nélkül feltételezett láthatatlan segítő magyar kezekre is. Ráadásul a trükköket, a vélt államérdekből folytatott politikát sem a németek, sem a nyugati hatalmak nem értékelték.