b) A történelmi protestáns egyházak vezetésében is nemzedékváltás történt. A személycserék időszakában itthon és külföldön egyaránt aktivizálódtak azok az erők, amelyek nyíltan bírálták a korábbi egyházvezetés politikai elkötelezettségét, esetenként antidemokratikus vezetési módszereit. Arra törekedtek, hogy a megválasztandó új vezetőkkel szemben a korábbiaknál határozottabban fogalmazzák meg a lelkészek és a hívők igényeit. A megválasztott egyházi vezetők mind nehezebben és belső feszültségeket is vállalva igyekeznek megvédeni, illetve továbbfolytatni az együttműködés politikai irányvonalát. Hangot adnak azonban annak a meggyőződésüknek, hogy az állam és az egyházak közötti jó viszony hosszú távú megőrzését, hatékony részvételüket a társadalmi célkitűzések megvalósításában csak akkor tartják lehetségesnek, ha sajátos érdekeik teljesebben érvényesülhetnek, működési feltételeik tovább bővülhetnek. Az új protestáns középiskolák létesítésének nehézségei súlyos problémát jelentenek, veszélyeztetik a kormány szavahihetőségét. Az egyházvezetés aggodalmát fejezi ki a katolikus egyház növekvő szerepe, a protestantizmus általuk vélt háttérbe szorulása miatt. Az egyházkormányzás demokratizálódásának jogos igénye fokozta a személyi ellentéteket a vezetésen belül.

c) Az izraelita felekezet vezető testületében a több évvel ezelőtt kialakult válság nem oldódott meg. A világi vezetés részben életkora, részben a vezetési képességek hiánya miatt alkalmatlan a felekezet tevékenységének irányítására. Számításba vehető utánpótlásuk nincs, Éles ellentét feszül a világi vezetés és a rabbikar között. Megerősödtek a felekezeten kívüli bírálatok és támadások a Magyar Izraeliták Országos Képviselete ellen.

Elsősorban az értelmiség körében megélénkült az érdeklődés a zsidó nemzeti és kulturális hagyományok iránt. Ennek kielégítésére a felekezet csak részben volt képes. A zsidó származású értelmiségi fiatalok gondolkodásában az utóbbi időben előtérbe kerültek az identitás problémái. A társadalom egyes rétegeiben tapasztalható antiszemita megnyilvánulások nyugtalanítják a felekezet tagjait.

d) A kisegyházak (unitáriusok, ortodoxok), a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsához tartozó és más vallási közösségek) helyzete rendezett. Az elmúlt időszakban működési engedélyt kapott a mormon és az iszlám vallási közösség. Hosszabb ideje folytatunk tárgyalásokat a működési engedéllyel nem rendelkező Jehova Tanúi Közösség és a szakadár csoportok vezetőivel, hogy megteremtődjenek az állami elismerés feltételei.

Valamennyi egyházra jellemző, hogy az alsópapság, különösen a fiatal lelkészek körében a generációs ellentéteken túl feszültséget okoz, hogy szerintük az egyházak vezetői nem minden fontos kérdésben képviselik hitelesen és kellő következetességgel egyházaik érdekeit. A hívők többsége ugyanakkor nem elégedetlen az állammal jó kapcsolatot tartó, közéleti szerepet vállaló papokkal.

Az egyházak – eddig kinyilvánított szándékaik szerint – a vallásosság növekedése ellenére sem kívánnak a társadalomban meghatározó politikai erővé válni. Vezetőik mindmáig elutasították a különböző indíttatású politikai mozgalmak, alternatív szerveződések együttműködésre tett javaslatait. Alsóbb szinten azonban megfigyelhető a különböző alternatív szervezetekhez való csatlakozás.

Az egyházi vezetéssel szembenálló csoportok az utóbbi éveken fokozták aktivitásukat. Kölcsönösen keresik a kapcsolatokat az egyházon kívüli ellenzékkel, amely az utóbbi időben a társadalmi élet más területein számos legális fórumot (egyesületet, társaságot stb.) talált, s nem mondott le arról, hogy az egyházakon belül is bázist teremtsen magának. Egyházi szövetségeseinket az ellenük irányuló politikai támadásokkal szemben csak részben sikerült megvédeni. Az egyházvezetéssel szembenálló erők tevékenysége során keletkezett ütközések többsége egyházi keretek között maradt.

Az egyházak anyagi helyzetében jelentős különbségek vannak. A kisegyházak többsége nem szorul anyagi támogatásra, a katolikus egyház képes intézményeit – államsegély és külföldi egyházi segélyek igénybevételével – fenntartani. A legnehezebb anyagi helyzetben az izraelita felekezet, a református és evangélikus egyházak vannak. Változatlanul szükséges az egyházak anyagi támogatása. Növekvő fontosságú a közhasznú tevékenységi formák pénzügyi hátterének részbeni biztosítása (egészségügyi, szociális, kulturális munka, oktatás, tudományos kutatás, műemlékvédelem stb.). Megfontolandó a papok állami fizetés kiegészítésének fenntartása.

5. Az Állami Egyházügyi Hivatal munkája a társadalmi mozgások, folyamatok változásának függvényében rugalmasan módosult, fejlődött. A Hivatal tevékenységében a taktikai elemek fokozatosan háttérbe szorultak, s előtérbe került az érdemi politizálás, az állami szervek egyházpolitikai munkájának koordinálása. A Hivatal az állam és az egyházak közötti korrekt viszony kialakításában katalizátor szerepet töltött be. A Hivatal kezdeményezésére és vezetésével megkezdődött a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény előkészítése.

II.

A magyar társadalom demokratikus megújulásának, a politikai pluralizmus kibontakozásának szükséglete elengedhetetlenné teszi az MSZMP vallás- és egyházpolitikájának újragondolását. Vallás- és egyházpolitikánkat oly módon kell átalakítanunk, hogy az elősegítse társadalmunk progresszív erőinek összefogását, bizalmat keltsen az MSZMP iránt azok körében is, akik nem fogadják el a párt által képviselt világnézeti alapállás egyes elemeit, de társadalmi programjával egyetértenek és gyakorlati megvalósításban aktívan részt vállalnak.

Annak ellenére, hogy a két – materialista és idealista – eszmerendszer kiindulópontja ellentétes egymással, a vallásos meggyőződés számos erkölcsi intenciója és személyiségszervező motívuma nem áll szemben a szocializmus és a kommunista mozgalom értékrendjével, erkölcsi felfogásával, szociális törekvéseivel.

A jövőben a párt vallás- és egyházpolitikájának kialakításakor a vallás- és lelkiismereti szabadságból, mint politikai meggondolásoknak alá nem rendelhető emberi jogból kell kiindulni. Számot kell vetni azzal is, hogy a vallás, az egyházak létezése nem hatalmi, politikai kérdés, hanem a modern társadalom természetes világnézeti, eszmei, erkölcsi pluralizmusának egyik fontos tényezője.

A vallásosság megítélésében azt is számításba kell venni, hogy a hívő meggyőződés nem céljainkkal ellentétes párt- és platformszervező erő; hosszú távon a magyar többpártrendszerben nem a szóban forgó hívő és nem hívő megosztottság lesz a politikai mezőny alakításának egyik jelentékeny tényezője.

Alapvető jelentőségű, maradandó eleme a programnak az állam és az egyház szétválasztásának igenlése. Szükséges azonban, hogy ez a továbbiakban ne csupán az egyházak „száműzését” jelentse az államiság közvetlen szférájából, hanem az állam „kivonulását” is az egyházak életéből. Szorgalmazni kell az ellenőrzés, befolyásolás, beavatkozás egyházpolitikai koncepciójának feladását, a vallási közösségek belső autonómiájának megvalósulását.

Az MSZMP-nek ösztönözni kell az 1948 utáni periódus kritikai felülvizsgálását, a sorozatosan – és nem csak az 50-es évek első felében – elkövetett politikai hibák és jogszerűtlenségek orvoslását. E feladat jövőre mutató legfontosabb része olyan alkotmány és vallásügyi törvény kidolgozása, amely hitelesen járulhat hozzá a „szabad egyházak szabad államban” elv megvalósulásához.

1. Az MSZMP elismeri mindazokat a tényleges értékeket, amelyeket a vallások, az egyházak és a hívő emberek kialakítottak és képviselnek a mai magyar társadalomban. Az MSZMP nem mond le világnézeti autonómiájáról, de a társadalmi progressziót elismerő hívő emberekben, egyházi személyiségekben, egyházakban fontos szövetségeseit látja. Ezek alapján kell az MSZMP viszonyát kialakítani a hívő emberekhez.

2. A párttagság alapvető kritériuma nem lehet az, hogy az MSZMP céljaival egyetértő állampolgár világnézeti kérdésekben azonosul-e a párttal vagy sem. A párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Az MSZMP-nek így tagja lehet minden olyan állampolgár, aki az MSZMP programjával egyetért és elősegíti annak megvalósítását, világnézeti alapállásától függetlenül.

A világnézeti hovatartozás más pártok esetében sem valószínű, hogy mechanikus normává válna és persze arra sem lehet számítani, hogy a vallásos emberek valaha is meghatározó többségbe kerülhetnének a kommunista pártmozgalomban, kirekesztésük azonban elvileg értelmetlen, politikailag pedig alighanem már eddig is káros volt.

3. A változás új helyzetet hoz létre az MSZMP és a vallásos emberek viszonyában. A párt közvetlen kapcsolatba kerül a vallásos emberek egy részével, mint párttagokkal, tevékenységük kölcsönösen befolyást gyakorol egymásra. A hívő emberek e rétege nem szövetségi kapcsolatot alakít ki a párttal, hanem tagsági viszonyt. Ennek megfelelően az MSZMP-n belül a világnézeti meggyőződés a tagok magánügyévé válik. A vallásos embereket teljes jogú párttagokként kell kezelni, akikkel a párt nem szegényebb, hanem gazdagabb lesz. Az MSZMP-nek arra kell törekednie, hogy a különböző egyházak progresszív erői legyenek tagjai.

Ez az átalakítás több olyan problémát is megold, melyek mindeddig jelentkeztek a párttagok nem is szűk körében: nem vehettek részt aktívan egyházi szertartásokon, előre be kellett passzív részvételüket jelenteni, gyerekeik nem járhattak hitoktatásra stb. Mindezeket a korlátozásokat minden MSZMP-tag esetében meg kell szüntetni.

4. A párt vallás- és egyházpolitikáját világosan és egyértelműen el kell határolni az állami szervek működési mechanizmusaitól; e lépéssel párhuzamosan ugyanakkor törekedni kell arra, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között újtípusú, valódi egyenrangúságon alapuló párbeszéd bontakozzon ki – amint erre néhány kezdeményezés már ma is utal. Az egyházak és az MSZMP közötti kapcsolat kiegyensúlyozott alakítása érdekében feltétlenül lényegesnek tartjuk a rendszeres, legmagasabb szintű tanácskozások szervezését. Ez elsősorban a kölcsönös információcsere számára nyújtana lehetőséget.

5. Létre kell hozni egy marxista szellemű elméleti munkaközösséget, mely az új helyzetnek megfelelően szervezné és folytatná a hívők és marxisták elméleti dialógusait. Az elméleti munkaközösség a Politikai Főiskola keretei között, mint intézet végezné munkáját.

Az elméleti munkaközösség lehetőé tenné az MSZMP Központi Bizottsága számára az egyházzal való kapcsolatok differenciált szervezését. Feltételezhetjük, hogy a különböző egyházak eltérő módon fognak kapcsolatba lépni a különböző politikai pártokkal és szerveződésekkel, s ennek megfelelően az MSZMP-nek a különböző felekezetekkel való kapcsolata eltérő képet mutathat. A kapcsolatok konkrét elemzésen alapuló helyzetértékelésére épülhetnek.

Elengedhetetlen elméleti, kutatási tennivaló az elmúlt 45 év hazai egyháztörténetének objektív, egyházi és világi egyháztörténészek között elvi konszenzust teremtő földolgozása. Vallás- és egyházpolitikánk megújítása során nem tekinthetünk el attól, hogy szembenézzünk korábbi hibáinkkal, tévedéseinkkel; ezekkel el kell számolnunk, hogy a hívők és az egyházak fönntartásai, bizalmatlansága oldódjon az MSZMP iránt.

III.

Az új alkotmány, az alapvető emberi jogok törvényi szabályozása, a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény lényegesen módosítják azokat a kereteket, amelyek között az állami egyházpolitika betöltheti szerepét. A politikai intézményrendszer átalakításának részeként szükségszerűen vetődik fel az állami egyházügyi tevékenység reformja. Meg kell teremteni az állami egyházpolitika nyilvánosságát, létre kell hozni a társadalmi érdekegyeztetés demokratikus fórumát, amely alkalmat teremthet az állam és az egyházak közötti rendszeres párbeszédre. A jövőben is szükség van egy olyan intézményre, amely az állam egyházpolitikájának megvalósítójaként a politikai kormányzás eszközeivel működik. Megújításra szorul azonban szervezeti rendje, feladatköre és állami felügyelete.

Az állami egyházügyi munka központi és területi szervezeteinek felépítése

Javasoljuk, hogy a kormány mellett alakuljon meg az Országos Egyházpolitikai Tanács. A tanács a társadalmi konzultáció és érdekegyeztetés legfőbb szerveként és fórumaként működjön. Alapvető feladata a lelkiismereti szabadsággal, a vallás szabad gyakorlásával, valamint az egyházügyekkel kapcsolatban a társadalmat érintő kérdések megvitatása, az eltérő nézetek, érdekek egyeztetése. A tanács konzultatív testület, amelynek ajánlási joga van az egyházügyi kormányzás alkotmányos felügyeletét ellátó kormányfőhöz (államminiszterhez). Tevékenységében az egyházak, politikai pártok (társadalmi szervezetek) képviselői és az állami egyházügyi szerv vezetője vesz részt. A tanács elnöke a kormányfő (államminiszter).

Az állami egyházügyi szerv a kormányfőnek (államminiszternek) közvetlenül alárendelve működik, javasolt elnevezése: Minisztertanács Egyházügyi Titkársága. Javasoljuk, hogy az Elnöki Tanács és a kormány tegye meg a szervezeti átalakuláshoz szükséges intézkedéseket.

–       A lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának jogáról szóló törvény végrehajtásával összefüggő feladatok intézése, az e tárgykörbe tartozó jogszabályok, megállapodások előkészítése, végrehajtásnak ellenőrzésre és biztosítása;

–       az egyházak és az állami szervek (minisztériumok, főhatóságok) közötti kapcsolatok koordinálása;

–       az egyházi világközpontoknál, nemzetközi egyházi szervezeteknél, külföldi egyházaknál és más állami egyházügyi (vallásügyi) kormány szerveinél a magyar állam (kormány) képviselete, a kapcsolatok ápolása ezen szervezetekkel;

–       az állam és az egyházak közötti megállapodások előkészítése, a tárgyalások lefolytatása, a kormány által az egyházügyekben tett intézkedések végrehajtásának elősegítése az állami és tanácsi szerveknél;

–       az egyházaknak nyújtott államsegély és egyéb anyagi támogatás folyósítása, az egyházi alapítványi ügyek intézése.

Az Országgyűlés hozza létre Vallás- és Egyházügyi Bizottságát. A bizottság alapvető feladata a vallás- és egyházpolitikával összefüggő kérdések megvitatása, az állami egyházügyi szerv ellenőrzése.

A területi egyházpolitikai feladatokat a megyei (fővárosi) tanácsok szervezetében tevékenykedő megyei (fővárosi) egyházügyi titkárok végzik a helyi sajátosságoknak megfelelő felügyeleti rendben. Megyei (fővárosi) tanácsok – mint népképviseleti szervek mellett – alakuljanak konzultatív, érdekegyeztető fórumként megyei (fővárosi) egyházpolitikai (egyházügyi) tanácsok.

IV.

Alkotmányunk – az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről szóló fejezetben – 1949 óta rendelkezik a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásának jogáról.

Ugyanakkor az alapjog teljes érvényesülését a jelenlegi szabályok nem biztosítják. A ma hatályos jogszabályok különböző történelmi időszakban születtek, és eltérő jogforrási szintet képviselnek. Gátolják az egyházak önállóságát, nehezítik az állam és az egyházak együttműködésének továbbfejlesztését.

A lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának joga egymástól elválaszthatatlanok. Ezért a törvény határozza meg a lelkiismereti szabadság, a szabad vallásgyakorlás jogának tartalmát és az érvényesüléséhez szükséges garanciákat. Szabályozza az állam, az egyházak és vallásfelekezetek viszonyát, biztosítsa az egyházak és vallásfelekezetek autonóm működésének lehetőségét.

1. A törvény mondja ki, hogy mindenkinek joga van a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Fogalmazza meg, hogy a lelkiismereti szabadság a vallásszabadságon túlmenően biztosítja az egyén számára a világnézet szabad, minden kényszertől mentes megválasztását. E jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézetet valló állampolgárok és szervezeteik – köztük az egyházak – nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák.

2. Nyilvánítsa ki a törvény, hogy világnézete, meggyőződése, vallásos hite miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg. Az állampolgárok egyházhoz, vallásfelekezetekhez való tartozását az állami nyilvántartások nem tartalmazhatják.

3. A törvény hangsúlyozza, hogy a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól. Az egyházak és vallásfelekezetek nem gyakorolnak állami funkciókat, az állam pedig elismeri és tiszteletben tartja függetlenségüket és autonómiájukat.

4. A törvény mondja ki az egyházak és vallásfelekezetek egyenjogúságát.

5. A törvény nevesítse az egyházakat és vallásfelekezeteket a társadalmi szervezetek – nem az egyesülési jog alapján minősülő – különös csoportjaként. Ismerje el jogi személyiségüket.

6. A törvény nyilvánítsa ki a szülőknek, törvényes gyámoknak azt a jogát, hogy kiskorú gyermekeik világnézeti neveléséről – beleértve a vallási nevelést is – döntsenek.

7. A törvény fogalmazza meg, hogy az alapjog gyakorlása során a különböző világnézetű, meggyőződésű állampolgárok magatartását a türelem, a humanista eszmék védelme és az alkotó együttműködésre irányuló cselekvés hassa át.

8. A jog gyakorlása nem terjedhet ki az állampolgári kötelességek teljesítése alóli mentességre.

1. A törvény nevesítése az egyházügyi igazgatás központi és helyi szerveit. Határozza meg feladat- és hatáskörüket, valamint azt, hogy mely alkotmányos szervnek legyenek alárendelve.

2. A törvény szabályozza az egyházak, vallásfelekezetek állami elismerésének eljárását. Nyilvántartásba vételük alapfeltételeként kívánja meg, hogy kinyilvánítsák: működésük során tiszteletben tartják a Magyar Népköztársaság Alkotmányát és törvényeit.

Az egyház, vallásfelekezet állam részéről történt nyilvántartásba vétele a következő feltételekhez köthető:

–     az egyház, vallásfelekezet rendelkezzék legalább egy olyan alapközösséggel, amelynek minimális létszáma 10 fő;

–     rendelkezzen szervezeti szabályzattal;

–     az alapítók kezdeményezzék nyilvántartásba vételüket illetékes állami szervnél.

A nyilvántartásba vétellel a vallási közösség törvényesen elismert egyházzá, vallásfelekezetté válik. A nyilvántartásba vétel bírósági úton történik.

A nyilvántartásba vételt megtagadó okok:

a) Tevékenységük az alkotmányos rendet, az alkotmányos jogszabályokat vagy mások jogait és szabadságát sértené vagy veszélyeztetné.

b) A nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályok megsértése.

c) A nyilvántartásba vételt kérő egyház, vallásfelekezet elnevezése törvényesen elismert egyházat, vallásfelekezetet sértene.

3. A törvény az állami szuverenitás védelme érdekében mondja ki, hogy – az egyházak autonómiájának tiszteletben tartása mellett – azoknak az egyházaknak, vallásfelekezeteknek vezető tisztségei betöltéséhez, amelyek a magyar joghatóság alá nem tartozó szervek hatáskörében vannak, az államfői jogokat gyakorló testület vagy személy előzetes hozzájárulására van szükség. (Elnöki Tanács vagy köztársasági elnök, államelnök).

4. A törvény mondja ki, hogy az állam anyagi támogatást nyújthat az egyházak, vallásfelekezetek számára, az állami támogatás általános szabályai szerint.

5. Az egyes egyházak sajátosságaiból következő kérdésekben az állam és az egyes egyházak, vallásfelekezetek között – mint egyenjogú felek, szabad akarat kijelentésén alapuló szerződések – megállapodások köthetők. A megállapodásoknak a törvényen kell alapulniuk és azokat közzé kell tenni hivatalos lapban.

Budapest, 1989. március 14.

Andics Jenő

(Andics Jenő)

Szószerinti jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1989. április 5-én megtartott üléséről

[…]

3./ Jelentés az egyházpolitika helyzetéről és javaslat megújításának feladataira.
 

Grósz Károly: Tessenek helyet foglalni. A Politikai Bizottság tárgyalja „Jelentés az egyházpolitika helyzetéről és javaslat a megújításának feladataira”. Előadó Andics elvtárs. Az ülésre meghívtuk Miklós Imre elvtársat, Sarkadi Nagy Barna elvtársat és Nuber István elvtársat. Mindegyiküket üdvözlöm és átadom a szót Andics elvtársnak.

Andics Jenő: Köszönöm szépen. Tisztelt Politikai Bizottság! Az anyag elég részletesen tárgyalja az eddigi helyzetet és az előrelépés feladatait, ezért úgy érzem, hogy hosszabb bevezetésre nincs szükség. Annyit jegyeznék meg, hogy a napirendnek az indokoltsága tavaly ősszel merült fel részben a pártértekezlet állásfoglalásából fakadó feladatok végrehajtásával összefüggésben, részben pedig azon belpolitikai folyamatok, nyilván, amelyek Magyarországon kezdtek kibontakozni. Október óta készítettük elő a napirendet az Egyházügyi Hivatallal közösen. Az Egyházügyi Hivatalnak elkészült anyagát, illetve a mi részanyagunkat a Társadalompolitikai Bizottság megvitatta. Ez az anyag a Társadalompolitikai Bizottságon kialakult vita eredményét tükrözi.

A vitában vetődött fel néhány kérdés, amelyek elsősorban arra vonatkoztak, hogy tekintsük át az elmúlt időszak történetét, ha nagyon röviden is, mert ez mindenképpen indokolt, másrészt felvetődött az egyházpolitika jövőjét tekintve mennyiben, milyen mértékben lehet indokoltnak tekinteni különböző szervezeti megoldásokat. Itt a társadalompolitikai bizottsági ülés vitájában is erőteljesen felmerült, hogy tekintettel arra, hogy milyen a mai helyzet, illetve az elmúlt évtizedek történetére, mindenképpen indokoltnak látszik, hogy az állami egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban olyan szervezeti megoldások születnek, amelyek az állam számára fontos érdekek érvényre juttatását biztosítani tudják, nem eredményeznek magárahagyottságot, nem eredményeznek olyan folyamatokat, amelyek egymással ellentétes irányban bontakozhatnak ki. Tehát egy rendezettebb, biztonságosabb átmenetet tudnak biztosítani olyan körülmények között, amikor az egyházak belső életébe az állam minden beavatkozástól tartózkodik.

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Mielőtt megkérdezném, hogy kinek van kérdése, azt javaslom, hogy az állami munka szervezeti rendszerére vonatkozó részt ne tárgyaljuk. Ez a két szervezeti kérdés a 13., 14. oldalon felsorolt kérdések. Ezek ne képezzék a vita tárgyát. A Politikai Bizottság a politikai kérdésekben foglaljon állást, a szervezeti kérdéseket pedig az állami szakterületen érintett vezető testületek majd eldöntik. Ezután szeretném megkérdezni, hogy kinek van kérdése? Tessék Szűrös elvtárs, utána Nagy elvtárs.

Szűrös Mátyás: 12. oldalon van az 5. pont: Létre kell hozni egy marxista szellemű elméleti munkaközösséget. Elég sok bizottságunk, meg munkaközösségünk van. Nekünk van egy Társadalomtudományi Intézetünk. Nem odavaló lenne ez a téma? Hát ott létrehozni egy munkacsoportot, vagy valamit. Az egy marxista szellemű intézmény, ott kellene talán. Ez a kérdésem. (Grósz Károly: Marxista szellemű) Igen. Nagy elvtárs, (Grósz Károly: Kérdeztem csak, nem mondtam semmit)

Grósz Károly: Nagy elvtárs.

Nagy Imre: Két kérdésem lenne. Az első: az egyházpolitika az elmúlt hónapokban a politikai viták egyik elemévé vált, főleg az alternatív szervezetek, nem is általában az egyházpolitikát, inkább csak leegyszerűsítve, a hivatal részét emelték a politikai viták síkjára. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e az osztálynak arra nézve elgondolása, stratégiája, hogyha ebbe az irányba, a javasolt irányban történik elmozdulás, hogyan lehetne ezekkel a gondolatokkal úgy a nyilvánosság elé kiállni, hogy ennek a politikai hasznát is be lehessen söpörni.

A másik kérdésem az a 18. oldal 3./ pontjával kapcsolatos, tehát a törvény irányelveinél egyházi vezetők, bizonyos egyházi vezetők kinevezésénél az előzetes hozzájárulási jog. Ennek ismerem a történelmi múltját. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a nemzetközi gyakorlat, ebben.

Grósz Károly: Kész? Tessék, Fejti elvtárs.

Fejti György: Egy, Miklós Imre elvtársnak tulajdonított rádióinterjúból értesültem arról, hogy a Néphadseregben az egyházak szerepet kapnának. Szeretnék érdeklődni, hogy mi az elgondolás?

Grósz Károly: Köszönöm. További kérdés? Tatai elvtársnő.

Tatai Ilona: Ötödik oldalon szerepel a kormánnyal kapcsolatban, hogy veszélyezteti a kormánynak a szavahihetőségét az új protestáns középiskolák létesítésének nehézségei. Ez mit jelent? Mikor ígértük? A következő a 6., a 8. oldalon: melyik helyzetben lévő felekezetekről beszél az anyag. És azt mondja, megfontolandó a papok állami fizetés kiegészítésének fenntartása. Ezt csak ezek a nehéz helyzetben lévők, vagy mindenkinek van ilyen fizetés kiegészítése, aki nincs nehéz helyzetben, annak is? Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. További kérdések? További kérdés nincs. Nekem van. 11. oldalon: „az MSZMP-nek arra kell törekedni, hogy különböző egyházak progresszív erői legyenek a tagjai”. Ez a mondat engem zavarba hozott, mert, hogy üzemi tagépítő munkáról tudok, de hogy egyházon belül ilyent szervezünk, kétségeim vannak. Na, most zavarba jöttem. Lehet, hogy én nem értem, hogy mit kell itt tennünk. Ehhez szeretnék segítséget kérni. (Nyers Rezső: Nyilván el kell tűrnie) Igen. De azért az se harcol nagyon. Inkább, (Nyers Rezső: A Szovjetunióban még állítólag a pátriárka is titkos párttag.) Meg az elhárításé. Igen. Na. Ugyancsak azon a 11. oldalon van egy jelző, ami kicsit zavarba hoz, a 4./ pontban, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között új típusú, valódi egyenrangúságon alapuló párbeszéd bontakozzon ki. A „valódi” miatt vagyok zavarban, mert én úgy tudtam eddig, hogy az utóbbi évtizedekben azért itt egy nagyon komoly minőségi átrendeződés ment végbe, és hogyha valahol, akkor ez a terület az, ahol azért egy szisztematikus munkának eredményeként alakult ki a partnerségi viszony. A 9. oldal legvégén lévő megjegyzés az számomra nem kérdés, de kicsit zavarba jövök. Csak szeretném tulajdonképpen megkérdezni, hogy igaz-e, hogy a modern társadalom természetes, világnézeti eszmei, erkölcsi pluralizmusának egyik fontos tényezője az egyház és a vallás léte. Hát én pl. Iránt nem tartom a modern társadalomnak. (Közbeszólás nem érthető) Tehát, ez több mint valószínű, de hát azért tettem csak szóvá, mert okmány és lehet, hogy nem értem, amit akarnak az előterjesztő elvtársak. Andics elvtársé a szó. És hát, ha akartok még valamit, esetleg a válaszadás jogán is kapcsolódjatok be.

Andics Jenő: Az 5. pontban tett javaslat a marxista szellemi elméleti munkaközösségre, az tulajdonképpen a egyrészt a Lukács József halála után kialakult objektív űrre utal. Az az igazság, hogy az ő személye jelenlegi pillanatban nehezen pótolható, sőt egyáltalán nem pótolható. Itt több kutató dolgozik ugyan a Filozófiai Intézetben, de Lukács Józsefet nem tudják ebben helyettesíteni. Ugyanakkor a Politikai Főiskolán már a Lukács József irányította kutatásokban is kialakult egy olyan csoport, amelyik az egyházpolitika, vallásosság kérdésével foglalkozik. Már két évvel ezelőtt az Egyházügyi Hivatal, a Politikai Főiskola szoros együttműködési megállapodást kötött olyan kutatások végzésére, amelyek a vallásosság hazai elterjedésével, annak okaival foglalkoznak. Ennek alapvető oka és indoka az volt, hogy ma a magyar egyházkutatók túlnyomó többsége, az empirikus kutatók többsége, vallásos. Pl. Tomka Miklós, aki az egyház elterjedését vizsgálja, de vallásos, tehát nincsenek saját iskoláinkból az egyházi kérdésekkel, a vallásossággal foglalkozó kutatók. Ez a csoport ott létrejött, erre bizonyos pénzeszközök is rendelkezésre bocsáttattak, ezért kontinuitása ennek a csoportnak lenne, és itt látszik a legcélszerűbbnek kialakítani, a jelen helyzetben egy ilyen csoportot. Nincs bázisa jelen pillanatban tudomásunk szerint a Társadalomtudományi Intézetben, személyi bázisa nincs. Sőt, tulajdonképpen még tradicionális, dokumentációs bázisa sem. Ezért javasoltuk a Politikai Főiskolát, ahol ma a legkézenfekvőbben és a leggyorsabban kialakítható és fogadókészség is van rá. Amit én inkább magamtól megkérdeztem, hogy intézet végezze-e. Én azt javaslom, hogy fogalmazzunk szerényebben és erősítsük meg a csoportot, de ne legyen ez intézet, mert egyelőre én magam sem látom, hogy itt ennek az intézetnek lenne objektív indoka. De úgy érzem, hogy a Politikai Főiskolán ez, az előzmények miatt, megfelelő helyen van.

A Nagy Imre elvtárs első kérdésére vonatkozóan: hát itt az Egyházügyi Hivatallal kapcsolatos kérdésre azért nem válaszolnék, mert akkor ez a szervezeti problémákkal ebből a mai tárgyalásból most kiesik. Mi egyébként azt szeretnénk elérni, hogy ezekkel a kérdésekkel abban az elmúlt alkalommal elfogadott jövő évi vonatkozó részben már hangsúlyosan foglalkozzunk, mint az MSZMP egyházpolitikájának a kérdéseivel, és terveznék a politikai propagandában is néhány lépést. Mi azonban azt javasolnánk és a mai vitának függvényében tennénk meg tulajdonképpen ezt a javaslatot, hogy tekintettel a kérdés horderejére, tekintettel arra, hogy az ’58-as PB-állásfoglaláshoz, a ’83-as PB-állfoglaláshoz képest nagyon jelentős elmozdulásról van szó, hogy ezzel a témakörrel, ha a Politikai Bizottság úgy ítéli meg, foglalkozzon a Központi Bizottság önálló napirendként. Ezt akár a most, a legközelebbire nem, de utána következő ülésre, ha PB úgy ítéli meg, hogy az anyag van ilyen érett, előkészít, elő lehet készíteni. És a Központi Bizottság megfelelő nyilvánosságot kapna, és megfelelő kezelését jelentené a témának.

A legfontosabb kinevezésekhez való hozzájárulási jog nemzetközi gyakorlatával kapcsolatban azt mondanám, hogy az állami előzetes hozzájárulás a tőkés országokban általában nem gyakorlat. Ugyanakkor a tőkés országokban is jellemző, hogy belülről az egyházak saját jelölteket neveznek ki, illetve jelölnek és feszültségeket is okoz, ha a Vatikán nem ezek közül nevez. Most legutóbb pl. ilyen feszültség volt Kölnben a kölni püspöknek a beiktatásánál. Nagyon komoly helyi feszültségeket okozott és tulajdonképpen jelzi is, hogy csak a Vatikán és a helyi közösségekre bízva, ezek a folyamatok nem biztos, hogy adott esetben a német egyházi érdekeket megfelelően szolgálják, de ott nincs ilyen gyakorlat. A szocialista országok mindegyikében van ilyen gyakorlat. Ezekhez képest a mienké a legenyhébb, a legszűkebb körre kiterjedő és ezt a gyakorlatot jelen pillanatban a Vatikán elfogadja. Ez ellen a Vatikánnak ellenvetése nincs, tehát hogy a legszűkebb körre vonatkoztatva ez fennmaradjon, az a nemzeti szuverenitásra hivatkozva úgy tűnik, ez semmi nemű politikai problémát nem okoz és a Vatikánhoz fűződő kapcsolatokat sem terhelné.

A Néphadseregben az egyházak kérdésére én Miklós Imrének adnám át a szót, mert ő interjújáról volt szó. Én csak annyit jegyeznék csak meg, hogy én nehezen tartanám elképzelhetőnek a gondolatát is a tábori pap intézményének, amit én nem hiszem, hogy nekünk a mi néphadseregünkben vissza kell hozni. Itt feltehetőleg, amiről beszélgettünk, a lelkigyakorlat lehetővé tételének a lehetőségéről van csak szó, de nem a tábori pap formájában. De majd Miklós Imre elvtársnak oda, átadnám a szót. (Grósz Károly: szeminárium ...)

A fizetés kiegészítéssel kapcsolatban: ma általában kapnak az egyházak az államtól papi fizetés kiegészítést, tekintettel a papok alacsony jövedelmére. Tehát ez a mai gyakorlatnak tulajdonképpen szerves folytatását jelentené. Ebben nincs eltérés.

Az új protestáns középiskolákkal kapcsolatban Miklós Imre elvtárs néhány részletkérdésről tud beszélni. Én azt mondanám, hogy itt most már két-három éve hát eléggé vajúdó állapotban van a középiskoláknak a rendezése. Utalnék Sárospatakra, ahol úgy tűnik, hogy sikerül megegyezésre jutni, de egyelőre az, hogy milyen egyházi iskolák kerüljenek vissza volt helyükre, hogyan, milyen feltételekkel, milyen anyagi kondíciókkal, visszakerüljenek-e, a különböző egyházak mellett hány iskolát jelentsen, – ez ma a legkomolyabban vitatható kérdések közé tartozik, és én azt hiszem, hogy rendkívül egyszerűen meg sem oldható, itt komoly alkufolyamatokat kell folytatni. Ti. az egyik egyháznak adott lehetőségek mértéke minden más egyházzal való tárgyalási pozíciót is behatárol és befolyásol. Ezért rendkívül kényesen kell megítélnünk, hogy melyik egyházzal kapcsolatban milyen lépéseket teszünk, mert valamennyi összes többi egyház viszonyában gondokkal, illetve következményekkel járhat.

Grósz elvtárs kérdésére, hogy az MSZMP-nek arra kell törekedni-e, – elnézést kérek a megfogalmazásért, – mi csak arra gondoltunk, hogy legalább arra törekedjünk, hogy nehogy más, szóval, hogy a progresszív gondolkozású emberek legyenek. Semmi mást. Át kell alakítani a megfogalmazást.

Nem kell törekednünk arra, hogy az egyházi körökből gyűjtsünk tagokat. Ez az előterjesztői vakság, amikor a szándékban nem veszi észre, hogy nem ugyanaz jelenik meg a tartalomban.

Az MSZMP és az egyházak közötti párbeszédnek azért nagyon jelentős ellentmondásai vannak, ha az MSZMP-t nem a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság, hanem a szervezet egészének szintjén értjük. És itt sajnos, helyi szinten, megyei szinten sokszor községi szinten, ennek nagyon komoly feszültségei jelentkeznek, és nem lehet azt mondani, hogy köztük a viszony egyenrangú. Sőt, vannak olyan példák is, amikor kimondottan hatalmi küzdelem folyik, és még vezetői temetéseknél is nem megy el az MSZMP képviselője jeles helyi vezető halálára, ha egyházi temetés van. Tehát ezek az MSZMP egészének szintjén nem megoldottak. Ugyanakkor nem tartottuk célszerűnek, hogy az anyagban elkülönítést tegyünk az MSZMP különböző hierarchikus szintjei között.

A modern társadalmak és az egyház kapcsolata azért lett itt tulajdonképpen csak kiemelve, mert mi hosszú ideig tart tartottuk, hogy a társadalmi fejlődéssel a vallásosság társadalmi gyökerei háttérbe szorulnak, ugyanakkor szemmel látható, hogy az európai, sőt nem csak az európai modern, kimondottan fejlett társadalmakban a vallásosság más módon is jelentkezik, de újra éled. Nem lehet tehát azt mondani, hogy egyfajta társadalmi haladással az egyházak szerepe jelentős mértékben háttérbe szorulna, még akkor sem, ha a tradicionális társadalmakhoz képest más a vallásosság kifejeződési formája. Megvizsgáljuk, hogy hogyan lehetne ezt tartalmilag így érthetővé formálni, de csak erre az egyetlen összefüggésre gondoltunk. A különböző iszlám és egyéb más vallások szerepét nem szerettük volna ebbe beemelni. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Esetleg tessék, Miklós elvtárs.

Miklós Imre: Köszönöm szépen. Az egyházi kinevezésekkel kapcsolatban először: a Vatikánnal kötött részleges megállapodás 1964-ben de facto elismeri ezt a jogát a magyar államnak. Nálunk ezt tehát jogilag egyezménybe foglalták. Elfogadott gyakorlat. Más szocialista országokban is igénylik ezt, de nincs ez így jogilag rendezve. Más, nem szocialista országokban is kialakultak a gyakorlatok, s az egészen más szisztéma szerint történik, esetenként más és másképpen, nyilvánvaló, hogy mióta államvallások vannak Angliában, Svédországban, vagy egyéb helyeken ez a kérdés nem merült fel. Maga az államfő az egyháznak a feje is. Tehát egészen eltérő gyakorlat van a szocialista országok és a kapitalista országok között egyaránt. Nálunk ez a kérdés rendezett, tudomásul veszi a Vatikán, hogy a püspöki kinevezésekhez szükséges a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a hozzájárulása. Ez benne van a jegyzőkönyvben. A Néphadsereggel kapcsolatos interjú: tényleg elhangzott ez az interjú, én annyit mondottam, hogy minden kérdés megvizsgálható, tehát eleve nem mondunk egy kérdésre nemet, de nagyon nehezen tudnám elképzelni ennek a kivitelezését, hiszen, ha jól emlékszem ebben a témakörben maradtam, annyi egyház van Magyarországon és ezeket mi egyenrangúaknak tudjuk elképzelni. Már csak gyakorlati szempontból is szinte kivihetetlennek látszik az, hogy ezt meg lehessen oldani. Vagyis nem zárkóztam el attól, hogy megvizsgálható egy ilyen kérdés, de a válasz vége az volt, hogy ez gyakorlatilag kivihetetlen. De nem voltam illetékes, hogy a honvédség helyett nyilatkozzam benne. Ennyit tudok erről mondani.

Az államsegéllyel kapcsolatban, a papoknak nyújtott államsegély. A korábbi években, évtizedekben az Állami Egyházügyi Hivatal személyesen küldött államsegélyt minden papnak. Ezt a rendszert megszüntettük a ’80-as évek közepén, s azóta a papoknak nyújtott államsegélyt valamennyi egyházkerület, illetve egyházmegye püspöke kapja meg, s az ő belátása szerint osztja szét. Vagyis megszűnt az a gyakorlat, amikor az Egyházügyi Hivatal közvetlenül nyújtott államsegélyt a papoknak, hanem az államsegélynek arányos részét átadva az illető egyházi vezetőnek, ő osztja szét a saját belátása szerint. Úgyhogy ezzel kapcsolatban merült fel, hogy ennek a megszüntetése helyett nem lenne-e jobb, ha nem állam, papi államsegélyre menne az államsegély összege, hanem az egyházak szociális, kulturális, és egyéb tevékenységének a támogatására. Ezen vita van közöttünk is. Ez eldöntendő kérdés. Nézetem szerint ez a gyakorlat, amely jelenleg van, ez megfelel az egyházaknak is és a mi szempontunkból is.

Ami az iskolákat illeti, kétségkívül van zűrzavar. Amikor a lutheránus egyházzal a Gorkij fasori ügyben megállapodás született, azt hiszem, jobban figyelembe kellett volna vegyük, hogy ennek következményei lesznek. Ott meg lehetett oldani, mert nem egy működő iskolát kellett felszámolni, hanem egy intézetet, amely azóta is tart még, és még ma se biztos, hogy jól meg tudják oldani. De mindenesetre alapvetően más a helyzet, mint azokban az épületekben, ahol jelenleg is állami oktatás folyik. Ezért a református egyháznak a jogos igényét, hogy ti. hasonlóan bíráljuk el, mint a lutheránusokat, nehezebben tudjuk gyakorlatilag kielégíteni, mert itt működő iskolákat kellene felszámolni, vagy helyette építeni, szemben a lutheránus egyháznál, ahol nem kellett egy iskolát felszámolni. Ebből fakadnak a zavarok, ellentmondások. Úgyhogy mi elvállaltuk, vagyis a kormány elvállalta ennek a jogosságát, de nem tudjuk egyelőre teljesíteni. Ennek volt legutóbb egy következménye, hogy

Ami a partneri viszonyt illeti, én egyetértek azzal, ami itt elhangzott erről. Azt hiszem, hogy azért valamivel jobb a helyzet alsóbb szinteken is. Én nem azt mondom, hogy jó a helyzet, de a korábbihoz képest jobb a helyzet. Megyei szinteken, még bizonyos városi szinteken is a párt-, állami szervek, Hazafias Népfront szerveknek az egyházakkal való foglalkozása és törődése a partneri viszony kialakítása területén javult a helyzet, bár kétségkívül igaza van az Andics elvtársnak, hogy jócskán van itt tennivaló a különböző helyeken, a különböző körülményektől függően, főleg alapszervezeti, helyi szinteken, hogy ez tényleg kielégítőnek mondható legyen. Azonban én azt hiszem, hogy az elmúlt években nemcsak felső, hanem középszinteken is lényeges a fejlődés. Azzal együtt, hogy én sem tartom kielégítőnek.

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék, elvtársak. Ki kíván hozzászólni? Hámori elvtárs.

Hámori Csaba: Én jónak tartom az előterjesztést, a felfogását is. Hát helyenként lehet a fogalmazáson korrigálni. De úgy vélem, hogy az MSZMP egyházpolitikája a politika többi ágához viszonyítva meglehetősen időtállónak bizonyult. Ezzel együtt itt is szükség van továbbfejlesztésre, legfeljebb itt a szó szoros értelmében továbbfejlesztésre van szükség és nem pedig jelentős fordulatra.

Amit én tapasztalok, annak alapján azt mondhatom, hogy többnyire kulturált, békés egymás mellett élés van és helyenként együttműködés is a párt, a hagyományos társadalmi szervezetek és az egyházak között. Amit manapság jelentős erőnek vélek, az az, hogy az egyházaknál is van, gondolom hagyományosan, egyfajta stabilitásra törekvés és az MSZMP-nél is van egy ilyen stabilitásra törekvés. És ezzel magyarázom azt, hogy egyházi emberek csak elvétve vesznek részt az új, harcos, és hektikus mozgolódásokban és szervezetekben. Ugye Pest megyében az arány úgy néz ki, hogy két pap van, akik tagjai új szerveződéseknek, ugyanakkor pedig nyolcvan tagjai a Népfront Bizottságoknak többnyire falvakban, de városokban is. Tehát azt gondolom, hogy a pártnak és a hagyományos egyházaknak az együttműködését ezekben a hónapokban, években ilyen alapon lehetne erősíteni, vagy javítani. Hozzá teszem, hogy mi változunk nagyobbat. Tehát én úgy érzékelem, hogy az nem szégyen, hogy most itt az egyházak politikája kevesebbet változott az utóbbi években, mint a mienk, hát tudomásul vesszük, hogy most mi alakulunk jobban hozzájuk. Én arra gondolok, hogy politikai párttá kívánunk válni és emiatt is felülbíráljuk a korábbi álláspontunkat, ami inkább ideológiai és inkább szervezeti típusú párt volt és kevésbé politikai. Ebből következik az a gyakorlat, amit kívánatosnak tartunk, azt gondolom itt a Politikai Bizottságban már mindenki, de hát ez elég lassan terjed, ez a szemlélet, hogy amiatt ne érhesse szó a párttagot, hogyha részt vesz egyházi szertartáson, hogy le tudjuk vetkőzni ezzel kapcsolatos szokásainkat és görcseinket. Sőt, ezt a gondolatot meghosszabbítva, egyetértve az előterjesztőkkel, a vallásos párttag kategóriáját sem tartom kizártnak, ti. azt gondolom, hogyha mi valóban marxista szellemű reformpárt vagyunk, leszünk, akkor nem változtathatja meg a pártnak a karakterét egy ilyen gyakorlat.

Nagy kérdésnek tartom ezek után viszont az iskolai, az állami iskolai oktatással kapcsolatban a pártnak a politikáját. Úgy gondolom, hogy az egyházak is, de főképpen az ellenzékünk majd igyekszik valamilyen teljesen arányos világnézeti beállítódást elérni az iskolai, állami iskolai oktatásban. És én azt gondolom, hogy ezzel szemben az állami iskolákban a mi politikánknak továbbra is azt kellene képviselni, hogy a dialektikus materializmus világnézetét részesítsük előnyben. Ugyanakkor az egyházi tanításokról is engedni kell szólni. Valahogy úgy, mint ahogy – az én ismereteim szerint – az egyházi iskolákban ez működik, csak fordítva. Tehát ott inkább a saját világnézetüket tanítják, fogadtatják el a tanulókkal, de szólnak emellett a dialektikus materializmus tanításáról is. (Grósz Károly: Kritikailag.) Kritikailag. Igen. Tehát én azt gondolom, hogy ez politikai vita témája lehet, amiben a pártnak kell rendelkezni valamilyen politikával. És én ezt javaslom. Vagyis, hogy ne adjuk fel az állami iskolákban a dialektikus materializmus pozícióit. Hozzáteszem, hogy mellé be kell engedni az egyházi tanításokról, tanítást is, de ne az legyen a meghatározó, ne az legyen a szellemisége az állami iskoláknak. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék, Szűrös elvtárs.

Szűrös Mátyás: Tisztelt Politikai Bizottság! Én a jelentést alapjában véve jó irányúnak, jó szándékúnak tartom. A következőt szeretném hozzáfűzni. Történelmileg persze a korszerű az, hogy az állam és az egyház szétválasztásra került. Ez a történelmileg korszerű, ezen az úton kell tovább haladni, és hogyha együttműködés van is, meg lenni is kell és korszerűbbé kell tenni, de ez az irányzat az alapvető.

A másik dolog, hogy persze változtatni kell azért bizonyos dolgokon az eddigiekhez képest nyilván szervezetileg is, és tartalmilag is. Erről van szó az anyagban, én ezt nem akarom részletezni. De – mint ahogy erről Kulcsár Kálmán a Parlamentben részletes tájékoztatást adott, hogy voltak bizonyos koncepciós dolgok és még maradtak vissza, – ez erre a területre is vonatkozik. Ezeket is célszerű azért a helyére tenni majd fokozatosan, kulturáltan és civilizáltan. Most elolvastam a Bulányinak az interjúját. Egy érdekes dolog. Ugye 5 évre ítélték és aztán 9 évig ült. Hát ez egy példa arra, hogy azért itt sok minden olyasmi visszamaradt még, ami, hát aztán még az az 5 év is vitatható, hát az interjú szerint ugye. Majd az illetékesek tudják eldönteni. Mert abból az interjúból az derült ki, hogy őt ártatlanul csukták le, méghozzá keményen bántak vele. Ismerem azt, hogy a katolikus egyház, illetve az egyház vezetői és közötte viták vannak. Érthető, hogy viták vannak, mert ez a bázisközösségekre épült, de mondjuk tanulságos.

A következő észrevételem, hogy van abban valami igazság, amit mondjuk a református egyház, általában a protestáns egyházak vezetői állítanak, hogy eltolódás következett be a katolikus egyház javára a politikánkban. Holott a progresszívebb mindig és a magyar nemzeti történelemmel szorosabb kapcsolatban áll, tehát nemzetibb jellegű volt a protestáns egyház, mint a katolikus egyház. Sőt, hát a történelem azt bizonyította, hogy még a lengyel egyházzal ellentétben a magyar katolikus egyház vezetése az sajnos, a nemzetet cserbenhagyta, enyhén szólva. Ugye, és hát mondjuk ez azért érthetetlen egy mondjuk szocialista állam, szocialista ország politikájában, hogy egy ilyen deformáció azért bekövetkezhet. Nyilván nem az Egyházügyi Hivatal jóvoltából, hanem ez így kialakult. Énszerintem lehetne tenni egy-két gesztust, vagy fokozatosan az arányokat helyreállítani e tekintetben is. Nyilván ez megérné. Hát én a Bartha Tibor püspökkel beszélgettem erről, vagy a Tóth Károly, miután én hát ugye mikor nagykövet voltam, én egyébként megkérdeztem a svájci nagykövetet Berlinben és Moszkvában is, hogy tudja-e, hogy hol van a kálvinista Róma. Hát nem tudták. Ugye nekünk kálvinista Róma Debrecen, de a holland nagykövet az tudta. Ez érdekes dolog. Tehát mondjuk, azért itt is nagyon erősek a hagyományok és progresszív kötődések. Érdemes ezzel foglalkozni, ezzel a kérdéssel.

És végül itt van, ugye én gondolom, hogy miért nem foglalkozunk most a kormányzati átalakítással, kérdéseivel. Ami az országgyűlési bizottságot illeti, azt hiszem, ezt is rá kellene bízni a Parlamentre, meg a parlamenti képviselőkre. Ha majd ott kezdeményezik, akkor létre lehet hozni, de most nem is nagyon időszerű ez. Ez bizonyos ideológiát vinne most be a Parlament munkájába. Azért ez más dolog, mint mondjuk egy Ifjúság és Sportbizottságot létrehozni. A Parlamentet pedig most nem kell ideologizálni, hanem ott a politikai kérdésekkel kell, elsősorban. Hát persze van ennek politikai jellege, nem akarom hinni, nem akarom ezt túlragozni, de én azt hiszem, hagyjuk ezt meg az országgyűlési képviselőknek. Ha majd kezdeményezik és talán ki is húzzuk majd a választások után, hogy milyen helyzet alakul ki. Ti. van most egy nem jó jelenség az Országgyűlésben egyebek mellett. Ugye mert többféle jelenség van. Rengeteg szekció nem tudom, mi jön létre és pl. ez költségvetési kérdésekkel is. Hát ugye agrárszekció. Szóval, ugyanolyan, majdhogynem ugyanolyan jogokat, vagy kiszolgálást igényelnek, mint mondjuk a parlamenti bizottságok, holott ez nem helyes. Na, most ott vannak ezek a parlamenti bizottságok. Ahogy nő a számuk, úgy nő a költségvetés is. Kérem szépen, egyszerűen, mert olyan hagyományok alakultak ki, hogy ott kötelező valami miatt ugye, szendvicset adni, meg nem tudom, kávét és a többi. És ugye az aktivitás, ahogy nő, (Grósz Károly: úgy drágul.) Rengeteg. És ugye az újságírók. Hát kérem szépen egy ülésnapon 420 újságíró van jelen, de ezeken a bizottsági üléseken is mindenki, aki ott van, azokat megvendégelik. Jó, hát majd ebben el lehet igazodni. Ezzel nem tudjuk az ország anyagi helyzetét visszabillenteni a helyes kerékvágásba. (Grósz Károly: De vannak újságírók, akik így élnek.) Úgy van. De kérem szépen, ez csak úgy eszembe jutott, hogy azért ez egy komoly dolog, hogy már majd ugye kezdeményezik egy ilyen bizottságnak a létrehozását, de várjunk ezzel még. Nem nagyon tartom ezt most időszerűnek.

Egyébként én üdvözlöm, hogy az anyag ide került, énszerintem változtatni kell. Vigyáznunk kell arra, hogy ne tegyük bonyolultabbá a szervezetet. Az, mondjuk, talán ide tartozik, ha azt megállapítjuk, hogy bonyolultabbá nem kellene tenni, hanem a korszerű követelményeknek megfelelően talán inkább rugalmasabbá. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék, ja, Nyers elvtárs. Tessék parancsolni.

Nyers Rezső: Egyetértek az előterjesztéssel. Azt hiszem, egyházpolitikánk jó volt, az utóbbi 20 esztendőben mindenképpen. Addig komoly problémáink voltak. Amin változtatni kell istenigazában, az a párton belüli kezelése a vallásosságnak. Én ezzel a javaslattal, ami itt van, ezzel egyetértek.

A különböző egyházak kezelésével kapcsolatban azon a nézeten vagyok, hogy egyenlően kezeljük a katolikus és a református egyházakat. Ne billenjünk át azért a reformátusok javára se. Ma már azok a korábbi különbségek, amelyek régen voltak, hogy államegyház volt, óriási birtokok, ezek megszűntek. Úgyhogy a reformátusokat ne diszkrimináljuk, de a katolikusokat se diszkrimináljuk. Ez a véleményem. Egy harmadik megjegyzés: egyetértek azzal, hogy az állami egyházpolitikát itt ne érintsük és a szervezetet se érintsük. Valami korszerűsítés az szükséges lesz. A világi nevelés dolgában az iskolákban: Egyetértek azzal, hogy világi nevelés folyjék, ne állítsuk vissza azt a háború előtti helyzetet, hogy ugye a hitoktatás az benne volt a tantervbe[n]. Ezt ne állítsuk be, ugyanakkor valahogy egy ilyen elfogulatlan világi nevelés legyen az. Tehát ne vallásellenes. Ateista semmiképpen se legyen az iskolákban. Nem szükséges. Az ateizmussal csak azt érjük el, amit a Szovjetunióban elértek, hogy már azért kezdett kimúlni ez a vallásosság és mikor megerősítették az ateista propagandát, most megint megnőtt a vallásosság. Ezt tehát nem szabad csinálni. Én nem is a dialektikus materializmust oktatnám, ugye ezt már marxisták is kritizálják, ezt a dialek [!], a történelmi materializmus az a szíve, a lelke a marxizmusnak. Azt kell oktatni. Továbbá van egy olyan észrevételem, hogy, amit itt az Andics elvtárs mondott itt erről a munkaközösségről, a Lukács József hagyatékának a gondozásáról, ezek nagyon nagyon fontos dolgok és keresni kell ennek keretében az erkölcsi kérdésekben való szövetséget az egyházakkal. Nem mindenben tudunk szövetségre jutni, mert hogyha ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a házasság szentség, mi nem ragaszkodhatunk ahhoz, hogy a házasság szentség. De más szavakkal majdnem ugyanazt képviseljük, hogy a házasságnak egy komolyabb szerepet kell kapnia, meg a családnak. Aztán ők ugye Olaszországban láttuk, de már ott is eltértek, sikerült ugye ezt a születésszabályozás kérdésében, hát. A harmadik kérdést, nem is tudok,[!] ahol szembe vagyunk egymással. Hát ezeket valahogy tartsuk fenn, de inkább keressük erkölcsi kérdésekben a velük való megegyezést. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Csehák elvtársnő.

Csehák Judit: Két megjegyzést szeretnék tenni. Az első, hogy talán egy szemléletet szeretnék elmondani. Csehszlovákiában jártam és az ottani szlovák ideológiai titkár, aki Aczél elvtársnak volt nagy beszélgető partnere, félig meddig panaszolta nekem, hogy hát itt járt az Aczél elvtárs, és akkor ő elpanaszkodta, hogy olyan szemtelenségre vetekednek náluk a papok, hogy az egyik futballozik a gyerekekkel, de Aczél elvtárs a maga stílusában azt válaszolta, hogy hát igen, könnyebb eltörni a pap lábát, mint a párttitkárnak megtanulni futballozni. Hát most mi abban a helyzetben vagyunk, hogy nem akarjuk eltörni a pap lábát, viszont futballozni kéne tudnunk. Nem is fejteném ki ezt a kérdést, hogy bővebben, hát azt gondolom, hogy akkor, amikor a párt egyéb ügyeiről van szó, akkor ez a helyi politizálás dolga. Ez nagyon fontos dolog lenne még akkor is, hogyha egyetértek az előterjesztőkkel, hogy ezzel a törjük el a pap lábát című reflexszel, ezzel bizony sok alapszervi párttitkárunkban, mint gondolat megfogalmazódnak, ha mint napi gyakorlat nem is, vagy törekvés nem is. [!]

A másik kérdéskör: én azt hiszem, hogy nagyon jó lehetőségünk, talán az oktatásügynél sokkal konfliktus mentesebb van az egyházakkal való együttműködésre. Régről vannak az egyházak által fenntartott és támogatott kórházak és szociális otthonok és gyermekotthonok. Mi ezeket ökomenikus [!] alapon, tehát hogy abban való megállapodásban, hogy nemcsak az adott vallások számára tartják fenn, hanem nyitott és mindenkit felvesznek, egyenlő támogatásban igyekszünk részesíteni. És ez nagyon nagyon sok szép eredményt hozott. Úgyhogy én azt hiszem, megállapodás született pl. a kórházi, a papi szolgálatban, de hát nyugodtan tevékenykedhetnek a különböző felekezeti papok a kórházakban, a szociális otthonainkban berendeztünk, bár nagy ellenérzést keltett, szóval sok vita volt, egy olyan közösségi helyiséget, ahol hát sok minden más mellett különböző vallások papjai istentiszteletet szervezhetnek az idős emberek számára. És hát természetesen nagy vitát kiváltó, érdekes kísérlet volt a kecskeméti szociális otthonban. [Ott] az okozott politikai zűrzavart, hogy a pártbizottságról odakerült szociális otthon vezető az idősek kívánságára elvitte kirándulni az időseket egy keresztszentelésre. És hát érdekes módon amiatt kritizálták őt meg, hogy a keresztszentelésre elvitte az öregeket, holott hát az volt várható, hogy inkább azt fogják majd kifogásolni, hogy a pártbizottságról került ide valaki. Az is azért a napi gyakorlat része, anekdotikum, […] de ide tartozik, hogy a XIII. kerületben elsősorban a vallásos emberek kezdeményezésére, tehát kezdeményezésére, családgondozó szolgálat indult és a tanáccsal közösen, de inkább a vallás kezdeményezésére XIII. kerületi tanácsi pártbizottság, nem igazán ismervén a terepet, az egyik osztályvezetőjét kívánta a vallási családgondozó élére kinevezni. Tehát én azt gondolom, hogy az élet nagyon színes, nagyon ellentmondásos, és hogy itt ne rontsuk a kapcsolatainkat, bizony sokat, gyakorlati segítséget kellene adni a mindennapi politikai munkások számára. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék, Berecz elvtárs, tessék.

Berecz János: Szeretnék néhány megjegyzést tenni az anyag kapcsán kialakult vitához, illetve a kiegészítésekhez. Az első az, hogy valóban olyan helyzetben vagyunk, amikor ezen a területen is szükség van lényeges változtatásra, de nem úgy, hogy szakítani kell a megelőzőekkel. Tehát jó alapokra, elvekre és viszonylag jó gyakorlatra lehet építeni a munka továbbfejlesztését. Egy gyökeres, lényeges változtatásra mindenki rámutatott, én még többre szeretnék. Ez a lényeges változtatás az, hogy a párttagra rá kell bízni a lelkiismereti szabadságát mindaddig, amíg valamilyen határon nem megy túl, ami politikai érdekeinket sérti, és esetleg zavarja a területen a párt és a tömegek kapcsolatát. Ezt jól végig kell gondolni, de ebben a kérdésben világos, hogy nekünk kell elsősorban változtatnunk, mert az egyház nem volt olyan kemény a párttag hívőjével szemben, mint amilyen mi kemények voltunk esetleg hívő, vagy netalántán valamilyen szerencsétlen szituációban egyházi rendezvényre került párttaggal szemben. Ez, hozzá kell tenni, hogy nehéz lesz feloldani, különösen ahol azért a veteránoknak jelentős szavuk van. Hiszen bennük megrögződött, hogy a kommunista magatartás egyik mércéje, hogy nem köszön a papnak, nem szereti a vallásosakat, mert az különben is ópium. Úgyhogy ez a párton belül gondot fog nekünk okozni és azoknál a funkcionáriusoknál is, akik eddig nagyon belenevelődtek abba, hogy rá van bízva, hogy meghatározott, több száz, vagy ezer párttag magatartását az egyházzal kapcsolatban.

A másik, ahol változtatni kell ez, hogy eddig zömmel és elsősorban az államon keresztül voltunk kapcsolatban az egyházakkal és az államban volt a párt egyházpolitikájának az érvényesítése. Legfeljebb a megyei pártbizottságokig jutottunk először ugye a legmagasabb szintű találkozónkig, aztán megyei bizottságokig. Lefelé nem nagyon volt ajánlatos és nem is nagyon jöttek azért össze. Hát még, a jó néhány helyen még azt is meggondolták, hogy a Népfrontban azért betölthet-e fontos szerepet a pap, mert akkor lehetőséget kap legálisan egyházi tevékenységre is. Ez most megváltozik, ugyanis nemcsak az egyházat és az államot kell elválasztani egymástól, hanem bizonyos fokig a pártot és az államot is. Sőt, akkor ez kiegészül azzal, hogy nekünk közvetlenebbül kell építeni az egyházzal kapcsolatot végig, minden területen. Úgy, mintha egy másik politikai intézménnyel igyekszünk kapcsolatba lépni. Ez nem azt jelenti, hogy minden párttagnak legyen hívő barátja, bár az sem rossz, ha egyenes a hatás és nem fordított, de azt, hogy a pártitkárnak beszél, kivéve azt, akit abszolút reakciósnak, vagy prédikálásában uszítónak tartanak, azt a papot kivéve az nem baj, hogyha a párttitkárnak kapcsolata lesz ezekkel. Ezt is nehéz lesz végigvinni, mert azért, – mondjuk meg, – jó néhány helyen műveltségbeli különbségek is vannak. Hát ilyenkor segít, mondjuk, egy értelmiségi pártvezetőségi tag, akit meg lehet bízni ilyen kapcsolattal, vagy rendszeres beszélgetéssel, de ezt nekünk át kell gondolni. Tehát közvetlen, itt nem annyira minket kompromittál most már, hogyha egyházi kapcsolataink lesznek.

A harmadik, hogy eddig mi arra törekedtünk, hogy a különböző egyházak törekedjenek megegyezésre, meg egységes fellépésre, meg üljenek együtt. Énszerintem az államnak ezt tovább kell folytatni. De mi, mint párt, vegyük tudomásul a különbséget. Ne szítsuk, csak vegyük tudomásul a különbségeket, hogy vannak különbségek. Van, ami most, ugye, többen említették, hogy a katolikusok előre törése. Még szerintem nem akkora a veszély, csak néhány gesztust kaptak a katolikusok és ez megzavarta a többieket, mert ők is szeretik, hogyha gesztust kapnak. Másrészt meg az együttműködőket azért most belülről feszítik, és azok azért sajnálják, hogy nem kaptak ugyanakkora gesztust. Még erről majd pár szót szólok.

Tehát az egyházak közötti különbséget anélkül, hogy mi rájátszanánk, a különbségekkel azért tudnunk kell gazdálkodni.

És harmadik, vagy negyedik, hogy az egyházakon, tehát minden egyházon belül is, áramlatok keletkeznek, feszíteni fogják a régebbi vezetőket, az együttműködőket, megpróbálják kompromittálni őket. Mi nem tudjuk, mint párt, megvédeni, mert az maga a kompromittálás, de azt tudni kell, hogy a fiatalokkal is érdemes, és a fiatalokkal is szükséges dolgozni a továbbiakban.

Számolnunk kell, – azt hiszem, ez az ötödik, – a hitre spekuláló politikai szervezetekkel, különösen, hogyha a párt is úgy jelenik meg: Isten, Haza és Szabadság, – ha jól emlékszem. Szóval ezt nem szabad engedni kisajátítani, hogy szembe lehessen bennünket állítani, és éppen ezért kell elsősorban a párton belül megmagyarázni, hogy miről van szó, hogy a hitre spekulálók lehet, hogy néhányszor az egyház is igyekszik majd elhatárolódni egyik-másik ilyen mozgástól, mozgalomtól, másrészt, hogyha valamelyiket nagyon megtámogatja, azt azért észre fogjuk venni a későbbiek folyamán. Tehát erre külön figyelmet kell fordítanunk, ezzel külön kell törődnünk.

S végül: kell-e önálló napirend a KB elé? Ez nagyon megfontolandó, de kell. Viszont ebben az esetben, amikor 4-5 oldal olyan veretes szövegre lesz szükség, nem biztos, hogy ez arra jó. Tehát ott nem nagy jelentés kell, amit ha közzéteszünk, akkor, ha szétszedik, szétboncolják, akkor se találjanak benne olyan ellentmondást, hogy mi hátsó szándékból tárgyaltuk ezeket a kérdéseket, ezeket a dolgokat. Úgyhogy itt inkább az alá kell rendelni, hogy mikor vigyük Központi Bizottság elé, hogy készüljön el az a veretes szöveg, amit teljes mértékig tudunk vállalni. Tehát magát az állásfoglalást énszerintem ide vissza kell hozni abból a szempontból, hogy tükrözze szinte tökéletesen – ez lehetetlen, de szinte tökéletesen tükrözze – az álláspontunkat az egyházhoz és a hitbe, illetve az egyházhoz és a hívőkhöz való viszonyunkban.

Végül, ez csak oldalról megjegyzés, hogy azért kell valamiféle grémium a párbeszéd kezelésére, mert tényleg egy emberre épült. Eddig próbálkoztunk különböző módon, a párbeszéd leült. Párbeszédre pedig szükség van, sőt, egyházi vezetők is emlegetik, hogy most, az új helyzetben pedig éppen egy jó hagyományt kellene folytatni, kiszélesíteni, s ezért szükséges valamilyen grémium, mindegy, hogy hogy nevezzük, csak legyen egy ilyen 3-5 tagú csoport, amelyik tud ezzel foglalkozni és kezelni tudja az egészet. Most már az sem baj, hogyha ez kötődik közvetlenül a párthoz. A párbeszéd mindig is kötődött, nem állami keretekben zajlott, hiszen azért volt párbeszéd.

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék Gyenes elvtárs.

Gyenes András: Néhány szót szeretnék csak a 11. illetve a 12., 10. és a 11. oldalon leírtakkal kapcsolatban mondani. Hát először, bár nem merült ez itt most fel, de időnként fel-, felmerül, hogy tulajdonképpen ugye vallásos emberekhez való viszonyunk kérdésének egyetlen gazdája lenne ebben a pártban a KEB. Hát én azt hiszem, hogy igaztalan volna egy ilyen megállapítás, mert ezt nem a KEB alakította ki, ezt a viszonyt, ameddig érvényben volt. Ezt a párt alakította olyanná, amilyen volt. A KEB az ezen belül végezte a maga dolgát, annak a felfogásnak megfelelően, ami uralkodott.

Ennek előrebocsátásával, én nagyon örülök annak, amit a Berecz elvtárs most elmondott, hogy hát ezeknek a kérdéseknek, amik itt meg vannak fogalmazva, nagyon pontos megfogalmazására lesz majd szükség, már a KB elé is, de még inkább kifelé, a nyilvánosság felé. És azt hiszem, hogy így, ebben a formájában a szöveg nem a legjobb arra, hogy most valamelyikünk kézbe vegye, és ennek alapján kezdje el magyarázni a párt viszonyát a vallásossághoz, vagy a vallásos emberekhez, vagy azoknak a helyét a párton belül.

Én egyetértek alapjában véve azzal, ami itt le van írva, de mégis pontosítani tartom szükségesnek. Hát maga az a tény ugye, hogy a párttagság alapvető kritériuma nem lehet az, hogy az MSZMP céljaival egyetértő állampolgári, világnézeti kérdésekben azonosul-e, vagy nem. Ez helyes. Mint, ahogy helyes az is, hogy a párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Utána én nem sokat magyaráznék, hanem ehhez ragasztanám hozzá azt, ami itt még le van tömören írva, nevezetesen azt, hogy a világnézeti meggyőződés a tagok magánügye és ehhez hozzátenném azt is, hogy természetesen azt jelenti, ami itt a 11. oldal 2. bekezdésében a szertartásokkal kapcsolatban meg van fogalmazva. S nem magyaráznám túl a közvetlen kapcsolat, tehát a pártnak a vallásos emberek egy részével, meg nem magyaráznám túl azt sem, hogy ez tagsági viszony, nem szövetségesei viszony, mint ahogy azt se magyaráznám túl, hogy a vallásos embereket teljes jogú párttagként kell kezelni. Ha elvileg meghatároztam, hogy milyen alapon veszem fel a pártba, akkor a többit én azt hiszem, hogy nem kell különösebben magyaráznunk azért se, mert hát lehet, hogy én nem tudok jól olvasni, de ami itt azzal kapcsolatban le van írva, hogy egyenjogú tagként kell kezelni, és a többi, vagy teljes jogú tagként, ez már maga megkülönböztetést jelent. Én úgy értem, hogy akkor nyilván kell majd tartanunk ugye a vallásos párttagokat, és vigyáznunk kell arra, hogy a teljes joguk érvényesüljön a párton belül. Azért veszélyes belemenni ezekbe a dolgok, ezekbe a magyarázatokba. Le kell egyszerűsíteni a dolog lényegére. Nem lesz könnyű azon okoknál fogva sem, amit a Berecz elvtárs elmondott. Mindenütt vannak veteránok, akik úgy nőttek fel, évtizedeken keresztül ezt a felfogást vallották, amit vallottak, talán még a KEB-ben [sem] lesz olyan egyszerű ennek a kérdésnek a teljes megértetése. Meg fogják érteni, mert azért felkészült emberekről van szó, de megszoktak bizonyos dolgokat az illegalitás idejéből, a későbbiekből. Amellett én megmondom, hogy nem fogalmaznék ilyent, mert ezt már nem tudnám a KEB tagokkal elfogadtatni, hogy a párttag közvetlen kapcsolatba kerül a vallásos emberek egy részével, mint párttagokkal, tevékenységük kölcsönösen befolyást gyakorol egymásra. Hogy kell ezt érteni, vajon? (Nyers: Kicsit meredek.) Hát igen meredeknek tűnik így, első hallásra, és arra gondoltam mindjárt, hogy mit fog ehhez majd szólni majd a veteránok egy része, a (Grósz: mondjuk a KEB-ben) A KEB-ben, vagy a KEB-en kívül. Én értem, hogy persze, hogy hatást gyakorolnak egymásra, de mi ne hirdessük, és ne tűzzük zászlónkra, hogy most bejött vallásos ember a pártba, [!] és neked nemcsak jogod, tán még kötelességed is, hogy hatást gyakoroljál erre a megrögzött materialistára. (Andics: nem világnézetre vonatkozik, erkölcsileg) Erkölcsileg. Jó. De hát az erkölcshöz mindjárt társulnak egyéb, a vallással, meg egyházzal kapcsolatos fogalmak, tulajdontól kezdve és így tovább, meg itt szóba került már ugye az egyházak történelmi múltja, hovatartozása (Nyers Rezső: szövetséges) (Grósz Károly: Ne lopj elv alapján.) Igen. Ebben igen. Én ezeket a szövegeket elkerülném, – ezt akarom mondani. Mert ezek sok buktatót rejtenek magukban. Nehéz elfogadtatni egyébként nemcsak a mi materialistáinkkal, lehet, hogy még az egyház, hogy mondjam, a vallásos meggyőződésű emberek egy részével is, ha ebben a tálalásban kapják.

Tagok, tagok, legyenek tagok, menjenek el a temetésre, templomba, mit tudom, hova. Nem raknám hozzá, szabad, hogy mondjam?, szóval [az] iskolai hittanbeíratás dolgát és egyebet. Nem kellene ezt különösebben propagálni. Elrendezheti a párt ezt a dolgot, ott, ahol el kell rendezni. Azt hiszem, hogy nem kellene hirdetni. Köszönöm.

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék parancsolni. Senki többet? Hát akkor azt javaslom, hogy fogadjuk el az előterjesztést. Ez egy körültekintő, gondos anyag, a politikai elemek mind jelen vannak, amire szükségünk van, Azt javaslom, hogy elvileg foglaljunk abban állást, hogy Központi Bizottság elé vigyük a témakört, de ez az anyag így persze nem alkalmas központi bizottsági előterjesztésre.

Miért javasolnám, hogy legyen belőle központi bizottsági napirend? Először azért, mert a párton belül ezt a változást, az új szellemiséget, amit el akarunk fogadtatni, ehhez kell a testület súlya, presztízse, tekintélye és hogy lássák, hogy ez egy végiggondolt politikai elhatározás.

Másrészt azért is gondolom, hogy Központi Bizottság elé kellene vinni a napirendet, mert ez alkalom arra, hogy itt is kifejezésre juttassuk azt a szándékunkat, hogy az állam és az egyház közötti, az állam és a pártszervek közötti szereposztást tovább akarjuk vinni. Én ezt jó anyagnak tartom, mert ugye, az állami egyházpolitikáról minden partnerünk tudta, hogy az a párt politikája. Ez nagyon szorosan összefonódott az elmúlt évtizedekben. Hát egész addig, olyan mértékben, hogy hát nem egyszer személyesen Kádár elvtárs közvetlenül ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott. Na, most, én ezt nem valami hibaképpen mondom a korábbi időszakot illetően, mert azért a mi magyar gyakorlatunknak ez egy nagyon kiemelt, nemzetközileg is elismert területe volt. És sok minden hibát elkövettünk az elmúlt évtizedek alatt, de azt hiszem, hogy alapvetően az egyházpolitikánk az jó irányba ment, körültekintő volt, humánus. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az ember ül, és utólag, visszagondolva nem lehetne találni olyan pontokat, ahol mondjuk az élet nem igazolta megítélésünket akár egyes személyekről, vagy egy lépéssel szemben. Itt egy rendkívül körültekintő egyházpolitika és egyházpolitikai gyakorlat volt az utolsó 20-25 évben. Én azt hiszem, hogy inkább az ’56 előtti időszak az, amit nekünk ebben meg kell tagadni és nem az ’56 utáni időszak. Mert azért itt ez egy fokozatosan építkezett és sok minden olyan tényező is szerepet játszott, hogy első pillanattól kezdve nem lehetett kristálytiszta, mert fel kelletett oldani azt a jogos előítéleteket, amelyek korábban voltak. És nem akarom ezt túlragozni, csupán azt szeretném jelezni, hogy arról meg vagyok győződve, hogy a magyar egyházpolitikának szerepe volt abban, hogy a Vatikán és a szocialista világ közötti kapcsolat – én mondjuk ezt a református relációban ezt nem éreztem ennyire így, de a Vatikán és a szocialista világ közötti viszonynak az alakulásában ennek volt szerepe.

Na most ugyanakkor az valóban változás, hogy mi ezzel az új politikai gyakorlattal, ami a többpártrendszer viszonyai között fog kialakulni, az egyház politizáló tevékenységét is új alapokra kell helyezni. Tehát itt a párt és az egyház, és az állam közötti szereposztáson belül azért más szerep vár az államra és mást kell a pártnak kialakítania. És ezt bizony központi bizottsági szinten kellene megfogalmazni.

Na, most arra azonban nagyon kellene vigyázni, hogy – és én ezt nagyon lényegesnek tartom, itt utalás történt rá, – mi változtatni akarunk, de nem fordulatot akarunk elérni. Mi sok területen akarunk fordulatot elérni ebben az országban, itt ne fordulatot tűzzünk ki célul, hanem a változó körülmények, a változó viszonyokhoz való alkalmazkodásban töltsünk be kezdeményező szerepet és ez lehet az, amivel mi a politikához hozzájárulhatnánk, ha mi ebben kezdeményező szerepet töltenénk be.

No, ebből következik, hogy az anyagnak mentesnek kellene lenni azoktól a részelemektől, amelyet ez a jelentés ma tartalmaz. Pl. az egyházakon belüli állapotok, meg viszonyok. Hát mondjuk, itt az izraeli egyházról enyhén szólva tisztességesen lehúzza ez a jelentés a vizes lepedőt. Így is van, én tudom, nem, nem, nem, nehogy félreértsék. Hát ezt nem feltétlenül kell, mondjuk, egy KB szinten csinálni. Nálunk ilyen állapotokért egy pártbizottságot fel szoktak oszlatni, vagy legalábbis egy modern kommunista pártban is. Tehát – és hát ez régi, ez a konfliktus, ami ott van, – tehát mondjuk ezzel nem kéne, hanem politikai kérdésekkel kéne odamenni és azokkal az új megközelítést igénylő szemlélettel, ami a pártmozgalom számára bátorítást ad abban az irányban, amit Berecz elvtárs itt nagyon világosan és egyértelműen megfogalmazott.

Én is csak emlékeztetni akarok rá, hogy amit itt jelen lévők mindnyájan tudnak, hogy ez egy nagyon érzékeny terület, tehát itt nagyon nagy körültekintésre van szükség, ezért valóban egy kimunkált elvi állásfoglalásra van szükség, vagy politikai állásfoglalásra és egy olyan előadói beszédre, amely meg ugyanakkor a társadalomnak szól. Mert ott tudjuk megteremteni azt a publicitást, amire nekünk szükségünk van ennek a változásnak a társadalmi elfogadtatásához és jelzéséhez.

No, ebből ered rögtön akkor, hogy annak ugye, hogy is mondjam, agitatívnak kell lenni. Tehát nem a bolsevikokhoz szólunk, hanem a széles társadalmi közvéleményhez szólunk, és itt helyezzük a hangsúlyt a politikai elemekre. Mert hát valljuk be, mi ezzel tulajdonképpen azt akarjuk, hogy egy versenyhelyzetbe kerülő párt társadalmi bázisa és pozíciója erősödjék és szélesedjék. Ezáltal nekünk elsősorban nem a párttagnak kell most üzenni, hanem a társadalomnak kell üzenni, hogy megértse ezt a szándékunkat, amit hát gondolom, hogy értelmesen elő tudunk vezetni.

Nagyon fontosnak tartom, amit többen megfogalmaztak, az egyházakkal való viszonynál az egyensúly és a kiegyensúlyozottság fenntartását. Úgy vélem, hogy ha igaz is, hogy nincs itt valami drámaian erős feszültség, de azért a múltkor már Hámori elvtárs jelezte, hogy az ő beszélgetésein ezt a problémát szóvá tették. Nekem szintén szóvá tették egy parlamenti beszélgetésen a protestáns egyházak részéről. Tehát úgy érzem, azért ez jobban él közöttük, mint ahogy mi ezt pillanatnyilag itt mi érzékeljük. Lehet, hogy fordulatot nem kell, vagy illetve nem kell valami lényeges változást tenni, de talán figyelmesebbnek kell lenni nekünk is, hát hogy ezeket az esetleges félreértésre alkalmat adó jelenségeket kiigazítani.

Nekünk nem kellene ezekben az iskolai, meg egyéb dolgokba sem belekeveredni. Ezt az állami mechanizmusok körül ugye rendezni kell. Ez elég hosszú ideig fog tartani. De e kérdések körül is közöttük is vita van. Abba nekünk nem kellene beszállni. Tartózkodni kell. Ezt vívják meg, ezt a harcot, van nekünk saját családunkon belül elég bajunk, amit el kell rendezni. Én tehát azt tanácsolom, hogy ebben döntsünk. Na, most, hogy mikor kerüljön oda? Amikor készen tudunk lenni vele. Én azt hiszem, hogy ez lenne az első számú rendezői elv, de azért arra, ha lehet, vigyázzunk, hogy nagyon ne toljuk ki ezt a problémát. Részben politikai időszerűsége miatt, részben meg hát, ha többé-kevésbé kihordtuk, kiérleltük, akkor jelenjünk meg. Tehát ebben is legyünk kezdeményezőek, ne szoruljunk háttérbe. És az jó lenne, hogyha az állami mechanizmus rendszerben történő változások napirendre kerülnek, azok nem kötődnének nagyon erősen ehhez. Tehát azért kellene ezt nekünk, ha lehet, amikor készen vagyunk, megcsinálni. Az időpontban ne döntsünk, várjuk a javaslatot, hogy mikor kerüljön be. Jó? Ti hogy gondoltátok, mikor kerüljön be?

Andics Jenő: Egy ilyen állásfoglalást áprilisban be tudunk terjeszteni a Politikai Bizottság elé. (Grósz Károly: PB elé, mert én ezt mondani akartam.) És ennek következtében az ezt követő központi bizottsági ülésre tudna bemenni. Ez attól függ, most melyik áprilisi politikai bizottsági ülés napirendje bírja el. Grósz elvtárs, ha kapunk felhatalmazást, akkor a Major [László] elvtársékkal ezt egyeztetjük. De még áprilisban erre mindenképpen lehetőség van. Az anyag gondolatilag készen van.

Grósz Károly: Jó, készüljön el, és hozzuk vissza. Tessék, Miklós elvtárs.

Miklós Imre: Egyetlen egy mondatot szeretnék csak mondani. Az egyházak vezetői, valamennyi egyháznál, akik ebben az elmúlt időszakban mellettünk voltak, tehát kormánypártiak voltak, és tartják még ma is ezt, zavarban vannak, nem látják tisztán a dolgokat, bizonytalankodnak, és fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük őket. Én is tudom azt, hogy nem lehet őket állami, párt hatalommal megvédeni, de abban, hogy egységes legyen a mi álláspontunk, amit Grósz elvtárs megfogalmazott, hogy ti nem változást, hogy változást és nem fordulatot akarunk, ezt valahogy nyilvánosságra kellene addig is – én nem azt mondom, hogy egy nyilatkozatban. – de hogy egyértelmű legyen a párt és a kormány álláspontja, ebben, mert nem egyértelmű jelenleg. És az egyházak vezetői bizonytalanok. Ha mi elveszítjük őket, mint szövetségeseket, akkor mi nem fogunk találni új szövetségeseket. És stratégiai, politikai, etikai kérdés is a párt részéről, hogy azokat a szövetségeseket, akik velünk együtt kiálltak, ma is kiállnak, és még tartják magukat, ezek ne érezzék magukra hagyatva magukat, hanem érezzék azt, ami most itt megfogalmazódott a Politikai Bizottság ülésén, mert akkor tudnak orientálódni. Jelenleg nem tudnak orientálódni, zavar van. És ez nem jó se nekünk, se nekik. Ebből zavar lesz és ennek a kimenetele beláthatatlan következményekkel járhat a jövőre nézve. Ennyit szerettem volna mondani.

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Hát ez persze ez való igaz, de ezt úgy tudjuk feloldani, ha ti, magatok a munka során hát erősítitek azt a meggyőződésünket. Hát egy más formát ma nagyon nehezen tudnék elképzelni. Ha mondjuk nyilatkozatot, vagy valamit tennénk, az félreérthető lenne. Tehát mi a kétoldalú kapcsolatainkban, személyes kapcsolatainkban kell erősítenünk ezt a felfogásunkat. Hm? (Nyers Rezső: Ilyen, ilyen magas szintű tanácskozásokban, vagy, vagy találkozásban van hiány

Miklós Imre: Nem, mi ezt tesszük, csak egyelőre az értékünk, a valóságos értékünk devalválódik. És egyáltalán nem biztos, hogy amit mi mondunk, azt elfogadják olyannak, mint ami a jövő. Ennyiben függ össze a tartalmi kérdés a szervezeti kérdéssel. Pillanatnyilag mi képviseljük a kormányt az egyházi vezetők felé. Ezek az egyházi vezetők nem tudják, mit kezdjenek velünk. S ennyiben ez nem csupán szervezeti kérdés. (Grósz Károly: Igen, én sem szervezeti kérdésnek gondoltam, hanem én is politikai kérdésnek tekintem, azért nem gondoltam, hogy a Politikai Bizottság döntsön.) (Nyers Rezső: Sürgősen meg kell akkor oldani.) (Grósz: Hogy a Politikai Bizottság döntsön.) Ti. én egy fordított sorrendet tudok elképzelni. Én úgy érzem, hát ezt Németh elvtárssal mi beszéltük a kormányzaton belül, még nem tisztult le. A Politikai Bizottság akkor ne döntsön ebben az ügyben, tehát ne előzze meg, hogy a kormányunk kezdje meg a dolgot. Szóval hiteles helyen, Grósz elvtárs. Mi azért kicsit nem vagyunk már hiteles helyen, ez ténykérdés. Hitelesen kellene. Mi nem tudjuk. Akármennyire mondjuk, nem vagyunk már eléggé hitelesek ahhoz, hogy elfogadják, mint autentikus véleményt. Az, amit most Grósz elvtárs megfogalmazott. Akkor nem nekünk, hanem olyannak kellene megfogalmazni, akit elfogadnak az egyházak autentikus személynek. (Nyers Rezső: Nem kellene egy kormányelnöki valamit csinálni, akár a Grósz elvtársnak valamit, nem kellene?) Lehet. Valahol egy ilyen lehetőséget kellene teremteni, mert zavarban vannak, és nem tudják, hogy … (Nyers Rezső: Akkor csináljuk meg) (Grósz Károly: De mi tavaly csináltunk egy találkozót. Az ugye, egy időre talán.) Az segített is. Rendkívül sok hatás éri őket kívülről, belülről. Ezek azért olyan emberek, akiknek kell adni támogatást. Most ez nem azt jelenti, hogy gyámkodunk, mert ugye elhangzanak különböző dolgok, hogy gyámkodunk, hogy kézen fogva vezetjük, hogy rendőrködünk, meg csendőrködünk, meg mi minden. Egyetlen egy védő szót még nem kaptunk, hogy ez nem igaz. Akkor hogyan fogadják el tőlünk azt, amit mi mondunk.

Grósz Károly: Világos, értem. Tessék, Berecz elvtárs.

Berecz János: Két része van a dolognak. Az egyik része az, hogy a pártnak ki kell majd lépni egy állásfoglalással és egy ilyen beszéddel. Ezt elkapkodni csak azért, mert ők zavarban vannak, nem tudjuk. Mert ez azért átgondoltságot igényel. A másik az, hogy a kormány az, annak kell majd valamilyen egy-két lépést, meg gesztust tenni, de hát ütemét ők tudják meghatározni. A harmadik, – ezért kértem szót. Amikor megjelent, március 15-én a jelszavak között is skandálták, hogy le az Egyházügyi Hivatallal, akkor világos volt, hogy ezt nem ott találták ki a gyerekek, hanem egyházakról, belülről jött. Na, most azok az emberek, akik eddig személy szerint jó kapcsolatban voltak, hiszen a pápával is jó kapcsolatban voltak, [!] de azért azt tudják, hogy valószínű lesz változás, vagy kell változás ezen a területen, mert van rá nyomás. Meg hát egyébként is az intézményrendszerünket átalakítjuk, tehát még akkor is, ha néha át kell alakítani, ha nem akarunk lényeges változást. Na itt van valahol a bizonytalanság a hivatal és ezen vezetők kapcsolatában. Mert azért rendszeres napi kapcsolat, vagy munkakapcsolat rendszeresen ott van. Tehát ez az, ami szorítja az egyházi vezetőket és szorítja a hivatal vezetőjét is. Ez március 15. óta teljesen világos.

Grósz Károly: Jó. Ebben most ne döntsünk. Megértettük, amit mondott Miklós elvtárs. Le kell ülnünk, végig kell nagyon röviden gondolni, hogyan és miképpen tudjuk az esetleg itt megjelent zavart eloszlatni és a kételyeket megszüntetni. Mert való igaz, ez a hagyományos értékekkel rendelkező és nagyon sok munka által kialakult bizalmi kapcsolatot és rendszert nem szabad engedni széjjel esni csupán azért, mert vagy nem vettük észre, vagy mert nyomnak bennünket. Mert mindkettő van, egyszerre. Jó így? Felvállaljuk és aztán lépünk. Én is köszönöm elvtársak. Ezt a napirendet lezártuk.

Elfelejtettem mondani, a jegyzőkönyv számára kötelességem megtenni: Pozsgay elvtárs ideírta, hogy az egyházpolitika alapelveivel egyetértünk. Köszönöm szépen. Még nőzünk, ugye? (Igen, itt van.)

6. Miklós Imre levele Grósz Károlynak és Németh Miklós miniszterelnöknek 

Grósz Károly elvtársnak,

a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára

Tisztelt Grósz elvtárs!

Tisztelettel bejelentem, hogy a mellékelt előterjesztésben kértem a Minisztertanács Elnökét, hogy jelen beosztásomból felmenteni szíveskedjék.

Ezúton szeretném megköszönni, hogy a párt az Állami Egyházügyi Hivatali elnöki tevékenységemet segítette.

Kérem Grósz Elvtárs és a Politikai Bizottság egyetértő támogatását.

Budapest, 1989. április 17.

Elvtársi üdvözlettel

Miklós Imre

(Miklós Imre)

***

Németh Miklós elvtársnak,

a Minisztertanács elnöke

Tisztelt Németh elvtárs!

Ez év márciusában betöltöttem 62. életévemet. Közel negyvenéves egyházpolitikai szolgálatom, 18 éves hivatalvezetői tevékenységem után előterjesztem, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa államtitkári, a Minisztertanács pedig az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztségéből, nyugdíjba vonulásom miatt, saját kérésemre felmenteni szíveskedjék.

Köszönöm a bizalmat, amelynek képességeim szerint tisztességgel igyekeztem eleget tenni, hazánk és népünk iránti elkötelezettséggel hazai és a nemzetközi élet minden területén.

Budapest, 1989. április 17.

Elvtársi üdvözlettel

Miklós Imre

(Miklós Imre)

7. MSZMP KB Politikai Bizottság ülésének jegyzőkönyve

3. napirendi pont Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz.

A Politikai bizottság 1989. május 16-án megtartott üléséről

JELEN VAN: Grósz Károly, Hámori Csaba, Iványi Pál, Jassó Mihály, Németh Miklós, Nyers Rezső, Tatai Ilona, továbbá Berecz János, Eötvös Pál, Fejti György, Lukács János, Major László, Nagy Imre és Szűrös Mátyás elvtárs.

Az ülésen nem vesz részt /(szolgálati okból külföldön van): Pozsgay Imre és Vastagh Pál elvtárs.

[…]

3./ Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz Előadó: Andics Jenő elvtárs

Kérdést tett fel: Szűrös Mátyás elvtérs

Hozzászólt: Major László, Lukács János, Szűrös Mátyás, Sarkadi Nagy Barna, Jassó Mihály, Berecz János, Nyers Rezső és Grósz Károly elvtárs

A Politikai Bizottság úgy határoz, hogy az állásfoglalás tervezetét a Központi Bizottság júniusi ülése elé terjeszti.

Megbízza Andics Jenő elvtársat, hogy a dokumentum tervezetét a vitában elhangzott észrevételek figyelembevételével dolgozza át. Az átdolgozott dokumentumot kiküldés előtt mutassa be Grósz Károly elvtársnak.

[…]

***

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA

Társadalompolitikai Osztály

                                                                                                      [Kézírással] Látta: Berecz János V. 10.

Az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz

A Magyar Szocialista Munkáspárt három évtizedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve s a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult. Az adott politikai rendszer keretei között normalizálta a szocialista államhatalom és az egyházak viszonyát, véget vetett a korábbi, gyakran politikai indítékú konfrontáció gyakorlatának. A szövetségi politika jegyében és keretében pártunk együttműködésre törekedett az egyházakkal a társadalmi élet számos területén. Az állam biztosította az egyházak autonóm működését, a vallás szabad gyakorlását, az alapvető hitéleti igények kielégítését. Érvényesítette a felekezeti egyenlőség elvét. Megszüntette a vulgáris ateista propagandának a vallásos érzületűeket sértő vadhajtásait, oldotta a vallásossággal szembeni politikai bizalmatlanságot. Mindennek következtében társadalmunkban nőtt a kölcsönös világnézeti tolerancia. Eredményként könyvelhetjük el, hogy a társadalom világnézeti tagoltsága ma már nem fejez ki markáns politikai megosztottságot. Vallásosak és marxisták számos fontos társadalmi és politikai kérdésben egy véleményen vannak, és közösen cselekszenek a problémák megoldásába. Ugyanakkor az egyházakban és a vallásos emberek között sincs az alapvető világnézeti beállítódáson túl homogén egység. A szekularizáció széles társadalmi folyamata – ami korántsem csak tudatos politikai törekvések, hanem a modernizáció spontán hatásainak eredménye is volt – felerősítette körükben a progresszív vonulatokat, és jelentősen megváltozott a vallásosság tartalma. Különösen az utóbbi években előtérbe kerültek a kulturális hagyományőrzés, az erkölcsi integritás védelme és a karitatív tevékenység elemei.

Az egyházak nemzetközi tevékenysége is segíti külpolitikai törekvéseinket, jól szolgálja a kölcsönös bizalmon alapuló béke és az eltérő társadalmi berendezkedésű országok közötti sokoldalú együttműködés ügyét. Az egyházak fontos szerepet játszanak a külföldi magyarokkal való kapcsolattartásban, a magyarság nemzeti–kulturális identitásának fenntartásában és ápolásában.

Egyházpolitikánk eredményei a belpolitikai stabilitás fontos elemét képezték az egész elmúlt időszakban. Ebben jelentős szerepük volt azoknak a mértékadó egyházi köröknek, akik legjobb meggyőződésük alapján, az általuk képviselt vallási közösségek érdekeit szem előtt tartva e politika partnerévé váltak.

Az egyházpolitikában elért eredményeink azonban nem adhatnak okot önelégültségre. Önkritikusan el kell ismernünk, hogy nem sikerült mindenben meghaladni a múlt hibáit. Az egyházak autonómiáját és mozgásterét különböző bürokratikus rendelkezések és jogszabályok korlátozták. Nem tagadhatók a vallásos meggyőződés miatti, politikai indítékú diszkrimináció egyes esetei sem, amelyek gyakran súlyos lelkiismereti konfliktushoz vezettek. A párbeszéd és együttműködés elveinek megfelelő politikai kultúra nem vált elég általánossá sem a pártban, sem a társadalomban. A pártvezetés nem kérte számon következetesen valláspolitikai elveinek érvényesítését. Így különösen a középkáderek szint[j]én fennmaradhatott egy intoleráns magatartás a vallásosság megnyilvánulásaival szemben. A társadalom egyes rétegeinél a tolerancia gyakran csak a világnézeti kérdések iránti közönyön alapult, s nem azon a felismerésen, hogy a közös cselekvéshez egymás véleményének ismeretére és meggyőződésének kölcsönös tiszteletben tartására van szükség.

A társadalmi és politikai válság kibontakozása nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai rendszer reformjával és a párt belső megújulásával párhuzamosan politikánknak ezt az elemét is alaposan újra kell formálni. A reform egyúttal alkalmat nyújt arra, hogy meghaladjuk egyházpolitikánknak és a vallási és lelkiismereti szabadság érvényesülésének a korábbi politikai rendszer monolitikusságából eredő korlátait és fogyatékosságait.

I.

Vallás- és egyházpolitikánk átfogó megújításának egyik stratégiai célja, hogy a politikai tagozódás ne világnézeti választóvonalak mentén menjen végbe, aminek szükségtelenül dezintegráló, polarizáló hatása lenne, hanem társadalmi-politikai alternatívák mentén történjék meg. Alapvető célunk az, hogy pártunknak a vallásos emberekhez való viszonya elősegítse a széles körű politikai együttműködést, a szövetségkötést, és továbbra is stabilizáló tényezőt jelentsen társadalmunkban.

A magyar társadalom demokratikus megújulása s a politikai pluralizmus kibontakozása alapján az MSZMP vallás- és egyházpolitikáját is át kell alakítanunk, hogy a világnézeti különbségek ne akadályozhassák társadalmunk progresszív erőinek összefogását. Az MSZMP-nek a válságból kivezető útra vonatkozó programja képezhesse egy új, aktív társadalmi-politikai szövetség alapját, függetlenül a világnézeti kérdésekben elfoglalt eltérő állásfoglalásuktól.

A pártnak az új politikai viszonyoknak megfelelően felül kell vizsgálnia a vallásosságához való viszonyát.

1. Az MSZMP-nek belső reformjai során a korábbinál következetesebben kell érvényesítenie hirdetett valláspolitikai elveit, de ennél is tovább kell lépnie. Ha a párt el akarja kerülni a politikai frontállások világnézeti alapon történő megszerveződését, maga sem ragaszkodhat tovább zárt világnézeti közösség jellegéhez: világnézeti pártból programpárttá kell alakulnia. A párttagságnak ennek megfelelően nem lehet többé alapvető ismérve a világnézeti azonosulás a párt feltehetően marxista többségével: a párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Az MSZMP-nek így tagja lehet minden olyan állampolgár, aki programjával egyetért és tevékenységével elősegíti annak megvalósulását.

Természetesen az MSZMP nem mond le a marxista világnézet pozitív képviseletéről és aktív terjesztéséről, de tagjai körében is maximálisan tiszteletben tartja a más világnézeti meggyőződésű egyének jogait.

2. Ez a változás kétségtelenül új helyzetet eredményez az MSZMP és a hívő emberek viszonyában. Mindenkinek saját lelkiismereti ügye lesz, hogy milyen világnézeti indítékból követ szocialista célokat és tevékenykedik azok megvalósításáért. A vallásos párttagok nem másodrendű párttagok – velük a párt nem szegényebb lesz, hanem gazdagodik. E változással párhuzamosan természetesen fel kell számolnunk mindazokat a korlátozásokat és beidegződéseket, amelyek az egyházi szertartásokon való aktív részvételre, a párttagok gyermekének hitoktatására stb. vonatkoztak. Ezek a bizalmatlanság légkörét megteremtő, illetve fenntartó korlátozások eddig is politikailag hibásak voltak.

3. Az MSZMP-nek új tartalmú együttműködést kell kialakítani az önálló és független egyházakkal. Ennek keretében először is szükségesnek tartjuk, hogy az új politikai viszonyoknak megfelelően a párt és az állam egyházakhoz és a vallásossághoz való viszonyát határozottan szétválasszuk egymástól. Egy jogállamnak semlegesnek kell lennie az állampolgárok vallásos meggyőződését illető kérdésekben. Csak ezzel fejeződik be valóban az állam és az egyház szétválasztása, amelyet hazánkban a szocializmusnak kellett véghez vinnie. Tudomásul kell venni továbbá azt is, hogy egy parlamenti többpártrendszer keretében az MSZMP-nek nem lehet kizárólagos joga az állami egyházpolitika tartalmának a meghatározása. Ezért kezdeményezzük az állam egyházpolitikai tevékenységének tartalmi és szervezeti reformját, e tevékenység nyilvános társadalmi ellenőrzésének megteremtését, demokratikus érdekegyeztető fórumainak létrehozását.

4. Ezzel párhuzamosan törekszünk arra, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között új típusú, egyenrangú partnerségen nyugvó párbeszéd bontakozzon ki. Az egyházak és az MSZMP közötti kapcsolat kiegyensúlyozott alakítása érdekében lényegesnek tartjuk a rendszeres közös tanácskozások szervezését, a legfontosabb társadalompolitikai kérdésekről a legmagasabb szinttől a helyi politika szintjéig.

Az MSZMP véleménye szerint a jövőért hozott értelmes áldozatok, a közösségért végzett munka, az önmérséklet, a magas követelmények támasztása önmagunkkal és társainkkal szemben, a szolidaritás és sok más fontos erkölcsi alapelv lehet az a bázis, amelyre támaszkodva a vallásos emberekkel, az egyházakkal összefogva segíthetünk a társadalmat túllendíteni az erkölcsi válságon. Éppen a morális értékek jelentik a közös nevezőt a különböző világnézetű emberek között.

5. Az MSZMP új szellemű valláspolitikai koncepciójának részletes kidolgozására és elméleti megalapozására ösztönözni kell a marxista szellemű elméleti kutatásokat, és támogatni kell a hívők és marxisták elméleti dialógusait. Szükség van továbbá az elmúlt négy évtized hazai egyháztörténetének, valamin vallás- és egyházpolitikánk történetének tárgyilagos, kölcsönös vitákban történő feltárására és feldolgozására.

6. Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő intézményekben létre kell hozni egy olyan elméleti munkaközösséget, amely a megváltozott társadalmi körülmények között koordinálja, szervezi és folytatja az egyházakkal, vallásfelekezetekkel megkezdett párbeszédet, illetve kapcsolatot teremt a vallásosság kérdésében önálló arculattal rendelkező más csoportokkal.

II.

Az MSZMP kiemelkedő fontosságot tulajdonít annak, hogy hazánkban következetesen érvényesüljön a lelkiismereti és vallásszabadság. Ez a feltétele annak, hogy erősödjék a különböző világnézetű emberek között a kölcsönös megbecsülésen alapuló párbeszéd és együttműködés, amely elengedhetetlen nemzeti céljaink eléréséhez és társadalmi eszményeink megvalósításához.

A lelkiismereti és vallásszabadság elvét alkotmányunk eddig is deklarálta. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy érvényesülését törvény is biztosítsa és előmozdítsa. A Központi Bizottság a törvény céljaira és alapelveire vonatkozóan a következőket javasolja:

1. A törvény határozza meg a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság tartalmát és az érvényesülésükhöz szükséges garanciákat.

2. A törvény mondja ki, hogy mindenkinek joga van a lelkiismeret és a vallásszabadságra. Fogalmazza meg, hogy a lelkiismereti szabadság a vallásszabadságon túlmenően biztosítja az egyén számára a világnézet szabad megválasztását, illetve annak megváltoztatását.

E jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézeti meggyőződést valló állampolgárok és szervezeteik – köztük az egyházak is – nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák.

3. Segítse elő, hogy a különböző világnézetű állampolgárok magatartását a kölcsönös türelem, a humanista eszmék védelme és az alkotó együttműködésre irányuló cselekvés hassa át.

4. A törvény konzekvensen szerezzen érvényt annak az alkotmányos alapelveknek, mely szerint a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól.

Az állampolgárok egyházhoz való tartozását állami nyilvántartások a jövőben sem tartalmazhatják.

Az egyházak, vallásfelekezetek nem gyakorolnak állami funkciókat, az állam pedig elismeri és tiszteletben tartja függetlenségüket és autonómiájukat. Ugyanakkor a törvény tegye lehetővé, hogy az állam és az egyházak társadalmilag hasznos célok megvalósításában együttműködjenek.

5. A törvény szabályozza az állam és az egyházak, vallásfelekezetek viszonyát. Határozza meg az állami egyházpolitika szervezeti kereteit, biztosítsa az egyházak és vallásfelekezetek autonóm működésének feltételeit.

6. A törvény fogalmazza meg az egyházak, vallásfelekezetek jogi minősítését, határozza meg jogállásukat és ismerje el jogi személyiségüket. Mondja ki az egyházak, vallásfelekezetek egyenjogúságát.

7. A törvény nyilvánítsa ki a szülőknek azt a jogát, hogy kiskorú gyermekeik világnézeti neveléséről szabadon döntsenek. Ezzel összefüggésben az állam által létesített iskolák, nevelési intézmények mellett más oktatási, nevelési intézményeket is választhatnak annak érdekében, hogy gyermekeik nevelését saját meggyőződésükkel összhangban valósíthassák meg.

8. A törvény fogalmazza meg: e jog gyakorlása nem terjedhet ki az alkotmányos kötelességek teljesítése alóli mentességre és azt, hogy világnézeti meggyőződése, vallásos hite miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg.

A Központi Bizottság felkéri az MSZMP tagjait, valamennyi állampolgárt, az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek vezetőit és tagjait, a társadalmi szervezeteket és egyesületeket, hogy a törvényelőkészítő munka társadalmi vitája során javaslataikkal, észrevételeikkel járuljanak hozzá a törvényjavaslat kialakításához, segítsék elő, hogy az társadalmi egyetértéssel kerülhessen az Országgyűlés elé.

A Központi Bizottság javasolja az illetékes állami szerveknek, hogy a törvénnyel összhangban határozzák meg az állami egyházpolitika céljait, tartalmát és alakítsák ki annak szervezeti feltételeit.

Budapest, 1989. május 9.

Andics Jenő

(Andics Jenő)

***

Szószerinti jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1989. május 16-án megtartott üléséről

[…]

3. napirendi pont

Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz

Grósz Károly: (A mondat első részét nem rögzítette a szalag) … valláshoz, előadó Andics elvtárs. Sarkadi Nagy Barna és Nuber [István] elvtárs vesznek részt az ülésen. Mindhármukat üdvözlöm. Átadom a szót Andics elvtársnak.

Andics Jenő: Tisztelt Politikai Bizottság! Az anyag az előző vita alapján készült, és megpróbáltuk azokat a kérdéseket összefoglalni, amelyek a vitában, vita összefoglalójában az állásfoglalás részét kellett volna képezni. Az anyagot több fórumon is megforgattuk, az anyagnak a megfogalmazásában tudományos szakemberek is részt vettek, ennek ellenére egy önkritikával szeretném kezdeni. Az anyag egyes részei bikkfanyelven van[nak] megfogalmazva, illetve számos olyan idegen kifejezés szerepel, amelyet magyarítani lehet, nem hiszem, hogy egy-két eset kivételével a többinek benne kell maradnia. Ez stiláris kérdés. Egyetlenegy helyen látom ennek tartalmi részét is kicsit másképp megfogalmazónak, a világnézeti párt, programpárt ilyen fajta rövid megfogalmazása így egy állásfoglalás tervezetben nem biztos, hogy érthető, ezt más tartalommal, de kellene megfogalmazni. A stiláris változások egy részét már elkezdtük átvezetni, és a vita alapján az anyagot rövidesen, ha tartalmilag a Politikai Bizottság megfelelőnek ítéli, rendelkezésre tudjuk bocsátani. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Kinek van kérdése, elvtársak? Tessék, Szűrös elvtárs.

Szűrös Mátyás: Az ötödik oldalon van, a negyedik pont második mondatában egy olyan rész, hogy: „Az egyházak és az MSZMP között lényegesnek tartjuk rendszeres közös tanácskozások szervezését a legfontosabb társadalompolitikai kérdésekről a legmagasabb szinttől a helyi politikai szintekig.” Ezalatt mit értenek az előadók? A 6. oldalon pedig 6. pont: „Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő intézményekben létre kell hozni egy olyan elméleti munkaközösséget”, és így tovább. Szóval többet is egyszerre, pótolandó az Egyházügyi Hivatalt. Ez a két kérdésem volt.

Grósz Károly: Köszönöm szépen, tessék, további kérdés? Kérdés nincs. Tessék parancsolni.

Andics Jenő: Az első kérdésre válaszolva: ez a bekezdés arra vonatkozna, hogy amennyiben az egyháznak a karitatív szociális tevékenysége és egyéb más ehhez hasonló tevékenysége a jövőben kibontakozik, felső szinten és alacsonyabb szinteken más módon ugyan, de bizonyos egyeztető párbeszéd kialakítására szükség van szociálpolitikai kérdésekben helyi szinteken, helyi politikai tényezőkkel, mert hiszen itt mindenképpen bizonyos feladatmegosztás de facto kialakul, tehát nem ugyanaz a tematikájú rendszeres párbeszéd, mert a rendszeresség időtartamát sem lehet meghatározni, hanem ez a szükségesség döntené el, ezért szerepel ez ebben. A másik kérdésre (Szűrös: Itt közös tanácskozásokról van szó.) Igen, hát ez közös megbeszélés, legyen. A tanácskozás kifejezést javítjuk, értettem. A másik megjegyzésre azt válaszolnám, hogy itt ez sajnos egy kimaradás, intézmények egyikében szerepelt az eredetiben (Szűrös: Aha, értem.) Nem kívántuk itt megjelölni, hogy melyik intézményben. Az eredeti előterjesztésben a politikai főiskola szerepelt, de tekintettel a politika főiskola most beterjesztett koncepciójának az egyes pontjaira, ebben az előterjesztésben csak az intézmények egyikét fogalmaztuk volna meg. Nem az Egyházügyi Hivatal pótlandó, hanem azzal a funkcióval, ami a vallás eredeti, vallástörténeti, illetve konkrét vallásszociológiai kutatásokat, illetve a marxisták és a vallási kutatók, illetve az egyházak közötti ideológiai tudományos párbeszéd színterét jelentené.

Grósz Károly: Köszönöm szépen, ki kíván hozzászólni? Tessék, Major elvtárs.

Major László: Az első oldalon, itt a preambulumban én egy picit zavart érzek, a vallásosokról és marxistákról van-e szó. Azt mondja, hogy társadalmunkban nőtt a kölcsönös világnézeti tolerancia. Ha valóban erről a két kategóriáról van szó, akkor ezt elismerem, de a magyar társadalomnak ebben a pillanatban nem ez a jellemzője. Mint ahogy következő mondatban: „A társadalom világnézeti tagoltsága ma már nem fejez ki markáns politikai megosztottságot.” Ez így egyszerűen nem igaz a magyar társadalomra. Kivéve, hogyha, mondom, csak vallásosokról és marxistákról van szó, de ennél sokkal tarkább a társadalom képe. Itt Andics elvtárs említette, hogy túlságosan rövid és félreérthető a világnézeti, tehát ideologikus pártból programpárttá kell átalakulni. Hát osztom ezt a véleményét. A másik pedig az, hogyha fölmérték az anyag készítői, nem tartom magam sem fundamentalistának, sem konzervatívnak, de hogy mit jelent ez, hogy „nem lehet többé alapvető ismérv a világnézeti azonosulás a párt feltehetően marxista többségével”, hogy ez numerikusan mit jelent? Hány vallásos hívőt fogunk nyerni és hány párttagot vesztünk el ezzel a mondattal? Még egyet szeretnék, ez már csak filológiai jellegű. A 7. oldalon, a lap tetején: „a jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézeti meggyőződést való állampolgárok és szervezeteik, köztük az egyházak is nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák”. Azt hiszem, hogy ez egy jogi nonszensz, mert legalább az belekívánkozik, hogy az alkotmányosság keretein belül. Nem hiszem, hogy Jehova Tanúi, vagy bárki is szabadon terjeszthetné. Ez még Nyugat-Európában sincs így. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm, Lukács elvtárs.

Lukács János: Egyetértek az anyagban megfogalmazott törekvésekkel, és azzal is ugyanakkor, hogy szükséges az anyag még egyszeri áttekintése, átfésülése, talán a túlzásoktól kellene az anyagot mentesíteni. Nekem is egyik észrevételem még azon túl, amit Major elvtárs elmondott, hogy a társadalomban nemcsak a vallásosak és marxisták vannak, hanem vannak olyan emberek, akik nem is vallásosak, de nem is marxisták. Tehát valahogy ennek is kifejezésre kellene jutnia. A másik dolog, hogy alapvetően azt szögezzük le, hogy a lelkiismereti szabadság azt jelenti, hogy ne sértsük se a hívők meggyőződését, se a nem hívőkét, tehát se egyik, se másik ne legyen hátrány. Aztán ilyen kifejezések, ahol próbálunk érvelni, szinte agitálni, amikor már szerintem túlzásba visszük, hogy a vallásos pártok nem másodrendű pártok, velük a párt nem szegényebb lesz vagy gazdagodik, nem jó megközelítés, sértő. Nem indokolt, hogy részletezzük ilyen mélységig, hogy milyen vallási szertartáson nem volt helyes, hogy eddig részt vettek, és voltak kötöttségek. Fel kell oldani a kötöttséget egyházi szertartáson való részvétel alól. Szóval ilyen és hasonló. Nem akarok itt végig menni minden ilyen megfogalmazáson, amitől az anyagot meg lehetne szabadítani, és akkor világos MSZMP-állásfoglalás születhet arról, hogy mi a mi viszonyunk az egyházakhoz és a valláshoz. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Tessék, Szűrös elvtárs, utána Fejti elvtárs.

Szűrös Mátyás: Nekem csak két megjegyzésem van, az egyik az, hogy talán az értékelés túl szép képet mutat. Úgy kezdődik mindjárt az anyag, hogy „A Magyar Szocialista Munkáspárt három évtizedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve és a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult”. Hozzátenném, hogy mondjuk a szocialista világban. Tehát ez egy lényeges különbség. Tehát nem úgy en bloc [!] világviszonylatban és történelmileg, hát a polgári demokráciák ezen már túl vannak. Ugye történelmileg másképp alakult ez Franciaországban, a nagy francia forradalom után, tehát nem is lehet összehasonlítani. Magyarország egy félfeudális ország volt. És más volt az egyház szerepe, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Tehát itt lehetnénk szerényebbek, miközben el kell ismerni azt, hogy ez egy sikeres egyházpolitika volt, de azért túlzásokba sem szabad esni, mert azért ez is hullámzott. És ennek is különböző időszakai voltak. Itt igaz, hogy három évtizedről van szó, tehát az ’56-os utáni időszakról alapvetően. Ez az egyik megjegyzésem. Van benne önkritika a második oldalon, hogy az egyházpolitikában elért eredményeink azonban nem adhatnak okot önelégültségre. Tehát ez is benne van azért. Mégis ez a túl nagy történelmi érv nehogy megtévesszen minket. Ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy ugye itt törvény előkészítéséről van szó. Ezt talán meg kellene gondolni, hogy ezzel mikor lépjünk mi igazán színre. Nem tartom nagyon reálisnak, hogy ebben az évben ezzel komolyan foglalkozzunk. Annyi minden van a törvényalkotásban, és talán ez egy olyan téma, amiben a többpártrendszer keretében lenne célszerű színre lépni, ami a törvény előkészítést illeti. Ettől függetlenül az MSZMP-nek természetesen kell, hogy legyen saját, önálló egyházpolitikája, az kétségtelen, de én azt hiszem, hogy ebben az évben már, illetve az Országgyűlésnek ebben a ciklusában nehéz lenne ezt igazán jól előkészíteni. Ezen el kellene gondolkodni, én magam sem gondoltam ezt végig, hogy mitévők legyünk, mert először is szelektálni kell a törvénytervezetek között, illetve előkészítő munkában. Erre létrehoztunk egy ad hoc bizottságot, ugye, ezt is célszerű végiggondolni. Az alapelvek, amelyre épülne a törvénytervezet, alapjában véve rendben van, de azt hiszem, hogy visszatérve a második gondolathoz, hogy ez például nemzeti konszenzus kérdése. Itt ebben a kérdésben már, amikor a törvény-előkészítés stádiumába lépne az MSZMP saját egyházpolitikájával, itt szélesebb társadalmi bázisra kellett helyezni a munkát.

Grósz Károly: Köszönöm. Sarkadi Nagy Barna.

Sarkadi Nagy Barna: Tisztelt Politikai Bizottság! Kérem, ne tessenek a meghívotti státusszal való szerénytelen visszaélésnek tekinteni, hogy én ahhoz kérem szíves türelmüket, hogy ne csak és ne elsősorban az előterjesztett állásfoglalás-tervezethez szóljak hozzá, hanem az egész ügyhöz. Nem hosszan, természetesen. Én úgy gondolom, hogy rendkívül fontos és sürgős, hogy a Központi Bizottság ebben a kérdésben állásfoglalást fogadjon el, és ezt mielőbb a társadalom nyilvánossága elé terjessze. Ez így volt április 5-én is, persze, amikor legutóbb ezzel a témakörrel foglalkozott a Politikai Bizottság itt. Azóta azonban történt néhány igen fontos dolog, ami még sürgősebbé teszi az egész ügyet, a megtárgyalást és a nyilvánosságra hozatalt is. Én mindenekelőtt arra gondolok, hogy valamennyi olyan politikai erő és alternatív szervezet, amely nekünk a következő időszakban partnerünk, versenytársunk vagy ellenfelünk lehet, lázas sietséggel fogott hozzá saját egyházpolitikai koncepciójának megfogalmazásához, széles körben történő meghirdetéséhez. És nem önmagáért természetesen, hanem azért, hogy közelgő választási időszakra hívőket, egyházakat, egyházi vezetőket kíséreljen meg maga mögé állítani. Meg kell mondanom, hogy én is, meg munkatársaim is jó pár ilyen fórumon jelen voltunk, vitáztunk, részt vettünk ezekben az eseményekben. Látható, hogy nagy népszerűségre is tudnak szert tenni. A Magyar Demokrata Fórum megyénként, országszerte hozzálátott a kampányhoz, a Szabad Demokraták Szövetsége pedig, lekoppintva a törvény tervezett irányelveit, elkészítette saját törvénykoncepcióját. Egészen jó anyag. 90%-ban meg kell mondanom, lefedi azt, amit mi törvénytervezetet eddig éppen össze tudtunk állítani. A dologban az a probléma, hogy ők lépnek ki a közvélemény elé azzal, hogy ők a kezdeményezői az ügynek. A párt tehát csak követni tudja őket ebben az egészben. Sok más szervezet is fellép. Ezzel együtt a taktikának jellemző eleme, hogy az elmúlt időszak minden vélt vagy valóságos hibáját, egyházpolitikai problémáját természetesen az MSZMP nyakába igyekeznek varrni. Mindenért mi vagyunk felelősek és hibásak. Úgy kezdődnek a Demokrata Fórum összejövetelei, hogy tessék elmondani, kérem, milyen atrocitások érték önöket az utóbbi évtizedben az állam és a párt részéről. Mi majd begyógyítjuk fájó sebeiket. A kampány hallatlan mértékben fölerősödött. Külföld, Szabad Európa, BBC is sokkal hangosabban és erősebben támogatja mindezt, támad, mert ezt nyilvánvalóan a politika egy meglehetősen erős, sikeres eszközének tekinti. Grósz elvtárs az április 5-i PB-n elmondta itt, hogy az ’56 előtti időszakot meg kell tagadjuk, az utána következőt nem. Itt nem fordulatra, hanem változtatásra, korszerűsítésre van szükség. Van nemzetközi elismerése is ennek az egyházpolitikának. Németh elvtárs tegnap mondta el, hogy [Jozef] Glemp bíboros elismerősen nyilatkozik az ügyről. Az a Glemp bíboros, akit aligha lehet posztsztálinistának vagy akármi másnak tekinteni ebben az ügyben. Elnézést kérek, hogy ezt emlegetem. Sok és nagy a támadás a szétrobbantásra irányuló törekvés is ebben az ügyben most. Ezért is kellene most mielőbb lépni. Én úgy gondolom, hogy a következő dolgokra volna szükség a Központi Bizottság előtt vagy a Központi Bizottság hatáskörében. Mindenekelőtt jó állásfoglalásra. Elvtársak, én egyetértek Andics elvtárssal. Ez az állásfoglalás-tervezet nem jó, az első öt és fél oldalát teljesen újra kell csinálni. Magyarul nem a Központi Bizottságnak szól, nem a terem falai között kell maradjon, hanem kijusson a társadalom elé, s ha oda kerül, akkor ennek agitatívnak, meggyőzőnek, szépen, magyarul megírottnak kell lennie. Ez most nem olyan, ezt meg kell csinálni, hogy ennek feleljen meg. Másodszor: az állásfoglalás elfogadásával még nem történik semmi, hogyha nem tudunk az egész apparátusban és a testületekben annak a törekvésnek, hogy párbeszédet és együttműködést építeni, néha más szervezetek után futva is. Ha már ilyen a helyzet, hát kell utánuk futni, megoldani. Negyedszer: a törvény ügyében én máris késést érzek, és bár minden kapkodást el kellene kerülni, az előkészítettség állapota, a társadalmi vitára való felkészülés állapota is van olyan, hogy az Országgyűlés törvényalkotási programjának megfelelően az esztendő végéig odakerülhessen. Én azt hiszem, hogy nagyon kéne, de nemcsak az odakerülés, hanem az, hogy a mi pártunk fel tudja vállalni ezt a minden bizonnyal igen pozitív dolgot. Hogy a lelkiismereti és vallásszabadságban ilyen platformról törvény elfogadását kezdeményezi, én úgy gondolom, hogy kár volna kihagyni ezt a lehetőséget, minél előbb hozzálátni és elvégezni a már megkezdett munkát. Na, most az átépülés és átalakulás kérdéseivel is el vagyunk foglalva, és tudom, hogy a Politikai Bizottság idejét és figyelmét nem szabad és nem lehet terhelni szervezeti átalakulási ügyekkel, és ezzel a kormány a közeljövőben foglalkozni fog. Azt szeretném csak megjegyezni, hogy itt nincsen sterilen szervezeti kérdés tartalom és lényeg nélkül. És bocsássanak meg, még valamit. Biztosan többen tetszettek nézni a Paskai bíborossal készült közelkép interjút. Jó volt. Bizonyára az értékelés is kedvező lehet. Sokan mondják az elmúlt két napban egyházi vezetők, nem egyházi vezetők, és egyesek azt mondják, hogy ebben megnyilvánul az egyház kétezer éves bölcsessége, tapasztalata, kivárása, kiegyensúlyozottsága. Én azt mondom, hogy lehet, de nem elsősorban ez, mert ugyanez a kétezer éves bölcs egyház más országokban militánsan antikommunista. Nálunk is volt ilyen. És abban, hogy ez a tévéinterjú hangvétele ilyen lehetett, van bizonyos egyházpolitikai eredmény, amit kell és szükséges megőrizni. És elnézést, hogy ilyen hosszan szóltam.

Grósz Károly: Köszönöm szépen, tessék Jassó elvtárs

Jassó Mihály: Csak egy megjegyzést, mert az összes többi elhangzott, inkább talán kérdésként kellett volna feltenni. Nem tudom, hogy én értem-e félre, de egy kicsit sugallja számomra, hogy akár a szabad vallásoktatás is lehetővé válik az állami oktatásban. Nem tudom, hogy én jól értem-e ezt a papírt, mert azért ezen gondolkodni kellene.

Grósz Károly: Köszönöm. Berecz elvtárs.

Berecz János: Nekem három megjegyzésem lenne. Az első, hogy az osztálynak komolyabban kell vennie a Politikai Bizottsági ülésen elhangzottakat, mert legutóbb az állásfoglalás az volt, hogy rövid, de egy fennkölt megfogalmazású, az ügyhöz vagy a témához méltó, tehát nem sekélyesebb megfogalmazású, mint amire az egyház képes, kellene, és erre nem fordított figyelmet az osztály. A másik, hogy azt hiszem, a Sarkadi Nagy Barna elvtárs szenvedélyes figyelmeztetése fontos, hogy azt bizonyítsuk, hogy a párt jutott a következtetésekre egy eddig eredményes, nem tökéletes természetesen, de eredményes politikából vált, tehát túl sokáig nem várhatunk. A harmadik: itt a vallásos marxisták stb. dilemma abból jön minden fogalmazásnál, hogy állandóan úgy fogalmazunk, hogy hívők és nem hívők. Ezt a felosztást nem szabad elfogadni, ilyen nincs. Nagyon ritka az az ember, aki nem hisz valamiben. Tehát ez a felosztás, hogy hívő és nem hívő. Az más, hogy istenhívő és nem. Az egy másik megosztás. És itt vannak a zavarok, hogy vallásos és marxisták, de ez nem jó megosztás nyilvánvalóan, mert vallásos és nem vallásos. De jó kifejezéseket kell találni, csak azt a felosztást nem szabad elfogadni, hogy hívő és nem hívő, de megtaláljuk a megfelelő fogalmazást. Ami pedig a törvényt illeti, én egyetértek Szűrös elvtárssal, hogy később ez lehet nemzeti konszenzus, de azért az MSZMP lépjen ki azzal, hogy milyen törvény, a törvénnyel kapcsolatban milyen koncepciója van.

Grósz Károly: Köszönöm szépen, Nyers elvtárs.

Nyers Rezső: Én is azt hangsúlyoznám, hogy át kell fogalmazni, mielőbb kilépni vele, hiszen benne van az akcióprogramunkban is a dolog, ki kell ezt fejteni, még a választások előtt, jóval előtte. Az is kívánatos, hogy törvény is legyen belőle. A két dolgot tartok én szükségesnek tisztán megfogalmazni. Az egyik: az állam laikus jellege, miközben teljes szabadságot biztosít a vallások és az egyházak működésének. De az állam laikus maradjon. Most nem tudom, hogy hogy kell ezt a nép számára érthetően megfogalmazni, hogy megta... A második dolog az, hogy világnézetet ne adjunk fel ezen a címen. Itt van az a megfogalmazás, hogy világnézeti pártból programpárttá válunk. Ez így nem jó, csak mi a világnézetünket most precizírozzuk. Én így fogom fel a dolgot. Tehát politikai világnézet alapjára helyezkedünk, a marxizmus szempontjából ez véleményünk szerint a történelmi materializmus, de nem a dialektikus materializmusnak a természetet magában foglaló nem tudom micsodája. Az ingatag.[!] Például tartjuk magunkat ahhoz, hogy a Jézus-kutatások, ugye Marx idejében, a szent család, és aztán a marxisták, Kautsky, történelmileg vizsgálták, történelmi jelenségként a kereszténység eredetét. Ehhez mi tartjuk magunkat. De hogy aztán végső fokon van-e Isten vagy nincs Isten, ez számunkra nem fontos kérdés. Énszerintem ez a mi lényegünk. Nem jelentjük ki, és akkor legyenek vallásosak, akik hinni akarnak. A tapasztalat egyébként az, hogy a születés és halál misztériumával ugye, nem tud mit kezdeni az emberiség. Tehát metafizikai kérdések nem tartoznak a marxizmus filozófiájának a körébe. Én ezt akartam. Köszönöm szépen.

Grósz Károly: Köszönöm. Senki többet? Kérem, elvtársak, azt javaslom, hogy tűzzük ki célul, hogy a júniusi Központi Bizottsági ülésre bevisszük ezt, addig nem kell újból visszahozni ide a testület elé, hanem az osztály készítse el, és majd jóvá fogjuk hagyni. Na, most, amit a Sarkadi Nagy Barna elvtárs mondott, az igaz. Ezen a téren is egy versenyfutás is ki fog bontakozni. Nekünk korábbi felfogásunkkal összhangban járnunk kell a magunk útját. Nem hiszem, hogy nagyon szavazni kellene az MDF-fel, meg másokkal, szabad demokratákkal, meg keresztény pártokkal itt a célegyenesben. Olyan okmány kell, ami háromfelé üzen. Először üzen a párttagságnak, mert valljuk be, itt bizonyos fokú, legalábbis magatartásbeli, felfogás- és magatartásbeli módosítás van. Inkább nálunk van felfogásbeli módosulás, semmint a tagságnál van magatartásbeli változás. Mert azért ezt, ahogy itt az anyagban van, hogy új helyzetet eredményez az MSZMP a hívő emberek viszonyában, kérem, ezt az emberek már lerendezték. Ezt a mi agyunk meg a mi politikai dekorációnk nem rendezte le. Az emberek ezt szépen, higgadtan, nyugodtan az elmúlt években lerendezték. De akkor is kell lennünk egy üzenetünknek a párttagság felé, hogy már legalább, amit eddig szemlesütve eltűrtünk, azt most már normálisan kezeljük. És ezt a farizeuskodást, amit intézményesítettünk a párttagság felé évtizedeken keresztül, azt nem akarjuk tovább folytatni. A másik: üzenni kell az egyháznak is ezzel az okmánnyal. Mégpedig azt kell megüzenni, hogy mi változatlanul együtt akarunk velük működni. Azért mondom, hogy változatlanul, mert ha valami, mindegy, hogy hogy minősítjük, itt az árnyalatok persze fontosak, de hát egymás között vagyunk, azért nekünk nem kell szégyenkeznünk az ’56 utáni egyházpolitikáért. Azért nem kell szégyenkezni. Nem sok van a politikai palettán, de agrárpolitika, ez, meg még egy-két dolog, aztán nincs nagyon tovább, amiért nagyon újra kellene gondolni. Itt nem kell szégyenkezni, de az egyháznak azt tudnia kell, hogy mi itt változatlanul az együttműködés hívei vagyunk. És a harmadik, amerre üzenni kellene, az a pártonkívüliek, a pártonkívüliek tömege énszerintem, akiknek pedig tudniuk kell, hogy családon belül is szívesen várjuk őket, ha a politikai követelményeinket és normáinkat elfogadják, és a mi feltételrendszerünkben nem első helyre kerül a világnézeti követelmény. Hát én ebben látom tulajdonképpen az átrendeződést. Ha ezt kulturáltan, szépen meg lehet fogalmazni, akkor ez sokat hozhat, ez egy deklaráció, elvi állásfoglalás, és hát ennek a vége alkalmas arra, hogy a törvényalkotók számára is a párt álláspontját kifejtse. Na, most hát itt bizonyára úgy lesz, ahogy itt elhangzott, hogy itt valami nagyon sok különbözőség nem lesz a különböző orientációk álláspontja között. Nincs sok mozgásszabadság ebben tulajdonképpen. Nincs sok mozgásszabadság. Ám mondjuk, a keresztény pártok, mondjuk néhány dolgot nyilvánvaló másként fognak megközelíteni. De a politikai struktúra zöme egy nyomvonalon fog haladni, itt nekünk a saját voksunkat le kell tenni. Ez persze nem pásztorlevél, de azért hát valahogy a tartalomnak meg a formának itt közelíteni kellene egymáshoz, ezért jó lenne erre energiát fordítani. Én azt javaslom, hogy ennek szellemében hagyjuk jóvá. Na, most abba ne menjünk bele, ami itt felvetődött, az átszerveződéssel együtt járó gondok. Ezt mi részben ismerjük, részben tudjuk, hogy még megoldásra vár, a kormányzatban dolgoznak rajta, úgyhogy mi ezt a politikai okmányt fogadjuk el, és a Központi Bizottság júniusi ülésére tűzzük napirendre. Egyetértünk ebben? Andics elvtárs, jó így? (Andics: Rendben van.) Jó, akkor vegyétek kézbe, és szépen csináljátok meg. Jó. Köszönjük szépen. Te maradsz, [Andics] Jenő. Foglalj helyet.

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

ÁLTALÁNOS ELNÖKHELYETTES

[Kézírással]

Sarkadi Nagy Barna elvtárs

személyesen vitte el V. 18.

Nyers Rezső elvtársnak

államminiszter

Kedves Nyers elvtárs!

A Politikai Bizottság legutóbbi, egyházpolitikát tárgyaló ülésein elmondott felszólalásai bizonyították, hogy Nyers elvtárs az ügyet jól ismeri és pontosan érti. Ezért fordulok Önhöz.

A kabinet mai ülése tárgyalja az állami egyházpolitikai munka szervezetének kérdését. Ez nem szerkezeti-szervezési ügy, a jövőre szólóan meghatározza a munka tartalmát is. A javaslat látszólag alternatív megoldásokat tartalmaz, következtetései mégis arra irányulnak, hogy az állami egyházügyi munka az átalakuló Művelődési Minisztérium szervezeti keretei között folyjék.

Ezt a megoldást nem tartom jónak, ugyanis:

1.)    A „laikus állam”, illetve az állam és az egyházak teljes szétválasztása érdekében olyan szervezeti megoldás kell, amely eleve lehetetlenné teszi az apparátus számára a hatósági jogkörök gyakorlását. Törekvéseink hitelességét is bizonyítaná a kormány mellett létrehozandó egyházügyi titkárság. A hatósági jogkörökkel rendelkező minisztérium keretei közötti működés ennek ellenkezőjét tenné lehetővé.

2.)    Természetes, hogy az egyes tárcáknak foglalkozniuk kell a területükre eső egyházi tevékenység szakmai felügyeletével (pl. iskolák, egészségügyi- és szociális intézmények, műemlékvédelem, környezetvédelem, nemzetközi kapcsolatok), de éppen ezért nem rendelhető ez a munka csak egy tárcához.

Szükség van az állami munka összehangolására, tehát nem irányító, hanem koordináló és politizálni is képes központi szervre, valamint tárcaközi egyeztetésre.

3.)    Az iskolák államosítása előtt ezernél több egyházi iskola működött az országban, tehát az oktatásügy volt az állam és az egyházak együttműködésének legfőbb területe. Ez igazolta a Vallás- és Közoktatási Minisztérium létét. Ma ez nem így van és a közeljövőben sem várható, még akkor sem, ha nőni fog az egyházi iskolák (ma tíz ilyen iskola működik) száma. (Az egészségügyi és szociális intézmények száma többszöröse az iskolákénak.)

4.)    Egy tárca keretei között az egyházak nem találnak olyan partnerekre, akik, az adott minisztérium hatáskörén kívül eső ügyekről is tudnának tárgyalni. Ezért teljesen önálló kapcsolatrendszert építenének ki az államigazgatás minden ágával. Ez állami szempontból nem kívánatos. (Kérem, ne értsen félre: nem ellenőrizni és irányítani kell őket, ellenkezőleg: segíteni és koordinálni a kapcsolatot, ugyanakkor egyértelműen képviselni az állam érdekeit.)

Nyers Elvtárs!

Magam is kezdeményezője vagyok az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésének, de éppen az állami egyházpolitikai és a kormányzati munka érdekében tartom helyesnek a Minisztertanács mellett működő titkárság létrehozását. Nem helyeselhető, hogy csak államigazgatási, szervezési alapon szülessen döntés az ügyben. Sajnos a kabinetülésen nem mondhatom el érveimet, ezért arra kérem Önt szíveskedjék mérlegelni a fentieket.

Budapest, 1989. május 18.

Köszönettel és elvtársi üdvözlettel

Sarkadi Nagy Barna

9. A Minisztertanács Kabinetülésének előterjesztése és határozata

Németh Miklós

Nyers Rezső

Glatz Ferenc

dr. Horváth István

Kárpáti Ferenc

A tárgyalt témák:

[…]

Előadó: dr. Raft Miklós

A Minisztertanács Kabinetje az előterjesztett javaslatokkal egyetértett és a következő állásfoglalást hozza:

a.) Az Állami Egyházügyi Hivatallal kapcsolatban. – El kell készíteni az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésére vonatkozó törvényerejű rendelet tervezetét és az be kell nyújtani az Elnöki Tanács júniusi ülésére. – Javaslatot kell készíteni a Minisztertanács részére, a Minisztertanács elnökének vezetésével létrehozandó „Országos Vallásügyi Tanács’ megalakítására. – Az Állami Egyházügyi Hivatal által ellátott tevékenység mintegy 90%-a megszüntethető, illetőleg az egyházak autonómiájában feloldható. A megmaradó feladatköröket (például az egyházi támogatások felosztása, különböző alapítványok felügyelete, stb.) a Vallásügyi Tanács Titkársága teendőit is ellátó, a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt működő „Egyházügyi Titkárság” végezze. Át kell tekinteni, hogy maradnak-e egyedi hatósági döntési hatáskörök, amennyiben igen, meg kell vizsgálni ezeknek a Művelődési Minisztériumhoz való áttelepítése lehetőségeit. Rendező elvként kell alkalmazni, hogy az Egyházügyi Titkárság a Minisztertanácsra tartozó ügyek előkészítéseivel, egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozzék, az egyedi hatósági jogkörök pedig a művelődési miniszterhez kerüljenek. Az Egyházügyi Titkárság létszámát a kimutatható feladatokhoz mérten, legfeljebb 5-8 főben lehet meghatározni. ***
 

[…]

MINISZTERTANÁCS HIVATALÁNAK

ELNÖKE

00356/TÜK/1989

Szigorúan Titkos!

Készült:20 példányban

12. sz. példány

a Minisztertanács Kabinetje részére

az állami egyházügyi tevékenység, az ifjúsági és a sport ügyei igazgatásának korszerűsítésével kapcsolatos szervezeti intézkedésekre vonatkozó javaslatról

A közelmúlt kül- és belpolitikai eseményei, a társadalmi pluralizmus egyre erőteljesebb artikuláló igényei, a nyílt politizálási törekvések szükségessé teszik az állami egyházpolitika, s ezen belül az állami egyház igazgatási tevékenység felülvizsgálatát, s a megváltozott politikai helyzettel összhangot teremtő szervezeti és tartalmi reformját.

Szintén az előbb említett társadalmi folyamatok keretében, különösen az ifjúság köreiben egyre markánsabban fogalmazódtak meg azok a kritikus észrevételek, amelyek az állam, de elsősorban a kormány ifjúságpolitikáját, az ifjúság érdekében tett intézkedéseket, illetve ezek hiányát kifogásolják, de egyre figyelemre méltóbbak a sportigazgatásra vonatkozó hasonló megnyilvánulások is. E „kívülről érkező” bíráló gondolatok lényegében alátámasztják a kormányzati korszerűsítés munkálatainak korábbi megállapítását, mely szerint az Állami Ifjúsági és Sporthivatal nem képes, illetve nem alkalmas feladatai ellátására.

Mindezek a körülmények indokolják, hogy e két terület központi igazgatásának, korszerűsítését a harmadik szakaszból kiemelve, már az idén végrehajtsuk, annál is inkább, mert az érintett területek határozottan elkülöníthetők a harmadik szakasz gerincét képező funkcionális igazgatási körtől. A döntés halogatása ugyanakkor jelentős politikai veszteséget eredményezne.

A kormányzati irányítás átalakítása a korszerűsítés jegyében, s az ezt biztosítani hivatott meghatározott alapelvek alapján történik, melyek közül a jelenlegi kérdések tárgyilagos megítéléséhez az alábbiak kiemelése indokolt:

Az egyházakkal kapcsolatos jövőbeni állami befolyásolás szervezeti formáinak meghatározásánál abból kell ki indulnunk, hogy a politikai intézményrendszer átalakítása részeként szükségszerűen vetődik fel az állami egyházügyi tevékenység teljes reformja, melynek eredményeként meg kell teremteni az állami egyházpolitika nyilvánosságát. Az állam és az egyház kapcsolatának elsősorban a párbeszéden kell alapulnia, s az adminisztratív eszközöket a minimálisra kell csökkenteni. Mindezek a változások indokolják az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, s az állami egyházügyi igazgatás új szervezeti kereteinek kialakítását.

A társadalmi konzultáció, az érdekegyeztetés, s az egyházakkal történő nyílt párbeszéd fórumaként célszerű létrehozni az „Országos Vallásügyi Tanácsot”. Ily módon is lehetővé kell tenni, hogy a magyarországi egyházak, felekezetek, és vallásos közösségek intézményes formában is felszínre juttathassák sajátos érdekeiket, azokat egymás előtt is ismertté tegyék, egyeztessék érvényesítésük érdekében hatást gyakorolhassanak az államhatalomra. A Tanács konzultatív testület, melynek vezetői és a Magyarországon törvényesen működő felekezetek felkért képviselői.

Eltérőek az álláspontok abban, hogy milyen szinten létesüljön a Tanács, illetve, hogy ki legyen annak elnöke. E téren a (leendő) köztársasági elnök, a Minisztertanács elnöke, valamint a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter egyaránt számításba jöhet. A jelenlegi állami, államigazgatási struktúránkra figyelemmel a Tanács a Minisztertanács elnöke, vagy az államminiszter mellett hozható létre. A testület funkciói azonban leginkább a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter profiljában állnak összhangban. E megoldás biztosítaná a magas szintű folyamatos állami részvételt, a megfogalmazott igények kormányzat irányába történő közvetítésért, s a kellő társadalmi presztízst is.

Az előzetes felmérések szerint az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésével egy időben államigazgatási hatáskörének mintegy 90%-a felszámolható. Más megfogalmazásban ez azt is jelenti, hogy a jövőben önálló egyházi szervezetre nincs szükség, de valamely központi rendszer részeként működnie kell olyan kis létszámú egységnek, amely egyház igazgatási és vallásügyi tárgyban államigazgatási hatásköröket gyakorol. Tekintettel a feladat jellegére ilyen egység csak miniszteri, vagy államtitkári szint mellett alakítható ki.

Az előbbiek fényében a következő megoldások képzelhetők el:

a.) A megmaradó egyház igazgatási feladatokat valamely meglévő minisztérium szervezeti keretében látják el. (Itt elsősorban a Művelődési Minisztérium, vagy esetleg a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium jöhet számításba.) E megoldás előnye, hogy az egyházi ügyek képviselete miniszteri szintre emelkedne, direkt kormányzati képviseletet nyerne, s figyelemmel az egyházak egyre fokozódó humánszolgáltatásaira, komplex jellegű igazgatási kapcsolatot, gördülékenyebb együttműködést eredményezne. Ugyanakkor elkerülnénk azt a veszélyt, hogy az ÁEH megszüntetését, s egy igazgatási feladatokat ellátó új szerv létrehozását a külvilág csupán a Hivatal más szervezetbe történő áttolásaként értékelje.
Hátránya ennek a megoldásnak, hogy az egyházügyek igazgatása az általános szakmai képzettségen túl olyan speciális ismereteket is igényel, melyekkel jelenleg egyik minisztérium sem rendelkezik.

b.) Másik lehetőség szerint a Minisztertanács hivatala keretein belül létrejönnek a Minisztertanács Egyházügyi Titkársága, mely ellátná az Országos Vallásügyi Tanács működésével kapcsolatos teendőket, továbbá az egyházügyi igazgatás mindazon „háttér-feladatait”, amelyek gyakorlása nem igényli az önálló központi államigazgatási szervi jogállást. Ebben az esetben a vallásigazgatással kapcsolatos valamennyi konkrét államigazgatási hatáskör a Minisztertanács Hivatala elnökének kellene gyakorolnia.
 

Hátránya e megoldásnak, hogy tovább tagolná a már amúgy is túlfeszített Minisztertanács Hivatala szervezeti kereteit, olyan profilidegen tevékenységet kívánna integrálni egy alapvetően törzskari szervezetbe, melynek ellátása idegen e szervtől, s lényegét illetően szakigazgatási tevékenységnek tekinthető. A Minisztertanács Hivatalának elsődleges feladata a kormány tisztségviselői munkájának a támogatása, s nem vállalhat fel konkrét szakigazgatási teendőket. Ezt támasztják alá a sajtóigazgatás eddigi tapasztalatai is. A Minisztertanács Hivatalát a jövőben is a tiszta törzskari szervezet irányába kívánatos fejleszteni, s minden ettől eltérő elképzelés ellentétes a szervezet alapfunkciójával, s a kormányzati irányítás korszerűsítésének elveivel is.

Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésének eredményeként az előzetes számítások szerint – a választott szervezeti megoldástól függően – kb. 30-35 státus megtakarítására nyílik lehetőség.

[…]

Budapest. 1989. május 11.

(dr. Raft Miklós)

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

Feljegyzés

A Kormány június 5-i ülésén több javaslat elhangzott az állami egyházpolitika szervezetének ügyéről. Egyes miniszter elvtársak véleménye szerint csak a Művelődési Minisztérium keretei között és teljesen új apparátussal képelhető el a munka továbbvitele. Hivatkoztak egyházi személyek véleményére s.

Németh elvtárs összefoglalójában hangsúlyozta, hogy az előkészületeket a kabinet ülésen kialakított álláspont szerint kell végezni, azaz előterjesztést kell készíteni a miniszterelnök vezetésével működő Országos Vallásügyi Tanács, a kormány Egyházügyi Titkársága létrehozására és számba kell venni a Művelődési Minisztériumnak átadandó hatósági jogköröket. Ez a munka folyik.

A döntés előkészítés folyamatát ugyanakkor hangulati elemek is befolyásolják. Ezért fontosnak tartom, hogy Németh elvtárs szíves figyelmébe ajánljak néhány tényt.

Budapest, 1989. június 7.

Sarkadi Nagy Barna

11. Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése és a Vallásügyi Tanács létrehozása

ELŐTERJESZTÉS

a Minisztertanácshoz

az Állami és Egyházügyi Hivatal és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal megszüntetésével kapcsolatos szervezeti és átmeneti intézkedésekről

A Minisztertanács korábbi ülésén döntött arról, hogy a kormányzati munka korszerűsítése keretében javasolja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának az Állami Egyházügyi Hivatal és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal megszüntetését. A javaslat elfogadása esetére, s a korszerűsítési elképzelések realizálására további szervezeti, hatásköri és átmeneti intézkedések szükségesek.

1. A sportigazgatás központi kormányzati irányítását a jövőben a művelődési miniszter látja el. A terület igazgatási sajátosságainak érvényesülése érdekében célszerű, ha a miniszter e feladatait speciális, e célra létrehozott szerv útján gyakorolja, ezért Országos Sporthivatal létesül. A Hivatal a Művelődési Minisztérium szervezeti keretébe tartozik, de különleges jogállását, s ennek révén viszonylagos önállóságát az biztosítja, hogy a Minisztertanács hozza létre, önálló költségvetéssel rendelkezik és elnöke a művelődési miniszter sport ügyekben illetékes helyettese. Az Országos Sporthivatal létesítéséről rendelkező minisztertanácsi rendelet tervezetet az előterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza.

2. Az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnésével egy időben az egyházak tevékenységével, illetve a vallás gyakorlásával kapcsolatos Államigazgatási hatáskörök jelentős mértékben csökkennek, de szűk körben bizonyos feladatok továbbra is megmaradnak. Ezek ellátása miniszteriális szintet igényel, s jelenleg központi közigazgatási struktúránkban elsősorban a Művelődési Minisztérium, illetve a művelődési miniszter profiljába illeszthetők. E hatáskörök átcsoportosítása és a sportigazgatás I. pontban jelzett változásai szükségessé teszik a művelődési miniszter feladat- és hatásköréről szóló minisztertanácsi határozat módosítását. Az erről szóló minisztertanácsi határozat módosítását. Az erről szóló minisztertanácsi rendelet tervezetet az előterjesztés 4. sz. melléklete tartalmazza.

3. A jövőben a Kormány és a különböző egyházak, felekezetek, vallási közösségek kapcsolatának mellérendeltsége, a párbeszéden és a kölcsönös együttműködésen kell alapulnia. A Kormány egyházpolitikai elképzeléseinek kialakításában figyelembe kívánja venni az érintettek véleményét, ezért a lelkiismereti- és vallásszabadság gyakorlásával összefüggő kérdések megvitatására, véleményezésére a Kormány tanácsadó szerveként, a Minisztertanács elnökének vezetésével Országos Vallásügyi Tanács létesül.
Az erről szóló minisztertanácsi határozat tervezetet az 5. számú melléklet tartalmazza.

4. Mivel az Állami Egyházügyi Hivatal által ellátott feladatok zöme megszűnik, lehetőség van a hivatal jogutód nélküli megszüntetésére. Az elképzelések szerint – az erre az esetre vonatkozó jogszabályi lehetőséggel élve – a megszűnéssel egy időben a Hivatal valamennyi olyan munka-vállalójának, akiknek további alkalmazására nincsen mód, felmondunk. Ugyanakkor az elhelyezkedési nehézségek csökkentésére, s méltányossági szempontokra, valamint a szakszervezet álláspontjára is figyelemmel, kívánatos az érintettek felmondási idejét egységesen 6 hónapban megállapítani. A felmondási idejüket töltő munkavállalók tekintetében a munkáltatói jogokat a Minisztertanács Hivatalának elnöke fogja gyakorolni.
Az erről szóló rendelkezéseket az előterjesztés 3., 4. sz. mellékletei tartalmazzák.

5. Az Országgyűlés a közelmúltban hozott határozatában kötelezte a Kormányt arra, hogy a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter vezetésével dolgozza ki átfogó ifjúságpolitikai koncepcióját és ezt terjessze az Országgyűlés elé. Erre figyelemmel a megszűnő ÁISH ifjúsági ügyekkel összefüggő feladatainak végleges telepítése nem célszerű. Az ifjúsági igazgatás jövőbeni szervezeti kereteinek kialakítására csak e koncepció elfogadását követően lesz lehetőség.

Addig is szükség van azonban az ügyek átmeneti vitelére, a korábban vállalt kötelezettségek teljesítésére és a Központi Ifjúsági Alap működtetésére. Mivel ez utóbbit az ÁISH funkcionális osztályai kezelik, továbbá a sport és az ifjúság igazgatásának pénzügyei ma még több területen összefonódnak, az átmeneti időszak feladatai igazgatási – és pénzügytechnikai szempontból úgy láthatók el a legegyszerűbben, ha erre szintén a művelődési miniszter kap megbízást. Ezért a művelődési minisztert fel kell hatalmazni a feladatok végzésére, s a gördülékeny megoldás érdekében célszerű az ÁISH ifjúsági ügyekkel foglalkozó elnökhelyettesét megbízni az ügyek átmeneti vitelével.

Az erre vonatkozó rendelkezéseket az előterjesztés 3., 4. sz. mellékletei tartalmazzák.

A két országos hatáskörű szerv megszüntetése számos személyi és anyagi kérdést vet fel és szervezeti feladatok ellátását teszi szükségessé. Ezek megoldásával a művelődési minisztert és a Minisztertanács Hivatalának elnökét kell megbízni.

Az erre vonatkozó rendelkezéseket az előterjesztés 4. sz. melléklete tartalmazza.

Budapest. 1989. június 21.

(dr. Raft Miklós)

***

4. sz. melléklet                                                                                      Közli: Magyar Közlöny

A MINISZTERTANÁCS

1. Az Állami Egyházügyi Hivatal és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal megszűnésével, illetve az Országos Sporthivatal létrehozásával összefüggésben felmerülő személyi és tárgyi kérdéseket 1989. december 31-ig kell megoldani.

Felelős: művelődési miniszter

Minisztertanács Hivatalának elnöke

2. Az 1. pontban említett hivatalok megszűnéskor meglévő létszámát és bérkeretét – az Állami Ifjúsági és Sporthivatal állományából a sportági szakszövetséghez, illetve a Magyar Olimpiai Bizottsághoz átcsoportosításra kerülő létszám és bérkeret kivételével (az 1989. július 1-jei állapot szerint: 132 fő)a Minisztertanács zárolja azzal, hogy az Országos Sporthivatal, illetve az ifjúsági ügyek központi feladatait ellátó szerv működéséhez szükséges létszámot e keretből kell kielégíteni. A zárolt létszám 50%-át kitevő része a Minisztertanács tartalék alapját képezi, melynek felhasználásáról a Minisztertanács elnöke dönt. 3. A művelődési miniszter 1989. augusztus 31-ig tegyen javaslatot a Minisztertanács elnökéhez az Országos Sporthivatal létszámáról. 4. Az Állami Egyházügyi Hivatal azon volt dolgozók tekintetében, akik felmondási idejüket töltik, a munkáltatói jogokat a Minisztertanács Hivatalának elnöke gyakorolja. 5. A dolgozók munkajogi helyzete szempontjából az Állami Ifjúsági és Sporthivatal megszűnésével illetve az Országos Sporthivatal létrehozásával, valamint a központi ifjúsági feladatok átmeneti ellátásával kapcsolatos intézkedések a munkáltató elnevezése módosításának minősülnek. 6. Ez a határozat 1989. július 1-jén lép hatályba. Budapest, 1989. június 26. (Németh Miklós)a Minisztertanács elnöke
***


I.

A Minisztertanács 1092/1989. (VI.30.) MT számúhatározata az Országos Vallásügyi Tanácsról 1.) A Minisztertanács a lelkiismereti – és vallásszabadság érvényesülése érdekében, az állam és a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek közötti kapcsolatokkal összefüggő kérdések, s az ilyen tárgyú, különösen nagy jelentőségű kormányzati döntések véleményezésére és előkészítésére a Kormány tanácsadó szerveként Országos Vallásügyi Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) létesít. 2.) A Tanács feladatai: a.) figyelemmel kíséri a lelkiismereti- és vallásszabadság érvényesülését, időszakonként átfogóan értékeli e jogok megvalósulásának helyzetét,b.) megvizsgálja a Kormány, illetve a Tanács tagjai által kiemelkedő fontosságúnak tartott, s a lelkiismereti – és vallásszabadság érvényesülésével összefüggő kérdéseket. c.) elősegíti az állam és az egyházak, felekezetek, vallási közösségek közötti kapcsolatok ápolását, javaslatokat tesz az ezzel összefüggő állami feladatokra,d.) ajánlásokat fogalmaz meg az állami szervek számára a feladatkörébe tartozó kérdéseket érintő jogszabályok alkotására, intézkedések megtételére,e.) elősegíti a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek közötti folyamatos együttműködést, véleménycserét, érdekegyeztetést. 3.) A Tanács
elnöke: a Minisztertanács elnöke.

elnökhelyettese: a művelődési miniszter,

titkára: a Minisztertanács Egyházpolitikai

Titkárságának vezetője.

tagjai: – a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter

– a Minisztertanács elnökének felkérésére alapján, a Tanács munkájában részt venni kívánó valamennyi magyarországi egyház, felekezet, vallási közösségi képviselői. 4.) A Tanács szükség szerint, de legalább félévenként egyszer tart ülést, az ülésekről a Tanács elnöke tájékoztatja a Minisztertanácsot. 5.) A Tanács maga határozza meg ügyrendjét, munkatervét. 6.) A Tanács működésével összefüggő titkársági feladatokat a Minisztertanács Hivatala Egyházpolitikai Titkársága látja el. 7.) Ez a határozat 1989. július 1. napján lép hatályba.

a Minisztertanács

elnöke