50 éve épült a berlini fal [1]

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

Bevezetés

1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és

. Az akkori keleti politikai megítélés szerint Nyugat-Németországot meg kellett fosztani attól a lehetőségtől, hogy Nyugat-Berlinből bármilyen módon is akadályozza a Német Demokratikus Köztársaságban folyó szocialista építést, valamint azt, hogy a nyugati propaganda hatására állampolgárok hagyják el Kelet-Berlint és az NDK-t. Augusztus 13-án a Kelet-Berlint Nyugat-Berlintől elválasztó határvonalat egyszerűen államhatárrá alakították, és korlátozott számú átkelő pontot állapították meg. Az NDK határain és Nyugat-Berlin nyugati határain olyan ellenőrzést vezettek be, mint akármilyen más szuverén állam határán szokásos volt.

Forrásközlésünkben emlékezve az 50 évvel ezelőtt történtekre, a Magyar Országos Levéltárban található külügyi dokumentumokra alapozva megpróbáljuk bemutatni a fal építéséhez vezető eseményeket és reakciókat, koncentrálva Berlin helyzetére, az azt körülvevő nemzetközi hidegháborús feszültségre. A téma nemzetközi beágyazottsága és fontossága miatt a történész szakma a német kérdést az európai hidegháborús hatalmi politika kontextusában vizsgálta. Nyugat-Európában és 1990 után Magyarországon számos tanulmány és dokumentumgyűjtemény látott napvilágot a kérdésről, azonban még igen sok az ún.

A szakirodalom tanulmányozása után megállapítható, hogy a berlini fal felépítéséről jelenleg sokkal kevesebb információval rendelkezünk, mint annak lebontásáról és az oda vezető folyamatról. A tanulmány alapjául szolgáló források közül több már napvilágot látott Ruff Mihály , aki tanulmányában a berlini magyar nagykövetség 1961. évi jelentéseit vette alapul, amelyek közül többre itt is hivatkozunk. A berlini magyar nagykövetség jelentései a német kérdésnek és ezzel párhuzamosan az NDK és az NSZK kül- és belpolitikai eseményeinek összefüggésében Berlin státuszának mindig is kiemelt figyelmet biztosított, és értékes jelentésekkel látta el a A jelentések azért is fontosak számunkra, mert tükrözik az adott politikai helyzet és a tömeghangulat romlását. Írásunkban egyes dokumentumokat fontosságuk miatt másodszor Elsősorban olyan dokumentumokat válogattunk, amelyek leginkább tükrözik az 1950-es évek és az 1961. év emblematikus eseményeit, nemzetközi és belpolitikai kérdéseit, mint például a disszidensek és az ún. „határjárók" problémája. Különösen érdekes egy 1961. decemberi rejtjeltávirat, amely egy külügyminisztériumi utasítás alapján bemutatja a berlini nagykövetségen és a kereskedelmi kirendeltségen - békés, kritikus (rendkívüli állapot) és háborús időszak esetén - kötelezően végrehajtandó intézkedések .

Megszállási övezetek (zónák)

MOL XIX-J-1-k NSZK Admin (1945-64)

Berlin kérdése 1945 után

1945 májusában a szövetséges hatalmak fegyveres erőinek győzelme után a Berlint elfoglaló Vörös Hadsereg a város nyugati területének megszállási feladatait átadta a nyugati szövetségeseinek. Berlin területének 53,9%-a, népességének pedig 62,9%-a került a nyugati államok (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország) ellenőrzése alá. Az 1945. július 17-én megtartott potsdami értekezleten a szövetséges hatalmak megerősítették a négyhatalmi megszállási rendszert, azonban a központi német kormányzás megalakítását elodázták. Mindezek ellenére a szövetséges hatalmak a megszállás időszakában is egységes gazdasági egésznek tekintettek Németországra. Az 1946-47. évekre azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Németország és Berlin a már felvillanó hidegháborús ellentétek gócpontjában

A Szovjetunió ugyanis több ízben megpróbálta elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel a berlini megszállási övezeteiket, amelynek kudarca miatt 1947-re Berlinben fokozatosan kiépült a műszaki határzár. Nagyon is helyénvaló Ruff Mihály állítása, „Berlin mindkét fele természetesen terepe volt a politikai harcnak, ideológiai konfrontációnak, a hírszerzésnek és a katonai jelenlétnek, feszültségnek."

A második világháború végeztével lényegében kevesen számoltak a kelet-nyugati irányú kapcsolatok ilyen rövid időn belül bekövetkező romlásával. Figyelemre méltó George F.

amerikai diplomata 1945 nyarán kelt írása, : „Az az elképzelés, hogy Németországot az oroszokkal együtt kormányozzuk, őrültség. De ugyanilyen őrültség azt képzelni, hogy az oroszok meg mi egy szépnapon udvariasan visszavonulunk, és a vákuumból egy békés, szilárd és baráti Németország fog kiemelkedni. Nincs más választásunk, mint hogy saját németországi övezeteinket a függetlenség olyan formájához vezessük el, amely annyira kiegyensúlyozott és biztonságos, olyan fölényben van, hogy a kelet nem veszélyeztetheti. Inkább egy feldarabolt Németországot, amelynek legalább a nyugati része bástya a totalitárius rendszer erőivel szemben, mint egy egységes Németországot, amely ezeket az erőket az Északi-tengerig engedi előrejutni." 1948 nyarán a Nyugat-Németországban és Berlin három nyugati övezetében végrehajtott miatt a Szovjetunió első lépésben lezárta a berlini belnémet határt, és intézkedéseket tett a keleti megszállási övezetben érvényes fizetőeszköz (keletnémet márka) kibocsátására. A berlini blokád ideje alatt a nyugati szövetségesek mindössze légi úton tudtak gondoskodni a város ellátásáról. Az első berlini válságként elhíresült blokád csaknem tíz hónapig akadályozta az áruforgalmat a két városrész között, azonban 1949. májusban az átkelés újra szabaddá vált. Második lépésként a németországi szovjet katonai adminisztráció 1948. június 19-ei rendeletével , hogy: „A Németország nyugati megszállási zónáiban kiadott pénzjegyek forgalma tilos a szovjet megszállási zónában és Nagy-Berlin területén, amely Németország szovjet megszállási zónájában terült el, és gazdaságilag a szovjet megszállási zóna egy részét jelenti. A Szovjet Katonai Közigazgatás tudomására hozza Németország lakosságának, hogy a nyugati megszállási zónában kiadott új pénzjegyek, valamint Németország nyugati megszállási zónáiból birodalmi márka, váltómárka (Rentenmark) és szövetséges katonai márka behozatala a szovjet megszállási zónába és Nagy-Berlin területére tilos."

A Szovjetunió célja végeredményben nem más volt, mint hogy a nyugati szövetségeseket Nyugat-Berlin elhagyására kényszerítse, s ezzel befolyás alá helyezze az egész várost. 1948 második felétől tehát egymást követték azon lépések, amelyek végeredményben előkészítették Németország kettébomlását. A nyugati hatalmak 1948. március-június folyamán Londonban folytattak tárgyalásokat, ahol elvi ajánlás született egy nyugatnémet állam létrehozására. A berlini események komoly hatást gyakoroltak mind az amerikai, mind pedig a nyugat-európai politikai vezetésre, s 1948-ban Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux-államok aláírták a Brüsszeli Egyezményt, amellyel megalakult a Nyugat-Európai Unió. A német kérdés megoldása egyidejűleg az európai egységesülési folyamat, valamint egy közös védelmi politikának a megteremtésében csúcsosodott ki, amely végül 1949 áprilisában az Észak-atlanti Szövetség megalakításához vezetett.

Az Egyesült Államok NATO általi európai katonai jelenléte komoly ellensúlyt jelentett a Szovjetunió expanziós politikájával szemben. 1949. május 23. és június 20. között Párizsban tanácskozott a négy nagyhatalom külügyminiszteri tanácsa, amelyen a Szovjetunió küldöttsége arra szólította fel a szövetségeseket, hogy egy egységes német kormánnyal kössék meg a békeszerződést, azonban a nyugati hatalmak mindezt szabad választások megtartásához kötötték, amelyet pedig a Szovjetunió

A győztes hatalmak európai és világpolitikai érdekellentétei miatt a német (és a berlini) kérdés megoldására tett lépéseik nem járhattak sikerrel.

Berlin műholdképe a fallal

(Forrás) [2]

1949. augusztus 14-én Németország nyugati országrészében választásokat tartottak, ahol a győztes párt, a kereszténydemokrata CDU a bajorországi keresztény-szociális CSU-val a szavazatok 31%-át szerezte meg. Az 1949. szeptember 15-én megalakult Bundestag

választotta a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjává. Minderre válaszul Németország keleti részében 1949. október 7-én a Német Néptanács Ideiglenes Népi Kamarává alakult, amely az alkotmány elfogadásával létrehozta a Kelet-Berlin NDK-ba történő integrációja az alkotmány elfogadásával folytatódott, amely a várost (városrészt) az ország fővárosának tekintette. Kelet-Berlinben működtek az NDK hivatalos szervei is, tehát a Szovjetunió átadta Kelet-Berlin és az ország igazgatásának jogait. Az NDK értelmezése Berlin státuszára nézve az volt, hogy az különleges terület a szovjet megszállási szférában, és annak igazgatásában a nyugati nagyhatalmak is .

Az NDK-ban a rosszabb életkörülmények közepette a hatalom egyre keményebben lépett fel a sztálinista típusú társadalom kiépítése érdekében. Ezzel egy időben Nyugat-Németországban az életszínvonal viszont növekedni A romló gazdasági helyzet miatt az NDK állampolgárok évről-évre jelentős számban távoztak a még nyitott berlini határokon keresztül nyugatra. Az országot elhagyók száma a Sztálin halálát (1953. március 5.) követő tüntetések vérbefojtása után emelkedett a legmagasabbra. Az 1953. júniusi berlini és más kelet-németországi kitört zavargások gyökere 1952-re vezethető vissza, amikor a Német Szocialista Egységpárt az NDK gazdaságának további átalakítását irányozta elő. A szocializmus alapjai lerakásának ideológiai elméletét követve célul tűzték ki a magánipar maradványainak felszámolását és - hasonlóan a többi szocialista berendezkedésű országok sztálini terveihez - a nehézipar, valamint hadiipari beruházások emelését. A munkanormák felemelése és az áremelkedések terén hozott intézkedések azonban már a munkások mindennapjait oly súlyosan érintette, hogy a tüntetések utcai megmozdulásokba torkolltak. A kezdetben bérkövetelésnek mutatkozó tüntetés fokozatosan politikai tüntetésbe ment át. A kelet-berlini vezetés az eseményeket nyugati „fasiszta" provokációknak nyilvánította, amelyben nyugat-berlini provokatőrök a közellátás és a normarendezés folyamán a dolgozók hangulatában beállott romlást alkalmasnak vélték egy felkelés A kivándorlók száma a felkelés leverését követő néhány hónap alatt a 200 ezer főt is elérte.

Az '50-es évek

Kelet-Németország gazdasága is fejlődésnek indult, azonban az újjáéledő ipar számára súlyos csapásnak bizonyult, hogy folytatódott a szakképzett munkaerő tömeges kivándorlása. Az NDK gazdaságára azonban pozitívan hatott a nyitott berlini határ. 50 ezer kelet-berlini dolgozott Nyugat-Berlinben, lényegében az ő fizetésük jelentette az NDK egyik fő A politikai vezetés azonban bizalmatlansággal tekintett a Nyugat-Berlinben munkát vállalókra és több intézkedéssel szankcionálták a nyugati munkavállalást. A határ 1961. évi lezárása előtti napokban már napi 1500-1900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban. 1961-ig az NDK-ból összesen három millió személy távozott (A disszidálásokról lásd a 9. szám alatt található forrásokat!)

A második berlini válság

A berlini fal felépítésének előzményeihez nagyban hozzájárult az ún. „második berlini válság" kialakulása. A Német Szocialista Egységpárt 1958-ra a németországi status quo mindenkit megnyugtató rendezésében reménykedett.

1958 folyamán diplomáciai manőverbe kezdett szintén annak érdekében, hogy a berlini kérdést rendezzék. Az 1958. november 27-én a nyugati hatalmakhoz intézett diplomáciai jegyzékében Hruscsov fellépett a nyugatiak berlini jelenléte ellen és tárgyalásokat ajánlott, amelyek, ha meghiúsulnak, akkor a Szovjetunió átadja az NDK-nak a Berlinbe vezető utak feletti A Szovjetunió békeszerződés-javaslata, amely Nyugat-Berlin demilitarizált szabad várossá történő nyilvánítását ajánlotta, lényegében nyugtalanságot keltett Kelet-Németországban. Hruscsov : „A berlini kérdés legjobb, legreálisabb megoldását akkor érhetjük el, ha elismerjük azt a tényt, hogy két német állam létezik két különböző rendszerrel. Ha ebből indulunk ki, akkor leghelyesebb Berlin nyugati részét szabad várossá nyilvánítani, saját kormánnyal, saját társadalmi és államrendszerrel. [...] Mi normális feltételeket akarunk teremteni a probléma megoldására, hogy a Nyugat-Berlinben élő különböző nézetű és meggyőződésű embereket ne kényszerítsük akaratuk ellenére olyan rendszer elfogadására, amely nekik nem tetszik." Az NDK sajtóban továbbá egyre több olyan egybehangzó vélemény jelent meg az NDK-val kötendő békeszerződéssel kapcsolatban, mely szerint a különbéke az NDK és az NSZK közötti feszültséget tovább mélyíti, a belnémet kereskedelem megszűnik, ezzel egyidejűleg megszűnnek a nyugatnémet szállítások, ami végül az életszínvonalban okoz A nyugati hatalmak elutasították a szovjet jegyzéket, de a további tárgyalásokon túl nem jutottak megállapodásra. Ahogy a kérdésre Békés Csaba tanulmányában: „A szovjetek által javasolt megoldás - Berlin legyen szabad város - a Nyugat számára nem volt elfogadható, hiszen a nyugati megszálló csapatok kivonása után semmi sem biztosította volna, hogy Nyugat-Berlint az NDK nem kebelezi be, ez pedig az európai status quo megváltoztatását jelentette volna." A Szovjetunió 1959. január 10-én kelt válaszjegyzékében Nyugat-Berlin kérdését összekötötte a német békeszerződés megkötésének kérdésével, amelynek alapján 1959. május 11-ére összehívták a genfi külügyminiszteri konferenciát. A Szovjetunió 1959. június 9-én kelt már-már megszokott egyik javaslata az volt, hogy a nyugati hatalmak nyugat-berlini haderőiket és fegyverzetüket „szimbolikus kontingensre" korlátozzák, szüntessenek meg minden propagandát, amely az NDK és más szocialista ország ellen irányul, valamint a nyugati hatalmak kötelezzék magukat arra, hogy Nyugat-Berlinben nem állomásoztatnak atom- és A konferencián a beterjesztett nyugati és szovjet javaslatok ellenére nem születtek megállapodások, a konferencia június 20-ai munkaértekezletén a négy külügyminiszter csak abban állapodott meg, hogy a konferenciát elnapolják. Az 1960. májusban, Párizsban a kérdést rendezendő csúcskonferencia szintén fulladt.

Minden kétséget kizáróan a második berlini válság legkiélezettebb szakaszának Hruscsov és

1961. júniusi bécsi találkozóját tekinthetjük, amikor a tárgyalások újra holtpontra jutottak. Kennedy ugyanis nem engedett abból az egységes nyugati álláspontból, hogy a nyugati hatalmaknak továbbra is joguk van bejutni Nyugat-Berlinbe, valamint kötelességük a város önrendelkezési jogának és a szabad választásoknak a biztosítása. A bécsi találkozó ideje alatt Berlinben tovább nőtt a feszültség, amit az is tetézett, hogy a keletnémet sajtóban megjelent cikkek szerint a berlini nyitott határ egyre inkább akadálya a Kelet-Németországban folyó politikai konszolidációnak, továbbá gazdasági károkat okoz a keletnémet gazdaságnak. Walter Ulbricht főtitkár (1960-tól de facto államfő) a Varsói Szerződés 1961. márciusi moszkvai értekezletén hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha a határok továbbra is átjárhatók maradnak Berlinben, nem teljesíthetők a KGST-országokkal szembeni gazdasági kötelezettségek. Ezzel Ulbricht nyilvánvalóan azt kívánta a szovjetek és a szocialista országok vezetőinek tudomására hozni, hogy a német pártvezetés csakis egy olyan megoldásban érdekelt, amely, ha kell drasztikus, de hatékony ellenszer a valós, vagy vélt problémák ellen.

Kennedy Berlinben

(Fotó: AP)

A fal

Augusztus hónap első napjaiban lényegében egymást követték a színfalak mögötti tanácskozások, amelyek végül előkészítették a beavatkozást. A Varsói Szerződés országainak pártvezetői 1961. augusztus 3-5. közötti moszkvai értekezletén végül is jóváhagyták Ulbricht javaslatát, hogy a két berlini városrészt elválasztva szögesdrót-akadályt állítsanak fel. A fal építésének megindításáról szóló parancsot Walter Ulbricht augusztus 12-én írta alá, amelynek nyomán még aznap éjjel a keletnémet katonaság és rendőrség egységeit felfegyverezve a berlini övezethatárokra irányították. Augusztus 12-én éjfélkor riadókészültséget rendeltek el, s megkezdték a kezdetleges szögesdrót-akadályok felállítását, amelyek funkciója nem más volt, mint hogy az építés folyamán zajló közlekedést és átjárást is

Az NDK nagy erőket mozgósított, a város központjában lévő Brandenburgi kapuhoz mintegy ezer főből álló egységet vezényeltek. A határzárlat megvalósítása tehát rendkívül gyorsan, a jelentés szerint is szinte percek alatt történt. A fontosabb átkelőhelyeken néhány páncélos harcjármű mozgása volt észlelhető, ahova a rendőrség további erősítésként vízágyúkkal és páncélautókkal A drótakadályok előtt pár méterrel az utcákon árkot ástak, amelyekkel szintén az autós áttöréseket akarták megakadályozni. A két városrész közötti mindennemű közlekedés megszakadt. A fal építkezési munkálataival egyidejűleg az NDK vezetése megerősítette az NfSZK-val határos nyugati határátkelőhelyeket. Az NDK Minisztertanácsának 1961. augusztus 12-én hozott határozata azonnali változtatásokat foganatosított Berlin térségének teljes közlekedési hálózatában, többek között a távolsági forgalomban, a berlini városi vasúti forgalomban, a földalatti-vasút, a személyhajó- és autóbusz-forgalomban. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, mindössze az S-Bahn Friedrichstrasse állomása maradt meg, ahol egy határállomást állítottak fel. A szovjet szektorban a határvonaltól beljebb eső területeken ún. „mélységi zárást" és forgalomelterelést alkalmaztak, a nyugati szektorok felől történő átjutást elsősorban a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg.

Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. A határozat kimondta, hogy az NDK polgárainak és a „demokratikus" Berlin (Kelet-Berlin) polgárainak a Nyugat-Berlinbe történő átlépéshez az illetékes népi rendőrségi felügyelőség engedélyére van szükségük, a nyugat-berlini polgárok pedig nyugat-berlini személyazonossági igazolványuk bemutatásával léphettek Kelet-Berlin területére, nyilvánvalóan a szigorúan ellenőrzött átkelő-pontokon. A nyugat-németországi lakosok számára napi tartózkodási engedélyeket adtak az NDK fővárosának

Mindössze egy 1963. december 17-én aláírt megállapodás értelmében nyílt először lehetőségük a nyugat-berlini lakosoknak arra, hogy rokonaikat 1963. december 19. és 1964. január 5. között A kelet-berlini városvezetés még jóval az augusztus 12-i eseményeket megelőzően sürgette a határjárók kérdésének megoldását, amire a nyugat-berlini városvezetés nem reagált. Friedrich Ebert

[X] Friedrich Ebert Kelet-Berlin főpolgármesteri tisztségét 1948. november 30.–1967. július 5. között töltötte be.

Kelet-Berlin főpolgármestere egy még augusztus 4-én kelt rendeletében a határjáró személyeket (Grenzgängerek) regisztrálásra kötelezte. A fal építésével és a minisztertanácsi határozat megjelenésével egyidejűleg tehát rendezték az ún. „Grenzgänger-kérdést", vagyis annak a Kelet-Berlinben élő 50 ezer munkásnak a problémáját, akik Nyugat-Berlinben jártak dolgozni. Kelet-Berlin magisztrátusa 1961. augusztus 13-án (augusztus 12-i keltezéssel) közleményt adott ki, amely egyszerűen kimondta, hogy Kelet-Berlin polgárai többé nem dolgozhatnak Nyugat-Berlinben, a munka felvétele céljából a legutóbbi kelet-berlini munkahelyükön, vagy a munkaközvetítő hivatalnál kellett Ezek a munkások az első napokban a kelet-berlini városháza előtt csendes demonstrációt tartottak, de látva az állandó járőröző katonai egységeket, abbahagyták a Az NDK szervek tagjai minden esetben ragaszkodtak a polgári ruhába öltözött egyének ellenőrzéséhez és igazoltatásához. Annál is inkább tették ezt, mivel több ízben is előfordult, hogy amerikai állampolgárok katonai egyenruhába öltözött személyek kíséretében akartak átmenni a kijelölt határellenőrzési helyeken. Az amerikaiak - hivatkozva a négyhatalmi egyezményre, amely szerint az NDK szervei nem ellenőrizhetik az amerikai hadsereg és más amerikai szerv tagját - nem voltak hajlandók elfogadni az NDK szerveinek Nyugat-Berlint 180 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 km a városon belül húzódott. A falat rövid időn belül 3,5-4 méter magas betonfallá alakították, amelyeket megfigyelőtornyokkal, bunkerekkel, jelzőberendezéssel és akadályrendszerekkel egészítettek ki, nehezítve a nyugatra menekülők kísérleteit. A Berlin közepén húzódó műszaki zár bénítólag hatott mindkét városrészre. Nyugat-Berlin gazdaságát, összességében státuszát az ún. „szigetpozíció" jellemezte. A fal felépítésének következményeként az egykori városközpontok hirtelen periférikus területekké váltak, Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig szektorhatárainak lezárásával fontos valuta-bevételi forrásától esett el. A „Grenzgängerek" kiesése különösen a nyugat-berlini építőiparban okozott jelentős Több ezerre volt tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik nyugat-berlini iskolákba jártak tanulni. Egy, a helyzetük rendezésével foglalkozó határozat kimondta, hogy az általános iskolásokat 8. osztályig külön-külön levizsgáztatják és a tudásuknak megfelelő osztályba helyezik át. A nyugat-berlini középiskolákba járó diákok és egyetemisták tanulmányaikat nem folytathatták az NDK iskoláiban, hanem a határozat értelmében a termelésbe kellett A városban romlott a közszolgáltatások minősége, a kommunális hulladék elhelyezésének megoldatlansága pedig egyre komolyabb környezetvédelmi válságot idézett elő. A fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati városrészekben egy időre az áramszolgáltatás is akadozott. Nyugat-Berlin lakosságának száma az elszigeteltsége miatt folyamatosan csökkent, 1961-ben két millió 197 ezer főről 1984-re egy millió 840 ezer főre apadt.

Az NDK munkásőrségének sorfala közvetlenül a szovjet és a brit

megszállási övezetek határán a Brandenburgi kapu nyugati oldalán

A felvétel 1961. augusztus 13-án készült.

(Fotó: Wikipedia)

A nyugati hatalmakat nem érte váratlanul a fal építésének híre, egy katonai konfliktus kockázatát a Szovjetunióval - akárcsak más európai konfliktusokat, mint például az 1953. júniusi kelet-berlini felkelés, valamint az 1956-os magyar események - azonban nem kívánták vállalni. A NATO Tanácsának állásfoglalása a berlini kérdésben az volt, mivel az ügy nem a NATO Tanácsára tartozik, hanem az érdekelt tagállamokra (Nagy-Britannia, Franciaország, NSZK, USA), ezért ezeknek az államoknak kell javaslatokat

A fal felépítésével az NDK egyrészt önálló létét kívánta kifejezni, másrészt megannyi sikeres és sikertelen próbálkozása után immáron rendszerének konszolidáció-képességét akarta felmutatni. A fal felépítése utáni nyugati reakciók hallatán az NSZK számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nyugati hatalmak a német (és a berlini) kérdést a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok enyhülési politikájának rendelik alá. : „a cél nem a konfliktus további élezése volt, hanem a válság békés megoldása és a kooperáció lehetőségének fenntartása. Ezért miközben a nyugati propagandában a berlini fal gyorsan Európa megosztottságának szimbólumává vált, a valóságban ezt a lépést Washingtonban is a probléma lehető legjobb megoldásaként értékelték."

Források

1. Magyar külügyminisztériumi elemzés a német egységről

1958.

SZIGORÚAN TITKOS!

A német egység kérdése

A félreérthetetlenül az derül ki, hogy a győző hatalmak egy új Németországgal kötnek majd békeszerződést. A nyugati hatalmak megszegték a potsdami egyezményt. Nem hajtották végre a demilitarizálásról és a demokratizálásról szóló határozatokat. Agresszív terveikbe való bevonás szándékával létrehozták a külön nyugatnémet államot, amelyet természetszerűen követett az NDK megalakulása. Az ország két részében nemcsak két társadalmi rendszer jött létre, hanem az NSZK a támadó NATO tagja lett, az NDK pedig a NATO-val szemben alakult Varsói egyezmény tagja. A Szovjetunió számtalan nemzetközi tárgyaláson éveken keresztül újabb és újabb javaslatokat terjesztett elő a német állami egység létrehozására. Az NDK kormánya és parlamentje hét év alatt csaknem 90 javaslatot terjesztett elő, amelyet mindannyiszor elutasított Bonn.

A bonni uralkodó körök csatlakoztak az agresszív erőpolitikához. Abból a tételből indultak ki, hogy erős nyugatnémet hadsereget kell létrehozni, s a nyugat összerejére támaszkodva ezzel a hadsereggel kikényszerítik a német „egységet”. A bonni kormány tehát az erőszakos egyesítés híve. Agresszív törekvéseit az egységről hangoztatott képmutató kijelentések és a „szabad választások” jelszava mögé rejti. A bonni kormány azért veti fel minden nemzetközi tárgyalással kapcsolatban – legyen lefegyverzésről vagy csúcstalálkozásról szó – a német kérdés napirendre tűzését, mert tudja, hogy NATO-Németország egész Németországra való kiterjesztésének javaslatával minden közeledést meghiúsít. A bonni kormány véleménye szerint az egység létrehozása teljesen a nagyhatalmak feladata.

Az NDK kormánya a kialakult tényleges helyzetből indul ki, amely nem teszi lehetővé az ország két részének mechanikus egyesítését. Az NSZEP központi vezetőségének 30. ülése és az NDK kormányának július 26-i nyilatkozata fejtették ki az NDK álláspontját. E szerint a német egység megoldása elsősorban a német nép feladata. Az egység csakis a két állam közeledése útján valósítható meg. Javasolják államszövetség létrehozását a két állam között. (Amit egyébként először nyugatnémet polgári politikusok vetettek fel.). A két kormány és a parlamentek tanácskozó jellegű Össznémet Tanácsot hoznának létre, amely tárgyalásai alapján ajánlásokat tenne a két német kormánynak a két német állam közötti feszültség okainak megszüntetésére. A tanács tárgyalások útján szolgálná a két állam fokozatos közeledését. Első lépésként egyezmény írhatnának alá a következő kérdésekben: atomfegyverek raktározásának és gyártásának megtiltása Németország területén; kilépés a NATO-ból és a Varsói Egyezményből, a hadkötelezettség megszüntetése, megállapodás a két hadsereg erejéről; közösen vagy külön-külön készített javaslatokkal forduljanak a megszálló erőkhöz csapataiknak Németországból való fokozatos kivonása érdekében. Ilyen megállapodások után tárgyalni lehetne a gazdasági együttműködésről, vám- és valuta ügyekről, közlekedésről és hírszolgálatról, Berlin helyzetéről, továbbá a demokratikus pártok és szervezetek működésének megengedéséről Nyugat-Németországban.

Az NDK kormánya a NATO decemberi ülése előtt dec. 11-én lezajlott ülésen újból javaslatokat terjesztett elő a két állam közötti közeledés elősegítésére. Ebben az atomfegyverek raktározásának és tárolásának megtiltását; atom- és rakétafegyverekről, valamint a nyugatnémet hadsereg atom- és rakéta felfegyverzéséről való lemondást, végül a tárgyalások kezdését javasolja a megszálló hatalmakkal tömegpusztító fegyvereik elszállítására.

Walter Ulbricht a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában az államszövetség létrehozása előfeltételeit a következőkben látja: NSZK mondjon le az atom- és rakétafegyverekről; szüntesse be a háborús propagandát, a békeharcosok és demokraták üldözését, távolítsák el az NDK-ra irányított amerikai atomágyúkat; mondjanak le az NDK annexiójának tervéről. A két német állam egyesülése nem egy aktus, hanem folyamat. Ha a két államrész már annyira közeledett egymáshoz, hogy nem áll fenn az egyik német államnak a másik által való elnyelésének veszélye, és ha Nyugat-Németországban megvannak a szabad, demokratikus választások előfeltételei, akkor az Össznémet Tanács tárgyalhat a választások kérdéséről. Az NDK az államszövetség keretében nem állít fel társadalmi rendszerére vonatkozó követelményeket, a nyugatnémet szociális berendezkedés a nyugatnémet dolgozók feladata. Ez az álláspont messzemenően reális. A nyugatnémet kormány viszont az NDK társadalmi rendszerének megváltoztatását követeli.

Walter Ulbricht Adenauernek 1957. június 9-én adott válaszában kifejti, hogy a német egység létrejöttének feltétele a nyugatnémet monopoltőke és a militarizmus erejének megtörése. Ezt a munkásosztály egységének megvalósítása biztosíthatja. Ezért javasolta az NSZEP központi bizottsága legutóbb 1958 januárjában az SPD vezetőségéhez intézett levelében az összes németországi munkásszervezetek összefogását. Németországban a munkásosztály az alapvető és a többséget kitevő osztály. A nyugatnémet finánctőke hatalmát egy olyan koalíció tudná megtörni, amely az , az SPD-re, KPD-ra, a két országrész szakszervezeteire támaszkodik, s egyesíti a kispolgári szervezetek és a nemzeti burzsoázia azon csoportjait, amelyek ellene vannak a NATO politikának, s amelyek a demokratikus Németország hívei. Ilyen népfrontos jellegű koalíció fejezné ki Németország lakossága többségének egységes akaratát, amely a létrehozandó egységes német kormány alapját képezheti. Az ilyen alapon létrejött kormány folytatná le a béketárgyalásokat.

A nyugatnémet kormány és a szociáldemokrata párt is elutasítja az NDK, illetve az NSZEP javaslatait. Az NDK javaslatai azonban egyre nagyobb erővel hatnak. A Szovjetuniónak adott egyik nyugatnémet válaszjegyzékben maga a bonni kormány is kénytelen volt foglalkozni az NDK javaslataival, legutóbb pedig Lemmer ún. össznémetügyi minisztert voltak kénytelenek felvonultatni az NDK világos javaslatainak félremagyarázására, sőt parlamenti interpellációs napon is foglalkoztak vele. Nyugat-Németországban a nemzeti kérdésekben megkezdődött nagyfokú erjedést mutatja az, hogy az ellenzéki pártok (SPD, ) körében újra és újra felbukkan az NDK létének tudomásulvétele, az NDK-val való esetleges tárgyalás. Az FDP köreiben eddig is mindig nagy hajlandóság mutatkozott erre. A fordulat jeleit az kezdi mutatni, hogy a szociáldemokrata párt, amely eddig mindig elutasította mégcsak a gondolatát is az NDK-val való tárgyalásnak – amint Herbert Wehner legutóbbi interjúja mutatja – kezd a gondolatokkal mégis megbarátkozni. Egyelőre természetesen túlbecsülni nem szabad az óvatos kijelentéseket. Mégis figyelemre kell méltatni ezeket a jeleket annál is inkább, mert a kormánypárt két jelentős tagja, professzor Hageman és a volt londoni követ, von Schlange-Schöningen kezdik felvetni az NDK-val való tárgyalás gondolatát, és egységre irányuló új javaslatokat követelnek. A Német Párthoz tartozó niedersachseni miniszterelnök, Hellwege, követeli a mint tárgyalási alapnak az elfogadását.

Az SPD elutasító magatartása ellenére az NSZEP következetesen folytatja a munkásegység létrehozására irányuló politikáját. Évente tart össznémet munkástanácskozásokat Lipcsében. Az NDK üzemei tömegesen hívnak meg küldöttségeket nyugatnémet üzemekből. Munkásokat, gyermekeket hívnak meg az NSZK-ból az NDK üdülőibe. A Nemzeti Frontba tömörült pártok is igyekeznek befolyást gyakorolni az NSZK hasonló köreire. Legnagyobb sikert eddig a Liberáldemokrata Párt érte el az FDP-vel folytatott tárgyalások révén.

Az NDK-ban külön állandó bizottság, a Német egység Bizottsága foglalkozik az egység kérdésének ápolásával. Nyugat-Németországban ún. össznémetügyi minisztérium foglalkozik az NDK politikai bomlasztásával, amelyet egy „Osztatlan Németország Kuratórium” nevű társadalmi bizottság támogat, amelyben a kormánypártok és az SPD egymás mellett foglal helyet. Minden nyugatnémet párt tart fenn ún. „Keleti Irodákat”, amelyek mind a kém- és diverzáns szervezetek eszközévé váltak. A két ország állampolgárai „személyi kapcsolatait” támogató nyugatnémet nyilatkozatok a kémkedés és a politikai diverzió céljait szolgálják. Ezért kénytelen az NDK – a lakosság körében egyébként nem szimpatikus – ellenőrző intézkedéseket bevezetni.

Az NDK és az NSZEP által javasolt egységpolitika eredményessége és sikere függ attól a döntő tényezőtől, mikor éri utol és hagyja el általánosságban az NDK az életszínvonal területén az NSZK-t, vagyis mikor válik az NDK minden tekintetben vonzó példává a nyugat-német lakosság többsége számára. A világ konjunkturális helyzetének alakulása s ennek hatása az NSZK-ra, valamint a felfegyverzési terhek növekedése miatt az NSZK-ban várható életszínvonal csökkenés szintén befolyást gyakorol a fenti fejlődésre.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga. – Másolat.

2. Magyar külügyi elemzés Berlin közigazgatási helyzetéről

1958.

SZIGORÚAN TITKOS!
006/9/sz. t./1958.

Berlin helyzete

A jaltai és a potsdami megállapodások szerint a legyőzött Németország igazgatását berlini székhellyel a Szövetséges Ellenőrző Tanács vette át. Németország négyhatalmi igazgatása következményeképpen Berlint is négy megszállási övezetre osztották. A megállapodás szerint „Nagy-Berlin területének igazgatását egy szövetséges hatóság vezeti, amely az Ellenőrző Tanács irányításával dolgozik és négy parancsnokból áll, akikből egy-egy felváltva, mint főparancsnok működik.”

Így Berlin 20 kerületéből 12-őt (a várost a szovjet csapatok szabadították fel) a nyugati hatalmak szálltak meg. 1946. aug. 13-án a szövetséges parancsnokság jóváhagyta Nagy-Berlin ideiglenes alkotmányát. Egységes városi képviselőtestülettel, egységes magisztrátussal, az összes pártok részvételével indult meg Berlin igazgatása.

A nyugati hatalmak – megfelelően a Nyugat-Németországnak szánt katonai szerepnek – Nyugat-Berlinben is megkezdték a bomlasztó tevékenységet. Külön hivatalokat állítottak fel, külön rendőrséget, bírói szerveket kezdtek létrehozni s támogatták a reakciós erőket. „Független” lapokat indítottak szovjetellenes hangnemben, és felállították a nyugat-berlini németnyelvű amerikai rádióállomást. (RIAS). Minden erővel igyekeztek megakadályozni a két munkáspárt egyesülését. Nem is következett be a kommunista és szociáldemokrata pártok egyesülése egész Berlinben, hanem csak a keleti szektor területén, de itt is megmaradt a Szociáldemokrata Párt töredéke mind a mai napig. Közben megkezdték tevékenységüket Nyugat-Berlinben a kapitalista vállalatok. Nem hajtották végre a monopolszervek vagyonának községesítését.

1948 júniusában – miután Nyugat-Németországban külön egyoldalú pénzreformot rendeltek el – néhány nap múlva, a nyugati katonai parancsnokok ígéretei ellenére, Nyugat-Berlinben is hasonló pénzreformot hajtottak végre. Ezzel megkezdték a város teljes kettészakítását. 1948 októberében külön képviselőtestületi választásokat tartottak. Elutasították a demokratikus erők javaslatait a város újraegyesítésére. 1950-ben külön nyugat-berlini alkotmányt hoztak létre. 1950. szeptember elseje óta Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársaság tartománya lett. Létrehozták az ún. „alkotmányvédő hivatalt” a haladó emberek üldözésére, a nyugat-berlini bűnügyi rendőrséget a Szövetségi Bűnügyi Hivatal alá rendelték. Formálisan igyekeztek a megszálló és a német hatóságok fenntartani Berlin „külön nemzetközi jogi helyzetét”. Így pl. a szövetségi választások nem terjednek ki Nyugat-Berlinre. A Nyugat-Berlin által delegált parlamenti képviselőknek csak tanácskozási joguk van a Szövetségi Gyűlésben. Nem vonatkozik Nyugat-Berlinre a hadkötelezettség. Berlin különleges pénzügyi támogatásban, adókedvezményben részesül, hogy a nyugat kirakata lehessen az NDK irányába.

A város kettészakítása ahhoz vezetett, hogy ma teljesen két igazgatás van a két városrészben. Közlekedésben csak a városi magasvasút és a földalatti közlekedik az egész városban, az előző teljesen az NDK kezelésében, utóbbi megosztva. A villamos, az autóbusz, a troliközlekedés, a telefon és a posta összeköttetés meg van szakítva. A város két része között vámellenőrzés van, a város külső határán igazolvány és útlevél-ellenőrzés. A város négyhatalmi jellege is megszűnt, a városparancsnokok igen ritkán találkoznak.

A gazdasági kettészakítás Nyugat-Berlint a spekuláció fészkévé változtatta. Az NDK-ban nem kapható, vagy hiánycikkek utáni kereslet alapján Nyugat-Berlinben kialakult egy fekete árfolyam a két márka között az NDK márka rovására, amely megalapozta az üzérkedést. Az NDK törvényei igen szigorúan sújtják a feketézőket, mert tevékenységük a tervszerű ellátást zavarja, és tetemesen megkárosítja a dolgozókat és az államot is.

Nyugat-Berlint a nyugati imperialisták és a nyugatnémetek „frontvárossá” alakították át, amint maguk mondják. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a „nyugati élet kirakatává” igyekeztek változtatni, hanem egyúttal a legnagyobb közép-európai hírszerző, diverzáns és propaganda központtá alakult. E szervek támadásainak középpontjában az NDK, a Szovjetunió és az összes európai népi demokráciák állanak. A Düsseldorfer Zeitung szerint – korántsem kimerítő vizsgálat eredményeképpen – Nyugat-Berlinben mintegy 83 különféle kémszervezet működik. Ugyanakkor az NDK-szakemberek és szakmunkások elcsábításának is egyik központja. Hetenként 4-6000 ember hagyja el az NDK-t zömében Nyugat-Berlinen keresztül. Sajnos egyelőre havonta csak pár ezren térnek vissza.

Ebből a helyzetből következik, hogy az NDK kénytelen ellenőrző intézkedéseket bevezetni a csempészés, a feketekereskedelem és az ügynöki tevékenység megakadályozására. Igyekszik lecsökkenteni az ún. „határjárók” számát (akik egyik szektorban laknak és a másikban dolgoznak). 1957 végén hozott törvénnyel a disszidálást bűncselekménynek mondották ki. Ennek hatására némileg csökkent a disszidálások aránya.

Nagy-Berlin demokratikus szektorának városi népképviselete (amelynek élén kezdettől fogra Friedrich Ebert áll) számtalanszor tett javaslatot a két város közötti feszültség enyhítésére s javasolta, hogy jöjjenek össze a két városrész vezetőségei, és kössenek megállapodást, tegyenek lépéseket a város egységének helyreállítása érdekében. Nagy-Berlin demokratikus szektorának képviselői elsősorban politikai megegyezésre törekednek, ami érthető, hiszen a feszültség oka politikai. A nyugati városvezetőség csak „technikai” kérdésekről akar tárgyalni, aminek célja a kém- és propagandatevékenység megkönnyítése érdekében egyoldalú engedményeket követelni a szocialista városrésztől. Berlin demokratikus szektorának 1,2, nyugati részének 2,1 millió lakosa van.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga – Másolat.

3. A berlini magyar nagykövet jelentése Hruscsov szovjet pártfőtitkár berlini látogatásáról

1960. május 21.

Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen

SZIGORÚAN TITKOS!

Volksrepublik

Tárgy: Hruscsov elvtárs látogatása Berlinben.

218/szig. titk./1960. 004306

A Hruscsov elvtárs elutazása és a futárzárás közötti idő túl rövid ahhoz, hogy a Berlinben elhangzott beszédekről és a lejátszódott eseményekről teljes egészében értékelő jelentést írjak. Viszont van néhány olyan benyomásom, amelyet most, egy előzetes jelentés keretében írok le.

1.) A csúcskonferencia előkészítése egész folyamán az NDK-ban, szóban és írásban, túl messzemenő következtetésre alkalmas légkört teremtettek – a békekötésre és a nyugat-berlini kérdés rendezésére vonatkozólag. Új szakaszt vártak a csúcskonferencia nyomán a tömegek és a vezetők körében is határozott várakozás jelei mutatkoztak.

2.) Amikor Hruscsov e[lvtárs] Párizsban bejelentette, hogy Berlinbe jön baráti megbeszélésre, akkor itt a különbékekötés eseményeire kezdtek számítani.

3.) Amikor Hruscsov et. megérkezett, a tömeg spontán is, szervezetten is kifejezte ilyen irányú várakozását.

4.) A külügyminiszter, , a tanácskozás jellegű fogadáson csütörtökön du. azt mondta nekem: „Ma nem lesz különleges bejelentés, de holnap este előkészületben állhat a távírdásza, Rostás elvtárs, mert érdekes új dolgokat fognak elmondani a Seelenbinder-Halléban.” Tudva azt, hogy a budapesti televízió is közvetítette a gyűlést, nem táviratoztam.

5.) A beszéd felépítése, egyes mondatainak hangsúlyozott kiemelése, helyszínen a funkcionáriusokból álló 6-7000 ember reagálása azt mutatta, hogy várták a különbékekötésre vonatkozó bejelentést.

6.) Amikor a bejelentés azt tartalmazta, hogy még ebben a pillanatban nem érett a helyzet a békekötésre, és várjunk 6-8 hónapig, az addig lelkes tömeg láthatóan meglepetten várt, és csak később kezdett el tapsolni, előbb határozatlanul, majd a helyzetet helyesen fogva fel, átlendült újra a meleg üdvözlő tapshullámba, amely a békepolitika győzelmének szólt.

7.) Ma a repülőtéren a nagykövetekkel való rövid beszélgetésből úgy ítélem meg, hogy – Pervuchin elvtársat kivéve, akivel nem volt alkalmam ott beszélni – hasonlóan ítélték meg a helyzetet.

8.) Beszéltem Kieswetter elvtárssal, aki fordította Hruscsov et. előadását, ő kijelentette, hogy a hangulatról alkotott véleményem teljesen helytálló.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

9.) Nyugat-Berlin lakosai körében rendkívül nagy volt az izgalom, sokan féltek, kevesebben a változást is elfogadták volna; és a Seelenbinder-Halléban való gyűlés után meglett a „megnyugvás”, mert semmi sem változott.

A politikailag felkészültebb rétegek azonban amerikai vereségnek értékelik a jelenlegi helyzetet, a nyugati sajtó egy része is ezt tükrözi vissza.

Berlin, 1960. május 21.

(Rostás István)
r[end]k[ívüli] nagykövet

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 5/b 004306/1960. Magyar Országos Levéltár, Hruscsov látogatása Berlinben. – Eredeti, gépelt példány

4. A berlini magyar nagykövetség jelentése „új közlekedési rendelkezésekről”

1961. augusztus 14.

Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen
Volksrepublik

SZIGORÚAN TITKOS!

Berlin-Treptow

Készült: 4 példányban.

Puschkinallee 49

006443/1961.

Tel.: 27-90-20

Tárgy: Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben

607/Szig. titk./1961.

Az NDK szerveinek sikerült eredményesen elkonspirálni az új intézkedések előkészületeit. A pénteki ülésén hozott határozata után is még sokan azt hitték, hogy a várható rendszabályok az NDK polgároknak Berlinbe való utazása korlátozásából fognak állni. Még a diplomaták közül is sokan ezen a véleményen voltak. Hiszen a bejelentési kötelezettsége és más előzetes intézkedések ilyen messzemenő rendszabályokra nem engedtek következtetni.

A rendőrséget, a munkásőrséget és a hadsereg alakulatait is csak szombat este riadóztatták. A rendőrségi és munkásőri alakulatokat éjszaka vezényelték ki ellenőrzési helyükre. A szerkesztősége szombat éjjel fél egykor kapta meg a rendelkezések szövegét, nehogy ennek tartalma idő előtt kiszivárogjék; úgyhogy a vidéki kiadásban, melynél előbb van lapzárta, ezek meg sem jelenhettek.

A Kelet- és Nyugat-Berlin közötti zónahatár ellenőrzését vasárnap hajnalban 2 és 3 óra között kezdték el. Úgy a lezárt, mint az átjárásra kijelölt 13 útvonalon megerősített rendőri és munkásőri alakulatok jelentek meg, melyek erőssége az útvonal fontosságának megfelelően változott. Így például a legfontosabb helyen, a Brandenburgi kapunál egy jó századnyi gépkocsizó rendőr és ugyanannyi munkásőr vonult fel, és ennek közelében páncélautók is álltak készenlétben. A kora reggel folyamán a nyugat-berlini rendőrség is mozgósítást rendelt el, és ugyancsak megerősítette őrségeit és az exponáltabb helyeken, így a Brandenburgi kapunál is, nagyobb erővel vonult fel. A nap folyamán pedig az NDK Néphadseregének harckocsijai és páncélautói a város különböző részein szinte demonstratív felvonulásokat rendeztek, mintegy erőt és határozottságot mutatva a lakosság felé, de talán elsősorban azok felé, akik esetleg valamilyen provokációra gondolnának. A város lakossága, amely ez alkalommal a szokottnál jóval nagyobb tömegben lepte el a főváros fontosabb útvonalait, elsősorban az átjárók közelében lévő részeket, általában rokonszenvvel figyelték az NDK közegeinek intézkedéseit. Megjegyzem, hogy a szovjet hadsereg kötelékeit vagy tagjait még véletlenül sem lehetett látni Berlin utcáin. De a munkásőrök száma a rendőrökénél is jóval nagyobb volt.

Több jel arra mutat, hogy a határellenőrzés eddig igen hatékonynak bizonyult. Értesüléseink szerint vasárnap délig a disszidáltakat fogadó Marienfeld-i táborban mindössze 50-en jelentkeztek felvételre. (A nyugati propaganda által terjesztett más számok nem felelnek meg a valóságnak.). De a jelentkezők is olyan egyénekből állott[ak], akik a határzár előtt kerültek át Nyugat-Berlinbe.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

A fontosabb átjáró helyeken a vasárnapi napon nagy tömegben csoportosultak vasárnapi hangulatban lévő, főleg kíváncsiskodó és sétáló polgárok, akik főleg azt akarták megnézni, hogyan bonyolítják le az új rendelkezéseknek megfelelően a forgalmat. Különösen nagy tömeg gyűlt össze a Brandenburgi kapunál, de itt is inkább a nyugati oldalon lehetett látni időnként 1-2 ezer főt kitevő tömeget. Ezek döntő többségében főleg bámészkodni [!], nem pedig ellenséges szándékból közelítették meg az ellenőrzési pontokat. Helyenként azonban, így pl. a Puschkinallee-i átjárónál, a Bouché-Strasse-i lezárt határnál, nem nagyszámú, főleg fiatal huligánokból álló csoport ellenséges jelszavakat kiabált át a túloldalról, és egy helyen kövekkel dobálták meg a népi rendőrség páncélautóit.

A Brandenburgi kapunál és más átkelőhelyeknél a nyugat-berlini gépkocsik százai jöttek át zavartalanul Kelet-Berlinbe és így Kelet-Berlin utcái éppen úgy tele voltak nyugat-berlini autókkal, mint amilyen más vasárnapon. Így az eddigiek szerint a nyugat-berlini hivatalos propaganda minden uszítása ellenére sem ijedtek meg az NDK szervei által hozott intézkedésektől.

Nagyobb tömeg gyűlt még össze az S-Bahn Friedrich-Strasse-i állomásnál, az egyedüli helyen, ahol az S-Bahn Kelet és Nyugat-Berlin között közlekedik. Itt, mivel az összegyűlt tömeg nagyobb része nyilván Nyugat-Berlinbe szeretett volna utazni, komolyabb idegességet lehetett tapasztalni, de incidensekre itt sem került sor.

A kelet-berlini főpolgármester rendelkezése értelmében berlini polgárok egyáltalán nem utazhatnak át Nyugat-Berlinbe, kivételes esetben azonban a rendőrség erre engedélyt adhat. Értesüléseink szerint az első napon csak nagyon kevesen kapták meg ezt az engedélyt, noha a rendőri szerveket tömegesen árasztották el ilyen kérelmekkel. vasárnap reggel tartott semmitmondó sajtókonferenciájából, a délelőtt tartott szenátusi üléséből, valamint a délutáni városi tanácsi üléséből és egyáltalán az ott tapasztalható kapkodásból arra lehet következtetni, hogy a nyugat-berlini hivatalos körök egyáltalán nem voltak felkészülve erre az eseményre, ez teljesen váratlanul érte őket. Nyugat-berlini újságíró körökben az a vélemény alakult ki, hogy a nyugati hatalmak részéről semmilyen döntő jelentőségű intézkedés nem várható, nem tehetnek semmi mást, mint hogy tudomásul vegyék a tényhelyzetet, bármennyire kellemetlen legyen is az számukra. Ez nem zárja ki azonban azt, hogy tiltakozások, vagy egyéb, esetleg erélyes hangú intézkedések ne történjenek. Ezek az újságírók egyébként úgy vélekednek, hogy, az NDK kormánya által hozott intézkedéseket Adenauerék vereségének kell tekinteni, mert ezek nem utolsósorban az általa képviselt merev, elzárkózó politikának a következményei. Ugyanakkor azt állítják, hogy ezt a helyzetet Willy Brandt nagyon jól ki tudja használni a saját személyének népszerűsítésére és így lehet, hogy ez az egész helyzet kedvezően fogja befolyásolni a választásokat az SPD javára. (Ez utóbbi értesülése Nemes János et-tól származik, aki vasárnap több mint félnapot töltött Nyugat-Berlinben.)

A vasárnapi nap folyamán Kelet-Berlin összes körzeteiben pártaktívákat tartottak, hogy a párttagokat felvilágosítsák a hozott intézkedések szükségességéről, és egyben mozgósítsák a tagokat a politikai felvilágosítómunkára. Eddigi értesüléseink szerint az idősebb, komolyabb dolgozók, párttagok és pártonkívüliek, kedvezően fogadták az intézkedéseket, a fiatalok közül ezzel szemben sokan nem örülnek neki, mert ezután nem „élvezhetik” a megszokott nyugat-berlini cowboy-filmeket és más szórakozóhelyeket. Az persze természetese, hogy a „Grenzgänger”-ek sem fogadták lelkesedéssel ezt az intézkedést. A párt- és állami funkcionáriusok örülnek az intézkedéseknek, tele vannak lelkesedéssel, mert az eddigi állapotok nagymértékben züllesztették az életet és nagyon megnehezítették a párt politikájának érvényesítését.

Mindamellett számolni kell azzal, hogy e hét folyamán a hozott intézkedésekből eredő sok nehézséget kell még megoldani. Egy ilyen nagy kiterjedésű városban, mint Berlin, amely teljesen össze van kötve peremvárosaival, nem lesz könnyű pl. a közlekedés átállítása. Különös problémát fog okozni azon dolgozók közlekedése, akik Nyugat-Berlintől nyugatra eső peremvárosokból jártak át Kelet-Berlinbe dolgozni, pl. Potsdamból, s akik ezelőtt Nyugat-Berlinen át közlekedtek S-Bahnnal. Vagy pl. nem egyszerű már technikailag sem a kb. 50 000 volt „Grenzgänger” elhelyezését Kelet-Berlinben lebonyolítani, stb., stb.

Ma reggelig sehol provokációk vagy más természetű zavarok nem voltak észlelhetők Berlinben. Ma reggel az utca képe és hangulata teljesen normális, úgy tűnik, hogy a nagymennyiségben beállított autóbusz-különjáratokkal sikerült a dolgozók szállítását is megoldani. Kisebb csoportokban folytatott beszélgetésekről arra lehet következtetni, hogy a munkások döntő többsége helyesli a hozott intézkedéseket. Feltehető azonban, hogy egyes közlekedési gócpontoknál, munkaközvetítő helyeken kisebb-nagyobb csoportosulások keletkeznek, de nem valószínű, hogy ezekből bármilyen zavargások keletkezzenek, hisz a főváros minden pontján jelentős rendőri, de főleg nagyszámú munkásőr-járőröket látni.

Berlin, 1961. augusztus 14.

(Mátyás László)
id[eiglenes] ügyvivő

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/1961. – Magyar Országos Levéltár, Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben. – Eredeti, gépelt példány

A dokumentumot elsőként közölte: RUFF MIHÁLY: A magyar nagykövetség jelentései az 1961. évi berlini válságról. A berlini fal építése. Múltunk, 1997. 4. szám, 196–198.

5. A nyugat-berlini Telegraf tudósítójának cikke

1961. augusztus 17.

Kennedy
taktikája

[X] Wolfgang Nölter a nyugat-berlini Telegraf tudósítójának cikke magyar fordításban a berlini magyar nagykövetség 1961. augusztus 18-án kelt 611. számú jelentése mellékletében található. A cikk röviden ismerteti az USA kormányköreinek Nyugat-Berlinnel kapcsolatos és végeredményben meghatározó politikáját.

a Berlin-kérdésben.

Négy ok, mely a drasztikus szankciók ellen szól – a nyugati puskapor

Wolfgang Nölter dpa-levelezőtől, Washingtonból.

A rendkívüli tartózkodás, amelyet az amerikai politika a jelenlegi időpontban a Kelettel szembeni drasztikus szankciók ellen tanúsít, lényegében négy különböző okkal magyarázható. Az amerikai kormányhivatalnokok legfontosabb érvelése ilyen drasztikus lépések ellen az alábbiakban foglalható össze:

1.) A valóságos Berlin-krízis még nem kezdődött meg. Valamilyen intézkedésekkel a szovjet zóna részéről a menekülteknek a szovjet zónából való elvándorlása ellen számolni lehetett, amióta a menekültfolyam mind nagyobb méreteket öltött. Azonban eddig még nincs érintve Nyugat-Berlin integritása és az összeköttetés Nyugat-Berlin és a Szövetségi Köztársaság között. Ugyanez érvényes a nyugati jogokra és a szabad beutazásra a Szövetségi Köztársaságból Nyugat-Berlinbe. Csak ha ezek a dolgok korlátozva lesznek, kezdődik meg az igazi válság Berlin körül.

2.) A Nyugat a Berlin körüli vitáknál az alkalmazható szankciólehetőségeknek csak igen kis készletével rendelkezik. Ezeket a fegyvereket csak egyszer lehet hatásosan bevetni. Ezért nem szabad őket túl korán elpuffogtatni, hogy aztán a tényleges válságnál nem maradjon más puskapor. Ezért nem határoznak el a jelenlegi időpontban drasztikus szankciókat.

3.) A szankciós fegyverek mind kétélűek. Könnyen, mint bumeráng hathatnak a Nyugat felé, mert fennáll annak veszélye, hogy a Kelet ellenszankciókat alkalmaz. Ebből a kölcsönös megtorlások sorozata keletkezne, amely a jelen időpontban nem kívánatos. Ez az egész nemzetközi helyzetet rendkívüli módon kiélezné, újabb akadályokat teremtene a berlini probléma békés rendezésében és megnehezítené a jövőbeni tárgyalásokat a Kelettel Berlinről. A Kennedy-kormány célja azonban, hogy a diplomácia eszközeivel a berlini konfliktus békés megoldását érje el. Ennek előkészítése – diplomáciai kapcsolatok felvétele a Kelettel – még ebben a hónapban meg kell kezdődjék. Míg, ha Kelet-Berlin elzárása óta a szovjet megszállási övezetben nyilvánvalóan nem voltak nagyobb incidensek, Kelet-Berlinben és a zónában a helyzet továbbra is magasfeszültséggel terhes. A szovjet zónában történő felkelés a kommunista katonai erő figyelembevételével valószínűleg borzalmas következményekkel járna a lakosság számára és a Nyugatnak a legkomplikáltabb döntéseket kellene hoznia. Ezért kellene ezen álláspont figyelembevételével minden olyan ténykedéstől eltekinteni, amely a helyzet élesedéséhez vezethetne.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006556/1961. – Magyar Országos Levéltár, Kennedy taktikája a berlini kérdésben. – Gépelt tisztázat

6. Kivonat berlini követségi jelentésekből

1961. augusztus 25

SZIGORÚAN TITKOS!
Készült 107 példányban.

Jelentés a berlini helyzetről.
(A berlini nagykövetségünk 608., 609. sz. jelentéséből.)

Berlini nagykövetségünk az NDK Külügyminisztériumában (Winzer államtitkár), az NSZEP Nemzetközi Osztályán (Schwabe, információs és külföldi propaganda szektor vezetője) és Rodenberg kulturminiszter-helyettestől kapott információk és saját tapasztalatok alapján beszámolt az augusztus 13-i berlini intézkedésekkel kapcsolatos néhány kérdésről és a kialakult helyzetről. (Az információ még az új, augusztus 23-i intézkedések előttről való).

Az utóbbi időben, a 13-i intézkedések előtt tapasztalni lehetett a nyugatnémetek fokozott NDK-beli aktivitását. Az ellenséges agitáció, csábítás, szabotálások megszaporodtak és komoly zavarok előidézésére is törekedtek. Egyes jelzések szerint egy későbbi időpontban fegyveres zavargások kirobbantására is gondoltak. A berlini intézkedések egyik eredménye volt ezeknek a tervek és tevékenységnek a keresztezése is. Emellett az új rendszabályok célja az is, hogy elősegítse az önálló szabad város kialakulását; így összhangban van a Szovjetunió által felvetett régebbi javaslatokkal.

A hozott rendszabályok teljesen meglepetésszerűen érték a nyugati szerveket. A nagy csapatmozgatás ellenére sem került ki az előkészítés híre, az ellenséges ügynökök láthatóan nem tudtak behatolni a fegyveres erők vezető tisztjei közé.

A kezdeti intézkedés, hogy a nyugat-berliniek zavartalanul jöhettek át Keletre és a zárlat lényegében a keletieket érintette, abban leli főleg magyarázatát, hogy a fő veszélyt a Nyugat-Berlinbe való átjárás jelentette. Tudják, hogy ezt az intézkedést az ellenség ki tudja ellenük propagandisztikusan használni, mégis így döntöttek. (Megjegyzés: azóta ez a probléma megszűnt.).

A Nyugatra szököttek pontos számáról nincs adatuk. A nyugati közlések mindenképpen túlzottak, bár a disszidálások száma az utóbbi időben valóban nőtt.

A „grenzgängerek”, a határon átjáró dolgozók problémája. A több mint 50 000-ből mintegy 15-20 000 az, aki a felszabadulás előtt, vagy legalábbis régóta a nyugati területen dolgozott. A többi újabban ment át munkára. Ez utóbbiakkal lesz kevesebb probléma, legtöbbjüket visszatehetik régi munkahelyére. A villamossági és a gépipar, valamint az építőipar korlátlanul vehet fel dolgozókat, de egyes ágakban nehezebb a helyzet. Így pl. a nyomdaipar jelentős része már eleve a nyugati zónában összpontosult és sok kelet-berlini nyomdász járt át. Ezek elhelyezése keleten gondot fog okozni.

Az üzemekbe irányított grenzgängereket nem állítják be csoportosan az egyes üzemekben, hanem szétszórják őket; egyes üzemekbe (pl. villamos erőmű) nem is állítanak be közülük senkit.

Problémát jelent egyes szakmanélküliek, vagy csak a kapitalista gazdaságban működő szakmákban dolgozottak elhelyezése.

A grenzgängerek többsége már felvette a munkát, vagy legalábbis jelentkezett munkára. Egy kis részük várakozó álláspontra helyezkedett, vagy politikai okok miatt nem mer jelentkezni. Kb. 3000 dolgozott a nyugati szenátus hivatalában, vagy valamelyik szervében, kisebb beosztásban. Jelentősebb számú a tanító, akiket azonban határozat szerint nem helyeznek el Keleten pedagógusi munkára. Ezeket a termelésbe irányítják, s ott kell előbb becsületes polgárokká válniuk.

Elég sok kelet-berlini polgár járatta gyermekét Nyugatra iskolába. Több ezerre becsüli e gyermekek e számát. Az általános iskolásokat (8. osztályig) levizsgáztatják, és egyénenként döntenek, melyik osztályba kerülhet. Valószínűleg többet fognak alacsonyabb osztályba sorolni, mivel a nyugati iskolák tanulmányi színvonala alacsonyabb az NDK-belieknél. A középiskolákba és egyetemekre jártak nem folytathatják tanulmányaikat: a termelésbe küldik őket.

Elég sok NDK-polgár kapott eddig nyugdíjat nyugat-berlini, vagy nyugatnémet cégektől. Ezt az NDK határozatai a jövőre megtiltják: NDK-polgár nem vehet igénybe nyugati konszernek által folyósított nyugdíjat.

Pártmunka, a párttagok reagálása. Az utóbbi időben a berlini pártbizottság nagyfokú visszaesést tapasztalt a politikai munkában. Az ellenség aktivitása és agresszivitása növekedése következtében sok helyt a párttagok már nem léptek fel nyíltan az ellenséges megnyilvánulások ellen, leszedték a pártjelvényüket, stb… Ennek oka az is volt, hogy az elvtársak nem láttak semmiféle fentről jövő intézkedést, s tehetetlennek érezték a vezetést. Az új intézkedések gyökeres változást hoztak ezen a téren. A párttagok és szimpatizánsok közömbössége, passzivitása megszűnt. Megjavult a termelési morál is. Számos üzemben vállalták pl. a szolgálatra vonult munkásőrök termelésének pótlását.

Nagyon megnehezedett a nyugat-berlini pártmunka. Az ottani elvtársak rendszeresen Kelet-Berlinbe jártak, erőt meríteni a munkához. Ezt a párt az intézkedésekkel egyidőben leállította, sőt a Kelet-Berlinben lakó nyugati pártfunkcionáriusok utasítást kaptak a nyugati zónába való átköltözésre. Még Danelius elvtárs, az NSZEP nyugat-berlini titkára is Kelet-Berlinben lakott; átköltözése nehézségekkel jár.

A pártmunka megnehezülésének része a nyugati pártlap, a Wahrheit betiltása is. A lapot ugyan a párt nyomdájában nyomták, (egy Nyugat-Berlinben lévő, a párt által nemrég megvásárolt nyomdában). A korlátozó intézkedések másnapján, hétfőn, a munkások bementek dolgozni, s a jobboldali szakszervezeti felszólítás után is a dolgozók 80%-a a helyén maradt. Ekkor a rendőrség erőszakkal bezárta a nyomdát; a lapot jelenleg kőnyomatás formában adják ki.

A nyugati területen várható munkaerő-hiány kapcsán azt várják, hogy az osztályharc kiéleződik, bérkövetelésekkel, stb. lépnek fel a munkások.

Hangulat, következmények. Az intézkedések Keleten általában jó hatást tettek, főleg a munkásság körében. Bizonyos kezdeti vásárlási láz volt, de megfelelő áruellátással és politikai munkával ezt lényegében sikerült megszüntetni. Nagyobb, tömeges ellenséges fellépés szervezése aligha sikerülhet, de számolnak nagyobb arányú szabotázs- és gyújtogatási tevékenység megkísérlésével.

Nyugaton a termelésben zavart okozott a grenzgängerek kiesése. Főleg az építkezés és a nőiruha-konfekció érzi ezt meg. Egyedül az építkezéseken 4000 ember esett ki. Egyes nagyobb építkezések az intézkedést követő napon teljesen munkás nélkül maradtak. A nyugat-berlini nőiruha-konfekcióban 7000 kelet-berlini dolgozott. Gondot okozott, hogy a nyugati postának a munkájából kiesett 600 kelet-berlini dolgozó. A zónahatár menti mozik, kereskedések, kocsmák, stb. látogatottsága erősen megcsappant.

Nyugaton sem voltak a grenzgängerek túlzottan kedveltek, és így az intézkedések egyes rétegekben ott is megértésre találtak. A lakosság túlnyomó többsége azonban ellenségesen fogadta a rendelkezéseket. Vásárlási láz kezdődött. Az ingatlanok ára rohamosan zuhan. A tőkések menekülési hangulatát jellemzi, hogy a bútorszállító vállalatok egész kapacitása 1962. február végéig le van kötve. Általában úgy tűnik sok jelenségből, hogy a nyugat-német tőke kezdi „leírni” Nyugat-Berlint. Több nagyüzem megkezdte egyes üzemrészek leszerelését, elszállításra való előkészítését.

Brandt arra számított, hogy a berlini helyzetet ki tudja használni választási kampányában. Ezzel szemben a Brandt-Adenauer közti feszültség nőtt, s Adenauer élesen fellépett ellene. Adenauernek Brandt ellen mondott szavait a nyugat-berlini szenátus ülésén közölték Brandttal, aki rendkívül idegességgel fogadta a tájékoztatást, és nyomban megszakíttatta a szenátus ülését. Azóta többször ülésezett ugyan a szenátus, de semmiféle jelentősebb ellenintézkedést nem hozott. Nem szánta el magát az NDK kezelésében lévő S-Bahn nyugati kezelésbe vételére sem, – ami felmerült, sőt Brandt tömeggyűlésen is bejelentette – mivel híre szerint ehhez a nyugati katonai parancsnokok nem járultak hozzá, ezzel ugyanis felborították volna a négyhatalmi megállapodást, amelyen az egész nyugat-berlini katonai megszállás alapszik. Így az S-Bahn továbbra is NDK kezelésben működik, csak propaganda és huligánakciók útján igyekeznek a közönséget Nyugaton távol tartani a vasút használatától, külön S-Bahn-pótló autóbuszjáratokat állítottak, stb…

Az intézkedések viszonzásaként nem tartják valószínűnek a belnémet kereskedelmi szerződés felbontását; ez a megállapodás szabályozza a Nyugat-Berlin és az NSZK közti személy- és teherforgalmat is, s így ennek felrúgása sok hátránnyal járna az NSZK részére. A fontosabb áruszállítások leállítását, elszabotálását azonban várják. Mégis függetleníteni kell az NDK-t az NSZK-tól, gazdaságilag; a misszióvezetőktől kérték az ezzel kapcsolatos, a szocialista országokkal folyamatban lévő vagy kezdődő tárgyalások támogatását.

Az NSZK és Nyugat-Berlin közti forgalom zavartalan. A nyugati hatalmaknak a nyugat-berlini övezettel való forgalmát egyébként Winzer elvtár szerint nem szabályozza írásos dokumentum; ezek fennállása a nyugat-berlini megszállás tényéből fakad.

A nyugatiak nem fogadták el Brandt gazdasági szankciókra vonatkozó követelését sem. Erhardt és mások még a lipcsei vásáron részt venni szándékozó üzletemberek sem tanácsolják el. Brandt minimális gazdasági retorzió engedélyezésével sem számolhat.

Kelet-Berlinben nehézségeket eredményeznek az intézkedések bizonyos kulturális területeken, főleg az NDK Komische Oper-jének, az Állami Operaháznak a működésében: ezek számtalan művésze, vezetője a nyugati zónában lakik. Hasonló problémák más művészeti intézményeknél is felmerültek. A nehézségek következményeiről még nincsen jelentés.

Egyes keleti színházak látogatottsága is megérzi az eseményeket, főleg az említett két színház, valamint a Brecht-színház és a felerészben nyugati látogatottságú Friedrichstadt Palast.

Problémákat okoz a sok ezer eddig Nyugat-Berlinben szórakozást kereső fiatal. Ezek még „divatos” öltözetüket is ott szerezték be. Mindezek pótlásáról és a hosszadalmas átnevelésről még gondoskodni kell.

Hasonlóképpen a kelet-berlini értelmiség – még a párthoz közelállók is – jelentős részben Nyugatról szerezte be ruha, luxus, stb. cikkekbeni szükségletét; megnehezül utazásuk is, ami pedig eddig is sok sérelmet okozott. Az értelmiségnél egyelőre rossz hangulat tapasztalható.

Budapest, 1961. augusztus 25.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/3/1961. – Magyar Országos Levéltár. A berlini helyzet. Kivonat a berlini magyar nagykövetség 608., és 609. sz. jelentéséből

7. Jelentések a genfi ENSZ misszió tapasztalatairól

1961. szeptember 4.

Szigorúan titkos

Genf, 1961. szeptember 4.

Tárgy: A berlini helyzet

GENFI ÁLLANDÓ ENSZ KÉPVISELET

201/1961/szig. titk.

Készült: 3 pld-ban: 006443/3/1961.
- 2 Központ
- 1 Képviselet

1961. augusztus 17-én felkeresett S. Zachmann főkonzul, az NDK itteni helyettes képviselője. Közölte, hogy otthonról utasítást kaptak, ennek értelmében tájékoztatják a berlini kérdésről és az NDK Kormányának állásfoglalásáról a baráti missziókat és még sok más állam képviseletét.

A látogatás során nyújtott információi lényegében azonosak az otthonról kapott tájékoztatással és a sajtóban megjelentekkel. Kérte, hogy e kérdés kapcsán 2-3 hét múlva találkozzunk ismét. Szeretné, ha elmondanám egyes itteni missziók tagjainak véleményeit a német kérdésről, amely a közel jövőben nyilván csaknem minden egyes beszélgetés során felmerül. Megígérte, hogy ő is tájékoztatni fog e tekintetben.

Zachmann elvtárs elmondta, hogy néhány napja megszigorított életet élnek, mert provokációtól tartanak a külképviselet ellen. Minden nap 3-4 esemény is figyelmezteti őket erre a lehetőségre. Gyanús külsejű személyek sora akar bejutni hozzájuk mindenféle mesével. Levelet és telefont is naponta többet kapnak, ellenséges, rágalmazó tartalmukat éppúgy, mint olyanokat, amelyek írói pl. „szolgálataikat” ajánlják fel nekik. Véleményük szerint a nyugatnémetek dühükben nem riadnak vissza attól, hogy egyes országokban felpénzelt elemeket tettlegességre uszítsanak az NDK külképviseletei ellen.

(Bényi József)
id. ügyvivő

Külügyminisztérium,
B u d a p e s t

8. A berlini magyar nagykövetség munkatársának tapasztalatai Nyugat-Berlinről

1961. szeptember 21.

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült: 4 példányban.

007222/1961.
Tárgy: Nyugat-Berlinben történő beszerzések és egyéb hivatalos ügyintézések.
Mell.: 1 feljegyzés 3 pld-ban

Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen
Volksrepublik Berlin-Treptow Puschkinallee 49

Tel.: 27-90-20 668/szig. titk./1961.

Mellékelten felterjesztem Mauterer elvtárs feljegyzését nyugat-berlini észrevételeiről.

Berlin, 1961. szeptember 28.

( Rostás István )
rk. nagykövet

Péter János elvtársnak,
Külügyminiszter,
B u d a p e s t

***

Mauterer János SZIGORÚAN TITKOS!

irodafőtiszt Készült: 4 példányban

F e l j e g y z é s
Rostás István nagykövet elvtárs részére

Tárgy: Nyugat-Berlinben történő beszerzések és
egyéb hivatalos ügyintézések

Rostás et. engedélyével, tekintettel az új helyzetre Berlinben, járok időnként Nyugat-Berlinben hivatalos ügyek intézése céljából.

Szeretném észrevételeimet Rostás elvtársnak jelenteni. Rostás elvtárs utasítása értelmében csak Hegedűs elvtárssal járhatok Nyugat-Berlinbe. Már több alkalommal jártam odaát az új helyzet óta és mondhatnám, egész Nyugat-Berlinen átutaztam, Charlottenburgtól Neuköllnig.

Szemmel észrevehető a kelet-berlini vásárlóerő kiesése, illetve a kb. napi 250-300 000 ember elmaradása, jobban mondva távolmaradása úgy az üzletekben, mint az utcán.

Augusztus 13. előtt a Sonnenallee és a Karl-Marx-Strasse (Neukölln) tömve volt emberekkel, járókelőkkel mindennap, de főleg péntek és szombat napokon (fizetési napok). A „Hertie” áruház zsúfolásig meg volt tömve hétvégenként, s a vásárlók 50-60%-a (lehet, hogy több is, ez az én becslésem) keleti márkában fizetett. Ma ugyanebben az áruházban feltűnik a vásárlók hiánya. Igen sok kiszolgálónak „kényelmessé” vált a munkája. A Sonnenallee-i és a Karl-Marx-Strasse-i kiskereskedések sínylették meg a legjobban a kelet-berlini vásárlók kiesését. Nagyon sok üzletember áll az üzlethelyisége előtt, s ilyenkor sok olyan dolgot vesznek észre, ami azelőtt üzleti elfoglaltságuk miatt nem. Ráérnek nézelődni. Megtudtam azt, hogy egy kiskereskedő (textiles, női ruhák, pulóverek stb.) a Sonnenallee-n napi 500 -vel kevesebbet keres az új helyzetben, mint korábban.

Általában a kelet-berliniek Neuköllnben szoktak vásárolni, s ez most igen érzékeny veszteség az üzletembereknek, ezt nem is tagadják.

A váltópénztárak végérvényesen lehúzták a rolót. Keleti-márka árfolyam nincsen kiírva.

Előfordul, hogy egyes személyek megjegyzést tesznek a mi kocsink láttán, pl. hogy mit keresünk mi odaát, néha szemtelen megjegyzéseket is tesznek, de ha az ember figyelmen kívül hagyja azokat, megunják a dolgot.

Hegedűs elvtárssal úgy szoktuk a kocsi parkolását elintézni, hogy ha lehet, nyilvános parkhelyen parkíroztatunk (ki is fizetjük a parkolást, 50-70 pfennig) és gyalog megyünk az ügyintézésre. Hegedűs elvtárs lezárja a kocsit, és velem jön. Így nincsen lehetőség arra, hogy esetleg megszólják a kocsiban ülő embert és esetleg szemtelenkedjenek vele.

A diplomáciai és külföldi utazók számára nyitva hagyott átkelőhelyen (Friedrich-Str.) a közlekedés zavartalan. A keleti határőrség a CD-kocsikat nem vizsgálja át, de a benne ülő utasok személyi igazolványait megtekinti. A másik oldalon az amerikai katonaság és a nyugat-berlini rendőrség (polgári is) vizsgálja meg az áthaladókat, előfordul, hogy igazolványt már nem kérnek, de minden esetben feljegyzik a kocsi rendszámát és valószínűleg az áthaladás irányát. A nyugati oldalon sokszor van embercsoportosulás, kíváncsiskodók álldogálnak ott és nézik az átjárón lefolyó forgalmat. Semmiféle különleges eseményt nem vettem észre. Igaz, láttuk, hogy mindkét oldalon távcsöveznek a katonák és fényképfelvételeket készítenek egymásról, illetve a határ mögött álló készültségi egységekről.

Berlin, 1961. szeptember 21.

Mauterer János

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 007222/1961. Magyar Országos Levéltár, A Nyugat-Berlinbe történő beszerzések és egyéb hivatalos ügyintézések, 1961. – Eredeti, gépelt, aláírt példány.

9. A berlini nagykövetség jelentései az NDK állampolgárok disszidálásáról az NSZK-ba

a.
1958. november 17.

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült: 3 példányban

Tárgy: Disszidensek
006345/1958.

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG
NAGYKÖVETSÉGE BOTSCHAFT

DER UNGARISCHEN VOLKSREPUBLIK

318/szig. titk./1958.

Előadó: Serfőző Lajos

NDK állampolgároknak Nyugat-Németországba való átáramlása és ennek minden eszközzel való előmozdítása már régóta egyik fő területe az NDK ellen irányuló nyugatnémet aknamunkának. A nyugatnémet kormány a disszidens kérdést igyekszik maximálisan kihasználni, mind a nemzetközi közvélemény, mind a saját és az NDK lakossága felé, az NDK diszkreditálására, jelen esetben azzal a céllal, hogy a „német nép egyedüli törvényes képviselőjéről” szóló saját maga proklamálta „jogalapot” a disszidens kérdéssel is alátámassza. Az időről-időre megismétlődő lármával másrészt az NDK lakossága körében próbál zavart kelteni. Teszi ezt továbbá azért is, hogy az újraegyesítés imperialista koncepciójának híveket szerezzen a nemzetközi közvéleményben, valamint azon államok köréből, amelyek nem feltétlen támogatói a nyugatnémet újraegyesítési politikának.

A bonni kormány – mint ismeretes – az elmúlt hetekben ismét kísérletet tett arra, hogy a kérdésnek a Bundestag nyugat-berlini ülésén történt demonstratív felvetésével a nemzetközi közvélemény figyelmét ez alkalommal is felhívja a nyugatnémet értelmezésben vett „német kérdés” megoldatlanságára. Emellett a nyugatnémet kormány a kérdés napirendre tűzésétől azt remélte, hogy sikerül megzavarni az NDK választási előkészületeit.

Az NDK kormánya eddig Nyugat-Németországgal szemben defenzívában volt; disszidálásokról egészen a közelmúltig nem igen beszéltek, jóllehet a kérdés megoldása az NDK-nak is komoly problémát okoz. A KB szeptember 18-i ülése után megváltozott a helyzet. Ez a változás a sajtó vonalán is lemérhető: erről a kérdésről ma sokkal több cikk jelenik meg, mint annak előtte.

A nagykövetségnek ma még nem áll módjában erről a problémáról átfogó képet adni, részben azért, mert ezekről a kérdésekről többnyire csak olyan elvtársakkal célszerű beszélgetni, akikkel a nagykövetségnek már kifejezetten jó kapcsolatai vannak, részben pedig azért, mert ezek az elvtársak sem tudtak a kérdés minden részletében kielégítő tájékoztatást adni. Ezért a probléma tárgyalásánál néhány beszélgetésre korlátozódunk csak.

Lindner elvtárs, a berlini Kábelgyár pártbizottságának titkára (értesüléseink szerint egyidejűleg KB-tag) elmondotta, hogy a nyugatnémet aknamunka következtében az utóbbi időben valóban megnövekedett a disszidensek száma; különösen az orvosok körében sikerült zavart kelteniök. Nyugatnémet sajtóhírek szerint 1958. első felében mintegy 1000 orvos, illetve gyógyszerész hagyta el az NDK-t. Bowens elvtárs szerint (aki nemzeti díjas szakszervezeti funkcionárius) ez a szám megfelelhet a valóságnak, bár ő nem tudja pontosan, hogy ténylegesen hány orvos disszidált.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

Bowens elvtárs és mások is elmondották: előfordul, hogy néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket. Elmondásuk szerint a hiányzó orvosok nagy részét a legutóbbi disszidálási hullám ragadta magával. Még az is súlyosbítja a helyzete, hogy a klinikák éjjeli kihívást nem fogadnak el, az ilyen helyzetek aztán különösen kellemetlen következményekkel járnak a lakosság körében. Modler elvtárs pl. elmondotta, hogy a lakógyűlés résztvevői közül többen olyan kijelentést tettek, hogy „a kormány elűzi az orvosokat.”

Nem véletlen, hogy a nyugatnémet aknamunka éppen az orvosok körében igyekszik zavart kelteni, az orvosok széles tömegekkel való kapcsolatát illetve azt, hogy az orvosokat általában sokan ismerik, próbálják eszközként felhasználni arra, hogy a lakosság egyes rétegeiben nyugtalanságot idézzenek elő. A német elvtársak elmondtak egy esetet annak illusztrálására, hogy milyen módszerekkel dolgoznak a nyugatnémet ügynökségek egy-egy orvos megkaparintása érdekében. Az egyik orvosnak hosszabb időn át viszonya volt egy nővel. A nő egy szép napon azzal állított be az orvoshoz, hogy átmegy Nyugat-Berlinbe, és hogy ő is kövesse. Az orvos mindaddig ellenállt, amíg a nő azzal nem fenyegetőzött, hogy közbotrányt csinál, ha nem megy vele. Az orvos végül is engedett a fenyegetésnek, és a nővel együtt disszidált. Néhány napra rá követte a családja is. A disszidálás után a férfin olyan erős lelkiismeret furdalás vett erőt, hogy helyzetéből kiutat nem látva, öngyilkos lett. A családja időközben visszajött az NDK-ba. Gyakran alkalmazzák a megfélemlítés eszközéül a névtelen telefonhívásokat is – nyilvános telefonfülkéből, úgy hogy ez is megnehezíti az ügynökök lefülelését.

Mint az elvtársak elmondották, az orvosok többsége gyermekkorától kezdve polgári légkörben élt. Ezek az emberek a párt vezetői részéről elhangzott beszédek után azt gondolták, hogy most a német elvtársak szavaival élve – egyszerre marxistának kell lenniök. Vannak olyanok is, akik nincsenek bizalommal a kormány iránt. A német elvtársak egybehangzó véleménye szerint anyagi okok csak az esetek elenyésző kisebbségében játszanak szerepet. Több olyan orvos is disszidált, akinek háza, személykocsija és jólmenő praxisa volt az NDK-ban.

Hozzájárultak a disszidálások megnövekedéséhez az NDK helyi szervei részéről az orvosokkal szembeni politikában elkövetett hibák is. Itt most nem térünk ki azokra a hibákra, amelyeket a kommüniké is megemlít. Amint azt a német elvtársak elmondották, hiba volt a hivatalos szervek részéről, hogy mereven elzárkóztak az orvosoknak az irányú kérése elől, hogy a II-es csoportba tartozó szerződés helyett a több előnyt biztosító I-es kategóriájú szerződést kössék meg velük. Ez utóbbi pl. az előbbivel szemben a gyerekek iskoláztatása, a fizetés és a nyugdíj kérdésében biztosít előnyöket a kedvezményezett számára. Sokan azért disszidáltak, mert elutasították azt a kívánságukat, hogy az I-es típusú szerződésben biztosított előnyöket alkalmazzák rájuk is.

Lindner elvtárs tájékoztatása szerint a KB-nak az orvosokkal kapcsolatosan kiadott kommünikéje elsősorban a középrétegeket foglalkoztatja, megítélése szerint a munkások körében nem keltett nagyobb visszhangot. Mint mondotta, sokan – főleg a középrétegekből – úgy értékelik a KB-nak az orvosokról szóló határozatát, hogy az visszavonulás a párt és a kormány részéről az eddigi politikához képest. Azok, akik ezt a véleményt osztják – mondotta – nem látják, hogy a párt már eddig is több ízben felhívta a helyi államhatalmi szervek figyelmét a munkájukban meglévő hiányosságra. E figyelmeztetéseknek azonban – tette hozzá – nem mindig volt meg a megfelelő foganatja. A kommüniké is – mondotta – visszatükrözi a pártnak és a kormánynak a választások előkészítése során folytatott politikáját, amely – mint ismeretes – arra irányul, hogy a túlzások lenyesegetésével helyes irányt adjon a párt politikájának a helyi szervekben is.

A Lindner elvtárssal való beszélgetés során szóba került a főiskolai konferencia kérdése is. Lindner elvtárs ezzel kapcsolatosan elmondotta, hogy a Schirdewan-Wollweber revizionista nézetei, valamint az a tény, hogy a főiskolások közül tanulmányaik befejezése után az NDK-t cserbenhagyva többen Nyugat-Németországba disszidáltak, arra kényszerítette a pártot, hogy a konferencián keményebb hangot alkalmazzon, még akkor is – ezt már nem Lindner elvtárs mondta – ha az egyes rétegekben nem is a legkedvezőbb fogadtatásra talál. Lindner elvtárs és mások is elmondták, hogy az NDK-ban a szocializmus építésének bonyolult feltételei között sokszor igen nehéz megtalálni a leghelyesebb megoldást. Ezzel a véleménnyel a legteljesebb mértékben egyet lehet érteni. Véleményünk szerint a helyi szervek nemcsak azzal követtek el hibát, hogy a párt figyelmeztetéseit nem szívlelték meg – talán itt nagyobb eréllyel kellett volna a pártnak fellépni – hanem azzal is, hogy – feltehetőleg – nem jelezték időben a felsőbb pártszervek felé az orvosok körében kialakult hangulatot. Hiba volt a helyi szervek részéről az is, hogy az V. pártkongresszuson meghirdetett irányelveket félreértelmezve, a pártnak a középrétegek irányában folytatott politikáját megsértve, túl nagy lendülettel fogtak hozzá a magánszektor leépítéséhez. Amint azt a német elvtársak elmondták, egyes helyeken ez a gyakorlat kisebb nehézségeket idézett elő a lakosság zavartalan ellátásában.

A német elvtársak elmondották még, hogy az utóbbi időben mind nagyobb számban települnek át az NDK-ba volt disszidensek és olyan személyek is, köztük orvosok és mérnök (tanítók, tanárok nem), akiknek állandó lakhelyük Nyugat-Németországban volt, de politikai vagy gazdasági okok miatt hátat fordítottak ennek.

A fiatalság „kalandvágyát”, amely a kiskorúak egy részénél a disszidálás indítóokaként jöhet számításba, úgy igyekeznek levezetni, hogy az eddiginél több fiatal számára teszik lehetővé a szocialista tábor országaiba való társasutazást.

A disszidálásokkal kapcsolatos ellenagitáció fórumaként a lakókörzeti gyűléseket használják fel. Ez év áprilisában pl. több lakókörzetben gyűlést rendeztek, ahol kizárólag csak a disszidálások kérdésével foglalkoztak. Serfőző elvtárs is részt vett egy ilyen összejövetelen. A jelenlévők mintegy 60-70-en lehettek, jóllehet a körzet lélekszáma ennél jóval nagyobb érdeklődést indokolt volna. A gyűlésre utcai falragaszok hívták fel a lakosság figyelmét. A jelenlévők mintegy 90%-a az idősebb korosztályhoz tartozó emberekből tevődött össze. Fiatalság alig volt képviselve a gyűlésen. A férőhely kétharmad része üres volt. Hibás lenne ebből az egy esetből messzemenő általánosításokat levonni a lakosság érdeklődésére vonatkozóan, annál inkább is, mert azóta már egy félév telt el, de azért ez az eset egyet megmutat: mégpedig a fiatalság jelentős részének érdektelenségét az őt érintő kérdések iránt. Az előadást ugyanis egy bíró tartotta, aki igen érdekeses és színesen, saját tapasztalataival alátámasztva, ecsetelte azt a sorsot, ami a fiatalságra vár, ha a disszidálás útját választja. Ugyanígy a szülőknek is igen tanulságos lett volna az előadás.

Berlin, 1958. november 17.

(Rostás István)
r[end]k[ívüli] nagykövet

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006345/1958. – Magyar Országos Levéltár, Disszidensek

1961. július 31.

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült: 4 példányban

Tárgy: az NDK-ból való

disszidálások

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG

NAGYKÖVETSÉGEBOTSCHAFT

DER UNGARISCHEN VOLKSREPUBLIK
562/szig. titk./1961.

A nyugatnémet és nyugat-berlini lapok az utóbbi időben nagy propagandát űznek az NDK-ból való disszidálások növekedésével. A disszidálások az utóbbi időben valóban növekedtek, ezt német barátaink is megerősítik, jóllehet ez nem olyan méretű, mint ezt a nyugatnémet sajtó beállítja.

A disszidálások növekedése összefüggésben áll a napirenden lévő békeszerződéssel, illetve a Nyugat-Berlin kérdés rendezésével. Nem kis szerepet játszik ebben a nyugatnémet propaganda, amely az eddiginél sokkal nagyobb aktivitással igyekszik meggyőzni az NDK-polgárokat arra, hogy még „kapuzárás” előtt távozzanak az NDK-ból, mert később, a különbéke megkötése után, erre nem lesz lehetőségük. De végzik ezt a munkát szervező ügynökökön keresztül is. Az NDK illetékes szervek nemrég vettek őrizetbe számos nyugatnémet ügynököt, akik az NDK területén a disszidálásokat szervezték.

Az NDK hatóságok számos rendszabályt léptettek életbe a disszidálások csökkentésére, illetve akadályozására. A politikai agitációs munkán túl, jelentős rendőri rendszabályokat foganatosítottak. Így pl. a Berlinbe vezető összes országutakon, Berlin előtt, szigorú rendőri ellenőrzést vezettek be, és csak azok utazhatnak a fővárosba, akik azt megfelelően indokolni tudják. Megszigorították a Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe vezető utcákon és közlekedési eszközökön is az ellenőrzést (S-Bahn, U-Bahn) stb. Ezeknek a rendőri intézkedéseknek a hatása máris érezhető, bevezetésük óta csökkent a disszidálások száma.

A Nyugat-Berlinben dolgozó kelet-berlini lakosokkal szemben eddig foganatosított gazdasági rendszabályokon túlmenően most olyan tervek vannak, hogy a „Grenzgänger”-ek a jövőben lakbért és minden más kommunális kiadást nyugati márkában fizessenek. Egyes értesülések szerint – amit még felsőbb szerveknél nem tudtunk ellenőrizni – ezt az intézkedést rövid időn belül be is fogják vezetni.

Berlin, 1961. július 31.

(Mátyás László)
id. ügyvivő

Dr. S í k Endre elvtársnak,
külügyminiszter
B u d a p e s t

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 16/e 006220/1961. – Magyar Országos Levéltár, Az NDK-ból való disszidálások. – Eredeti, gépelt példány

c.
1961. augusztus 7. és 10.

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült: 4 példányban

Tárgy: Disszidálások

Mell.: 1 feljegyzés

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG
NAGYKÖVETSÉGE BOTSCHAFT DER UNGARISCHEN VOLKSREPUBLIK
592/szig. titk./1961.

Mellékelten felterjesztem Varga elvtársnő feljegyzését, azzal az észrevétellel, hogy a feljegyzés tartalma bizonyos fokig jellegzetes tünet, mivel a nyugatnémet propaganda az utóbbi időben fokozott aktivitást fejt ki, különösen értelmiségi foglalkozásúak disszidálása érdekében.

Az utóbbi hetekben távozott a berlini Rendőrkórház orr-függ-gége főorvosa, a Weissensee kerületi kórház nőgyógyász főorvosa, akihez a követség és kirendeltség több dolgozója járt.

A disszidálások számának növekedését elsősorban az értelmiség körében tapasztalni, különösen a nyugati propaganda beállításának hatására, hogy használja ki a békeszerződés megkötéséig még hátralévő időt, mert utána a disszidálások lehetetlenné válnak.

Berlin, 1961. augusztus 10.

( Mátyás László )
id. ügyvivő

Dr. S í k Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

SZIGORÚAN TITKOS!
Készült: 4 példányban
Tárgy: Disszidálások

Varga Béláné

Feljegyzés
Mátyás László elvtárs részére.

Augusztus 6-án, vasárnap Eisenbergben, Thüringiában meglátogattam unokaöcsémet, aki az ottani művégtag-kórházban tartózkodik, műlába előkészületére vár. Miután már hónapok óta van Eisenbergben, az ottani viszonyokat jól ismeri, és igen sok emberrel is megismerkedett. Elmondta nekem, hogy a kórház területén lévő művégtag-műhely vezetője, Linschmann, Európa szerte ismert szakember, aki a budapesti Művégtaggyár új részlegének berendezését is irányította, rövid idővel ezelőtt 7 tagú családjával együtt disszidált. Rajta kívül még 5 szakember disszidált a műhelyből. Állítólag Linschmann (aki NSZEP-tag is volt) 30 000 DMW-t kapott megérkezése után, azonkívül jó ellátást, magas fizetéssel. Fia, aki ugyancsak a műhelyben dolgozott, feleségével annak a nyugat-németországi szüleit kívánta meglátogatni, de megtagadták a helyi rendőri szervek az útlevél kiadását. Egy másik szakmunkás odaát lakó apját akarta meglátogatni, neki sem adtak útlevelet, hanem azt mondták, hívja meg apját magához. Ezt meg is tette, de apjának nem adtak beutazási engedélyt. Linschmann disszidálása előtt többször volt különböző kongresszusokon Nyugat-Németországban, így legutóbb Heidelbergben. Azt mesélte, hogy ott az emberek nem politizálnak, nem kell nekik politikával foglalkozniok, csak az érdekli őket, hogy minél jobban élhessenek.

Úgy hírlik, hogy a környéken több üzem igazgatója disszidált, Erfurtban pedig alig maradt orvos.

Mikor Eisenbergben Lischmann és a többi szakember disszidálásának híre elterjedt, unokaöcsém megkérdezte az ottani pártbizottság egyik vezetőjét, miért nem adtak azoknak, akik kértek útlevelet, talán akkor nem disszidáltak volna. Az illető elvtárs elismerte, hogy ez tényleg helytelen volt. Tény, hogy most teljes bizonytalanság uralkodik, nem tudják, ki fog még disszidálni és mit tesznek a további disszidálások megakadályozására. A hangulat a városban igen rossz.

Magában a kórházban leállították a külföldi betegek felvételét, miután a jelenleg ott fekvők művégtagjának elkészítése is elég problematikus.

Berlin, 1961. augusztus 7.

Vargáné

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 16/e 006220/1/1961. – Magyar Országos Levéltár, Disszidálások – Eredeti, gépelt példány

10. Külügyminisztériumi elemzés a német kérdésről

1961. november 23.

SZIGORÚAN TITKOS!
Puja [Frigyes] miniszterhelyettes,
Osztály (2 pld.

II. Területi Osztály

Néhány gondolat a német kérdés jelenlegi állásához

A német békeszerződés aláírása időpontjának elhalasztása.

A Varsói Szerződés tagállamainak javaslata alapján hozott NDK kormányhatározat az augusztus 13-i intézkedésekkel kapcsolatban elengedhetetlenül szükségesek és helyesek voltak. A meghozott intézkedések azon túl, hogy növelték az NDK nemzetközi tekintélyét és erősítették az NDK belpolitikai helyzetét, komoly lépés volt abban az irányban is, hogy a nyugati hatalmak előtt nyilvánvalóvá tette: a szocialista tábor országai szilárdan el vannak tökélve arra, hogy a békeszerződést az NDK-val ha kell, külön is megkössék. Ezen intézkedések nyomán a nyugati hatalmak széleskörű hidegháborús propagandába kezdtek, melynek következtében a nemzetközi légkör igen feszültté vált.

Ebben a helyzetben mérlegelni kellett a német kérdéssel kapcsolatos további lépéseket. Nyilvánvaló, hogy ha ezt fent említett egyoldalú lépést követte volna egy újabb, ugyancsak egyoldalú intézkedés, az NDK-val megkötendő különbéke szerződés, az gyakorlatilag azt eredményezhette volna, hogy rövid időre bizonyos problémákat meg tudtunk volna oldani, azonban az egész kérdést hosszú távra nem rendezhette volna. Gyakorlatilag nem adtunk volna a nyugatiak számára lehetőséget arra, hogy a szocialista tábor kezdeményezései következtében kialakult szorult helyzetükből kutat találjanak, és ez csak a helyzetet merevítette volna meg, amely esetleg egy háborús provokációra is kényszeríthette volna őket. A szocialista tábor ezzel a lépéssel egy újabb lehetőséget biztosított a nyugati hatalmak számára, tegyenek tanúbizonyságot arról, hogy vajon keresik-e az érdemi megoldás útját, vagy sem.

A nyugati hatalmak „egysége” a német kérdés tekintetében az ismert
Kroll-ügy

[X] Hans Kroll (1898–1967), az NSZK moszkvai nagykövete volt, aki a berlini válság idején kapcsolatba lépett Hruscsov szovjet pártfőtitkár-miniszterelnökkel, s azzal vádolták, hogy nem képviselte megfelelően az NSZK kormányának érdekeit.

tükrében.

Az előbb említett kérdés-csoport kapcsán hozott intézkedés a szocialista tábor országait a kialakult helyzet józan mérlegelésére késztette. Világos volt az, hogy a nyugati hatalmak körében komoly ellentétek vannak a német kérdés megoldása módszereit és céljait illetően, melynek elébe vágni, s ezzel gyakorlatilag őket egyesíteni ugyancsak komoly hiba lett volna. A nyugatiak állásfoglalását, a hosszú ideje várt „egységes” álláspont kialakulását és bizonyos nyugati kezdeményezések megtételét akadályozta egy sor objektív körülmény is. Az augusztus 13-i rendelkezések meghozatala után a nyugatiakra nem csak az hatott bénítólag, hogy ez a rendelkezés rendkívül váratlan lépés volt a mi részünkről, hanem az a nagy és fontos körülmény, hogy az NSZK választások előtt állt, és annak lebonyolításáig nyugati részről jobbnak látták, ha sem pro, sem contra nem tesznek intézkedéseket, kezdeményezéseket. A továbbiakban kitolta a kérdés érdemi intézését az NSZK belpolitikai válsága, nevezetesen az a körülmény, hogy hosszú hetekig pártpolitikai viták miatt nem jött létre az új NSZK-kormány, s nem jelölték ki a kancellár személyét.

Már pedig a nyugati egység látszatának további megőrzése érdekében addig nyugati kezdeményezésre nem lehetett számítani, amíg az új német kancellár és Kennedy amerikai elnök között tárgyalások nem jönnek létre. Itt kapcsolódik be érdekesen az említett Kroll-ügy. A bonni szovjet nagykövet, Szmirnov elvtárstól származó információ szerint a Kroll-ügy az alábbiak szerint értékelhető helyesen: Kroll nagykövet egy jottányit sem tért el a Bonntól kapott utasításoktól, s csupán szondírozó szerepe volt Adenauer washingtoni útja előtt, igyekezett képet alkotni maguknak arról, hogy a Szovjetunió részéről mire számíthatnak. Az Egyesült Államok illetékesei azonban rendkívül rossznéven vették a nyugat-németeknek ezt a külön útját, s erélyesen felléptek emiatt a bonni kormánynál. Így nem maradt más hátra, mint hogy a bonni kormánykörök megjátsszák azt a színjátékot, amit a Kroll-ügyben tettek és itt, legalábbis a közvélemény előtt, Kroll, mint áldozati alany szerepelt, akit hajlandók a további jó NSZK-amerikai kapcsolatok érdekében, ha kell, fel is áldozni. Ez azonban csak gesztus volt kifelé az NSZK kormánya részéről és az is marad. Ennek hátterét, valamint a kapott információk valóságát, igen jellemző módon tárgyalja a Spiegel november 22-i száma.

NSZK-politikusok nyilatkozatai, s azok hangváltozása.
Ha megfigyeljük az NSZK felelős politikusainak nyilatkozatait augusztus 13-a óta, akkor egyértelműen megállapítható, hogy azok komoly változáson mentek keresztül, ami a hangvételt és a beszédek hangulatát illeti. Ennek a háttere talán abban keresendő, amiről a közelmúltban Magyarországon járt Rademacher nyugatnémet FDP-képviselő és Herde elvtárs a velük folytatott beszélgetéseik alkalmával elmondottak.

Mindkettő más-más bázisról, lényegében ugyanazt állapította meg. A nyugatnémet tőke már régen leírta az Odera-Neisse határ, Nyugat-Berlin, sőt az NDK de facto elismerésének kérdését is. Egyetlen egy körülményre vigyáznak féltő gonddal, és az pedig az, hogy a felfegyverzés ütemében ne történjék semmi változás. A fent említett kérdésekben hajlandók a legmesszebbmenőkig kompromisszumos készséget mutatni a nyugatiak felé, és ezáltal ellentételként azt elérni tőlük, hogy azok legalább ilyen hajlandóságot mutassanak az általános és teljes leszerelés kérdésében nyugatnémet részről igényelt következetességben. A német nagytőke változatlanul azon az alapon áll, hogy megállapodások, szerződések nem érnek semmit, az erő lényeg. Ez nem új elve a német nagytőkének. Így joggal felmerül az a kérdés, hogy ha hajlandók kompromisszumra az Odera-Neisse határ tekintetében, mi lesz a revansizmussal, amely az egész kül- és belpolitikájuknak az alapja. Ez az elismerés ugyanis ezt komolyan megrendítheti. Erre ugyancsak választ kaptunk már nyugat-német részről. Egyre inkább folyik a közvélemény előkészítése erre, oly módon, hogy személyes beszélgetések és a sajtó-cikkek formájában egyre többet beszélnek arról, miszerint a német kérdést csak a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tudja megoldani, amely kijelentés mögött az húzódik meg, hogy mi németek ebbe nem tudunk bele szólni. Ez gyakorlatilag a kiskapu megteremtése és egyben visszatérés ahhoz a régi revansista jelszóhoz, hogy a béke az ránk kényszerített béke. Így akarják átmenteni a revansizmust a jövőnek.

A szocialista tábor fő célkitűzése nem változik.
A kialakult új helyzetben szükségszerűen lelassítottuk a német békeszerződéssel kapcsolatos akció-tervünk végrehajtását. Arra is lehet számítani, hogy ha lehetőség kínálkozik az érdemi tárgyalásokra, úgy az esetleg további lassításra szorul, ami azonban nem jelent változást a fő célkitűzésekben. A XXII. kongresszuson elhangzott beszámoló, Hruscsov et. beszéde foglalkozott azzal, nyomatékosan, hogy a szovjet kormány most is kitart a német kérdés minél gyorsabb megoldása mellett, és ellenzi annak halogatását. A lényeg azonban a kérdés megoldása és nem az időponthoz való merev ragaszkodás. Ugyanakkor a beszámoló hangsúlyozta azt is, hogy a jelenlegi világpolitika fő tartalma a szocialista országok és az összes békeszerető erők harca egy újabb agresszió és háborúra előkészítése ellen. E harcnak egyik központi témája változatlanul a német imperializmus elleni harc, az NSZK revansista törekvéseinek leleplezése és külpolitikai elszigetelése.

Budapest, 1961. november 23.

Jelzet: MOL, XIX-J-1-k Vegyes admin, (1945–1964) 11/c, Szám nélkül. – Magyar Országos Levéltár. A II. Területi Osztály gondolatai a német kérdés állásáról.

11. A külügyminiszter utasítása a követség eljárására különböző készültségi helyzetek esetére

1961. november 4.

Rendkívül titkos!

Rostás István
nagykövet elvtársnak,
B e r l i n

Kedves Rostás Elvtárs!

Mellékelten megküldöm a 0089 számú miniszteri utasítást. Tájékoztatásul közlöm, hogy jelenleg az I-es állapotra vonatkozó utasítás kell végrehajtani. A II-es vagy III-as állapot beálltáról távirati értesítést kap és az erre vonatkozó intézkedéseket csak a távirat vétele után kell majd foganatosítani.

Mielőtt Nagykövet elvtárs a jelzett intézkedéseket végrehajtaná, beszélje meg azt Kovács Rezső elvtárssal, a katonai attaché helyettesével. Ha az elvtársak bármilyen rendkívüli dolgot észlelnek, azonnal jelentsék Nagykövet elvtársnak, Nagykövet elvtárs pedig beszélje meg a teendő intézkedéseket Kovács Rezső elvtárssal. Ha Nagykövet elvtárs nem elérhető a rendkívüli esemény bekövetkezésekor, az elvtársak értesítsék haladéktalanul Kovács Rezső elvtársat.

A külkereskedelmi miniszter elvtárs közölni fogja a kereskedelmi kirendeltség vezetőjével, hogy az utasításban foglaltaknak megfelelően köteles a Nagykövet elvtárs utasításait maradéktalanul végrehajtani. Hasonló utasítást kap a katonai attaché elvtárs is a Honvédelmi Minisztériumtól.

Budapest, 1961. december 7.

Elvtársi üdvözlettel:
(Puja Frigyes)

I. Intézkedések az
I-es állapotban

[X] Az utasítás-tervezetet a Belügyminisztérium is véleményezte. Az I-es állapot alatt az általános időszakot értették, II-es állapot alatt a rendkívüli esemény folytán bekövetkezett állapotot értették, a III-as állapot alatt összegzett utasításokat pedig háborús időszakban kellett volna alkalmazni.

1.) A nagykövetségen és a kereskedelmi kirendeltségen feleslegesség vált iratokat haza kell szállítani. ½ évnél idősebb iratok ott nem maradhatnak.

2.) A nagykövetség és a kereskedelmi kirendeltség vezetője biztosítsa, hogy a kereskedelmi kirendeltségen lévő szigorúan titkos anyagokat a követségen helyezzék el.

3.) Amennyiben az Orion és a Mogürt részlegeknél titkos anyag van, azokat haladéktalanul a kirendeltségre kell szállítani, felülvizsgálni és a nélkülözhetőket haza kell küldeni.

4.) A titkos iratok kezelésére vonatkozó utasításokat a legszigorúbban be kell tartani.

5.) A követség ügyeleti szolgálatát az eddigieknél alaposabban kell megszervezni, melyre a Nagykövet elvtárs dolgozzon ki részletes utasítást. Az ügyeleti szolgálatba a kereskedelmi kirendeltség tagjai is bevonhatók.

6.) Felül kell vizsgálni a külképviseleteken dolgozó német alkalmazottakat és dönteni kell azok további foglalkoztatására, illetve beosztásuk ügyében. Erre vonatkozóan Nagykövet Elvtárs tegyen javaslatot.

7.) Berlin sajátos helyzetének és az NDK hivatalos szervei által hozott intézkedések figyelembevételével, Nagykövet elvtárs utasítsa a külképviselet, a kereskedelmi kirendeltség és más kinti szervek beosztottait, hogy csak engedélyével mehetnek át Nyugat-Berlinbe. Szigorúan meg kell tiltani a családtagok egyedüli átjárását és különböző hivatalos ügyekben a Demokratikus Berlinben tartózkodó magyar állampolgárok szórakozás, vagy egyéni vásárlások célját szolgáló átjárását. A Nyugat-Berlinbe való átjárásokról kimutatást kell vezetni és csak az illetékes vezető hozzájárulásával, a fenti időpont figyelembevételével az átjárást engedélyezni. A követség vezetője hozzájárulása nélkül sem szolgálati, sem magán gépkocsin a külképviseleti dolgozók más személyeket nem vihetnek át Nyugat-Berlinbe.

8.) A konzulátus dolgozói azonnal kezdjék meg az NDK területén tartósan kint tartózkodó magyar állampolgárok felkutatását. Pontos névsort kell összeállítani a tartózkodási hely, lakás, stb. megjelölésével, az ösztöndíjasokról, színészekről, pincérekről, orvosokról, stb. figyelemmel kísérve a változásokat.

9.) Minden ügyeleti szolgálatot adó elvtársat a külképviseleten rendszeresített fegyverek használatára ki kell oktatni.

10.) Villanyvilágítás esetleges megszűnése alkalmára, megfelelő tartaléklámpákat kell beszerezni.

II. Intézkedések a II-es állapotban

1.) A Nyugat-Berlinbe való átjárást a külképviselet valamennyi dolgozójának meg kell tiltani. Rendkívüli esetekben csak külön engedéllyel mehetnek át.

2.) Az összes titkos irattári anyagot azonnal haza kell küldeni.

3.) Az újonnan keletkezett titkos irattári anyagok oly módon való elhelyezése, hogy az bármely időben azonnal megsemmisíthető legyen. Be kell szerezni olyan megsemmisítő anyagot, mellyel adott esetben minden bizalmas anyag azonnal megsemmisíthető.

4.) Meg kell kettőzni az ügyeletet, melynek ellátására részletes utasítást kell készíteni.

5.) Az ügyelet időtartama alatt bekövetkezett rendkívüli esetekről a nagykövetség vezetőjét azonnal értesíteni kell, ezért mindig tudomással kell lenni a Nagykövet elvtárs tartózkodási helyéről. Az ügy jellegétől függően azonnal tájékoztatni kell Nagykövet elvtársat.

6.) A külképviselet minden beosztottja a munkaidő befejezése után köteles tartózkodási helyét az ügyelettel közölni, hogy adott esetben azonnal elérhető legyen.

7.) A konzulátus ügyfélforgalmát oly módon kell szabályozni, hogy esetleges provokációnak messzemenően elejét tudják venni.

8.) A helyzet olyan alakulása esetén, amikor már követlen támadás, vagy terrorcselekmény veszélye áll fenn, felvetődhet a családtagok, gyermekek hazaszállítása. Ehhez hozzájárulást minden esetben csak a Külügyminisztérium véleményének kikérése után szabad megadni.

9.) Fentiekhez hasonlóan kell megszervezni az NDK területén tartózkodó ösztöndíjasok, orvosok, színészek, pincérek, stb. hazaküldését.

10.) A külképviselet minden egyes szolgálati és magán gépkocsijához megfelelő mennyiségű tartalék üzemanyagot kell beszerezni.

III. Intézkedések a III-as állapotban

1.) A külképviseleti szerveknél található minden tikos, vagy egyéb fellelhető anyagot – a sifré kivételével – azonnal meg kell semmisíteni.

2.) A Külügyminisztérium külön utasítására azonnal meg kell szervezni a még kint maradt családtagok és személyi ingóságok hazaszállítását.

3.) Ezzel egy időben meg kell szervezni a külképviselet női alkalmazottainak hazaküldését is, kivételt képez 1-2 olyan alkalmas női beosztott, akik a munka menetének biztosításához elengedhetetlenül szükségesek.

4.) Az összes német alkalmazottat a külképviseleti szolgálatból el kell bocsátani.

5.) A követség és külkereskedelmi kirendeltség és az egyes személyek tulajdonában lévő gépkocsikat mindenkor üzembiztos állapotban kell tartani, s annak felhasználásáról a nagykövetség vezetője dönt.

6.) A konzulátus munkáját a követség mellett lévő kereskedelmi kirendeltség épületébe kell áttelepíteni, hogy adott esetben az egész kollektíva egységes, ütőképes legyen.

7.) Kötelező megfelelő mennyiségű, tűzoltáshoz szükséges homok és víz tárolása, az egyes épületekben elhelyezett tűzoltó készülékek állandó készenlétben tartása.

BELÜGYMINISZTÉRIUM
Budapest
V. Jászai Mari tér

Külügyminisztérium
Puja Frigyes miniszterhelyettes elvtárs

B u d a p e s t

Kedves Puja Elvtárs!

A hozzám küldött anyagot áttanulmányoztam, s annak szövegével egyetértek.

Elvtársi üdvözlettel:

Budapest, 1961. november 4.

Hazai Jenő

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 1/a 0089/RT/1961. – Magyar Országos Levéltár, A berlini magyar nagykövetség készültségi állapotára vonatkozó utasítás – Tisztázat

Címkék:

berlini fal [3]

NDK [4]

NSZK [5]

disszidál [6]

hidegháború [7]

válság [8]

Német Szocialista Egységpárt [9]

Varsói Szerződés [10]

KGST [11]

NATO [12]

Németország [13]

1961 [14]

Kiadás:

11. évfolyam (2011) 4. szám


	[X] A kérdés részletes feldolgozásához lásd: A német kérdés. Dokumentumgyűjtemény. Válogatta: NÉMETH ISTVÁN, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1993. 273 p.; HORVÁTH ISTVÁN–NÉMETH ISTVÁN: …És a falak leomlanak. Magyarország és a német egység (1945–1990). Magvető, Bp., 1999. 455 p.; NÉMETH ISTVÁN: Európa 1945– 2000. A megosztástól az egységig. Aula Kiadó, Bp., 2004. 874 p.; MASÁT ÁDÁM: Magyarország és a két német állam kapcsolatának alakulása 1949 és 1989 között.; UJVÁRY GÁBOR–PRÖHLE GERGELY (szerk.): Újrakezdések krónikája 1867–2001. Magyar–német diplomáciai kapcsolatok. Corvina, Bp., 2001. 148 p.; valamint német részről: HEIDELMAYER, WOLFGANG–HINDRICHS, GÜNTER: Die Berlin-Frage. Politische Dokumentation 1944– 1965. Frankfurt am Main; 1965., WETZLANGK, UDO: Berlin und die deutsche Frage. Verlag Wissenschaft und Politik, Köln, 1985.


	[X] Berlin státuszára vonatkozóan lásd: TOLLAS GÁBOR: A megosztott Berlin státusa (1945–1990). www.valosagonline.hu/index.php?oldal


	[X] George F. Kennan (1904–2005), az amerikai külügyminisztérium tervezési főosztályának egykori vezetője. 1946-os Moszkvából küldött ún. Hosszú táviratában, valamint 1947 júliusában nyilvánosságra hozott The Sources of Soviet Conduct c. híres cikkében foglalta össze a Szovjetunió feltartóztatásának elvét.


	[X] George F. Kennan (1904–2005), az amerikai külügyminisztérium tervezési főosztályának egykori vezetője. 1946-os Moszkvából küldött ún. Hosszú táviratában, valamint 1947 júliusában nyilvánosságra hozott The Sources of Soviet Conduct c. híres cikkében foglalta össze a Szovjetunió feltartóztatásának elvét.