A Kádár-korszak nemcsak a gazdaság- és társadalompolitikában, az oktatásban és a tudományos kutatásban, hanem a kulturális életben is enyhülést hozott az 1950-es évek diktatúrájához képest. 1956 után a kultúra és az ideológia viszonya megváltozott. Kádár ugyanis a kultúra rész-szerepét hangsúlyozta az összpolitikai szempontokhoz képest. Ezek szerint a kultúra még mindig a legfontosabb, de már nem az egyetlen eszköze volt az ideológiai befolyásolásnak, és legfőképpen már nem az egyedüli reprezentánsa az

A kultúra kitüntetett ideológiai szerepe a két világrend hidegháborús szembenállásának egyik következménye volt, feladatául a fennálló rendszer ideológiai legitimációját kapta. A hatalom a

jegyében ellenőrizte és befolyásolta a kultúra valamennyi területét. Mindvégig érvényben volt a „3T" néven elhíresült értelmiség- és művészetpolitikai elv, melynek értelmében az alkotókat és műveiket három („támogatott", „tűrt" „tiltott") kategóriába sorolták. A támogatás-tűrés-tiltás hármas elvén belül a határok elmosódottak voltak. Hogy az adott pillanatban mi számított elfogadottnak vagy ellenségesnek, azt mindig a párt megfelelő vezetői döntötték el. Így egy nagyon bürokratikus, ugyanakkor képlékeny rendszer jött létre, mely tág kereteket adott a hivatalosan nem is létező cenzúrának. A hatvanas évekre a kultúra irányításában az adminisztratív intézkedések dominanciáját felváltották a kifinomult manipulációs módszerek, egyre nagyobb jelentőségűek lettek a személyes kapcsolatok, ezt az időszakot a kompromisszumok, érdekkijárások, lekötelezések hatották át. A rendszer másik jellemző vonása volt, hogy a művészeti élet szereplőivel a hatalom személyes kapcsolatot tartott fenn. A rendszer totalitárius volt, felpuhítva személyes kapcsolattartáson, egyénre szabott jutalmazáson és büntetésen alapuló politizálással. Ismeretes, a korszak értelmiségpolitikáját leginkább Aczél György nevével fémjelezhetjük. Kádár a kulturális és művészeti életet érintő fontosabb döntések előtt kikérte Aczél véleményét, de legalábbis tájékoztatta minden lényegesebb ügyről, erre is láthatunk példát az alább közölt iratok között.

Kádár Major Tamással, Illyés Gyulával, Kassák Lajossal személyes viszonyt ápolt levelezett, írásai személyes hangvételűek. Amikor egyéb kulturális ügyben fordultak hozzá beadvánnyal, akkor is szinte minden esetben tájékoztatást, tanácsot kért Aczél Györgytől, Pozsgay Imre kulturális minisztertől, vagy Kornidesz Mihálytól, a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetőjétől és csak ezek után hozott döntést.

(b-j) Illyés Gyula, Major Tamás, Juhász Ferenc, Kádár János Fotó: Politikatörténeti Intézet

A kronológiailag első levélben Kádár János bocsánatkérésre szólítja fel Major Tamást, a Nemzeti Színház igazgatóját, aki a levél tanúsága szerint egy születésnapi estén megsértette Kállai Gyulát és annak feleségét. A sértés konkrét okát nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy Kádár, Kállai és Major kapcsolata több évre nyúlik vissza. Kállainak, mint a Budapesti Nemzeti Bizottság főtitkárának szerepe volt abban, hogy 1945-ben Major Tamás a Nemzeti Igazgatója lett, később pedig Kállai, mint népművelési-miniszterhelyettes majd művelődésügyi miniszter állt munkakapcsolatban Majorral. Kádárt és Kállait pedig 1951-ben ugyanazon koncepciós perben ítélték börtönbüntetésre, ahonnan mindketten 1954-ben szabadultak.

A levélben említett szülésnap minden bizonnyal Kállai Gyula 50. születésnapja (1960. június 1.), aki ekkor a Minisztertanács első elnök-helyettese volt. A Kállai és Major közötti vita okára csak következtethetünk. Major nem sokkal korábban vette fel a kapcsolatot Bertolt Brecht özvegyével. Az általa vezetett Berliner Ensemble 1959-ben vendégszerepelt Magyarországon a Galilei élete című darabbal. A Brecht-féle Galilei feldolgozást Major is szeretette volna bemutatni, de nem engedélyezték. Ez okozhatott feszültséget Major és Kállai között 1960-ban. De mivel ekkor Kállai Gyula volt az Állami- és Kossuth Díj Bizottság elnöke, elképzelhető, hogy valakinek az elismerése körül támadt vita. Ebben az időszakban történt Sinkovits Imre, illetve Gobbi Hilda kényszerű átszerződése a Nemzetiből a József Attila Színházba, amelyek ugyancsak

jelentettek.

 

„Sajátos viszonya volt a képzőművészethez. A szegedi Csillag-börtönben - 1945 előtt - főképp rajzolgatott. A modern képzőművészethez több érzéke volt, mint a környezetében bárkinek, ennek ellenére nem kompromittálta magát azzal, hogy kiálljon mellette. De szívesen jön el velem Kassák önköltséges kiállítására." - [popup title="írta" format="Default click" activate="click" close text="Kádár János (1912–1989), portré, kézirat, dátum nélkül, AKH [Aczél György Kézirat Hagyaték] Ms 6112/31. Megjelent: ACZÉL GYÖRGY: Egy Kádár portré töredékei. Beszélő. 1999. október beszelo.c3.hu/99/10/11aczel.htm"] Kádárról Aczél György.  

Kassák 1967 előtt 1957-ben állíthatott ki Magyarországon a Csók Galériában. 1965-ben fordult kéréssel Kádárhoz, hogy retrospektív kiállítást rendezhessen az Ernst Múzeum nagytermében, ahol az 1920 óta készült rajzait és festményeit szerette volna kiállítani. Azt kérte, hogy a termet biztosítsa az állam, az egyéb költségeket hajlandó lett volna ő maga vállalni. Miután a Kulturális Osztály meghallgatta Kassákot, a Politikai Bizottság olyan határozatot hozott, hogy Kassák a saját költségén állítson ki és ne az Ernst Múzeum nagytermében,

egy kisebb teremben. Ez a kiállítás jött létre végül 1967-ben a Fényes Adolf teremben, és erre hívta meg Kádárt Kassák, aki eleget is tett a meghívásnak.

Kassák Lajos meghívója kiállítására és köszönő levele. Mellette Kádár János köszönő és gratuláló levele. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 740. ő. e. – 1967. március 15.

 

---

Illyés a Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült a légkör körülötte. 1959-re az MSZMP-nek, leginkább az Írószövetség újbóli megszervezése érdekében szüksége volt a népi írók együttműködésére. Aczél György feladata volt, hogy

az írókat, leginkább Illyés Gyulát.

Illyés is egyre nehezebben viselte el a fojtogató légkört. 1960. január 12-én levélben fordult Kádár Jánoshoz, hogy megpróbálja tisztázni helyzetét. Kádár január 25-ei válasza lényegében - bár a jövőt illetően megengedő -

volt: „A személyed és munkásságod kapcsán kialakult nézeteket és az ezek között lehetséges félreértéseket tisztázni leveledben nem sikerült." Illyés Gyulának 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai, 1969-ben megindult életmű-sorozata is. 1970-ben kapott. 1972-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki, ehhez is gratulált neki Kádár születésnapi köszöntő levelében.

Születésnapi üdvözletváltás Kádár János és Illyés Gyula között. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 753. ő. e. – 1972. november 2.

                                                      

---

Hernádi Gyula több Jancsó Miklós filmhez írt forgatókönyvet. Első közös filmjük az 1964-ben bemutatott „Oldás és kötés" volt. Bajcsy-Zsilinszky Endre címmel 1977-ben írt drámát, melynek alapján született meg az 1978-ban, a Magvető Kiadónál megjelent Vitam et sanguinem címet viselő filmregény.

A készülő filmmel kapcsolatban Kádár 1978. május-júniusban két tiltakozó levelet is kapott, egyrészt Vígh Károly történésztől, a Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársától, akinek kutatóként fő témája Bajcsy-Zsilinszky Endre élte és munkássága volt, másrészt

özvegyétől. Tulajdonképpen mindketten a hamis történelmi epizódokat és a pornográf jeleneteket kérték számon a szerzőpároson. A két levél hangvétele nagyon hasonló, mindketten mint végső lehetőséget említik a Kádárhoz fordulást, mondván már csak benne van bizodalmuk, hogy a „magas körök támogatását élvező Jancsó-Hernádi párossal szemben"intézkedik, hogy a filmtrilógia ne készülhessen el. A levelek szóhasználata is nagyon hasonló. Kádártól, mint a nép tiszteletét élvező, erkölcsi és politikai tekintéllyel rendelkező vezetőtől kérnek segítséget, mondván nem bíznak abban, hogy az illetékesek megfelelően járnak el. Kádár az iratok tanúsága szerint ezektől az illetékesektől - Pozsgay Imrétől és Kornidesz Mihálytól - kért és kapott tájékoztatást az ügyben. E szerint a készülő film hőse - a regénnyel ellentétben - nem Bajcsy-Zsilinszky Endre, a fim pedig nem életrajzi film. Kádár nem is maga válaszolt a levelekre, hanem Kornidesz Mihályt bízta meg, hogy néhány sorban reagáljon a felvetésekre, aki ezt meg is tette.

1978-ban a tervezett filmtrilógiának végül két részét, a Magyar Rapszódiát és az Allegro Barbarót mutatták be.

Vígh Károly és Tartsay Vilmosné levele a „beteges erkölcsiséget tükröző, és Bajcsy Zsilinszky Endre emlékét sértő” Vitam et Sanguinem című Hernádi Gyula – Jancsó Miklós jegyezte filmregény kapcsán. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 762. ő. e. – 1978. május 29.

 

---

Kovács István - aki korábban az MKP majd az MDP KV Szervezési Osztályának vezetője majd titkára, illetve budapesti pártbizottság első titkára volt - tollából származik az időrendben utolsó levél. Kovács Hegedüs András televízióbeli szerepeltetése ellen emelt szót. Hegedüs András 1955-1956-ban a Minisztertanács elnöke volt, ő írta alá a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet, 1958-ig Moszkvában élt, majd hazatért szociológusként, politológusként tevékenykedett. 1973-ban eltérő politikai nézetei miatt kizárták az MSZMP-ből.

A Kádár által küldött válaszlevél érdekessége, ekkoriban - 1986-ban - már mennyire elnéző volt Kádár. Hegedüs szerepeltetését önmagában nem ellenezte, nem tiltotta, az illetékesek figyelmét csak arra tervezte felhívni, hogy a televíziót ne használják fel az ország érdekeit károsító propagandára.

Kovács István, a Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottsága egykori első titkárának levele Kádár Jánoshoz Hegedüs András volt miniszterelnök, ellenzéki szociológus TV-beli szereplése miatt, amelyben 1956-ot népfelkelésnek, forradalomnak nyilvánította. Mellette Kádár János részben egyetértő levele. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 777. ő. e. – 1986. október 1.