A második világháború hadtörténetében és társadalomtörténetében különös jelentőségűek a honvédségi kisegítő munkaszolgálattal kapcsolatos források. Ennek oka az, hogy roppant érzékletesen követhető nyomon a hadseregen belül a zsidókkal szembeni bánásmód szigorodása, folyamatos elembertelenedése. Másrészt - mivel a kisegítő munkaszolgálatosok legnagyobb része a hatályos törvények szerint zsidónak minősülőket jelentette - nyomon követhető a keresztény magyar társadalomnak a zsidókérdésben betöltött szerepe. Ez több síkon érvényesült. Egyrészt jó támpontot nyújt a frontvonal és a hátország időben és térben igen eltérő háborús közállapotának bemutatásához. Ehhez szorosan kapcsolódva pedig a hadműveleti területeken szolgáló katonáknak a zsidókérdéshez való viszonyulásához is.

A munkaszolgálat intézményének tudományos megítélése azonban korántsem vitamentes. A közelmúltban Ungváry Krisztián történész és Csapody Tamás jogász-szociológus „csapott össze" Ungvárynak a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) Centrális Galériájában megnyílt Don-kanyar című időszaki kiállítás megnyitóján elmondott beszéde [popup title="kapcsán" format="Default click" activate="click" close text="A 2013. január 2. és március 3. között látható, a 70. évforduló apropóján bemutatott Don – Egy tragédia és annak utóéletei c. kiállítás kurátora MINK ANDRÁS volt. http://osaarchivum.org/galeria/catalogue/2013/don/hu_index.html "]. Ungváry nem állított mást a keleti fronton harcoló, pontosabban a doni második magyar hadsereg munkaszolgálatosaira fókuszálva, egyúttal a kérdést mégis tágabb perspektívában értelmezve, minthogy a második világháborús munkaszolgálat - a történetírást korábban jellemző és ma is szívós gyökerű állítással ellentétben - valójában nem volt „mozgó vesztőhely." Annak dacára sem, hogy a Donnál résztvevő 43 000 jórészt zsidó (vagy a hatályos törvényeknek megfelelően annak minősített keresztény) személy mintegy 50%-os veszteségi aránnyal élte túl a csatát és visszamenekülést (a nemzsidó honvédek 25%-os veszteségével [popup title="szemben" format="Default click" activate="click" close text="UNGVÁRY KRISZTIÁN: Mítoszok a Don-kanyarról. Index, 2013. január 17. http://index.hu/tudomany/tortenelem/2013/01/17/mitoszok_a_don-kanyarrol/ A történész szerint a második magyar hadsereg „szenvedéstörténete” általánosságban véve ugyancsak túlzó, veszteségeik a történeti kontextust, a nemzetközi hadihelyzetet alapul véve erősen túldimenzionáltak. Ezt a toposzt pedig már a szocialista rendszerben, Nemeskürty István könyve és Sára Sándor dokumentumfilm-sorozata alapozta meg. "]). A háború egészét vizsgálva viszont megállapította, hogy a „muszosok" lényegesen nagyobb arányban élték túl a háborút, mint hagyományos alakulatokban harcoló sorkatona [popup title="társaik" format="Default click" activate="click" close text="UNGVÁRY KRISZTIÁN: A munkaszolgálat embertelen, de túlzó mozgó vesztőhelynek nevezni. Index, 2013. január 23. http://index.hu/velemeny/olvir/2013/01/23/a_munkaszolgalat_embertelen_de_tulzo_mozgo_vesztohelynek_nevezni/ "]. Csapody, a bori munkaszolgálat kiváló ismerője - reagálva a történész szavaira - ezzel szemben leszögezte, hogy Ungváry állítása téves, mert nem számítja bele a honvédkeret „saját hatáskörében" elkövetett [popup title="tömeggyilkosságait" format="Default click" activate="click" close text="A tömeggyilkosságokkal kapcsolatban megkerülhetetlen, de erős kritikával kezelendő: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok (1941–1947). Összeáll. és szerk. KRAUSZ TAMÁS és VARGA ÉVA MÁRIA. L’Harmattan, Bp., 2013. Lásd ehhez a Történelmi Szemle 2013. évi 2. számában Krausz Tamás-Varga Éva Mária, illetve Szabó Péter írásait, valamint a Századok 2014. évi 1. számában Krausz Tamás, valamint Karsai László és Ungváry Krisztián tanulmányait."], valamint a gyilkosságoknak eladdig a katonák közötti ismeretlen, példátlan formáit sem. Megjegyzi, hogy pl. a 6000 fős magyar bori kontingens háromnegyede is az éhezés, gyógyszerhiány, a verések és kivégzések miatt [popup title="pusztult el" format="Default click" activate="click" close text="Részletesebben: CSAPODY TAMÁS: Bori munkaszolgálatosok. Vince, Bp., 2012."]. Végkövetkeztetése ennek alapján: a második világháborús munkaszolgálatra „a doni munkaszolgálatostól, [popup title="Sallai Elemértől" format="Default click" activate="click" close text="SALLAI ELEMÉR: Mozgó vesztőhely. Magvető, Bp., 1979."] származó megnevezést nem csak igaznak, de pontosnak és találónak is [popup title="tartom" format="Default click" activate="click" close text="CSAPODY TAMÁS: Mozgó vesztőhelyek. Index, 2013. január 22. http://index.hu/velemeny/olvir/2013/01/22/mozgo_vesztohelyek/. Utóbb, egy interjúban megfogalmazott állítása szerint a fogalmat „a Don-kanyartól kezdve” tartja helytállónak. Lásd „A magyar állam kinyilvánította, hogy a ruhát is sajnálja tőlük.” Czene Gábor interjúja Csapody Tamással. Népszabadság, 2013. február 18. http://www.tintapatronshop.hu/dvd-tok/42-dvd-tok-szimpla-14-mm.html "]."

Nem célom, hogy a továbbiakban tájékoztatást nyújtsak arról, hogy a honi történettudományban a munkaszolgálat kérdését milyen viták övezték, és szegélyezik ma is. Ennek egyik okát abban látom (amint ez a magyar holokauszt tudományos egészének vizsgálatairól többé-kevésbé elmondható), hogy a szakma ezen intézmény társadalomtörténeti-mentalitástörténeti vetületét kevéssé vizsgálta, leírására jobbára ma is politikatörténeti megközelítéssel operál, s jórészt a hatalmi szférából származó forrásokkal [popup title="mutatja be" format="Default click" activate="click" close text="A szakma a legtöbb esetben nem számol azzal sem, hogy a munkaszolgálat térben és időben roppant heterogén, egymással sokszor alig összevethető periódusokból állt. Lásd Lapátos hadsereg, Munkaszolgálat Magyarországon a II. világháborúban. Rendezte: HUHÁK HELÉNA. 2013. http://musz.hdke.hu/"].

[2]

Részlet a visszaemlékezés írógéppel írott változatából. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20.

Az alábbiakban közölt szöveg, Bihari József emlékezése - úgy vélem - ékesszólóan bizonyítja, hogy a keleti front muszosainak élete milyen volt, s ennek alapján az olvasó maga formálhat képet helyzetükről.

Bihari József háború előtti életéről csekély információval rendelkezünk. Annyi bizonyos, hogy Berkovits néven 1908-ban [popup title="született" format="Default click" activate="click" close text="Dr. Berkovits (később Bihari) József vallomása Sz. Kovács Károly 106/8. századbéli szakaszvezető ténykedéséről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.30.2"] (vezetéknevét 1945 után magyarosította), az 1930-as évek derekától debreceni Zsidó Gimnázium hittan- és héber nyelvtanáraként [popup title="tevékenykedett" format="Default click" activate="click" close text="Egy tudós indulása – Moskovits Miklós debreceni évei. Remény, 2006/1."]. 1942. október 25-én izraelita vallású sorstársaihoz hasonlóan őt is behívták munkaszolgálatra (nem tudjuk, első behívása volt-e, feltehetően nem, de erről memoárjában nem tesz említést). A 106/8-as tábori munkás századba került, amely rövid gyomai tartózkodás után Püspökladányon keresztül, 40-50 fős marhavagonokban kiszállítva a 2. magyar hadsereg részeként hagyta el az országot, s került december végén a frontvonalba. Viszontagságos úton, 1943. január 16-án, már a szovjet áttörést követően jutottak a voronyezsi frontvonalba. Ettől kezdve a visszavonulás lett osztályrészük. Bihari memoárjának törzse az itt eltöltött mintegy négy hónapot taglalja. Soraiban megelevenedik nemcsak a megannyi helyszín, a harci cselekmények nyomasztó világa, de a muszosok mindennapi tevékenysége, reményvesztettsége is. Az állandó betegségek, amelyek között a kiütéses tífusz (flekktífusz) számított a halál legnagyobb vámszedőjének, számos alkalommal megjelennek a memoár lapjain. Bihari karakteresen írja le a legjellemzőbb tevékenységeket - a tábori postaszolgálat által biztosított, cenzúrázott levélírást, a bónozást, ami a náluk lévő pénznek a kerettagok általi eltulajdonítását jelentette stb. -, illetve az egymáshoz való különféle [popup title="viszonyokat" format="Default click" activate="click" close text="A mindennapi élet jelenségeire összefoglalóként és analógiaként egyaránt ajánlható: Lapátos hadsereg: i. m., http://musz.hdke.hu/; Lásd még: „Fegyvertelen álltak az aknamezőkön... „ Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. I–II. köt. Szerk. és bev. KARSAI ELEK: A Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp., 1962.; BRAHAM, RANDOLPH L.: The Wartime System of Labor Service in Hungary. Varieties of Experiences. Boulder, New York, 1995. (Magyar nyelven: A magyarországi háborús munkaszolgálat. Túlélők visszaemlékezései. Szerk. BRAHAM, RANDOLPH L. Szent Pál Akadémia, Bp., 1996.); Pál Kornis’ Labor Service. Hotbed of Corruption. Google Cultural Institute, 2013. Curators: HUHÁK HELÉNA, SZÉCHÉNYI ANDRÁS. https://www.google.com/culturalinstitute/exhibit/p%C3%A1l-kornis-labor-service/gQ0jeuIx?projectId=historic-moments&position=0%2C-1"]. A visszavonulás pokoli időszakot jelentett: a szétesett magyar egységek rohamtempóban menekültek a Vörös Hadsereg elől. Hetven napot töltöttek Krasznopolban. Majd Kotinovka, Korosztyen, Jelszk útvonalon indultak tovább. Munkájuk jobbára utak, hidak építése volt, valamint - a partizántámadások elkerülése végett - az erdő irtása. A mocsarairól nevezetes Pripjaty folyón maguk emeltek pontonhidat, amelynek építése során a honvédkeret egyes tagjai különleges kegyetlenséggel alázták meg a muszosokat. A szerzőt és bajtársait állandóan gyötörte az éhség is, amelynek szerinte megvan „a saját filozófiája." Megfogalmazásában: „Tapasztalhattuk, hogy a legfinomabb lélek is 180 fokkal elfordult, ha kopogott szeme az éhségtől. Az a néhány kevés kivétel, ami volt, nem döntötte meg ezt a szabályt. Az éhség a legjobb formáló művész. Közel tudja hozni egymáshoz a legellentétesebb típusú embereket, és néha a legjobb barátokat is eltávolítja egymástól. Egyeseket habfehérré tisztít az éhség lángoló tüze, másokból ördögöket, tolvajokat, sőt gyilkosokat is formál. Tud az éhség kínzóan fájni és nincsen olyan fájdalom, amely felvehetné vele a versenyt. Megváltoztatja az ember gondolkodásmódját. Megvan a saját filozófiája, amit meg kellene egyszer már valakinek [popup title="írni" format="Default click" activate="click" close text="Bihari József visszaemlékezése. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20"]." Rendszeresen fogyasztottak elhullott állatokat, amelynek megfőzéséhez a kerttől loptak tűzifát. 1945 augusztusában Sz. Kovács Károly szakaszvezető ellen tett vallomásában leírta: „A századnál teljesen jogtalanul keretkonyha is működött, ahol a keret pompás ellátásban részesült. Miután azonban a század részére csak egyféle vételezés volt, természetes, hogy ehhez a külön és a század legénységénél sokkal jobb konyhához mindent tőlünk kellett ellopni. Ennek következménye nagyon sok éhenhalás, betegség volt, és ezért ő is felelős. Ugyanekkor a század éhezett tehát. Egyesek úgy próbálták éhínségüket enyhíteni, hogy eladták ruhaneműiket a népnek [az ukrán, orosz lakosoknak], vagy rég elhagyott krumplivermekben tallózva, így néhány szem krumplihoz jutva azt munkaidő után egyszerű vízben [popup title="megfőzték" format="Default click" activate="click" close text="Dr. Berkovits (később Bihari) József vallomása Sz. Kovács Károly 106/8. századbéli szakaszvezető ténykedéséről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.2."]."

A század tagjai „1944 januárjában kezdték meg a visszavonulást. Hamarosan találkoztak a szovjet csapatokkal is, Kolomeában jelentkeztek az ottani parancsnokságon. A 106/8. számú tábori zsidó munkásszázad 213 fővel indult útnak a keleti hadszíntérre, ebből 1945-1948. között több csoportban nagyjából 50-en tértek haza, a többiekkel végzett a keret, az éhség, vagy éppen a flekk, sokan fogságba is estek, míg másokat Németországba deportálták. [Bihari] József azok közé tartozott, akik 1945 áprilisában [popup title="hazaindulhattak" format="Default click" activate="click" close text="Lapátos hadsereg: i. m., http://musz.hdke.hu/#bihari-jozsef és Munkaszolgálat Magyarországon a II. világháborúban. Rendezte: HUHÁK HELÉNA. 2013. "]."

[3]

Részlet Bihari József naplójából. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.1

A közölt forrásban kiemelkedő szerepet kap a honvédkeret már említett kegyetlensége, sőt esetenként egyes tagjainak szadizmusa is, akik ütötték-verték az alájuk tartozó [popup title="zsidókat" format="Default click" activate="click" close text="A keleti front hadműveleti területein felállított munkásszázadokban ez általános jelenség volt: Munkaszolgálat a Don-kanyarban. Dokumentumok, tanulmányok, elbeszélések, emlékezések. Vál. és szerk. RÁKOS IMRE és VERŐ GÁBOR. Ex Libris, Bp., 2008."]: „De legjobban a sajátjainktól kellett félnünk. A németek, ha megláttak, ránk rondítottak, hogy azonnal tűnjünk el. »Kutyák«-nak neveztek bennünket, de soha nem nyúltak hozzánk ujjal és nem vettek el tőlünk semmit. Azok, akik raboltak, fosztogattak, és ha kellett - gyilkoltak az úton, sajnos mindig magyar honvédek, sőt gyakran tisztek is [popup title="voltak" format="Default click" activate="click" close text="Bihari József visszaemlékezése. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20"]." Egyes antiszemita elöljárók rendszeresen bántalmazták, egyes esetekben kínozták őket. Közöttük is kiemelkedett a szadista Lunka Péter csendőr törzsőrmester, aki a Novioszkolban, 1943. január 10-14. között a század megkínzásában és kifosztásában is részt vett. Bánásmódjuk következményeken számosan meghaltak a fizikai sérülések, vagy a téli hidegben történő kikötések során, illetve attól, hogy télvíz idején egyeseknek büntetésből cipő és kabát nélkül kellett dolgozniuk. „Nevezett azon a címen, hogy csomagjainkat átvizsgálják, egy alsónadrágra vetkőztetett le bennünket és kis csoportokra osztva a novioszkoli csendőrség egyik épületében több kisebb-nagyobb szobában helyezett el bennünket. Az én szobámban kb. 30-an voltunk, fűtetlen szobában meztelenre vetkőzve órákig kellett várakoznunk, miközben egyenként szólították bajtársainkat, akiket egy másik nagy teremben körülbelül 5-6 cm átmérőjű botokkal agyba-főbe vertek. Hozzánk behallatszott a jajgatás és mindnyájan igyekezni akarván minél előbb túlesni ezen a borzalmas tortúrán, az ajtóhoz tódultunk. Akkor belépett nevezett, vastag bottal a kezében és a szobában lévőket mind súlyosan bántalmazta. Mikor az én vizsgálatomra került sor, láttam, hogy a nagyszobában több csoport működik, amelyek vizsgálatot tartanak, és közben botokkal ütnek-vernek. Ezek között ott volt [popup title="Lunka Péter is" format="Default click" activate="click" close text="A 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó feljelentés. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3"]. Ebben a teremben úgyszólván mindenünket elrabolták, mindannyiunkat megvertek, a padlót teleszórták bakancsszegekkel, ezeken kellett szaladgálnunk ütések sorozata közepette." - emlékezett 1946 februárjában leadott [popup title="feljelentésében" format="Default click" activate="click" close text="A 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó, 1946. február 11-én tett feljelentés Lunka Péter ellen. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3"]. Egyes tisztek kedvencei közé tartozott az úgynevezett „csuklóztatás," vagyis fekvőtámaszok elrendelése napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül. A század tagjainak a Budapesti Népbíróság előtt 1946-ben lefolytatott büntetőperében tucatnyi honvéd- és keret-társa mellett Lunkát is elítélték, őt magát halálbüntetésre, amit 1946 júniusában hajtottak [popup title="végre" format="Default click" activate="click" close text="Lunka Péter vizsgálati dossziéi. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), V–3551 és V–84731."]. Máskor az élelmet vonták meg, vagy tették lehetetlenné, hogy azt elfogyasszák. A Már említett Sz. Kovács Károly a krumplivermekben, földeken, utcán felszedett élelmiszer elfogyasztását is megtiltotta: „őrködött afelett, hogy az ilyen nyomorenyhítési akciók megszűnjenek, és ebből kifolyólag több bajtársat kiköttetett. Ettől a sorstól engem is csak a véletlen mentett [popup title="meg" format="Default click" activate="click" close text="Dr. Berkovits (később Bihari) József vallomása Sz. Kovács Károly 106/8. századbéli szakaszvezető ténykedéséről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.30.2"]." Bosszúságot okozott az is, hogy a keret tagjai - a munkaszolgálatos zsargonban rendszerint „hipisnek" titulált akciók során - gyakorta ellopták a muszosok kisebb tárgyait (pl. karórát), megdézsmálták vagy elvették az eleinte a rokonok által még küldhetett élelmiszercsomagokat. Nem volt ritka a keleti frontra küldött egyéb századokban általánosan tapasztalt jelenség, hogy a korrupcióra hajlamos, elcsigázott honvédkeret becsapta zsidó alárendeltjeit, elkérve utolsó értékeiket (ékszerek, órák) nem adták meg a munkaszolgálatosoknak a cserealapként beígért [popup title="élelmiszert" format="Default click" activate="click" close text="Lapátos hadsereg: i. m., http://musz.hdke.hu/"].

[4]

Részlet a 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó, 1946. február 11-én tett, Lunka Péter elleni feljelentésből. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3

A háború után Bihari a háború után nem lépett be egyik párt soraiba sem, de részt vállalt egykori tisztjeinek és bizonyos szadista kerettagjainak felelősségre vonásában. A népbíróságon tett tanúvallomásai hozzájárultak Lunka Péter, Sós Márton zászlós, Sz. Kovács Károly és Rácz Gyula keretlegények [popup title="elítéléséhez" format="Default click" activate="click" close text="Lunkát 1945-ben kivégezték, Sóst 10 év börtönbüntetésre ítélték, Sz. Kovácsot és Ráczot néhány év börtönbüntetést kapott. Dr. Berkovits (később Bihari) József vallomása Sz. Kovács Károly 106/8. századbéli szakaszvezető ténykedéséről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.30.2.; Dr. Bihari József és Dr. E. Em. nyilatkozata arról, hogy Rácz Gyula szerepi lakos a 106/8. tábori munkásszázad volt keretlegénye számos bajtársukat törvénytelenül megkínozta. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.1.; Bihari József nyilatkozata Sós Márton zászlós vádlottról, aki 1943 januárjában a frontra vezényelt zsidó munkaszolgálatosokat Novioszkolban megkínozta. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.4.; A 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó, 1946. február 11-én tett feljelentés Lunka Péter ellen. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3.; Feljegyzés a 106/8. munkásszázad tagjai ellen, a keretlegények által elkövetett bűncselekményekről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.5.; Feljegyzés a 106/8. munkásszázad tagjai ellen, a keretlegények által elkövetett bűncselekményekről. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.6"]. Ezen kívül egykori társaival a háború utáni években is találkozókat szervezett. Bihari a későbbiekben sikeres tudományos karriert futott be nyelvészként: a szláv nyelvek kutatója lett, számos irodalmi mű fordítása és kiadása, továbbá szótár-írás fűződik nevéhez, számára mellékvonalként pedig az egyik első magyar kutató volt, aki russzisztikával [popup title="foglalkozott" format="Default click" activate="click" close text="BIHARI József: Bevezetés a russzisztikába. Tankönyvkiadó, Bp., 1969. és BIHARI JÓZSEF-H. TÓTH IMRE: Bevezetés a russzisztikába. Tankönyvkiadó, Bp.,1988."]. Emellett lexikon-szócikkeket és magyar nyelvtörténeti közleményeket is írt. Egyebek mellett saját élményeiből táplálkozóan a munkaszolgálatos 'hipis' fogalmának nyelvészeti körüljárását is papírra vetette a Magyar Nyelvőr 1969-es évfolyamában: „1943 csontdermesztő januárjában Novioszkol körül magyar tábori csendőrök fogták körül a frontra menesztett 106/8. tábori zsidó munkásszázad tagjait és 42 fokos hidegben alsónadrágra vetkőztetve őket, szörnyű verés után elvették 19 munkaszolgálatos karikagyűrűjét. Ez volt a hipis [5]."  Idős korában Bihari érdeklődése a jiddis felé fordult, amelyből úgyszintén jelentősnek számító publikációkat tett közzé. 1997-ben hunyt el.

A forrás különlegessége elsőként maga a napló-forma. A háború után a túlélő zsidók többsége különféle beilleszkedési stratégiákat választott. Közülük legjellemzőbb, hogy elhagyták identitásukat annak reményében, hogy a megkülönböztetésük, üldöztetésük s a vészkorszak többé ne történhessen meg. Sokan közülük végleg feloldódtak a többségi társadalomban, mások pedig csak évtizedek múltán voltak képesek beszélni az átéltekről.

A háború utáni néhány éves átmeneti demokratikusnak induló periódusban a túlélők igyekeztek kibeszélni fájdalmukat: 1945-1948 között számos visszaemlékezés, riportregény látott napvilágot, sok munkaszolgálatos a sajtóban is megnyilvánult. A kiépülő kommunista állampárt azonban egyre szorította el a levegőt, s a homogenizálódó szocialista társadalomban nem volt szükséges, és nem is volt lehetséges a zsidók [popup title="különállása" format="Default click" activate="click" close text="Elsősorban ajánlható: VARGA LÁSZLÓ: Zsidókérdés 1945–1995. Világosság, 1992. 1. sz. 62–67.; [GYŐRI] SZABÓ RÓBERT: A kommunista párt és a zsidóság Magyarországon. Windsor, Bp., 1995.; GYŐRI SZABÓ RÓBERT: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Gondolat, Bp., 2009.; GYURGYÁK JÁNOS: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris, Bp., 2001., 581–600."].

Ez a kétfelől jövő, de egyazon irányba mutató folyamatban Bihari József kéziratos visszaemlékezése azért is figyelemre méltó, mert már a Rákosi-korszakban, 1951-ben vetette papírra „Akikkel nem kellett elszámolni. Útinapló" címmel. A Holokauszt Emlékközpontban további kettő, az évek során kisebb változáson átesett, kézzel írott változata is megtalálható e szövegnek: a második verzió keltezetlen, a legutóbbi 1957-ben [popup title="készült" format="Default click" activate="click" close text="Bihari József visszaemlékezései. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.1–2"]. Az egyes változatok azonban nem tartalmaznak lényegi eltéréseket.

Az alábbiakban a visszaemlékezés első, 1951-es mintegy 200 gépelt oldal terjedelmű verziójának leglényegesebb részeit közöljük. Egész pontosan: a napló legelső, lényegtelen felvezető mondatait mellőztük, illetve az utolsó, az összterjedelem mintegy 40%-át jelentő egybefüggő részt kihagytuk. A kimaradt szövegkorpusz az irtózatos küszködéssel, a keret további kegyetlenségeivel terhes visszavonulás beszámolója, amelynek legvégén, 1944 márciusának második felében Bihari és társai szovjet hadfogsága kerültek.

A memoár értékét a cselekmény és a megírás között lévő csekélynek számító időn túl az is növeli, hogy saját - ugyancsak meglévő - naplófeljegyzésein [popup title="alapszik" format="Default click" activate="click" close text="Bihari József naplója. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.1"]. Információi egybecsengenek századtársa és barátja, Lantos József háború után papírra vetett [popup title="emlékeivel " format="Default click" activate="click" close text="Lantos József visszaemlékezései a 106/8. századra. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.3 és 2012.31.5"]is. A munkaszolgálat során ezek a - bizonyában a tárcájában rejtegetett - kis lapokra, nem ritkán a levéltárcájában hordott, gimnáziumi tanítványainak dolgozatai hátlapjára töltőtollal, rendszertelenül (2-3 naponta, néhol hetente-kéthetente) lerótt szikár, lényegre törő feljegyzésekből megállapítható, hogy Bihari visszaemlékezéseinek cselekményvezetése, adatai megegyeznek a naplófeljegyzéseiben rögzített eseményekkel. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy szerzője néhány év távlatából élénken emlékezett, így bizonyára (legalábbis részben) fejből írta memoárfeljegyzéseit. Megjegyzendő, hogy az 1942. november 27-én induló naplófeljegyzéseiben nem ír a dorosicsi mészárlásról. Ennek során magyar honvédek a visszavonulás során Ukrajnában, Kijevtől 150 kilométerre, a nyugatra lévő Dorosics kolhoztelepülésen a flekktífusszal lábadozó 1943 tavaszán több száz muszosra rágyújtották a pajtát, a menekülőket pedig [popup title="lelőtték" format="Default click" activate="click" close text="Dorosicsról bővebben lásd: ZELK ZOLTÁN: A dorosici [!] tűz. Szabadság, 1947. február 11.; Munkaszolgálat a Don-kanyarban: i. m., 69–74., 193–334. és FREILICH, SAMUEL: The Coldest Winter. New York, Holocaust Library, 1989.; LŐWY DÁNIEL: Valójában mi is történt Dorosicsban? Népszabadság, 2014. február 26. http://nol.hu/kritika/20140226-valojaban_mi_is_tortent_dorosicsban-1447213"]. Eliezer Kahan túlélő így emlékezett: „Bevittek bennünket a legnagyobb pajtába, amely már zsúfolva volt betegekkel. Beszorítottuk magunkat olyanok közé, akik öntudatlanul feküdtek. Nemcsak a földön, hanem egymáson is hevertek a betegek. A padlás is tele volt nyöszörgő, öntudatlan emberekkel. [...] Napokig feküdtünk öntudatlan állapotban. Aki nem tudott kimászni ételosztáshoz, nem kapott enni. Vizet még adtak néha a mozgásképes bajtársaknak, de ételt csak egyszer és a pajtán kívül. Néha órákig hallottuk, hogy valaki vízért könyörög, de senki nem bírt mozdulni. [...] Orvost nem láttunk. A kezelés bunkóütésekből állt. A hullákat sokáig nem vitték el, majd végül mi vonszoltuk ki őket a [popup title="tömegsírba" format="Default click" activate="click" close text="LŐWY DÁNIEL: Valójában mi is történt Dorosicsban? i. m., http://nol.hu/kritika/20140226-valojaban_mi_is_tortent_dorosicsban-1447213"]." Dorosicsot saját élményein túlmenően bizonyára egyik barátja beszámolója alapján vette bele memoárjába (legalábbis Lantos József szövegével egybevetve ez tűnik [popup title="valószínűnek" format="Default click" activate="click" close text="LANTOS JÓZSEF: A felgyújtott kórház c. visszaemlékezése. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.4."]), tehát, nem saját élmény alapján írta. Ez érthető, hiszen elsősorban az életét kellett védelmeznie, valamint ebben az időben a honvédkeret tagjai elvették írószerszámát is. De ez csupán kizárólag a vérengzés leírására igaz, az utána lévő szövegrészek végig Bihari élményei.

Bihari - egy fennmaradt dokumentum szerint - regénnyé akarta formálni nagyívű visszaemlékezését („regényrészlet" címmel maradt fent hagyatékában több oldalnyi [popup title="irat" format="Default click" activate="click" close text="Bihari József visszaemlékezése. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.43.3."]), ez a szándéka azonban nem valósult [popup title="meg" format="Default click" activate="click" close text="Reális indok lehet az a társadalmi-politikai körülmény, hogy az 1950–1960-as években a holokausztot a hatalom elhallgattatta, a háború utáni rövid irodalmi konjunktúrát több mint két évtizedes kényszerű csend követte, s a nemzeti sorstragédia így két generáció távlatában is kibeszéletlen maradt. FRITZ, REGINA: Nach Krieg und Judenmord. Ungarns Geschichtpolitik seit 1944. Wallstein, Göttingen. 2012."].

A forrást a közérthetőség kedvéért mai helyesírással közöljük, kivéve azokon a helyeken, ahol a korabeli írásmód történeti-jelentésbeli információt hordoz. Ez esetekben meghagytuk az egykori írásképet. A naplóban használt szokatlan vagy szabálytalan nyelvi fordulatokat meghagytuk, rájuk „[!]" megjegyzéssel hívjuk fel az olvasók figyelmét. A hiányos szavakat, ahol mód nyílott rá és nem feltétlenül egyértelmű a jelentése, [...]-ben egészítettük ki. A naplószöveget - ahol szükséges volt - értelmező jegyzetekkel láttuk el.