A viták nyilvánosságáért! [1]
Irodalmi Újság, 1956. október 6.
Lukácsy Sándor kritikájára, amely a Századok Petőfi kör történész-vitájának bemutatását bírálja, válaszolnak a lap szerkesztői. Igazat adnak Lukácsynak a közlés hiányosságával kapcsolatban, de a cikk megírásának idején a szerkesztőség azt is eredménynek könyvelte el, hogy a közlésre egyáltalán módot találtak. A beszámolót júliusban készítették el, ami csak szeptember elején kerülhetett a nyilvánosságra. Ezekben a hónapokban, a XX. kongresszust követő enyhébb politikai légkör azonban már egy szabadabb közlésmódot is megengedett.
E nyilvánosságért emelt szót
a múlt heti Irodalmi Újságban, ahol jogos bírálattal illeti a Századok legutóbbi számában megjelent, a Petőfi Kör történész vitájáról szóló beszámolót. Úgy gondoljuk, hogy Lukácsynak messzemenően igazat kell adni abban, hogy az ismertetés erősen tompított képet ad a vitáról, az olvasó nem élheti át a vita dinamikáját, nem érzékelheti eleven hullámzását, alakulását, belső összefüggéseit, folyamatosságát, arányait... S aki a történész front belső helyzetét és a Petőfi-köri vita nagy felszabadító hatását ismeri, csak egyetérthet Lukácsyval abban is, hogy ez a vita nem ilyen beszámolót érdemelt volna.Július folyamán - mint Lukácsy találóan nevezi, a hónapokkal ezelőtti zord időben - úgy állott előttünk a kérdés, egyáltalán közöljünk beszámolót a vitáról, vagy pedig egyelőre hallgatással menjünk el mellette. Akkor eredménynek könyveltük el, hogy a közlésre egyáltalán módot találhattunk. Az adott szöveggel kapcsolatban is a szerkesztőségben és a szerkesztőbizottságban ellentétes álláspontok merültek fel. Szerkesztőbizottságunk, bár nem vonhatta ki magát a tompító tendenciák bizonyos fokú befolyásától, végül is úgy határozott, hogy hasznos a vita legfontosabb elvi kérdéseit, az azokkal kapcsolatos felszólalások lényegét minél előbb nyilvánosságra hozni: később még sor kerülhet részletesebb közlésre is. Így jelent meg azután a Petőfi-köri vitáról szóló - eddig legterjedelmesebb - ismertetés. De mire megjelent, szeptember eleje volt - s hála a
eszméi más frontokon gyorsabb kibontakozásának, már szinte anakronisztikussá vált. Ennyit a cikk előzményeiről.Még néhány szót a közlés módszeréről. A vitának ily módon, nem a felszólalások rendében, hanem tematikai csoportosításban való közlése, önmagában nem hibáztatható, és elvi beszámoló írásánál hasznos metódusnak látszik. Persze csak akkor, ha híven tükrözi azokat a lényeges mozzanatokat is, amelyeknek feldolgozását Lukácsy a Századok beszámolójából joggal hiányolja.
Végül még annyit: bár a XX. kongresszus eszméi történetíróink legnagyobb részét ma már meghódították, s marxista történetírásunk minden eddiginél gazdagabb fejlődését ígérik, a kérdések egész sorának - elsősorban az égető szervezeti átalakulásoknak - ebben a szellemében való megoldása még várat magára. Meggyőződésünk, ha történészeink példát véve a magyar írók állhatatosságáról és egységéről, érvényre juttatják majd a legszélesebb demokratizmust, a Századok is többet, sokkal többet tehet „a viták nyilvánosságáért."
Hanák Péter - Pamlényi Ervin