Az elmúlt héten a Magyar Kereskedelmi Kamara vendége volt a Vajdasági Gazdasági Kamara delegációja. Az idén közel 450 millió dollár értékűre tervezett magyar-jugoszláv külkereskedelmi forgalomból az ez autonóm tartomány mintegy 30 százalékkal részesedik.

A Magyar Kereskedelmi Kamra legnépesebb viszonylati tagozata a jugoszláv. Munkájában a Kamara félezer tagvállalatából több mint 200 vesz részt. Az utóbbi másfél évben számos jugoszláv delegáció járt Budapesten. Ezalatt megfordultak a Kamarában nemcsak a Jugoszláv Gazdasági Kamara, hanem a szerb, a vajdasági, a szlovén gazdasági kamarák képviselői, sőt elnökei is. Magyar részről sem maradtak viszonzatlanok a látogatások.

Noha Jugoszlávia egységes piacnak tekinthető, mégis vannak olyan köztársaságok, autonóm tartományok, amelyek földrajzi és történelmi adottságaik következtében nagyobb jelentőségűek a jugoszláv-magyar kereskedelemben, mint más, távolabbi területek. Így például a Vajdasági Autonóm Tartomány – amelyben Jugoszlávia lakosságának egytizede él – részesedése az országaink közötti kereskedelemben megközelíti az egyharmadot, a határmenti árucserében pedig eléri a 40 százalékot is. Míg korábban ez a terület elsősorban mezőgazdaságáról volt híres, ma már jelentős, többek között, a gépipara, a vegyipara, valamint az építő- és építőanyagipara is.

A vajdasági delegáció tagjai, ki-ki a maga szakmájában, találkozott a magyar minisztériumok és vállalatok illetékeseivel. A megbeszéléseken szó esett a vetőmagtermelésről és cseréről, a növényvédőszerek és műtrágya vásárlásáról és eladásáról, csakúgy mint a határmenti árucsereforgalomról.

A három napig tartó tárgyalássorozat tanulságát az egyik vajdasági vállalat igazgatója ekképpen összegezte: „A kölcsönösen előnyös kereskedelemnek megvan a maga „tízparancsolata”. Eleget kell tenni különféle minőségi, mennyiségi és árfeltételeknek. Számunkra van azonban egy tizenegyedik „parancsolat” is: aki eladni akar, az vásároljon is!”

A jugoszláv kormány meg akarja akadályozni az ország fizetési mérlegének további romlását, ezért a köztársasági és az autonóm tartományi szerveket a korábbinál inkább felelőssé teszi saját területük fizetési mérlegének egyensúlyáért. A devizakontingenseket felosztotta a köztársasságok és tartományok között. Ennek az lett a következménye, hogy a köztársasági szervek és a területükön levő vállalatok jobban törekszenek az azonos értékű vételi és eladási ügyletek összekapcsolására. Maguk a jugoszláv gazdasági szakemberek is elismerik, hogy az önigazgatási rendszerben az export- és import-engedélyezés folyamata meglehetősen bonyolult, hosszadalmas, ami természetesen megnehezíti az üzletkötést.

A hosszú távú termelési kooperáció kialakítását mindkét fél igen fontosnak tartja. A vajdasági vállalatokkal már eddig is néhány nagyvolumenű kooperációs megállapodás született. Ilyenek, többek között, a papír-cellulóz- és a műtrágyagyártásra kötött megállapodások. A kooperációs kapcsolatokra azonban ugyanúgy rányomja a bélyegét a szigorú egyensúlyra, kiegyenlített forgalomra való törekvés, mint az „egyszerű” árucserére.

Többéves szünet után, a közelmúltban magyar kezdeményezésre sikerült felújítani a kamarai együttműködést a határmenti kapcsolatok fejlesztése érdekében. A magyar vállalatok és a jugoszláv partnerek véleménye szerint is a klasszikus határmenti árucsere növelése mellett az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a határ két oldalán levő vállalatok ipari és mezőgazdasági együttműködésére. Nem elégedhetünk meg csupán azzal, hogy a határmenti forgalmon belül, az áruházak közötti csere jóvoltából, a szegedi vásárlók jugoszláv, az újvidékiek pedig magyar árukkal találkozhatnak az üzletekben.