Bevezetés

A trianoni Magyarországon az 1920-as népszámlálás eredménye alapján társadalmi, gazdasági és politikai szempontból nem egységes struktúrájú, lélekszámát tekintve csaknem két milliós német anyanyelvű népességből mintegy 550 ezer fő maradt az új határokon belül. A németség így a 7,6 milliós összlakosság 6,9 százalékát

. Ezek az adatok drasztikus csökkenésre utaltak, de egyben azt is jelentették, hogy 1920 után a németek lettek a legnagyobb magyarországi kisebbség. A hazai németségen belül a római katolikusok aránya kiugróan magas, 81,3 százalék . A zömében mezőgazdasággal foglalkozó Magyarországon maradt németség magyar állam iránti hűsége mellett használta német anyanyelvét, népi kultúrájában élt, és egyfajta lokális önazonosságtudattal rendelkező társadalmi csoportként békésen megfért a többségi nemzettel. Az együttélés egyik alapfeltétele azonban - különösen az első világháború, a német anyanemzettel való találkozása után - oktatási és nyelvi jogainak biztosítása volt, mert ezek egyrészt identitásának sarokpontjai voltak, másrészt alapvetően érintették mindennapjait, és képessé tették a magyar haza iránti szorosabb elköteleződésre. Ezen jogok biztosítása érdekében hozta létre germanista egyetemi tanár, nemzetiségügyi miniszter (1919-1920) a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet (MNNE), amely a Bethlen-kormány politikájának megváltozása kapcsán is jöhetett létre. A trianoni béke 1921 nyári parlamenti becikkelyezését követően a Bethlen-kormány - amelynek konszolidációs politikájába beleillett a nemzetiségekkel szemben követett előzékenyebb magatartás - arra törekedett, hogy a békeszerződés kisebbségvédelmi előírásait . A revíziót távlati célként szem előtt tartó magyar külpolitikai tervek és a nemzetközi körülmények - Németország fokozódó figyelme a térség iránt, a szomszédos kisantant államok kisebbségpolitikája - kapcsán a miniszterelnök magánál tartotta a kisebbségi kérdésben a kezdeményező szerepet, ezért is mutatkozott hajlandónak egy kizárólag nyelvi és kulturális érdekeket felkaroló, kontroll alatt tartható német egyesület támogatására. A szervezet ugyan már 1923-ban nem hivatalosan létrejött, alapszabályainak engedélyezését hosszas egyeztetések előzték meg a kormánnyal. Az alakuló közgyűlést 1924. augusztus 3-án tartották, ahol - a kormány kívánságainak megfelelően - a felvidéki cipszer volt külügyminisztert elnökké, Bleyer Jakabot pedig ügyvezető alelnökké [popup title="választották" format="Default click" activate="click" close text="Unser Fest. Die feierliche gründende Generalversammlung des Ungarländischen Deutschen Volksbildungsvereines. Sonntagsblatt. Wochenzeitung für das deutsche Volk in Ungarn. 4. Jg. [10. August 1924.] Nr. 32. 5."]. A kormányzat Bleyer iránti bizalmatlanságát jelezte Gratz helyzetbe hozása, aki - részben legitimista múltja miatt - a végrehajtó hatalom iránt messzemenő lojalitást tanúsított, ugyanakkor a nyelvi és kulturális jogokért ő is kész volt konfliktust vállalni. Bleyer és Gratz ellentéte, amely az 1920-as években majd az MNNE-n belül folyamatosan éleződött ki, koncepcióbeli eltérést takart. Míg Bleyernél már az 1920-as évek első felétől lényegesen nagyobb szerepet kapott a népközösség (Volksgemeinschaft) elvének képviselete, amely a német néphez való tartozás tudatát emelte ki, egyenrangúnak tekintve azt az államközösséghez (Staatsgemeinschaft) való kötődéssel, addig Gratz a népközösség elvéből következő bármiféle külső beavatkozást elítélt, és elsődlegesen a magyar állammal való kompromisszumokban látta a kisebbségpolitika alakításának eszközét. 

Az MNNE megalakulásával összefüggésben a kormány törekvése egyértelműen arra irányult, hogy minél szélesebb körben egy, a végrehajtó hatalom által ellenőrzött szervezet révén lefedje a hazai németség irányzatait, s ebben számított a katolikus egyház messzemenő támogatására. Bethlen István miniszterelnök a Népművelődési Egyesület létrejötte ügyében úgy tartotta tiszteletben a katolikus klérus féltve őrzött autonómiáját, hogy közben érvényesítette a kormány kisebbségpolitikáját. A magyar katolikus egyház azért is tudott azonosulni - az ideológiai hasonlóságok mellett - a kibontakozó ellenforradalmi rendszer céljaival, mert a területi elcsatolások révén több egyházmegyéje is súlyos veszteségeket szenvedett, így a klérus a revíziós politika majdani sikerében láthatta elvesztett részeinek visszaszerzésének esélyét. A mindenkori esztergomi érsek az ország első főpapja volt, aki tisztsége révén nemcsak egyházmegyéjében és egyházán belül vitt vezető szerepet, hanem közismerten az ország közéletében is. A kisebbségi kérdés kezelésében a magyar hercegprímás személyisége, valamint az ügy iránti érdeklődésének mértéke is kiemelt szerepet játszott. Csernoch János esztergomi érsek (1912-1927) - akinek főegyházmegyéje nagy része Csehszlovákiához került - azon túl, hogy azonosult a területi integritás elvével, komolyan vette azokat a törvényi előírásokat, amelyek a kisebbségi jogokat garantálták. Csernoch János az ellenforradalmi konszolidáció idején teljes mértékben támogatta a tárgyban megszülető kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor véleményének kialakításában megfigyelhető volt az álláspontok között kiegyensúlyozó, a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő attitűd is, amely a kisebbségi problémákra nyitottan reagáló főpap képét

.

Bethlen István	Bleyer Jakab	Csernoch János

Forrásunk alapján az MNNE megalakulásáról Csernoch János esztergomi érsek már 1924 februárjában pontos információkat kapott Bethlen István miniszterelnöktől, aki elsősorban abban kérte a hercegprímás támogatását, hogy minél több egyházi személy csatlakozzon az egyesülethez. Csernoch válaszában pozitívan reagált a kezdeményezésre, biztosította a miniszterelnököt arról, hogy ajánlani fogja a szervezetbe való belépést püspöktársainak és papságának. Az érsek - azon túl, hogy egyetértett a kormány politikájával - pontosan értette azokat a kül- és belpolitikai körülményeket, amelyek a méltányos kisebbségpolitika irányába mutattak, bár Németország szerepét jelentősen alábecsülte. A főpap levelében nem vetett számot azzal a ténnyel, hogy a magyarországi németségnek szinte alig jött létre saját értelmisége, mert a kiemelkedés útja elsősorban a magyarságba történt asszimilálódása volt. Ebben a kérdésben Bethlen és Csernoch, sőt a magyar állam és a katolikus egyház is azonos véleményen volt, nem helyeselték önálló, a magyarságtól elkülönülő német értelmiség létrejöttét, amely adott esetben külső politikai beavatkozás lehetőségét is hordozhatta. Csernoch arra kérte Bethlent, hogy ösztönözze a helyi közigazgatást a kormány rendelkezéseinek betartására, annak érdekében, hogy a papság ez irányú munkáját se akadályozzák. Ezzel a hercegprímás azt is el akarta érni, hogy az állam adjon neki segítséget, hogy papjai az ő intenciói szerint cselekedjenek ebben az érzékeny kérdésben. Az érsek hosszan jellemezte Bleyer Jakabot is, akinek hívő katolicizmusa, az ország területi integritásához való ragaszkodása személyét kezdetben a klérus egy része számára elfogadhatóvá tette. Csernoch kedvező véleménye annyiban némi naivitást tükrözött, hogy Bleyer politikai kudarcai következtében már igen korán kapcsolatot keresett a német birodalmi kormánnyal, Németországtól remélve a hazai németség helyzetének javulását. 

Az esztergomi érseknek küldött hasonló tartalmú levelet kaptak az egyesület ügyében Bethlentől az üzenetben név szerint említett magyar főpapok

. váci, csanádi és veszprémi püspök örömmel csatlakoztak az MNNE-hez, annál is inkább, hiszen egyházmegyéjükben voltak németajkú . A miniszterelnök nemcsak a belépésre, hanem a Népművelődési Egyesület tiszteletbeli vezetőségi tagságának elfogadására is kérte az említett püspököket. Ellenőrző szerepét nyomatékosítva arra bíztatta őket, hogy ha egyházmegyéjükben olyan jelenségeket , „[...] amelyek kormányhatósági közbelépést igényelnek, engem azokról a nemzetiségi harmónia megóvásának fontos célja érdekében esetről-esetre bizalmasan tájékoztatni méltóztassék." A főpapok akceptálták a kérést. Rott Nándor veszprémi püspök szinte mindnyájuk kisebbségi kérdésről alkotott véleményét kifejezte, amikor egyesületi tisztségével kapcsolatban ezt : „[...] minden igyekezettel azon leszek, hogy a nemzetiségi törvények keretén belül a németajkú honfitársak jogos kívánságai kielégítést nyerjenek, de viszont az esetleges külföldi agitátorok, vagy azoknak itteni exponensei hívekre és követőkre ne találjanak." A püspöki kar 1924. április 9-ei ülésén támogatta a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület megalakítását, és egyházi személyek részére ajánlotta a szervezetbe való . Bár a főpapok szerepvállalása lényegében formális volt, a kormányzat az egyesületben való egyházi jelenléten keresztül kiemelt figyelmet fordított a német kisebbség lojalitásának megszilárdítására. Több püspök ugyanakkor nem lépett be a szervezetbe, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten bizalmatlanul fogadták az egyesület megalakulását. Így a pécsi egyházmegyét vezető püspök 1925 tavaszán a Népművelődési Egyesület szellemiségét a magyarságtól idegennek, törekvéseit pedig ellenségesnek [popup title="nevezte" format="Default click" activate="click" close text="TILKOVSZKY LORÁNT: Nemzetiségi anyanyelvű oktatás a katolikus elemi népiskolákban (1919–1944). Századok 129. [1995] 6. 1257. "]. Ezzel szemben például győri püspök több alkalommal finom különbséget tett a pángermánizmus és az MNNE , „[...] amelyet legalább látszólag maga a kormányhatalom támogat." Virág , Zichy utóda a pécsi püspöki székben 1927 tavaszán világossá tette, hogy - „a nemzeti érdek szem előtt tartásával" - a Népművelődési Egyesületen belül a Gratz-féle törekvéseket . Ugyanakkor Virág püspök volt az is, aki 1928-ban azért üdvözölte egy helyi katolikus olvasókör megalakulását, mert szerinte ez által feleslegessé válna az MNNE .

Az MNNE megalakulásában játszott kormányzati szerep megkönnyebbüléssel töltötte el a magyar főpapokat, ugyanakkor - az alsópapsághoz hasonlóan - alapvetően tartózkodással figyelték az egyesület magatartását. Ez a bizalmatlanság az idő múlásával csak fokozódott. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a szervezet kulturális, oktatási és nyelvi céljaival olyan problémákat vetett fel, amelyek az eddigi status quo helyett előtérbe helyezték a kisebbségek követeléseit. Mindez olyan kényszerhelyzetet jelentett a katolikus egyházi vezetés számára, amelyben egyrészt a kormány intencióira kívánt támaszkodni, másrészt viszont megkövetelte az autonóm cselekvés jogát is. Ugyanakkor az egyesület tagságát zömében hívő katolikusok alkották, akik közül csak kevesen voltak

vádolhatók. Mivel azonban az MNNE alapszervezetei a hazai német nyelvi és kulturális célok mellett léptek fel, működésük számos esetben helyi konfliktust generált. Így lassan haladó szervezkedésében a vármegyei és helyi közigazgatás gátló munkája, valamint részben a kormányzat óvatos politikája is közrejátszott. Nem véletlen tehát, hogy az MNNE létszáma 1933-as fénykorában is csak 28-30 ezer fő volt, ami a magyarországi németek alig 4-5 százalékát . 

 

A forrást a mai nyelvhelyességnek megfelelően adjuk közre.

Bleyer Jakab fotója Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótárából való. 

 

Források

  

1.

Bethlen István miniszterelnök levele a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE) megalakítása ügyében Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsekhez

 

Tárgy: Bleyer Jakab által tervezett „Magyarországi Német Népművelődési Egyesület" szervezése ügyében a miniszterelnök

 

                                                                                              Budapest, 1924. február hó 26-án

                                                                                                                       Bizalmas! K.s.K.

 

Főmagasságú Bíbornok, Hercegprímás Úr!

 

A csonkahazai németeknek Bleyer Jakab egyetemi tanár, ny. miniszter úr köré csoportosuló része 1923. július 15-én „Magyarországi Német Népművelődési Egyesület" címmel egyesületet alakított, amelynek célja a „magyarországi német nép közművelődési állapotának folytonos szemmel tartása mellett kulturális érdekeinek előmozdítása, népi sajátosságai, hagyományai, nyelve, szokásai és keresztény erkölcseinek ápolása és nemesbítése", emellett a hazai németajkú lakosságban a hazafias érzésnek, a magyar hazához való ragaszkodásnak ápolása és erősítése.

Az egyesület nem kezdte még meg működését, az alapszabályok nincsenek még jóváhagyva, mivel Bleyerrel tárgyalásokat folytatok oly irányban, hogy az egyesület vezetőségébe s tagjai közé vegye fel a csonkahazai németség minden árnyalatának képviselőit, s vegye fel azokat a közéleti férfiakat is, akik hivatásuknál fogva a csonkahazai német néppel foglalkoznak, így az egyházi dignitáriusokat, nemzetgyűlési képviselőket stb. Célom ezzel az, hogy az egyesület ne legyen egyoldalú összetételű s színezetű, s ne legyen ez által esetleg akaratlanul is eszköze annak, hogy a hazai németajkú lakosság elkülönüljön valamilyen viszonylatban az ország más ajkú lakosaitól.

Ez nem csak az általános politikai szempontokból s a nemzetiségi béke, a lakosság társadalmi békés együttélésének biztosítása szempontjából fontos és szükséges, de azon körülménynél fogva, hogy a csonkahazai német lakosság többsége a róm. kath. egyház híve, nézetem szerint ez a magyarországi róm. kath. egyház érdekei szempontjából is igen latba eső kívánalom. Csak akkor remélhetni, hogy az egyesület működése nem fog zavarokat, súrlódásokat előidézni akár a belső politikában, akár az egyház belső közigazgatásában, ha az érdekelt egyházi dignitáriusok - s itt Glattfelder Gyula,  Rott Nándor,  Hanauer Á. István püspök urakra gondolok első sorban - de emellett más olyan egyházi férfiak is, akik németajkú vidékeken működnek, belépnének az egyesületbe, s a magas dignitáriusok, mint díszelnökök, a többiek, mint a választmány vagy az intézőbizottság tagjai befolynának az egyesület tevékenységébe.

Annak közlése mellett, hogy a Bleyerrel folytatott tárgyalások kedvezően folynak, s hihetőleg mihamar eredménnyel befejeztetnek, tisztelettel kérem Eminenciádat, hogy a felhozott indokok bölcs mérlegelése alapján a felvetett tervet magáévá tenni s a megnevezett, továbbá a Főmagasságod nagybecsű véleménye szerint az egyesületbe még cooptálandó püspök uraknál végül más, állásuknál és egyéb körülményeiknél fogva alkalmasaknak ítélt egyházi személyeknél a fentnevezett egyesületbe való belépésre megfelelő iniciáló lépéseket tenni s ezek eredményéről s általában a kérdésben elfoglalt nagybecsű álláspontjáról engem bizalmasan tájékoztatni kegyeskedjék.

Fogadja Főmagasságú Bíbornok, Hercegprímás Úr kiváló tiszteletem és őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását.

                                                                                              Bethlen István

 

Jelzet: Prímási Levéltár Esztergom (PLE) - Cat. 46. - 751/1924. - Egyházkormányzati iratok

 

  

2.

Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek válaszlevele Bethlen István miniszterelnöknek

 

Bizalmas!

 

Nagyméltóságú Gróf Bethlen István miniszterelnök úr, Budapest

 

Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr, Kegyelmes Uram!

 

A hazai német Bleyer Jakab egyetemi tanár és nyug. miniszter úr által tervezett német kultúregyesület ügyében Excellentiádnak bizalmasan közölt intencióit nagyon helyeslem. Bleyer Jakabot becsületes szándékú embernek tartom. Többször volt alkalmam vele hosszabb eszmecserét folytatni. Gondolkodásának világossága, tapasztalatokon nyugvó szilárd elvei, kétségtelen hazafiassága - minden erős német népszeretete és a német kultúráért lelkesedése mellett - megnyugtató hatással voltak rám. Bleyer nem pángermán a szónak államegységi és hatalmi értelmében, hanem a régi német állami megosztottság mellett a németség kulturális hivatásában látja a németség jövőjét. Meggyőződéssel hirdeti, hogy a németség soha nem alkothat egységes államot, hanem mert a különböző államokban lakó németeknek a népi sajátosságaik és fejlett kultúrájuk megőrzése mellett őszintén és minden hátsó gondolat nélkül kell államához ragaszkodnia. Német szempontból is a történelmi Magyarország meggyőződéses híve. Az elszakadt országrészek németségében ápolja a magyar hazához való visszavágyódást. S hogy ez a munkája minél sikeresebb legyen, azért sürgeti a magyarországi németség nyelvének és kultúrájának kímélését és fejlesztését. Attól fél, hogy az elszakadt országrészek németsége megnyugszik a sorsában, és megfeledkezik Magyarországról, ha új államaiban több a nemzetiségi fejlődés lehetősége, mint Magyarországon. Azután a német birodalomra és Ausztriára való figyelemből is szükségesnek tartja a magyarországi németség nyelvi és kulturális jogainak respektálását. Hatalmi téren a németség ma nem számít, s talán sokáig nem fog számítani. A magyar külpolitikát nem is lehet egyoldalúan a németségre építeni, de ha már más nemzeteknek határozott támogatásával nem dicsekedhetünk, és azoktól egyelőre az ország integritásának helyreállítását nem várhatjuk, a németeket nem szabad ellenségünkké tennünk. Pedig a németek a hatalmas császárság megdőlése után a német államokon kívül élő németségre jobban figyelnek, mint azelőtt s barátságuk olyan állam iránt, amely a német lakosok nyelvi és kulturális szabadságát nem tiszteli, nem remélhető.

Végül a német népek általános közvéleménye is követeli ma a kisebbségek jogainak tiszteletét. Ezen érvek elől nem lehet elzárkózni. Azért helyeslem Excellenciádnak és a magyar kormánynak bölcs álláspontját, amely az ország egyes rétegeinek ellenzése dacára is a német kisebbség védelmét veszi programjába.

Azonban természetesnek tartom, hogy a kisebbségek szabadsága nem veszélyeztetheti az államot és a közérdeket. Nem szabad megengedni, hogy a németség a magyaroktól elkülönüljön és azoktól független vagy velük ellentétes politikát űzzön. Hiszem ugyan, hogy a németség útjai nem térhetnek el a magyarság útjától, de azért a kellő óvatossági rendszabályoktól nem tekinthetünk el. Különösen arra kell ügyelni, hogy a német intelligencia a magyarokkal együtt nevelődjék, és a magyar történelem és kultúra gondolatvilágába behatoljon, amit Bleyer is hangsúlyoz.

Igen praktikus megoldás lesz, ha a német közművelődési egyesületbe hazai közéletünk német származású és a német néppel foglalkozó, de egyébként kétségtelenül magyar érzésű kiválóságai belépnek.

Ily irányban érvényesíteni fogom befolyásomat az egyházi férfiak körében. Bizalmasan ajánlani fogom a belépést egyéb püspököknek és a püspöki kar útján a német hívek plébánosainak s a saját egyházmegyémben a németekkel foglalkozó papjaimnak. Hazafias papságunk biztosíték lesz arra, hogy a kultúregylet minden túlzástól óvakodjék. Egyébként a magyar szempontból teljesen megbízható papság bevonása Bleyernek is szándéka, akinek nyílt és férfias egyénisége nem keresi a megbúvást és a titkos utakat. Egyházi szempontból egyenesen szükségesnek tartom, hogy a papság a nemzeti kisebbség kérdésében népének vezére maradjon, mert különben a lelkipásztori munkát gátló gyanakvás ékelődik be a pap és a nép közé, ami egyes helyeken - sajnos - már most is tapasztalható. Mindenesetre kérem Excellenciádat a közigazgatási hatóságok erélyes utasítására, hogy a papság becsületes törekvéseit rövidlátó és kicsinyes történésekkel ne keresztezze és a kormány jól átgondolt terveit meg ne hiúsítsa. Soron kívül figyelmeztesse a honvédségnek megfigyelő osztagait, hogy több megértéssel figyeljék meg a papság [olvashatatlan mondat]

 

Fogadja

 

Esztergom, 1924. március 4.

 

Csernoch

 

Jelzet: Prímási Levéltár Esztergom (PLE) - Cat. 46. - 751/1924. - Egyházkormányzati iratok