A Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségi szervezete és a temesvári hivatal tevékenysége

(1913-1914)

„Igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.”

A temesvári kirendeltség megalakulása és illetékességi területe

A temesvári hivatalt 1913 első hónapjaiban szervezték meg. A minisztérium a temesvári központi irodába hét, minisztériumi tapasztalattal és gazdasági szakismerettel rendelkező tisztviselőt osztott be: Vásárhelyi Zoltán miniszteri titkár, a kirendeltség vezetője lett, a pénzügyi teendőket két miniszteri számtanácsos (Blum Gyula és Lukachich Gyula) látta el, Fróniusz Oszkár miniszteri fogalmazó mellett Teschner Miklós irodasegédtiszt, valamint Marschall Ferenc „fizetéstelen" segédfogalmazó és Ódor Béla gazdasági segédtiszt dolgozott. A kirendeltségnek havi és napidíjas alkalmazottjai is voltak: a két előadó, kirendeltségi felügyelő (

és báró Csávossy Béla) gazdasági ügyekkel, valamint a kirendeltség hatósága alá helyezett szakigazgatási szervekkel, hatóságokkal és a társadalmi tényezőkkel (egyesületek, szövetkezetek, gazdakörök) tartott kapcsolatot; az irodai munkát az írógép-kezelőnő és a szakdíjnok látta el. A két napibéres szolgával együtt 13 alkalmazottja volt a központi irodának, de - az 1913. március 3-ai 2702/eln. sz. rendelet értelmében - német-szerb és román fordító, tolmács is dolgozott (3000 K illetménnyel) a . A hivatal működését két levélhordó, pénz- és csomaghordó, házmester, házmester-helyettes (egyúttal liftes) és négy újságkihordó segítette. A kirendeltség hivatali helyiségeit a város belvárosi Korzójában található impozáns palotában, a házban bérelte (Ferenc József út, C kapu).

Az állami külhivatal a délvidéki térség legfontosabb agrárkérdéseit kívánta feltárni, valamint a szükséges javaslatokat, irányelveket kidolgozni. Ötletszerű segélyek és állami gyámkodás helyett kezdeményező és irányító szerepet vállalt a gazdasági haladás, az okszerű és belterjes mezőgazdaság előmozdítása

.

A hivatalnak két igen eltérő fejlettségű megyét kellett koordinálnia: a fejlett gazdasági kultúrával rendelkező Temest és az egyik legfejletlenebb mezőgazdaságú

megyét.

A dél-alföldi Temes megye az ország egyik etnikailag legvegyesebb tája volt (40,8% román, 29,4% német, 11,9% magyar és 14,3% szerb lakossággal). A 11 járás 224 településén 389 386 lakos élt. A kedvező természeti adottságú vidék népsűrűsége magas, ugyanakkor a városiasodás következtében az agrárhányados alacsony (65,2%) volt a századfordulón. A szántón (aránya 70%) a vetésterület háromnegyedét a búza, a zab és a kukorica foglalta el. A szőlő aránya igen jelentős, ugyanakkor az erdő aránya alacsony (5%) volt. Különösen a bánáti svábság folytatott fejlett, intenzív gazdálkodást a tagosított birtokokon, vetésforgó, megfelelő gép- és eszközellátottság mellett. A növénytermeléssel ellentétben az állattenyésztés teljesítménye jóval szerényebb volt: a vezető szerepet a ló és a sertés játszotta, a szarvasmarha-állomány jelentős része a külterjesen tartott magyar fajta volt. A birtokszerkezetre a tehetős (20-100 holdas) paraszti és a 100-200 holdas gazdaságok voltak jellemzőek, de viszonylag magas volt a 10-20 és a 200-1000 holdasok aránya is. A bérmunka alkalmazása és a bérletek - különösen az öt hold alatti bérlemények - gyakoriak voltak. A 100 hold feletti gazdaságok aránya nem érte el az országos átlagot, de az agrárproletariátus magas aránya (41,54%) összefüggésben állt a fejlett mezőgazdasággal és a bérmunka elterjedtségével. A hagyományos agrárvilágból kiemelkedő Temes megye magasabb fejlettségű mutatókkal és műveltségi szinttel rendelkezett, mint az erdélyi régió többsége.

A délnyugat-erdélyi Krassó-Szörény megye ugyanakkor még a 20. század elején is a hagyományos nyomásos gazdálkodás, tagosítatlan és elmaradott birtokok agrárrégiója volt. A román többségű - a 14 járás 361 településén a lakosság 74,4% román, 10,8% német, 5,8% magyar, 3,3% szerb volt -, kedvezőtlen természeti adottságokkal rendelkező vidéken a hegyvidék dominált (Ruszka-havas, Csernai-havasok, Bánsági-hegyvidék), de gyakori volt az árvíz is (Duna, Maros, Temes). A magas agrárhányadosú (1900-ban 74,2%) régióban a gépesítés és az eszközellátottság alacsony szintű volt, a termékszerkezetet a búza, zab és kukorica jellemezte. Az állattenyésztésben a szarvasmarha (tarka fajták) mellett legnagyobb jelentőségű a juhtenyésztés (főleg racka) volt. A szabadforgalmú magánbirtok aránya alacsony (36,44%), szemben a korlátolt forgalmú földekkel (63,56%). Magas volt az államkincstári földek aránya (20,66%), és különösen sok (42,01%) a közföld (erdő, legelő általában), amely a hajdani katonai határőri intézménnyel és hegyvidéki

függött össze. A birtokszerkezetet az 5-20 holdas kisgazdaságok jellemezték. A mezőgazdasági agrárproletariátus alacsony aránya (13%) abból adódott, hogy a fejlett nehézipar felszívta a helyi munkaerő-felesleget, másrészt a földközösségi rendszer maradványai megakadályozták a parasztság teljes elválását a földtől.

A bánsági megyékben tehát kedvező volt a földbirtok megoszlása: a 100 hold alatti kisbirtokok aránya 69,84%-ot, a nagybirtok 30,16%-ot jelentett. Krassó-Szörény megye hegyvidéki lakosságának megélhetését a külterjes szarvasmarhatartás jelentette, kiegészítő jövedelemforrás volt a nők háziipari tevékenysége a román és szerb hagyományok továbbélésének köszönhetően, valamint a kezdetleges gyümölcstermesztés és méhészet.

A kirendeltségi hivatal működése során a Krassó-Szörény megyei lakosság gazdasági helyzetének javítására helyezte a hangsúlyt, ami a lakosság szegénységéből, a kereseti viszonyok elégtelenségéből, a mostoha természeti viszonyokból, a konzervatív és primitív gazdálkodási módból adódott. Mindezt az évente ismétlődő árvizek és az 1912-1913. évek elemi csapásai tovább fokozták.

Ezen a napon történt március 27.

1918

Besszarábia csatlakozik Romániához.

1921

IV. Károly magyar király első visszatérési kísérlete.

1934

Csurka István Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, politikus (MIÉP) (†2012)

1936

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök megbeszéléseket folytat a Hlinka-féle Szlovák Néppárt képviselőivel a párt kormányba lépéséről, de...Tovább

1968

Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, az első űrhajós (*1934)

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők