A Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségi szervezete és a temesvári hivatal tevékenysége

(1913-1914)

„Igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.”

A temesvári kirendeltség megalakulása és illetékességi területe

A temesvári hivatalt 1913 első hónapjaiban szervezték meg. A minisztérium a temesvári központi irodába hét, minisztériumi tapasztalattal és gazdasági szakismerettel rendelkező tisztviselőt osztott be: Vásárhelyi Zoltán miniszteri titkár, a kirendeltség vezetője lett, a pénzügyi teendőket két miniszteri számtanácsos (Blum Gyula és Lukachich Gyula) látta el, Fróniusz Oszkár miniszteri fogalmazó mellett Teschner Miklós irodasegédtiszt, valamint Marschall Ferenc „fizetéstelen" segédfogalmazó és Ódor Béla gazdasági segédtiszt dolgozott. A kirendeltségnek havi és napidíjas alkalmazottjai is voltak: a két előadó, kirendeltségi felügyelő (

és báró Csávossy Béla) gazdasági ügyekkel, valamint a kirendeltség hatósága alá helyezett szakigazgatási szervekkel, hatóságokkal és a társadalmi tényezőkkel (egyesületek, szövetkezetek, gazdakörök) tartott kapcsolatot; az irodai munkát az írógép-kezelőnő és a szakdíjnok látta el. A két napibéres szolgával együtt 13 alkalmazottja volt a központi irodának, de - az 1913. március 3-ai 2702/eln. sz. rendelet értelmében - német-szerb és román fordító, tolmács is dolgozott (3000 K illetménnyel) a . A hivatal működését két levélhordó, pénz- és csomaghordó, házmester, házmester-helyettes (egyúttal liftes) és négy újságkihordó segítette. A kirendeltség hivatali helyiségeit a város belvárosi Korzójában található impozáns palotában, a házban bérelte (Ferenc József út, C kapu).

Az állami külhivatal a délvidéki térség legfontosabb agrárkérdéseit kívánta feltárni, valamint a szükséges javaslatokat, irányelveket kidolgozni. Ötletszerű segélyek és állami gyámkodás helyett kezdeményező és irányító szerepet vállalt a gazdasági haladás, az okszerű és belterjes mezőgazdaság előmozdítása

.

A hivatalnak két igen eltérő fejlettségű megyét kellett koordinálnia: a fejlett gazdasági kultúrával rendelkező Temest és az egyik legfejletlenebb mezőgazdaságú

megyét.

A dél-alföldi Temes megye az ország egyik etnikailag legvegyesebb tája volt (40,8% román, 29,4% német, 11,9% magyar és 14,3% szerb lakossággal). A 11 járás 224 településén 389 386 lakos élt. A kedvező természeti adottságú vidék népsűrűsége magas, ugyanakkor a városiasodás következtében az agrárhányados alacsony (65,2%) volt a századfordulón. A szántón (aránya 70%) a vetésterület háromnegyedét a búza, a zab és a kukorica foglalta el. A szőlő aránya igen jelentős, ugyanakkor az erdő aránya alacsony (5%) volt. Különösen a bánáti svábság folytatott fejlett, intenzív gazdálkodást a tagosított birtokokon, vetésforgó, megfelelő gép- és eszközellátottság mellett. A növénytermeléssel ellentétben az állattenyésztés teljesítménye jóval szerényebb volt: a vezető szerepet a ló és a sertés játszotta, a szarvasmarha-állomány jelentős része a külterjesen tartott magyar fajta volt. A birtokszerkezetre a tehetős (20-100 holdas) paraszti és a 100-200 holdas gazdaságok voltak jellemzőek, de viszonylag magas volt a 10-20 és a 200-1000 holdasok aránya is. A bérmunka alkalmazása és a bérletek - különösen az öt hold alatti bérlemények - gyakoriak voltak. A 100 hold feletti gazdaságok aránya nem érte el az országos átlagot, de az agrárproletariátus magas aránya (41,54%) összefüggésben állt a fejlett mezőgazdasággal és a bérmunka elterjedtségével. A hagyományos agrárvilágból kiemelkedő Temes megye magasabb fejlettségű mutatókkal és műveltségi szinttel rendelkezett, mint az erdélyi régió többsége.

A délnyugat-erdélyi Krassó-Szörény megye ugyanakkor még a 20. század elején is a hagyományos nyomásos gazdálkodás, tagosítatlan és elmaradott birtokok agrárrégiója volt. A román többségű - a 14 járás 361 településén a lakosság 74,4% román, 10,8% német, 5,8% magyar, 3,3% szerb volt -, kedvezőtlen természeti adottságokkal rendelkező vidéken a hegyvidék dominált (Ruszka-havas, Csernai-havasok, Bánsági-hegyvidék), de gyakori volt az árvíz is (Duna, Maros, Temes). A magas agrárhányadosú (1900-ban 74,2%) régióban a gépesítés és az eszközellátottság alacsony szintű volt, a termékszerkezetet a búza, zab és kukorica jellemezte. Az állattenyésztésben a szarvasmarha (tarka fajták) mellett legnagyobb jelentőségű a juhtenyésztés (főleg racka) volt. A szabadforgalmú magánbirtok aránya alacsony (36,44%), szemben a korlátolt forgalmú földekkel (63,56%). Magas volt az államkincstári földek aránya (20,66%), és különösen sok (42,01%) a közföld (erdő, legelő általában), amely a hajdani katonai határőri intézménnyel és hegyvidéki

függött össze. A birtokszerkezetet az 5-20 holdas kisgazdaságok jellemezték. A mezőgazdasági agrárproletariátus alacsony aránya (13%) abból adódott, hogy a fejlett nehézipar felszívta a helyi munkaerő-felesleget, másrészt a földközösségi rendszer maradványai megakadályozták a parasztság teljes elválását a földtől.

A bánsági megyékben tehát kedvező volt a földbirtok megoszlása: a 100 hold alatti kisbirtokok aránya 69,84%-ot, a nagybirtok 30,16%-ot jelentett. Krassó-Szörény megye hegyvidéki lakosságának megélhetését a külterjes szarvasmarhatartás jelentette, kiegészítő jövedelemforrás volt a nők háziipari tevékenysége a román és szerb hagyományok továbbélésének köszönhetően, valamint a kezdetleges gyümölcstermesztés és méhészet.

A kirendeltségi hivatal működése során a Krassó-Szörény megyei lakosság gazdasági helyzetének javítására helyezte a hangsúlyt, ami a lakosság szegénységéből, a kereseti viszonyok elégtelenségéből, a mostoha természeti viszonyokból, a konzervatív és primitív gazdálkodási módból adódott. Mindezt az évente ismétlődő árvizek és az 1912-1913. évek elemi csapásai tovább fokozták.

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők