Archívum

A jelen írás az ArchívNet 2025/4. számában megjelent tanulmány folytatásaként a Mikroelektronikai Vállalat (MEV) megalapítását megelőző állambiztonsági munka egy jellegzetes epizódját mutatja be Haraszti Tegze Péterhez kapcsolódóan. A MEV létrejöttének és pusztulásának körülményei az előző részben ismerhetők meg.

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében létrejött országhatár kettészelte Komárom városát. A történelmi Komárom Csehszlovákiához, míg a déli városrész – Újszőny – Magyarországhoz került. Itt új hivatali épületek felépítésére került sor, amely folyamat javarészt államkölcsönből valósult meg. A városháza és pénzügyigazgatóság monumentális épülete szemben az új polgári iskola palotájával épült, a város leendő központjában. A város ugyanis csak Szőny község felé tudott terjeszkedni, ezért a szőnyi állami országút mentén lévő uradalmi földeket az Országos Földbirtok Bizottság kisajátította özvegy gróf Gyürky Viktornétól a város javára.

A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események történtek Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A propaganda-időszak alatt a Külügyminisztériumban létrehozták a csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferenc bízták meg. Wagner főösszekötőként volt a felelős azért, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és tájékoztassa elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit, valamint a magyar kormány vezetőit.

A hazai cserkészet kétségtelenül a két világháború közötti időszakban élte virágkorát. Országos szervezetük, a Magyar Cserkész Szövetség (továbbiakban: MCSSZ) az ifjúság nevelése mellett jelentős külügyi tevékenységet valósított meg, melynek nyomán nemzetközi színtéren a „megcsonkított Magyarország” ügyét is tematizálni tudta. Így a Horthy-korszak egyik kultúrdiplomáciai csúcsteljesítményét jelentette az, hogy a IV. világjamboree-t vendégül láthatta Magyarország. Hogy milyen narratívát tettek magukévá az ide sereglő nyakkendős fiatalok a magyar kultúráról és nemzetünk helyzetéről, abba betekintést enged az itt közölt angol nyelvű forrás és annak lábjegyzetelt fordítása, hogy a világ másik feléről érkező ausztrál cserkészek emlékezetében mi maradt meg a gödöllői jamboree-ról.

Pehm Józsefné, Kovács Borbála 1960. február 5-én, péntek hajnalban távozott az élők sorából. A témával korábban akkor foglalkoztunk, amikor Anthony Pearce budapesti munkásságát mutattuk be, amely során kissé felületesen, a bulvárlapok színvonalán számolt be Mindszenty bíboros amerikai menedékéről. Ezúttal azt kívánjuk még részletesebben áttekinteni, milyen lépéseket tett a Robinnak becézett és tapasztalatlan Robert Gordon Pym Mannock Reuters-tudósító, amikor február 5-én értesült az amerikai követségtől a bíboros édesanyjának az elhalálozásáról. Jelen tanulmány Mindszenty bíboros elhunyta 50. évfordulójának évében jelenik meg.

„Édesanyám nagyon meghatódott, hogy a családját nem felejtették el Fóton, de nem ment be a kastélyba, egyszerűen nem akart bemenni, nem akarta látni, milyen lett. Édesanyámat nagyon felkavarta a látogatás, megható volt számára, hogy több ismerős jó szívvel emlékezett rájuk, de egyben nagy szomorúság volt számára, hogy minden megváltozott.” – meséli gróf Károlyi Fruzsina és gróf Jankovich Dénes lánya, Jankovich Ilona a vele készített interjúban szülei 1971. évi magyarországi látogatásáról, amire 23 évvel azután került sor, hogy elhagyták az országot.

Jelen forrásközlésben az 1956-os megtorlások során eljáró belügyi szervek és az ügyészség közti nézetkülönbségekről tájékoztató, 1957. év végén keletkezett dokumentumokat mutatom be. A legfőbb ügyész bíráló megjegyzéseit tartalmazó levél és az arra reagáló belügyminiszteri jelentések olyan, az állambiztonság vizsgálati módszertana szempontjából releváns források, amelyek rávilágítanak a megtorlások kezdeti szakaszának anomáliáira, a rendőr (nyomozati) és a vizsgálati eljárások visszásságaira, illetve a fogva tartottak körülményeire, helyzetére.

1948 tagadhatatlanul fontos mérföldköve a második világháborút követő „koalíciós” éveknek. Az alábbi évszám egy olyan turbulens időszakot jelképez, mely magába foglalja a korabeli kommunista emlékezetpolitika által átértékelt 1848-as forradalom centenáriumát, a Magyar Katolikus Egyház hagyományos Mária-tiszteletén alapuló Boldogasszony-évét, valamint a felekezeti iskolák államosítását. Az egyházi társadalomtörténet szempontjából a szovjetizálási folyamatok mikroszintű lenyomatai, valamint a vallásosság nyilvános tereinek akadályozási tapasztalatai főleg az egyház felől érkező panaszokból volt ismeretes. A közölni kívánt forrás a helyi hatóságok oldaláról nyújt betekintést az akadályozások változatos eszköztáraiba, szervezési és logisztikai részleteibe – rámutatva egyúttal a hitéleti fellendülés és a (párt)állami iskolamonopólium megszerzési törekvéseinek közös metszéspontjára is.

A 20. századi Zrínyi-kultusz ápolásában a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja játszotta a legnagyobb szerepet. A Csoport tevékenységét vitéz Rózsás József alapozta meg 1937-ben A magyar katonaeszmény szolgálata című írásával. A csoport munkássága kiterjedt többek közt kulturális rendezvények szervezésére, hagyományőrzésre, valamint célul fogalmazták meg a magyar kultúra terjesztését hazai és nemzetközi szinten – ennek érdekében pedig propagandisztikus jellegű hírlapokat, folyóiratokat, illetve irodalmi munkákat is kiadtak.