Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz I. rész

„Magyarországnak az IMF-be való belépése nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is elő-nyös lehet. Jugoszlávia után mi lennénk az első szocialista ország, amely kapcsolatba lép az IMF-fel és a Világbankkal, amit követhetne más KGST ország esetleges csatlakozása is. Ez erősíthetné azt a kívánatos irányzatot, amely az USA nemzetközi pénzügyi szervezetekben fennálló befolyásának visszaszorítását szolgálná.”

László Andor MNB elnök jelentése a Francia Bank elnökénél tett látogatásáról

MAGYAR NEMZETI BANK
Elnök

Szigorúan titkos!
Készült: 4 példányban.
1 számú példány

Ú t i j e l e n t é s

1968. október 14-21-ig a Banque de France kormányzójának, Brunet úrnak meghívására feleségemmel, továbbá Fekete János elnökhelyettessel a kormányzó és felesége budapesti látogatásának viszonzásaképpen Franciaországba utaztunk. A delegációhoz Párizsban csatlakozott Gyöngyössy István elvtárs, a Magyar Nemzeti Bank párizsi képviselője.

Kint tartózkodásunk alatt látogatást tettünk Brunet úrnál, aki Clappier úr, a francia bank első kormányzó-helyettese társaságában fogadott bennünket. A kb. egy órás beszélgetést az ebéd miatt félbe kellett szakítanunk, de a kormányzó kívánságára az eredeti programtól eltérően a megbeszélést ebéd után folytattuk.

Bevezetőül megemlítettem, hogy néhány héttel ezelőtt látogatást tett nálunk G. Ferras úr, a Nemzetközi Fizetések Bankjának (továbbiakban BIS) vezérigazgatója, akivel érdekes beszélgetést folytattam a BIS perspektíváját illetően, valamint egy esetleges új Európai Fejlesztési Bank felállításáról. Brunet úr közölte, hogy a beszélgetésről Ferras úr nagy vonalakban tájékoztatta őt, de szeretné elgondolásomat részletesebben megismerni. Fentiek után rátértem az első téma ismertetésére.

Brunet úr véleményét kértük a Szovjetuniónak a BIS-be részvényesként való belépésével kapcsolatban.

Brunet kifejtette, hogy véleménye szerint erre most különös lehetőség nyílna, mivel Japán és Kanada szeretne részvényesként belépni a Bankba. Amennyiben pedig a részvényesek körét - különösen nem európai országokkal - szélesítik, úgy a BIS-be, amely elsősorban az európai nemzeti bankok bankja, logikusan a Szovjetunió belépése is indokolt lenne. Egy másik olyan tény, amely e kérdés megoldását most aktuálissá teszi az, hogy a BIS a felhalmozódott nyereségnek egy részéből az alaptőke felemelését tervezi, és az új részvények kibocsátása kapcsán mód nyílna arra, hogy az új részvényekből a Szovjetunió is megfelelő mennyiséget vásárolhasson. A kérdés felvetésének időszerűségét nagy nyomatékkal hangsúlyozta. Véleménye szerint ez ellen nagyon nehezen tiltakozhatna, bármelyik ország. Elképzelhető lenne ugyan, hogy a nyugat-németek ennek nem örülnének, de nem tartja valószínűnek a formális ellenkezést. Nagyobb problémát okozhatna esetleg egy amerikai kifogás, hiszen - mondotta gúnyosan - sok országban hallgatnak a kormányok és központi bankok az USA tanácsára. Ennek ellenére nem számol komolyabb ellenállással az USA részéről sem.

Más lenne azonban a helyzet, ha a Szovjetunió részvényesi minőségében a belépéssel egyidejűleg az igazgatósági tagságot is meg kívánná szerezni. Az igazgatóságban most az alapító országok két-két megbízottján kívül (Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Nyugat-Németország) csak Svédország, Hollandia és Svájc egy-egy képviselője vesz részt. Amennyiben a Szovjetunió az igazgatósági tagságot is azonnal igényelné, ez véleménye szerint - jelenlegi ismeretei alapján - megnehezítené a csatlakozást. Kérdésemre Brunet még egyszer precizírozta, hogy a Szovjetunió belépését igen, de igazgatósági tagságának kérdését kezdetben nem látja reálisnak, és azt is, hogy bár ez magánvéleménye, de meg van győződve, hogy kormányának álláspontja ettől nem térne el lényegesen.

A második kérdés az volt, hogy mi a véleménye a kormányzónak egy Összeurópai Beruházási Bank alapításáról, amelyben a keleti és nyugati országok, köztük a Szovjetunió is részt vennének.

E beszélgetésre már az ebéd után került sor és ekkor az említetteken kívül a megbeszélésen részt vett De Lattre kormányzó-helyettes is, aki a nemzetközi pénzügyek szakértője. Brunet a gondolatot fontosnak és érdekesnek találta és rögtön megemlítette, hogy az e tárgyban folytatott beszélgetésről is tárgyalt Ferras úrral. Amíg a másik kérdésben többé vagy kevésbé meri állítani, hogy kormánya álláspontja nem sokkal térne el az övétől, hangsúlyozta, hogy e tárgyban még sokkal inkább csak egyéni véleményt tud mondani. Elmondta, hogy már van néhány olyan nemzetközi szervezet, amely beruházások finanszírozásával foglalkozik, és amelynek Franciaország is tagja. Az egyik ilyen a Világbank, amelynek funkciói ismertek előttünk, és amely elsősorban a fejlődő országok felé irányítja tevékenységét. Brunet megjegyezte, hogy ebben a tevékenységében a Világbank elsősorban azokat a fejlődő országokat részesíti előnyben, amelyek az angolszász befolyási övezetbe tartoznak, és eddig elhanyagolta pl. a francia érdekeltségbe tartozó fejlődő országoknak hitellel történő segítését. A másik ilyen nemzetközi szervezet az Európai Közös Piac Beruházási Bankja, amelynek világos célkitűzése az Európai Közös Piac országaiban történő beruházások finanszírozása. E bankban való részvétel, szemben a Világbankkal, kedvezőbb Franciaország számára, mert itt nemcsak arról van szó, hogy ők tőkéket fektetnek e bankba, hanem lehetőségük van arra, hogy francia vállalatok e banktól hiteleket kapjanak, így a befektetett tőke részben Franciaországba visszafolyjék.

Azért hangsúlyozta a kétféle beruházási bank közötti különbséget, hogy aláhúzza, Franciaországnak van hová befektetni fölösleges tőkéit és további tőkebefektetésekre csak akkor hajlandó, ha ennek megvannak a gazdasági előnyei francia szempontból is. Ilyennek tartaná ő az általunk javasolt Európai Fejlesztési Bankot, ha annak célja az Európán belüli, a tagországok területén elhatározott beruházások finanszírozása lenne, és nem valamilyen Európán kívüli tevékenység. Az a véleménye azonban, hogy ennek a kérdésnek a kidolgozása még hosszabb időt venne igénybe, és azt hiszi, hogy az ügynek a felvetésére és kezdeményező lépések megtételére ugyan úgy, mint az általunk felvetett első, BIS-sel kapcsolatos kérdésben legalkalmasabb személy Gabriel Ferras, a BIS vezérigazgatója lenne, aki egyébként az első kérdésben már folytat előzetes megbeszéléseket egyes érdekelt központi bank-vezetőkkel. Brunet a válasz megadása után még konzultált két helyettesével, akik közül De Lattre azt a véleményét fejezte ki, hogy óvakodni kell attól, hogy az elején valamilyen monumentális dolgot indítsunk el. Tapasztalatai alapján azt javasolja, hogy kezdetben csak szerény összegekkel és szerény célkitűzések keretében induljunk el.

Befejezésül megkérdeztem, hogy van-e az ellen észrevétele, ha e beszélgetésről -hangsúlyozva, hogy annak tartalma nem tekinthető hivatalos francia állásfoglalásnak - tájékoztassam a Szovjetunióbeli kollégámat. Brunet közölte, hogy nincs ez ellen kifogása.

A kormányzó 16-án a Banque de France épületében ebédet adott tiszteletünkre, amelyen részt vettek a bank vezetőin kívül a nagy államosított francia bankok (Credit Lyonnais, Société Générale, Banque Nationale de Paris) elnökei, a legnagyobb francia üzleti bankok (Banque de Paris et des Pays-Bas, Worms et Cie., Rothschild, Lazard bankházak) elnökei, a francia bankárszövetség elnöke és Harvé Alphond, a Külügyminisztérium vezérigazgatója. Magyar részről az ebéden részt vett Mód Péter, párizsi nagykövetünk is. Az ebéden - bár előtte kifejezetten közölték, hogy beszéd nem lesz - Brunet rövid, de barátságos hangú beszédben üdvözölt bennünket, és reményét fejezte ki az országaink és bankjaink közötti kapcsolatok további szélesedésére. Beszédére hasonló hangnemben válaszoltam. A bankok vezetői közül többen érdeklődést mutattak a Magyarországgal való kapcsolatok fejlesztése iránt és közölték azon szándékukat, hogy 1969. tavaszán Budapestre látogatnak.

A kint tartózkodás alatt látogatást tettünk a Szovjetunió tulajdonában lévő Eurobanknál, a lengyel tulajdont képező PKO banknál, a hitelbiztosításoknál fő szerepet játszó francia állami Külkereskedelmi Banknál.

A hét végét a kormányzó meghívására a francia tengerparton töltöttük.

Kint tartózkodásunk alatt francia részről kerültek minden olyan témát, amely a megbeszélések légkörét zavarhatta volna (pl. cseh kérdés). A fogadás körülményei kihangsúlyozottan arra utaltak, hogy francia részről súlyt helyeznek a francia-magyar kapcsolatok továbbfejlesztésére.

* * *

Tájékoztatásul megjegyzem, hogy a legutóbbi Banktanács ülésén Moszkvában Poszkonov elvtársat, a Goszbank elnökét tájékoztattam a Ferras úrral folytatott megbeszélésről. Poszkonov elvtárs a Szovjetuniónak a BIS-be való belépését illetően egyértelműen pozitív véleményt nyilvánított és fontosnak tartotta az Összeurópai Fejlesztési Bank gondolatát.

Brunet úrral való beszélgetés tartalmáról célszerűnek tartom Poszkonov elvtársat tájékoztatni.

Budapest, 1968. október 23.

László Andor

Jelzet: MOL XIX-A-16-f. 62. doboz. Géppel írt másolat.

Ezen a napon történt december 16.

1916

Juba Adolf felolvasást tartott az ifjúsági egyesületek kérdésköréről a Magyar Pedagógiai Társaság ülésén. Előadásában, amely nyomtatás-ban...Tovább

1942

A holokauszthoz vezető, a zsidó népirtás tervét szentesítő wannseei konferencia évében és szellemében e napon rendeli el Heinrich Himmler...Tovább

1944

Nagyszabású német hadművelet (Wacht am Rhein) veszi kezdetét az amerikai csapatok által gyengén védett Ardennek hegységben. Az offenzíva...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők