Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz I. rész

„Magyarországnak az IMF-be való belépése nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is elő-nyös lehet. Jugoszlávia után mi lennénk az első szocialista ország, amely kapcsolatba lép az IMF-fel és a Világbankkal, amit követhetne más KGST ország esetleges csatlakozása is. Ez erősíthetné azt a kívánatos irányzatot, amely az USA nemzetközi pénzügyi szervezetekben fennálló befolyásának visszaszorítását szolgálná.”

Feljegyzés a Nemzetközi Monetáris Alapról és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankról - 1966

Szigorúan titkos!
Készült: 6 példányban
3. sz. példány

F e l j e g y z é s

Tárgy: A Nemzetközi Monetáris Alappal (IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (Világbank - IBRD) való kapcsolat felvétele

Nemzetközi fizetési mérlegünk az elmúlt években rendszeresen hiánnyal zárult. Ez a hiány különös súllyal jelentkezett tőkés viszonylatban. A fizetési mérleg állandósult deficitje miatt, devizahelyzetünk rendkívül feszült és ezért a fizetési mérleg népgazdaságunk egyik behatároló jelentőségű mutatója lett. Ennek következtében sokszor fontos gazdaságpolitikai döntéseket a fizetési mérleg szempontjainak kell alárendelnünk. Ez a körülmény fejlődésünk gátjává vált.

Az új gazdaságirányítási rendszertől fejlődésünk általános, helyes befolyásolásán belül azt is várjuk, hogy a fizetési mérleg egyensúlyba hozását is elő fogja segíteni. Ahhoz, hogy az új mechanizmus várt pozitív hatásai a népgazdaságban minél nagyobb mértékben és minél előbb érvényesüljenek, arra van szükség, hogy a vállalati önállóságot, az ésszerű vállalati döntések lehetőségét valóságosan megteremtsük. A vállalatok gazdaságos tevékenysége azonban átmenetileg a fizetési mérleg-problémák súlyosbodásához is vezethet, mert például az importnak a jobb gazdálkodás szempontjából szükséges részbeni liberalizációja a behozatal növekedését, másrészt a gazdaságtalan szállítások részbeni kiiktatása az export csökkenését vonhatja maga után.

Devizahelyzetünkön kizárólag saját erőből csak hosszú évek után tudnánk esetleg változtatni. Ez azzal az ellentmondással is jár, hogy kénytelenek lennénk olyan területen is fenntartani a gazdasági kötöttségeket, ahol azok leépítése a gyorsabb fejlődés elengedhetetlen előfeltétele. Ezért megfelelő tartalékokra van szükségünk.

Világos, hogy az új gazdasági mechanizmus bevezetését nem tehetjük függővé attól, hogy külföldről, baráti vagy tőkés viszonylatból kaphatunk-e segítséget. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy az áttérés ésszerűnek és helyesnek tartott intézkedéseit és azok mértékét meghatározza, hogy megfelelő tartalékokkal rendelkezünk vagy sem. A több kötöttség, a vállalati önállóság nem kívánatos korlátozása lassítja a pozitívumok kibontakozását, amelyektől gazdasági helyzetünk, és ezen belül fizetési mérlegünk javulását remélhetjük.
A tartalékok különböző fajtái (anyagok, fogyasztási cikkek, devizakészletek) megszerzéséhez tehát nagy érdekeink fűződnek.

Számunkra a legkívánatosabb az lenne, ha e tartalékokat a szocialista országoktól, elsősorban a Szovjetuniótól tudnánk megszerezni. Amikor ilyen természetű segítségre gondolunk, figyelembe kell vennünk azt, hogy a Szovjetunió a múlt év folyamán az 1965. évi 25 millió rubeles hitellejárat, valamint az 1966-70-es években esedékessé váló 250 millió rubel összegű adósság prolongálásával már eddig is nagyarányú segítséget nyújtott. A többi szocialista ország részéről jelentős segítségre nem számíthatunk. 
Mégis elképzelhetőnek tartjuk, hogy az új gazdaságirányítási rendszerre történő áttéréssel kapcsolatban, az importigények várható megnövekedésének részbeni fedezetére, anyagokban, fogyasztási cikkekben rövid- esetleg középlejáratú hitelt kapjunk a Szovjetuniótól, esetleg más szocialista országoktól, ha másképpen nem például előszállítások formájában.

A számunkra legérzékenyebb területen, a konvertibilis valutákban nyújtandó közép- vagy hosszúlejáratú hitelek területén az elmúlt év tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy reményeink nemigen lehetnek. Arra kell tehát számítani, hogy a konvertibilis valutatartalékot a szocialista országoktól a szükséges mértékben nem tudjuk biztosítani.

A kapitalista piacon adódó ilyen lehetőségekkel eddig konkrétan nem foglalkoztunk. A vázolt helyzet azonban indokolttá és aktuálissá teszi a kérdéssel való foglalkozást.

A fejlett nyugat-európai országokban a szokásos piaci műveletek útján (kötvénykibocsátás) közép- vagy hosszúlejáratú finánc-jellegű konvertibilis devizahitelt jelenleg nem tudunk szerezni. Mint pénzpiac számításba jöhetne még az USA, ahol azonban az ilyen hiteleket politikai feltételekhez kötik.

Reálisabb lehetőséget látunk viszont arra, hogy a legjelentősebb tőkés nemzetközi pénzügyi szervezeteknél, az IMF-nél és a Világbanknál, a számunkra szükséges hiteleket részben vagy egészben megszerezzük.

Az említett nemzetközi szervezetekkel való kapcsolat felvétele azonban több fontos politikai kérdés eldöntését is szükségessé teszi. Ezen feljegyzés elkészítésénél abból indultunk ki, hogy egy ilyen belépés politikai szempontból lehetségesnek látszik.

E szervezetekkel való tárgyalások, egy esetleges belépés előkészítése hosszabb időt igényel, amit célkitűzéseinknél figyelembe kell venni.

A belépés célja megfelelő összegű és feltételű hitel szerzése. Számítanunk kell azonban arra, hogy belépésünkkel egyidejűleg szóbeli megállapodáson túlmenően írásbeli biztosítékot nem kapunk arra, hogy későbbi időpontban megfelelő hitellehetőséget bocsátanak rendelkezésünkre. Ezért különösen fontos annak megítélése, mennyire fognak megvalósulni az ilyen jellegű ígéretek.

Elvileg ugyanis fennáll az a veszély, hogy a belépés után várakozásaink csak részben teljesülnek. Eddigi információink azt látszanak igazolni, hogy az IMF vezetői által a tőkés országoknak és Jugoszláviának tett szóbeli ígéretek a gyakorlatban realizálódtak.

Azok a tapasztalatok, amelyeket az egyetlen velünk jelenleg kapcsolatban álló tőkés nemzetközi pénzügyi szervezettel, a baseli Nemzetközi Fizetések Bankjával 

 szereztünk, ugyancsak kedvezőek. A BIS-szel kapcsolatban ezen túlmenően olyan tapasztalatunk is van, hogy számunkra kritikus időben (például az ellenforradalom után), amikor egyes tőkés országok részéről diszkriminatív intézkedések láttak napvilágot, a BIS az MNB-vel szemben messzemenő korrektséget tanúsított.

Az a kockázat, hogy az IMF-be és a Világbankba való belépés után a várt hitelek elmaradnak, vagy nem a kilátásba helyezett mértékben valósulnak meg, lényegesen kisebb lenne abban az esetben, ha a jelenleg Jugoszlávia kivételével kívül álló szocialista országok közül elsőként vagy az elsők között lépnénk be. Ebben az esetben ugyanis az IMF fokozott jelentőséget tulajdonítana a Magyarországnak tett ígéretek pontos megtartásának abban a reményben, hogy ez a többi szocialista országot kedvezően fogja befolyásolni.

Amennyiben olyan döntés születik, hogy az IMF-be és a Világbankba történő belépésnek politikai szempontból akadálya nincs, akkor ki kell dolgozni azt a taktikát, amellyel a nemzetközi helyzetben legalkalmasabbnak látszó, de nem túl távoli időben a kezdeményezést megtehetjük.

A kapcsolatok felvételénél azt tartjuk alapvetőnek, hogy az első kezdeményezéseknek nem hivatalos formában, meglévő személyi kapcsolatok útján kell megtörténniük. Elsősorban olyan személyekkel kellene kapcsolatot keresni, akik részéről ilyen jellegű kezdeményezések irányunkban már történtek.

A kapcsolatok felvételére több lehetőséget látunk:

  1. A Külügyminisztérium azon külképviseletei útján, amelyeknél ilyen természetű közeledési kísérletek már voltak (pl. washingtoni követség).
  2. Különböző nemzetközi szervezeteknél, vagy konferenciákon működő magyar képviselők személyi kapcsolatain keresztül (pl. New-York-i ENSZ-misszió,  ülésen résztvevő delegáció).
  3. Felhasználva a magyar bankvezetőknek a BIS-ben és más érintkezési felületeken a nyugati bankvezetőkkel, elsősorban azokkal, akiknek részéről ilyen felvetések már történtek (pl. a Finn és Svéd Nemzeti Bankok elnökei, a Bank of England alelnöke, stb.), fennálló személyes kapcsolatait.

A Külügyminisztérium véleménye szerint meg kellene kísérelni a KGST-országokkal való egyeztetést, de legalább a Szovjetunióval előzetesen a kérdést egyeztetni kell.

A magunk részéről nem tartjuk helyesnek és szükségesnek a KGST-országokkal való egyeztetést, mert az az egész elgondolás végrehajtását elnyújtaná és veszélyeztetné, és csak a Szovjetunióval történő előzetes konzultációt tartjuk megfontolandónak.

Nemzetközi Monetáris Alap

  1. A Nemzetközi Monetáris Alap, amely mint az ENSZ szakosított intézménye 1946-ban kezdte meg tevékenységét, 103 tagjával a tőkés világ legátfogóbb jellegű valutáris intézménye.
    Az 1944. évi Bretton-Woods-i  amelyen elhatározták az IMF és a vele szoros kapcsolatban álló Világbank létrehozását, a Szovjetunió is képviselve volt; az alapszabályok kidolgozásában részt vett, de az egyezményt nem ratifikálta. Lengyelország, Csehszlovákia és Kuba az alapító tagok közé tartoztak, később azonban kiléptek. Az ugyancsak alapító tagként szereplő Jugoszlávia viszont ma is tagja az Alapnak és a Világbanknak.
    Az IMF fő feladata az alapszabályok szerint, hogy a multilaterális fizetési rendszer és rögzített paritások biztosítása mellett elősegítse a világkereskedelem zökkenőmentes növekedését és az egyes nemzetgazdaságok minél magasabb foglalkoztatottságának elérését. E célkitűzések megvalósítása érdekében, az IMF támogatja a tagországoknak a devizakorlátozások leépítésére irányuló törekvéseit és őrködik afölött, hogy a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok terén a Bretton-Woods-i egyezményben lefektetett játékszabályokat betartsák.
  2. Az IMF tevékenységét az alapszabály alábbi fő rendelkezései határozzák meg:

    Az IMF-nél fennálló hitellehetőségek nagyságát a minden tag részére megállapított kvóta határozza meg. Valamennyi tagország együttes kvótája ez idő szerint közel 16 milliárd dollár, amely - többek között - a következőképpen oszlik meg:

Néhány ország IMF kvótája
(millió dollárban)

Vezető tőkés országok

USA4125,0NSZK787,5
Anglia1950,0Olaszország500,0
Franciaország787,5Japán500,0

Kisebb tőkés és fejlődő országok, Jugoszlávia

Ausztria75Portugália60
Chile100Spanyolország150
Dánia130Svédország150
Finnország57Törökország86
Görögország60EAK120
Izrael50Jugoszlávia120
Norvégia100

Az IMF pénzügyi forrásainak erősítése céljából 1965-ben elhatározták, hogy a kvótákat általában 25%-kal, egyes országok esetében ennél nagyobb mértékben is emelik. A kvóták együttes összege így 16 milliárd $-ról, 21 milliárdra növekszik. A felemelt kvóták feltehetően 1966. március vége előtt lépnek életbe.

A kvóták emelése után az európai országok (Anglia nélkül) kvótája együttvéve 242 millió $-ral meg fogja haladni az USA-ét, amely eddig 229 millióval felülmúlta Európa együttes kvótáját. Ebben a fordulatban megnyilvánul az európai tőkés országok térhódítása az USA rovására, bár az USA továbbra is nagy befolyással rendelkezik az IMF-ben.

A tagállamok hozzájárulási összege azok kvótájával egyenlő. A hozzájárulás részben aranyban, részben a tagállam valutájában fizetendő. Az aranyban teljesítendő hozzájárulás - az arany-tranche - rendszerint a kvóta 25%-ának felel meg.

A kvótának az arany-befizetésen felüli részét (tehát rendszerint a kvóta 75%-át) a belépő ország saját valutájában írja jóvá az IMF-nek. Az IMF rendszerint csak a konvertibilis valutában eszközölt hozzájárulást használja fel hitelnyújtási célokra.

Az Alap eszközeinek igénybevétele oly módon történik, hogy a hitelt felvevő ország megveszi a kívánt devizaösszeget saját valutája ellenében. A hitel-igénybevétel a szükséglet felmerülésekor kötött megállapodás, vagy pedig ún. készenléti megállapodás (stand-by credit) alapján történhet. A készenléti hitel-megállapodások, amelyeknek érvényessége általában egy év, de meghosszabbítható, biztonságot nyújtanak a tagország számára, hogy adott esetben, minden további tárgyalás nélkül, gyakorlatilag automatikusan rendelkezhet a hitel összege felett. A legtöbb hitelfolyósítás az utóbbi években készenléti hitelek keretében történt.

A kvóta „arany-tranche"-ja - 25% - általában minden formalitás nélkül az adós ország valutájának befizetése ellenében igénybe vehető. Az ezen felüli hitel-igénybevétel tekintetében meghatározott korlátozások állnak fenn az eladósodás ütemére és globális összegére vonatkozóan.

A jutalékok és kamatköltségek általában aranyban fizetendők. Az átlagos effektív kamatköltség a kvóta igénybevételétől és a hitel tartamától függően 2-3 ½% között mozog.
A tagságból folyó pénzügyi előnyökkel szemben állnak az elvállalandó különböző kötelezettségek. A tagok kötelezettségei lényegében a következő területeken jelentkeznek:

  1. a valutaparitás eredeti megállapításának és későbbi módosításának feltételei,
  2. a nemzetközi fizetési forgalomban alkalmazható korlátozások és
  3. a fizetési mérleg adatokra és egyéb mutatókra vonatkozó közlés tekintetében.

Ezen kívül az Alap és képviselői számára a nemzetközi szervezetek esetében szokásos előjogokat és mentességeket kell biztosítani.

ad 1. Az Alap megkívánja, hogy a paritás szintje ne szolgáljon indokolatlan előnyök szerzésére a nemzetközi versenyben. Az Alap ezen kívül egységes árfolyam létrehozására törekszik.
A tagok kötelesek a paritás-módosításokat illetően az Alappal konzultálni. 10%-nál nagyobb változtatások esetén az Alap kifogást emelhet. Az Alap nem emelhet azonban kifogást valamely javaslatba hozott változtatás ellen a javaslatot tevő tagállam belső társadalmi vagy politikai magatartása miatt.
Az IMF alapszabálya olyan rendelkezést tartalmaz, amely szerint valamely tag az Alap hozzájárulása nélkül is módosíthatja valutaparitását, amennyiben ez nem befolyásolja a tagországok nemzetközi tranzakcióit.

ad 2. A nemzetközi fizetési forgalom terén az Alap célkitűzése hozzájárulni ahhoz, hogy tagjai között a folyó műveletek rendezése multilaterális fizetési rendszer keretében történhessen és hogy meg lehessen szüntetni a világkereskedelem fejlődését gátló devizakorlátozásokat. A tagoknak azonban jogában áll, hogy egy átmeneti időszakban a folyó fizetések tekintetében fenntartsák az általuk szükségesnek vélt devizális korlátozásokat. Több alapító tag még ma is alkalmaz ilyen jellegű rendelkezéseket és csak a konvertibilis valutával rendelkező, pénzügyileg legerősebb országok mondtak le eddig a folyó nemzetközi ügyletekkel kapcsolatos fizetések és átutalások korlátozásáról.

ad 3. A belépési feltételek között szerepel az Alap által követelt adatközlési kötelezettség is. Az Alap által kérhető felvilágosítás kiterjed a külkereskedelmi forgalom és a nemzetközi fizetési mérleg alakulására, valamint a valutáris tartalékhelyzetre. A tag ezen kívül köteles az Alapot a nemzeti jövedelem, az áralakulás, az aranytermelés, a nemzetközi aranyforgalom, a clearing-megállapodások egyenlege és a devizagazdálkodási korlátozások tekintetében tájékoztatni. A tájékoztatások bekérésénél az IMF-nek az alapszabály értelmében figyelembe kell vennie, hogy az egyes tagállamok nem egyenlő mértékben képesek a kívánt adatokat rendelkezésre bocsátani. A tagállamok nem kötelesek ezenkívül olyan részletes adatok közlésére sem, amelyek felfednék egyes egyének, vagy testületek üzletvitelét.
  1. Az IMF hitelnyújtási tevékenységét a következő adatok jelzik:
    Az Alap megalakulása óta a tagok összesen közel 11,4 milliárd dollár hitelt vettek igénybe. Ebből kb. 8 milliárd a fejlett tőkés országokra és 3,4 milliárd dollár a fejlődő országokra esett. A visszafizetések figyelembevétele után 1965. őszén a tagok együttes nettó hiteltartozása az IMF-fel szemben kb. 4,4 milliárd dollárt tett ki. Az IMF kintlévőségei között a fejlődő országok 1,4 milliárd dollárral szerepeltek, míg mintegy 3 milliárd dollár a fejlett tőkés országok részesedését képviselte.
    1964-ben és 1965-ben - különösen a kulcsvalutájú országok kedvezőtlen fizetési mérleghelyzete következtében - a tagok igen nagymértékben vették igénybe az Alap eszközeit. 1964-ben 1950 millió dollár hitelt vettek fel, 1965-ben pedig a hitel globális összege már az őszi hónapokban meghaladta a 2,3 milliárdot. Ez utóbbi összegből a fejlődő országok 471 millió dollárt kaptak az elmúlt év első 10 hónapjában.
    Az IMF készenléti hiteleinek 1965. szeptember végi együttes összege - mely hitelek 19 fejlődő ország és Jugoszlávia viszonylatában álltak fenn - 723,1 millió dollár volt, amelyből 319,5 milliót még nem vettek igénybe. Jugoszlávia a neki 1965. júliusában nyújtott 80 millió dolláros keretből addig már 50 milliót felhasznált.
  2. Magyarország érdekeltsége egy esetleges IMF-tagságban, és az elvállalandó kötelezettségekkel kapcsolatos problémák a következőkben foglalhatók össze:

A) Kötelezettségek:

  1. Az alapnak az a kívánsága, hogy tagjai egységes és reális szintű devizaárfolyammalrendelkezzenek, perspektivikus célkitűzésnek tekintendő, amelyet a tagországok csak fokozatosan, több év alatt kötelesek megvalósítani.
    Az árfolyamra vonatkozóan egyelőre elegendő volna az Alappal szemben kijelenteni, hogy a magyar koncepció szerint is mint távlati cél kívánatos az egységes árfolyam létrehozása. Az általunk elképzelt kétszintű az Alap már csak azért sem kifogásolná, mert számos tag csak fokozatosan tudta leépíteni a többes árfolyamok rendszerét, sőt egyesek még ma is alkalmazzák.
  2. Az alap a kontingens-rendszer fokozatos leépítésére és végső célként a külkereskedelmi forgalom liberalizálására törekszik.

    A tapasztalatok szerint azonban az Alap itt sem lép fel a hirtelen változás követelményével, hanem megelégszik a külkereskedelmi forgalom kötöttségeinek fokozatos enyhítésével. Ilyen irányú fejlődés nem ellentétes a mi elképzeléseinkkel és egybe esik az új mechanizmus keretében például az anyagimport terén tervezett szabadabb gazdálkodással.
  3. Az alapnak az a további célkitűzése, hogy a tagországok egymásközti forgalmában a vámtarifa legyen az egyik legfontosabb külkereskedelem-politikai eszköz, ugyancsak nem idegen a magyar elképzelésektől és logikusan következik a 2) pontban a kontingens-rendszerre vonatkozóan kifejtettekből.

    Az általunk elvállalandó kötelezettségek számottevő része így olyan jellegű, hogy amúgy is az új mechanizmus célkitűzései között szerepel, tehát áldozatvállalást nem jelentene.

    Ami az egyéb jellegű kötelezettségvállalásokat illeti, a helyzetet a következőképpen ítéljük meg:

    Az adatközlési kötelezettségre vonatkozóan megjegyezzük, hogy az Alap által kérhető adatok jelentős részét már most is nyilvánosságra hozzuk (így pl. a nemzeti jövedelemre, az árszínvonalra és külkereskedelmi fogalomra vonatkozó számokat, továbbá a magyar devizagazdálkodási korlátozásokkal kapcsolatos tájékoztatást, valamint a hivatalos árfolyamjegyzéseket), részben pedig olyan jellegű, hogy a tájékoztatást különösebb aggály nélkül meg lehet adni (pl. magyar aranytermelés, aranykivitel és bevitel, a clearing-megállapodások egyenlege).

    Problémát jelent viszont a fizetési mérlegre és valutáris tartalékra vonatkozóan fennálló információs kötelezettség. Bár tapasztalt nyugati közgazdászok a jelenleg Magyarország által közölt statisztikák és tőkés források (külkereskedelmi adatok, bankkimutatások, stb.) alapján - noha némi késéssel és csak nagyon nagy hibahatárok között - következtetni tudnak a magyar fizetési helyzet irányzatára, mégis ennek a kérdésnek egészen különös figyelmet kell szentelni, ha az IMF-fel való kapcsolat kérdése felvetődik.
    Információink szerint az IMF azokra az adatokra támaszkodik, melyeket a tagország központi bankja és statisztikai hivatala bocsát rendelkezésére.

    Miljanic, a Jugoszláv Központi Bank kormányzója, 1965. októberében Budapesten tett látogatása során megjegyezte, hogy az adatközlési kötelezettség Jugoszlávia számára eddig nehézséget nem jelentett. Miljanic elvtárs tájékoztatása szerint eddig az általuk adott adatok ellenőrzésére nem került sor. Ilyen jogra egyébként az IMF alapszabályai nem tartalmaznak utalást.

    Az említett feltételek mellett lehetségesnek tartjuk, hogy olyan metodikát kidolgozzunk, amelynek alkalmazásával megfelelő - az IMF számára elfogadható és devizahelyzetünk külföldi megítélését nem rontó - tájékoztatást tudjunk nyújtani az IMF-nek nemzetközi fizetési mérleg helyzetünkről.

    A szocialista országok KGST-beli különleges kapcsolatainak tudomásulvételénél az Alap számára a Közös Piac és az EFTA szolgálhatna precedensül. Rá kell mutatnunk arra, hogy az IMF és köztünk felmerülő problémák egészen újszerű feladatot jelentenek, tekintettel ara, hogy - a külön elbírálás alá eső Jugoszláviától eltekintve - még nem került sor az Alap és egy szocialista ország közötti tagfelvételi tárgyalásokra.

B) Hitellehetőségek:

Ha kiindulunk abból, hogy Magyarország kvótája kb. 100 millió dolláros szinten kerülne megállapításra, ez azt jelentené, hogy a kvótával azonos nagyságú hozzájárulás címén 25 millió dollárt aranyban (kedvezményes feltételek esetén ennél 

és 75 millió dollárt (vagy esetleg ennél többet, ha az aranyhányad 25%-nál kisebb volna) forintban kellene befizetnünk. Ez utóbbi befizetéssel kapcsolatban tehát devizateher nem jelentkeznék [!].

100 millió dolláros kvóta esetén összesen 125 millió dollárt vehetnénk igénybe, amiből azonban csak 100 millió dollár képezne új eszközt. Megvizsgálva azt a kérdést, milyen határig lehetne ezt a keretet az első években reálisan igénybe venni, rá kell mutatni arra, hogy az egyenként felvehető hitelek nagysága, az IMF-fel [szemben] való eladósodás üteme és a tagországok globális hiteltartozása tekintetében a gyakorlatban az alapszabálynál kedvezőbb feltételek figyelhetők meg. Az Alap eszközeinek fokozott igénybevételére számos esetben gazdasági-valutáris reformokkal kapcsolatban került sor. Jugoszlávia például, amely az 1965. évi nyári reform beindításáig kvótájának csupán felét (60 millió $) vette igénybe, 1965. júliusában 80 millió dollár készenléti hitelt is kapott az IMF-től.

Bár természetesen arról nem lehet szó, hogy az IMF-keretet rövid időn belül teljes mértékben ki lehessen használni, valószínűsíthető, hogy hitelfelvételi lehetőségeink eléggé kedvezőek lennének.

Érdekünkben állana az új mechanizmus és az IMF kérdését összekapcsolni, mert ily módon - a tárgyalások sikeres kimenetele esetén - nemcsak normális hitelre tarthatnánk igényt, (ez az első években 100 millió dolláros kvóta mellett, megítélésünk szerint, kb. 50 millió dollár lenne), hanem megnyílnék [!] a gazdasági reform céljaira kapható külön hitel lehetősége is, amelyet körülbelül ugyanakkorára becsülünk, mint a rendes hitellehetőséget.

Az IMF-től felvehető kb. 100 millió dolláros hitel révén rövidlejáratú tőkés tartozásaink számottevő részét középlejáratúra konvertálhatnánk, ami valutáris téren nagyobb mozgási szabadságot biztosítana számunkra és enyhítené devizahelyzetünk veszélyes labilitását.

Ha feltételezzük, hogy Magyarország az első években összesen kb. 100 millió dollár hitelhez jutna, akkor ennek átlagos évi kamatköltsége - pl. 4 éves időtartamra - maximum 3,5% lenne, ami 2-2,5%-kal alacsonyabb a nyugati tőkepiacon jelenleg hasonló összegű és futamidejű kölcsön után fizetendő kamatnál, úgy, hogy a kamatmegtakarítás 100 millió dollár hitel esetén évi 2 millió dollár lenne. Hangsúlyozzuk azonban, hogy jelenleg számunkra a tőkés pénzpiacokon említésre méltó középlejáratú finánchitel felvételének lehetősége nem áll fenn.

Összegezve:

Az IMF alapszabályának és nemzetközi gyakorlatának tanulmányozása alapján úgy látjuk, hogy abban nincsenek olyan jellegű megkötések, amelyek számunkra elfogadhatatlanok lennének, ugyanakkor az IMF-tagság jelentős gazdasági előnyöket eredményezhet. Ezért pénzügyi szempontból a tájékoztató jellegű kapcsolat-felvételt javasoljuk.

Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank

  1. A Bank - az Alaphoz hasonlóan - az ENSZ szakosított intézményeihez tartozik. Székhelye Washington, tagjainak száma 103. Köztük - mint egyetlen szocialista ország - Jugoszlávia is (a Bank alapítása óta) helyet foglal. A Bank tagja csak olyan ország lehet, amely az Alapnak is tagja.
    A Bank 1946-ban azzal a feladattal alakult, hogy a háborús károk helyreállítását, valamint a fejlődő országok gazdasági növekedését elősegítse. Az előbbi feladat befejezése után, ez idő szerint a Bank egyik fő profilja - a fejlődő országok invesztíciós szükségleteinek finanszírozásában való részvétel mellett, amely változatlanul az IBRD fő feladatát képezi - gazdaságilag fejlett országok részére történő, hosszúlejáratú hitelnyújtás.
  2. A „Világbank" néven ismert intézet tevékenységéről az Alapszabályban foglalt rendelkezések és az ezekre vonatkozó kommentárok szerint a következők állapíthatók meg:
    A részvénytőke, amely jelenleg 21,6 milliárd $, 2% erejéig aranyban vagy US $-ban került befizetésre, további 8% pedig a tagországok valutájában. A részvénytőke többi része (90%) garanciális alap szerepét tölti be.
    A Bank, amely kölcsöneit saját alaptőkéjéből, egyéb forrásaiból (tartalékaiból), valamint általa felvett tőkékből folyósítja, elsősorban produktív célokra szolgáló, konkrét projektumokhoz kapcsolódó beruházásokat kíván előmozdítani. Ezeken belül különleges figyelmet fordít olyan beruházások finanszírozására, amelyek a tagállamok termelőerőinek fejlesztése révén elősegítik a nemzetközi kereskedelem tartós természetű, kiegyensúlyozott növekedését és a fizetési mérlegek egyensúlyának fenntartását. 
    A Bank kölcsönei nem bírnak segély-jelleggel, hanem nyújtásuknál az üzleti szempontok, a befektetés gazdaságossága és hatékonysága, valamint a visszafizetés és a kamatszolgálat biztonsága állnak előtérben.
    Ezzel függ össze, hogy a Bank főleg közvetlenül a tagállamok kormányainak folyósítja kölcsöneit, ill. - ha a kölcsönvevő nem maga a tagállam - úgy a tagállamnak vagy alkalmas szervének (jegybank stb.) szavatosságát kéri a tőke visszafizetéséért, valamint a kamatok és a kölcsönt terhelő mindennemű költségek megfizetéséért.
    A Bank javára kamatok, egyéb költségek és törlesztések címén eszközlendő fizetések rendszerint a kölcsönadott valutában történnek.
    A Bank kölcsönei kizárólag a tagállamok javára használhatók fel.
    A Bank nem tehet olyan kikötést, hogy valamely kölcsön hozama meghatározott tagállam vagy tagállamok területén költendő el.
    A Bank őrködik a felett, hogy a kölcsönök hozamát csak azokra a célokra használják fel, amelyekre nyújtották és csak abban az ütemben, ahogyan a beruházások költségei ténylegesen felmerülnek.
    A Bank és annak tisztviselői nem avatkozhatnak a tagállamok politikai ügyeibe, sem pedig nem befolyásoltathatják magukat elhatározásaikban az illető tagállam vagy tagállamok politikai jellegétől. Elhatározásaikban csak gazdasági szempontok lehetnek döntőek.
  3. A Bank konkrét tevékenységére vonatkozóan megjegyezzük, hogy működésének 1946. évi megkezdése óta 1965. végéig 9,5 milliárd $ összegben 77 országnak nyújtott kölcsönt. A hosszúlejáratú kölcsönök futamideje gyakran 25 éves, sőt az utolsó években egyes esetekben 35 évig is terjedt.
    Utolsó üzleti évében a Világbank 27 tagországnak 38 esetben összesen 1023 millió $ értékben nyújtott kölcsönt. Ennek felét vasutak, utak, kikötők, valamint olaj- és gázvezetékek építésére fordították. Nagy összeg jutott az energiahálózat fejlesztésére is, míg az ipar, mezőgazdaság, távközlés, nevelésügy és vízgazdálkodás kisebb összegekkel szerepeltek. Az 1965/66. üzleti év első felében (július-december) a Bank 22 kölcsönt nyújtott 565 millió $ értékben.
    Mivel a Világbank saját eszközei és a törlesztés címén visszaáramlott összegek már évek óta nem elegendők a nagymérvű hiteltevékenység finanszírozására, a Bank rendszeresen vesz fel tőkéket a nemzetközi kötvénypiacokon. Az utolsó adatok szerint a Világbank hosszúlejáratú adóssága meghaladja a 2,7 milliárd $-t.
    Jellemző a Világbank hitelnyújtási tevékenységére, hogy nemcsak a fejlődő országoknak, hanem számos többé-kevésbé fejlett ipari országnak is kölcsönt folyósított.
    1965-ig a Bank kölcsöneit - függetlenül attól, hogy a kölcsönvevő fejlett, ill. fejlődő ország volt - egységesen 5,5%-os kamat mellett folyósította. Az elmúlt évben a Bank - a nemzetközi tőkepiacok emelkedő kamatirányzatára való tekintettel - új kamatpolitikára tért át. A fejlődő országoknak változatlanul a korábbi kamat mellett bocsátja rendelkezésre a kölcsöneit, míg a gazdaságilag fejlett országoktól a piaci feltételekhez igazodó magasabb kamatot követel.
  4. A Világbank-tagsággal kapcsolatban Magyarországnak a következő kötelezettségeketkellene vállalnia: A Világbank-kölcsönök felvétele érdekében a belépéssel kapcsolatban a részvénytőkére mintegy másfélmillió dollár körüli befizetést kellene teljesítenünk konvertibilis devizában és kb. 6 millió dollárnak megfelelő összeget forintban. Ez utóbbi összegnek a Bank által való felhasználása kölcsönnyújtási célokra csak a magyar hatóságok hozzájárulása után válnék lehetségessé.
    A Bank kölcsöneinek Magyarország által való igénybevétele előtt szükséges lenne annak kijelentése, hogy hajlandók vagyunk a tőkés országokkal a függő pénzügyi kérdéseket rendezni. Ilyenek lényegében már csak az USA-val, Kanadával és Angliával szemben állnak fenn. (Jugoszlávia is első kölcsönének felvételekor kötelezettséget vállalt a Világbankkal szemben, hogy összes háború előtti adósságait rendezni fogja.) Tekintettel arra, hogy e külföldi tartozások rendezéséről már folynak a tárgyalások, ez a kötelezettségvállalás tulajdonképpen nem jelentene a Világbank-tagsággal szoros kapcsolatban álló új terhet. Az adósságrendezésre irányuló szándékunk bejelentése viszont kedvező hatást gyakorolna a Bretton-Woods-i intézményekkel való esetleges tárgyalásokra.

    A tagság előnyei a következőkben mutatkoznának:
    Belépése esetén Magyarország a Világbanktól jelentős összegű hosszúlejáratú kölcsönöket tudna igényelni, főleg az ún. infrastruktúra (vasutak, úthálózat, olaj- és gázvezetékek, vízgazdálkodás, stb.) kiépítésére. Ez egymagában is kedvező hatást fejtene ki a magyar népgazdaságra; e mellett, az ilyen célokra korábban előirányzott pénzügyi eszközöket egyéb beruházásokra szabadítaná fel.

    Ezeknek a kölcsönöknek azonban nincs többé-kevésbé automatikus jellege, mint pl. az IMF által nyújtott készenléti hiteleknek. Tekintettel arra, hogy a Világbank kölcsönei konkrét projektumokhoz kapcsolódnak, hosszabb tervkészítési és tárgyalási időszakkal kell számolni. Így feltehetően nem korábban, mint a tagság második évében volna kilátás az első kölcsönre.

    Kellően megalapozott magyar javaslatok mellett több tíz millió dollár nagyságrendű, kb. 20-25 éves kölcsön felvételének lehetősége reálisnak tekinthető, 6% körüli kamat mellett.

    A Világbank által nyújtott hosszúlejáratú kölcsönök tekintetében fennálló lehetőségekre rávilágít, hogy Jugoszlávia, mely részvényjegyzés címén 2,17 millió $-t fizetett be konvertibilis devizában, a Bank fennállása óta összesen 260,7 millió $ összegű hitelkeretet kapott, amire a tényleges igénybevétel eddig 163,6 millió volt. Az 1965. szeptember 30-án még Jugoszlávia rendelkezésére álló hitelösszeg 97,1 millió $ volt. Utoljára Jugoszlávia 1964. végén kapott 70 millió $ összegű, 5,5%-kal kamatozó és 25 év alatt visszafizetendő (a törlesztés csak 1970-ben kezdődik) kölcsönt a vasúti hálózat modernizálására és javítására.

    A Világbank tagság elnyerése esetén lehetőséget kapnánk, hogy részt vehessünk olyan exportüzletekben, amelyek részben vagy egészben Világbank-kölcsönökkel finanszírozott beruházásokkal kapcsolatban adódnak. Ez a lehetőség természetesen még nem biztosítja automatikusan az ilyen üzletek elnyerését, mivel e téren éles nemzetközi verseny uralkodik. A kínálkozó lehetőségekkel a magyar ipar csak abban az esetben tud élni, ha árui korszerűség, ár, minőség, stb. szempontjából kellőképpen versenyképesek.

    Azok közül a fejlődő országok közül, amelyek magyar beruházási javak potenciális vevői, az utóbbi években a következők kaptak Világbank-kölcsönt: Argentína, Brazília, Ceylon, Etiópia, Ghána, India, Izrael, Marokkó, Pakisztán, Szudán, Törökország, EAK és Jugoszlávia.

    A közvetlen szállítások mellett a magyar ipar ezen kívül, mint alvállalkozó is részt tudna venni a tőkés országoknak Világbank-kölcsönök útján finanszírozott szállításaiban.
    Amennyiben az IMF-be belépnénk, célszerűnek látszik, hogy a Világbankkal is vegyük fel a kapcsolatot.

    Budapest, 1966. március hó 2.

Jelzet: MOL XIX-A-16-j. 26. doboz. 1966. március 2-i feljegyzés. Géppel írt másolat.

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők