Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz I. rész

„Magyarországnak az IMF-be való belépése nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is elő-nyös lehet. Jugoszlávia után mi lennénk az első szocialista ország, amely kapcsolatba lép az IMF-fel és a Világbankkal, amit követhetne más KGST ország esetleges csatlakozása is. Ez erősíthetné azt a kívánatos irányzatot, amely az USA nemzetközi pénzügyi szervezetekben fennálló befolyásának visszaszorítását szolgálná.”

Feljegyzés Fekete János amerikai útjáról

SZIGORÚAN TITKOS!

Ajtai Miklós elvtársnak,
az Országos Tervhivatal elnöke

B u d a p e s t

Kedves Ajtai Elvtárs!

Mellékelten küldöm Fekete János elvtárs amerikai útjáról készült feljegyzést.

A magam részéről javaslom Whittome úr, az IMF európai igazgatójának meghívását. A meghívást Fekete elvtárs írná meg azzal, hogy Ő és a bank elnöke szívesen látják Whittome urat magánlátogatásra Magyarországon. Ez bennünket még semmire nem kötelez, viszont előkészíthetné az IMF-el kapcsolatos döntéseket.

Budapest, 1967. január hó 10.

Elvtársi üdvözlettel:
/Tímár Mátyás/

Megküldve:

Fock Jenő
Apró Antal
Nyers Rezső
Párdi Imre elvtársaknak

* * *

MAGYAR NEMZETI BANK

Szigorúan titkos!
Készült: 20 példányban.
8. sz. példány

F e l j e g y z é s

I.
A nemzetközi Valutáris [!] Alapnál tett látogatás

Itthoni hozzájárulás alapján washingtoni tartózkodásom alatt felkerestem Joseph Gold urat, az IMF vezető jogtanácsosát, akivel 1966. júniusában, Baselben hosszabb beszélgetést folytattunk az IMF szerepéről és a szocialista országok esetleges közeledéséről az IMF-hez.

Gold rendkívül szívélyesen fogadott és felajánlotta segítségét, amennyiben bármilyen, az IMF-el kapcsolatos felvilágosításra lenne szükség. Goldnak elmondottam, hogy én a magam részéről az utóbbi időben foglalkoztam az IMF szervezetével, tevékenységével és első benyomásaim szerint különös akadályát nem látnám annak, hogy egy szocialista ország, esetleg Magyarország csatlakozzon az IMF-hez. Ez azonban egyéni véleményem és addig nem is tudok az illetékes, döntésre hivatott szervek felé javaslatot tenni a kérdés tanulmányozására, amíg saját magam nem győződöm meg egy ilyen lehetőség realitásáról. A kérdésem tehát ő hozzá az, hogy a Monetáris Alap adminisztrációja, tehát az Alap vezérigazgatója és ügyvezetősége milyen álláspontot foglalna el az ő véleménye szerint e kérdéssel kapcsolatban. Külön megkértem még Goldot, hogy miután az érdeklődésem személyes jellegű, szeretném, ha a beszélgetés nem kerülne ki az IMF-en kívülre, mert sajnos tapasztalataink szerint a sajtóban gyakran jelennek meg olyan idő előtti hírek egyes országok közeledéséről, amelyek - véleményem szerint - nem elősegítik, hanem akadályozzák a kapcsolatok felvételét. Gold kijelentette, hogy amit az IMF vezetőivel beszélünk azzal, hogy azt nem kívánjuk nyilvánosságra hozni, annak diszkrét kezelését az Alapon belül teljes mértékben biztosítani tudják.

Gold felajánlotta, hogy ellát engem az IMF-fel kapcsolatos összes megjelent irodalommal (azt időközben megkaptam és el is hoztam) és azt is felajánlotta, hogy ha valakit megbíznánk azzal, hogy az IMF bármilyen szintű vezetőjével kapcsolatot vegyen fel, hajlandó segítségünkre lenni. Meg van arról győződve, hogy az IMF vezetősége részéről Magyarország felvételével szemben negatív észrevétel nem merülne fel, amennyiben Magyarország vállalni tudná azokat az IMF-tagsággal kapcsolatos kötelezettségeket, amelyeket az Alapszabályok előírnak. (Ez vonatkozik bizonyos adatok közlésére, a gazdaságpolitikai célkitűzések ismertetésére.)

Gold a beszélgetés végén felajánlotta, hogy az IMF vezetői közül bármelyikhez szívesen bevezet, amennyiben én ezt kívánom. Megkérdeztem, hogy kire gondol, mire azt válaszolta, hogy tulajdonképpen két személy jöhet számításba, az egyik Schweitzer úr, a másik Whittome úr, az Alap európai igazgatója. Mindkettő illetékes Magyarországgal kapcsolatos állásfoglalásra. Külön kiemelte, hogy ő, mint az intézmény vezető jogtanácsosa, tulajdonképpen csak a jogi ügyek intézésében illetékes és szeretné - ha annak valami különös akadálya nincs - ha legalább egy rövid beszélgetést valamelyik illetékes vezetővel lefolytatnék. Arra kértem, hogy amennyiben mód van rá, akkor vezessen be Whittome úrhoz, akit egyébként Baselből már futólag ismertem.

Gold telefonon felhívta Whittomet, aki azonnal fogadott Gold-dal együtt. Whittome előtt elismételtem ugyan azt, amit Goldnak mondtam. Whittome a következő kérdést vetette fel: az IMF-en belül jelenleg viszonylag nyugodt helyzet áll fenn. A résztvevő országok általában gazdasági problémákat vitatnak meg és egyelőre a nagyobb politikai ellentéteket az Alapon belül sikerült kiküszöbölniük. Mi a véleményem, ha a szocialista országok egyike vagy másika csatlakozna az IMF-hez, ez a helyzet nem változna-e meg negatív irányban? Ugyanakkor hivatkozott arra, hogy az IMF-nek van egy szocialista tagja, Jugoszlávia, amelyet „kedvenc gyermeküknek" tekintenek és velük szemben az átlagoson túlmenően, igyekeznek előzékenyek lenni. Ugyanakkor kiemelte, hogy Jugoszlávia részéről is teljesen korrekt magatartást tapasztaltak az IMF-el szemben.

Én azt válaszoltam, hogy csak saját véleményemet tudom e kérdésben elmondani, de arra hivatkozhatok, hogy mi részt veszünk egy nemzetközi pénzügyi szervezetben és ez a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), ahol úgy érezzük, hogy velünk szemben diszkriminációmentes üzletpolitikát folytatnak. Ennek megfelelően az elmúlt cca. 15-20 év alatt nem került sor arra, hogy a BIS vezetőségének a tevékenységét magyar részről bírálnunk kellett volna. Úgy gondolom, hogy az IMF-hez való csatlakozás esetén sem folytatnának az illetékes magyar szervek más politikát. De hangsúlyoztam, hogy a kérdésre adott válasz az én egyéni véleményem.

Whittome a válasszal láthatólag elégedett volt és ekkor nyíltan feltette a kérdést, hogy mi az én véleményem, van-e olyan lehetőség, hogy Magyarország csatlakozását kérje az IMF-hez. Azt válaszoltam, hogy ez a kérdés nálunk még nem került tárgyalás alá az illetékesek előtt. Én személy szerint foglalkozom ezzel a kérdéssel, de mielőtt javaslatot tennék arra, hogy az illetékes magyar szervek e kérdésben állást foglaljanak, több-kevesebb biztonsággal tudnom kell, hogy mik Magyarország lehetőségei. Magyarország a felszabadulás óta sikeres gazdaságpolitikát folytat az IMF nélkül is. Egy ilyen felvételi kérelem, amelyet esetleg visszautasítanának, olyan presztízsveszteséget jelentene Magyarországnak, amelynek elszenvedésére semmiféle indokunk nincs, miután semmi olyan gazdasági vagy politikai kényszerítő körülmény nem áll fenn, amely a csatlakozást igényelné. Kérdésem tehát az, hogy ő, aki ezekkel a kérdésekkel hivatalból foglalkozik, hogyan látja egy ilyen kérelem esélyeit.

Whittome azt válaszolta, hogy mint ahogy én azt bizonyára tudom, a felvételhez a szavazatok többségére van szükség. A szavazat-többség elnyerése akkor lehetséges, ha az USA, Anglia és a legfontosabb nyugat-európai országok a felvétel mellett szavaznak, amit ő nem tud garantálni. Amiről ő nyilatkozni tud, az az, hogy az IMF vezetősége egy ilyen felvételi kérelmet támogatna és hogy az eddigiek alapján az általuk támogatott kérelmek pozitívan lettek eldöntve. Gazdasági szempontból azonban véleménye szerint a felvételnek nem lehet akadálya, hiszen Magyarország nemzetközi megítélése jobb, mint a tagországok többségéé. Ha felmerülhet a tagországok részéről valami ellenvetés, az csak politikai jellegű lehet. Ezt a jelenlegi helyzetben - a vezető országok részéről, akik a döntők - nem tartja valószínűnek.

Whittome-nél is hangsúlyoztam, hogy kérem, hogy beszélgetésünket kezelje bizalmas magánbeszélgetésnek, és ne kerüljön a beszélgetés tartalma nyilvánosságra.

Whittome erre ígéretet tett. Azt mondta, az IMF apparátusa tisztában van minden idő előtti nyilvánosságra hozatal negatív hatásával, de az ellen, hogy újságírók különböző találgatások alapján ne írjanak valamit, az ellen nincs védekezés. Ezek a hírek néha teljesen alaptalanok, néha van valami bennük, de a forrás nem az IMF.

A beszélgetés végén Whittome felvetette, hogy 1967. év első negyedében Európában fog tartózkodni és amennyiben meghívást kapna, hogy előzetes megbeszélések céljából magánemberként látogasson el Budapestre, ő igyekezne egy ilyen meghívásnak eleget tenni.

Az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozás kérdését, mint ahogy azt feljegyzésem III. részében megemlítettem, felvetette még a State Department egyik tanácsadója 

 akinek kitérő választ adtam.

Beszéltem e kérdésről Robert Roosa-val, az USA volt pénzügyminiszter-helyettesével, aki érdeklődött nálam, hogy nincsenek-e ilyen irányú terveink. Roosa megemlítette, hogy amikor ő a Pénzügyminisztériumban dolgozott, akkor került sor a Monetáris Alap ügyvezető igazgatói posztjának a betöltésére és ő az amerikai kormány képviseletében Schweitzer-t támogatta. Schweitzer azóta is jó barátja és ő felajánlja, hogy amennyiben arra gondolnánk, hogy Magyarország csatlakozzék az IMF-hez, ő Schweitzer-rel a kapcsolatot a mi érdekünkben szívesen felvenné. Megköszöntem Roosa-nak az ajánlatát azzal, hogy a kérdés még nem aktuális, amennyiben az lesz, esetleg akkor vissza fogok térni az ügyre.

Az IMF és a Világbank kérdése amerikai utam során más vonatkozásban más személyekkel kapcsolatban nem vetődött fel.

II.
New York-i tárgyalások

New York-i tartózkodásom alatt meglátogattam
  1. a Federal Reserve Bankot, az USA központi Bankja New York-i intézetét,
  2. a Chase Manhattan Bankot és
  3. a Brown Brothers and Harryman bankot.

ad. 1.
A Federal Reserve Banknál A. Hayes, a Federal Reserve Bank New York kormányzója ebéden látott vendégül, amelyen részt vettek az ügyvezetőség tagjai és G. Garvy, a kormányzó tanácsadója, a kelet-európai ügyek szakértője. Az ebéd, valamint az azt megelőző beszélgetés közgazdasági problémák körében mozgott, nagy érdeklődést mutattak a magyar gazdasági reform elvi kérdései iránt. A meghívásnál figyelemreméltó, hogy az előzetes megállapodás ellenére, amely szerint az ebédet az elnökhelyettes, William Treiber adta volna, kint tartózkodásom alatt közölték, hogy Treiber ugyan részt vesz az ebéden, de a kormányzó maga kívánja az ebédet adni.

ad. 2.
A Chase Manhattan Bank első elnökhelyettesével, A. Barth-al és munkatársaival tárgyaltam. Barth volt a partnerünk a búza-üzlet finanszírozásában, amikor az üzlet bonyolításában segítséget nyújtott. Bizonyos feltételek mellett és az Export-Import Bank garanciájával most is hajlandó lenne 15 M $ hitelt nyújtani különböző amerikai áruk vásárlására. Az üzletet azért nem tudtam perfektuálni, mert az Export-Import Banktól a hitel időtartamát illetően még nem kaptam végleges választ.

ad. 3.
Az említett bank egy amerikai középbank és látogatásom nem elsősorban a banknak - amellyel egyébként kellemes üzleti kapcsolatban állunk - szólt, hanem Robert Roosa-nak, a bank egyik tulajdonosának, akivel igen jó személyi kapcsolatban állok. Roosa egyébként

washingtoni ügyvivőnkkel is igen jó viszonyban van, többször meghívták egymást és Radványi elvtárs igen elismerően nyilatkozott Roosa-val való kapcsolatáról.

Roosa az USA-val való pénzügyi kapcsolataink esetleges továbbfejlesztése szempontjából kulcsembernek tekinthető, rajta keresztül a legfelsőbb amerikai gazdasági és pénzügyi körökhöz tudunk a legközvetlenebb kapcsolatba kerülni. Politikai nézetei progresszívek. A Kennedy adminisztráció egyik legmarkánsabb egyénisége volt és nemzetközi pénzügyek területén elismert szaktekintély. Különböző javaslatait a nemzetközi monetáris problémák megoldására az egész nyugat világ ismeri és esetleg alapját képezhetik a kidolgozás alatt álló nyugati nemzetközi valutarendszernek. Különös szimpátiát mutat Magyarország iránt és véleményem szerint ezt a szimpátiát, amennyiben az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok rendezését meg kívánjuk gyorsítani, igénybe lehetne venni. Roosa felvetette, hogy a magyar-amerikai vagyonjogi tárgyalások igen lassan haladnak előre, ő azt hiszi, hogy ebben az ő tárgyalóik is hibásak.

Én azt válaszoltam, hogy Magyarország a háború után jelentős összegű jóvátételt fizetett, le kellett, hogy mondjon Németországgal szemben fennálló nagy összegű követeléseiről, több 10 M $ kártalanítást fizetett az államosított javakért. Ugyanakkor nyugatra hurcolták gépi berendezéseink legnagyobb részét, amelyek visszaszerzését a háború után az amerikai hatóságok akadályozták. Véleményem szerint a két ország közötti tartozások és követelések semmiképpen sem indokolják, hogy Magyarország kártérítést fizessen az USA-nak. Különösen az olyan esetben, amikor az összeg, amerikai méreteket figyelembe véve, minimális és töredéke a Vietnamban egy napon elköltött katonai kiadásoknak. Ugyanakkor Magyarország számára az összeg jelentős és figyelembe véve az ilyen címen teljesített nagy összegű fizetéseket, valamint az ellenköveteléseket, nehéz lenne részünkről egy jelentősebb kártalanítás fizetésére kötelezettséget vállalni. Roosa bólogatott és a következő érdekes megjegyzést tette: „Úgy tudom, a vita eddig csak az összegen folyt, de nem arról, hogy azt hogyan és mikor kell megfizetni." Majd folytatta: „Tulajdonképpen az elvi kérdés, hogy Magyarország elismerje az adósságot, azt hiszem a többiben már meg lehetne könnyebben állapodni." - Utána sietve hozzátette, hogy természetesen ő már nem illetékes ebben az ügyben és csak a személyes véleményét mondja.

Roosa a beszélgetés során megemlítette, hogy a Monetáris Alap jelenlegi vezetőjéhez, Schweitzerhez szoros baráti kapcsolat fűzi, hiszen annakidején a megválasztásában neki jelentős szerepe volt. Ezért amennyiben felvetődne az a gondolat nálunk, hogy közeledjünk az IMF-hez, szívesen állna rendelkezésünkre.

Roosa végül megemlítette, hogy az Amerikai Pénzügyi Társaság - amelynek ő alelnöke - ülésszakán San Franciscoban ő is részt vesz, mert szeretné meghallgatni többek között az én előadásomat is. (Jelen is volt, az előadáson.)

Roosa feleségével vacsorán látott vendégül, ahova meghívta bankja több vezetőjét és a vacsora alatt is meggyőződtem arról, hogy nemcsak ő, de a felesége is nagy érdeklődéssel viseltetik a szocialista országok problémái iránt. 1965-ben vagy 1966-ban szabadságukat a Szovjetunióban töltötték és amennyire azt valakinek a szavaiból és viselkedéséből meg lehet ítélni, érdeklődésük pozitív irányú.

III.
Washingtoni tárgyalások

Washingtoni programomat Radványi János washingtoni ügyvivővel közösen állítottuk össze, melyek a következők voltak:

  1. Radványi elvtárssal együtt látogatást tettem a Fehér Házban Francis Bátor úrnál, az elnök egyik tanácsadójánál, aki főképpen a kelet-európai országokkal való kapcsolatokkal foglalkozik.
  2. Radványi elvtárs egy ebédre meghívta a State Department 3 munkatársát. Az egyik egy lengyel származású, Brzsinski, aki a State Department külpolitikai irányvonalát kidolgozó bizottságnak a tagja. A másik személy a nemzetközi szervezetekkel foglalkozik a State Department-ban, a harmadik a magyar referens volt.
  3. Külkereskedelmi tanácsosunk meghívta a Commerce Department 3 tisztviselőjét egy ebédre. Az ebéden részt vett Feer úr, külkereskedelmi államtitkár-helyettes, aki a nemzetközi pénzügyi kérdésekkel foglalkozik a minisztériumon belül. Részt vett az ebéden továbbá egy főosztályvezető és a magyar referens.
  4. Meglátogattam az Export-Import Banknál Linder urat, a Bank elnökét. Linder úr Sauer elnökhelyettes és az ügyvezetőség egyik tagja társaságában fogadott.
    Linder úr vacsorát adott tiszteletemre lakásán, amelyre meghívta az Export-Import Bank ügyvezetőségének tagjait feleségeikkel, Francis Bátor urat, valamint Salamon urat, az USA Pénzügyminisztérium egyik államtitkár-helyettesét. A vacsorán részt vett Radványi elvtárs és felesége is.
  5. Roosa volt pénzügyminiszter-helyettes javaslatára beszélgetést folytattam George Jászy úrral, az elnök statisztikai hivatalának egyik vezetőjével.

A különböző megbeszéléseken a felvetődött lényegesebb kérdések a következők voltak:

ad. 1.
Bátor úrral való megbeszélésünk általánosságokban mozgott, érdeklődött a magyarországi viszonyokról, az új gazdasági mechanizmusról. Bátor maga is közgazdász, benyomásom szerint magas képzettséggel, Keynes híve, mint az általam megismert jelenlegi vezető USA közgazdászok legtöbbje. A politikai kérdések kapcsán szóba került az elnök október 7-i beszéde, amely az eddigiekhez képest pozitív irányú változást hoz az amerikai politikába. Bátor szerint az előrehaladás azonban csak fokozatosan és lassan történhet meg. Megemlítette, hogy legnagyobb problémájuk e pillanatban az, hogy az elnök üzenete a Kongresszushoz tartalmazzon-e adóemelési javaslatokat, vagy sem. Ennek eldöntése azokban a napokban volt várható. Bátor érdeklődése Magyarország iránt pozitív hangnemben történt.

ad. 2.
A State Department embereivel tulajdonképpen két lényeges kérdés vetődött fel. Brzsinski felvetette, hogy miért nem közeledünk a nemzetközi szervezetekhez. Kérdésünkre, hogy mire gondol, az OECD-t, az IMF-et és a Világbankot említette. Tartózkodó álláspontot foglaltam el velük szemben és megemlítettem, hogy ilyen irányú meghívás részünkre eddig nem jött és nem látjuk, hogy milyen előnyökkel járna Magyarország számára egy csatlakozás. Erre kifejtették a csatlakozás gazdasági előnyeit és végül megemlítette Brzsinski, hogy szerinte az IMF-hez és a Világbankhoz vezető út az OECD-n keresztül vezet. Radványi elvtárssal külön feltettük még a kérdést, hogy szerinte miért elengedhetetlen az OECD-hez való csatlakozás ahhoz, hogy valaki esetleg csatlakozzon nemzetközi pénzügyi szervezetekhez. Erre Brzsinski visszavonult, azt mondta, hogy ő ezt csak gondolja, nem biztos, hogy ez valóban szükséges.

Az ebéden résztvevő másik szakember, aki a nemzetközi szervezetekkel foglalkozik, aziránt érdeklődött, hogy Magyarország miért nem lép be a GATT-ba. Közöltem, hogy megfigyelőként a jövőben részt fogunk venni a GATT munkájában.

Brzsinski, aki a három közül a hangadó volt, rendkívül gyors felfogású, nagy vitakészségű ember, akinek tudomásom szerint az amerikai külpolitika alakításában, mint egyik fő tanácsadónak, jelentős szerepe van.

ad. 3.
A Feer államtitkár-helyettessel való beszélgetés lényege az volt, hogy elmondottam neki, hogy azokat az engedményeket, amelyeket legutóbb hitelvonalon nyilvánosságra hoztak, mi pozitívan értékeljük, bár semmiféle gazdasági jelentősége a hitelkönnyítéseknek nincs, mert az általuk felajánlott 5 éves hitel gépvásárlásokra ma már erősen túlhaladott és az a kb. 6-8 évvel ezelőtti hitelkondícióknak felel meg. Ugyancsak felhívtam a figyelmét, hogy bár Magyarország számára az amerikai kereskedelem különösen nagy jelentőséggel nem bír, mint ahogy fordítva még kevésbé, de még egy szerény forgalom elérését is akadályozzák a legtöbb 

elvéből való kizárás és az egyéb adminisztratív protekcionista, Magyarországgal szemben diszkriminatív jellegű korlátozások.

Feer, aki egyébként jól volt értesülve a nyugat-európai hitellehetőségeinkről, azt válaszolta, hogy ők tisztában vannak, hogy ez az első lépés gesztus jellegű. Ezután érdeklődött a gazdasági mechanizmus reformjának a külkereskedelemre, valamint a devizagazdálkodásra várható kihatásairól. A megfelelő felvilágosításokat megadtam, amit a három meghívott nagy érdeklődéssel fogadott.

ad. 4.
Az Export-Import Banknál tett látogatás alkalmával Linder megelégedését fejezte ki a legutóbb lebonyolított 

kapcsolatban és közölte, hogy az Export-Import Bank hajlandó Magyarországgal további üzleti kapcsolatba lépni. Erre most nagyobb lehetőség lesz, miután az elnök legutóbb hozzájárult, hogy az Export-Import Bank Magyarország felé hiteleket biztosítson. A hitel időtartama egyelőre 5 év, ½ éves részletekben fizetendő és berendezésekkel, gépekkel, beruházási javakkal kapcsolatban vehető igénybe, mint ahogy ő azt Bánlaki [?] elvtárssal a Magyar Kereskedelmi Kirendeltség akkor megbízott ideiglenes vezetőjével közölte, egyelőre Magyarország részére 5 M $ hitelkeretet

Elmondtam Lindernek, hogy a búza-üzlettel kapcsolatban nekünk is jó tapasztalataink vannak az Export-Import Bankkal való kapcsolatokról és örülnénk, ha bankjaink között további üzletekre kerülhetne sor. Erre azonban lehetőséget csak úgy látnék, ha a hitel vonalán versenyképes ajánlatokat tudnak tenni. Linder kérdésére, hogy mit tekintek versenyképesnek, gép és beruházási vonalon aláírástól számított 8-10 évet, gabona vagy más anyagféleségre 3 évet jelöltem meg. Megemlítettem, hogy arra nem látok e pillanatban nagy lehetőséget, hogy Magyarország beruházási javakat vásároljon az USA-tól az elkövetkező 1-2 év alatt, mert ilyen természetű üzletekhez megalapozottabb, biztonságosabb gazdasági kapcsolatokra van szükség, mint amilyenek ma országaink között fennállanak. Látok azonban lehetőséget bizonyos anyagok és terményfélék, pl. pamut, szója, kukorica vásárlására, amennyiben ezekre legalább 3 éves hitelt tudnának biztosítani megfelelő kamatfeltételek mellett. Ilyen hitel esetén elképzelhetőnek tartanám, hogy 1967. év folyamán cca 15 M $ értékű árut vásároljunk az 

Linder azt válaszolta, hogy ők elvileg anyagféleségekre 6 hónapos hitelt szoktak adni és csak kivételesen mennek el 12 hónapig. Emlékeztettem, hogy a búza-üzlet kapcsán nekünk 18 hónapot adtak. Linder azt válaszolta, hogy ez kivételes eset volt. Azt kértem tőle, hogy próbáljon ismét valami kivételes elbánást biztosítani részünkre. Linder a 15 M $-os kerettel egyetértett. Az időtartamra vonatkozóan azt mondta, hogy 18 hónapot elképzelhetőnek tart, de azért megpróbál még kívánságom szerint ennél jobb feltételeket biztosítani. Megígérte, hogy visszatér majd az ügyre.

(Ez időközben megtörtént, Washingtoni Kereskedelmi Kirendeltségünk közlése szerint [az] Export-Import Bank hajlandó az általam kért 15 M $ 3 éves hitelt évi 6% kamat mellett a megjelölt USA áruk vásárlására rendelkezésünkre bocsátani.)

A Linder lakásán lefolyt vacsorán általánosságokról folyt csak a beszélgetés. A légkör rendkívül szívélyes volt, konkrét témákat nem érintettünk.

ad. 5.
Robert Roosa javaslatára felkeresett Radványi ügyvivő lakásán George Jászy, aki az Egyesült Államok egyik vezető statisztikusa és közgazdásza. Az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatban tett fel számos kérdést, amire igyekeztem az Irányelvek szellemében a választ megadni. A magyar népgazdaság eredményeit, eddigi fejlődésünket rendkívül nagyra értékelte és szimpátiával nyilatkozott Magyarországról.

IV.
Részvétel az Amerikai Pénzügyi Társaság (AFA) San-Francisco-i ülésén

Előzetes jóváhagyás alapján részt vettem az AFA San Francisco-i ülésén. Az Amerikai Közgazdasági Társaság más közgazdasági szervekkel együtt cca. 2-3000 közgazdász részvételével tartotta meg ülését, amely több közgazdasági téma között a szocialista országok pénzügyeivel is foglalkozott. A szocialista országokkal kapcsolatban 4 előadás hangzott el. Az első a Szovjetunió beruházási politikájáról, előadó Paul Gekker, a Federal Reserve Bank egyik tanácsadója, a második a lengyelországi infláció elemzése, előadó Brzeski kaliforniai egyetemi tanár, a harmadikat én tartottam „Pénz és hitelpolitika Magyarországon az új gazdasági mechanizmusban" címmel, a negyedik előadást Tsiang professzor a Rochester-i egyetem kínai származású professzora tartotta a Népi Kína hitel- és pénzpolitikájáról. Az előadások 1-1 példányát megszereztem.

A szocialista országok pénzpolitikájáról tartott fenti 4 előadás munkacsoportjának a vezetője G. Garvy volt, a Federal Reserve Bank tanácsadója. Garvy elmondotta nekem, hogy meghívtak korábban szovjet közgazdászokat is, akik el is fogadták a meghívást, sőt az előadásukat is megküldték, de az utolsó pillanatban mégis lemondták a részvételt technikai okokra hivatkozva. Említette továbbá Garvy, hogy 1967-ben várják 

látogatását Karkovból [!].

Az előadást előzetesen írásban megküldtem, azt lesokszorosították és a résztvevők között szétosztották. Az előadás mellett egy cca. 20-30 perces szóbeli referátumot kellett tartani a beküldött előadás leglényegesebb pontjairól. Az előadáson cca. 150-200 közgazdász, újságíró és egyéb érdeklődő vett részt. Minden előadott témát 2-3 egyetemi tanár opponált. Az én előadásomat Leemann professzor, a Missuri egyetem tanára opponálta.

A kiküldött tanulmányt és a szóbeli előadást nagyon tárgyilagosan és jóindulattal fogadták. A hozzászólások és kérdések minden politikai él nélkül, kizárólag a szakmai kérdések tisztázására irányultak. A közgyűlésről megjelent rövid sajtótájékoztató az előadások közül (kb. 40-50 előadás hangozott el) név szerint csak 4 előadást említett, közöttük az én előadásomat is, teljesen a tényeknek megfelelő, tárgyilagos formában.

A San Francisco-i összesen 4 napos tanácskozás alatt több igen megtisztelő meghívást kaptam, így a Bank of America vezetősége meghívta a cca. 2-3000 közgazdász közül a jelenlegi amerikai gazdaságpolitikában legnagyobb befolyással bíró személyeket egy vacsorával egybekötött közgazdasági vitára, amelynek címe: „A közgazdászok felelőssége az államirányításban". Miután a cca. 3000 meghívott közül egyedül voltam szocialista országból, engem is meghívtak erre a zártkörű vitára. A vitán felszólalt többek között Burns professzor is, aki Eisenhower-nek volt a gazdasági tanácsadója. Burns azt vitatta, hogy az 1929-31-es válság tanulságait a tőkés közgazdászok az elmúlt évtizedekben igyekeztek levonni, és hogy ő úgy érzi, az, hogy az elmúlt évtizedekben nagyobb válságra nem került sor a tőkés országokban, az részben a magasabb színvonalú közgazdasági munkának, a statisztikai adatok megnövekedett számának és a közgazdászoknak a politikára gyakorolt nagyobb hatásának köszönhető. Mint érdekességet megemlítem, hogy Burns hivatkozott arra, hogy a válságok, amelyeket a marxisták a tőkés társadalom jellemzőjeként ismertetnek, már szocialista országban is jelentkeznek. Például hozta fel Csehszlovákia esetét, ahol az elmúlt években szerinte egy recesszió volt. Ezen állítását alátámasztotta Otokar Sik elvtárssal, a neves csehszlovák közgazdásszal folytatott beszélgetése is.

Az értekezleten felszólalt többek között Mitchell, a Federal Reserve Board 7 tagú kormányzótanácsának egyik tagja, aki arról beszélt, hogy az USA gazdasági helyzetében a kormány által vállalt népszerűtlen feladatokat a Központi Banknak kellett az elmúlt év során vállalnia. Ennek kapcsán bírálta az USA kormányának adópolitikáját.

Részt vett az értekezleten az Amerikai Tervezőintézet vezetője, akivel rövid beszélgetést folytattam, amiből kiderült, hogy a tervezés ma már Amerikában polgárjogot nyert és bizonyos hosszúlejáratú tervek kidolgozása kormány-szinten állandóan folyik.

Részt vettem továbbá egy előadáson, amelyet Allan Sproul, a Federal Reserve Bank nyugalmazott kormányzója tartott, ahol élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és azt, hogy az adóemelések elmulasztása révén, amit választási okokból nem volt hajlandó megcsinálni, most Amerika nagyon kedvezőtlen gazdasági helyzet előtt áll 1967-ben.

A San Francisco-i ülés alatt főképpen Roosa és Garvy jóvoltából nagyon sok érdekes ismeretségre tettem szert.

G. Grossmann, a Berkeley egyetem professzora, 15-20 közgazdász bevonásával vitát rendezett azok fölött az előadások fölött, amelyek e tárgyban elhangzottak az AFA közgyűlésen. E megbeszélésen a szocialista országok pénzügyeivel foglalkozó közgazdászok vettek részt. Egyik megbeszélésen én is részt vettem, a magyar mechanizmus egyes kérdéseiről érdeklődtek. A jelenlevők a magyar közgazdasági irodalomban megjelenő cikkeket és könyveket teljes részletességgel ismerték, azokat alaposan elemezték. Tájékozottságukat nemcsak a megjelent könyvekből, de összes gazdasági folyóiratainkból és napilapjainkból, valamint természetesen a Statisztikai Hivatal megjelent adataiból merítik.

A vita frázisoktól mentesen, tárgyilagosan, a konkrét kérdések megvitatására szorítkozott. Grossmann professzor a vita végén nagyon meleg hangon nyilatkozott a magyar gazdasági mechanizmus általa ismert koncepciójáról és sok sikert kívánt annak megvalósításához.

Kint tartózkodásom alatt, bár az ülésszakon több Amerikában élő magyar közgazdász is részt vett (Fellner, Surányi-Ungar, Quandt Richard és Allan Brown), provokatív felvetés, vagy a szocialista országok elleni megjegyzés társaságomban, vagy nyilvános nyilatkozatokban nem hangzott el.

Budapest, 1967. január hó 3.

Fekete János s.k.

Jelzet: MOL XIX-A-16-f. 52. doboz. Géppel írt másolat.

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők