A katonai fegyelemtől a sztrájkig. A hadiipari munkásság helyzete az első világháború idején

„Az elégedetlenségre vezető okok közül a legnyomatékosabb az elsőrendű életszükségleti cikkekkel való ellátás tekintetében mutatkozó fogyatékosság, a másik kérdés pedig, amely a munkások elégedetlenségének szintén oka, a bérkérdés” – hangsúlyozta a munkásság problémái iránt megértést tanúsító Szurmai Sándor honvédelmi miniszter az 1917. október 19-i kormányülésen. Az elhúzódó háború alatt a kormánynak mind nagyobb gondot okozott a hadiipar számára szükséges munkaerő biztosítása és a munkások követeléseinek kielégítése.

Bevezető

A hadiipar kiépítésében a Monarchia alapvetően német mintákat követett, ám a birodalom két felében volt egy fontos különbség: Ausztriában német példára lényegében a hadvezetés irányította a hadigazdaságot, Magyarországon viszont a kormány kapott erre felhatalmazást. Miután kiderült, hogy hosszabb háborúra kell berendezkedni, 1915-től a magyar kormány erőteljes beavatkozással szervezte át a gazdaságot. A haditermelés és a hadiszállítások élveztek elsőbbséget, de a hátország nyugalma érdekében a lakosság alapvető cikkekkel való ellátása is fontos szemponttá vált. Kormányrendelkezések szabályozták a termelést és a forgalmat, és megalakították az állami irányítás alatt álló nyersanyagközpontokat.

1915-1916-ban hadiipari konjunktúra bontakozott ki, és - Gratz Gusztáv kifejezésével élve - bekövetkezett a „fiktív virágzás" időszaka. Míg azonban a hadiipar termelése felfutott, az építkezések leálltak, s az építőiparban, illetve azokban az ágazatokban, amelyek túlnyomórészt fogyasztási cikkeket állítottak elő, a munkaképes korosztály mozgósítása miatt előállt nagyfokú munkaerőhiány következtében visszaesett a termelés. Ez vonatkozik a faiparra, a nyomdaiparra, a textiliparra, továbbá a mezőgazdaságra és az

is. Az iparban foglalkoztatottak összlétszáma csökkent, ám a hadianyaggyártó nagyvállalatok növekedni tudtak: gyarapodott munkáslétszámuk, termelésük és tőkeállományuk. Különösen jellemző volt ez a vas- és fémiparban, valamint a gépgyártásban, de megfigyelhető a villamossági iparban és a vegyiparban is. A nagy nyereséggel járó hadi megrendelésekre építve ezekben az ágazatokban számos nagyüzem bővíteni tudta kapacitását. A változások következtében a munkásság szerkezete is módosult. A háború előtt a fenti nehézipari ágazatokban az ipari munkásság harmada dolgozott, ám a háború folyamán ez az arány elérte az 50%-ot. Mivel a hadimegrendeléseket nagyobb részét nagyüzemek kapták, s a kisipar arányában több munkaerőt vesztett a behívásokkal, nőtt a munkásság üzemi koncentrációja. Emellett nőtt a területi koncentráció is, hiszen - szemben a vidéki trenddel - Budapesten több lett a foglalkoztatottak száma, s a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületéhez csatlakozott gyárak közel 110 ezer vas- és fémipari munkásából mintegy 80 ezer Budapesten és közvetlen környékén működő üzemben dolgozott a háború idején.

Ganz-Danubius Francis turbina, 1916
Forrás: Fortepan 16027

A legalább ezer főt foglalkoztató jelentősebb nehézipari üzemek közül is kiemelkedett Weisz Manfréd csepeli gyára, hivatalos nevén a „Weisz Manfréd Lőszer Acél és Fémművei Rt," amely Magyarország legnagyobb hadiüzemévé és a Monarchia második legnagyobb lőszergyárává nőtte ki magát. A gyár munkáslétszáma is látványosan emelkedett: a háború előtti háromezer fővel szemben 1916-ban már 20 ezer, 1918-ban pedig 30 ezer munkást foglalkoztatott. Az állami tulajdonban lévő MÁV Gépgyár esetében kisebb mértékű a változás: 1914-ben több mint tízezer, 1917-ben több mint 12 ezer munkása volt. A nagy hadigyárak közé tartozott két háború előtt fuzionált vállalat, a Ganz-Danubius, illetve a Schlick-Nicholson gyár. Az előbbi, teljes nevén „Ganz és Társa-Danubius Villamossági- Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.", 1911-ben egyesüléssel jött létre, s a háború alatt közel nyolcezer fős munkáslétszámot ért el. Az utóbbi, mely 1912-ben alakult, s a „Schlick-Nicholson Gép -, Waggon- és Hajógyár" hivatalos nevet vette fel, 1916-ban hatezer főt foglalkoztatott. A vidéki vállalatok közül kiemelkedett a Diósgyőri Vasgyár, amelynek 1916-ban kilencezer munkása volt. A hadiiparban sem Budapesten, sem a vidéki ipari központokban nem volt ritka a 3-5 ezer fős kategória, ebbe tartozott többek között a fővárosi Fegyver- és Gépgyár Rt, a kispesti Lipták Acél- és Vasszerkezeti Gyár, valamint az Újpesten működő Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., melyek 1917-ben hozzávetőleg 4500, 4600, illetve 3500 főt foglalkoztattak.

A hadigazdaság működésének egyik kulcskérdése volt a szükséges munkaerő- és szakember-állomány biztosítása. Mivel a munkaképes korú férfiak nagy részét besorozták, a munkaerőpiac nem tudta fedezni a munkaerő-szükségletet, így az államra várt a feladat, hogy kezelje a problémát. A kormány idevágó intézkedések egész sorát léptette életbe: hadiérdekből katonai szolgálat alóli felmentéseket engedélyezett; munkára kötelezett személyeket, s egy részüket katonai fegyelem alá helyezte, illetve munkahelyhez kötötte; népfölkelő munkásosztagokat, majd később ún. munkásgyűjtő kereteket szervezett; hadifoglyokat, sőt internáltakat is vezényeltek munkára. A hadiüzemekben jelentősen megnövekedett a női munkások száma, de dolgoztattak hadirokkantakat, fiatalkorúakat, sőt idényjelleggel diákokat is.

A katonai szolgálat alóli felmentésekre lehetőséget adott a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvény a hadsereg és a közszolgálat érdekeire tekintettel oly módon, hogy az illetők megmaradhattak polgári foglalkozásukban a mozgósításkor vagy akár a háború egész időtartamára. Ezt a megoldást alkalmazták számos katonai, illetve a közélelmezési cikkeket gyártó vállalat nélkülözhetetlennek ítélt munkásai és alkalmazottai esetében a vállalatok által felterjesztett kimutatások alapján. A háború első szakaszában a felmentések viszonylag szűk körre korlátozódtak, s felmentést rendszerint csak olyanok kaphattak, akik még szolgálatukat nem kezdték meg. Tisza István miniszterelnök, aki kezdettől tisztában volt vele, hogy a háború igen nagy terheket fog róni az országra, a mozgósítás elrendelésekor felhívta a miniszterek figyelmét, hogy szolgálat alóli mentesítési kérelmeket csak alapos indokok esetében

. A pénzügyminisztérium kimutatásokat kért az állami vasgyárak, és más állami vállalatok bevonulási kötelezettség alól korábban, még békeidőben felmentett alkalmazottairól, s a hadiérdeket figyelembe véve kérte megjelölni a feltétlenül nélkülözhetetlennek tartott tisztviselőket. (Lásd az 1. számú forrást!). A frontszolgálatot teljesítő katonák és hozzátartozóik körében a háború folyamán egyre több panasz fogalmazódott meg a felmentések vélt igazságtalanságával kapcsolatosan, ezért a honvédelmi miniszter 1917 áprilisában elrendelte a felmentések jogcímének személyenkénti . A hadiszolgáltatást folytató vállalatok frontszolgálatra bevonultatott szakmunkásaik pótlása érdekében a katonasághoz fordulhattak, hogy az ilyen célra kialakított tartalékból, az ún. munkásgyűjtő keretekből kapjanak szakmunkásokat (olyanokat, akik munkára alkalmasak, de frontszolgálatra kevésbé).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők